Az új évem elég jól indult, kiadtuk az első kislemezünk, amivel bemutatkozik a banda és persze megmutatjuk mit tudunk, az eladási számokból ítélve sikeresebbek vagyunk így, mint én egyedül, szóval pozitívak a visszajelzések, én mégsem vagyok boldog. Az ágyamon fekszem és anyám születésnapi meghívóját nézegetem. Persze kerek évfordulója lesz, megint, mint minden évben, ő az örök ötvenediket ünnepli folyton és nagy partit rendez a Manhattani Hotelunkban. Karácsonykor szintén csak egy képeslapot kaptam tőlük online, mint mindenki más is, én is ugyanazt kaptam, mint a távoli barátaik és rokonok, ami eléggé kiakasztott és ezt még tetézte az első szakítás is, az első komoly kapcsolatom tartott kemény három hónapig. Mégis hetek kellettek, hogy használható állapotba kerüljek, mind a próbák, mind minden más területen, nincs sok kedvem kimozdulni, de a fiúk mindig a nyakamra járnak. Olyanok, mintha a bátyáim lennének, szeretem mindegyiküket, jó csapatot alkotunk.
Lefordulok az ágyamról és a gardróbba megyek ruhákat nézegetni. Nem írták, hogy nagyon ki kellene öltözni, bár a hely erről árulkodik. Én viszont nem fogok jó kislány módjára megjelenni, nem vehetnek meg és ezt ők is tudják már, okosan beosztottam amit kaptam tőlük, így amit keresek a bandával, azt eladományozhatom jórészt. Kiválasztok egy fekete fűzős ruhát, aminek a vállpánjain kis szegecsek vannak, meg a csípő részén is a szoknyánál. Ez vagyok én, egy kis rocker. Keresek egy fekete harisnyát és felöltözöm, majd kimegyek a nappaliba, ahol StarCat letámad, szóval leguggolok és játszok vele egy kicsit, majd adok neki vacsorát, az leköti, én meg nyugodtan felvehetem a cipőmet, ami dob pár centit rajtam, hogy ne legyek olyan kicsi. Magamra veszem a kabátom, felkapom a táskám és távozok is, a biztonsági őrnek szólok, hogy néha nézzen rá a cicára és ha nem bír vele szóljon a srácoknak, őket úgy is imádja a kis kandúr. Viszont ahová megyek, arról ne szóljon nekik. Jasonnek megírom, hogy a szüleim partijára megyek, mert neki tudni kell, hol vagyok. A kocsimba ülve meg sem állok a hotelig, ott kiszállva átadom a kis inasnak a kulcsot, hogy parkoljon be vele. Befelé menet azért megismernek az öreg rókák és illően üdvözölnek, mintha én tojtam volna a spanyol viaszt. Veszek egy mély levegőt, nem szeretnék sznobkodni, nem azért jöttem, igaz utolsóként érkezem így is és csak a nagy felköszöntő beszédek végére érkezek meg üres kézzel. Mit is adhatnék annak, akinek mindene megvan? Újabb nyaralást oda, ahol már volt? Esetleg felesleges újabb autót vagy drága parfümöt? Inkább a szeretetem hozom és magamat, hogy eljöttem. Amióta ők nem járnak a koncertjeimre, én sem jártam hozzájuk, van pár éve, hogy csak képről láttuk egymást, én felnőttem, látom is a meglepettséget az arcukon, amikor rám pillantanak. Leveszem a kabátom és kicsit ki is kerekedik a szemük, de azért nem sokkal kihívóbb ez, mint bárki más ruhája, ami szintén megmutatja nőies vonalait a hölgyeknek. Körül sem nézek még, csak odasétálok hozzájuk.
- Boldog születésnapot anya! - megölelem, amin meglepődik, mert ez számukra gyengeség, de számomra meg kifejezési forma, hogy szeretem őt. Kicsit el is érzékenyül és megtörli a szemét, amikor elengedem és átsétálok apámhoz, hogy őt is megöleljem egy kicsit. Alig bír köszönetet mondani, hogy ennyien eljöttek és persze, hogy én is itt vagyok. A többieknek is meglepetés lehet, nekem is az, mert reggel még nem számoltam ezzel, hogy eljövök ide. Apa elég hamar megpaskolgatja a hátam, hogy elég volt neki ebből az ölelkezésből én meg csak megvonom a vállam és miután egy közös képre összeállunk, utána magukra is hagyom őket. Érdekli is őket, hogy vagyok? Hát nem, szóval nem is erőltetem a beszélgetést, én megtettem az első lépést, övék a második. Az italokhoz és nassolni valókhoz sétálok egy asztalhoz, hogy szedjek mini szendvicseket egy tányérra. Ekkor veszem észre az asztal túloldalán a Rockwood szülőket és a fiúkat Bradleyt. Hű, milyen helyes lett és mennyire jó volt abban a Marvel filmben is, amiért még díjat is kapott. Nem tudom mi baja van velem, megcsókolt és utána felszívódott, mintha olyan rossz lett volna. Jó, első csók volt, azt se tudtam, hogy kellene viszonozni, na de mindegy. Mikor találkozik a tekintetünk, akkor elfordulok és elsétálok az ablakokhoz, ahol a párkányra tehetem a tányért. Itt vagyunk a legfelső szinten, gyönyörű a kilátása, a Central Parkra néz. Az étvágyam is elment, úgy összeszorult a gyomrom, nem gondoltam rá, hogy itt lesz, csak most, hogy látom. Sokat gondolkoztam még régebben, hogy mi lenne, ha újra találkoznánk, de mára szerintem már nem aktuális a dolog. Amúgy meg nem is tudom, mitől félek, elvégre a semmitől rosszabb nem lehet, ha odamegyek hozzá beszélgetni, de azt hiszem, előbb át kéne gondolnom, mit is akarok neki mondani. Megdicsérjem a filmes szerepét? Áh, az túl nyalizós, de miért is akarok vele beszélgetni? Mert bírtam kiskoromban, most meg ki tudja milyen. Jó lenne megtudni, kiskoromban sokáig oda voltam érte a csók után és reménytelen vártam, hátha eljön a rendezvényekre, de nem... Most meg egy helyen vagyunk, mégis hezitálok. A kezemmel a párkányon a tányér két oldalán dobolok, kicsit túlgondolom már megint a dolgokat lehet.



 

Caitlin & Bradley

Ha kiszámolod, látod, miként éled az életed, napkeltétől napnyugtáig, úgy, hogy értelme is legyen, különben elrepül.

Az ajándékot letudták szerencsére a szüleim, és kicsit irigykedek a húgomra, hogy ő távol tud maradni az egyes hasonló eseményektől. De mégis a család régi jó barátairól van szó. Erre az alkalomra pedig kivételesen szívesen is jövök, mert látni szeretnék valakit. Egyébként, épp azon fáradoznék, hogy visszataláljak a napi rutinomhoz, nemrég lett vége az egyik projektnek, és most egy kicsit tudok pihenni, mert a következő két hónap múlva indul. Bár…addigra valószínűleg megkapom a napi tervemet is. Hogy mit egyek, igyak, diétám és hasonlók, a szövegkönyv tanulása mellett.
kicsit izgulok, de nem látszik meg rajtam ebből semmi sem, hozzászoktam, hogy az idegenek számára elkendőzöm a saját érzéseimet. Ez az élet ezzel jár. A vacsorához természetesen leültünk, és a gratulációkat hallgatjuk, én szolidan fogyasztom a vacsorámat, de még szinte a rágásban is megállok, ahogy meglátom bevonulni az új vendéget, jó ideje csak képekről láttam, és most így élőben. Igazi egyéniség, és látom, hogy a családja nincs hozzászokva az ölelkezéshez, nem lep meg, mindig olyan zárkózottak voltak, ha anyám nem lenne olyan melegszívű , talán a mi családunk is elég zárkózott lenne. Jó, a hugom…más tészta, ő így jó ahogy van, annak ellenére, ahogy kinéz, igazán szeretnivaló teremtés.
Anyám megböki az oldalamat, mire megrágom végre a kaját, de azért tovább figyelem Caitlint, a szalvétába rejtem a mosolyomat, ahogy megtörlöm a számat, mert látom,hogy mennyire megbotránkoztak egyesek attól, hogy milyen szerelésben jött. Szerintem nincs vele semmi baj.Ezután a telefonom csöngése zavar meg, pontosabban rezgése, az ügynököm az, vajon mit talált ki?! Kislisszolok az erkélyre, és elbeszélgetek vele, holnap érkezik meg a következő projekt ütemterve, és az, hogy mit várnak el tőlem a szerepért, kinézetben. Ezután pattan ki a fejemből az a nagyszerű ötlet, hogy rá kellene írni Caitre, mert még elkaptam a pillantását, ahogy engem nézett, de nem tudtam eldönteni, hogy a múltra tekintettel épp azt képzeli el, hogy felszúr a villájára többször egymás után.
Vagy fél órát töltök el, itt kint az erkélyen, a fenti kertbe kéne eljutnom, a tetőre, mert szeretnék találkozni vele, és olyan őrültség, de tényleg azt szerettem volna, ha aláírja a cd-jüket, vagy ez lett volna a kifogásom, hogy beszélgethessek vele.
Amikor felérek a tetőkertbe, üresen találom, lassan körbe járom, a helyet, kis kerengő van itt, térkőből kirakva, és van valahol egy pad is, láttam. A hajamba bele-bele kap a szél is, és megállok egy pillanatra, hogy a park felé pillantsak, erre frissebb a levegő jóval. A pezsgőmbe kortyolok, amit még odalent az egyik pincértől loptam, és az órámra pillantok. Várok, ha kell, akár itt ácsorgok még jó pár órát, és ha nem fog eljönni, tudom, hogy azóta is haragszik rám ,és nem kíváncsi rám egyáltalán. Megértem.

Elég hamar végeznek velem a szüleim, amint a közös képek megvannak, szinte már magamra is hagynak egy szó nélkül, én meg csak nézek utánuk, majd mintha mi sem történt volna megyek kis szendvicseket lopkodni az asztalról egy tányérra. Meglátom Bradleyt és inkább elsétálok az asztaloktól, nincs kedvem senkivel bájcsevegni, főleg, hogy egyesek szerint túlságosan is rockosra fogtam az érkezésem, ami az öltönyök és estélyik között eléggé kilóg, de nem érdekel. Én ez vagyok és itt nincsenek újságírók sem, hogy megírják, mennyire illetlenül érkeztem meg, az ilyen privát partik már csak ilyenek.
Hosszasan bámulok kifelé az üvegen keresztül a Central parkra, miközben gyermekkori kis traumám élem át újra. A csók után úgy éreztem magam, mint a mostani szakításom után. Kicsit meredten nézek előre és a tükörképemmel szemezek, arra eszmélek fel, miközben az ujjaim a párkányon dobolnak. Össze kell szednem magam, most nincs itt se Sky, se Mad, se Axel, hogy kisírjam a vállán magam, egyedül jöttem, nem gondoltam volna, hogy ő is itt lesz. Rezeg a telefonom és gyorsan elő is veszem, megszokásból, mert mindig este leveleztünk Masonnal... Nem ő írt természetesen, hanem Bradley. Komolyan itt vagyunk egy épületben és ő képes írni, nem a nagyközönség előtt akar velem találkozni, hanem félrevonulna valahová. Hát én a tetőt írom neki, már ha kiérdemli, de valahogy csak felhív és közli, hogy ott vár fent. Én közben átsétáltam a lépcsőházba és onnan néztem, ahogy a kertből tényleg megindul a tető felé és belemegyek a találkozásba, rá is nyomom a telefont.
A lépcsőn indul el felfelé, elég jó kondiban vagyok, bár rajtam nincs olyan látványos nyoma, mint mondjuk Braden. A film miatt jól kipattintotta magát és irtó dögös lett, de persze egy Marvel hős már csak ilyen, mindenki a nyálát csorgatja utána. Amint felérek és az ajtóhoz érintem a VIP kártyám, kattan a zár és csak annyira támaszkodok az ajtónak, hogy ne zárjon le. A kabátom lent hagytam, nem szeretnék megfázni, de már mindegy. Kilököm az ajtót magam előtt és kisétálok, szinte egyből kiráz a hideg, ahogy a karomon és a vállaimon megérzem, hogy eléggé lehűlt a levegő. Remélem hamar kiböki, amit akar, mert nekem nincs kedvem megfázni, csak mert volt az a csók. Nem várattam meg nagyon, tíz perc se telt el, amíg ideértem, ahogy észreveszem el is indulok felé keresztbe vetett kézzel a saját felkarom dörzsölve, hogy ne fázzak.
- Szia, remélem ez már elég személyes, hogy elmondd, mit szeretnél - szólalok meg még azelőtt, hogy elé érnék, a másfél lépés távolságot megtartva állok meg előtte és nézek fel rá, hiába a nagy cipő, még akkor is alacsonyabb vagyok, igaz azért nem olyan sokkal, hogy ne érjem fel. Élőben sokkal helyesebb és a lágy szellő, ami idefent megcsap minket, felém fújja a parfümjének az illatát is, ami kellemes és persze férfias. Igyekszem nem elolvadni azért belülről, mert utána a külső álcám sem lenne annyira hiteles, nekünk hírességeknek muszáj megjátszanunk magunkat, de ebben ő sokkal jobb, elvégre oscar díjas színész.




 

Caitlin & Bradley

Ha kiszámolod, látod, miként éled az életed, napkeltétől napnyugtáig, úgy, hogy értelme is legyen, különben elrepül.

Az italom is elfogyott, míg rá vártam. Reméltem ,hogy azért feljön, de benne volt a pakliban az is, hogy csak ácsorgok. Mindegy, úgyis szükségem volt egy kis magányra. A forgatások után nem ártott, hogy visszataláljak magamhoz, és kijöjjek a szerepből. De figyelnem kellett magamra, állandó szerződésem van Thor szerepére, és így azért bizonyos diétákat be kell tartsak, és mozgást. Ami nem nehéz, mert mivel egyedül élek, így legtöbbször a személyi edzőmmel szoktam találkozni, meg a dietetikussal, a gyógytornásszal, és a harcművész oktatómmal. Kapásból négy ember, akiknek azért fizetek, hogy tartsanak karban.
Egyébként meg olvasok, rengeteget, és bármit szinte. Szélesítem a tudásomat, nem álltam meg a szerepekben, ezért kerestem mindig valami kikapcsolódást, imádtam biciklizni is, van egy bicikli parkom is, ami használható parkour pályának is, igen van egy házam bent, az államban. Ha nincs itt dolgom, akkor általában ott vagyok, mikor milyen kedvem van, ha nyüzsgésre és partira vágyom, nem effélére, hanem klubokban való szórakozásra, akkor ide jövök. Szeretem a zenét, és olyankor néhány haverommal jövünk el lazulni, ha épp rá érnek. Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet ide jönnöm, csak felkavarok egy olyan állóvizet, ami rég leülepedett. Amikor nyílik az ajtó, oda fordulok, és egy mosoly rajzolódik ki az arcomra, megkönnyebbültem. A poharamat egy szemetesbe dobtam bele jobbhíján, még korábban. Nem akartam ,hogy lefújja a szél a tetőről, valaki fejére.
- Cait! – lépkedek felé, és látom, hogy fázik, így leveszem a zakómat, úgyis van rajtam még egy mellény. Meg talán hozzá vagyok szokva, ahhoz, hogy elviseljem a hideget, egy-egy jelenet közt ácsorogva, arra várva, hogy jó-e az amit felvettünk.
- Igen, köszönöm, hogy eljöttél. – ha megfigyel, láthatja, hogy nem változtam meg, legalábbis remélem, hogy látja. A csók pillanatáig mindig is őszinte voltam vele, és jókat szórakoztunk, meg beszélgettünk. Kinyitom neki a zakót ,és kitárom a vállainál fogva, így ha akar, belebújhat, hogy ne fázzon még jobban, érezheti a zakóm belső zsebében a cd tokot, amiről hirtelen el is feledkeztem, mert csak annyit szerettem volna, hogy ne fázzon lehetőleg.
- Tudom, hogy eltelt hét év, és rengeteg minden történt, de szeretnék tőled bocsánatot kérni. – állok meg vele szemben, és csendben maradok néhány pillanatra, végig mérem őt a kölcsön kapott felsőben, hatalmas rá, még az ujjai se lógnak ki belőle szinte, és a szoknyája szegélyét is alig látni miatta.
- Tudom, azt is, hogy nem volt fair tőlem, hogy utána rögtön eltűntem, minden magyarázat nélkül. De sokkal fiatalabb voltál mint én, és ha rajta kap a házi nénid, ki tudja, hogy mi történhetett volna. – célzok arra, hogy bizony egy ártatlannak tűnő csóki s végződhetett volna olyan tragédiával, hogy liliomtiprásért a rendőrségen végzem.
A hajamba túrtam, miután elpillantottam róla, és majd kiugrott a szívem a helyéről, ez nem egy szerep, ahol meg kellene játszanom magamat, de óvatos vagyok, nem tudom,hogy mit gondol rólam, ennyi idő távlatában, és azt sem tudom ,hogy mi a reakciója arra, amit mondtam neki. Meglehet, hogy kinevet ,és faképnél hagy. De legalább tisztáztam vele valamit, amit rég sokkal régebben meg kellett volna tegyek, mert megérdemelte volna már akkor is.
De legalább letisztáztuk, és remélem ,hogy tudunk felnőttek módjára beszélgetni. Meg… nem akartam belezavarni a dolgaiba sem, úgy igazán. Olvastam a lapokban, hogy van valakije a bandájából, és tudom, hogy újságok meg minden, de néha van valóság alapja a pletykáknak is…

Nem is tudom mit csinálok, feljövök egy újabb csalódásért a tetőre, mert az utóbbi időben nem ért elég sorscsapás, kell a szenvedés még. Mégis mit akarhat? Bocsássam meg a csókot, csak a szerep miatt elragadtatta magát, lépjek túl rajta. Igen, mi mást is akarhatna. Szeretne biztos jóban lenni a régi ismerősével, mert a hírességek elég magányosak és kellenek a barátok, én ezt mindennél jobban tudom, a szerencsém csak a bandám tagjainak köszönhetem, ők az én családom mondhatni, a barátaim és a bátyáim is egyben.
Ahogy kilépek megcsap a hideg, szinte érzem, ahogy a hajamba is belekap a lágy szellő és a hátam mögé fújja rakoncátlanabb tincseimet, amik rövidebbek a többinél. Nem gondoltam rá, hogy ennyire úriember lesz majd, de nem fogom visszautasítani a zakóját. Megfordulok, hogy rendesen rám adhassa, tisztára romantikus is lehetne, de azt hiszem ezt én elutasítom és nem fogom így értelmezni a kedves gesztusát. Elég nagy rám, de nem érdekel, kellemes illata van és meleg. Csak valami kemény van a zsebében, amiért be is nyúlok, hogy kivegyem, mert kényelmetlen a mellkasomnak és én magam előtt össze akarom zárni a kapott felsőt, hogy rendesen melegítsen is.
- Nem hagytál más választást - válaszolom közben és a lemezt csak fogom a kezemben, nem nézem meg, mert nem vagyok benne biztos, hogy látni akarom mit őrizget a felsőjének a belső zsebében. A fiúk furák és perverzek mind egy szálig.
- Hű, hát nem sietted el - jelentem ki és ahogy méricskél a szemeivel, az nem tetszik, bár nem sokat láthat belőlem így, hogy mindenem elfedtem, csak a lábaim meg a fejem lóg ki a zakójából.
- Aha és nem értettem volna meg, hogy túlságosan beleélted magad a szerepbe és elragadott a hév? Ezért inkább kerültél, mintha az a csók több lett volna vagy ha mondjuk olyan béna lettem volna, hogy inkább elkerülj messzire. - A kezemmel húzok is magam előtt egy vízszintes csíkot, amit követek a szememmel, majd észreveszem, hogy az új lemezünk van a kezemben, ami furcsa. Még csak ma kezdték el árulni és amúgy meg mit keres nála egy ilyen? Az egyik szemöldököm felvonva nézek rá, valami nem stimmel, de nem, az nem lehet, hogy én tetszettem neki és még mindig, azóta már annyi nővel volt lefogadom, hogy egy, sőt két kezén sem tudja megszámolni.
- Brad, ez a tiéd vagy valakinek viszed? - nézek rá kicsit értetlenül, nem akarom magam beleélni semmibe sem. A szívem mégis a torkomban dobog, én szerettem őt, sőt a nyálam csorgattam a Thoros filmjére is, de csak hiú ábrándnak tűnt, hogy valaha is találkozunk, most meg itt vagyunk a hotelunk tetején ketten, itt nem zavar senki sem és nem is vagyunk már gyerekek, de még mindig fiatalabb vagyok tőle, van, ami nem változott.
- Ah, nem értem mit szeretnél - A padhoz lépkedek és lehuppanok rá, az ölembe tartva a lemezünket és magammal szemezek rajta. A munka, az volt, ami átsegített a Masonnel való szakításon, hálás is vagyok a fiúknak a munkáért és hogy nem sajnálták az idejüket erre. Jó, mondjuk ezért kapják a fizetésüket is és elég jó dolguk lehet a hotelban is.   




 

Caitlin & Bradley

Ha kiszámolod, látod, miként éled az életed, napkeltétől napnyugtáig, úgy, hogy értelme is legyen, különben elrepül.

Igazából hagytam neki más választást, mert nagyon egyszerű. Nem jön fel, ha nem akar találkozni velem, tényleg el lettem volna egyedül is itt, noha kicsit csalódottan, de meglettem volna. Akkor, ha nem jelenik meg, teljesen egyértelművé tette volna a számomra, hogy nem kíváncsi rám, soha többet, de itt van. Nem ezen fogok vele elkezdeni veszekedni, meg mondatokon lovagolni. Szerintem ő is, nagyon jól tudja, hogy nem zsaroltam semmivel. Megmondtam, hogy itt leszek, de az ő döntése volt utánam jönni. Teljesen egyszerű a képlet, így csak egy szkeptikusan felhúzott szemöldökkel válaszolok a megjegyzésére, mert remélem ebből is észre veszi, hogy sántít az elképzelése.
Ekkor veszem észre a szemében a lemezt, és inkább nem reagálok, egyelőre nem piszkálja csak fogja, de nem is értem, hogy minek turkál a zsebemben? Ha egy egyszerű gesztust ad az ember, elfogadja, oké? De minek túrja át más zsebét, ha kényelmetlen is a lemez?
- Nos, a jó dolgokhoz idő kell… egyes dolgokhoz még több. – vonom meg a vállamat.Nekem is időbe tellett, mire felfogtam, hogy a tettemmel meglehet, hogy elég mély lelkisérüléseket okozhattam, Caitben. De féltem, hogy rosszul sülnek el a dolgok a korkülönbség miatt is.
- Nem voltál béna, egy percig sem gondoltam ilyesmire. Tetszettél. – jelentem ki, mintha múltidő lenne. Persze, most is tetszik, de ezt nem fogom az orrára kötni, túl sok benne a harag felém, és értelmetlen volna bármiről is magyarázkodni, csók volt, többet jelentett nekem, mert megmoccant bennem akkor valami, és kamasz srác is voltam. De szerenécsére olyannak neveltek, talán anyám befolyása is, hogy tiszteljem a nőket. Persze, sokszor volt olyan ,hogy nem tettem, de az egyetem az olyan volt. Viszont Cait az a fajta lány volt, akit már akkoriban is tiszteltem, tudom, mert egy lány testvér mellett nőttem fel, akinek akadtak pasijai…
Gyorsan ki kellett találnom valamit, mert nem mondhatom neki ezek után azt, hogy az enyém , és magamnak vettem.
- Az anyám jótékonysági egyesületében, az egyik gyerek kívánsága, egy dedikált lemez volt. – húzom ki magam gyorsan a slamasztikából. Bár nem volt akkora füllentés, mert én voltam történetesen anyám gyereke, aki akarta azt a dedikált cd-t. Ökörség? Igen. Meg belegondolva, most hogy itt állok előtte, elég ciki is, meg hülyeség is, hogy ilyenbe mertem belevágni. Hogy egy cd-t írassak alá vele, a magam számára.
- Boldoggá tennék vele egy kissrácot, ha aláírnád. – vonom meg a vállamat, mintha ez olyan alap dolog lenne, a mi köreinkben. Úgyis kinevetne, és nem tudom, még az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy kidobná innen, a hotel tetejéről, valaki fejére.
- Bocsánatot szerettem volna kérni, és látni is szerettelek volna. – vonom meg a vállamat. – Meg gratulálni, hogy mekkora sikereket értél el, de az sms az olyan snassz lett volna, a viber is. – sétálok mellé, a padtól pár lépésnyire álltam meg, és kipillantottam az éjszakába, zsebre dugott kezekkel, vele egy vonalban.
- Meg nem tudom, esélyt adni neked arra, hogy lezárhasd, vagy… megtudd az igazat. – így könnyebb, hogy nem kell rá néznem. Kicsit esnek csak előre a vállaim beszéd közben, egyáltalán nem játszom meg magamat, bár hozzászoktam, hogy sokan azt hiszik, hogy 0/24-ben színészkedik egy színész. Másra sem vágyom, csak arra, hogy engem lássanak, ne pedig Thort, vagy a hős szerelmest, aki a leukémiás barátnője mellett is kitart az utolsó pillanatig. Vagy az akció sztárt.
- Tetszettél Cait, nem lett volna fair, ha az én vágyaim miatt kihasznállak. Meg, fiatalabb is voltál még akkoriban, a törvények szerint… -szusszanok halkan.

Ahogy látom szkeptikusan emelkedni a szemöldökét, akkor csak oldalra húzott szájjal elfordulok. Igaza van, nem lett volna muszáj feljönnöm, nem tartott senki a fejemhez fegyvert, de hallani a hangját, ahogy ide hív és most élőben ismét találkozni vele. Nem tudom, hogy életem legrosszabb vagy legjobb döntése, de ez van, itt vagyok, az ő meleg zakójában, amin érzem az illatát. Egyszerre örül és vérzik a szívem, de most már csak megtudom, hogy mit szeretne. A bocsánatkérésre tett megjegyzésemre igen klisés válasz érkezik, meg sem kellene lepődnöm rajta, de azért jól esik, hogy ha ennyi év után is, de meglépi ezt és talán kapok egy lezárást. Persze én fecsegek neki, hogy biztos csak a szerep vitte magával vagy én voltam béna, más eshetőségre nem gondoltam volna. Az egész csak még jobban fáj így, hogy tetszettem neki, mégis faképnél maradtam, pedig én is rajongtam érte és az volt életem első csókja.
- Na igen, régen minden más volt. - Nem tudom, mi tetszhetett neki bennem, most már sokkal több dolog lenne, amit megnézhetne, de hála a nagy felsőjének, semmi sem látszódik, csak a fejem meg a lábaim, azokon meg túl sok néznivaló nincs. A lemez hamar kizökkent, hogy a múlton rágódjak, szomorú és fájó igazság, amire nem akartam gondolni sem, de most, hogy igaz volt, talán valós érzelmekkel tele, bár máshogy végződött volna. Lehet nem lennék híres énekes, de legalább lenne egy jó pasim, aki magamért szeret. Szóval a CD, amit szorongatok jó ideje, de csak most látom, hogy ez a mai napon megjelent lemezünk, szóval meglepődök és kérdezek. Gondolhattam volna, hogy nem magának vette meg.
- Lesz majd dedikálás pár nap múlva, ott mindenki aláírhatja neki, de ha csak én kellek, az is megoldható. - Mondjuk nincs nálam filc, a zakót meg nem fogom áttúrni, mert ezt is csak azért vettem ki, mert kényelmetlen volt, nem azért, mert annyira érdekelt mit cipel magával. Le is ülök a padra, a lemezzel szemezve, kissé lenyugodva, mert már nem olyan haragosan beszélek, inkább csak Cait vagyok, akinek a szívén a sebet ellátták egyszer, de most ismét felszakadt és fogalmam sincs hogy zárjam le ezt az egészet. Egy gyermeknek boldogság, ha aláírok egy lemezt meg a borítót, nekem miért nem megy ez ennyire egyszerűen?
- Köszönöm, bár mások is ennyire büszkék lennének rám... -A szüleimre gondolok, bennem mély nyomot hagytak, mert csak a sikeremet akarták, de nem figyeltek oda a dalszövegekre, csak Jason volt mellettem végig, ő az én nevelő apám, mondhatni, nem mintha olyan öreg lenne, de rajta kívül senkit sem érdekeltem a sztárság nélkül, ő legalább odafigyel rám, bár nincs könnyű dolga, mert egyre több ilyen kis kiruccanásom van, amiről csak üzenetet küldök neki. Ahogy megáll mellettem oldalra fordítom a fejem és a kezét nézem, amit a zsebébe dugott. Már lezártam egyszer ezt és nem fájt annyira, mint most, ahogy le kellene zárnom, hogy szeretett és miattam, meg a  törvények szerint dobott. Nem voltam olyan gyerek, aki ne értette volna meg ezt, vagyis biztosan erősködtem volna, hogy de titokban tarthatjuk, csak ne hagyjon el.
- Értem, de ezzel nagyon nem segítesz, én már lezártam, hogy csak egy botlás volt és ennyi, ezt könnyebben megemésztettem, mint ezt. Én szerettelek és összetörted a szívemet, sokáig nem is érdekelt senki emiatt, nem éltem a nagy rocker világot, hogy bármikor bárkit megkaphatok. Remélem neked legalább jobb, hogy elmondhattad, mennyire szerettél és mennyire rossz, hogy fiatalabb voltam a törvények miatt. - Csak úgy küzdök a sírás ellen, meg a könnyek ellen is, elegem van, hogy rajtam mindenki csak áttapos, hogy neki tiszta legyen a lelkiismerete. Felállok a padról a lemezt magam mellett hagyva és leveszem a meleg zakóját, hogy hozzávághassam a tulajdonosához. Bár most is érdekelném, de ő csak múltidőben beszél, erre meg nem vagyok kíváncsi. Nem is akarom kihisztizni, hogy na, szeress már még mindig, mert az nem olyan szívből jövő lenne. Azt hiszem ideje távoznom, már ha Bradley nem akar még valamit mondani.