Úton vagyok a buszmegálló felé, ahova a találkozót beszéltük meg Mynával. Ő lesz a mai napra a modellem. Eddig csak természetfotókat készítettem, de szeretném bővíteni a tudásomat. Egészen más, ha egy modellt kell beleillesztened a tájba, legalábbis szerintem. Figyelni kell a fényekre, az összhatásra. Nem szeretem a túlzottan beállított képeket, a természetes hatást kedvelem. Arra gondoltam, hogy a természetességet egy nem szokványos külsővel tudnám feldobni, úgyhogy nagyon örültem, amikor Myna jelentkezett a felhívásomra. A különleges haja rögtön megfogott. A rövid beszélgetés alapján szimpatikusnak tűnt. Megállapodtunk abban, hogy a Brooklyni Botanikus Kertbe megyünk fotózni. Mielőtt Brooklynba jöttem, már terveztem, hogy elmegyek, és bejárom a területet, de annyira az egyetemre koncentráltam, hogy nem tudtam időt szakítani rá, vagy inkább nem akartam. Most viszont már kezd bezártság érzetem lenni, ezért döntöttem úgy, hogy modellt keresek, és a kellemest a hasznossal összekötöm. Kikapcsolódom, ráadásul nem egyedül, hanem remélhetőleg egy kellemes társsal. A profilképe alapján kicsit bohókásnak tűnik, de lehet csak a haja teszi. Mindenesetre nekem nagyon tetszik, szerintem ez az önkifejezés egyik fajtája, az öltözködés mellett. Tény, hogy sok ember figyelmét magukra vonják, abban az esetben, ha feltűnő színűre festik a hajukat, de nem az emberek megbotránkoztatása a céljuk. Ránézek az órámra, és látom, hogy időben vagyok, úgyhogy egy cappuccino még belefér. Az egyetem előtt, csak néha ittam, de mióta elkezdtem majdnem a mindennapjaim részévé vált. Már szinte nem is létezek nélküle. Miután kikértem a kávémat, folytattam tovább az utam a buszmegálló felé. Szerencsére szép időnk van, kitűnő alkalom a fotózásra. Süt a nap, lágy szellő fújdogál, igazi tavaszias időjárás. Amint odaértem a buszmegállóba, leültem a padra. Szeretek a megbeszélt időpont előtt legalább öt perccel előbb érkezni, valamiért feszélyez az, ha másnak kell rám várnia. Amíg várok az embereket figyelem. Persze nem feltűnően, de a kisbabák esetében sokszor előfordult már, hogy lebuktam. Olyankor mindig rájuk mosolygok, és általában ők is visszamosolyognak. A babák vigyorában van valami szívet melengető. Nem szeretnék még gyerekeket, és egyelőre nem is érzem, hogy azok a bizonyos anyai ösztönök bennem bujkálnának, de remélem, hogy amikor eljön az ideje, akkor felszínre törnek. Fel sem tűnt, hogy egy édes kislány bámul rám a babakocsiból, annyira elmerültem a gondolataimban. Rá mosolygok, ahogy szoktam, és ő szintén így tesz. Elfordítom a fejem az egyik, majd a másik irányba is, hátha látom Mynát közeledni. A távolban, mintha őt látnám, de addig nem lehetek biztos benne, míg közelebb nem ér. Ahogy közelít, egyre jobban élesedik a kép, és határozottan állítom, hogy ő lesz az. Felállok a padról, és elindulok felé. Már csak pár méter van köztünk, ezért rá mosolygok. - Szia! – üdvözlöm, amikor odaér. – Valentina Delon vagyok – mutatkozom be neki, majd a kezemet nyújtom felé. - Először is nagyon köszönöm, hogy elvállaltad, hogy modellt állsz nekem, annak ellenére is, hogy nincs tapasztalatom portréfotózásban – hálálkodok neki mosolyogva. Nyilván minden modell, még ha csak hobbiként is modellkedik, szeretné, ha jó képek készülnének róla. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ezért. – Másodszor pedig, imádom a hajad. Tökéletesen beleillik az elképzelésembe – lelkendezek vigyorogva. - Bocsi a felpörgésért, de ha valami iránt fellelkesülök, akkor nincs megállás – magyarázom neki, és remélem, nem ijesztem el a túláradó örömömmel. - Akkor indulhatunk? – kérdezem tőle, mert látom, hogy közeledik a busz, ami a Botanikus Kertbe visz minket.
Végre kezdek egyre jobban lenni, befáslizom a bokámat még azért, majd a bakancsba beleerőszakolom a lábam és jó feszesen megkötöm. Fekete vastagabb farmert húztam fel ehhez és kerestem valami meleg és divatos pulcsit is, elvégre a hajam lesz most a lényeg, de nem árt szépen és ízlésesen felöltözni mindezek mellé. Mindig adok a megjelenésre, elvégre fontos az első benyomás. A sminkelést nem viszem túlzásba, majd az ajtóhoz lépve felveszek egy kék bundás kabátot és egy táskát, amibe belepakolok minden fontos dolgot, mint a telefonom, zsepik és a kulcsok! Aztán jöhet a bérletem meg némi készpénz, meg a bankkártya, mert sose lehet tudni ugye. A ruha alól kiszedem a szép hosszú jelenleg kék hajam, amit hátul össze is fontam részben. Elég érdekesen néz ki, nem egy trehány szénakazal az már biztos. Nem is értem, hogy sokan hogy tudnak zsíros hajjal kimenni az utcára meg ilyenek. Én már attól rosszul vagyok, ha nem illatos a hajam, meg ha valaki büdös, akkor azt szoktam szimatolni. Bőven időben indultam el, szeretek jó fél órával hamarabb ott lenni mindenhol, ám a busz lerobbant és várhattunk másikat, szóval lőttek a pontos érkezésemnek. Szerencsére még időbe oda fogok érni, szóval annyira nem aggódok. Vagyis nem szeretnék aggódni, de csak azon kattogok, hogy most írjak, hogy kések vagy ne, mert időben ott leszek, csak nem a saját magamnak komfortos értelembe vett időben. Legalább süt a nap és a szél is kellemesen fúj csak, igazi tavaszi napunk van. A megbeszélt idő előtt pár perccel érkezem a megbeszélt megállóhely felé, ahol velem szembe jön Valentina, hogy üdvözöljön, hát ja, neki könnyebb felismernie engem a kék hajam miatt is. - Szia! Myna Rosegold. Mutatkozom be kedves mosollyal és kezet is fogunk, ahogy megállunk, úgy csaphatja meg a finom édeskék vattacukor illatom is, ami a hajam miatt egy kis tutti-fruttival keveredik. Ez vagyok én teljes édes pompámban. - Ugyan, én sem úgy kezdtem, hogy minden ment egyből! Legyintek is, hogy kár hálálkodnia, a képeknek meg én mindig örülök, mert magamat nem olyan jó fotózni, meg nem is sikerül elkapni azt a jó szöget feltétlen. - Köszönöm, reméltem hogy tetszeni fog, most kék hangulatom van. Rólam nehéz rossz képet csinálni, mert folyton mosolygok és valahogy természetes vagyok, nem olyan mű, aki azon van, hogy hogyan nyomja és pusholja ki a cicijeit a képen. Én szeretem magam úgy, ahogy vagyok, még ha ennyi cuccban csak egy kis deszkának tűnök akkor is. - Oh remek, én is sokat szoktam pörögni, kellett egy kis lazulás, most hogy vége a vizsgáknak. Legalább nem fogunk unatkozni az már biztos. Ahogy hátra pillantok, látom, hogy jön a buszunk is, szóval csak bólintok válasz helyett és megindulok a megálló felé. Látom, hogy neki is egyetemi bérlete van, szóval már meg is van mikről faggatom kicsit majd. - Melyik egyetemre jársz és milyen szakra? Kérdezem, majd ha válaszolt, akkor már jön is a következő, mielőtt még visszakérdezhetne, nem azért, mert nem akarnék válaszolni, de most jobban érdekelnek ezek a dolgok, szeretek a tanulásról meg ilyenekről beszélni és ehhez jól jönnek ezek. - Megvolt már az összes félévi vizsgád? Teszem fel a kérdést, majd magamtól mondom a felelete után, hogy én mit tanulok. - Én a Columbiára járok és művészetet tanulok, de felvettem a történelem és irodalom szakokat is, mert az is érdekel, írni szoktam, festeni, meg rajzolni. Sőt versenyekre is jelentkeztem töriből, van mentorom is, ismered Maximilian tanárurat? Érdeklődöm, mert általában ő tanít mindenkit ott szerintem, ez elég alap szak.
Igazán értékelem, hogy Myna időben érkezett. Ezek szerint ő sem szereti, ha várni kell rá. Egy közös tulajdonságunk már van, örülnék, ha lenne még. Jó, ha az embernek minél több barátja van. Nem vagyok egy könnyen barátkozó típus, de az arcán levő mosolytól feloldódom. Megkönnyíti az ismerkedést a másik félből áradó kedvesség. Amikor megáll előttem, megcsapja az orromat parfümje illata, ami keveredik még valamivel, de nem tudok rájönni, hogy mi lehet az. Bevallom, nem igazán szeretem, ha valaki túlságosan is befújja magát. Vannak olyan emberek, akik úgy illatoznak, mintha egy egész üveg parfümöt magukra öntöttek volna. Persze tudom, hogy különböző erősségű illatanyagok vannak, de meg lehet különböztetni a két esetet. Szerencsére, Myna nem abba a kategóriába tartozik, akik túlzásba estek. Az illata is olyan édes, mint ő maga. Igazi kis bűbáj gombóc! Na, nem mintha baj lenne az alakjával, bár a vastag öltözet miatt, nem igazán lehet látni, hogyan is néz ki pontosan. Szinte teljesen eltűnik a kék bundás kabátjában. Annak ellenére, hogy süt a nap, nincs túl meleg. Inkább csak világít, mint melegít. Ettől függetlenül tényleg tavaszias időjárásnak mondanám. Én is felvettem a vastagabb fekete téli kabátom, mivel elég sok időt fogunk kint tölteni a szabadban. Azért erre a kabátra esett a választásom, mert nem akartam túl sok pulóverbe bújni, nem lett volna kényelmes úgy fotózni, hogy több réteg ruha van rajtam. - Egyszer mindent el kell kezdeni valahol, nem igaz? – kérdezem, és örülök, hogy nem zavarja, hogy kezdő vagyok a fotózás e területén. Szükség van az ilyen jótét lelkekre, mint ő. Az ilyen típusú emberek segítségével nyerhetünk tapasztalatot. - Gyakran változtatod a hajad színét? – Tényleg nagyon tetszik a haja, úgy néz ki, mint egy hótündér, vagyis nekem ez jut eszembe róla. A kék szín remekül passzol a téli világba, az pedig, hogy hátul valószínűleg össze van fonva, tündéressé teszi. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy rendkívül kedves és vidám teremtés. A tündérek is ilyenek, nem? - Igen, egyetértek. Fullasztó tud lenni az állandó tanulás. De, ha jó jegyeket akarunk szerezni, akkor nincs más választásunk – mosolygok rá. Ismételten van valami, amiben hasonlítunk. Már kezdtem azt hinni, hogy csak én vagyok ilyen magolós, de most egy kicsit megnyugodtam, hogy vannak még a világon olyan emberek, akik nem tartják cikinek a tanulást. Nem nagyon szokott érdekelni, hogy mások mit gondolnak rólam e téren, de amikor már egyre gyakrabban hallom azt, hogy jó lenne, ha mellette élnék is, akkor egy kicsit rosszul érzem magam, és elgondolkozom azon, hogy megéri-e ez az egész tanulósdi, ha közben meg elrohan mellettem az élet. Eddig mindig meggyőztem magam, hogy teljesen normális, ha a tanulmányaimat tartom szem előtt, de mostanában elbizonytalanodom ezzel kapcsolatban. – Akkor ezek szerint, te már végeztél a vizsgáiddal – jelentem ki, de igazából kérdésnek szánom. Én így értelmezem a szavait. - A Long Island-i egyetemre járok, számvitel szakon tanulok – felelem. Tudom, sokan unalmasnak tartják ezt a szakmát a monotonitása miatt, és az is tud lenni, legalábbis a „tartozik-követel” része tényleg az. Azonban vannak a számvitelen belül is apróbb területek, amik remélhetőleg izgalmasabbak lesznek. - Igen, hál’ istennek végeztem én is – válaszolom. – Most kezdtem az egyetemet, úgyhogy egy kicsit nehéz volt. Más tanulási módszert kívánt meg, mint a gimi – teszem hozzá. A gimiben elég volt átnéznem a hétvégén az anyagot, itt viszont minden egyes nap végén áttanulmányoztam az órai jegyzeteimet. Újraírtam, ha olvashatatlan volt, amit lekörmöltem az előadás alatt. Igen, én a jó öreg papír és toll híve vagyok. Nem szeretem cipelni a laptopomat. Már nyitnám a számat, hogy megkérdezzem, hogy ő hova jár, azonban megelőz, és magától mondja. - Hű, te aztán igazán sokoldalú személyiség vagy – jegyzem meg csodálkozva. El sem tudom képzelni, hogy tud ennyi mindent tanulni. – Hogy jut ennyi mindenre időd? – érdeklődöm. Én tuti pánikba esnék ennyi szaktól. Főleg, ha összecsapnak a fejem felett a hullámok, és beleveszek a határidők rengetegébe. Nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat, de amikor ugyanaz a határidő két dolognál, akkor nehezen döntök, hogy melyikkel is kezdjek. - Ismerősen hangzik a neve – mondom töprengve. – Olvashattam róla újságban, vagy valahol? – Általában el szoktam olvasni a helyi híreket. Ha versenyekre készít fel diákokat, akkor lehet, hogy valamelyikükkel már elért egy kiemelkedő eredményt, így megismerhettem a nevét.
Nem szoktam annyira elmerülni a facebook világában, szóval nem néztem meg alaposabban Valentinát, hogy kire vagy mire számítsak. Igazából fényes nappal és egy olyan helyen, ahová tartunk, talán nem is kell ilyenekkel foglalkoznom, örülök, hogy ismét élvezhetem a szabadban töltött időt. Nekem már annyira lételemem a parfümöm, hogy fel sem tűnik valójában és valóban nem túl erős, csak ha a szél pont mögöttem jön, akkor bizony a másik orra dörgöli a finom vattacukor illatot. Egy hónap lábadozás után jól esik kint lenni, főleg, hogy itt a jó idő. - Igen, én például két ballábas voltam, mára meg olyan táncos, aki mehetne versenyezni is. Csak a kezdet nehéz, de a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. Válaszolok mosolyogva, nem tartom magam olyan embernek, akinek hű de nagy titkai lennének, amit nem oszthat meg másokkal, a könyveimet leszámítva, azokról nem szeretek beszélni. - Általában a két hetet ki szoktam várni, de van, amikor hónapokig nem változtatom meg, változó, mikor milyen kedvem van igazából vagy ha megkeres egy profi fotós, akkor neki szívesen átfestem az elképzeléséhez, de ilyen még nem volt, de megtenném. Bólintok is hitelesítve a szavaimat. Persze van, akik szerint valami züllött alak lehetek emiatt, mert azok festik így a hajukat, pedig szerintem ez is csak művészet. - Én nekem szerencsém van, amit elolvasok, azt már tudom is és nem szoktam elfelejteni, sokkal több időm megy el a festéssel meg rajzolással, hogy a legjobb képeket adhassam majd le a vizsgán. Igazából ezért is vettem fel sokkal több tárgyat az egyetemen is, mert nincs gond a tanulással, sőt általában még előre is tanulok, ami megint egy jó dolog számomra, mert marad időm ilyenekre is, min a munka, kimozdulni fotózásokra, na meg a táncra is. - Igen, volt egy bokaficamom és sikerült megegyezni a tanárokkal, hogy egy nap alatt előre levizsgázhassak mindenből és ne kelljen bejárkálnom, mert begipszelt lábbal nem menne. Bárcsak mindig így vizsgázhatnék, egy nap alatt mindent letudva, igazi mennyország lenne, legalábbis számomra. Ha már számvitel, elismerően bólintok. A matek, az a tantárgy, amit nem lehet bemagolni, jó, a képleteket be lehet, de tudni kell, hogy mikor mit használj, nem csak egy egyenletet kapsz, hogy oldd meg. Azt néha nekem is tanulni kellett, de ettől független nem okozott gondot, de nem is szerettem annyira. - Az jó szak, mindig szükség van számvitelesekre, nem sokan végzik el, a matek miatt gondolom, biztos nehéz lehet, én örülök, hogy nekem nincs egyetemen olyan órám. Irigylem, hogy ilyen érdekli, de ott jó kis karrier vár majd rá. Én meg tanulhatnék jogot vagy orvoslást, de ehelyett művészetre pazarlom az időmet, legalábbis a szüleim szerint. - Igen, másabb, mint a középiskolák, nem is sokan jutnak be éppen ezért és persze sokan ki is buknak és/vagy otthagyják. Én már másodéves vagyok. Az egyetem kis strébere, akit a legtöbben elkerülnek, mert olyan furának tartanak, de hát művészlélek vagyok, elvagyok a magam kis világában is, szóval nem zavar. - Mint mondtam, a tanulás nekem könnyen meg, megjegyzem amit hallok és elolvasom mellé a könyvet és ennyi elég is lenne, bár én még szoktam hozzá olvasni netről is megbízható forrásokat, hogy kerekebb legyen az egész, néha képes vagyok előre tanulni is és így marad időm akkor másra is, amihez éppen kedvem van. Nem sokan nézik ki belőlem, hogy ilyen szivacs agyam van, de nem is baj, csak megijed mindenki, hogy okosabb a csaj tőle, pedig nem igaz, mert attól még sok más tapasztalat elmarad ezek mellett, amiről szívesen hallgatok, ha mesélnek. - Igen, szerintem olvashattál róla. Bólintok és fel is szállunk a buszra, ami elől tömve van, hátul meg ott a sok üres hely. Átfurakodok utat törve, hogy hátul egy egymással szemben lévő ülésen helyezkedjek el. Nem fogok állni, ha nem muszáj azért. - Voltál már a Botanikus kertbe? Én még kiskoromban voltam, de az nem most volt, bár kétlem, hogy sokat változott a hely, biztos szép lesz, én szeretem a természetet, de túl sokat kellene utazni, ha túrázásra vágynál, azt meg egyedül nem is olyan jó, mert mi van ha eltévedsz? Hiába tudod, hogy merre van észak, ha eltévedsz szerintem. Fogalmam sincs mi másról beszélgethetnénk, de valamit csak bedobok, hátha, ha nem tetszik neki, majd hoz fel ő jobb témát úgyis.
Igazán lenyűgöző, ha valaki annak ellenére, hogy nem túl ügyes, mégsem adja fel, és addig próbálkozik, míg végül sikerül. Sokan már az első kisebb akadálynál feladják. Nem mehet minden elsőre, valakinek több gyakorlásra van szüksége, mint másnak, és az is elképzelhető, hogy még így sem lesz tökéletes, de az a fontos, hogy élvezzük, amit csinálunk. - Igen, én is így gondolom. Ráadásul ezzel magadnak is bizonyítasz, hogy képes vagy megcsinálni, csak akarni kell. Az egész alapja az, hogy mennyire határoztad el magad, és mennyire vagy kitartó. – Igazából én is annak köszönhetem, hogy felvettek az egyetemre, hogy minden időmet a tanulásnak szenteltem, emiatt nem a tinik szokványos életét éltem, de nem igazán bántam. A cél az volt, hogy bekerüljek, és ez össze is jött, ami nem jelenti azt, hogy innentől kezdve már nem is kell tanulnom, de nem árt, ha néhanapján egy kicsit elengedem magam, és kimozdulok a négy fal közül. - És nem roncsolja a hajadat a sok változtatás? – Igaz, hogy a mai festékek már nem olyanok, mint régen, már nem tartalmaznak annyi káros anyagot, meg különböző ápolószerek vannak benne, de mégis úgy gondolom, hogy nem egészséges a hajnak, ha ilyen gyakran változtatják a színét. - Irigyellek a memóriádért – mosolygok rá. Nem tartom magam rossz tanulónak, de elég sok időt is fektetek bele, hogy jók legyenek a jegyeim. – Nekem többször is el kell olvasnom ahhoz, hogy megmaradjon a tananyag a fejemben. – Első olvasásra mindig értelmezem a szöveget, ha valamit nem értek vagy túl bonyolult, akkor külön jegyzetet vagy ábrát készítek a könnyebb érthetőség végett. - Hát tényleg nem lett volna egyszerű, még jó, hogy ilyen segítőkészek voltak a tanáraid. – Nem tudom, hogy nálunk, hogyan intézték volna ezt a helyzetet, de nem lett volna túl jó, ha emiatt dobhatta volna a kukába a félévet. - Igen, a matek elég nehéz, és tényleg az a fő buktatója. Nekem sem ment egyszerűen. Sokat kellett gyakorolnom, hogy teljesítsem a tárgyat. – Minden tantárgynál fontos a gyakorlás, de a mateknál szinte elengedhetetlen. Minél több feladatot oldasz meg, annál több rutint szerzel, valamint az agyad is egy idő után rááll a megoldás menetére, onnantól kezdve már sokkal könnyebben tudod megoldani a példákat. - Én most, hogy végeztem az összes vizsgámmal, a hobbijaimmal szeretnék foglalkozni, ezért is kerestem modellt. Meg majd szeretnék beiratkozni egy fotós tanfolyamra is. – Elég régóta érdekel a fényképezés, de egészen mostanáig nem gondoltam arra, hogy elmélyítsem a tudásom egy tanfolyam keretein belül. - Én is kiskoromban voltam már ott, de egy gyerek nem olyan szemmel nézi, mint egy felnőtt, vagyis inkább úgy mondom, hogy nem úgy, mint egy olyan felnőtt, akit érdekel a természet. – A felnőttek közt is van olyan, akinek mindaz, amit ott lát, csak zöld fű meg virágok. Nincs ezzel baj, mert nem vagyunk egyformák, nem szerethet mindenki mindent. - Egyedül tényleg nem jó kirándulni – értek vele egyet. – Bár szerintem minden sokkal élvezetesebb, ha van az embernek társasága. – Igaz, nem sok helyre jártam el, de a barátnőmmel, Melanie-val jókat beszélgettünk, annak ellenére, hogy különbözőek vagyunk. - Egyébként miért nem jársz versenyekre, ha olyan jól megy a tánc? Már nem fér bele az idődbe vagy nem szeretnél ilyen szinten foglalkozni vele? – Nem tűnik olyan személyiségnek, aki fél szerepelni, ezért kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az oka. Míg a válaszára várok, a távolban már feltűnik a Botanikus Kert.
Csak bólintok a szavaira, mert igaza van, kellő akarattal bármit meg lehet tanulni és időráfordítással, ezzel még vitatkozni sem lehet, elvégre két-ballábas voltam, most meg táncolok és elég jól ment, amíg szilveszterkor ugye nem sikerült a bokám begipszeltetni. Annyira vissza akarok már menni, hiányzik Chase, a kutyusok és még Kirill is kicsit, bár vele nem sokat szoktam beszélgetni. - Olyan festéket használok, ami természetes anyagokból készült és nem tesztelték állatokon, az utóbbi fontos nekem. Amúgy meg ezekben a festékekben több a hajtápláló anyag, mint egy sima sampon-balzsamban olykor. - Láthatja is, hogy sehol egy töredezett szál és szép fényes a hajam is, nem zsírosan, hanem olyan puhán, ha meg szeretné fogni engem nem zavar, akkor érezheti, hogy selymes is, tényleg ápoltabb, mint egy átlagos nőé, aki mondjuk nem is festi, de balzsamot vesz hozzá, hogy legyen valami ragyogása. - Igen, sokan irigyelnek, de tudod ha olvasok egy magazint, az is megmarad és néha már nehéz raktározni ezt a sok tudást a fejemben, nem tudom mennyi fér el még benne és hogy felejtsem el, ami már mondjuk szükségtelen, de hogy is mondhatnám bármire azt, hogy szükségtelen? - Ez az én örök dilemmám, ami miatt nem olvasok pletykalapokat és talán emiatt sem nézek tv-t sem, mert ami fontos, arról úgy is tudni fogok, mert szalagcímek az újságokban, amit minden reggel látok a megállóban egy bódénál, amikor az egyetemre megérkezem. - Igen, egy kivételével mindegyik szeret. - Az egyik talán túlságosan is, de ezt inkább megtartom magamnak, mert nem akarok baj a fejemre és még egy oktatót, aki nem szeret és harcolnom kell azért, hogy megkapjam a megfelelő jegyet, amit érdemlek. - A matekot le kell ülni és megérteni, mert a képletek nem segítenek megoldani önmagukat. - Mondjuk valaki ellen már ez is valami, ha tudok fejtből függvényeket és el is tudom mondani, ahogy le van szövegesen írva, ha kettesben vizsgázhatnánk, akkor talán valakivel tökéletes párost alkothatnék. - Az jó, én szeretem a tanfolyamokat, bár annyira nem gondoltam komolyan a modellkedést még, a tánc jobban érdekel meg az írás és a festészet. Ez az én hármasom. - Persze a modellkedés sem menne rosszul, de feleslegesnek tartom, hogy szerezzek róla papírt, amikor érzelmek kifejezésében ügyes vagyok, bármit el tudok játszani és a saját szavaimmal még kis történetet is tudok mesélni mellé, vagy csak szép idézetet kitalálni a képhez, hogy mit fog ábrázolni. Nem tudom mondjuk, ez mennyire elég, főleg ha egy akaratosabb fotóst találok, akinek csak állj be és ennyi vagy. - Igen, gyermekként máshogyan érdekes minden, inkább éljen és mozogjon, amit megnézünk, mint csak aha zöld szép-szép, de mikor látunk már valami érdekesebbet. - Mosolygok rá és ideje leszállni a buszról, én már megszokásból óvatosan lépek, azért még a bokámra vigyázok, nem akarok rosszul lépni. - Az ember társasági lény, csak van, aki ezt nem akarja még magának sem bevallani. - Erre nem tudok többet mondani, bár én elég jól megvagyok egyedül, de hiányoznak a régi barátok, mint Greg mondjuk, de hát neki fontos munkája van, nem zaklathatom, hogy velem lógjon, még furán is jönne le, de majd ha jön a plakátokért, legalább kicsit beszélgethetünk majd. - Annyira nem vagyok még jó szerintem, de ami késik, az egyszer eljön! - A szereplés tényleg nem okoz gondot, de valamiért kerülni kell a rendes versenyeket, nem akartam rákérdezni, hogy pontosan miért is, mert nem tűnik Chase rossznak, legfeljebb csak rossz dolgok történtek vele. - Áh, itt a kert! - Mutatok magunk elé és alig várom, hogy gyönyörködhessek a szép színes virágokban, így tél után már nagyon rám fér, hogy ismét színes környezetben legyek, annyira szeretem a tavaszt és a nyarat, sőt még az őszt is, de a tél, az túl komor, bár megvannak annak is a maga szépségei. - Szólj, hogy hol és milyen képet képzeltél el.
Kezdőlap
