Sokszor fejeztem már ki csodálatomat és szeretetemet efelé a sorozat iránt. Miután megkerestek január közepén abban az ügyben, hogy akarok-e a csapat tagja lenni, egyértelmű volt a válaszom. Így hát kerestem magamnak valami maradandóbb lakást, és elkezdtem beszélni a producerekkel. Voltak ötleteim a sorozatot tekintve, és nem tolakodóan, de végül előhozakodtam velük. Tetszett nekik az elképzelésem és felajánlották, hogy társrendező helyett akár társíróként is dolgozhatnánk együtt. Így most egyszerre végzem mind a két feladatot, és azt hiszem most az új évad második vagy harmadik részét forgatjuk. Viszont ez az első, ami teljesen az enyém, amelyet elejétől végéig én írtam - kis tanácskozással és segítséggel -, illetve én is rendezem. Nem beszélve arról, hogy van egy kisebb színészi feladatot is ellátok. Nincsen túlságosan nagy jelentősége a karakteremnek, de szívvel-lélekkel játszom, ez pedig meggyőzte a többieket is az alkalmazásomban. Hallottam és olvastam híreket színészekről, színésznőkről, akik szívesen dolgoznának velem. Sokak esetében ezt viszonoztam is valamilyen formában, de csak nagyon kevés esetben lett gyümölcse. Carina Thornton… Csak úgy, mint én, ő is egy feltörekvő hollywoodi szereplő, aki tehetségénél fogva hamar nagy hírnévre tett szert, amelyet próbál is kamatoztatni. Volt egy szereplő a sorozatban akit ugyan említettek már korábban, viszont én voltam az, aki rendesen megálmodta a nagyképernyőre. Viszont a megfelelő színésznőt nem sikerült megtalálni a feladatra, egészen addig, míg meg nem hallottam, hogy az előbb említett hölgy éppen most költözik New Yorkba. Sok interjút nézek szabadidőmben, és az ő esetében is megfordult párszor a nevem. Elég volt egyszer megemlítenie, azóta többször is megkérdezték mind tőle, mind tőlem, hogy van-e esetleg valami közös projektünk, amiről nem számoltunk be. Most már lesz. Megpróbáltam felvenni vele a kapcsolatot és kértem tőle egy személyes találkozót, ahol felvázoltam neki a világot, a karaktert és szinte kérdés nélkül bólintott rá a szerepre. Pár hétre rá megkezdődtek a munkálatok. Ebben a részben fog először megjelenni ő, mint Alexa. Volt egy közös jelenetünk 4 nappal ezelőtt. Úgy érzem, jól működött köztünk a dolog, és a többiekkel beszélve ők is tökéletesnek vélték a jelenetet. Ma a részben lévő utolsó jelenetét forgatjuk, ami hát… elég pikáns. De ez nem éri őt váratlanul, hiszen mikor felvázoltam neki a dolgokat, akkor szinte az egész életútját bemutattam a szereplőnek, a múltját, jelenét, tulajdonságait, viszonyait a többiekhez. Viszont nem tartottam kizártnak, hogy nem fog ma bejönni – elég kemény dolgokat lehetett tegnap hallani meg olvasni róla és a volt jegyeséről. Írtam még neki este egy üzenetet, miszerint napolhatjuk a forgatást, ha szeretné. Mint aki gyászol, úgy jöttem ma munkába. A szetten sétálva a legnagyobb meglepetésemre kiszúrtam Carina autóját, majd ő magát is, ahogy az öltözője felé veszi az irányt. Kisvártatva már én is a helyiség előtt álltam, türelmesen kopogtatva az ajtaján. Nem akartam megzavarni őket azzal, hogy betörök. - Kopp-kopp, Carina, én vagyok az! Bejöhetek? - majd következő pillanatban az egyik kedves segítőnk, Lucy dugja ki a fejét, jelezvén szavakkal, hogy éppen a ruhát próbálják. Vagyis a fehérneműt. Kicsit még zavarba is jövök ennek következtében. - Ó jaj, értem. Szóval mégiscsak zavarok. Mikor jöjjek vissza? - szólalok meg, miután rendeztem magamat. Közvetlenül Lucyhoz beszélek ugyan, de tudom hogy Carina is hallja az ajtó túloldalán, ezáltal neki is szegezve a kérdésem.
Hamar nagy sikere lett az Operaház fantomja musicalnek a Broadway - on. Hetente háromszor léptem fel, és bár furcsa élmény volt a színház, élveztem. Szerencse, hogy közel egy hónapja visszatértem New Yorkba, jobb döntést nem is hozhattam volna az életemben. Még mindig tartottak az előadások, de máris újabb interjúk, és álláslehetőségek kínálkoztak nekem. Kellett ez nekem, a hírnevem miatt. Hiszen a média még mindig rajtam, és Wallace - en csámcsogott, de igyekeztem nem ezzel törődni. Nem volt könnyű, gyakran éjszakánként jött elő és bizony sírógörcsé alakult. Mindig is kemény nőnek tartottam magam, de Wallace teljesen tönkretett. Ideje volt visszahoznom a régi énem, és összekapni magam. Szóval belevetettem magam a médiába, hogy lássák, nem tört meg, és nem érdekelnek a koholt vádjai, miszerint megcsaltam. Én? Őt? Ez nevetséges, éppen fordítva volt. Mikor pedig számon kértem, jöttek a pofonok. Ezért is jöttem többek között New Yorkba, távol tőle. Aztán neki is álltam nézni a tehetséges rendezőket. Vissza akartam térni a filmiparba, bármennyire is élveztem a Broadway varázsát, Arthur Voss neve azonnal kitűnt nekem. Ismertem a médiából, bár személyesen még nem találkoztunk. A munkássága is tetszett, főleg, hogy ilyen fiatalon ennyi mindent elért. Így cseles voltam, megemlítettem a nevét egy interjúban, onnantól pedig összeraktak minket, mint producert és színésznőt. Csak idők kérdése volt, hogy megkeressen engem ő, vagy fordítva. A végén ő jött el hozzám, én pedig örömmel vállaltam vele a közös munkát a Broadway mellett is. Ismertem a sorozatot, néztem is, és mikor felkértek az új évadba szerepelni, és nem csupán ideiglenes szereplőnek. Több évadra is szerettek volna velem dolgozni. Persze ott volt a kockázat, hogy a sorozat elbukik, vagy engem nem fognak benne kedvelni, de erre kevés volt az esély. Az előzőre biztosan, ami pedig az emberek kedvelését illeti, reménykedtem, hogy tényleg nem ér utol még inkább ez a Wallace őrület. Szerettem volna új életet kezdeni itt, távol a sötét emlékektől, és reméltem, hogy egy napon képes leszek elűzni a rémálmaimból is. Szóval kellett nekem ez a szerep, és szerencsére meg is kaptam. Alexa karakterébe bújtam, és igazán megtetszett ez a karakter, amit Arthur írt. Sőt még közös jeleneteink is voltak, amiket kifejezetten élveztem. Főleg, mikor láthattam bokszerben. Nem akartam senkit sem most az életembe, főleg nem azután ami Wallace-el történt, de bizony többet leskelődtem Arthur után, mint kellett volna, sőt, az illendőség határait is feszegette. Az, hogy Alexának lesznek pikáns jelenetei sem lepett meg különösen. Sőt élveztem az egészet, még akkor is, mikor nem Arthurral voltak a jelenetek. Bevallom őt képzeltem oda, pedig mással is forgattam pikáns jelentet. A pasi izmos volt, és jóképű, egy feltörekvő színész, aki modell volt. Élvezet is volt az egész, de fejben mégis Arthur képzeltem oda. Csak azt reméltem, nem mondtam az ő nevét a karakter neve helyett. Nem vagyok normális, ez tényleg egyre biztosabb. Nem elég nekem a múltam, az egész dolog Enzoval, most még egy kollégáról is álmodozok. Mondja bárki, hogy ez normális, azt lecsapom. Meg kell majd gyónnom a mocskos fantáziám, az biztos, addig nem tudok koncentrálni semmire rendesen. Nem volt annyira egyszerű az újrakezdés sem. A múltam még mindig a nyomomban loholt. Wallace túl messzire ment. Megtámadta a családom. Az édesanyám vette célba, ezt pedig nem hagyhattam annyiban. Az éjjelt mégis átsírtam. A karikákat a szemem alatt alig tudták a sminkesek elfedni. Teljesen kikészültem. Mégsem mondtam fel. Egyszerűen talpon kellett maradnom, és megmutatni mindenkinek: Wallace és a sok pletyka nem győzhet. Édesanyámat is vigasztaltam, aki nem rajongott azért, hogy színésznő vagyok. Talán igaza is volt, de most már ezen a pletykaőrületen nem változtathattam. Csak visszavágni tudtam, és Wallace bizony meg fogja kapni a magáét. Erről gondoskodom. Enzo majd segít, és jobb, ha már most menekül Wallace, mert ő nem szokott kímélni senkit. Nem örültem ennek a felfedezésnek, amit a munkájáról tettem, de most nagyon is hasznomra válhat. Persze kihasználni sem akarom, majd ő eldönti. Szóval bejöttem dolgozni, és igazán aranyos volt Arthurtól, hogy a kedvemért elhalasztotta volna a forgatást, én nem akartam. Lucyval éppen a ruhát próbáltuk a jelenthez, mikor Arthur kopogott. Mondjuk ruhának sem nevezném a csipkés fekete alsóneműt, hiszen alig takart valamit. A pucér, pikáns jelentek mégsem álltak távol tőlem. Mondjuk tény, hogy ennyit még sosem mutattam meg magamból, de a karakter, és a sorozat, főleg Arthur miatt bevállaltam. -Igen, gyere csak Arthur. - felelem hangosan, majd nézek szigorúan Lucrya, aki aztán kettesben hagy minket. Arthur felé fordulok ebben a szerelésben. Mondjuk nem ártott volna a köntösöm összehúzni. Ismét visszatérek ahhoz, hogy nem vagyok normális, és nem bírok a véremmel. -Amikor megálmodtad a jelentet, az ilyen fehérneműben volt? Ennél kihívóbb nem tudtál fantáziálni? - viccelődöm saját magamon, és picit cukkolom őt. Nem akarok szomorkodni, most csak élvezni akarom a munkám, azt meg végképp nem akarom, hogy valaki megsajnáljon. -Tudod. - megyek oda hozzá, és felnézek rá, mivel nagyon magas. - Bárcsak veled lenne ez a jelentem, sokkal jobban élvezném. - mosolyodom el kissé pajkosan. Igen, ez igaz, határozottan szívesebben mutatkoznék vele egy jelentben így. Az előzőket is nagyon élveztem, főleg a dögös formás fenekét abban a bokszerben. Kedvemre való látvány volt.
Lucy látszólag kicsit sértetten vonul ki az ajtón, melyre egy halk, őszinte bocsánatkéréssel felelek. Semmi reakciót nem ad a szavaimra, mire csak vállat vonok és szabad kezemmel benyitok az ajtón, majd azt magam mögött becsukom. Carina nem túlzottan szégyenlős, ezt történetesen tudom, most viszont még egy pár pillanatra én is zavarba jövök a szerelését látván. Bár ennek valószínűleg nem a ruhájához van köze, hanem hogy ennyire hétköznapian fordul az irányomba, véletlenül se húzva össze magán a köntösét. Nem tudom megjátszani magam, akarva-akaratlanul pillantok le rajta végig és meg kell mondjam… nem semmi a szerelése. Se ő, ha már itt tartunk. - Tudod te szerintem, hogy nekem az ilyenek tekintetében mennyi beleszólásom van. Adtam nekik pár támpontot, aztán úgy véltem, majd kiválasztotok belőle egyet-maximum kettőt, amivel elém álltok. De hidd el, ha az én szájízemhez kellett volna igazodni, vannak nekem is prioritásaim - nevetek fel lágyan, szándékosan hagyva fenn a kérdés lehetőségét. Ha ténylegesen élne vele, akkor habozás nélkül felelek, máskülönben csendben maradok. - Vörös csipke. Ó, igen, a vörös az egyik legkihívóbb, legvadabb, legszenvedélyesebb, legérzelmesebb szín, amit el tudok képzelni. Vagy akár… a vörös és a fekete együtt, amely az egyik kedvenc színkombinációm, ha már itt tartunk - jegyzek meg neki egy kis mellékinformációt magamról. - Na nem mintha vagy a mostani szereléseddel, vagy veled is bármi baj lenne. Sőt! - az utolsó szót szándékosan nyomom meg. Szavaitól, közelségétől, és ettől a ruhától egy kicsit zavarba jövök, amelyet nehezen tudok leplezni. Nem igazán szoktam kikezdeni a kollégáimmal, főleg szakmai, de leginkább magánéleti okokból. Volt már rá példa, de az a munkahelyen kívül történt, és talán ezért is kerít az érzés most hatalmába. Nyelek egyet, mielőtt felelnék. - Nos… Meglátjuk még hogy alakul Alexa szerepe a sorozatban - szólalok meg végül, miután kicsit rendeztem a soraimat. A parfüme kicsit megrészegít, ezért kell még pár pillanat, míg visszatér hozzám az érkezésem valódi oka. - Ó, jut eszembe… Azért jöttem, hogy odaadjam ezt - szavaimat befejezvén átnyújtom neki a virágot. - A tegnapiak miatt. Úgy érzem, talán ismerlek már annyira, hogy tudjam, mennyire csak lejáratni próbál téged a volt vőlegényed. Ezzel is szeretném üzenni, hogy itt a szetten mi mind szeretünk és melletted állunk, mondjon és hazudjon akármit is az a férfi - a nevesebb színészeimnek néha utána szoktam olvasni, hogy kicsit többet tudjak meg róluk. Carina is tisztában volt vele, hogy mik keringenek róla az interneten, amely a kedvenceit illeti akár hobbi, akár filmek, akár ilyen apróságok terén. Noha egy része lefedi a valóságot, egy fél szóval megemlítette nekem, hogy nem a liliom a kedvenc virága, ahogy azt annyian állítják, hanem az orchidea. Apró utalás volt csak, viszont kedveltem már annyira a nőt, hogy megjegyezzem. Ilyen téren jó a memóriám. Ugyan a stáb többi tagjának nevében beszéltem - mely igaz volt, tényleg kedvelik a nőt -, ez most személyes akció, valószínűleg senki más nem tud róla. A bolti virágáruson kívül.
Kezdőlap
