Hamar nagy sikere lett az Operaház fantomja musicalnek a Broadway - on. Hetente háromszor léptem fel, és bár furcsa élmény volt a színház, élveztem. Szerencse, hogy közel egy hónapja visszatértem New Yorkba, jobb döntést nem is hozhattam volna az életemben. Még mindig tartottak az előadások, de máris újabb interjúk, és álláslehetőségek kínálkoztak nekem. Kellett ez nekem, a hírnevem miatt. Hiszen a média még mindig rajtam, és Wallace - en csámcsogott, de igyekeztem nem ezzel törődni. Nem volt könnyű, gyakran éjszakánként jött elő és bizony sírógörcsé alakult. Mindig is kemény nőnek tartottam magam, de Wallace teljesen tönkretett. Ideje volt visszahoznom a régi énem, és összekapni magam. Szóval belevetettem magam a médiába, hogy lássák, nem tört meg, és nem érdekelnek a koholt vádjai, miszerint megcsaltam. Én? Őt? Ez nevetséges, éppen fordítva volt. Mikor pedig számon kértem, jöttek a pofonok. Ezért is jöttem többek között New Yorkba, távol tőle. Aztán neki is álltam nézni a tehetséges rendezőket. Vissza akartam térni a filmiparba, bármennyire is élveztem a Broadway varázsát,  Arthur Voss neve azonnal kitűnt nekem. Ismertem a médiából, bár személyesen még nem találkoztunk. A munkássága is tetszett, főleg, hogy ilyen fiatalon ennyi mindent elért. Így cseles voltam, megemlítettem a nevét egy interjúban, onnantól pedig összeraktak minket, mint producert és színésznőt. Csak idők kérdése volt, hogy megkeressen engem ő, vagy fordítva. A végén ő jött el hozzám, én pedig örömmel vállaltam vele a közös munkát a Broadway mellett is. Ismertem a sorozatot, néztem is, és mikor felkértek az új évadba szerepelni, és nem csupán ideiglenes szereplőnek. Több évadra is szerettek volna velem dolgozni. Persze ott volt a kockázat, hogy a sorozat elbukik, vagy engem nem fognak benne kedvelni, de erre kevés volt az esély. Az előzőre biztosan, ami pedig az emberek kedvelését illeti, reménykedtem, hogy tényleg nem ér utol még inkább ez a Wallace őrület. Szerettem volna új életet kezdeni itt, távol a sötét emlékektől, és reméltem, hogy egy napon képes leszek elűzni a rémálmaimból is. Szóval kellett nekem ez a szerep, és szerencsére meg is kaptam. Alexa karakterébe bújtam, és igazán megtetszett ez a karakter, amit Arthur írt. Sőt még közös jeleneteink is voltak, amiket kifejezetten élveztem. Főleg, mikor láthattam bokszerben. Nem akartam senkit sem most az életembe, főleg nem azután ami Wallace-el történt, de bizony többet leskelődtem Arthur után, mint kellett volna, sőt, az illendőség határait is feszegette. Az, hogy Alexának lesznek pikáns jelenetei sem lepett meg különösen. Sőt élveztem az egészet, még akkor is, mikor nem Arthurral voltak a jelenetek. Bevallom őt képzeltem oda, pedig mással is forgattam pikáns jelentet. A pasi izmos volt, és jóképű, egy feltörekvő színész, aki modell volt. Élvezet is volt az egész, de fejben mégis Arthur képzeltem oda. Csak azt reméltem, nem mondtam az ő nevét a karakter neve helyett. Nem vagyok normális, ez tényleg egyre biztosabb. Nem elég nekem a múltam, az egész dolog Enzoval, most még egy kollégáról is álmodozok. Mondja bárki, hogy ez normális, azt lecsapom. Meg kell majd gyónnom a mocskos fantáziám, az biztos, addig nem tudok koncentrálni semmire rendesen.  
Nem volt annyira egyszerű az újrakezdés sem. A múltam még mindig a nyomomban loholt. Wallace túl messzire ment. Megtámadta a családom. Az édesanyám vette célba, ezt pedig nem hagyhattam annyiban. Az éjjelt mégis átsírtam. A karikákat a szemem alatt alig tudták a sminkesek elfedni. Teljesen kikészültem. Mégsem mondtam fel. Egyszerűen talpon kellett maradnom, és megmutatni mindenkinek: Wallace és a sok pletyka nem győzhet. Édesanyámat is vigasztaltam, aki nem rajongott azért, hogy színésznő vagyok. Talán igaza is volt, de most már ezen a pletykaőrületen nem változtathattam. Csak visszavágni tudtam, és Wallace bizony meg fogja kapni a magáét. Erről gondoskodom. Enzo majd segít, és jobb, ha már most menekül Wallace, mert ő nem szokott kímélni senkit. Nem örültem ennek a felfedezésnek, amit a munkájáról tettem, de most nagyon is hasznomra válhat. Persze kihasználni sem akarom, majd ő eldönti.  
Szóval bejöttem dolgozni, és igazán aranyos volt Arthurtól, hogy a kedvemért elhalasztotta volna a forgatást, én nem akartam. Lucyval éppen a ruhát próbáltuk a jelenthez, mikor Arthur kopogott. Mondjuk ruhának sem nevezném a csipkés fekete alsóneműt, hiszen alig takart valamit. A pucér, pikáns jelentek mégsem álltak távol tőlem. Mondjuk tény, hogy ennyit még sosem mutattam meg magamból, de a karakter, és a sorozat, főleg Arthur miatt bevállaltam.  
-Igen, gyere csak Arthur. - felelem hangosan, majd nézek szigorúan Lucrya, aki aztán kettesben hagy minket. Arthur felé fordulok ebben a szerelésben. Mondjuk nem ártott volna a köntösöm összehúzni. Ismét visszatérek ahhoz, hogy nem vagyok normális, és nem bírok a véremmel.
-Amikor megálmodtad a jelentet, az ilyen fehérneműben volt? Ennél kihívóbb nem tudtál fantáziálni? - viccelődöm saját magamon, és picit cukkolom őt. Nem akarok szomorkodni, most csak élvezni akarom a munkám, azt meg végképp nem akarom, hogy valaki megsajnáljon.  
-Tudod. - megyek oda hozzá, és felnézek rá, mivel nagyon magas. - Bárcsak veled lenne ez a jelentem, sokkal jobban élvezném. - mosolyodom el kissé pajkosan. Igen, ez igaz, határozottan szívesebben mutatkoznék vele egy jelentben így. Az előzőket is nagyon élveztem, főleg a dögös formás fenekét abban a bokszerben. Kedvemre való látvány volt.