Manapság interjút sokszor mail-ben, vagy skype-on, egyéb elektronikus úton adnak elfoglalt emberek, hírességek. Nos, ezt én is megtehetném, de nem érzem magam akkora halnak, hiába voltak már amerikai- és európai turnéink, játszottunk nagy stadionokban is, mindig is igyekeztem és igyekszem egyszerű embernek maradni, meg amúgy is jobban kedvelem az egyszerű, sőt régimódi dolgokat sok tekintetben. Szóval ezért sem meglepő, hogy ha tehetem interjút is személyesen adok. Ma is ezt tettem egy európai Metal Hammer-es firkásznak aki pár itteni koncertre ugrott át és egy beszélgetésre is felkért, ha már itt járt. Én pedig igent mondtam, szóval szépen összekaptam magam, felvettem az egyik bőrnadrágom, egy egyszerű fekete pólót, meg rá a bőrkabátom, amire zenekaros felvarrós farmermellény került, majd a pilóta fazonú napszemüvegem a kép kiegészítésére, hogy némi fűszeres, férfias illatszer magamra fújása után (kell, hogy elnyomja a szerkóból áradó korábban rátelepedett cigaretta illatot valamelyest) bele is vessem magam New York forgatagába zsebre vágott kézzel. A metró mellett döntöttem s így némi aluljárózás, metrózás után el is keveredtem a megbeszélt hotelbe, ahol fogtam magamnak egy liftet miután a recepciós pipi kedélyeit borzoltam kicsit, majd a megadott szobába mentem a hetedik emeletre. Itt aztán lekezeltem az újságíróval, majd rávettem, hogy inkább lent a hotel bárjában ejtsük meg az interjút. Így kötöttünk ki hát odalent a bárban egy asztalnál, ahol egy-egy pohár ital mellett a diktafon is az asztalra került s jöttek a kérdések. Én pedig regéltem a new york-i keményzenei klub életről, arról, hogy milyen idehaza koncertezni, volt szó az új album felvételeiről is és persze pár korábbi vadabb sztorit is szeretett volna a mexikói turnénkról hallani, én meg készségesen válaszolgattam. Gyűltek a poharak is kicsit előttünk s bár szóban a figyelmem a kérdezőé volt, azért tekintetem a pincér cicusra többször vándorolt. Olyan szép kék lélektükrei voltak és volt valami megkapó az arcában is, szóval kitartóan hesszeltem egy-egy alkalommal, ahogy új poharat hozott. Rajtam nem látszott, hogy mennyit ittam, fekete öves piáló lett belőlem az évek alatt, bár az újságíró kevésbé bírta jól, egy ponton el is köszönt, én meg egyedül maradtam s nekiálltam játékból "piramisba" rakni a poharakat az asztalon. De egy még hiányzott a gúla tetejéről. Szóval intettem a szépszemű pincércicának, és vártam a következő gin-tonic körömet elégedetten dőlve hátra s az asztalon fekvő napszemüvegem száraival játszva.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Ma este megint dolgoznom kell, ami nem is olyan nagy baj, hiszen megpróbálok minél kevesebb időt eltölteni otthon. Mondjuk a munka, meg a tanulás elég sok időmet elveszi. Szeretem Kevint, csak nem tudom a kapcsolatunk lassan egy jó lakótárs-féle dologba kezd átmenni. Pedig még évekkel ezelőtt amikor megismerkedtünk azt hittem Ő a nagy Ő. Lehet, hogy így van. Lehet, hogy csak én változtam meg. A szüleim kedvelik, igazából én is nagyon kedvelem. De akkor nem tudom, hogy mi a fene üthetett belém. Mi a baj velem, hogy a világ legértelmesebb, legaranyosabb férfija iránt így érzek? Talán az, hogy nem igazán érzem azt, hogy férfi lenne, sokkal inkább érzem azt, hogy a bátyám lenne. Ami nem igazán gyümölcsöző jövőt tár a kapcsolatunk elé, tekintve, hogy pár hónapon belül végül is.... el fog venni feleségül. Nm akarok ezzel foglalkozni.... ami azt illeti, inkább a munkára koncentrálok. Mivel ma a szálloda bárjában fogok dolgozni, a munkaruhámat húzom magamra. Egy fehér inget, ami nyakik be van gombolva, csokornyakkendővel, jobb oldalon apró betűkkel hirdeti a Luxe-hotel bárját. Egy fekete szoknyával, ami éppen térdemig ér, vele egy nem olyan magas fekete tűsarkú. Hosszú, gesztenyebarna fürtjeimet határozott kontyba kényszerítem, és a sminket sem viszem túlzásba. Csak egy leheletnyi rózsaszín szájfény, és szempillaspirál, ami kiemeli akvamarin színű lélektükreimet. Már egy órája itt vagyok a bárban és szolgálom ki a vendégeket. Van egy páros aki nem illik ide, a gazdag politikusok és üzletemberek világába, nagyon is kilóg a bőrnadrágjával meg a szakadt farmeringével. Valószínűleg interjút adhat.... de inkább egy bronx-i kocsmában jobban mutatnának, mint itt. Nem vagyok anyagias vagy ilyesmi.... csak az embernek az ilyesmi szemet szúr. Főleg ha folyton bámulják az embert... olyan bárkit megkaphatok -féle pillantásokkal, amiktől folyton zavarba jövök. De higgadtan és kötelességtudóan hordtam ki nekik a piájukat. A hosszú hajó fickó igazán értett hozzá, a másiknak hamar megártott. Emiatt az előbbi gyorsan taxiba rakta. Volt egy olyan érzésem, hogy a magasabbik még marad. Mikor megláttam amint int, újabb sóhaj hagyja el ajkaimat, igaz eddig nem volt szemtelen... vagy bunkó, d ami késik.... Összerendezem a rendelésé, majd egy tálcára pakolva indulok az asztal felé. -Öhm, elnézést kedves Uram, de az ismerőse nem fizetett,- próbálok nem parasztmódon arra célozni, hogy még nem rendezték a számlát és nem ajánlom, hogy fizetés nélkül lépjenek le. Próbálom elnyomni az akcentusom, mert ha megtudják, hogy külföldi vagyok... ez olyan mintha azt mondanám nincs rajtam éppen bugyi.... a fene érti az amcsi pasikat. -Nem mellesleg ezek a poharak sem olcsók,- jegyzem meg mellékesen ahogy le teszem elé a számlát, majd várom a reakcióját. De van egy olyan érzésem, hogy nem fog egyszerűen távozni. Igazából van valami veszélyes és vonzó egyszerre a kisugárzásában, abban amilyen természetes pimaszsággal méreget, mint aki tudja, hogy megkaphat mindent. És talán így is van. Ezért is van az.... ahogy viselkedik, ahogyan reagál a dolgokra. Miután még pár percig sem reagál kérdőn pillant rá, talán még dobbantanék is a lábammal egyet. De nyilván ilyet nem illik.... ezért sem teszem ezt meg.
Imádom, amikor beskatulyáznak, csórónak, huligánnak és még ki tudja mi mindennek néznek. Nem mondom, hogy nincs teljesen igazuk, de a látszat néha csaj, vagyis csal... a csaj elég jó, aki itt az asztalnál toporog és engem vizslat, de a skatulyázás hibájába már bele is esett. Én pedig miért rontanám el az örömét? Jó móka lesz ez, úgy érzem. Szóval szépen lassan emelem fel rá a tekintetem, miután megteremtettem némi feszültséget és egyúttal a bizonytalanságot is hagytam benne növekedni a hallgatással. Persze biztos némi ingerültséget is, de minél kevésbé higgadt, az nekem annál jobb. A labilis "préda" kiszolgáltatottabb. - Tudom, tudom... - legyintek a kék szemű tündérke megjegyzésére, miután leraktam a napszemüveget, amit eddig babráltam. - A számlát én fogom rendezni. Ha befejeztem. - teszem még hozzá egy amolyan "vesébe nézős" kék pillantással mélyen az ő lélektükreibe s még alig látszik, hogy homályosodna tekintetem attól, amit elfogyasztottam. Pedig kevésnek nem mondanám. Csakhogy éveket töltöttem "az úton" a turnék alatt sok mindent megtanultam és a szervezetem eléggé ellenálló lett. Szóval szinte józannak látszom és úgy is viselkedem, de ezt már eddig is tapasztalhatta a hölgyemény. - Mellesleg nem hinném, hogy van itt bármi olcsó is... - tekintetem nem szakad el az övétől, ahogy játékos félmosolyt villantok ezúttal s csak a környezet adta kifinomultságnak hála nem teszem hozzá, hogy bizony az ingyenpunci sincs ingyen a valóságban... mert mindig megfizetünk érte így, vagy úgy. Nem, pincércica ezt biztosan nem tolerálná és amúgy élvezném kiborítani, mert van benne valami görcsös, ami egyszerűen piszkál és a vállamra ülteti a kisördögöt. Ujjaim picit dobolnak a számlán mintegy nyomatékosításként, hogy tisztában vagyok a hőpapírra nyomott fekete tinta számokkal s mértékükkel. - Szóval ha már így is elég szépek ezek a számok, hát egy kis kövérítés nem fog ártani, minden bizonnyal a szervízdíj százalékszáma is kedvezőbb lesz úgy. - finom pimaszkodás ez, de igaz is és addig is szóval tartom, lekötöm a figyelmét, amíg az asztal alatt kissé odébb csúsztatom a lábam. - Úgyhogy jöhet az a következő gin-tonic, aztán hízzon csak a számla és a kegyed jattja! - kuncogok fel picit s ha ebben a pillanatban meg is indul, én ismét hátradőlök székemben s bizony vagyok olyan pofátlan, hogy távolodó fenekét alaposan megnézzem magamnak. Elég jól riszálja így sima menet közben is, meg kell hagyni. Szándékos, vagy csak a cipőinek sarkai miatt van így? Talán egyre is megy, a lényeg a vizuális élmény. Na meg az is fontos, hogy visszatérjen az italommal, amit már lehunyt szemmel várok egy ponton s fejben a drága szőnyeg által tompított cipősarok koppanásokra koncentrálok és azokat számolom. Amikor távolodott is számoltam szemeim gátlástalan elterelésének leple alatt. Huszonegy... most! Csak picit csúsztatom még előre bal lábam, de ez tökéletes ritmusban kapja el az ő cipője sarkát, helyesebben lábbelim orra az ő topánkájának boltozata alá siklik kicsit és ebbe akad bele sarka, ami neki fel se tűnhet, csak akkor, amikor bizony elveszti az egyensúlyát és esni kezd. Hogy lehetséges ittasan ez a precíz és ördögi, szinte észrevétlen ügyeskedés? Nos, zenész vagyok. Napról napra azzal töltöm az időm, hogy másik négy ember hangszeres játékát figyelem, számolom az ütemet, magam is ehhez képest játszom és még énekelni is tudok rá. Szóval megvannak a tökéletes alapok. Csakhogy ennyi nem elég és itt nem ér véget a dolog. Merthogy pincércica megborult és zuhan, én pedig a megmentő szerepében tetszelegve nyúlok utána kicsit, hogy a padlóra zúgás helyett az ölemben kössön ki és mindjárt megérezzem, hogy amit jó volt nézni ahogy riszál, érezni is jó. Persze a pohár ital most járulékos veszteség... de én lehetőséget kapok, hogy érezhessem őt kicsit, az illatát, a közelségét és így nézzek mélyen a kék szemeibe. - Óvatosan szépségem! Vagy nem csak én ittam ma? - villantok pimasz mosolyt.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Ahogy méreget a pasi, hamar rájövök, hogy szerinte pénzért mindent meg lehet venni. Szerintem... igen csak téved. Ezt hamarosan be is fogom neki bizonyítani. Igazából utálom az ilyen stílusú embereket. Sok van belőlük erre felé. Jó, nem mondom azt, hogy felénk, Európa felé nincs. De a közvetlen környezetemben nincs. És ez a példány itt előtte, úgy legelteti a szemét rajtam, ami azt jelenti, hogy itt bizony mindent megkaphat. És talán valahol így is van, lehet, hogy csettint egyet az ujjával és hölgyek sokasága várja, hogy teljesíthessék parancsait. De a valóság nem így működik, legalábbis az én valóságom biztosan nem így működik. Lazán és vagányan legyint, és magyarázza, hogy tudja, de a viselkedése valahogy nem ezt mutatja. Csak pislogok rá nagy szemekkel, és nyelek egy nagyot. Mielőtt képébe vágnám a számlát is, meg az üres poharakat is. Direkt húzza az agyamat, ez egészen nyilvánvaló. De én nem fogom hagyni magam. Akármennyire is kell a meló, nem hagyom magam.... az biztos. -Nem mintha nem bíznék az Úrban,- jegyzem meg határozott és olyan hangon, észrevegye, hogy egyáltalán nem bízom benne,- de az körül belül mikorra várható? Ugyan is bárunk nem szereti az olyan vendéget aki ingyen akar iszogatni.- nézek rá szigorúan és keményen. Nem mondom eléggé zavaró, hogy csak úgy méreget engem, olyan levetkőztetlek a szememmel nézéssel. Kicsit furcsa. De csak nem mondhatom neki, hogy fejezze be. Addig semmiképpen sem amíg nem tesz vagy mond valami tisztességtelent. Eddig nem tett. Így vagy megvárom, vagy megpróbálom lehűteni. Gondolom amúgy sem akar már sokáig maradni, ennyi alkohol mennyiség után igen hamar ki kell dőljön. Bírja akármennyire is a piát. Zavartan simítom le a szoknyám oldalát, mintha lenne ott valami gyűrődés. Az ajkamba harapok, hogy nehogy beszóljak valamit, de az utolsó mondatánál nem bírom sokáig. Úgy csúsznak ki szavaim ajkaimon, hogy végig sem tudtam igazán gondolni őket. -Az ember a saját pénztárcája méretéhez válassza ki a helyet, ahol piálni akar,- bököm oda neki szúrósan, pimasz hangon. Majd miután rájövök, veszek egy mély levegőt és így folytatom,- vagyis úgy értem hozhatok még valamit?- bököm oda egy mosoly kíséretében. Nem veszthettem el ezt a melót, mert a tolmácsolás nem annyira fizet jól. És pultosként ennél jobb helyet nem is találhatnék. Így megpróbálom levetkőzni azt, hogy mennyire nem szimpi a fickó, meg hogy nyilván flörtölni próbál velem. -Rendben,- vállat vonok,- felőlem oké, de ismétlem ne is álmodjon arról, hogy lelép fizetés nélkül, mert az ajtóig sem jutna el!- jegyzem meg, ahogy még egyszer utoljára végig fut a pillantásom a szakadt ruházatán. Nem úgy néz ki, mint akinek van pénze erre a számlára, sokkal inkább egy hajléktalanra elékeztet a szomszéd sarokról. Végül elsietek, és nagy morcosan készítem el neki a kért italokat, közben Samantha oda sandít mellém. -Mi történt?- néz rám sokat sejtető mosollyal, amit én nem tudok hová tenni. -Semmi.... csak egy seggfej, de remélem, nem akar lelépni fizetés nélkül,- mire ő csak felkuncog, de nem árulja el az okát. Én pedig nem foglalkozom tovább vele, inkább ki viszem a pasinak a piáját. Hátha fizet és elfüstöl! De ahogy igyekszem, vagy talán éppen emiatt, megbotlom valamibe, esetleg a saját lábaimba? Nem tudom, de nem is tudok már koncentrálni rá, csak azt veszem észre, hogy arccal oldalra zuhanok. Vagyis zuhannék: de ő elkap, és mire feleszmélek már a seggfej pasi ölében ücsörgök. Az alkohol pedig a combomon landol, a szerencsétlen baleset során szoknyám majdnem szemérmetlenül csúszik feljebb a combomon. -Maga.... maga egy igazi seggfej, egy barom!,- sziszegem,- valódi baromarc,- bár ezt csak magyarul motyogom. Megpróbálok minél előbb kimászni az öléből, és lejjebb ráncigálni fekete szoknyám. -Maga, ezt direkt csinálta, vallja csak be! Látom a pimasz viselkedéséből, meg a vigyorából,- sziszegem elsötétült arccal,- azonnal szólok az üzletvezetőnek, ez már súrolja a molesztálás határát. Ez a hely nem egy mocskos lebúj, ahol tangában szolgálják fel az olcsó sörét!- azzal hátat fordítok azzal a szándékkal, hogy megkeresem Michelt.
Kezdőlap
~ 