Nem szeretem az állásinterjúkat. De lépnem kellet, viszonylag hamar. Valami más munka kellett. Mert azzal, hogy pultosként dolgoztam... hát folyton fáradt voltam. Nem Kevin miatt, legalább volt okom arra, miért is nem akarok össze bújni velem. Először ő annyira kiszámítható, amennyire férfi csak lehet. Másodszor meg amikor hozzám ér kb. annyi izgalmat érzek, mint amikor egy testvér érne hozzám. Sokkal inkább az a rész zavar, hogy nem tudok kellőképpen a tanulásra koncentrálni. És igen, kell a pénz. Hiába élek Kevinnel Manhattan-ben, és hiába az ő lakása. Én is beszállok a számlákba és nem hagyom hogy eltartson. Nem is lennék egy kitartott nő  sohasem! Így aztán kellett valami más. Ami legalább olyan jó fizet, ugyanakkor este tízre már nem leszek hulla sem. A bárban a főnök nem igazán örült, amikor közöltem vele, hogy valószínűleg lépek. De beugrósként még maradok. Így ha úgy alakul még egy-két estére be tudok ugrani majd. A plusz pénz mindig jól jön. Úgy volt, hogy délután Anitánál tanulunk, de megint közbe jött neki valami. Már akkor tudom amikor megcsörren a telefonom.  
-Figyelj az anyám a tizedik kiborulását tervezi, úgy hogy halasszuk el. De van egy jó hírem a számodra, Niki. Az egyik nagybátyám fülébe jutott, hogy van valami logisztikai cég, az egyik ismerősének az ismerőséé. A tulaj asszisztenst keress, és szerintem egy próbát megér. Legalább annyira fizet, mint az a lebúj. - csak a szemeimet forgatom az utolsó szavaira.  
-Hé, az  a bár nem lebúj. Mit tegyek, ha amiatt a nagyképű zenész miatt kirúgtak a szállodából? - sziszegem mérgesen. Talán hagynom kellett volna, hogy molesztáljon, meg tapizzon?! - Okés, küld át a címet, legfeljebb nem sikerül...- morgolódom magamban. Három telefonhívással később sikerül elérnem a cégnél valamit és megbeszéltem, hogy holnap reggel kilenckor ott vagyok. Addig legalább tudtam tanulni is, és kinyomtatni az önéletrajzomat. Nos, ha jobban bele gondolok nem is biztos, hogy felvesznek. Hiszen annyira nem vagyok jártas az ilyen szállítmányozási dolgokban. De gépelni, kávét be vinni, és ilyen dolgokat még én is el tudok végezni. Sokat gondolkodtam azon is, hogy mit vegyek fel. Mit illik ilyen helyre? De mivel most kivételesen motorommal akarok menni, egy farmer mellett döntök, tengerkék színű selyeminggel, ami elegánssá teszi. Méz színű tincseimmel nem is tudom mit kezdek, a bukósisak alatt nem kontyolhatom fel. A hátizsákomba teszem a papírjaimat, az önéletrajzzal, meg az iratokkal együtt, illetve a magas sarkú cipőmmel. Most egy sportcipőt húzok. Felkapom  a fekete bőrdzsekimet, és már indulnék is amikor nyílik az ajtó. A fenébe!
-Szívem,- nyom egy puszit az arcomra,- máris indulsz?- néz végig rajta, mire zavartan túrok a fürtjeim közé.  
-Igen.... már megyek, nem akarok elkésni,- bököm ki, és már nyúlok is a kulcsaimért, mert a bukósisakért, mire ijedt arcot vág.  
-A motoroddal akarsz menni...?- kérdőn nézek rá. Már a számon van a pimasz válasz, hogy szerinte a metróhoz fogom felvenni? De inkább csak lenyelem, és ő már folytatja is.  
-Arra gondoltam elvinnélek a …- már tudom mit akar mondani, de nem akarom, hogy elvigyen. Végre ki akarok szabadulni, a motoron úgy érzem mintha én lennék a szabadság, de ezt ő nem érti.  
-Arra semmi szükség, komolyan,- nyomok egy puszit az arcára és már kint is vagyok. Tudom, hogy beszélnem kellene vele. Illene. De mit mondjak amivel őszinte is tudok lenni, és nem bántom meg? Mióta ide jöttem Amerikába elég sokat köszönhetek neki. Hálás vagyok mindenért, de a hála nem egyenlő azzal amit ő érez irántam és amit én ő iránta. Talán becsapom. De ha nincs bátorságom megtenni, akkor mi legyen? Inkább a szőnyeg alá söpröm a többi problémámmal együtt. Egészen addig, míg végül... akkor halmot nem sikerül csinálnom, hogy végül el nem bukdácsolok benne. Addig nem foglalkozom vele. Inkább csak mindig az aktuális problémával teszem. Felkapom a fejemre a sisakot. Majd felülök a motoromra. Körül-belül fél óra múlva már a bejárat előtt parkolok le. A járó kelők elég furcsán méregetnek amikor cipőt váltok, de nem igazán foglalkozom a dologgal. Bele túrok a napszítta fürtjeim közé, amik a fenekemig érnek, fújok egy leheletnyi parfümöt. Még egy kis lágy szájfényt is megengedek magamnak. Belépve az épületbe egyből arra a részlegre megyek ahol tulajdonos irodája lehet. Az előtérben egy szemüveges, idősebb nő ül egy hatalmas asztal mögött.  
-Elnézést, de Nikoletta Horváth  vagyok, és az interjúra érkeztem. - ő feljebb tolja a szemüvegét és szigorúan mér végig, mire nyelnem kell egy nagyot, de alig láthatóan bólint. Feláll, majd benyit egy nagy ajtón. Addig idegesen járkálok a szőnyegen ami elnyeli a cipőm sarkának koppanásait.  
-Kérem kövessen, Mr. O’Donell már várja,- szó nélkül követem. Majd belépek a pazar irodába. Nyelek még egyet, miközben a dossziémat szorongatom.  
-Jó napot! Nikoletta Horváth vagyok és én jelentkeztem az asszisztensi állás megpályázására.- bököm ki, ahogy elindulok az asztala felé.  

~ megjegyzés ~   ★