Nehéz lenne jellemezni engem, és jobb is, ha nem próbálja meg senki. Senki sem ismer igazán, így teljesen felesleges lenne. Azonban a születési jogom, amiben élek hozzátett ahhoz, aki lettem. Íme pár tulajdonságom, amit egy kívülálló észrevehet. Az már kérdéses, hogy mennyire volt szerencsés az illető:  

- Arrogáns - azt mondják sokat képzelek magamról, de ugyan kérem, akinek van is mire, az miért lenne éppen baj?  
- Hűséges - a család az első. Mindig elkötelezett maradok a családomhoz, és ahhoz, amit képviselünk.  
- Indulatos – sajnos az önuralom nem az erősségem. Előfordult már, hogy előbb ütök, aztán kérdezek.  
- Intelligens – minden indulatom ellenére intelligens embernek tartom magam, és bizony kevés ember akad, aki felülmúlná ezt.  
- Karizmatikus- ehhez nem tudom mit mondhatnék, igen az vagyok.  
- Kiszámíthatatlan - Sosem lehet tudni, éppen mit forgatok a fejemben.  
- Pimasz – na igen, élvezem, eléggé.  
- Ravasz – nem tanácsos átverni, mert úgy sem tudsz túljárni az eszemen.  
- Nőcsábász - a nők imádnak, és bárkit megkaphatok. Mit mondhatnék még ehhez? Szerintem felesleges bármit is.  
- Vakmerő - nem szokásom megfutamodni, teszem, amit tenni kell, és gyakran vakmerően.  

+18

1998. december 08.

Lehettem úgy nyolc éves, mikor életemben először láttam, ahogyan apám megöl valakit. Nem tudtam aludni, tejért mentem le a konyhába, mikor az irodája felől hangokat hallottam. Az ajtó résnyire nyitva volt, és persze kíváncsi gyerekként benéztem rajta. Akkor hallottam meg beszélgetni valakivel.  
-Ez nem így megy Fionn. Te átbasztál, érted? - hallom az ideges hangját.  
-Sosem tennék veled ilyen James. - hallom meg a másik férfi hangját.  
-Megkefélted a húgom, most meg nem veszed feleségül? - kiáltott rá apám.
-Ez a mi dolgunk, James.- szólal meg a férfi.  
-Fenéket, ez a család dolga. - mondja apám, majd előveszi a fegyverét és lő, a férfi a földön terül el, fején lőtt sebbel, én pedig megrémülök, és futni kezdek egyenesen a szobám felé.
Apám észrevesz, káromkodik egyet, majd utánam jön, és elmagyaráz mindent, de én nem hallgatom meg őt.
-Ide figyelj fiam! Mit láttál? - kérdezi az ágyam mellett, és közben csak vár, hogy előbújjak a takaró alól.
-Hagyj békén! - kiálltok rá.
-Ne legyél gyáva nyúl, és gyere elő. Férfi vagy, egy O´Donnell, és mi nem bújunk el gyáván. Felfogtad? - hangja kezd türelmetlen lenni.
-Ez lesz a te életed is fiam, meg kell emésztened. Bármit is láttál, temesd el magadban, majd ha eljön az ideje, mindent megtudsz. - válaszolja, épp, mikor édesanyám bejönne.
-A dolgozószobám felé, pedig soha többé ne merj jönni, érted?! - figyelmeztet.
-Mi történt? - kérdezi anyám.
-Olyat látott, amire még nincs felkészülve, de kiheveri. - válaszolja apám.
-Uram atyám James, miért nem vigyázol jobban? -anyám hangja aggódó. Odaül mellém, és az ő hangjára már kinézek a takaró alól.
-Kicsim, minden rendben lesz. - szólal meg lágyan. Az ő hangja mindig képes volt megnyugtatni.
-Nyugtasd meg, nekem dolgom van. - válaszolja apám, aztán ott is hagy édesanyámmal. Látom a hideg tekintetét, ahogyan ott hagy, a rémálmokkal együtt.
Még öt évig tiltva voltam attól a szobától, aztán úgy tizennégy évesen hívott be egy megbeszélésre. A kapcsolatunk akkor kezdett jobbra fordulni, mert a lövés után nem tudtam vele beszélni sem. Idővel azonban megértettem mennyire fontos ember.  

2019. Szilveszter éjjel  

Az olaszok szórakoztak velünk, így mi is visszavágtunk. A vezérük jobb kezét éppen most dolgoztam meg kicsit, átrendezve a képét. Sokáig kellett ütnöm, mire elárulta, hol az a fegyverszállítmány, amit elloptak tőlünk. Azonban belső munka volt az egész, így volt egy áruló a köreinkben. Nekem kellett megtudni ki a tégla, és hol a szállítmány.
-Ugyan Franco, tudom, hogy ti loptátok el. Mondd el, és nem vágom le, csupán egy ujjad az összes helyett. - nézek a szemeibe, miközben lehajolok hozzá. Megkötözve ül a széken, a pincékben, velem szemben, és tudja, már úgy is halott. Izzad, és az arcán csorog le a vér, de még mindig nem köp.  
-Ki volt az hm? Áruld el a nevét, és nem küldök golyót a fejedbe! - kiálltok rá, de ő csak felnevet hangosan.  
-Hát te akartad. - szólalok meg, és akkorát rúgok a hasfalába, ami után háttal esik a székkel.  
-Ültessétek fel, még nem végeztem vele! - parancsolok az embereimnek, akik bólintanak egyet, majd Franco ismét ülőhelyzetbe kerül, én pedig tovább folytatom a kihallgatását.  
Tíz perccel később egy kendővel törlöm le a vért a kezemből, és indulok el apám irodája felé. Apám egy szivar és egy whisky mellett ült az íróasztalánál, újságot olvas. Tipikus látvány, gyerekkorom óta ez fogad.  
-Megtudtad a tégla nevét? - kérdezi apám.  
-Igen, meg. - válaszolom komolyan. - Oisin volt. Az áru pedig még a kikötőben van. Már küldtem oda embereket. - és tudom, ezzel kimondom Oisin halálos ítéletét. Azonban egy csepp könnyet sem fogok ejteni érte. Megérdemli az áruló mocsok. Apám bólint, nem szol semmit, csupán előveszi a fegyverét, amit oly nagy becsben őriz, és az asztalra teszi.  
-Tudod a dolgod. - feleli komolyan, és fel sem néz rám, csupán tovább olvassa az újságot.  
-Igen apám. - felelem és megfogom a fegyvert, majd hívatom az irodámba Oisin-t. Fél órával később az a bizonyos fegyver elsül, golyót repítve az áruló fejébe, az embereink szeme láttára. Az egész lakás visszhangzik, az árulás hangja ez, és a félelemé, a példa bemutatása, miszerint ez vár minden árulóra.
Fél órával később még mindig véres kézzel álltam a szobámban, és üresnek éreztem magam. Kezemben egy whiskys pohár volt, és csak ittam,ittam, amíg kissé homályos lett minden. Nem tudtam mit tenni, csak így voltam képes kellően ellazulni ilyen tett után. Öltem, nem először, és a lelkem már a pokolra volt kárhoztatva, ezzel tisztában voltam. Először le akartam mosni a vért, majd imádkozni. Más út úgy sem maradt nekem. Tehát levettem a ruháim, amik szintén véresek voltak, majd a zuhany felé vettem az irányt, és beálltam alá. Lemostam a tenyeremről a vért, és néztem, ahogyan a lefolyóba ömlik az összes. Ezután tusolót tettem a tenyeremre, majd behaboztam az egész testem. Úgy éreztem, hogy minden egyes porcikám le kell mosnom, mert a vér, a lövés hangja, a bűntudat, mindent magamon éreztem. A csempének támaszkodtam mindkét kezemmel, és hagytam, hogy a víz lemossa minden bűnömet. Azonban a lelkemért is tennem kellett. Csupán egy felkent papban bíztam meg annyira, hogy megtartsa titkaim. Nem láthatta meg senki sem, hogy vívódom, hogy lelkiismeret furdalásom van, miután ölök. Ezen részem el kellett rejtenem.  
Fel is öltöztem és szóltam a sofőrömnek, Jacknek, hogy megyünk el. A templomban keresztet vetettem, mikor beléptem, majd egyenesen a gyóntató fülkébe mentem. A pap meglátott, mikor bejöttem, ismer, tudja ki vagyok, így jött utánam, és biztosra veszem, cseppet sem örült nekem.
-Oldozzon fel atyám, vétkeztem. - szólalok meg.  -Mond el mi bánt gyermekem. - mondja a pap.
-Bűnt követtem el, kioltottam egy életet. - szólalok meg, és hallom, ahogyan a pap nagyot sóhajt.  
-Imádkozz a lelkedért gyermekem, én is ezt fogom tenni. A mi Urunk megbocsájt majd neked. - válaszolta, és bár tudtam részben szakmai okokból, részben félelemből tette, de megnyugodtam, egy kicsit.  
-Köszönöm atyám. - válaszolom neki. Oldalra néztem a rácson, és láttam, hogy keresztet vet felém, és megáld.  
-Az atya, a fiú, és a szentlélek nevében. Ámen. - mondja halkan.  
Keresztet vetek én is, és elmondom ugyan ezt. Kilépek utána a gyóntató fülkéből, és az oltárhoz megyek, letérdelek, és imádkozom egészen addig, amíg úgy érzem, ha nem is teljesen, de legalább egy kis részem feloldást nyert.