Este 8 óra van, s én az autómban várakozok. Mire? Hogy megérkezzen a célszemély, akivel beszélgetnem kell. Elméletileg egy fiatal nővel kell, akit Anne Diamondnak hívnak. Ismerősen cseng a név a fejemben, azonban cseppet sem tudom, hová kötni. Várakozok tíz percet, s megpillantom a célszemélyt, így péntek este. A nekem készített kép alapján felismerem. Ahogy az autóm előtt elsétál, akkor úgy a régebbi emlékek a felszínre kerülnek. Ő a bártulajdonos csaj, akivel jót beszélgettem, s barátságot kötöttem. Legalábbis immel-ámmal annak mondanám. Mi a mai feladatom? Megfenyegetnem őt, hogy fizessen védelmi pénzt, vagy mennek a fiúk és törni és zúzni fognak. A helyből nem marad semmi, ami egy bárra emlékeztetné. Nem könnyű feladat, mert egyrészről a barátságunk most fog kertté törni, másik részről meg kell mutatnom a fogam fehérjét, hogy milyen fából faragtak. Magamban nevetek a helyzet abszurdságán, mert sosem hittem volna, ide jutok. Cserébe Manhattanben van egy fényűző lakásom, ráadásul még vannak lakótársaim, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ki vagyok én. Lassan kiszállok az autómból, hogy elinduljak a bár irányába. Különösebben nem nézem meg a nevét, mert egy cél lebeg előttem. Meg kell csinálnom, mert nem hozhatom szégyenbe a maffiát ugye? Nem lehetek puhány, mert akkor biztosan lejáratom őket. Mikor megérkezek a bárba, akkor rögtön a pulthoz sétálok. Mikor odafordul hozzám a pultos lány, akkor én csak ennyit mondok. - Szeretnék négyszemközt beszélni Annével! - hallatom a hangom, miközben szigorúan nézek rá. Úgy érzem, hogy marhára nem vagyok élethű, vagy veszedelmes, de tán így is sikeres lehetek. Nem várom meg, hogy válaszoljon, mert észreveszem a személyzeti bejáratot hátra, valószínűleg Anne irodájába. Odalépkedek, azonban először nem teszek semmiféle illetlenséget. Először a türelmes ügyfél t mutatom, nem pedig azt, aki türelmetlen, s kárt csinál a berendezésben. Be kell vallanom, hogy marjára izgulok, ami onnan vehető észre, hogy a hangom teljesen megváltozik. Néha ismétlek szavakat. - Mondom Anne Diamonddal van beszédem – szólok oda hangosan a lányhoz, aki értetlenkedik nekem, hogy miért szeretnék vele beszélni. Nem tartozok neki semmilyen magyarázattal, de azt gyorsan hozzárakom. - Beszédem van vele, de sürgősen. - sóhajtok egyet, s elhúzom a szájam szélét. Ezután nem marad más, mint várakozni, mert egyedül hagynak. Abban reménykedem, hogy a lány szólt neki, s Anne pedig idejön hozzám.
Olyan ideges vagyok, hogy egyszerűen fel tudnék robbanni! Nehezen hoznak ki a sodromból, mert alapjáraton véve nagy a tűrőképességem, de Cassy ezt most baromira elcseszte! Hogy lehet valaki ekkora idióta?! Mégis hogy képes elrontani egy ilyen fontos dolgot? Komolyan mondom, hogy merjem őket itt hagyni akár egy fél napra is? - És most mégis mi a fenét csináljak?! - Már körülbelül fél órája ordibálok szerencsétlennel, még az is csoda hogy nem vágott hozzám valamit. Persze nyilván azért, mert tudja mekkora baklövést követett el azzal, hogy elfelejtette leadni az italrendelést, így persze nem fog ideérni hétvégéig, ami baromira nagy gáz. - Ezt nagyon elcseszted! Még egy ilyen és repülsz! - Fújtatok és bömbölök, mint egy oroszlán, a tekintetem szikrázik, de közben már elindulok az irodám felé. - Ne merjetek zavarni! - Szólok még vissza, majd bevágom magam mögött az ajtót. Egészen biztos vagyok benne, hogy senki sem fog bejönni utánam, tudják hogy ilyenkor békén kell hagyni, amíg lenyugszom. Levágom magam a kanapéra, majd rágyújtok egy vékony, mentolos cigire. Próbálok lehiggadni és kitalálni mit csináljak. Eszembe jut az egyik raktáros srác, így előkapom a telefonom és írok neki Messengeren, remélve hogy ő talán tud nekem segíteni némi anyagi hozzájárulásért cserébe. Még mindig fújtatok, miközben ritmusosan szívom és fújom a füstöt. - Mondtam, hogy senki ne zavarjon! - A hangom már nyugodtabb valamivel, de igen határozottan cseng a mondandóm, így akárki is kopogott az imént nem mer benyitni.
Hamar arra figyelek fel, hogy valahol becsapták az ajtót. Nemsokára megjelenik a segítőm, az a lány, s közli velem, hogy most nem tud Anne fogadni. Én azonban nem azért jöttem, hogy utána rögtön távozzak. Nekem egy nagyon fontos feladatom van, amit mindenképpen és eredményesen kell véghez vinnem. - Máskor nem érek rá. Melyik ajtó lesz az? - teszem fel a kérdést, s a lány megmutatja Anne irodáját. Lassan odasétálok, majd hangos kopogás után minden tovább nélkül belépek, s becsukom magam mögött az ajtót. Állom a nézését, aztán köszönök neki. - Szia Anne, de régen láttalak – szólok oda hozzá, s közelebb lépdelek. Ez csupán időhúzás a részemről, mert fogalmam sincs miként kellene hozzáfognom a fenyítéshez. Sosem kellett ezelőtt ilyet csinálnom, de van halvány fogalmam arról, hogy ha most elmondanám, akkor csak kinevetne. Nem venni komolyan. De ha meg szépen felvezetem, akkor meg tárgyalásnak hathat. Megállok az asztala előtt, s utána szépen nyugodtan ráülök. - Van egy fontos bejelentésem a számodra. - kezdem meg végül, s remélem, hogy eddig nem rontottam el semmit. Odahajol ok felé, majd szép nyugodtan dobolok az asztalon. Nagy sóhaj tör fel belőlem. - Útban vagy bizonyos embereknek, vagy csatlakozol a fizetőkhöz, vagy jönnek és tönkre tesznek. - ugrok bele a közepébe, mit számít, hogy milyen reakciót vagy szavakat hozok ki belőle. Az eddigi ismeretségünknek vége, amit eddig gondosan felépítettem vele. Nem tudok mosolyogni, sőt az a elvárás jelen helyzetben, hogy szívtelenül cselekedjek. Odasétálok mellé, s ránézek. - Sikerült döntened? - tetézem ennyivel az egészet.
Most komolyan, egy napra sem lehet őket itt hagyni, akkor mégis hogy mehetnék el egy hosszabb kikapcsolódásra?! Hogy lehet elfelejteni egy olyan dolgot, ami fontos egy ilyen hely működéséhez?! Enni biztos nem felejtett el! Próbálom kicsit lenyugtatni, ezért is gyújtottam rá, de semmi hatása nincs, pedig már lassan elszívom az egészet. Fel is kelek, hogy elnyomjam az íróasztalomon lévő hamusba, miután kioltottam a cigarettát, rágyújtok egy másikra, de már nem megyek vissza a kanapéra, inkább beülök a kényelmes, gurulós fotelembe. - Hányszor mondjam még?! - Folytatnám tovább is a mondandómat, nem éppen kedves hangnemben, de az ajtó kinyílik és a dolgozóim helyett egy férfi alakja rajzolódik ki. A lábaimat azonnal leveszem az asztalról, de többre nem telik tőlem egyelőre. Kicsit lefagytam. - Cill, hát te? - A hangsúlyom sokkal lágyabb, a hangerő pedig sokkal kisebb lett az előzőhöz képest. Arcomon még egy aprócska mosoly is megjelenik pár pillanatra. Nem igazán értem mit keres itt. ~ Hogy talált rám?~ Egyáltalán nem tudom mi van. Hogy került ide? Miért jött? Teljesen összezavar. Jól éreztem magam vele, amikor utoljára taliztunk, de lehet neki többet jelentett, mint egy közös délután? Akkor biztos előbb keresett volna. - Bejelentés? - Tágra nyílt pupillával figyelem arca minden rezdülését, teste minden mozzanatát. Hallom ahogy dobol az asztalon, arcomon érzem leheletét. Mégis mit akar? - Tessék?! Elég komolynak tűnik, egy pillanatig nincs is semmi reakcióm, aztán kitör belőlem a nevetés. Nem is tudom mikor nevettem ilyen jót, legalább 2-3 percig tart a nevetőroham, amikor fölém áll és ismét megszólal, csak akkor hallgatok el. - Beteg vagy?- Homlokára teszem a kezem, már ha engedi, hogy megnézzem nem-e lázas, de aztán még jobb ötletem támad. Felpattanok a székből és úgy teszek, mintha keresnék valamit. - Hol a kamera? A lányok beszéltek rá erre, mi?! - Közben ismét jókat kuncogok. Érdekes este, kb 15 perce maj' felrobbantam, aztán felcsigáz, majd szinte könnyezek a nevetésben. Mi jöhet még?
Megérkezem Anne irodája elé, s nem sokat gondolkozok, hogy be kell menjek. Egyszerűen megteszem, mert a maffia tagja vagyok, s tudom jól, hogy most vizsgázok előttük. Mennyire sikerül elintéznem ezt az ügyet? Vagy esetleg kudarcot vallok? Mennyire bízhatnak meg bennem? Ez mind a most következő események után kiderül. Ahogy belépek, akkor hallom a nő enyhe morgolódását, de amint szembe fordulok vele, akkor látom, hogy meg van lepődve. Ami azt illeti én szintén meglepődnék, ha egy kicsit kedves ismerősöm a múltamból, úgy előkerülne minden további nélkül. Semmi bejelentés, se telefon, ami akár bunkóságnak felfogható. Mikor rákérdez, hogy miért vagyok itt, akkor én csupán annyit tudok neki válaszolni. - Küldtek hozzád – nézek bele a szemébe, s rögtön az első sóhajtás távozik az ajkaim közül. Nem akartam én ezt az egészet, azonban az élet érdekesnek találhatta a helyzetet. Én nem repesek az örömtől, hogy akivel megismerkedtem, azt most fel kell szólítanom, hogy mostantól melyik maffia felügyelete alá tartozik. - Igen, az lesz. S kérlek ne nevess ki miatta – s az ajkam megnyílik, hogy elmondjam a bejelentést. Idegese vagyok, hogy mi lesz rá a reakciója. A pofontól kezdve, a hangos anyázásig minden lehetséges. Próbálok komolynak tűnni, s nem mosolyogva elmondani neki ezt a hírt. Azonban úgy tűnik, hogy kudarcot vallottam. Hitetlenkedik, ám nem sokkal később kitör belőle a nevetés. Én továbbra is fapofával állok előtte, szinte sajnálni kezdem, hogy a szavaim ilyen hatással volt rá. Mikor odaállok mellé, csupán akkor hallgat el. - Nem vagyok az. - ráteszi a kezét a homlokomra, hogy ellenőrizze, hogy lázas vagyok-e. Egyáltalán nem vagyok az. Mikor továbbra is kuncog, s úgy véli, hogy ez egy hülye vicc, amibe én belementem az alkalmazottai miatt, akkor elfordulok. - Nézd Anne, nincs semmi kamera. Csupán ezek a képek, hogy figyelnek egy ideje téged a nagyhalak. - ezzel a pólóm alól egy nagy borítékot veszek elő,majd felbontva azt, előhúzom a képeket. Azon mindegyiken Anne szerepel. Nem én készítettem a képet, csupán kézhez kaptam, mint segítség. Kiterítem őket az asztalára, hogy mikor visszatér, akkor nézhesse magát a fénykép készítő szemével. - Lehetne ez egy távcső is, amin egy mesterlövész fegyver tetején csücsül – fordulok meg, hogy szembenézhessek vele, s végül kerek perec kimondom. - Útban vagy a maffiának, de a lehetőséget megadják neked, hogy melyik utat választod. - Odalépdelek hozzá, majd lassan de biztosan átkarolom őt a derekánál. - Jól dönts, van időd rá - cirógatom meg a hátát,s végül elengedem. Ennyi gyengédséget engedek meg magunk között. Ránézek, s várom a reakcióját. Vajon továbbra is szórakozásnak fogja fel?
Egy igazi, érzelmi hullámvasúton csücsülök éppen. Sosem szoktam unatkozni, de ez most kezd túlnőni rajtam. Nem tudom mit csináljak, mit gondoljak, mi-miért történik és ezt most egyáltalán nem értem. Szeretem a meglepetéseket, de lehet ez most túl fog nőni rajtam, persze még fogalmam sincs mi fog kisülni ebből az egészből, de abban teljesen biztos vagyok, hogy csak át akar verni. - Na, hol van? Hová tettétek? - Megnézem a polcon, a párnák között a kanapén, az bárszekrényben, de sehol sem találok egyetlen aprócska felvevőt sem. ~Hát persze!~ Hogy lehetek ilyen idióta, egyértelmű, hogy nála van, elvégre úgy tudják a legjobban felvenni a reakcióimat, ha minél közelebbről teszik. Biztos vagyok benne, hogy Cillen lehet valahol a kis szerkezet. Célba is veszem őt, hogy megnézzem közelebbről a ruházatát, szinte meg sem hallom amit mond, teljesen ledöbbenek amikor megpillantom miket pakol ki elém az asztalra. Egy rakás kép rólam, különböző élethelyzetekben, helyszíneken. Körülbelül egy percbe telik, mire egyáltalán pislogni tudok a sokktól. -Ne...ne-em - Dadogva, egészen halkan ejtem ki ezt a szót, miután közli velem, hogy akár célkeresztben is lehetnék. Amikor átkarol még a mondandója ellenére is egy kis melegséggel és nyugalommal tölt el, de még mindig nem tudok megszólalni, így ismét ő mondja amit szeretne, vagy lehet nem is szeretne, csak muszáj. Nem tudom mit higgyek, a képek láttán elég hihetővé vált a történet, mégsem akarom felfogni, hogy ez megtörténhet vele, s velem. - De... te... te.. ho-hogy? - Teljesen elhagyott az erőm, muszáj leülnöm, próbálom erősnek mutatni magam valamennyire, de ha nem támaszkodok meg azonnal, biztosan összeesek. Félig felülök hát az asztalra, de biztosan látja rajtam, hogy hamarosan le fogok billenni. - Mi az, hogy útban vagyok? Mégis hogy csinálhatsz ilyet? - Hangom még erőtlen, de már a dadogás megszűnt. Tekintetem az övébe fúrom, a szemeim megtelnek nedvességgel, s a sós könnycseppek lassan elindulnak lefelé az arcomon. Nem zokogok, csak némán sírok. Az egész testem remeg, a fejem zsibbad és szédülök is, lassan elsötétül minden és szépen elindulok a padló irányába.
Nem tudom, hogy miért nem hisz nekem Anne. Eddig úgy ismert volna meg engem, mint a humorfesztiválok koronázatlan királya? Visszagondolok az együtt töltött időkre, de nem hinném, hogy bármi arra utaló jelet tettem volna. Kétségek kezdenek engem gyötörni. Nézem, ahogy elkezd kutatkodni a tulajdon munkahelyén, valami leselkedős kamerát kutatva. Nem, itt nincs. Sőt sokkal jobb, hogy nincs, mert a soron következő szavak és tettek azok nem éppenséggel jófiúsak lesznek. Végül úgy jön hozzám, mintha én lennék a kamerázott személy. Akár meztelenre öltöztethetne, akkor sem találna rajtam lehallgató készüléket, vagy felvevő készüléket. Mikor végez, akkor úgy döntök, hogy teljesen komollyá teszem a beszélgetésünket. Előhalászom a maffia embere által készített minőségi fotókat. Lepakolom az asztalra, szépen kiterítve, hogy kedvére nézegethesse azokat, amin konkrétan ő van. Ránézem, hogy miként döbben rá, hogy ez nem csupán egy vicc, aminek a végén ott a csupa öröm, duzzogás és vidámság. - Jól vagy? - kissé bizarr, hogy szóhoz sem tud jutni Anne a felismeréstől, hogy ő éppenséggel a maffia célpontja. Szeretnék rajta segíteni, azonban először még le kell tudnom a kötelező maffiás szövegeket, meg az egész történetet. Idő közben úgy döntök, hogy magamhoz ölelem, s karjaimban tartom, míg tovább nem lép a tényen, s utána elkezdhetünk tárgyalni, mint két fél. Látom, hogy nincsen jól. Nem ilyen szokott lenni, s kérdése hallatán csak tömören válaszolok. - Az egy hosszú történet, s egy kellemetlen nap. - tudom le, de ettől többet nem szeretnék elárulni, legalábbis egyelőre. Eltávolodik tőlem, de olyan fura a mozgása. Mikor felül az asztalra, akkor úgy döntök, hogy követem oda. - Terveik vannak a bárral kapcsolatban. S hogy csinálhatok ilyet? Nekem is meg kell élnem valamiből. - ha tudná, hogy én ezt szívesség keretén belül teszem, akkor felháborodna. A lakást a maffia fizeti, én pedig teljesítem jó kutya módjára. Mikor ott tartok, hogy válaszoljak végül bővebben, akkor már látom, hogy elkezd dűlni Anne. Utána kapok, hogy össze ne törje magát, aztán karjaimba veszem. Fogalmam sincs, hogy hová tudnám lefektetni, de végül az íróasztala nyer. Mit sem törődik a rajta levő dolgokkal, a lábamat felemelem, s lesöpröm róla a lényegtelen dolgokat. Elfektetem szépen, majd odahajolok hozzá. Mivel még nem ébredt fel, így elkezdem lágyan költögetni. - Anne, ébredj. Anne! - lágyan megpaskolom az arcát, hogy reagál rá valamit. Mivel erre nem reagál, akkor egy jobb ötletem támad. Önös érdek. Lehajolok az ajkaihoz, majd szétszakítva a köztünk levő kapcsolatot megcsókolom az ajkait. Abban reménykedem, hogy nem éppenséggel akkor ébred fel ebből az ájulásból., de mindegy is. A mi kapcsolatunk ezek után nem lehet a régi.
Na jó, ez borzalmas vicc lenne, de kezd meggyőzni róla, hogy ez egyáltalán nem az. Szomorúság, csalódottság, düh, kétségbeesés, hogy lehet ennyi negatív dolgot érezni egyszerre? Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy történhet ez. Nem vagyok képes felfogni azt, hogy az az ember akivel pár hónapja egy süti mellett kedvesen elbeszélgettem, most beállít hozzám és azt állítja útban vagyok a maffiának és fizessek, ha nem akarom hogy bajom essen. Megfenyeget. Engem? Mégis ki Ő? Ez teljességgel lehetetlen. Nem hiszem el! - Hogyne, persze! - Vágom rá reflexből, de a hangom valamiért nem akar visszajönni, mintha egy mérgezett nyilat döfött volna a szívembe, szépen lassan terjed, az erő pedig elhagy. - Találhattál volna rendes munkát is! - Veszem fel vele a farkasszemet, de sajnos nem sokáig tart ez az állapot köztünk. - Cill... - Kezdem a mondandómat, de az erőm teljesen elhagy. Minden elsötétült, azt hiszem elájultam. Olyan mintha egy üres térbe kerülnék, ahol nincsen semmi. Valami halk zene szól, ez a nyugalom szigete? Ugyanakkor érzékelem a külvilágot valamennyire, érzem, hogy valami keményre fektet, ami ráadásul még hideg is, de nem tudok parancsolni az agyamnak, mintha teljesen kikapcsolt volna. Eltelik egy pár perc így, hallom a nevem, de nincs erőm kinyitni a szemem. Ez meg mi? Valami nedves az ajkamon. Megcsókolt? Nem, biztosan ez is csak "álom". - Cill... - Szólalok meg halkan. A szemem csak lassan nyitom ki, még mindig lüktet a fejem és rá kell jönnöm, hogy sajnos nem álmodtam az eddig történteket, mert ő ott áll felettem, ami azt illeti felém hajolt és elég közel van hozzám. Mégsem álmodtam a csókot? - Ez most mi? - A pupillám ettől tágabbra már nem is tudna nyílni. Lassan, nagyon lassan oldalra fordulok, hogy a kezemmel fel tudjam tolni magam ülő helyzetbe. Most megint itt vagyok, szemtől szembe vele, körülbelül fél méterre egymástól. - Szóval, mit akar a maffia? Most leveszem róla a tekintetem és körbevezetem a helységen. Az asztalról majdnem minden a földön, a képek amiket ő terített ki szanaszét, de sajnos nem tűntek el. Ez tényleg megtörtént. - Whiskeyt? - Lassan lecsusszanok az asztalról, a minibárhoz lépkedem, majd töltök magamnak és neki is, akármit válaszol. Teszek bele jeget, majd visszamegyek az asztalomhoz, az ő italját elé teszem, én pedig leülök a székre. Jó nagyot kortyolokl, remélhetőleg ez majd segít összeszedni magam.
Bizony ez nem álom, ez a kőkemény valóság. Kíváncsi vagyok arra, hogy mikor fogja Anne elfogadni ezt a tényt, s végre méltó bártulajdonos nőként beszélgetni velem. Érezheti rajtam, hogy én sem vagyok az a kedves beszélgetőtárs, akit úgy megismert. Mikor engem hív, akkor ott vagyok, sőt továbbra sem mondok le róla, hogy a nő támogatója vagyok. Megfogom a kezét, miközben az ájultságból ébredezik. Felé vagyok hajolva, s úgy nézem az arcát. Hirtelen ér a válasza, azonban ahelyett, hogy magyarázkodnék kimondom a kőkemény igazságot. - Adtam neked csókot, inkább azért utálj, mint a kemény taslik miatt, mert fel akarlak kelteni az ájultságból. - húzom ki magam, hogy ő végül fel tudjon ülni az íróasztalán. Végignézek rajta, mint férfi egy csábító nőn, csak utána adok választ a kérdésére. - Pénzt. Nevezheted védelmi pénznek, ám cserébe védelmet kapsz. Elteszik kegyetlenül azokat, akiket a környéken nem szeretnének látni. Vagy esetleg havonta fizetheted a bár bevételének 30 %-át. Nem utolsó sorban a maffiavezérnek adsz tulajdonjogodból.- fejtem ki neki, hogy milyen lehetőségek vannak. Mikor rákérdez az italra, akkor csupán ennyit mondok. - Kérek, de majd megiszom később. - nézem a tekintetemmel, hogy a minibárhoz lépked. Tölt magának és nekem, ráadásul el is hozza nekem. Ennyire rendes lenne? Nem hinném, csupán a helyzet szülte. Ha engem megölne, vagy rám támadna, akkor sem úszná meg. A maffia embere vagyok, s minden egyes tagot megtorolnak. Mikor leül a székébe, akkor én felkelek, s odalépek hozzá. - Egy kibúvót látok csupán ebből. Ha eljátszod, hogy a barátnőm vagy. A maffiának nem szokása kizsákmányolni a sajátjait. Hogy meddig kellene csinálni a színjátékot? Míg teljesen meg nem bíznak bennünk, hogy nem csak tetetjük az egészet. - közelebb hajolok hozzá, s mélyen belenézek a szemébe. - De téged ismerve, nem hinném, hogy benne lennél ebben. Mindezek után... - elhátrálok tőle, oda az asztalhoz, ahol az italom hagytam. Nem veszem le róla a tekintetem, úgy nyúlok az italomért. Az ajkaimhoz emelem, s egy keveset kortyolok belőle. Nyugodtan és csendben álldogálok, a hátsómmal nekidőlve az asztal lapjának. Kíváncsi lennék, hogy mi játszódik most le az agyában. Mire gondol pontosan? Melyik utat fogja választani a sok közül? Én szintén agyalok, hogy esetleg mivel tudnám felkelteni a figyelmét. - Jól fontold meg, hogy mit válaszolsz. Amíg a válasz meg nem születik a részedről, addig körülnéznék az irodádban. - ezzel az itallal egyetemben elindulok az ajtó irányába. Eszembe jut, hogy bárki benyithat. Kulcsra zárom, s a kulcsot elrakva a zsebembe, kezdem felmérni a terepet. Az utolsó eshetőségnél, akár mindketten lebukhatunk külön-külön is.
Ez egy kellemes ébresztés lenne abban az esetben, ha mi egy pár lennénk, ágyba hozná a reggelit és egy finom, érzéki csókkal ébresztene, de mi nem vagyunk egy pár és ez nem egy reggeli ébresztés, de legalább a csók egész jó volt, már amennyi rémlik belőle. Szóval itt fekszem az irodám asztalán, mivel elájultam attól amiket Cill zúdított rám. Szerinte pedig a csók jó megoldás volt arra, hogy felébresszen. Végül is elérte a célját, sikerült magamhoz téríteni. - Annyira azért nem volt rossz. - Hangom még mindig jóval erőtlenebb, mint általában, de azért már kezd visszatérni a hangerő és nem tudom hogyan, de még vicceskedni is van kedvem. Óvatosan feltápászkodom, csak lassan, nehogy leessek az asztal tetejéről. - Értem. - Még nem mondok semmit, próbálom felfogni és átrágni a hallottakat. Abban teljesen biztos vagyok, hogy tulajdoni jogot nem fogok adni egy olyan embernek a saját báromhoz, akit azt sem tudom kicsoda. Akkor marad a fizetés, vagy esetleg valami más opció, mondjuk bevonom a rendőrséget. Vajon ők meg tudnak védeni? Nem vennék rá mérget. Miközben agyalok mit tehetnék kitöltöm az italokat, majd odaviszem Cillnek. - Egészség! - Emelem poharam, de nem koccintok, hanem egy jó nagyot kortyolok belőle. Nem ez a kedvencem, de legalább erős, talán segít gondolkodni. Közben elhelyezkedem a kényelmes fotelban. - Hallgatlak. - Állom a tekintetét a mondandója közben. - Tessék? - Csúszik ki a számon, amint meghallom, hogy csak úgy menekülhetek meg a fizetés terhe elől, ha eljátszom hogy a nője vagyok. Minden erőmre szükség van ahhoz, ne ne áruljam el az érzéseim. Próbálok pókerarcot vágni, több-kevesebb sikerrel, ha mást nem is, egy dolgot biztosan észre fog venni rajtam, némi megkönnyebbülést és meglepettséget. - Cill, ha a barátom szerettél volna lenni, megkérhettél volna másképp is. - Nem bírom ki, muszáj megint egy kicsit poénra vennem a helyzetet, mert ezt nem lehet épp ésszel felfogni. Most komolyan? Ebben mégis mi a logika? Fogalmam sincs mit higgyek, viszont az biztos, hogy ez sokkal jobban hangzik, mint az, hogy fizessek. - Nem is ismersz, miből gondolod, hogy visszautasítom ezt a remek ajánlatot? - A remek szót egy kissé gúnyos cinizmussal ejtem ki, szándékosan. Igazából baromira hajt a kíváncsiság, hogy milyen lehet egy ilyen helyzetben, szóval ha nem kell túl nagy árat fizetnem értem, akkor ezt az opciót fogom választani. Miközben én azon agyalok mit tehetnék, ő elindul felfedezni az irodám. Észreveszem, hogy bezárta az ajtót, de persze nem szólok rá semmit, ez legyen most a legkisebb bajom. Nagyon kortyolok a whiskeyből, majd rágyújtok egy cigire. Eltelik pár perc mire megszólalok. - Neked milyen árat kellene fizetnem? - Bukik ki belőlem végül a kérdés. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem a semmiért vállalná el a pasim szerepét, elvégre az üzlet az üzlet.
Mikor hallom, hogy a csókom nem volt olyan rossz, akkor próbálok ellenmondani a dicsőség mámoros érzésének. Mások képesek lennének belelovalniuk magukat a győzelembe, de én nem tudom. Csupán fel akartam kelteni az ájulásból, ami úgy tűnik sikerült. Tovább nem szabad gondolnom a helyzetet, mert mindketten csalódnánk. Nem piknikezni jöttem ide, hanem tárgyalni vele. Tőlem függ a jövője, mert úgy vélem, hogy ezután alaposan ki leszek kérdezve a maffia által. Ráadásul szerintem, ha sikerül a pénzben megegyezni, akkor én leszek a pénzhordó. Feltápászkodik a hercegnő az asztalról, s én nyugodtan végignézem a jelenetet. Nemsokára italért megy, s mindkettőnknek tölt. Én csendben maradok, s várok a megfelelő pillanatra, hogy folytathassam a mondandóm. - Egészség! - emel poharam a szóra, majd ledöntöm az italt. A szesz kellemesen végigmarja az utat, egészen a szájamtól a gyomromig. Rájövök, hogy üres gyomorra iszok, de ebben a kellemetlen állapotban mindegy. Csak hasson. Elhelyezkedik a fotelben, míg végül kiadja nekem az utasítást, hogy beszélhetek. Elkezdem neki sorolni a lehetséges válaszokat, először csak azokat, amik fizetéssel járnak. Végül jön saját ötletem arra, hogy a maffiát kijátsszam, s segítsek Annén és a bárján. Ehhez azonban mélyre kell süllyedjek, alászállni a kénköves pokolba. Látom a reakcióját, mire én sóhajtok egyet. - Igen, jól hallottad. Színjátszásra hívlak a maffia ellen. Saját ötlet, nem az övék. Ha lenne lehallgató készülék rajtam, akkor most attól retteghetnénk,mikor jön két benga állat, s filéz ki minket egy késsel. - beletúrok a hajamba, miközben hallgatom tőle, hogy másképp is lehettem volna barátja. Nem ilyen kényszerrel? S ha már ennyire franc a helyzet, akkor én szintén elszólom magam. - El is akartalak hívni egy igazi randira, de nem most. Két nappal későbbre terveztem. Semmi virág, vagy csokoládé. Inkább kellemes séta a homokos parton. Csak te meg én, s a körülöttünk levő világ. Kezünkben egy-egy fagylalt, meg hozzá némi pia. - próbálom értésére adni, hogy tervbe volt nálam, csak nem tudom, hogy jelen helyzetben ez mennyire hihető. - Valóban nem ismerlek, mármint a sötét titkaink egy része rejtve van a másik előtt. Miből gondolom? Abból, hogy miért járnál velem muszájból? Nem várom el, hogy kényszerből jöjj össze velem. Ráadásul, egyáltalán nem remek ajánlat. Tele van buktatóval. Biztosan figyelni fognak minket, hogy ténylegesen szeretjük egymást, vagy sem. - idegességemben elindulok a szobában körülnézni. Bezárom az ajtót, s utána folytatom a felfedezést. A kérdése hallatán felhorkanok, mert nem hittem volna, hogy abban is üzletet lát. - Ugyan Anne! Nem kellene mindent pénznek gondolni. S akár hiszed, akár nem, semmit sem kell fizetned érte. Csak biztonságban szeretnélek tudni. Ráadásul ezek után nem várhatok tőled semmi jót. Ha lebukok,biztos megölnek engem is. A maffia nem a kegyességéről híres. - állok meg előtte, s nézek bele a két szép szemébe. Normálatlan vagyok, tudom.
Kezdőlap
