The key to abundance is meeting limited circumstances with unlimited thoughts
Pár napja kaptam egy telefont, hogy szükség lenne a munkámra, mivel Kevinnel közösen fizetjük a számlákat.... ragaszkodtam hozzá. Ezért esténként, főleg hétvégén a Luxe Hotel bárjában dolgozom, mint pultos, ha úgy van akkor meg tolmácsként. Most különösen elvarázsol és izgalomba hoz a munkának a gondolata, hiszen találkozhatok egy honfitársammal. Amikor szóltak a szállodából nem sokat tudtam meg, csak, hogy egy olasz borász egy magyarral szeretne üzletet kötni. Szerencsére nem csak pár órás munkáról van szó. Az órámra pillantok délre beszéltük meg a találkozót, még csak tíz óra van. Szomorúan gondolok rá, hogy nem tudok a motorommal menni, mivel nem vetne túl jó fényt rám, ha bőrnadrágban, meg bakancsban állítanék oda. Így aztán inkább egy szén fekete szoknyánál döntök, ami a térdem föléig ér, hozzá egy levendula színű selyeminget választok, ami pont illik akvamarin színű íriszeimhez. Gesztenye barna fürtjeimet, szoros lófarokba kötöm, csupán egy leheletnyi parfümöt fújok magamra, a sminkem sem viszem túlzásba, egy kis spirál, illetve halvány rózsaszín szájfény. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben, mielőtt felkapnám a zakómat. Kevin már rég dolgozik, így inkább a tömegközlekedés helyett, most hívok egy taxit. Főleg, hogy be kell szaladnom az egyetemre is leadni egy esszét. Már majdnem az ajtóban vagyok, amikor meghallom a telefonom csörgését, hangosan fújtatok mielőtt felvenném. -Szia, ne haragudj, de éppen indulnék...- jegyzem meg kissé mérgesen, de nem is értem miért vagyok az. Mostanában annyira frusztrált vagyok. Majdnem minden este a szállodában dolgozom, hétvégén még dupla műszakot is vállalok. Valahogy mostanában annyira nyomasztó Kevinnel töltenem az időt, pedig a vőlegényem, már két éve. Mondjuk sokkal inkább hasonlít a kapcsolatunk a jó barátokhoz, mint a szerelmesekhez. -Ne haragudj, de azt akartam megkérdezni, hogy főzöl valamit.... vagy menjünk inkább pizzázni?-érdeklődik kíváncsian, az én ajkamra pedig könnyen jönnek a szavak, amik csalódást okoz majd neki. De.... legalább most nem kell hazudnom neki. Nem biztos, hogy igazat mondok, de... még az is lehet belőle. -Sajnálom, de nem tudom mikor végzek, valószínűleg elég későn, nyugodtan menj el a haverjaiddal, vagy valami, nem kell megvárnod, tudom reggel korán kelsz. - a vonal végén pár perc néma csönd támad, majd egy keserű sóhaj, ami össze szorítja a szívem. Mondhatnám, hogy talán megpróbálok sietni... vagy valami, de az ajkamba harapok fájdalmasan, hogy megakadályozzam az ostobaságot, ami gyenge jellemem miatt tenni készülök. -Rendben, de ha végzel, csörögj rám, és elmegyek érted,- mire csak hümmögök. Biztos vagyok benne, hogy nem fogok csörögni, hiszen nem használhatom ki teljesen, és nem is fogom. Elég sok pénze van neki és szüleinek is, megtehetném, hogy élek, mint hal a vízben. De a lelkiismeretem ezt nem engedi. A mellett szeretek önálló lenni, sőt elég nehezen viselem, ha irányítani akarnak. A mellett imádom a szabadságot, nem egyszer fordult elő, hogy szó nélkül pattantam fel a motoromra, hogy elmenjek valahova pár napra, olyankor elönt az adrenalin. Imádok száguldozni, imádom az érzést, ahogyan a szél bele kap a hajamba, ahogy cirógatja az arcom, olyankor eggyé válok vele. De Kevin szerencsére nem olyan határozott, és birtokló jellem, csak csöndben aggódik amikor napokra eltűnök, de még sincs egy rossz szava hozzám. Pont fél órával a megbeszélt időpont előtt sikerül befutnom a fényűző szállodába. Szerintem az egy éves keresetemből sem tudnék itt egy sima szobát sem ki venni. De hát vannak a normális emberek, és vannak azok akik dúskálnak a pénzben. Fekete magassarkúm hangosan koppan a márványpadlón ahogy a recepcióhoz sétálok. Brigdet dolgozik ma, kedves, szőke hajú lány. -Hello, délre van megbeszélve munka találkozom, nem tudom, hogy Mr. Baldassare hagyott-e itt valamit nekem,- szólalok meg viszonozva a mosolyát., remélem, hogy jól ejtem ki a nevét. -Igen, pár iratot, és az egyik tárgyalóteremben találkoztok,- mutat a megfelelő irányba, én a saját szerződésemhez csapom az itt hagyott papírokat. Mivel csak telefonon beszéltem vele, az első dolgom lesz alá íratni vele, hogy teljesen hivatalos legyen a dolog. Belépek a helyiségbe, az egyik párnázott székhez fáradok, szépen elrendezem a papírokat az asztalon, és az itt hagyott lapokat böngészem.... amiből kábé semmit nem tudok meg azon kívül amit eddig is tudtam. Amikor hallom, hogy nyílik az ajtó, eléjük sétálok, halvány mosollyal az arcomon. -Üdvözlöm Önöket, Miss Horváth vagyok, a tolmács.- pillantok végig rajtuk.
Visszafogta a káromkodását, amikor a talpába beleállt a lego rücskös fele, amit a gyerekek hagytak szanaszét a nappalijában. - Ravenna, basta! - mutatóujját feltartva fenyegette meg a tizenhét hónapos unokahúgát, aki sikítva szaladt át a kanapé előtt, és nevetve dobálta szanaszét a barackbefőttet, csak mert nem volt kedve azt a szájába betenni. - Gyere ide, te gyerek! - morgásnak illettek be a szavai, de bármit megtett volna a családjáért. Ahogy felkapta a rózsaszín ruhába bújtatott kislányt, az a barackos ujjaival tapicskolta végig DB arcát, aki erre felnevetett. - Bemószerollak apádnak, és akkor nem jöttök ide fel hozzám! Nem lesz több Tom és Jerry reggel és nem lesz több palacsinta, Törpe! - tette a karjára a pelenkás kis harcos amazont, aki a fülébe gügyögött. Már most gyakorolta a női ellentmondást, de Ravenna anyja csak mosolyogva figyelte a jelenetet, és már előre tudta, hogy a kislány Domenico szeme fénye lesz majd, ha pedig majd felnő és esetleg udvarlói is lesznek, akkor Dom farkasként fog rámászni azokra, akik megpróbálják randevúra hívni az unokahúgát. Csakúgy, mint a saját húgával, Isabella esetén is. Ha bárki is merészelné bántani Antonio lányait, azok mindenképp Domnak kell, hogy feleljenek, és ezzel az egész Baldassare család tisztában volt. Dom volt a legsikeresebb az üzleti életben közülük és a legtöbb bevételt is ő termelte Pietro gyerekei közül. Antonio a bankszektorban találta meg a számításait, de a legális ügyekkel és partnerekkel akkor sem tudott annyi bevételt a magáénak, mint az öccse. - Átadod? Úgyis nem sokára indulsz a megbeszélésre, és még csak fel sem vagy öltözve. Talán megküzdök a kis sárkánnyal - Perla türelmes mosollyal nézett a sógorára, aki barackos képpel, fájdalmas fintorral az arcán a lego miatt csak felsóhajtott. Még egy utolsó pillantást vetett a bajkeverőre, aztán a kicsi barna virgonc gyereket átadta az anyjának. - Szép idő van, menjetek ki egy kicsit majd a Central Parkba. Vettem neki ruhát is, szerintem tetszeni fog neki - kacsintott rá a nőre, aki felsóhajtott. Látta már a rohamosztagos, fehér-fekete ruhát, ami inkább fiús volt, Ravenna viszont inkább kedvelte a rózsaszín vonalat. Legalábbis az anyja szerint. - Előbb csinálok neki reggelit, aztán kap egy új pelust és utána lehet, hogy kimegyünk egy kicsit - DB bólintott, magára hagyva a lányokat, hogy visszavonuljon a szobájába. A szobainasra már előzőleg kikészítette a kék vintage öltönyét, ami alá a fekete inget választotta ki, elhagyva a nyakkendőt. Néha szerette kigombolni a legfelső gombot, mert úgy szabadabbnak gondolta és lezserebbnek az öltözékét. A gyerekbiztos ruháit leszedve magáról percek alatt elkészült, miután lemosta magáról a ragacsos levet, és a biztonság kedvéért az ujjaival is végigszántott a kissé kócosabb haján, de már kinőtt a zselézzük a hajunkat korszakból, aminek igazán örült. Ráfért volna már vagy egy borotválkozás, vagy pedig az, hogy borbélyhoz menjen el, de nem volt arra mostanában ideje, hogy csak úgy elcsesszen akár egy órát is, hogy milliméterre pontosan ugyanannyi szőrszál fedje be az arcát. Ngyjából tizenöt perccel később megint rálépett egy legora. A következő lépéssel egy matchbox csúszott a talpa alá, aminél már sikerült elkáromkodnia magát, amire Ravenna hangos kacagással felelt, de egy újabbat gurított ki a dohányzó asztal alól. Feltett szándéka volt megölnie az apja öccsét, de DB nem kezdte el üldözni a rosszcsontot, helyette a cipőjét húzta fel az előtérben, hogy két perccel később a karjára fektesse a szövetkabátját, hátha szüksége lesz rá. A mélygarázsba érve a Lexus kulcsa csörrent a kezében, hogy nori zöld autó kormánya mögé betegye magát, a telefonján pedig elindítsa a Google Maps útvonal tervezőjét a megadott végcéllal. Nem volt messze a Luxe Hotel, de tudnia kellett, hogy esetleg melyik szakaszt kerülje el, merre tud haladni a leggyorsabb ütemben. A forgalomba kijutva ütemes, gyors tempóban haladt, kényszeredetten betartva minden közlekedési szabályt és sebességkorlátozást, de ahol mehetett, ott nem fogta vissza a Lexust, mert azt az autót nem arra tervezték, hogy csak úgy vacogva végigcsorogjon a városon. Nem egészen húsz perccel később már a hotel parkolójában állította le az autó csendesen zümmögő motorját, hogy sietve a lobbin keresztül a recepciósra mosolyogjon. Habár olasz volt, a francia és angol nyelvet sem törte és erről nem csak a nyelvvizsgái voltak a bizonyítékai, hanem a folyamatos beszéde is. - Helló! Balla úrral van találkozónk, megmondaná kérem, hányas szobában találom az urat? Fel is szólhat neki, hogy várja Baldassare idelent - mosolygott rá Bridgetre, aki a köszönés után már a képernyőjének is szentelte a pillantását. Bólintott, és a rövid tárcsázást követően egy mosolyt villantott Domra. - 402-es. Várja már önt, fáradjon fel hozzá - tette le a kagylót, vissza a helyére. - Szabad a tárgyaló, igaz, Bridget? - a pillantása a névtáblára csúszott, vele együtt a lány visszafogott dekoltázsára is. A tenyerei a pult anyagát érték, a lány pedig bólintott. - Csodás, köszönöm. Akkor hamarosan odamegyünk. Kérhetnék esetleg oda espressot? Úgy tudom, a magyarok se kevesebb kávét isznak, mint az olaszok - maradt meg a lány arcánál a pillantása, bensőséges figyelmet tulajdonítva a tulajdonosának. Mintha elvitte volna a cica a nyelvét, de Baldassare folyatatta - Meg talán a víz is jól esne a kávé után. Írja hozzá a számlámhoz, egyenlíteni fogom, amint Balla kicsekkol és elhagyja a hotelt - ennyivel hagyta magára a lányt, hogy felmenjen a férfi elé a szobájához, hogy együtt menjenek a tárgyalóteremig. Tíz perccel később az időjárásról beszélgetett a férfivel, akinek az angolja nem volt olyan gördülékeny, mint kellett volna. De idősebb volt, így nem húzta fel magát Dom azon, hogy kevésbé volt választékos a szókincse és sokszor kereste a szavakat. Dom anyja sem beszélt idegen nyelvet, ahogy az apja is szinte ugyanilyen angolsággal élt, mint Balla úr. Az ajtón felkoppanó bebocsájtása után szinte meg sem várta a választ, hanem ajtót nyitva előre engedte a magyart, hogy maga után pedig behúzza az ajtót. Nem kellett, hogy mindenki az üzletkötést végighallgassa. Unalmas számok, unalmas tervek voltak. Részben. A tolmácson végigszaladt a pillantása, a hajától egészen a magas sarkúba bújtatott lábfejekig, és nem volt egyelőre ellenvetése, kifogása a nő ellen, mert alkalomhoz illő öltözékben jelent meg, ami pozitívan hatott Dom számára. - Üdvözlöm, Miss Horváth - szóval egyedülálló. Nem Mrs, nem Ms... - habár az etikett a nő kéznyújtását követelte volna meg, DB volt az, aki kézfogásra emelte a kezét. - Örülök, hogy személyesen is megismerkedünk, hölgyem, Domenico Baldassare a nevem, köszönöm, hogy eljött - végig a szemeibe nézve beszélt. - Ő itt Balla Rudolf, a villányi borvidék egyik pincészetének tulajdonosa - mutatta be a férfit a lánynak, mert ha telefonon nem is egyeztettek, az ott hagyott dokumentumok oldalain szerepelt a férfi neve. A magyar mosolyogva fogott kezet a lánnyal. - Jó napot! Jó messze került Magyarországtól. Szereti New York-ot? - érdeklődött Dom számára teljes mértékben Mordort idéző nyelven. Habár ha bárki is Puskást említette, rögtön tudta, hogy magyarokkal volt dolga, és az európai futball mindig is közel állt a szívéhez. Olasz lévén minden egyes nagyobb eseményt végigkövetett és a Serie A meccseit sem hagyta volna ki. Online bármit meg lehetett oldani vagy beütemezni. Dom hagyta, hogy a nő és a férfi pár szót váltson egymással az anyanyelvükön, addig elsétált az asztalig, hogy a hosszanti oldalán az egyik széket kihúzza magának és leüljön, miután kigombolta a zakóján azt az egyetlen gombot, miközben hallgatta, ha beszélgettek azok ketten, de nem akarta volna őket megzavarni a világért sem. Aztán ha kicsit sokáig tartott ez a felvezető, akkor csak megköszörülte a torkát, és ha ránéztek, egy mosollyal intett az asztal felé, mintegy jelezve, hogy ideje leülni. Kényelembe helyezni magukat. - Miss Horváth, mennyire van otthon a borok
világában? Szereti? Kóstolta már? Melyek a kedvencei? - érdeklődött a nőre nézve, végigkövetve a pillantásával a nő mozgását. Tudni akarta, mert a részletekben rejlik az ördög, ha a mondásokat vesszük alapul.
Kezdőlap
• xxx
