Fogalmam sincs, hogy miért izgulok annyira. Talán mert akármennyire is már hat éve a történteknek, még mindig színtisztán él bennem az a pár pillanat. És számos kérdés... Mint például, hogy amúgy milyen oka volt annak, hogy ebből nem lett semmi? Mármint, ha tényleg csak az alkohol lett volna a hunyó és semmi más, akkor nem rágódnék rajta több, mint egy fél évtized után is. Lehet ellenezték volna a szüleink, de egyáltalán még az se biztos, hogy működtünk volna hosszabb távon. Viszont azóta szinte nem telik el nap, hogy ne vágyakoznék utána – és nem csak a testi dolgokra gondolva, hanem hogy ott legyen velem, mellettem. Fogalmam sincs, hogy ő miként gondolkozik az irányomba, de a csók óta változatlanul más a kapcsolatunk, mint korábban. Másfelé sodort minket az élet, mégis hasonló munkakörökben mozgunk. Őszintén szólva kaptam már ajánlást, hogy fotóst keresnek és pont Mila lett volna, akit a kamerám elé szántak, de udvariasan visszautasítottam ezt különböző indokokra hivatkozva. Elfoglalt ember lévén nem kérdezősködtek túlságosan. Sokszor fordult már meg a fejemben, hogy a puszta kíváncsiság miatt egyszer talán erőt kellene vennem magamon és minden kérdezősködés nélkül újra megcsókolnom, felelevenítve a múltat. Érdekel, hogy most vajon mi történne. Ugyanúgy elhúzódna? Hagyná magát? Az a baj, hogy mint az érmének, ennek is két oldala van. Egyik lehetőség, hogy mindkettőnk számára pozitív kimenetel következik belőle, a másik eshetőség pedig, hogy még jobban eltávolodunk egymástól, amit a legkevésbé sem akarok.

Nem vittem túlzásba a készülődést. Lefürödtem, hajat mostam, majd kisebb válogatás után kiválasztottam az egyik kényelmes sötét farmeromat, mit egy világoskék inggel és egy sportzakóval egészítettem ki. Egyébként is szeretek elegánsan öltözködni, de most hogy vele találkozok még inkább tetszeni akarok neki úgy, hogy a legjobb formámat hozom.

Idő előtt 10 perccel érkezek a bárba, majd kezdésnek kikérek magamnak egy sört. A zsebemből előveszem a kis noteszomat és egy ceruzát. Amennyire most dübörögnek bennem az érzelmek, valamivel el kell vonnom a figyelmemet, míg megérkezik, így hát komponálok valamit zongorára. Kíváncsi vagyok, vajon mi fog ebből kisülni, ha majd sikerül is egy elé ülnöm. Akármennyire sem egy alja ez a hely, egy túlzottan burzsoá bárnak sem mondanám, ahol mindenki ki van öltözve elegánsan és kaviárral szolgálják a pezsgőt.
Ötpercenként nézegetem az órát és a telefonomat, de még mindig semmi. Ha nem is jön el, én valószínűleg akkor is itt fogok maradni még legalább egy órát, most annyira elkapott az ihlet. Valami húsz perc késés után hallom meg a hangját, majd felé fordulva egy pillanatra a szavam is elakad. Hozzá képest én mint valami díszbolond, úgy érzem magam jelenleg. Hamar rendezem soraimat, bár egy „húhh” azért kiszalad a számon még. – Igen, engem is hívtak, bár úgy gondoltam, hogy inkább veled töltöm az időt – köszörülöm meg a torkom, miközben a zsebembe rakom a noteszt. A prioritások látszólag másak mindkettőnk esetében. – Biztos aratni fogsz a partin, nagyon dögös vagy! - jegyzem meg mellékesen, tartva vele a szemkontaktust. Nem akarom, hogy a végén rossz néven vegye, hogy megnézem magamnak – mert lássuk be, lenne mit nézni rajta. Főleg, ha így ki van téve, amit jogosan ki is tehet. Bassza meg, de hosszú lesz ez az este…
Segítek neki levenni a kabátját úriember módjára – már ha engedi -, aztán helyet foglalok a széken és belekortyolok a sörömbe. – Igen, ők nem is tudják, hogy már szabad vagyok. Egyébként is meg akartalak látogatni, mégse hagyhattam ki a születésnapodat! Azaz sikerült mégiscsak kihagynom, mert a premierre kellett készülődni, és el voltam havazva – a szokásos módon. Akármennyire is sablon szöveg, esetemben legtöbbször igaz. – Szóval bocsánat érte! Aztán a lakótársad rám írt, hogy szervez neked egy amolyan utó-születésnapi bulit és szeretné, ha meglepetésként én is jönnék. Kicsit késve sikerült megérkeznem, mert a gép is késett, a forgalom is nagy volt, és sajnos az este onnantól hamar véget ért – húzom el a számat, majd egy sóhajt és egy korty sört követően újra megszólalok. – Hiányoztál, Mila! Olyan régen láttuk már egymást és szerettem volna egy kis örömöt okozni neked. Sajnálom, ha a megjelenésemmel látszólag pont hogy elrontottam, ezzel együtt a partit is, és hogy igazából a hátad közepére sem kívánsz – nem szánakozásból beszélek így, azt viszont ő is jól tudja, hogy ami a szívemen, az a számon. Ez a becézése sem éppen mindennapi az Emiliának, de még valamikor évekkel ezelőtt jutott az eszembe, azóta pedig szinte mindig így szólítom.
- Este akartál még nekem mondani valamit, mielőtt beütött volna a sok alkohol - ez egy kijelentés, de egyben kérdés is. Az a „na ide figyelj” eléggé beleégett az agyamba, és pontosan emiatt a mondat miatt érzem azt, hogy nem örül a viszontlátásnak.

Csak mosolyogva bólintok egyet a bókjára. - Köszönöm! És majd mesélj a partiról, hogy sikerült! Úgy hallottam, elég nagy felhajtást csinálnak most - részben sajnálom is, hogy nem tudok menni, de mivel Miláról van szó, ezért muszáj leszek kihagyni. Így is jól ismerem már Hollywoodot, és Hollywood is ismer engem. A további kapcsolatépítést sosem vetem meg, de néha vannak fontosabb dolgok is ennél. És biztos nem fogja a pénzes népség a mellére szívni, ha én éppen nem jelenek meg.
- Igen-igen, korábban vagy kétszer sikerült együtt dolgoznunk és elég jó kapcsolatot kezdtünk el ápolni amolyan alkalmi alapon. Néha ő írt rám pár szót beszélni, néha én rá. Bár fogalmam sincs, mesélt-e arról neked, hogy ismer engem. Mármint úgy értve, hogy pontosan honnan. Mondjuk biztos van fontosabb dolgotok is, mint rólam beszélni! - legyintek egyet. - Volt egy fotózásom vele, illetve egyszer az egyik filmnek jelenetéhez is kellettek modellek statisztának. Ismerem már a showbizniszt, és hogy mivel is lehet megnyerni a magányos férfiakat - na igen, ha már én is az vagyok… Amennyire vegyes érzésekkel jöttem ide, az idő múlásával egyre kellemetlenebb irányba kezd el tolódni ez a képzeletbeli mérleg. Nem sajnáltatni akarom magam, vagy a mártírt játszani, de a tegnapiakból az jött le, amit az imént mondtam. Mikor azonban megszólal, hogy neki is hiányoztam, kicsit fellélegzek. Ezesetben csak nincs akkora harag, mint azt elsőre gondoltam volna. - Igen, azt láttam, hogy jól elbuliztatok ott páran. Kellett is várnom legalább egy tizenöt percet, mire végre elszakadtál a többiektől és oda tudtam menni hozzád - kétségtelen, hogy sok emberrel volt körülvéve, de nem csak a tömeg miatt választottam a háttérben figyelést. Sok minden közre játszott abban a tizenöt perc várakozásban. Meg akartam nézni, hogy esetleg van-e valaki akivel kicsit… közelebbi kapcsolatot ápol a férfiak terén. Hogy a boldogsága vajon mennyire valódi ezalatt az ünneplés alatt. És nem tagadom, a látvány sem volt mindennapi, de ezt bőven elég, ha most csak magamnak vallom be.
„Kishúgoddal.” Nem szándékosan, hanem amolyan reflexesen fújom ki nemtetszésem jeléül a levegőt orromon és rándul meg kicsit a szám széle. Filmrendezőnek, zenésznek jó vagyok, de színészi ösztöndíjra nem igazán lenne értelme pályáznom. Próbálom ezt a reakciósorozatot minél gyorsabbra fogni, nehogy a végén túlságosan rossz néven vegye. De ettől a szótól rosszul vagyok, főleg ahogy az ő szájából hallom – még szándékosan ki is hangsúlyozva. Nem tudom őt a kishúgomnak tartani. Azóta az eset óta képtelen vagyok rá. És már azelőtt sem voltam rá teljesen képes. – Tényleg sajnálom, Mila! De tudod, hogy rengeteg munkám volt rengeteg helyen. És hogy sosem tudtunk a naptárunkat összeegyeztetni. De így is próbáltam minél többször jelentkezni, már amennyire az erőmből telt – ez így is van. Legtöbbször üzeneteket küldtem és próbáltam pár szót beszélni vele, aztán máskor meg felhívtam részegen és olyan dolgokról beszéltem, amiket aztán másnap inkább az alkoholra fogtam, semmint másra. Legbelül rengeteget vívódok.
- Jaj nem, dehogy! Azaz felcsináltam egy csajszit, de eleget fizettem neki, hogy el tudja tartani a gyereket, de azon kívül semmi - na jó, néha meg van hozzá a tehetségem, hogy hihetően adjak elő egy-egy történetet. Ezt is véresen komolyan közlöm vele egy nagy sóhajt követően és a szemébe nézve. Csak a reakciója után mosolyodom el és nevetek fel. - Nem, dehogy is. Nincs senki a láthatáron és őszintén... nem is nagyon vágyok rá - jelenleg a vágyaimban egy ember neve jelenik csak meg. Nem tudom, hogy ténylegesen megy-e arra az estre, vagy pedig csak engem akart kísértésbe hozni ezzel a szettel, de akárhogy is… sikerült neki. Legszívesebben itt helyben simítanék végig a fedetlen combján mindaddig a pontig, de türtőztetnem kell magamat. - Na és neked van valaki már a láthatáron, vagy éled az örök szinglik életét? - hozzám képest Emilia jócskán fiatal és nem is tudnám hibáztatni azért, ha még évekig nem állapodna meg senkivel, hanem inkább maradna ebben a független helyzetben. Akármennyire is képes az ember életébe egy kapcsolat stabilitást és biztonságérzetet hozni, a szabadság is egy kellően felszabadító érzés.
- Előbb mondtam, te, hogy még nem tudnak róla, hogy itt vagyok! - nevetek fel jóízűen. - A végén kiderül, hogy már nem is bírod annyira az alkoholt! Visszatérve a kérdésedre, egy hotelban lakok pár sarokra innen, taxival legfeljebb egy öt percre. Hogy ez meddig marad így, fogalmam sincsen. Mármint a hotelban szállás. A következő két-három hónapban nincsen különösebb dolgom, mint megkapni a fizetésemet és számolni a pénzemet. A következő forgatások csak március elején kezdődnek, de februárban már el kell kezdeni a kis házimunkámat az előkészületekkel kapcsolatban. Március. Valószínűleg márciusig maradok, ha minden jól megy - valószínűleg keresni fogok magamnak valami kis lakást itt a belvárosban és kibérlem magamnak. Jobb ötletem nemigen van.
Beszédem közben azonban lassan jócskán közelebb hajol felém, ami jobban megrészegít, mint bármilyen másik alkohol. Ez az illat, azok a szemek, azok az ajkak… Az előbbinél egy kicsivel erőteljesebben szívom be és fújom ki a levegőt, és szemeimet is lehunyom, magam is engedve a köztünk lévő távolságból. A tervem, miszerint el kellene kapnom és újra fényt deríteni, mi is van köztünk végre megvalósulni látszik – egészen addig, míg utolsó pillanatban nem bújnak ki a nyuszifüleim és fordítom oldalra az arcomat, hogy a könyökömbe köhögjek párat. Nagy köhögés, ja - valószínűleg a süket is képes hallani, hogy nincsen semmi bajom, csak a zavaromat próbálom palástolni. A hangomat keresve kétszer is megköszörülöm a torkomat, majd a pult felé fordulok. – Egy kis tömény nekem sem ártana. Kaphatnék egy vodkát, meg egy… - egyik ujjamat feltartva kérem a türelmét a pultosnak, míg másik kezembe véve a korsót kiiszom a maradék 2 decit belőle. - …kísérőt hozzá? - te teljesen hülye vagy?! A jelenlegi belső vívódásaid java is az alkohollal kezdődött, erre te folytatod az ivást. Gratulálok. A felvezetés, a dobpergés előtt kihátrálni egy ilyen helyzetből egy ilyen nővel – elment az eszem. Még jó, hogy kívülről nem látszik a szívdobogása az embernek, mert valószínűleg a végén még azt hinnék az ittlévők, hogy most fogok szívrohamot kapni.
- Ömm… igyunk a ömm… mit tudom én, hogy újra együtt vagyunk? - ha a válasza igen, akkor kérek még egy plusz kört mindkettőnknek, így előttem lassan már két feles lesz. Kelleni fog, úgy érzem.
- És te… khm… te meddig fogsz maradni a városban? Lesz most valami felkérésed még így az év vége, év kezdete felé? - mintha mi sem történt volna. Úgy érzem, mindjárt elájulok, mert az idegtől és a vágyakozástól majd szétrobbanok…

Reakciói egyben nyugtatnak meg és öntenek el ideggel. Ahogy Anát szóba hozom, talán kicsit szándékosan nem fogalmazva kristálytisztán, egyből elkezdi idegesen koptatni a fapultot a körmeivel. Az egómnak valamelyest jól esik, hogy mindent figyelembe véve ilyen féltékenységet tudok kiváltani belőle. Legszívesebben még kínoznám egy kicsit, de inkább a nyugtatására sietek. - Ne aggódj, nem feküdtem le vele. Nem is terveztem - azaz de, volt tervben, csak aztán nem volt meg a kémia közöttünk. Öregkoromra egész válogatós lettem a nők terén, már nincs az, mint tinédzser-kora felnőttkoromban, hogy legyen szép és legyen hova betenni – én pedig remélhetőleg ne kapjak el semmit. De azért kár lenne tagadni, Ana sem éppen egy csúnya nő, de most adok csak igazán hálát az égnek, hogy nem történt közöttünk semmi, mert fogalmam sincsen Mila melyikünket sterilizálná előbb.
- Halvány gőzöm sincs igazából. Fotózásra ilyen last resortként kérnek csak fel engem, mert általában tudják, hogy elég elfoglalt vagyok. De egyszer beszélhetek pár emberrel és csinálhatunk egy közös fotósorozatot. Vagy beteszlek az egyik filmembe, egy általad választott szerepbe. Főleg, ha ilyen szettben vagy… Hát mit ne mondjak, a vetítés végén lehet nem száraz gatyával jönnek ki a férfiak - a végére viszont már elnevetem magam. Persze, ha a filmjeim közelébe kerülne, akkor sem tenném olyan jelenetbe, amit ő ne szeretne. Egyébként sem szokásom belekényszeríteni se férfit, se nőt olyan helyzetekbe, amiket nem akarnak vállalni. De a szereplőválogatáskor általában eléggé nyíltan szoktam fogalmazni, szóval ha valakinek lesz meztelen jelenete a filmben, akkor arról már azelőtt tudomást szerez a menedzserétől, hogy eljönne a meghallgatásra. Azonban a magamutogatást sem szeretem, szóval csak indokolt esetben kérek meg ilyesmire bárkit – mint mondjuk a női vonzerő bizonyítására. Ha Mila is így viselkedne velem, valószínűleg én is szívesen behódolnék neki.
Sajnálom kicsit, hogy a munkáink ennyire elszakítottak egymástól minket. Korábban menekülőként szakadtam ki a családi házból és indultam meg Észak-Karolina felé, de aztán később kiderült, hogy Mila is modellnek akar állni, aztán azóta olyan ritkán látjuk egymást, hogy az valami hihetetlen. Az ilyen lehetőségeket ezért is öröm megragadni, mint a mostanit.
Látszólag bevált a kis ideglelésem vele szemben. Csak jobban kezdek nevetni, mikor még meg is üti a karomat. Arra már nem is mondok semmit, hogy így rajta hagyja a kezét a vállamon utána. Szavai viszont a szívemig hatolnak és tőrként forog benne. Ó, ha te azt tudnád, Mila! Bár szerintem, amennyi megmásíthatatlan jelet adtunk egymásnak az elmúlt percekben… Már emelném szóra a számat, de inkább befogom. Nem tudnám ezt úgy kihozni, hogy ne lehessen élből rávágni, mire is gondolok.
- Hogy érted, hogy nem az, akit szeretnél? Talán van valaki, akin megakadt a szemed? - egyben valódi, másrészt költői kérdésként teszem fel neki. Azon, hogy próbálkoznak nála, nem nagyon tudok meglepődni. Dolgoztam együtt pár modellel az évek során, akár filmen, akár fotózás keretein belül és vagy látva, vagy pedig nekem mesélve hallottam a különböző sztorikat. Nem könnyű az élet nekik sem, valószínűleg ezért is próbálnak inkább azokhoz a fotósokhoz ragaszkodni, akik szigorúan szakmai szempontból tekintenek rájuk.
- Fogalmam sincs még. Kíváncsi vagyok, megvan-e még a zongora. Valami karácsonyi nótát jó lenne eljátszani, ha már tavaly nem tudtam itt lenni. Amit még mindig bánok - ez a dolgozó ember keresztje. Főleg az olyan munkakörben dolgozóké, mint az enyém. Haza tudtam volna utazni, de összességében nem érte volna meg. 12 óra utazás haza, néhány óra itthon, aztán mennem kellett volna egyből vissza a forgatás helyszínére, ami megint 12 óra utazás. Felajánlásán meglepődök és hamar el is gondolkozok rajta. - Nem is hangzik olyan rosszul ez az ajánlat. Legalább megspórolom magamnak a kereséssel járó hajszát. Persze csak akkor, ha Anának sincs ezzel gondja - nem akarok én ott harmadik felesleges kerékként funkcionálni, ezt akármennyire sem úgy értem, hogy a két lány között lenne valami. Csak nem akarok belerondítani a kis megszokott rendjükbe, életvitelükbe.
Biztos vagyok benne, hogy most örül magának, mint fajom a farkának, hogy sikerült már ilyen hamar ennyit kicsikarnia belőlem. - Na jól van akkor. Bepótoljuk az eddig elvesztegetett éveket! - mosolyodom el féloldalasan. Koccintok vele, azt követően a pohár alját a pulthoz koppintom és lehúzom a felest. Addig üsd a vasat, míg forró – hát a mellette lévőt is lehúzom. Ekkor már viszont rendesen vissza kell tartanom magamat, hogy ne jöjjön vissza a vacsorám a bárpultra. Nem sok lehetőségem van ezen rágódni, mert megint megérzek valamit, amivel Mila csak újfent az agyamat akarja húzni.
A zavar helyett azonban most inkább a „ne szórakozz velem” arckifejezésemet húzom fel és nézek rá. - Nem vagyok zavarban, de igen, üljünk át - a kezét pedig én magam fogom meg és tolom le a combomról. Ha így akarsz játszani, drága mostohatestvérem, akkor játsszunk így. Valahol itt pattant el nálam a cérna, de nem a rossz értelemben. Már másodjára hoz szándékosan ilyen helyzetbe, így én sem fogok neki kegyelmezni. Aztán majd kiderül minden a maga idejében.
Ahogy a csípőjét ringatja előttem, nem könnyíti meg a dolgomat. Hamar rosszabbnál rosszabb dolgok fordulnak meg a fejemben, mint például hogy legszívesebben hogy dönteném rá annak a boxnak az asztalára, de gyorsan elhessegetem őket. Faszom. Mi van most velünk? Mi ez az újdonsült vonzalom, kívánkozás az ő részéről? Eddig akármikor találkoztunk, volt ugyan feszültség közöttünk, de nem ilyen mint most.
Habozás nélkül ülök le mellé a boxban, és ahogy az előbb ő, úgy most én vagyok az, aki nem ismeri a személyes szféra fogalmát. Ennél távolabbi helyet a pulttól szinte nem is választhatott volna – de nem bánom. Legalább a kíváncsi szemek elől jól el vagyunk rejtve. Én tuti, Mila már kevésbé. Ebben a ruhában megjelenni egy ilyen bárban. Mióta bejöttünk, mást sem látok, minthogy minden férfi őt nézi.
Kérdése hallatán egy hangos hümmögés hagyja el a számat, egy amolyan „azigen” kifejezéssel az arcomon. Bele a közepébe. Jól van, ha így, hát így. Féloldalasan felé fordulok, kezemet a feje mögé rakva, ahol meg tudom támasztani a bútorban. A másik kezemet pedig fedetlen combjára helyezem. – Az attól függ – szólalok meg, ahogy lassan, gyengéden, érzékien kezdek el most én egyre fentebb simítani a lábán. Közben füléhez is közelebb hajolok, majd oda suttogom a következőket: - Te melyiket szeretnéd inkább? - az i-re feltéve a pontot még egy halovány pillanatra fogaim közé is csippentem a fülcimpáját, miközben a kezemet ugyanolyan sebességgel vezetem tovább, kíváncsian várva mikor állít le. Ha egyáltalán leállít. Ha nem teszi… beleborzongok a gondolatba is.

Ó, igen, tisztában vagyok, hogy milyen fotósorozatokat vállal. Az már másik kérdés, hogy nagyon ritkán szoktam őket megnézni. Nem azért, merthogy az én mostohatestvérem és nem akarom látni, mik készülnek róla. Sokkal inkább azért, mert félő, hogyha elkezdem nézegetni a képeit, újra elkezdek vágyakozni utána és akkor nem lesz megállás. Most is… találkozunk körülbelül másfél év után újra és alig kellett ránéznem, hogy máris görcsbe ránduljon a gyomrom. Az instáját sem követem egy ideje már, de az igazság az, hogy az alkalmazást is jó régen letöröltem a telefonomról. Nem csak ez az okom volt rá, hanem hogy egyszerűen nem tudom kihasználni és időm sincs rá. Viszont most abba belegondolni, hogy a közös fotósorozatot lehet nem ugyanúgy értettük. Nem mintha egyik vagy másik jobb lenne. Ha őt félmeztelenül látnám, szerintem eltűnne nekem is minden szakmaiságom. – Ugyan, ne viccelj! Biztos vagyok benne, hogy hoznád a szerepet, akármibe is raknálak. Hisz régen is szerepeltél egy-két kisfilmemben és lásd, csak vittem valamire – mosolyodok el. - Na majd egyszer, ha engedi mindkettőnk szabadideje, összehozunk valami kis szösszenetet. Úgy is van pár ilyen rövidke ötletem, ami filmvászonra nem nagyon férne fel, de kisfilmként jól működne. Aztán meglátjuk, hogy miként állsz magadhoz és a színészi pályához - persze nem akarom a jelenlegi munkájából kirántani. Úgy érzem, szereti ezt is csinálni, de tisztán emlékszem, hogy régen mennyire is színésznő akart lenni. Ingyen és bérmentve kipróbálhatja magát egy rendes hollywoodi producernél. Én is már jobban belelátok a szakmába, és tudom, hogy mivel lehet kideríteni egy feltörekvő színészből, hogy van-e affinitása ehhez.
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar fogok lakást találni. Karácsony tájékán azt sem tudom, mennyire lehet nehéz apartmant találni, de szerencsére nem is kell ezen aggodalmaskodnom. - A hotelszoba ki van fizetve még 6 éjszakára, és azt akkor már ki is használom. De majd valamikor átcuccolok. Ismételten, ha tényleg nem gond! Nem akarok láb alatt lenni! - az pedig tuti, hogy a jelenlegi lakótársától minél távolabb fogom tartani magam. Véletlenül sem fogom hagyni neki, hogy bepróbálkozzon, mert Mila a féltékenységében tényleg kikaparná mindkettőnk szemét. Hozzá teszem jogosan. Én se szívesen látnám azt, hogy felhoz valakit a lakásra, és a másik szobából hallgathatom a duettjüket.
Kicsit el akartam húzni előle a mézesmadzagot, ezért is fogtam a kezére és néztem rá szigorúan. Részben valós is volt az idegességem, mert nem fűllik hozzá a fogam, hogy ennyire nyilvánosan, konkrétan a pult és mindenki szeme előtt próbál elcsábítani. De aztán a boxos ötletén elgondolkozva kieszelek én is egy kis kínzást. Bár, hogy az utána hova fog fajulni, nem tudom.
Alig teszek pár lépést a tervemben, már érzem rajta, hogy teljesen ki van készülve. Igen, én is így vagyok vele, csak én valamivel jobban leplezem. Azonban megálljt parancsol és most ő fogja le a kezemet – de nem ugyanabból az indokból, mint én az előbb. Egyelőre nem avatom bele abba, hogy a pultos éppen akkor panaszkodott a kamerára, mikor én itt egyedül vártam Milára. Kényelmes, hogy elromlott, ez tény. Kíváncsi vagyok, hogy ebben a hitében élve vajon mennyire lesz bevállalós. Ahogy hátra hajtja a fejét, a haján keresztül gyengéden megérintem a nyakát és finoman megsimítom a puha bőrét.
Elmosolyodom szavain, a döntő pillanat viszont akkor érkezik meg, mikor elveszi a kezét az enyémről. Halkan iszom a szavait, választ azonban nem adok, csak hagyom magamat sodródni az árral. A csókját először ugyanolyan óvatossággal viszonzom, mint ő. A vonzalom megvan köztünk, ehhez kétség sem fér az előbbiekből kiindulva – viszont érdekelt, a csók is ugyanúgy működik-e még, mint korábban. Hogy ugyanolyan érzéseket vált-e ki belőlem, mint régen. És a fene vigye el, igen. Sőt!
A csókot egyre inkább követelni kezdem és még mindig megtartva a lassúságot, már jóval szenvedélyesebben kóstolgatom az ajkait, mint az előbb. A hevességen maga Mila korrigál. A kezem a zöld jelzésre való váltását várva csak most indul újra útjára, és nem kell sok, hogy elérkezzenek ahhoz a bizonyos pontig. Rásimítom ujjaimat a fehérneműjén keresztül a legérzékenyebb pontjára, miközben nagyot sóhajtok ajkaiba.
- Tényleg nem itt kéne egymásnak esni - a csókot félbeszakítandó légvételi szünetet kihasználva szólalok meg vágytól reszkető hangon. Szavaimmal ezt mondom, azonban az ujjaim tovább szántják nagy óvatossággal és törődéssel a fehérneműje anyagát. Újfent ajkaihoz hajolok egy az előzőnél valamivel rövidebb, de nem kevésbé szenvedélyes csókért, mielőtt újra megszólalnék. - Úgy érzem, így már nem is fogsz menni abba a buliba? - mosolyodom el. Erősen hajt a gondolat, hogy elővegyem a telefont és felhívjam a taxis ismerősömet. Akármennyire is kívánom Milát, nem akarom, hogy itt esetleg a boxban, vagy a vécében essünk még ennél is jobban egymásnak. De az is tuti, hogy így még nem vágytam senkire sem, mint most őrá.

+18

Nem gondoltam volna, hogy az este ilyen irányokat fog venni. Tényleg csak azért jöttem ide, hogy lássam Milát, és hogy kicsit hozzuk már naprakészre magunkat a másik életével. Beszéltünk mi párszor telefonon, üzengettünk egymásnak Messengeren, de az mégsem ugyanaz. A közvetlen kommunikációt sokkal jobban szeretem, mint az ilyet. Semmi hátsó szándékom nem volt ezzel az egésszel, viszont mikor megjelent ebben a szerelésben már akkor tudtam, hogy rendesen erőt kell venni magamon. Erőt is vettem – egészen addig, míg nem hatolt bele az intim szférámba és a combomat el nem kezdte simogatni.
Nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni ezt az egészet. Mindkettőnkben van alkohol, és mikor legutoljára egymás szájában kutattunk, akkor sem voltunk józanabbak. A különbség, hogy ott csak néhány másodpercig tartott a csók, és nem volt ilyen szenvedélyes, ilyen vad, mint ez a mostani. Azóta már ő is felnőtt nővé vált és nem lehet továbbra már tinédzserkori kilengésnek betudni. Akarom őt és ő is akar engem. De remélem később sem fog sokkal több kételyem lenni, mikor kijózanodva realizáljuk, hogy mi is történt. Mindenképpen egy új szint lesz a kapcsolatunkban, ha ennek lesz folytatása. Márpedig a bugyijához érő ujjaim és a neki erre adott válaszreakciója igen is erre enged következtetni.
Én magam is felsóhajtok, mikor kezét ráhelyezi az ágyékomra. Le merem fogadni, hogy örül most a fejének. De kár lenne tagadni, én is. Az érintései nyomán a vér is elkezd egyre inkább lefelé szállni, melyet minden bizonnyal ő is érez a nadrág anyagán keresztül. Nem éppen két napja, vagy két hete volt hogy utoljára együtt voltam valakivel, de ettől függetlenül ezt a reakciót nem igazán tudná bárki más ilyen gyorsan kiváltani belőlem, mint ő neki sikerült most.
Magamban nevetek a szavait hallva. Sejtettem, hogy közre játszik a történetben ez is, bár elsőre tényleg elhittem, hogy őt is meginvitálták erre a rendezvényre. Azaz nem kizárt, hogy tényleg volt meghívója, csak az utolsó pillanatban inkább lemondta, hogy velem lehessen. Erre viszont biztosan nem számított, hogy az éjjel ilyen pontig fog fajulni. Bár le merem fogadni, hogy remélte.
Kicsit remegő sóhajtással figyelem, ahogy elhúzódik tőlem és feláll. Az a gond, hogy most nem csak ő áll. A zakómat megfogva hát, elrejtve a kis gondomat fogom két kezem közé magam előtt és úgy indulunk meg.
Pár pillanat múlva már a taxiban ülünk, én az irányokat megadom és… csend. Nagyon, nagyon kínos csend. A szívem még mindig a torkomban dübörög és kicsit hangosabban is veszem a levegőt, mint normálisan. Nem tagadom, nagyon a hatása alatt vagyok még az előzőeknek. Kérdésére válaszolván megrázom a fejemet. - Két perc és ott vagyunk - ahogy említettem, tényleg nem egy hosszú az út a bártól a hotelig. Gyalog viszont megőrültünk volna, az fix.
Következő megszólalásán csak kifújom a levegőt és átnyúlva a háta mögött az ülésen a tarkójánál fogva fordítom magam felé, hogy a kérdésére ne szavakkal, hanem tettel válaszoljak. Szenvedélyesen megcsókolom, és még éppen annyira sikerül tartanom magam, hogy ne kalandozzon el a kezem. Mindezt a hirtelen történő megállás szakítja meg. Gyorsan kifizetem a sofőrt és kiszállva megfogom Mila kezét, majd elkezdem a szobám felé vezetni. A recepción végig süvítünk, egészen a liftig, ahol megnyomom az ötös gombot és már haladunk is felfelé. Ha nem szálltak volna be többen is, nem biztos, hogy csak a kezét fognám.
A szobához érve engedem, hogy előre menjen, én pedig gondosan bezárom magunk mögött az ajtót. Az ágy helyett az asztal felé kezdem el tolni, hogy aztán felültessem őt arra, ezáltal kerülve egy magasságba vele. Csók helyett azonban kezemmel arcára simítok. – Most állíts le, vagy később már nem fogsz tudni! – mondom neki mosolyogva, félig nevetve is közben. Viszont nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni. Ha már eddig eljutottunk, és mindketten ennyire ki vagyunk készülve…
Ha nem érzek felőle meghátrálást, akkor újfent ajkaihoz hajolok, hogy ott folytassunk mindent, ahol a bárban abbamaradt. Kezem lassan újra megtalálja a helyét, miután pár másodpercig a combját cirógattam, időközben így tűrve egyre fentebb a ruhát is. Itt azonban már nem csak a fehérneműje anyagát akarom érezni, hanem őt magát is, ezért néhány pillanatnyi simogatást követően be találok tévedni alá. Mindeközben ajkaimmal elszakadok tőle és a fülétől kezdve a nyakáig haladok csókjaimmal. Míg lent felajzottságát megnézve simítom végig ujjaimat az egész nőiességén, és a csiklóját érintem meg, majd kezdem el lágyan ringatni ujjperceimet rajta, addig szabad kezemmel a ruha pántját kezdem el lefejteni Miláról. Fura ezt így kigondolni is. Hogy mindezeket nem egy vadidegen nővel teszem, hanem vele. Azzal, akit már 9 éve ismerek és korábban egy csókon kívül nem történt semmi sem köztünk. Most viszont olyan egyszerűséggel szántom ujjaimat a legérzékenyebb pontján, mintha már számtalanszor csináltuk volna ezt korábban.

+18

Jelenleg nem akarok a holnapra vagy az azt követő napokra gondolni. A hatalmas csend miatt a taxiban máris elkezdtem komplikálni mindent, de nagyon gyorsan elhessegettem bármi józan gondolatomat. Akarom őt, és szeretném a lehető legjobb élményekben részesíteni. Közben pedig remélem, hogy nem fog negatív következménye lenni annak, hogy mindenre hallgatok, csak az eszemre nem. De szinte kérnie se kell, mikor kérdését felteszi, akkor is szinte automatikusan hajolok hozzá közelebb. A bárban annál a csóknál minden eldőlt. Azóta egyre csak többet akarok belőle, és olyan helyeken is kalandozni az ajkaimmal, ahol korábban még gondolataimban sem merészkedtem, ha Miláról volt szó.
Egy teljesen másik üzemmódba kapcsolok át a szobába érve, mint ami eddig jellemző volt rám. Határozottan, akaratlagosan tolom közelebb az asztalhoz hogy felültessem rá és elkezdhessem kényeztetni. Egy percet sem tétovázok, ujjaim gyorsan szántani kezdik a legérzékenyebb pontját, miközben ajkaimmal bejárom az arca környékét.
Ő sem tétlenkedik, és nem zavartatva magát kezdi el az ingem gombjait kicsatolni és lezseren megszabadítani engem a ruháimtól. Mire a végére kerülünk, már lényegében minden csak lóg, csüng rajtam. Szerencsére az ő esetében még ennyi ruhával sem kell bíbelődnöm. A pántjait lehúzom, mivel együtt hamar a felsőtestét is képes vagyok felszabadítani. Ha épp nem a vállát és kulcscsontját csókolgatnám, hátrébb is húzódnék, hogy megnézhessem magamnak. Akármennyire is vágyok arra, hogy érezhessem, látni is szeretném őt teljes valójában. Bár nem kizárt, hogy azzal csak még jobban elvesznék. Mindezt a folyamatot ő még azzal előzi meg, hogy fentebb húzza a fejemet és az ajkaimat keresve újra csókolni kezd. Szabad kezemet az egyik mellére teszem, és finoman ismerkedni kezdek vele, lágyan masszírozva azt. Már ennél a mozdulatnál is felsóhajtok, annál nem kevésbé, mikor a nadrágon keresztül megérinti a férfiasságomat. Nem kell sokat dolgozni, már így is kellően fel voltam izgulva, pár érintés után pedig már egyértelműen kényelmetlenné válik a nadrágom. Nyögéseit az én mély sóhajtásaim teszik duetté, ujjaimmal pedig abbahagyom csiklója kényeztetését, de szinte pillanatokat sem várva csúsztatom még lejjebb, hogy a hüvelyébe vezethessem és kezdhessem el mozgatni őket. Kicsit erőteljesebben sóhajtok fel és szalad is ki a számon pár szó, mikor a nadrágommal kezd el bíbelődni és kezét bevezeti az alsóm alá. Még az a szerencse, hogy a boxer nem a feszülős fajtából való, mert akkor még ennyire sem lenne kényelmes, így viszont… - Ó, bassza meg… - sóhajtom a szájába, ahogy megérzem a kezének mozgatását is.
Még egy ujjamat belé vezetem időközben, tovább csókolom őt és játszok a mellével, mellbimbójával, mikor megszólal. Elmosolyodom szavain, és készségesen részt veszek a ruháim megfosztásában. A zakó, az ing is egyaránt mellénk kerül a földre, amint pedig a sliccet lehúzza és a nadrágot tolni kezdi, nincs nehéz dolgom a lábammal tovább folytatni ezt, miután a kezei már nem érnek. A boxeremtől már én szabadulok meg, és mielőtt bármit tehetne, őróla is le(/fel?)húzom a ruhát, amit vele ellentétben én nem csak úgy eldobok, hanem az asztal melletti székre teszem. Melltartóval (gondolom) nem kell foglalkozni, és miután a ruhától megszabadítottam, egy pillanatig végignézek rajta, beiszom minden egyes centiméterét, ami fedetlen. Mert igen, van még fedett része, a bugyit ugyanis egyelőre még meghagyom rajta. Főleg, hogy látom, milyen szexi darab van rajta. Gondoltam, hogy nem készül a buliba, de hogy még ilyen téren is próbált kitenni magáért, azért ahhoz le a kalappal előtte. - Bocsáss meg, csak… muszáj befogadnom a látványt - jegyzem meg neki erre az egy pillanatra mosolyogva, a többiben pedig úgy tekintek rá, mint mikor egy műértő figyeli a szebbnél szebb képeket. Műértőnek nem mondanám magam nők terén, csak egyéb hasonlat híján…
Egy kisebb reszkető sóhajjal térek vissza hozzá, már-már kezét én magam vezetve rá az erekciómra. Most azonban ahelyett, hogy ujjaim visszatérnének az előző helyükre, egy kicsit én is élvezkedek, hagyom hogy elhalmozzon a csókjaival. A harapásánál viszont újfent elveszek. Szeretem, ha a nő az ágyban játékos és vad. Ő rá pedig le merem fogadni, hogy mindkettő igaz.
Miután kiélveztem pár másodpercre a csókjait és odalent a kényeztetését, fejemmel más irányokat közelítek meg. Lentebb haladok, közelebbről vizsgálva meg a mellét és gondos figyelemmel szántom körbe a nyelvemet a mellbimbója körül. Ezt jó párszor megismétlem, majd ajkaimat körbe zárom körülötte, és megszívom, nyelvemmel továbbra is ingerelve ott, miközben felpillantok rá, akár csak azért hogy tekintetünk találkozzon, vagy akár csak azért, hogy láthassam a reakcióját erre, hogy tetszik-e neki vagy sem. Ismertem pár nőt, akik egyenesen ki nem állhatták, ha valaki ilyen kényeztetésben részesítette őket, illetve olyanokat is, akik már csak ennyitől el tudtak élvezni, más stimuláns nem is igazán kellett nekik.
Miután végeztem az egyikkel, és látszólag pozitív reakciót váltottam ki belőle, kezét elveszem a férfiasságomról, mielőtt még idő előtt érne el az orgazmus, majd áttérek a másikra és ott is hasonló figyelemben részesítem a mellét, mellbimbóját, mint az előzőekben.
Közben az asztalon található egyik dobozkát felnyitom, amiben megtalálható az óvszer. Őszintén szólva nem szívesen akarnám használni, mert teljes egészében akarom érezni, azonban megérteném, ha ő úgy gondolná, hogy szükséges. Épp ezért is vezetem oda az eddig engem kényeztető kezét, hogy ő döntse el, akar-e kezdeni vele valamit. Válaszát megvárva cselekszem, félrerakva a sajátos gondolataimat és csak az ő döntését részesítve előnyben.
Elszakadok a felsőtestétől és egy újabb csókban részesítem őt, miközben kezeim a bugyija két szélét fogják meg, ezzel jelezvén, hogy kicsit emelje meg a csípőjét, hadd szabaduljak meg ettől az anyagtól is. Amint ez megtörténik, a ruhájára dobom a fehérneműt és aztán ujjaimat látványosan benedvesítve simogassam meg odalent, szemeimmel is követve ezt a cselekvéssorozatot. Túlságosan is tetszik ez a látvány.
Nem kínzom sokáig az ujjaimmal, helyette közelebb húzom a csípőjét magamhoz, és én magam is csökkentem a távolságot közöttünk, hogy aztán gondosan vezethessem belé férfiasságomat, gondosan ügyelve arra, hogy fokozatos legyen az egész, ne siessünk el semmit, hanem legyen ez életünk legjobb éjszakája. Így hát lassan elkezdem mozgatni a csípőmet, minden egyes behatolásnál valamennyivel jobban feszegetve a határait és egyre beljebb nyomulva. Őszintén szólva, ha ilyen lassan haladunk, nem kizárt, hogy még gyorsabban el fogunk érni a célvonalig. Legalábbis saját magamból és a jelenlegi állapotomból kiindulva.