- Na, szerintetek már megint miért vagyunk itt? – kérdezi a tulajdonképpeni asztaltársam az irodában. Mert, őszinte lehetek, ritka az, amikor negyed órája várat minket az egységünk vezetője a tárgyalóban. Nálunk a bevett papírforma, inkább az szokott lenni, hogy az akták elő vannak készítve, és a képernyőn nem a leggusztusosabb fotók köszönnek vissza. Megbeszéljük, egyeztetünk és mindenki csinálja a saját dolgát.
- Mi van, akkor, ha valaki kilép? – mindannyian összenézünk, de a többiek arcán is látszik az értetlenkedés. Oké, nem egy rózsaszínködös álommunka a miénk, de nem is olyanok vagyunk, mint a híres elitcsapat. Avagy, nekünk nem csak a sorozatgyilkosok jönnek számításba, a leggyakoribb eset az, amikor a szervezett bűnözésiek a mi segítségünket kérik. Apropó, szervezett bűnözési csoport…
Egy újabb negyed óra múlva a tárgyaló küszöbét, nemcsak a főnökünk lépi át, hanem az emlegetett csoporttól még ketten. Nincs meglepetés, hiszen az mindannyiunknak nyilvánvaló, a helyi alvilág már megint túlságosan ficánkol. A két vendég ügynököt pedig be sem kellene mutatni, itt mindenki tudja, hogy abban a csapatban ők az ászok. Csendben kézhez kapjuk az aktákat, és belenézve kezdünk rájönni miért kellünk mi ide.
- Kettős gyilkosság a Hell’s Kitchenen, a két áldozatot felgyújtották, és egy konténerben végezték. – kezdenek bele a mondandóba. Az tény, láttunk már fura dolgokat, de egy maffia területen, két elégetett hulla?
- Az áldozatok? – kérdezi tőlünk valaki.
- Azonosíthatatlanok. Már dolgoznak rajta, de a fogászati karton alapján kell beazonosítanunk kik voltak. – szóval, aki ezt művelte már nem kezdő, feltéve, ha a családon belüli megtorlást is el szeretné kerülni.
- Valamit sikerült az égetés ellenére találni rajtuk? – kérdezem, de egy fejrázást kapok válaszul. – Késelés esetén, inkább személyes az indíték, mintsem üzleti. Akkor pedig elképzelhető, hogy nem a nyomozás megnehezítése volt az elsődleges.
- Attól függetlenül nem lenne jó, ha elszabadulna a Pokol.  – ezzel pedig mindannyian egyet is értettünk. Úgyhogy az utasítások alapján enyém lett a hullaház, amit nem bánok. Na, nem azért, mert a hullák között jobban érzem magam. Barátságban vagyok egy ottani orvosszakértővel, és az ügy kapcsán is a legjobb reményünk ő.


Ahogy átlépem a helyiség küszöbét, egyből megcsapja az orromat a formalinszag. Nem a legkellemesebb dolog, de túlélhető. Felmutatom a jelvényemet is, amellett, hogy elmondom, milyen ügyben vagyok itt. Viszont a nő arcát elnézve már azt is tudom, hogy valószínű várnom kell. Ahogy ez átvillan az agyamon, meg is erősíti. Én pedig félrevonulok az aktámmal, hátha meglátok valamit, ami bent nem sikerült. Szóval, el szeretném tüntetni a nyomokat, ezért elégetem, és talán a rendőrség sem jön rá. Ugyanakkor, lehet ez egy fajta figyelmeztetés is. Ha pedig végig gondoljuk, hogy golyó általi bemeneti sebet nem láttak, ami a maffia világában, üzleti ügyre utalna… Akkor, esetleg késelés történhetett. Az pedig személyes ügy, avagy bosszú. Legalább is, ha a két legkézenfekvőbb esetet vizsgálom. Aztán ki tudja, hogy nem éppen egy szadistával lenne dolgunk. Viszont, a módszerről is, csak a boncolás után tudok meg bármit, és őket sem irigylem. Mármint, hívtuk őket, és még így is csúszás van, akkor az is benne van a pakliban, hogy az elkövetőnk alapos és szervezett. Ebben a pillanatban pedig léptek hangja csapja meg a fülemet. Összecsukom az aktát, és félmosolyra görbül a szám.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

- Már elmondták mi járatban vagyok itt, azt hiszem. – jó látni, hogy még ilyen környezetben is képes mosolyogni. A boncolásra invitál, én meg egy bólintás kíséretében követni kezdem. Látom a szeme alatti karikákat, de nála ezt egyrészről már megszokhattuk. Másrészről pedig nem emlegetem. Mindannyiunknak meg vannak a maga démonai. Lehet több is, mint szükséges lenne.
Halkan követem Alexet, de ahogy belépek, eszembe jut, miért nem kellene panaszkodnom a munkám miatt. Amúgy sem szokásom panaszkodni, viszont az égett hús szaga, valahogy nem az én asztalom. Maximum a konyhában, és itt ki is merült. Megteszem, amit kér, majd úgy lépek az asztalhoz.
- Őszintén? A halál oka érdekelne elsősorban. – vonom meg a vállam. – Maffia területen történt, a szervezett bűnözési csoport pedig aggódik, hogy Manhattanben elszabadul a Pokol. – elnevetem magam.  - Engem küldtek ide. Na, nem mintha bánnám, hiszen jó társaságban vagyok. – kacsintok rá cinkosan. Lelkiekben már felkészültem arra, nem lesz könnyű dolga, mert számomra alig van a két halotton bármi. A helyszíni orvosszakértő jelentése túl rövid volt, így a fényképekben bíztam többnyire. Bár, ide most még az is kevés. Amíg vártam Alexre, hiába szuggeráltam a lehető legerősebben a fotókat, várva kirajzolódik előttem a megoldás. Na, igen, ilyen csak a filmekben létezik.
- Persze, maradok. Mindenkit szétosztottak a szélrózsa minden irányában. A nekem szánt utasítás pedig annyi volt, addig maradok, amíg többet nem tudunk. – mosolyodom el, bár ez a maszk alatt a legkevésbé sem kivehető. – Perpillanat minden apróság jól jön. – aztán eszembe jut egy hirtelen ötlet. – Akár egy kávé és egy ebéd is, ha végeztél velük mára. – dobom fel neki a meghívást, remélve elfogadja. Annyi dolgunk és munkánk van, hogy néha kellene időt szakítanunk magunkra is. Meg egy közös programra, természetesen. Aztán elgondolkodom, és belenézek az aktába. – Semmi nem volt náluk. Gyanítom, a halál után elvettek mindent, ami a beazonosításukhoz szükséges. Csak a vonszolás nyomait, meg keréknyomot találtak a helyszínen semmi egyebet. – vonom meg a vállam ismét. Azt be kell vallani, amit itt látunk, az tulajdonképpeni profi munka. Főleg, hogyha tippelnem kellene nem tartotta meg trófeának a halottak cuccait. Ha pedig az égetéshez folyamodott, akkor azokat is elégethette. Végül is, ha házkutatásig jutna a dolog, akkor az sem lenne egy piskóta munka, ha nincsenek célzottan a gyilkosságra utaló nyomok.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

-Két elégett hulla miatt? - kétkedőn vontam fel a szemöldököm. - Ha valami fejesek lennének, akkor még talán lenne is rá esély, de maximum csak az egyik lehet az. Ez itt egy férfi és egy nő holtteste. - mutattam rá a nemük szerinti sorrendben, bár hozzá nem értő személynek esélyesen mindkettő ugyanúgy festett.
Elmosolyodtam a maszk alatt.
-Én is szívesebben veszem, ha te vagy itt, mintha valami kezdőt küldtek volna, aki telehányja a mosdót, vagy rosszabb esetben a padlót, ha addig nem jut el. Értem én, hogy meg kell szokniuk a hullák látványát és szagát, de hogy miért mindig hozzám kerülnek az elsőkörösek... nincs ötleted rá véletlenül?
Igyekeztem nagyon szigorúan és számonkérőn nézni rá, mert sejtettem, hogy az ő keze van a dologban az én szórakoztatásom címke alatt, bár annyira nem bántam. Jót szoktam nevetni a nagyon is emberi reakciójukon. Talán még az övéké volt normálisnak mondható. Nekem csak akkor szorult össze a gyomrom, ha gyereket kellett boncolnom, bár szerintem ezzel minden kórboncnok így volt.
-Hát, ha ez a parancs, nem tehetünk ellene semmit. Mivel a halál oka érdekel, első körben azt próbáljuk kideríteni. - Felkapcsoltam a lámpát, majd a számítógéphez léptem, hogy elindítsam a felvételt, de az ebédmeghívásra hátra fordultam a vállam felett, hogy rá nézzek. - Ha lesz még étvágyad a végére, nekem jó. Viszont arra készülj fel, hogy még a leggyorsabb boncolással is legalább két-három óra, amíg az egyikkel végzek. De először koncentráljunk arra, ami téged és a főnöködet érdekli. Visszafordultam a géphez, begépeltem az azonosítómat és a jelszavamat, és rányomtam a felvétel gombra. Megszokott volt, hogy még beszélgetésnél sem állítottuk le a felvételt, kivéve, ha kimentünk a boncteremből. Nekünk ez volt a biztonsági háló, hogy ne kompromittálódjunk. Visszaléptem az asztalhoz, aprót bólintva, amíg felvettem a védőszemüveget.
-Hát az nem túl sok. A tettes nagyon alapos volt. Igyekezett minden bizonyítékot eltüntetni, ami a nyomára vezethetne. Egy pillanat, felmondom a jegyzőkönyvbe az adatokat. - emeltem fel a kezem, hogy egy pár percig maradjon csöndben. - Boncolási jegyzőkönyv a 10212/2020-as eset kapcsán. A boncolást vezeti Alexandra Hope Daly. A boncoláson részt vesz Adaline Kavinsky FBI ügynök. A boncolás helye és ideje az FBI Proszektúrája, 2020. július 15-e, délelőtt 9 óra 16 perc. A vizsgálatot elrendelte az FBI. A két halott ismeretlen, azonosításra vár. A halál helye, ideje és oka megállapítás alatt. A holttestek erősen megégtek, fizikai állapotukról fényképek készültek.
Adara pillantottam, majd a férfi fejéhez lépve feszítettem szét az állkapcsát és világítottam be az orvosi lámpával a száj-, illetve az orrüregbe.
-Annyi biztos, hogy nem a tűzben haltak meg. Nincs korom, amit belélegeztek, és a forró levegő sem égette végig a nyelőcsövet. Amikor felgyújtották őket már halottak voltak. Nem mintha ez sokat segítene rajtuk, de legalább nem szenvedtek még ettől is. Ülj le nyugodtan. Elleszek egy darabig. Ha találok valami lényegeset, akkor úgyis szólok.
Elővettem egy ollót, és elkezdtem levágni a tetemre égett ruhafoszlányokat, folyamatosan diktálva a jegyzőkönyvbe mikor mit teszek, mit találok, néha kiszólva Adanak is.
-Azért az érdekes, hogy nem akarták őket teljesen elégetni, szimplán csak meg akarták akadályozni az azonosításukat. Talán bűntudata volt az illetőnek? Vagy csak nem bírta az égett hús szagát és azért nem folytatta?
Szemügyre vettem a felszínt, és az esetleges sérüléseket, szinte már nagyítóval nézve végig mindent a férfi hullán.
-Megkéselték, méghozzá elég brutális módon, megsértve az elsődleges nemi szerveket is. A fején traumás sérülés látszik, valószínűleg fejbeverték. Hogy mivel, azt még nem tudom, majd kiöntöm mintába közvetlenül a koponyacsontról. Lehet, hogy szerelemféltés az indok?
Kézbe vettem a szikét és Y metszést ejtettem a mellkasán, elmerülve a belső szervek vizsgálatában. Mintákat vettem a szövetekből, a gyomortartalomból, a véréből, egyesével megvizsgáltam a belső szerveket, és lemértem őket. Mikor végeztem, elővettem a koponyafűrészt, körbevágtam és leemeltem a koponyatetőt, majd lenyomatot készítettem a támadáshoz használt tárgyról. Mikor végeztem, Adahoz léptem, a kesztyűmet a gyűjtőbe dobva.
-Tehát... valami henger alakú tárggyal verték fejbe a férfit. A minta ott lesz a bizonyítékok között, azzal majd össze tudjátok hasonlítani, ha találtok valamit. A felső testén és a nemiszervén huszonhét késszúrást számoltam össze összesen. Nagyon dühös lehetett az illető, ha ennyiszer képes volt belevágni a kést. Bár azt hinné az ember, hogy könnyű késelni, de valójában pár szúrás után már elfárad az ember karja. Mindenesetre ebből én inkább férfi támadóra következtetnék, mint nőre. Annyi helyen sérült meg, többek között a tüdején is, hogy nehéz megmondani előbb elvérzett vagy pedig megfulladt, bár a tüdő állapotából ítélve a halál oka fulladás. Ami még biztos, hogy az úriember nem vetette meg az italt. Előrehaladott májkárosodása volt. A gyomrában rákot, salátát, és tenger gyümölcseit találtam, bár nem tudom ez mennyiben segít. Arrébb mész egy pillanatra?
Nem akartam összekenni. Megvártam, amíg arrébb gurul a székkel, csak akkor hajoltam oda, és nyitottam meg az emailemet.
-Megjött a fogröntgen eredménye. Látom a főnököd nem tétlenkedett, és megsürgette az ügyet. Szerencséd van, a férfi benne van a rendszerben. Bernardo Vicotti. A nő viszont még mindig ismeretlen...
Felemelkedtem, kikapcsoltam a felvételt, nyújtózkodtam egyet, majd a maszkot, köpenyt és a szemüveget is betuszkoltam a konténerekbe.
-Gyere, menjünk, együnk valamit. Amúgy ismerős neked ez a Bernardo?

megjegyzés, valami

- Ha a bosszú az indíték, akkor még mi sem tudjuk, hogy hány lehetséges áldozat lesz. Ezt akarjuk megelőzni. – meglepetten pislogtam, hogy ellenkező neműek. Így valószínűleg elég nagyot fognak változni a dolgok. Lehet, hogy a feleség a nő? Jó a kérdés.
- Gőzöm sincs. – csóválom meg a fejemet. – Tőlünk is küldenek ki kezdőket, de az relatíve ritka. Inkább olyanokat küldenek, akik értik is, miről beszélsz. Lehet, hogy a rendőrségen az első körösöknek ez egy szívatás? – na, mert belőlük kinézem. Én is voltam rendőr és az újoncoknak általában a kuli munka jut osztályrészül. A felsővezetéstől az indoklás meg általában tényleg az, amit Alex mond. Szokniuk kell a hullák látványát. – Ha ez valamennyire vígasztal, volt olyan újonc ügynök, aki a helyszíni fotók alapján a kukát célozta meg. – sovány vígasz, tudom. Hiszen, nem adhatja oda a szerencsétlennek a felmosót, mondván takaríts, ha mindent összepiszkoltál.
Megadóan felemelem a kesztyűs kezeimet, és csak annyit mondok:
- Van, amivel még én sem szállhatok vitába. – mert Linda elsőre lehet akármilyen kedves egy főnök, csak egyszer bírálj felül egy értelemszerű parancsot. Segítek, a hangját se emelte fel, de én is inkább elmentem teát csinálni magamnak. Igen, úgy is, hogy szökő évente kétszer-háromszor, ha teázok.
- Telefon van, így nem kifejezetten aggódom. – vonom meg a vállam. – Hidd el, bőségesen elég látunk elég undorító dolgokat mind a ketten. Te ráadásul még „személyesen” is találkozol ezekkel. – amiért nem irigylem, de ezt szerintem elégszer adtam a tudtára. Úgyhogy nincs szükség ennek megismétlésére. Nekem meg ott vannak a helyszíni fotók.
Amíg ő a gépen babrált, addig hol a körbe néztem, hol pedig a halottat bámultam. Tagadhatatlan, hogy teljes mértékben igaza van. Ebben az ügyben senkinek nem lesz könnyű dolga, én pedig csak hallgattam, ahogy felmondta az adatokat. Összenéztünk, és felkészültem arra, amit láttam már párszor. Igaz, ez egy olyan dolog, mintha azt a bizonyos elsőt ismételgetnék újra és újra, de hát hozzá kell szokni.
- Ez is valami. – mondtam. – Igazolja, azt a feltevést, hogy a bizonyítékok megsemmisítése volt a cél. – elgondolkozom, azon, amit mond. Igazából, ha annyira bűntudata lenne, akkor nem egy konténerbe dobta volna mindkettőt.
- Konténerben találták mindegyiket. Nem gondolom, hogy sok köze lenne a bűntudathoz, akkor elhelyezte volna a testeket, nem csak kidobja. Pláne, nem úgy mint a szemetet. Inkább az utóbbit tartom esélyesnek. Vagy esetleg valaki megzavarta. – tovább hallgatom, amit mond, miközben raktározom magamban az információt.
- A maffia világában a késelés a bosszút jelenti, szóval ezt nem zárnám ki. Viszont azon gondolkodom még, mi van, ha a nő a férfi felesége? – elképzelhető, ha elsőnek esetleg a nőt ölték meg. Mondván a férfinek szenvednie kell a bűnök miatt, utána pedig megölte őt is. Türelmesen várok a vizsgálatot figyelve, miközben azon gondolkodom… Ha legközelebb valamelyik a jelentés miatt türelmetlenkedne, akkor beállíthassam, hogy akár megcsinálhatná ő is.
- Ezt majd valószínűleg rábízzuk az adatelemzőkre. – tekintve, állati sok féle-fajta henger alakú tárgy létezik, könnyebb a digitális modellezés és összehasonlítás. – Tehetős áldozatok. Akár az is lehet, hogy megöltek egy drogfutárt, és egy hozzátartozója bosszút forralt. – miközben úgy tettem, ahogy kérte. Félreálltam. Közben hallgatom, amit mond.
- Rémlik, de a másik csapat, akikkel összedolgozunk többet tudnak róla. Kifele menet felhívom őket, és tájékoztatom a csapatokat mindenről. Azért, nem ártana ránézni, hogy barátnő, feleség, lány vagy bármi egyéb női hozzátartozója volt-e. Ha csak a szerencsétlen nő nem véletlen egy call girl, aki rosszkor volt, rossz emberrel. – elmélkedek félig hangosan, miközben őt követem.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

-Lehetséges. Végül is, előbb-utóbb mindannyian találkoznak hullákkal. A bűnüldözés egy ilyen szakma. Nem virágos réteken sétálunk, hanem a mocsokban gázolunk minden egyes nap.
Megvontam a vállam. Annyira nem zavart a dolog végül is. Lehet csak azért küldték hozzám őket, mert már rutinosan kezeltem a kezdőket.
-Vigasztalni nem vigasztal, inkább sajnálom szerencsétlent. Ha csak a fotók alapján elhányta magát, akkor esélyesen nem ezt a pályát szánta neki az élet, de legalábbis a gyomra.
A reakciójára elnevettem magam. Na igen. A Főnökök. Így nagybetűvel. Eléggé meg tudták keseríteni bárkinek az életét, ha úgy gondolták, hogy megérdemli. Jobb volt szó nélkül engedelmeskedni, mint vitába szállni velük, főleg, hogy az esetek többségében igencsak megkérdőjelezhető volt az, miszerint egyáltalán megéri-e.
-Hát, nem tudom a te munkád mennyiben jobb, mint az enyém. Akikkel én dolgozom már nem bánthatnak másokat, és ez csak a testük. Neked viszont egy-egy komolyabb esetnél gyakorlatilag a fejükbe kell másznod. Szerintem az sokkal megterhelőbb. Bár ezt emlékeim szerint párszor már átrágtuk, és sosem sikerült még dűlőre jutnunk.
Elindítottam a felvételt, felmondtam az adatokat, aztán nekiláttam a vizsgálatnak, ami egy égett hulla esetében sosem volt egyszerű, elég volt csak az azonosításra gondolni.
-Ez már a te szakterületed, bár logikusan belegondolva igazad van. A kukába általában a szemetet tesszük, nem a kis kedvencünk holttestét, akit szerettünk. Amúgy nem hinném, hogy valaki megzavarta volna, mert akkor jobban elégtek volna a tetemek, viszont ha például itt megnézed – mutattam a sípcsontjára a férfinak – láthatod, hogy oltásnyomok vannak rajta. Ha megzavarnak, nem állsz neki hullát oltani. Inkább csak a szagukra nem készült fel. Legalábbis szerintem. Ha esze lett volna, akkor elviszi őket egy krematóriumba.
Adara pillantottam, és bár tudtam, hogy költőinek szánta a kérdést, nem tudtam megállni, hogy ne referáljak rá kuncogva.
-Tudom, hogy én vagyok a legjobb, de sajnos nincs isteni hatalmam, és ennyiből még én sem tudom megmondani neked, hogy házasok voltak-e vagy sem.
A boncolás befejeztével összefoglaltam Adanak, amiket megtudtam. Szerettem vele ötletelni, mert így egy kicsit jobban bele tudtam folyni egy-egy ügybe. Bár engem inkább az orvosi miért érdekelt anyám miatt, ettől még a személyiség kóros elváltozásai sem hagytak hidegen. Elég volt csak a gyerekek tetemeire gondolnom. Elképzelésem sem volt mi vezethetett egy felnőtt embert arra, hogy egy csöppséget bántson.
-Hogy mennyire voltak tehetősek, azt nem tudom, mivel a ruhájuk gyakorlatilag szénné égett. Mindenesetre pár foszlányt eltettem, majd felküldöm az elemzőknek, ők többet tudnak kezdeni vele, mint én.
Miután levettem a véres ruhadarabokat, kifelé indultam, nyomomban Adaval, és az ebédlő felé vettem az irányt. Munka közben nem szoktam elhagyni az épületet, főleg mert egész jó volt a konyha.
-A helyedben még várnék a tájékoztatással, hacsak nem sürgős, mert a női áldozatot gyakorlatilag még el sem kezdtem. Annyit viszont meg tudok mondani róla a fogröntgenen látható tömések alapján, hogy kelet-európai. Szerintem nemrég érkezhetett az országba, valószínűleg ezért nincs benne a fogorvosi rendszerben.
Odaléptem a kiszolgáló pulthoz, kértem egy adag bolognait, egy erős kávét, meg egy fél literes kólát, kifizettem, aztán leültem az egyik üres asztalhoz a falnál. Amíg Ada is megérkezett, addig a kólát kortyolgattam, mert szomjas voltam, de ahogy leült, felvettem újra a beszélgetés fonalát.
-Az jutott eszembe, hogy ha az egyik ujját levágom a nőnek és öblítőbe teszem pár órára, megszívja magát nedvességgel, megpuhul a bőr, és úgy már tudok róla ujjlenyomatot venni. A határon elviekben mindenkinek adnia kell, meg talán az útlevelek is tartalmazzák már, tehát akkor tudnánk azonosítani.
Kezembe vettem az evőeszközt, és jóízűen enni kezdtem. A téma nem tudta elvenni az étvágyam. A szervezetem kívánta a szénhidrátot a tegnapi duhajkodás, na meg a munkám miatt. Szükségem volt az energiára. Szerencsére az anyagcserém fénysebességgel dolgozott, tehát bármit ettem, szinte egy dekát nem híztam.

megjegyzés, valami

- Jó lenne, ha ezt mások is megértenék. – mondom, miközben egyik lábamról állok a másikra. Egyet kell értsek azzal, amit mond. Viszont, ekkor eszembe jutnak anyám szavai is.
- Még régen kérdeztem anyámat, arról, amikor ápolónőnek tanult, mennyire bírta a vért. – kezdek bele. – Azt mondta, az elsőnél kifutott hányni, utána annyira megszokta, mintha csak víz folyt volna. – vonom meg a vállam. Aztán ki tudja, hogy az az ügynök azóta bírja-e a kevésbé gusztusos dolgok látványát, de az már nem az én dolgom. Tudtommal átment a DEA-hoz, mondván ott nem mindig kell ilyet látni.
Végig gondolom a hallottakat, és rájövök itt az ideje kiegyeznünk a döntetlenben. Mert én nem tudnák halottakat boncolni. Ő pedig nem szívesen lát bele, olyan korcsok fejébe, mint amilyenekkel nekünk kell dolgoznunk.
- Nézd, szerintem itt az ideje kiegyeznünk a döntetlenben. Egyikünk sem tudná a másik munkáját végezni. – osztom meg vele is az előbbi agyszüleményemet. Bólintok arra, amit hallok, mert bevallom szeretek más nézőpontokat is megvizsgálni. Főleg az orvosszakértők képesek, jobban felnyitni a szememet. A többiekről pedig nem tudok ennyire átfogóan nyilatkozni.
Bólogatok.
- Igazad van, de akkor az is felmerülhet, hogy valószínűleg nincs priusza. Csak alaposan megtervezte, hiszen manapság a neten ahhoz is hozzáférsz, amiről tudnod sem kellene. – gondolkozok hangosan. Mert a Molotov-koktél receptjét is könnyedén megtalálod, és el sem tudná képzelni az ember, hány hülye gyerek szórakozik ilyennel. Feltéve, amíg meg nem gyulladnak.  
Elnevetem magam a mondatára. Ő is tudja, hogy előszeretettel agyalok hangosan, főleg, mivel csapatban dolgozunk, ilyenkor pedig muszáj egymásra licitálnunk az ötleteket, és lehetőségek terén.
- Tudod, semmit sem hagyhatunk ki. – a hangomból cinkosság szűrődik ki, de ezt már ő is tudja. Hiszen csak párszor kellett azzal mentegetőznöm, hogy csak hangosan járnak a fogaskerekek a fejemben. – A gyomor tartalomból gondolom, ezek a fajta ételek, még egy étteremben sem számítanak olcsónak. Pláne, ha otthon főzöd meg, akkor alapanyagként is drágák. – emlékszem kicsik voltunk a tesómmal, anya is előszeretettel csinált tengergyümölcseiből ételeket. Legalább is, ha valamit megünnepeltünk, akkor ez volt nálunk a menü. Mivel anyám meg mindig engem vitt bevásárolni, ezért emlékszem egy-két alkalomra, mikor sokkalta az árát.
- Perpillanat az is nagy segítség, hogyha a férfi áldozat vonalán már tudnak mozogni, de átadom nekik a nőről meg tudott dolgokat is. – de megvárom, hogy egyáltalán rábólint-e, mert utána, akkor szólok a többieknek. Közben a helyi menzán sorban állva, valami húsételt kértem meg egy latte-t. Valószínűleg éjszakázni is fogunk ezen az ügyön, nekem meg bírnom kell az iramot. Szóval, ilyen, mint saláta nálam nem opció.
- Mondtam már, hogy nem hiába imádom, amikor te dolgozol az ügyeinken? – nevettem el magam. Azzal én is neki láttam a saját ebédemnek. Mert ki tudja, ha beindul az ügy, akkor még enni is elfelejtek. Az meg elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy pont, akkor fogyna ki a szufla az ember lányából, amikor farkas szemet néz az elkövetővel.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

-Ez igaz. Mindent meg lehet szokni. Illetve majdnem mindent.
Eszembe jutottak a verejtékben úszó ébredések, az éjszakák, mikor a saját lidérceimmel harcoltam. Gyakorlatilag tinédzser korom óta kísértettek, és még mindig nem enyhült a hatásuk egy cseppet sem.
-Hát, én a tiédet biztosan nem. Képtelen lennék egy gyilkos fejével gondolkodni, vagy teszem azt egy pedofiléval, főleg mert szerintem ezek az emberek betegek. Más okot nagyon nem tudok elképzelni a tetteik magyarázataként.
Az égetés kivitelezésével kapcsolatban megosztottam vele az ötletem. Nem gondoltam, hogy nekem van feltétlenül igazam, hiszen már is elolthatta a lángoló testeket, de számomra ez tűnt logikusnak. Aki nem szokta meg, annak szinte elviselhetetlen lehetett az égett hús szaga. Az internetes megjegyzésre a szemem forgattam.
-Ne is mond...pornótól elkezdve a robbanószereken át a kábítószerek vegyi leírásáig minden fenn van. És akkor azt még nem is vettük hozzá, hogy az emberek mostanában előszeretettel osztanak meg magukról mindent. Nincs olyan személy, akit ne lehetne megtalálni az internet segítségével, és kideríteni róla szinte mindent a családján keresztül a szexuális beállítottságáig.
Sejtettem, hogy jót fog szórakozni a megjegyzésemen, bár félig komolyan mondtam. Sajnos tényleg nem voltam mindenható, pedig néha jól jött volna, mert hiába derítettem ki a halál okát, még így is volt, hogy bizonyíték hiányában vagy nem találták az elkövetőt, vagy felmentették.
-Ez igaz. Nem éppen egy középosztálybeli vacsora, vagy épp egy melegkonyháé, ahova a hajléktalanok járnak.
Ezen teljesen elsiklott a figyelmem.
-Ettől függetlenül azért felküldöm a mintákat, hátha mást is ki tudnak deríteni belőlük, bár sok reményt ne fűzz hozzá.
Az ebédlő felé vettem az irányt.
-Ahogy gondolod. Ha ez is segítség, ám legyen, de ha pontos adatokat kérdeznek a női áldozatról, akkor üzenem, az leghamarabb csak olyan három óra múlva lesz. Nem vagyok robot, ennem még nekem is kell.
Megvettem az ebédemet, leültem egy asztalhoz, és mikor Ada is megérkezett, nekiálltam enni, folytatva a beszélgetést.
-Mondtad már, de szeretem hallani. Amúgy esélyesen pont ezért küldött téged a főnököd. Valószínűleg látta a beosztást, és hogy hozzám került az eset. Nem mintha zavarna. A többiek többségében csak kukán ülnek és várják a szájukba a sült galambot.
Jóízűen ettem, lévén ez volt a mai első étkezésem, és kimondottan jól esett. Szinte hallottam, ahogy minden sejt énekel bennem, hogy végre tápanyaghoz jut. Vicces kép volt, bár tőlem nem szokatlan.
-Ha az ujjlenyomat alapján sem tudjuk esetleg azonosítani, akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy keresel egy antropológust, aki megadja a markereket, meg egy rajzolót, aki felvázolja az arcát. Az alapján már lehet majd keresést indítani, hátha ismeri valaki. De ebben már te mozogsz otthonosan. Én meg is halnék, ha újságírókkal kellene beszélnem. Nekem tökéletesen megfelel az, hogy hullákkal foglalkozzak. Azok nem beszélnek vissza, meg nem kérdeznek.
Ittam pár kortyot, majd kérdőn pillantottam rá.
-Amúgy pasi fronton van valami újdonság?

megjegyzés, valami

- Jogos. – értek egyet vele. Bevallom, a helyszíni fotók, meg egy-néhány feladat az akadémián nekem is erős volt. Elsőre biztosan. Vagy, amikor nem mertem meglőni valakit. Amikor még is megtettem a szabadidőmben a főnökömmel kellett beszélgetnem.
- Viszont a miértekre nem minden esetben kapsz választ. – ezt nem úgy értem, mint például, ha felteszed a kérdést. Miért ölt meg valakit? Hanem, például miért a gyerekek? – Van, hogy valaki elsőre teljesen normálisnak tűnik, majd később kattan be. Azt pedig nem mindegyik mondja el, miért. – elnevetem magam, ahogy a szemeit forgatja.
- Az emberek tényleg azt hiszik, az internet biztonságos hely. Mert az digitális, és senki nem érhet hozzájuk. – holott elég csak egy jó hacker. – Sokan arra sem figyelnek, miket írnak le. – pedig ebből nem egyszer volt már baj. Vagy abból, hogy a szerencsétlen lány leírja hova megy bulizni. Aztán a szülők sírnak, ha a gyerek holtan kerül elő. Nem áldozatot akarok hibáztatni, csak ideje lenne megtanítani a fiataloknak, a helyes internet használatot.
- Gyakran, olyan helyről jön a segítség, ahonnan nem számítasz rá. – nevetem el magam. Amióta kikerültem a kiképzésről és munkába álltam, néha vigyáznom kell. Mármint elég kellemetlen, ha az ügynök arcára kiül a meglepetés. Ha nem figyeltem volna oda, párszor már majdnem megtörtént volna. Rábólintok, arra mit fog tenni a továbbiakban.
Felmutatom a mutatóujjamat, amolyan pillanat gyanánt. Tárcsázok, majd az első két csörgés után fel is veszik a telefont. Ismertetem, amit meg tudtam, átadva azt is, mikorra várható a női áldozat… elemzése.
- Vagy csak sürgetnének, és így nem lenne alapos a munka. – elgondolkodom mit mondtam, majd javítom. – Mert általában zavarják őket a halottak, és minél előbb szabadulnának. – na, ez alapján meg teljesen úgy tűnik, mintha egy érzéketlen nő lennék. Holott nem. Csak egészségügyben dolgozik a drága jó anyám, aki általában szembesít azzal, hogy egyszer élünk.
- Nagyon remélem, csodát teszel és erre a legkevésbé sem lesz szükségünk. – vonom meg a vállam. – Na, velük különösképpen néha bunkónak kell lenned ahhoz, hogy felfogják a dolgokat. – meghallom a kérdést, amire az arcomba temetem a kezem.
- Mennyire röhögsz ki, ha egy bokorban ismerkedtem össze egy sráccal? – aztán rájövök, mit is mondtam. – Mármint ott nem volt semmi! Csak elérte, hogy egy nap ne egyszer pofozzam fel. Előszeretettel húzza az agyamat, viszont akadnak pillanatai, amikor kifejezetten jól el lehet vele beszélgetni. – vonom meg a vállam.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

-Nem hinném, hogy elfogadható magyarázattal tudna szolgálni bárki is az életellenes tettekre. Persze, biztos vannak kiváltó okok, de... mennyire elferdültnek kell lennie valaki gondolkodásának, vagy lelkivilágának ahhoz, hogy gyilkoljon, vagy gyerekeket bántson?
Ezen már sokszor gondolkodtam, de képtelen voltam választ találni rá, nem mintha nagyon kerestem volna. Persze, a boncasztalomon mindenki egyforma volt, hiszen a személyiségük, mint olyan az életükkel együtt távozott belőlük. De ha létező, és lélegző emberként találkoztam volna össze velük, nem biztos, hogy képes lettem volna ilyen fokú megértésre. Ezért is támogattam a halálbüntetést. Igenis, léteztek olyan beteg elmék, akik nélkül jobbá vált a világ. A baj pusztán annyi volt, hogy egynek a helyére legalább egy tucat másik lépett, és nem lehetett látni az alagút végét.
-Ez annyira begyöpösödött gondolkodásra vall. Lehet, hogy abban a pillanatban nem érhet hozzájuk, de nem nehéz felkutatni azt, hogy hol lakik, vagy hol dolgozik, főleg, hogy ahogy mondtad is, nem is figyelnek arra mit írnak le, vagy posztolnak ki fényképen, és ezzel mekkora támadási felületet adnak az elkövetőknek.
Lehet, hogy az internet egy végtelen tudásbázist rejtett magában, de legalább ekkora volt a kockázata is. Persze, az sem volt életbiztosítás, amit én csináltam, hogy időlegesen éjszakánként vadidegeneket szedtem fel, hiszen senkinek a homlokára nem volt odatetoválva, hogy kéjgyilkos vagy erőszaktevő.
A megjegyzésére csak mosolyogtam. Utólag lehet eszembe jutott volna nekem is, de most valamiért átsiklott felette a figyelmem. Mindenesetre az ebédlőbe menet türelmesen megvártam, amíg telefonált, majd az ebédemmel a kezemben leültem.
-Na, azt gyűlölöm a legjobban. Mikor a nyakamba lihegnek és tíz percenként kérdezgetik kész vagyok-e már. Mintha én lennék a Jóisten, aki egyetlen csettintésre képes megoldani az ügyet. Értem én, hogy sokukat zavarja a hullák társasága, de annyiszor mondtam már, hogy odakinn is megvárhatják a boncolás eredményét. Nem is értem minek erőlködnek.
Egyszer majdnem orrba vágtam az egyiket, aki ezt játszotta. Úgy kihozott a sodromból, hogy mielőtt még őt vágtam volna fel, kizavartam a folyosóra, hogy nyugodtan tudjak dolgozni. Volt, akinek a társasága sokkal rombolóbb tudott lenni, mint a hullák bűze.
Elnevettem magam.
-Nem túl magasak kicsit az elvárásaid velem szemben? Attól még, hogy az ujjlenyomatot elő tudom varázsolni, nem biztos, hogy meglesz. Ahhoz, hogy a rendszerben van-e, nekem már semmi közöm nincs. Inkább a szerencsében és a kollégáidban bíznék a helyedben.
Értettem én, hogy ez lett volna az egyszerűbb út, de sajnos nem mindig működött.
-Szerintem te megoldod, hogy felfogják.
A kérdésemmel viszont úgy tűnt valami igazán érdekesbe botlottam bele. Kíváncsian hajoltam közelebb, és hallgattam, egyre szélesebb vigyorral az arcomon, végül elnevettem magam.
-Furcsa találkahelyeid vannak. És feltűnően védekezel! Csak nem tetszik a pasi? Mondjuk azt nem tudom te mennyire lophattad be magad a szívébe azzal, hogy többször is képen vágtad.
Bekaptam az utolsó falatot, majd jóllakottan dőltem hátra, a kávémat kortyolgatva.
-Találkoztok még, vagy ez csak egy furcsa futó kaland volt? - somolyogtam a csésze felett rá. Én megoldottam a stresszoldásomat, még ha nem is a legszerencsésebben, de rá is ráfért volna már a társaság.

megjegyzés, valami

- Néhány dolgon még mi is meglepődünk. Mint, amikor élve kínoznak meg valakit, nem a legkézenfekvőbb módszerekkel. – vonom meg a vállam. Láthatunk ezer ilyen esetet, még a legerősebb gyomorral rendelkezőnek is dob a gyomra egy háromszázhatvanas fordulatot. Bár, olyat is volt szerencsém látni, amikor egy ügynök futott ki rókázni a tetthelytől nem messze. Nem tudtam hibáztatni. Az az eset még nekem is kiverte a biztosítékot.
- A legfőbb, amit nem értek, miért nem tanítanak az iskolában megfelelő internet használatot. – könyökölök az asztalra. – Hány olyat hallottam már a rendőröktől is, amikor a lány, zaklatás miatt tett feljelentést. Aztán csak nézd meg az Instagram profilját… Tele volt bikinis képekkel. Ha, én ilyet tettem volna ki, engem még az anyám is megölt volna. -  persze, nem kell ahhoz falatnyi ruhában pózolnod, hogy zaklatód legyen. Vagy akár erőszak áldozata legyél, az csak megtörténik. Szerintünk. Mert nem tudjuk mire gondol a másik, és a tettek mit váltanak ki belőlük. Azóta is hálálkodom annak a rendőrnek, aki engem mentett meg annak idején. Ha később ért volna ki, lehet máig is terápiára járnék.
- Akad, amelyik előszeretettel tűnik okosabbnak, mint amilyen. – aztán eszembe jut a helyi irodába kerülésem napja. Amikor nem egy olyan ügynök akadt, akik a mai napig piszkálnak, mert rangban még nem vagyok ott, ahol ők. Vagy a szervezett bűnözés és a fehérgalléros csoport, akik rólunk is azt hiszik, látnokok vagyunk pedig nem. – Még a részlegek között sem megy ám olyan zökkenőmentesen a munka. Többen is azt hiszik, mi valami természetfeletti hókuszpókuszt művelünk. Így pedig gyakran a saját kollégádat is állon vágnád. – nevetem el magam.
- Vagy csak inkább hangosan reménykedem, de ha zavar a kedvedért leszokok róla. – kacsintok rá. Egyébként, mosom kezeimet tényleg így van. Immáron két éve többet vagyok munkakörnyezetben, mint a barátaimmal. Na, nem azért, mert utálnám őket, viszont akadnak olyan dolgok, amik miatt jobb a munkába temetkezni. Mint emlékezni rájuk. Még akkor is, ha a meló sem a legrózsásabb.
- Maximum, itt az ideje a revansnak, és én is szívathatom őket majd. – kuncogok, kicsit gonoszan. A hierarchia nem egy csúcs szuper dolog, ha a seggfej kollégád magasabb beosztásban van. Viszont, erre tanítottak meg minket, tűrd el, ne érdekeljen, csak csináld, amit kell.
Látom, felkelti a sztori Alex figyelmét, én meg most bántam meg, hogy beszélnem kell róla. Indul a kutyaszorító, innen már úgy sem menekülök meg.
- Nem tudtam, hogy a semmiből felbukkan egy pasi. – biccentek. – Egy bokorban. – elgondolkozom a kérdésén, érzem, kezdek pirulni. – Nem! – hevesen vágtam rá a választ. -  Mit tehettem volna? Egyszer teljesen értelmesen viselkedik, a következő pillanatban meg már arcpirítóan provokál! Az a minimum, hogy nem hagytam volna. Meg lerobbant a kocsim, így a lakásán kötöttem ki. – durcáskodtam az asztalnál. – A legkevésbé sem örültem neki, hogy kétszer futottam bele egy nap. – próbálnék megszólalni, de nem jön hang a számra. – Nem tudom. – valahogy rá gondolnék utolsónak, de ezek szerint, nem. Most kezdek el abban reménykedni, hogy tényleg éjszakázni fogunk ezen az ügyön.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

Élve kínzás... na, ahhoz is kellett a gyomor, nem csak az én munkámhoz. Szörnyű volt még belegondolni is, akár a tettes, akár az áldozat oldaláról. Az én „pácienseim” legalább már nem érezték mit csinálok velük, így reklamálni, vagy épp ordítani sem tudtak miatta. Beleborzongtam a gondolatba, és inkább elhessegettem a nagyon is elevennek tűnő fantáziaképeket.
-Miért nem veted fel a főnöknek, hogy menjetek ki az iskolákba, és ne csak az „idegen” című felvilágosítást tartsátok meg, hanem erről is lehetne beszélgetni velük. Mondjuk kérdéses, hogy a tinédzserek mennyire hallgatnának rátok. Ha hirtelen azt mondanátok neki, hogy korlátozzák, vagy egyáltalán ne használják az Instagramot, a facebookot, vagy bármilyen más közösségi oldalt, szerintem úgy éreznék, mintha levágnátok a kezüket. Tiszta idegroncsok lennének a sok beléjük szorult „fontos” gondolat miatt.
Az anyja említésére elszorult a torkom egy pillanatra. Bár az enyém is ilyennel fenyegetett volna...de sajnos ő nem tehette meg. Merev arccal hajoltam a holttest fölé, mintha valami borzalmasan érdekes dolgot találtam volna, nem mintha a maszktól láthatta volna az arckifejezésem.
-Nálam ugyanez lett volna, bár az érdeklődési körömet nézve szerintem apámnak meg sem fordult a fejében, hogy hasonlókat csinálok.
Az ebéd szerencsére lezárta ezt a témát, és én fellélegezhettem. Ha anyámról kellett beszélni mindig görcsbe szorult a gyomrom, feltolult egy csomó emlék, ugyanakkor ezzel ellentétben olyan szívesen tettem volna.
-Még ha okosabbnak tűnnének... - színpadiasan sóhajtottam egyet. - Akkor neked sem fenékig tejföl az életed, ahogy mondani szokták, és te is megtapasztaltad már milyen, amikor csodát várnak bárminemű realitás nélkül. Szóval nyugodtan vágd őket állon! - Belegondoltam abba, amit mondtam, aztán kijavítottam magam. - Inkább mégse. Abból lehet, hogy fegyelmi lenne.
Szélesen mosolyogtam a kijelentésén.
-Miattam semmiről sem kell leszoknod, és reménykedni mindig szabad. Csak ne csalódj nagyot, ha nem az elvárásaidnak megfelelően alakulnak a dolgok.
A szivatásra csak kuncogtam. Igen, ebben a munkában, legyen szó az övéről, vagy az enyémről, nem lehetett kikerülni a munkatársak szórakozását. Ez volt úgymond a feszültség levezetés.
Mikor rákérdeztem a pasi témára, valójában csak egy udvarias kérdést tettem fel, de a válasz felkeltette az érdeklődésem, a végén meg már kacagtam. Hihetetlen volt az a nő.
-Egyáltalán mit kerestél egy bokorban?
Ez a válasz kimondottan érdekelt. Normális ember ok nélkül nem bujkált a növényzetben. A folytatásra viszont meglepetten vontam fel a szemöldököm, és kerekedtek el a szemeim.
-A lakásán? Nagyon gyors léptekben haladtok, de ha már ilyen közel kerültetek egymáshoz, csak tudsz róla pár dolgot. Például, hogy hány éves, vagy hogy mi a foglalkozása? Mesélj róla!
Az egy dolog, hogy ő mit csinált, de ez a pasi is, minek ment a bokorba? Nem mintha Adat félteni kellett volna, meg tudta ő védeni saját magát, de azért mégis furcsa volt.
-Nem tudod? Ne viccelj. - csipkelődtem vele. - Az ember legalább azzal tisztában van, hogy akivel találkozott az szimpatikus neki vagy nem. Vagy csak nem akarod bevallani nekem, vagy még inkább magadnak.
Somolyogva figyeltem. Jó, nem egy kihallgatóban voltunk, bármikor megtagadhatta tőlem a válaszokat, pusztán csak kíváncsi voltam, na meg némiképp aggódtam. Tudtam, hogy hasonlóan a munkájának él, mint én, és szerettem volna, ha boldog, na de a bokorban ismerkedni... nem éppen átlagos és mindennapi.

megjegyzés, valami

Elgondolkodom azon, amit mond. Talán felvetem majd a főnökömnek, de az ezzel kapcsolatos probléma sem elhanyagolható.
- Igazad van, felvetem majd a főnöknek, mit szólna hozzá. – nevetem el magam aztán. – Csak hát, ha zsarukra hallgatsz, akkor nem maradsz trendi. Ők pedig mindent megtennének azért, hogy azok legyenek. Ilyenkor meg csőstül jön a baj. – érzem, hogy kezd egy cseppet kellemetlenné változni a hangulat, úgyhogy azon agyalok, mivel tudnék lapozni. Viszont nem jut eszembe semmi, így inkább hallgatok.
Annak már annál inkább örülök, hogy az ebéd során felszabadultabb a hangulat. Csak nevetni tudok azon, amit mond.
- Abból tényleg fegyelmi lenne. Viszont, azt semmi nem zárja ki, hogy a lőtéren a gyakorlóbábukra a fejüket képzeljem. Ilyenkor legalább is. – kacsintok rá. Mert állba tényleg nem vághattam azt, aki felettem állt rangban. Pedig néha olyan szívesen megtettem volna. Ezért is szeretek a lőtérre járni, ott legalább csend van, nem piszkál senki, és még gyakorlok is.
- Szerintem azt már az első két ügyemnél megtanultam. – mosolyodom el. – Ha valami túl könnyűnek, az néha nem biztos, hogy az, aminek látszik. – túrok bele a hajamba. Emlékszem még az első ügyemnél, minden olyan kézenfekvő és adott volt, teljes mértékben azt hittem nyomon vagyunk. Aztán jött egy csavar és az egész ügyünk vett egy szép háromszázhatvan fokos fordulatot.
Kezdem kutyaszorítóban érezni magam, már csak akkor is, ha belegondolok mi történt a srác lakásán. Őt pedig a barátaim közé soroltam, így szerintem nem mondok meglepőt, ha azt mondom nem volt képem hazudni neki.
- Ez egy kicsit bonyolult. – vonom meg a vállam. – Van két barátnőm még pszichológiáról, és az egyikőjük manapság nagyon furán viselkedik és titkolózik. Pedig sosem volt előttünk titka. Szóval természetesen én húztam a rövidebbet, mert én vagyok az ügynök. – belekortyoltam a kávémba. – Na, így kerültem a bokorba. – nem voltam rá büszke, amit akkor tettem Izzyvel kapcsolatban. Ám, a megérzéseink tényleg nem csaltak… Eltorzult az arcom, és ezzel párhuzamosan kedvem lett volna ráfeküdni az asztalra.
- Másnap lenyomoztattam. – sütöm le a szemeimet. – Közgazdász, de amúgy 22 éves! Baszki, hét évvel fiatalabb mint én! Komolyan, képes voltam lefeküdni egy 22 éves sráccal! – temetem a kezem az arcomba, és érzem elpirultam.
Kattognak a fogaskerekeim azon, amiről beszél, és nem igazán örültem neki. Ha meg eddig nem voltam rákvörös, na akkor majd most.
- Hát… Szimpatikusnak, szimpatikus. Még akkor is, ha az agyamra megy. – ránézek, meg fogom a fejem, és elkínzottan teszem fel a kérdést. – Ugye, én nem…?! – egek, most vallottam be, hogy bejön a srác?!

megjegyzés, link, stb. | ⚶