Külsőmet tekintve. Vörös hullámos haj, huncutan csillogó zöldesbarna szemek, fehér bőr, szép, formás test, és így tovább. Elég rám nézni, minek ezt ecsetelni? Ami a belső tulajdonságaim illeti, na itt jön a bonyodalom.
21 évesen, a Columbia egyetem diákjaként:
Vannak terveim. Ki szeretnék szabadulni a családom által előírt béklyóból. Még mielőtt megszülettem volna eltervezték a sorsom. Én viszont igyekszem elkerülni ezt, és bár mindenki tudja ki vagyok, mást látnak, mint a valódi énem. Senki sem mer megismerni. Csak a családom vagyonát látják, és a felszínt. Nem csak egy pomponlány vagyok, tökéletes ruhatárral, bulikkal, és pasikkal, aki bármit megengedhet magának. Nem. Tény, használom a családom pénzét, és kiélvezem a befolyásuk, de a mellettem lévő testőrök bizonyítsák azt, hogy nem minden arany, ami fénylik.  Ír vérem van, maffia vér, Az O´Donnell vér bennem is van, anyai ágról. Ellenzem az életvitelük, ugyan, de ha a családomról van szó, nem kegyelmezek. Azért nem kell félni, többségében nem gyakorlom ezen hatalmam. A fiatal éveim igyekszem kiélvezni, amíg tehetem. Az a bizonyos felszín azt sem mutatja, hogy bizony intelligens vagyok, ezen belül kedves, és segítőkész. Csak az a fránya felszín, és ehhez még adjuk hozzá az ír vért, a gazdagságot, és kész az előítélet. Szólni azonban senki nem mer. Hogyan is tehetnék? Féltik az életük. Én pedig tovább játszom a szerepem. Azért egy dolgot, el kell ismernem, amiben nem tévednek az emberek. Imádom kiélvezni a férfiakat! Főleg akkor, ha én irányítok. A családom persze ettől is kikészült, hiszen egy O´Donnell volnék ügyelnem kell a hírnevemre.

25 évesen, az ír maffia, az O ´Donnell család aktív tagjaként:
Az egykori pompon lány már a múlté, az ír maffia aktív tagja vagyok, és Kieran O´Donnell jobb keze. Hiába volt minden ellenkezésem, végül kénytelen voltam én is a családi üzletben elhelyezkedni. Az a bizonyos ír vérem kötelez arra, hogy tegyem azt, ami nekem elrendeltetett. Az elmúlt négy évben pedig sok vér tapadt a kezemhez, ami éjjelente álmomban kísért. Szenvedek, mert legbelül még mindig nem tudom elfogadni a sorsom, viszont nem mutathatom a gyengeség legapróbb jelét sem.
Szóval ez lennék én a bonyolult jellem, aki több, mint aminek látszik. Mintha egyszerre két ember élne a lelkemben: az a lány, akinek fontos volt, hogy merjen álmodni, mást tenni, mint az elvárások, és az a nő, aki elveszett a családja által kreált sötétségben.  


Az én sorsom már születésem előtt eldőlt. Azonban én mégis próbáltam tenni ellene. Nem azt tenni, amit a családom elvár. Aztán rájöttem, felesleges, mert úgy sem tudom őket meggyőzni, hogy én többre születtem. Belül semmivel sem értettem egyet, egy tettel sem, de közben azt mutattam, hogy mégis. Apám nem volt ír, édesanyám, aki egy O´Donnell egy amerikait választott. Ez pedig megbocsájthatatlan volt. Az apja mást nézett ki neki, ő mégis az édesapám választotta. Hogyan sikerült mégis hozzámennie? Addigra már terhes volt velem, és a nagyapám megkegyelmezett nekik. A lányát mindig is többre tartotta a fiánál, a kedvence volt, de ez akkor is bűn volt. A kegyelmet mégis megkapták. A szó, amit keresünk a CSODA. Ez nem volt jellemző ebben a családban. Viszont az ára is meglett ennek. Az apámnak be kellett szállnia a családi vállalkozásba (=csatlakoznia az ír maffiához). Megtette, és azóta is aktív tagja, illetve James O´Donnell, a nagybátyám jobb keze. Édesanyám pedig a maffia feleségektől eltérően nem csupán bábként szerepel, hanem aktív tagja a bátyja, és a férje mellett. Örülök? Nem mondhatnám. Ami engem illet, én pedig Kieran mellett vagyok. Ő az unokatestvérem, az örökös, az ír herceg, a család büszkesége stb. Jobban örülnének nekem, ha én is férfi lennék, ebben biztos vagyok. Mégis én lettem a B terv Kieran után, amibe senki nem akar belegondolni, de ebben a világban kell. Közben igyekszem kimaradni amennyire lehet, élni az egyetemista életem, de annak is vége nemsokára, végzős vagyok. Aztán nem tudom mi lesz. A családnak kell majd dolgoznom, de én nem akarok. Így sem örültek, hogy nem jogra mentem, hanem a történelmet választottam. Azonban sikerült megegyeznem a szüleimmel: a történelem szak mellé felvettem az üzleti szakot is. Így legalább leszálltak rólam, és tanulhattam azt, ami érdekel. Az üzleti szak pedig elviselhető volt, és bár eleinte nem élveztem, idővel sok mindent megtanultam. Kemény volt? Nem is kicsit, de valamit valamiért, és győztem. Ne is beszéljünk arról, hogy még szurkoló lány is vagyok, és diákelnök. Aztán ott a családi “vállalkozás” amibe egyre több betekintést kaptam. Szóval, nem unatkozom.  

Na, de elég a hivatalos szövegből, térjünk valami izgalmasabb témára, mint a férfiak. Az apám nem éppen lelkes, hogy nem akarok még férjhez menni, főleg olyanhoz, akit majd ők választanak ki nekem, de ebből nem engedtem. Egy napon olyannal akarok élni, akit szeretek. Addig pedig kiélvezni azt, hogy bizony kellemes testi adottságokkal rendelkezem. Minél nagyobb a tilalom, én annál inkább fel akarok lázadni az elvárások ellen. Tombolni, botrányt okozni, megízlelni azt, amit nem szabadna. Ezelőtt is voltak titkos románcaim, és van, amiről a mai napig hallgatok, a másik érdekében, de ebben az évben más lesz, még intenzívebb. Aztán lehet ribancnak nevezni, nem érdekel. Ez az utolsó évem az egyetem, mielőtt a családnál kéne dolgoznom, az utolsó levegővétel, mielőtt végleg alámerülnék a sötét óceánban. Abban az óceánban, ahol, ha egyszer megmártóztál, többé nem szabadulsz.  Ez a sorsom, el kéne fogadnom, de képtelen vagyok rá. Remélhetőleg találkozom olyannal, aki majd reményt ad, fényt, ami visszavezet a felszínre. Addig viszont nincs más csak a remény, hogy nem fog vér tapadni a kezemre. Remény, ami egyre haloványabb...


Végzet, sors, nevezzük, aminek akarjuk, de nem vagyunk teljesen önmagunk urai. Szerettem volna sokáig abban a tudatban élni, hogy igen, de tévedtem. Más életet szerettem volna magamnak, olyat, ahol én döntök a saját utamról, és hű katolikusként, kértem Isten segítségét is. Mindhiába. A sorsom utolért. Elvégeztem az egyetemet, kitomboltam magam. A családom pedig azonnal akcióba lendült az én ügyemet illetően. Kieran mellett kezdtem el dolgozni, és időbe telt, mire bírtam gyomorral. A kuzin igencsak megértő volt velem, és sok tanáccsal látott el. Hálás is voltam neki, de ő is tudta, hogy nem ezt a jövőt szántam magamnak.
Négy év telt el azóta, hogy elvégeztem az egyetemet. Négy év… pokol. Eleinte nagyon rosszul viseltem, de nem mutattam természetesen. Napjainkban pedig, már hozzászoktam. A lelkem elpusztult, az aranyos, életvidám, pimasz kalandvágyó Elyse eltűnt, és helyette itt van Elyse Kendall O´Donnell az ír maffia egyik legkiemelkedőbb tagja, a jövője, Kieran jobb keze. A tükörbe néztem, miközben felvettem a fekete bőrkabátom. A fegyverem tárát is feltöltöttem, és a fekete nadrágomba tettem, a csizmámban pedig egy pót fegyvert. Két kést, amit a nagybátyámtól kaptam, pedig a kabátomba rejtettem, a másikat pedig a másik csizmámba. Egy újabb munkanap kezdődött el, hajnalban a kikötőben, ahol is Kieran és én tárgyalunk az oroszokkal.
- Kész vagy kuzin? – hallom meg Kieran hangját, aki belép a szobámba, egy gyors kopogás után. A „szabad” részt meg sem várja, de ő ilyen, nem kér engedélyt. Mindezek ellenére nagyon jó a kapcsolatom vele.
- Igen Kieran. – felelem megfordulva az irányába.  Együtt sétálunk ki a szobámból, és a házból, a saját embereinek kíséretében. Igen, már vannak saját embereim is, akik védenek engem, nem mintha védelemre szorulnék, kaptam kiképzést. Elvégre még, ha csak B terv is vagyok, de értékes az O’Donnell családnak.