Egész életemben másoknak feleltem meg, egész életemben olyan elvárásokat hajszoltam, melyek sosem voltak az enyémek, egész életemben mások mondták meg, hogy mit szabad és mit kell csinálnom. Ahogy visszatekintek, nincs egy olyan emlékem, amiben magam dönthettem arról, hogy mit teszek, mit találok szórakoztatónak, milyen ruhát veszek fel, kivel barátkozom, mivel töltöm a szabadidőmet. Mert én voltam a jó lány, aki hallgat az anyai feddésre, aki kérdés nélkül követi az apai szigort, aki vissza nem szólva biflázza be az iskolai tananyagot, aki mindent megtesz, hogy elérje a felé támasztott elvásárokat.
Pedig gyűlöltem vadászni, utáltam korán kelni és apa barátaival, üzlettársaival fagyoskodni a vadászlesek klausztrofób szűkösségében. Gyűlöltem érezni a szájukból áradó alkohol bűzét, hogy makulátlanul kellett tartanom a felszerelésemet, hogy a fegyverek olyan kék, zöld, fekete foltokat martak a vállamba, amiktől hetekkel később is felszisszenek.
Gyűlöltem a zongoraórákat, ahol olyan egyenesen kellett ülnöm, hogy majdnem kettétört a gerincem. Gyűlöltem, hogy néha annyira elfáradtak az ujjaim, hogy képtelen voltam ökölbe szorítani a tenyerem. Gyűlöltem kottát olvasni, gyűlöltem a zeneelméletet, a felesleges tanórákat, amikor Chopin vagy Mozart életéről tanultunk. Gyűlöltem, hogy mindig nekem kellett kisegíteni téged, mert te nem akartál tanulni, nem gyakoroltál, nem tartottad a tempót. Gyűlöltem, hogy mindig nekem kellett a felnőttnek lenni, mert te lázadtál, ellenmondtál, akaratos és makacs voltál. Gyűlöltem, hogy te megteheted mindazt, amit nekem nem volt szabad, amit tiltottak tőlem... És gyűlöllek, amiért magamra hagytál!
Miért tetted Céline? Miért kellett mindent hátrahagynod? Miért nem kellettem neked? Miért nem volt jó, ahogy élünk? Szerinted mi történt azután, hogy elmentél? Ki volt az, akin számonkérték a távozásod? Szerinted annyira jó volt úgy felnőni, hogy minden lépésedet figyelték? Kétkednek benned? Hangos kiabálással teremtenek le, ha késel öt percet, mert félnek attól, hogy én is elhagyom őket? Szerinted milyen volt nekem, hogy a legjobb barátom, a nővérem, az egyetlen, akivel mindent meg tudtam osztani, egyszer csak eltűnt? Milyen volt az első karácsony, amikor már nem ültél ott a vacsoránál? Milyen volt az, hogy anya egy hétre eltűnt, amikor közeledett a születésnapod? Gondoltál arra, mi lesz velem? Hatalmas önzésedben gondoltál arra, hogy nekem hogyan fog esni, hogy eltűntél?
Nem, persze, hogy nem gondoltál rá... Hagytál egy levelet, amiben meg akartad magyarázni, de valóban elhitted, amit írtál? Elhitted, hogy boldogtalan vagy és nem akarsz neki gyereket szülni? DuPont vagy, alkalmazkodj! Elhitted, hogy nem tudtál volna így élni tovább? DuPont vagy, alkalmazkodj! Elhitted, hogy ezzel csak te vagy így? Dupont vagy, alkalmazkodj! És én alkalmazkodtam, ó rettentően jó voltam az alkalmazkodásban... Pedig az elején még minden nap vártam a postást, háthat küldesz levelet, a telefon minden csengésére felkaptam a fejemet, ha valaki csengetett az ajtón, kivörösödött arccal szaladtam üdvözölni az érkezőt. De egyszer sem te voltál, sohasem te voltál. DuPont vagy, alkalmazkodj!
Meghaltál számomra, nem létezel, gyűlöllek érte, hogy összetörted annak a kislánynak a szívét, aki egykor voltam, gyűlöltem, hogy kifacsartad a lelkem és a helyére bogáncsot ültettél, mely sosem virágzik, s csak tüskéket képes növeszteni. Gyülöltem, hogy szerettelek, hogy megkönnyeztem, amikor elmentél, hogy vágytam a visszatérésedre, gyülöltem, hogy meg akartalak ölelni, hogy be akartam fonni csak még egyszer a hajadat, gyűlöltem, hogy meg akarok nézni veled egy filmet, sírni vagy nevetni annak történetén. Gyűlöltem, hogy minden elvettél tőlem és nem hagytál magad helyébe semmit. DuPont vagyok, alkalmazkodom!
Találkoztam a férfivel, akihez hozzá kellett volna mennem, de sosem vett el feleségül. Sosem vitt el randvúzni, sosem bújtam vele ágyba, sosem csókoltam meg, sosem érintettem meg... És tudod miért? Üzletet kötöttem apánkkal, kizsaroltam belőle, megfenyegettem, hogy a sajtóhoz fordulok, hogy a leszbikus lányát egy negyvenes, osztrák seggfejhez akarja adni... És tudod miért mondott nekem igent? Mert alkalmazkodtam, mert arra neveltek, hogy tökéletes legyek, hogy megfeleljek mindennek és mindenkinek, mert annyira vigyáztak rám, hogy nem volt magánéletem, és ez tudod mihez vezetett? Megerősödtem, megkomorodtam, cinikussá váltam, gyűlöltem, ügyeskedtem, hazudtam, csaltam, de a kép, amit ők láttak, az volt, amit látni akartak. Mert kifelé azt mutattam, amire neveltek, amire szántak, de gyűlöltem, amivé akarták, hogy váljak, kiutat kerestem, találtam és az ördöggel is üzletet kötöttem volna, hogy megszabaduljak tőlük!
Azt hiszed apánk még mindig engem szeret jobban? Persze, kifelé azt mondja, amikor a sajtónak nyilatkozik, amikor nyilatkozatokat tesz, amikor az üzlettársaival beszélget, de azóta nem ültel le vele egy asztalhoz, amióta bemutatta azt az osztrák seggfejet! Megegyeztem vele, kifelé mindent megteszek, amit csak akar, közgazdaságtant tanulok, dolgozom a befektetési bankjának, még azt is megbeszéltük, hogy mindenkivel elhitetjük, hogy én követem majd az igazgatói székben. És lehet, hogy így lesz, lehet, hogy amikor végre meghal, akkor rám száll a birodalom, de amíg ez nem történik meg, nem szólhat bele az életembe. Nem szól bele, hogy hol élek, kivel találkozok, kinek vallok szerelmet, hová utazom, kivel osztom meg az ágyamat, mert ahhoz semmi köze nincs. Az én döntésem, az enyém!
Gyűlöllek téged Céline, de köszönettel is tartozom. Felnyitottad a szemem, távollétedben megváltoztattad az életem, és ezért örökké hálás leszek neked, de soha többé nem akarok veled találkozni. Számomra meghaltál a gyerekeddel együtt, egy emlék vagy, amire egyre ritkábban gondolok vissza. Gyűlöllek Céline, és ezen soha semmi nem fog változtatni.

A járvány alatt szoktam át a magánrepülőkre, és amióta vége lett a korlátozásoknak, azóta sem tértem vissza a kereskedelmi járatokra. Talán túlzás, pazarlás, de amióta hozzám igazodik a repülő és nem fordítva, azóta sokkalta produktívabb tudok lenni. Hiszen most csak ez számít, új üzleteket keresni, új befektetéseket, új partnereket, új üzlettársakat. Pénz, pénz, pénz, mintha a világon minden erről szólna, keress még többet, hajszold, üldözd, halmozd, szerezd meg! Fektess olajba, a megújulókba, kerüld a cryptot, az oroszokat, Kínát, lavírozz az infláció, a devizák, a törvények hullámain, legyél informált, olvasott, naprakész!
Gyűlölöm minden egyes napját, amikor Japánnal kell beszélnem hajnali háromkor, amikor a hatvan, hetven éves aggastyánok úgy néznek rám, mint akinek nincs keresnivalója közöttük, amikor egy tollvonással életek ezreit teszem tönkre, amikor hidzsábot kell felvennem, mert Szaud-Arábiába kell utaznom üzleti ügyben... Gyűlölöm minden egyes percét, mégis az egyik legjobb vagyok benne. És a leginkább azt gyűlölöm, hogy lassan élvezni kezdem. A hatalmat, a sosem lankadó pörgést, a kimondhatatlan számokat, a kompromisszumok kikényszerítését, a szerződések apróbetűjét, és azt, hogy egész életemben erre neveltek, ez ellen küzdöttem, most mégis nem tudnám elképzelni az életem nélküle.
- Itt a kapitány beszél. Rövidesen megérkezünk a célállomásunkra, kérem kössék be a biztonsági öveket, hajtsák fel tálcáikat és készüljenek a landolásra. Köszönjük, hogy az Air France New Yorkba közlekedő charter járatát vették igénybe utazásukhoz, és a teljes személyzet nevében remélem, újra igénybe veszik szolgáltatásunkat. New Yorkban jelenleg enyhe hóesés, észak-északkeleti széllökések és minusz három celsius fok van. A helyi idő tizenhét óra negyvenhét perc, ne felejtség el átállítani óráikat. Köszönöm a figyelmüket, lassan megkezdjük a landolást. Legyen szép napjuk!
A kapitány rövid szónoklata szakít ki a laptop monitorából, melyen egy fúziós szerződést olvastam át a repülőút kezdete óta, s most orrnyergemet masszírozom, amikor leveszem a szemüveget. Fárasztó volt, mégsem vettem észre, hogy majdnem az egész úton a képernyőt fixíroztam, de megérte, hiszen több hibát is felfedeztem a szövegben.
- Nem tudom ki fogalmazta a szerződést, de holnap már ne dolgozzon nálunk. Szörnyű, egyszerűen slampos munka! - fakadok ki az asszisztensemnek, aki csak bólogat, majd a saját számítógépén pötyög még valamit, talán éppen egy levelet küldd haza, hogy intézkedjenek az utasításomról. Jómagam lecsukom a gépet, majd kissé feljebb ülök, kattan a biztonsági öv fémszerkezete, s felkészülök a landolásra.
- Emlékeztessen, mi lesz a holnapi program? - Marcel újra pötyögni kezd, egerészik, majd monoton hangján kezdi felsorolni a beosztást. Semmi kedvem a Wells Fargo képviselőjével reggelizni, mindig azt a csótány képű seggnyalót küldik, pedig már küldtem róla visszajelzést, hogy cseréljék le. Délben együtt ebédelek a fúzió amerikai résztvevőjével, ami inkább csak informális pofavizit, és szoknyát kell majd felvennem, mert miért is ne? Nem a huszonegyedik században élünk és a feminizmus semmit sem ért el az elmúlt száz évben! A délutánom szabad, elvileg, lesz időm egy gyors bevásárlásra, Marcel rendezett kocsit és sofőrt, este pedig egy koktél party, ahol minden nagykutya ott lesz, aki érdekelt ebben az üzletben. Éjszaka pedig egy kis szórakozás, bár ez nem szerepel a hivatakos programban...
- Melyik lakosztályt sikerült megszereznie a Kimptonban? - felhördülök, amikor nemleges választ adott a kérdésemre, és amikor megemlíti a New York Hilton Midtownt, csak megrázom a fejem és hatalmasat sóhajtok. - Előbb is szólhatott volna... Ugyanarra a sorsra akar jutni, mint ami a szerződést írta?
És pontosan ez volt az, amit gyűlöltem az egészben. Mint egy elkényeztetett fruska, úgy tombolok magamban, amiért nem kapom meg a narancsos-magnós macaront, amit a Kimpton szobalányai hagynak ajándékul a hálószoba párnáin, s be kell érnem a Hilton mentolos csokoládéjával. Ennyire felszínes lettem, ennyire anyagias, ennyire kibírhatatlan? Ennyire az apám lánya vagyok?
- Megkezdjük az ereszkedés és a ráfordulunk a leszállópályára...
- Szerintem csukja le, rázós lehet a leszállás. - mosolygok Marcel felé, majd nyugalmat erőltetek magamra, ahogyan a repülő rázva és nem keverve kezdi meg a fülpattogtató leszállást.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon komplex és jól kidolgozott karaktert hoztál nekünk nagyon tetszik a személyiságének felépítése, hogy az életében a meghatározó eseményeket használtad fel arra, hogy megismerjük őt
Honnan van ebben a törékeny fiatal nőben ennyi harag és indulat? Persze, megértem, hogy haragszik a nővérére, amiért ilyen körülmények között magára hagyta, főleg akkor, ha ők jelentették egymásnak a támaszt. Biztosíthatlak afelől, hogy Céline nem rosszszándéktól vezérlve hagyott mindent maga mögött és ő is vezekel a döntése miatt

De beszéljünk inkább rólad *--* lenyűgöző, hogy mennyire keményen képes vagy helyt állni ebben a férfi orientált szakmában. Ha nem apád befolyása lenne rajtad, vajon akkor is ezt csinálnád? Vajon tudod egyáltalán, hogy ki vagy te valójában, ha apád figyelő tekintete nincs rajtad? Remélem, hogy New Yorkban kérdést kapsz a válaszaidra, lehetőséged lesz megismerni önmagad és találkozni a nővéreddel. Azért adsz neki majd esélyt arra, hogy bocsánatot kérjen?
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog ez a csöpp francia lányka boldogulni ebben a zűrös nagyvárosban, a saját útját keresve. Drukkolok neked nagyon
Színt és rangot admintól kapsz, addig is foglald le a gyönyörű arcodat és zúdítsd a nővéredre minden haragod.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!