A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Nem duzzogtam, nem azért váltam csendesebbé, bár alapvetően sem beszéltünk sokat, maximum, mikor "küldetésen" voltunk. A besúgó ötlettel kicsivel később fel is hagytam, minek után a pánikolást követően érthető módon rá gyanakodtak, mivel, hogy kiderült, anno is voltak már hasonló húzásai. Igaz, teljesen más arcot kötöttek hozzá és az esethez, így lényegében továbbra is védve volt. Szerencsére ilyen nagyobb hangvételű munkákba nem avatott be, nem is lettem volna hajlandó belefolyni, csupán az eddigi üzletei visszaszerzésében koszoltam össze a kezem, de abban egyet is értettem vele, hogy ami az enyém, az az enyém, és kész, pont. Nem mondhatnám, hogy sikerült túlzottan kiismernem, pedig már lassan két hónapja dolgoztam neki. De az elmúlt néhány napban furcsábban viselkedett. Mintha egy leheletnyit idegesebb lett volna, még is több időt töltött a csendes töprengéssel. Az bizonyos, hogy megint valami őrültségen töri a fejét, viszont nekem nincs kedvem böllért játszani, szóval szépen hagyjon is kibelőle.
Azt mondta ma estére csak egy "lazább" megfigyelős, elrablós estét szánt programnak, aztán ahogy esik, úgy puffan. Gondolok itt arra, hogy, ha nem jön el a célszemély, max próbálkozunk később. Igazából nem is volt ellenemre - bár azt gondolom édes mindegy milyen véleménnyel vagyok ezen dolgokról -, mert szeretek inni is, meg nézelődni is, pláne, ha a látvány adja magát. Mármint... én tényleg abban a hitben voltam, hogy ez a mai is ilyen akciós dús, de azért nulla hullával végződő nap lesz. Mivel ilyen helyekre nem szokás komolyabb testőrökkel járni, így nem akartam azzal kitűnni a tömegből, hogy full öltönyben ott ácsorgok mellette, fekete napszemcsiben, mert az elég feltűnő lett volna. Így maradt egy barnás-bézs színű vászon nadrág, egy fekete rövidujjú, egy óra, és egy barnás bakancs. Az, hogy nem öltönyt húztam, nem volt szokatlan, sőt, a jó idő beköszöntével manapság egyre gyakoribbá vált, hogy ing helyett is pólót veszek a zakó alá. Ami viszont őt illeti... Nem hiszem, hogy napokon keresztül ezt a többihez képest igen visszafogott küldetést tervezte, se benne lévő megjelenésünk, viszont kisebb sokkot okozott az eddigi stílusához képest, mikor egy superman-es pólóban (amit még mindig imádok rajta xD ) és egy rövidnaciban huppant be mellém a kocsiba. A küldetések alatt általában visel az ing ujja alatt valami fegyvert, kést, de most... még abban sem voltam biztos, hogy boxer van e alatta.
Nem sokszor voltunk külön, így nagyon nem is jártam a városban, de szép lassan, fokozatosan egyre inkább feltalálom magam benne. A lényeg, hogy nem volt ismerős a hely, pedig a zenei ízlésről bizonyosan tudnám, hogy jártam e itt, ha csak egy lépést is téve a bejárat után. Viszont ahhoz képest nyugalmas volt, és úgy tűnt, egyenlőre így is marad. Ez már csak amiatt is jó, mert könnyebb lesz szemmel tartani a célszemélyt, már amennyiben valóban eljön. Igaz, elkapni már nem lesz olyan egyszerű így, de annyi baj legyen. Majd odakint max lerendezzük, mintha balhé volna. Belépve jobbára őt követtem, majd ültem le mellé, miközben figyeltem a bent lévőket. Gyanús személyt nem láttam, csak egy-két hátulról is megnézni való formás hátsót, lábat. Ami az italt illeti, munka közben nem szívesen iszom, de ha már így alakult gondoltam kipróbálok valami újat, szóval a Spirytus nevű lengyel vodkára szavaztam. A vodkát amúgy is szeretem.
- Ha te mondod... - válaszolom egykedvűen, mert a múltkori után már nem húznék vele ujjat. Az őrültje még tényleg képes lenne álmomban megölni, pusztán a véleményem miatt. Aztán egyik szemöldököm felvonva nézek rá, mikor kihozzák az italokat.
- Ugye tudod, hogy a pia és kávé kombó nincs túl jó hatással a szívedre...? - kérdem, miközben megfogom a saját poharam. Aztán koccintással vagy anélkül, de bele is iszom. Ami lejön az italból egy korty után, hogy legközelebb kisebbre kell vennem azt a mennyiséget, amit én egy korty alatt értek, illetve ami még bizonyos, hogy ezt így a mai estére is bőven elég lesz beosztani, mert mennyiségre talán nem sok, de a minőségre, nos... szerintem két pohár után nem csak, hogy a nevem nem fogom tudni megmondani, de be is kómálok. Cigiről le is mondok az első korty után, mert a végén még spontán öngyulladást kapok... De azért még is férfiból vagyok na, szóval max egy grimaszt vágok, és szusszanok egy halkat. Aztán lassan ránézek.
- Még mindig nem értem miért nem öltönybe jöttél... Ebben a pólóban úgy festesz a fiatalok közt, mint egy szándékosan figyelmet magára felhívó pedomedve. Csak vékony kiadásban... - jegyzem meg felé, és most moroghat nekem, meg fenyegetőzhet, de ha miatta lebukunk, az nem az én hibám lesz. Még az a szerencséje, hogy legalább a haját nem nyalta hátra.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Amennyi ellenséget szerzett, biztos így is van, de ezt nem teszem hozzá. Nem azért, mert szemtelenségnek tűnhet, hanem, mert ezt biztosan ő is tudja. Még csak egy kortyot tudott le tán, és igazán el sem merültünk a bár hangulatában, de már is, mintha mérföldekkel jobb kedve volna. A miértjére lettem volna igazán kíváncsi. Zenét otthon is tud hallgatni, a munka nem túl szórakoztató, ami meg a társaságot illeti, lehet a másik két marhával jobban ki jön, mint velem. Én viszont nagyobb védelmet nyújtok. Válaszára a póló témában egyből összevonom szemöldökeim, mert némi összefüggést érzek a munka és a magánéletbeli dolgok közt nála. Azt sem tudtam, hogy vannak fontos emberek az életében, nem, hogy még emlékek is fűződnek hozzá, amiket ilyen szinten megtart. El is nézek a pult felé, de nem látom a célpontot. Lehet az ügyvédnő ez a "fontos ember"? És eddig hol volt? Miért nem keresi a társaságát, ahelyett, hogy velünk tölti az idejét? Aztán kicsit tovább gondolom az elméletet. A megjegyzésem enyhén sértő volt, még is jót mosolygot rajta, ergo nem volt ellenére, tehát lehet, hogy más is megjegyezte. Lehet valami fiatal valakije volt... Nem nézném ki belőle, hogy pedofil, bár aztán fene tudja. Eddig a nők iránt is csupán némi gyűlöletet láttam tőle. Kérdések tömkelege ugrálta körbe a fejem, de rá nem kérdeztem semmire.
- Ha ennyire ismerős vagy itt, pláne, ennyire figyelemfelkeltő ruhában, akkor talán még sem volt olyan jó ötlet idejönnünk, nem? - érdeklődtem munkaügyben, mert ez így már viszont több, mint veszélyes. Ahogy viszont elhallgattam a magáról alkotott véleményét - amit, ha nem ismerném személyesen sem hinném el - szép lassan megkaptam a válaszokat fel nem tett kérdéseimre. Azok a bizonyos fontos emberek egykor valóban léteznek, amíg vagy ő vagy valaki más ki nem nyírta őket. "Szinte elpusztíthatatlan", létezik egyáltalán ilyen szó? Szavaiban erősen kételkedve hallgattam, bár itt-ott valóban sajnálatra méltó sorsa volt, de gyanítom nem véletlenül árulták el az emberei.
Éreztem, hogy közeledünk ahhoz a bizonyos "fontos emberhez", de nagy meglepetésemre férfit mondott, nem nőt. A szerelmi csalódás már ok lehet rá, hogy utálja a nőket, de így újabb kérdések merültek fel bennem.
- El se hinnéd mennyire. - jelentem ki, kételkedő tekintettel. Szóval valaki csak változásra, vagy korlátozásra bírta. Egy férfi. Aztán eltűnt vagy megölték, és most megint elszabadult. Ki kéne deríteni mi történhetett vele, mert ha csak felszívódott, és esetleg vissza lehetne hozni, akkor megint helyre állhatna a rend, és talán ő sem... gyilkolna őrültek módjára.
- Talán... - ismétlem el őt, majd megint elsandítok a pult felé, aztán vissza rá, de el bökök kezemmel arra. - Ő is itt lesz? Aki miatt felvetted a pólót? - kíváncsiskodom, mert ha igen, akkor akár ide is hívhatjuk és esetleg valahogy rá vehetném, hogy csinálják ugyanazt, mint eddig, hogy nyugalom és béke legyen, megint. A hasonlatára azonban újfent összevonom szemöldökeim.
- Ha a városi kannibálokra gondolsz... feltalálták a hamburgert, sőt a steaket. Ha pedig a törzsi kannibálokra, ott rendszerint vagy az ellenségeiket ették meg, általában rituáléból és "büntetésből", semmint jó szándékból, vagy az elhunytakat, gondolom... szintén rituális célból. Meg.. praktikusságból... De gondolom te is hallottál a nevető halál nevű betegségről. - magyarázom, és tekintve milyen súlyos és bizarr dologról van szó, szerintem legalább egyszer már biztos hallott róla. Míg ő lelki könnyedséggel beszélt arról, hogy majd én is becsatlakozom mellé az eszetlen mészárlásba és majd még örülni is fogok neki, én csak fejem csóváltam.
- Nem. Soha. Megbeszéltük a feltételeket. A te elképzelésedbe pedig nem fér meg a dolog, így vagy kinyírsz a végén, vagy lelépek, mielőtt észbekapnál. - magyarázom, mert ezeket látom reális opciónak. Persze megölhetne most is, de azzal se menne többre. Lehúzom közben az utolsó kemény kortyot, de közben ahogy hallgatom, elnevetem magam a végén, ahogy leteszem a poharat az asztalra. - Szerintem ez még egy párhuzamos dimenzióban sem fordulna elő... Hiszen még csak nem is kedveljük egymást, ami tekintve, hogy neked dolgozom nem is baj. - vonok vállat az üres poharat birizgálva. Szinte érzem, ahogy néha fordul velem együtt a világ, bár ez külsőre nem látszik. Jól bírom az italokat, de ezt most én is megéreztem. Bízom benne, hogy a mai nap nem jön erre a célpont, mert nem biztos, hogy sikeresen véghez vinnénk a célt. Az viszont tény, hogy a némaságra ítéltetett időszakom a mai este véget ér, ahogy az is, amiként eddig viselkedtem vele, mint "egyszerű alkalmazott". Már ha idő közben helyre nem tett. Rámosolyogtam, ha csak az előzőkre nem reagált nagyon rosszul.
- Viszont legalább már választ kaptam rá, hogy kinek a ruháit passzoltad le nekem... - paskoltam meg a combját somolyogva, mert most bizony lebukott a kis hamis. És azért én is megéreztem, hogy ez a 96%-os vodka is rendesen pofán verte a józanságom.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Csak az volt és lesz. De ezt nem kötöm az orrára, mert a végén megint én leszek a rossz. Azt viszont így számításba kell vennünk, hogyha megismerik ebben a pólóban - ami tekintve a mai felhozatalt, nem volna nehéz - még idő előtt ránk küldik a rendőrséget. Aztán vagy sikerül meglépnünk vagy nem. De nekem ezt is ki kell, hogy fizesse. Ami viszont különösen érdekelt az a bizonyos "fontos" ember. Tehát él. Ha a küldetés ma nem is jönne össze, talán az illető megjelenik. Nem voltam még itt, és szerintem ő sem jön minden nap, így biztosan van valami fogalma arról, mikor szokott megjönni. Már csak azt kéne tudnom, miről ismerhető fel. Mondjuk... valahogy nem okozna meglepetést, ha a másik meg Batman-es pólóban lépne be az ajtón. Talán ennyi idő alatt ki ismerte már, hogy ezúttal ne legyen véletlen a dolog. Bááár... az kicsit eltöprengtet, hogyha ennyire fontos a számára és minden bizonnyal személyesen is jól ismerik egymást, miért kell a véletlenre bízni. Nem tudja hol lakik? Vagy mikor végez a munkával?
- De igen. Pontosan ezért vethetjük meg őket, mert ott is ehettek volna állatokat, növényeket, bármi mást, de ők nem. A rítus fontos volt számukra. Önzőség és gonoszság lapult meg a háttérben, hogy megalázzák azokat, akiket elfogyasztanak. Ami meg a hozzátartozójukat illette, az sem hiszem, hogy épelméjűségből tették. Itt nem csak párról van szó. De a milyenségről is... - pillantottam rá, de úgy érzem veszett ügy, hiszen egyikünk sem fog egyetérteni a másikkal.
Békacomb. Hát ez elképesztően undorító.
Az erős ital csak a fejembe szállt - annak ellenére, hogy jól bírom a piát, és nem is szokásom megvetni -, ami érezhetően kihatott a társaságomra is. Lehet valami könnyedebbel kellett volna kezdeni.
- Most miért lettél hirtelen ilyen komoly? - vontam fel egyik szemöldököm kérdőre vonva, hiszen az előbb még olyan jó kedve volt, amilyen most nekem van. Lehet ez valami kis láthatatlan lény, ami ide oda ugrál az emberek vállára, és éppen akin ül, az lesz tőle jó kedvű.
- Talán neked is kellene kérni egy ilyet. - böktem az üres pohárra elmosolyodva. - Bár amilyen kis sovány vagy, lehet, hogy elsőre fejre állnál tőle... - nevetem el magam, ahogy lelki szemeim előtt megelevenedik a pillanat. Azt hittem azt is rendel magának, de nagy meglepetésemre kávéval tért vissza a hölgy. Nekem...? Nem is vagyok álmos. Aztán ő is fogta magát és lelépett, bár azt hirtelen nem tudtam hova.
- Hé...! - szóltam utána, majd morcosan szám húzva vissza is süllyedtem helyemre. Remek, akkor most csinálhatok mindent egyedül. Végig dörgöltem arcom, aztán amíg ő távol volt, addig én  flörtöltem a pincérnővel jobb dolgom híján. Szerencsére nem örökre ment el szó nélkül, csak bevásárolt, amit megint csak nem tudtam hová tenni, de...oké.
- Azé, aki annyira fontos volt neked... - pillantottam rá a kérdést követően. - Egyértelmű... Vagy esetleg azét, aki a legjobb barátod volt, de fejbe lőtték... De eltaláltam, nem? Jár érte a süti, hah? - mosolyodtam el, miközben felvettem a csomagból egy sós sütit és felé fordítva a fejem bekaptam. Ami fura, bár lehet szimpla véletlen, hogy még méretre is jó a legtöbbje, bár öltönyt én csak munkához hordok, szóval kell majd még hozzá pár farmer és póló.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Hát az biztos, hogy vele én se cserélnék, de ki tudja milyen nyomós indokból történt vele az, ami. Lehet rászolgált, de mentális egészségtelenségüket tekintve, lehet önmagával tette.
- Kár érte, pedig biztos helyes volt azzal a vörös hajával... - vonok vállat sóhajtva. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nekem bejött volna, csupán azt, hogy nem tűnik olyan alkatnak, akinek ne lettek volna szép vonásai. Bár tény, annyira eltorzult, hogy nehéz volna bármit is biztosra mondani. - A lány viszont szép volt. - teszem hozzá, visszaemlékezve a körútjukra. Persze ő is csak addig volt vonzó, amíg meg nem láttam a gyilkos fogsorát. Elbaszott egy banda az is...
Ekkor tájt tévedett be a fószer a különös emblémával a pólóján. Alapból is gyanakodtam rá, ám mikor még akcióba is lépett a maga elég különös módján, szinte biztosra vettem, hogy ő az, csak... beszari ide jönni. Mondjuk, ha a ruha méretet nézzük, valamivel vékonyabb voltam de az nem lepett meg, hogy fiatalabb nála. Azért csak-csak van benne egy hajlam, elvégre őrült. Nem az volt a fura, hogy italt küldött neki, hanem, hogy látta, hogy társasága van - én meg akárkije is lehetek - és italt küldött neki, miközben az ő hátsója a bár székre tapadt. Ha ilyen fontosak egymásnak, biztosan tudja, hogy közünk sincs egymáshoz, ha nem, akkor viszont puszta faragatlanság volt tőle. Még is fosik ide jönni, és feltételezem nem tőle fél. Azért ez elég vicces. Ha én szeretek valakit - akiről tudom, hogy viszont szeret annyira, hogy nem kezd mással - akkor nem méterekről kacsingatok felé. Most azt várja, hogy ő menjen oda, vagy azt, hogy én menjek el...? Egy darabig a fickót fürkészem, majd elpillantok a főnököm felé.
- Jaa, hát ez teljesen hihető sztori... Nem értem minek tagadod, ha előbb még olyan lelkesen beszéltél róla. Miért nem mész oda hozzá flörtölni? Lehet azt hiszi valami vérengző állat vagyok, aki fogságban tart és fosik idejönni. Utóbbiba biztos vagyok, elég rá nézni. - bökök fejemmel a fickó felé, majd a kávém kicserélve az ő martinijára meg is húzom. - Menj csak nyugodtan, én addig őrködöm, úgy is ez a dolgom... figyelem mikor lép színre a fickó, akire várunk. - noszogatom tovább, mert nem értem hirtelen mi baja lett. Előttem aztán nem kell szégyenlősködnie.
- Eredj már... Ha úgy oda vagy érte, mint ahogy mondtad, ráadásul sose tudhatod mikor látod legközelebb, ne hagyd ki a lehetőséget. Menj oda, borulj a nyakába, aztán a nagy találkozást emlékezetessé téve tudod... menjetek a mosdóba... öröm könnyeket hullajtani. - vigyorodom el, mert nyilván nem az öröm sírásról beszélek, csak megpróbáltam finoman megfogalmazni miféléket tudnának ott művelni kettesben. - Lehet, ha megtörténik, nem csak a szüzességeteket vesztitek el végre, de onnantól kicsit gyakrabban találkoztok... - nevetem el magam finoman, és ha a koktél még mindig nálam, le is húzom a maradékot. Hát ennek azért jobb íze volt, mint a másiknak, de legalább nem vág fejbe annyira. Mondjuk már mindegy...

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Értetlenül néztem rá, és nem csak a féltékenységi kirohanásán, hanem, hogy konkurenciaként tekint a haverjára. Szóra nyitottam ajkaim, de végül nem szóltam semmit. Nem láttam értelmét, mert a végén még tényleg én leszek a rossz, hol ott, ő akarja romba dönteni a gazdaságot.
Aztán megjelent a nagy Ő, és mégsem repült rá. Komolyan nem értem a mai embereket. Ha leakarja csapni a kezemről - ami fura is volna, hisz nem vagyunk együtt - akkor ne csak ahhoz legyen pofája, hogy italt küld neki, hanem jöjjön ide. A gyávákat senki nem szereti. Szerencsére őt sokat nem kell unszolgatni, én pedig eleinte kíváncsian figyelem a dolgot. Hát az összeborulás embered, ahogy a segre pacsi is, sőt mi több, láthatóan zavarba érzi magát Superman, de talán a kezdeti pillanatok hevében, meg biztos érzi, hogy figyelem. Mókás volt figyelni a szituációt, de lehet nekem is kellemetlen lenne, ha figyelne. Vagy nem. De nem is vagyunk egyformák. Szemeim forgatom, mert hamar elunom magam, ezért végül én is felkelek, hogy a munka mellett azért társaság után nézzek. Még magam is meglepem, hogy felkeltemben kis híján feldöntöm az asztalt, de szerencsére csak az összegyűlt poharak koccannak össze kicsit. El is sandítok a főnök felé, de úgy látom jól el van a két "szuperhős", legalább is míg néztem őket úgy tűnt meg vannak. Én viszont idejét éreztem meglátogatni a mosdót, még mielőtt bárkit is az ölembe húznék, szóval el kullogtam a férfi mosdóig. Igaz odabent is akadt társaság, így kicsivel később léptem csak ki, lemaradva a műsor csattanójáról, amikor is látványosan megszakad köztük a kapcsolat, de azt még pont elkaptam a nadrágom igazgatva, kifele jövet, hogy a fickó lelép.
Na szép... De én mondtam, hogy lépjen a tettek mezejére. Fejem csóválva figyeltem hol az ajtó felé, hol vissza Liam-re. Azt gondoltam utána megy, ha már olyan fontos neki, de csak pillogott leöntött képpel. A fegyverek hangjára kaptam oda én is a fejem, bár a túlzott alkoholfogyasztástól valamivel lassabb volt a reakció időm, így némi fázis késéssel vettem tudomásul, hogy a főni újabb barátja szagolhatja alulról az ibolyát. Háát... ez biztos valami átokszerűség, ami miatt jobb, ha senki sem kerül hozzá túl közel. Lassan odasétáltam mellé, miközben az egyre nagyobb vértócsát hagyó hullát figyeltem.
- Na? Hogy ment? Cseréltetek számot?

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

A szitává lőtt hullát nézve azon bánkódtam, hogy bár ennél jobban nem is időzíthetett volna, hogy végre észhez térítse őt, ahogy feltételezhetően eddig csinálta, most már ebben sem bízhatunk, mivel... eléggé meg van halva. Ennyit arról, hogy ő majd megmenti a világot azzal, hogy hat Liam-re. Kurva jó...
- Nem akarok beleszólni, de vigyázhatnál jobban is azokra, akiket fontosnak tartasz, mert egyébként... kurvára meghalnak... Ne csodálkozz, ha egy nap már nem csak barátaid, de ismerőseid sem lesznek. Ha valamit nem becsülsz meg eléggé, akkor fogsz rádöbbenni, mennyire jó is volt, amíg volt, mikor már nem lesz. - bölcselkedem fél részegen, bár igazából csak úgy dőlnek belőle a szavak, annyira nem is gondolkodom rajtuk, így azt sem tudnám megmondani, hogy értelmes mondat hagyja el a szám vagy sem. Egy nagy ásítás közepette hagytuk el a bárt, bár nem álmos voltam, inkább csak a pia utóhatását "élvezhettem". Hagytam, hogy belém karoljon, én meg addig jobbára a zsebembe süllyesztettem kezeim, és még ha egy kicsit döcögősen is, de azért ment a járás.
- Mondanám, hogy meglepődtem, de a napokban történtek után már abban sem vagyok biztos, hogy nem-e ütött el egy autó és még mindig kómában fekszem egy kórházban Kanadában. - vonok vállat, mert valljuk be, az utóbbi időben elég sok hihetetlen dolog történt, ami eddig hála égnek elkerült. Eszembe volt, hogy útközben rágyújtok, de a túlzott pia fogyasztás miatt tényleg attól féltem, hogy megjárom. Még ha full hülyeségnek is hangzik... sose tudni.
- Nem mondanám, hogy küldetés teljesítve, de legalább nem telt unalmasan az este. Igaz, annyi különbséggel, hogy amíg a te barátod éppen most lőtték lyukas sajttá, addig én a mosdóban szereztem kettőt is. Csak a pincérnő számát akartam volna megszerezni, de a másik két szám tálcán kínálta magát. Szóval... fasza... Úgy hogy a hétvégén szabira megyek, te meg addig játszhatsz James Bond-ot. - motyogtam fáradt hangon, de a friss, hűvös levegőtől valamivel józanabbul. Holnapra mondjuk el is fogom felejteni melyik szám, melyik archoz köthető, de igazából mindegy, mert azt gondolom egyikük sem tervez hosszútávra. Végülis nem kellett támogatni, csak valamivel lassabb voltam, és már nem úgy lépkedtem, mint egy menetelő katona. Akkor még fel sem tűnt, hogy ott hagytuk a kocsit, mert olyan lazán elindultunk gyalog, hogy el is felejtettem, hogy nem így jöttünk, csak mikor szólt, hogy várjam meg. Ma már másodszor lép le nélkülem. Kezdem azt hinni, hogy szoktatni próbál az egyedül léthez, amihez nem kellene, szóval nem is értem... Mikor kocsiba ültünk, azt hittem hazamegyünk és csak azért ő vezet, mert esetleg egy picivel többet ittam a kelleténél. Kifele bámultam oldalt, miközben az ajtó szélén könyökölve a fejem búbján lévő hajam piszkáltam. Kezd megint megnőni, szóval majd még hétvégén a fodrászhoz is benézek. Kevésbé józan fejjel pedig elképzeltem, hogy akkor már be is festettem szőkére, de ahogy megjelentem a tükör előtt lelkiszemeimmel, uhh, talán nem volna túl jó ötlet. Nagy meglepetésemre azonban nem a ház előtt parkoltunk le, hanem egy parknál. Még hulla eltűntetésre sem alkalmas hely, akkor meg minek vagyunk itt? Kissé nyűgös fejjel néztem el felé, de csak azért nem öntöttem szavakba hisztim, mert fejben azért még mindig ott volt részben, hogy ő a főnököm, szóval jobb híján az van, amit ő akar. Bizonyos határokon belül, mert azért na... Mellé lépve követtem, mert innentől úgy is csak ő tudja merre a cél. Nem mondom, hogy nem volt fura, de nem szóltam érte vagy vágtam pofákat, mert megfogta a kezem, csak elkezdtem rajta részegen kattogni, hogy vajon miért tette. Így már inkább úgy néztünk ki, mint egy meleg pár, semmint egy pénzes őrült és egy testőr. Bezzeg a bárban simán ott hagyott. Jó, oké, én bíztattam, de akkor is... Örültem, hogy nem kell akciózni, de nem tudtam hová tenni, hogy most éppen mi is történik. Egyik szemöldököm felvonva hallgattam a sztoriját. Tudtam, hogy ő is valami cirkuszból szökött dilinyós. Nem csodálom, hogy nincs kibékülve ezzel a világgal, ha egy olyanba született, ami teljes más. Elég fura volt hallani, hogy egyik nap még Hitlert pártolja, illetve Mengelét, másik nap pedig már Lennon-al jön... Rohadtul nem egy oldalon álltak. Vajon ezzel ő is tisztában van? Mikor megálltunk egy ponton a beton körre tévedt a tekintetem, bár nem különösebben fogott meg, mint egy szimpla parki szobor.
- Erősen kétlem, hogy támogatta volna a húzásaid, akár szavakkal is... Ő békepárti volt, ha jól tudom. - csóválom fejem arra, hogy jóban lettek volna. Hitler, Lennon és ő egy asztalnál? Hát... elég abszurd elképzelés, és nem csak azért, mert ebből a háromból kettő halott.
- Ez csak a gyerekek szemében tragédia. Egy felnőtt tudja, hogy mindennek meg van a sötét oldala. - vonok vállat, de még azt hiszem tudom követni mondadóját. Azt gondolom a most elmondottak nem rossz dolgok, ám az ő mellékes elképzelései és kivitelezése teszi mindezt képtelenné. Saját magának sorompója. Követem tekintetemmel hogy közelebb lép, ahogy kezét a mellkasomra teszi. Azt hiszem nem csak az én fejembe szállt az ital... A kérdést követően várok egy kicsit, de a homályos csillogást vizslatva szemében úgy gondolom, belőle is csak a pia beszél.
- Nem. - válaszolom végül. - Mert nincs olyan, hogy tökéletes. A jó pedig nem mindenkinek jobb, van, akinek rosszabb lesz. Az emberek nem gondolkodnak egyformán, csak hasonlóan. - tisztázom határozottan meglátásaim. - Hogy jobb világot akarok-e? Igen. Olyat, mint amilyet te létre hozhatsz? Nem. Érted már? Azért tartunk ott, ahol, mert különbözőek vagyunk. Azért fejlődünk folyamatosan, azért vannak jók és rosszak, mert nem vagyunk egyformák. - folytatom, mindenféle rosszakarás nélkül, csak őszintén. - Mint két gyerek a játékbolt kirakatára tapadva. Amit akarunk hasonló, kell az a játék, de amíg te a vonatra pályázol, én a tankot akarom. Háború akkor van, mikor mindketten a vonatot akarjuk. Mióta létezik az ember, ez mindig is így volt. És azt, amit felsoroltál az előbb, amit szeretnél, valójában nem a te világod, mert te nem tartozol azok közé, akik megérdemlik azt. Lennon nem ölt volna érte embereket, ő tudta, hogy más eszközzel is megértheti magát másokkal. Te magad indítasz el háborúkat. Te okozol értelmetlen halálokat, ölsz ártatlanokat és önzőséged "egy jobb élet" címén takarod. Pénz, érték, vagyontárgy? Emlékeztetnélek, hogy az elmúlt két hónapban, mióta melletted dolgozom nagyrészt ezekért öltünk embereket. Hogy akarsz szebb jövőt, ha gyilkossággal mérgezed a generációkat? Szerinted, annak a gyerekeknek milyen világszemlélete lesz, vagy milyen rólad alkotott képe abban a világban, amit érte teszel, de közben beáldozod a szüleit, nagyszüleit? Szerinted mit mondana neked Lennon, mikor szemtől szemben álltok egymással, köztetek pedig ott fekszik letakarva a felesége, aki az általad mérgezett krémet vagy rúzst használta? Szerinted ő mennyire vágyna rád az ő "tökéletes" világában? Talán nem ez a legszebb világ, de akárhányféle korszakot is élünk, sosem lesz tökéletes. Gyilkosok mindig lesznek. Olyanok, mint te, mindig lesznek. - válaszoltam komolyan, és bár meg lehet kissé fájó volt - és bíztam benne, hogy most nem lapul se kés, se pisztoly nála - ez volt az igazság. Én sem tartom magam jó embernek, mert tudom jól, hogy akiket én megölök, mert a számomra nullát sem érnek, addig odahaza egy kisgyereknek, egy feleségnek egy anyának a mindenét jelenti. Hogy is lehetne így tökéletes a világ? Az ember önzőnek születik. Csupán ennek a mértéke nem mindegy. Kicsit későn pedig rádöbbenek, hogy talán nem ártana befognom, mert ha a bárban tett megjegyzéseimre így reagált, akkor lehet, most még ha gyerekes módon is, de megpróbálna megfojtani. Ha úgy láttam, nem a düh veszi át rajta az irányítást, hanem mondjuk a közömbösség vagy a szomorúság, akkor tettem egy olyan merész lépést, hogy egy ilyen szóbeli pofon után megöleltem.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Nem tetszett neki. Nyilván. Pedig csak felhívtam rá a figyelmét, hogy így nem lesznek túl hosszútávú kapcsolatai. Akárhogy is nézzük, ez bizony így van, hiába kezd el most emiatt neheztelni rám. Nem erősítem meg magam, mert ezek után nem látom értelmét. Ellenben arról már jó kedélyűen beszéltem, hogy bár a mai napra nem sikerült a gyengébbiknemre hatást gyakorolnom, helyette két hozzáhasonlót azért összeszedtem, s a legjobb az egészben, hogy mindhárman egyetértenünk abban, hogy dugásnál egyikünk sem vár többet. Meg lehet, ha nem döntöm le azt a lengyel itókát, most nem volnék olyan merész, hogy akármiről is csevegjek vele, még akkor is, ha úgy gondolom aligha zavarja, de így legalább nem vagyok egésznap kussban. Ez is valami, nem?
No persze, meg lehet kicsit túl őszinte is voltam emiatt a parkban vele, pontosabban róla. Ezt eddig is így gondoltam, nincs mit szépíteni, de talán nem kellett volna hangos szavakba öntenem és főleg nem neki címezve. Józannak éreztem meg, gondolataim mégsem tudtam magamban tartani, de igazából fel sem tűnt, hogy csak úgy kimondom őket. Olyan volt, mint egy homályos álomkép, amikor állunk egymás előtt, valami távoli hangfoszlány azért olykor elér a tudatomig így tudom, hogy beszélgetünk, de igazából fel sem fogom. Az, hogy végül megöleltem, leginkább azért volt, mert láttam tekintetében a fortyogó lávát, és mert magamon is éreztem, hogy súlya volt annak, ami elhagyta a szám, bár, ha visszakéne idéznem szóról szóra, nos... bajban lennék.
Alapvetően is elég szürreális volt az egész pillanat, így mikor viszonozta az ölelést, kicsit még szorosabban öleltem magamhoz, így arcom akaratlan is a nyaka közelébe került, és a legkülönösebb az, hogy ismerős illata volt. Nem tudtam volna megmondani, hogy hol éreztem vagy mikor, mert hozzá ilyen közel még nem kerültem, de biztos voltam benne, hogy éreztem már valahol, és hogy jó érzéseket keltett bennem. De lehet csak a pia zavar be most is...
- Ez hülyeség... - motyogom magam elé, bár ezt is csak egy véletlenül kimondott gondolatnak szánva. El is engedem és nagyot ásítva nyújtózom egyet.
- Menjünk haza, jó? Vagy szeretnél még valamit? - kérdeztem rá nézve, kezemmel a karja után nyúlva, hogy ha netán elindulnák visszafele, megfoghassam a kezét. Ne kérdezze senki miért... Biztos ez rögzült bennem akkor, hogyha így jöttünk be, akkor így is megyünk ki.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Azt hiszem mindkettőnk részéről jobb, ha az a nap - legalább is bizonyos percei, órái - feledésbe merülnek. Szóval jobb híján haza mentünk és egy hideg zuhanyt követően le is feküdtünk aludni. Másnap nyilván nehezen ment az ébredés, meg ebédig kínlódtam a másnapossággal, de mire a dolgunkra mentünk volna összeszedtem magam. A küldetés jól ment, a bevásárlás pedig nem volt ellenemre. Nem mintha itt nem lehetnének ránk veszéllyel, de sokkal kisebb eséllyel kezdenének itt lövöldözni, mint egy üzlet közben, ahol mindenki zsebében ott lapul a pisztoly. Mivel két kocsival mentünk, és jobbára ő ment elől, hogy kevesebb helyet foglaljunk a sorokban, addig én lefoglaltam magam a telefonom nyomkodásával. az ilyen kiruccanásokat, amúgy is mindig amolyan munka közbeni szünetnek találom, így miért ne tölthetném közben chateléssel az időt. Amúgy sem unalmamban pötyögtem, csak nehéz volt összeegyeztetni a találkozót a másik kettővel még anno a bárból. Mindenki máskor, másként dolgozik, az egyiküket persze nem zavarná, ha külön-külön találkoznánk, de engem és a másikat már felcsigázta a gondolat az édeshármasról, szóval most megy a szervezkedés.
- Jó, menj... - néztem utána lopva, majd egyik lábammal közelebb húzva az ő üres kocsiját, én az enyémre támaszkodva folytattam az írást. - Pisis... - jegyeztem meg még halkan, mosolyogva bajszom alatt. Egy idő tájt feltűnt, hogy valaki közeledik, bár csak szemem sarkából észleltem, ahogy azt is, hogy a ruházat nem passzol, így biztosan nem ő az. Nem tetszésem kifejezve szám húzom, amiért nem jutunk egyről a kettőre. Maradunk a külön találkozóknál, csak ezt át kell majd beszélnem a főnökkel is, aki mostanság elég labilisan viselkedik, bármiről is legyen szó a magánéletben. Mintha jobban ragaszkodna hozzám, mint a disznóihoz. És ha már ragaszkodás... Gond nélkül tettem ki a lábam a kocsi kerekének váza elé, hogy az illető, akinek a hangja egyáltalán nem volt ismerős eltolja azt. Azért ácsi...
- Meg ne próbáld, cimbora... Nem nyúlunk, ahhoz, ami másé... - szólalok meg, miközben lesötétítem a telefont, és rá emelem tekintetem. Meg is lepődöm, bár ez csak egyik magasba szökött szemöldökömből látni. Most ez mi a fasz? Egy ideig csak néztem, méregettem, akkor is, ha nem szólt semmit. Logikus volna, hogy ő az, viszont akkor nem pillogna rám ilyen értetlenül. Na meg... mi ez a cucc? És a bajusz? Ne már... Mint egy schnauzer... Ha át is öltözött volna, mert esetleg összepisilte magát és hirtelen bajuszt is növesztett, ennyi idő alatt kizárt, hogy végzett volna. Van az a mondás, hogy "Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz!". Ikertestvér? Pont most, pont itt? Ilyen még a filmekben sem történne meg. Ő szórakozik? Az már valószínűbb. Mindenesetre jó lenne a végére jutni.
- Mi járatban, Mr.? - kérdem egyik szemöldököm kérdőn felvonva, gondolván, hogy kicsit fenn tartom, aztán, ha Liam nem jönne elő, max lepofozom az illetőt, főnök ide vagy oda.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Csak azért gyanítottam, hogy nem ő az, mert a bajusz valódinak tűnt, és a haja is sokkal sötétebb volt. Kizárt, hogy ekkora változáson ment volna át, röpke...5 perc alatt? Még átöltözni sem lehetne ennyi idő alatt rendesen. Nem engedtem, hogy eltolja, ellenben érdekelt mit és kit keres. Miért pont erre...? Mennyi esély volt rá, hogy pont olyanba fusson bele, akit ismeri a... testvérét? Nem tudom mennyi közük van egymáshoz, mert elnézve kellene lennie, de a mai világban...
- Magát? - vonom össze szemöldökeim. Hát persze, hogy elkerülték egymást a mosdóban is... Micsoda véletlenek. Ami biztos, hogy őt sem fogom jobban kedvelni, mint a főnököm.
- Onnan tudom, hogy hazudik, vagy legalábbis téved, hogy én végig itt voltam mellette. Amúgy meg... még is ki az az idióta, aki letesz egy üres kocsit, míg wc-re megy. Nem egyszerűbb akkor már előbb elintézni a dolgot és utána kocsiért futkározni? - vonom kérdőre, majd fejem csóválva válaszolok is neki. - Talán várok valakit. De nem magát.
- Robert. Fasza... - sóhajtom, és most már nem is teljesen az ő jelenléte idegesít, hanem a góré hiánya. Rájött a szapora vagy mi a tököm?!
- Nathan vagyok. - mutatkozom be, mert így illő, ha már itt tartunk. Az épp eszembe sem jutott volna, hogy vel keverte össze a bárban lévő fickó a főnökömet, mert mai napig biztos vagyok benne, hogy ott ők egymásra találtak. A póló tette egyértelművé. De mindegy is, a kocsi marad. Ha annyira szüksége van rá, magának kell szereznie, de nem másoktól.

A szerelem kölcsönös dolog. Egyoldalúan semmit nem ér

Őszintén? Cuki volt, ahogy nagy magyarázkodásba kezdett. Mint, amikor a gyerek rosszat csinál, de, hogy elkerülje az apjától a pofont, mindenféle logikus, de kicsit sem releváns dologgal hozakodik elő. Tévedtem. Már most szimpatikusabb ez az ürge, mint a főni. El is mosolyodom és bólogatok rá, hogy vágom én. Akkor tűnt fel a távolból Liam hangja is. El is sandítottam felé, de nem akartam szem elől téveszteni a kis bajszost sem. Oké, így látva mindkettőt, elég őrültségnek tűnik már most a mai nap, de gondolom van rá valami magyarázat. Mint két tojás, csak az egyik bajszot növesztett. Mikor Liam átkarolja várom, hogy ő is hasonlóképp reagáljon a "tesóra", mint én, de azért elcsípem a "haver" szót. Hm, nem tudtam, hogy már is ilyen baráti viszonyt ápolunk. Remélem ezt nem a fizum bánja. Figyelem - és valami őrületesen élvezem - ahogy rádöbbennek a pillanat abszurditására, azon pedig nem is tudom, hogy nevessek vagy forgassam szemeim, hogy a képük ellenére mindkettő a másik ruhájával van elfoglalva. Azt mondja... buzisabb... ennél udvariasabban meg sem jegyezhettem volna... Rob-ról Liam-re néztem, mikor megkért.
- Ne már... az olyan, mintha téged ütnélek le... Nekem tetszik az öltönye... - támaszkodom alkarommal a bevásárló kocsira, miközben mosolyogva figyelem őket. - Ráadásul itt sok az ember is. Csak vigyük ki és dobjuk a kocsi hátsó üléseire. - pillantok vissza a főniről Rob-ra. - Ne aggódj, majd vigyázok rád... - kacsintok felé kacéran, leginkább a poén kedvéért, de, ha azt látom, hogy Liam ezt megint valamiért zokon veszi, akkor visszább veszek, és megköszörülve torkom, kicsit megkomolyodom. - Talán kint kéne megvitatnunk ezt a klón dolgot... Lehet találunk rá magyarázatot. - nézek Liam-re utalva rá, hogy itt még a vállamra sem tudnám kapni a nagytesóját, odakint meg kocsiba tudnánk gyömöszölni a parkolóban, mikor épp nincs arra senki.