Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

- Ugye tudod, hogy ez gusztustalan? – úgy húztam el a szám, mintha Isa egy szőrös, nyolcszemű emberméretű pókká változott volna a szemem láttára. Valószínűleg akkor tényleg kevésbé lenne attraktív, mint amilyen, de ez igaz mindenki másra is. Ettől függetlenül nem szívesen gondoltam se a kapcsolatára, se annak részleteire, hiába voltak extra cukik Louval már évek óta. Én a magam részéről kicsit úgy voltam vele, hogy baromi sikertelen az egész életem ilyen szempontból, ami miatt nem volt túl könnyű feldolgozni az utóbbi időszakot. Ugyanakkor Isa végig mellettem volt és segített, meg tudtuk beszélni az egészet. Lényegében ez volt az egyik oka annak, hogy én is itt vagyok ott. Ha valakire egykor számíthattam, akkor illik viszonozni ugyanezt a szívességet. Egyébként meg, ha minden rendben ment volna, akkor sem hagynám magára. Mint sportoló, aki olykor könnyebb vagy durvább sérüléseket szenved, pontosan meg tudtam érteni azt, hogy ha maga alatt volt. A szurkolás nem feltétlenül egy olyan terület, amit rögtön a gimi után abba kellene hagynom, Isának viszont minden perc nagyon fontos volt. A szinkronúszásból baromi könnyű kiöregedni, és elkeserítő, hogy egy ilyen baleset tette fel a pontot az i-re nála.
- Nem értek egyet, szerintem mi ketten lennénk a legjobb modell ügynökök – határozottan jelentettem ki a dolgot – Ha valaki pont úgy néz ki egy fotózás előtt, mint ahogy én ma, az már régen rossz.
Itt nem feltétlenül a külsőmet akartam szidni, de nagyjából a reggel során én is annyira voltam hajlandó, hogy beszárítsam a hajam és feldobjam azt a sminket, amit a hétköznapok során szerettem alkalmazni. Ez egy kicsit több volt annál, mint amit munkába vagy az iskolába használtam, de ma vásárolni készültünk, nem pedig kötelezettséget teljesítettem. Nem voltam annak a híve, hogy divatbemutatót csináljak a suliból. Összességében szerettem helyeken úgy megjelenni, amit odaillőnek tituláltam, és úgy gondolom, hogy ez egy olyan tulajdonságom volt, ami a jövőben jó esküvőszervezővé tehet. Fontos dolog tudni azt, hogy bizonyos helyzetekben hol van az elég.
- Megcsinálhatnánk mondjuk a suliban és használhatnánk jótékonyságra a dolgot – ezen a ponton talán már nagyon elengedtem az ötletelést – A ruhák jöhetnek felajánlásból, nekünk meg bőven van elég sminkünk ahhoz, hogy használni tudjuk a lányokon.
Ha arra gondoltam, hogy nekem mennyi bontatlan termékem volt, akkor az valójában inkább tragikus volt, mint felemelő. Meg kellene tanulnom nem hülyeségekre elkölteni a zsebpénzem, az ötödik nude rúzs pedig határozottan annak számított, ha mindig ugyanazért az egy Chanelért nyúltam, amit annyira szerettem. Emellett a világ összes árnyalatában rendelkeztem szájfényekkel, amiket szintén maximum egyszer próbáltam ki magamon egy-egy buli alkalmával, aztán a jól bevált, színtelen darabomat használtam ismét, mert az minden sminkhez és öltözékhez ment, pont ellátta a feladatát, de nem volt hivalkodó.
- Milyen párkeresőt néztél mostanában? – én is éreztem, ahogy izgatott fények jelennek meg a tekintetemben – Ne érts félre, de annyira jó idegenek párkapcsolatában turkálni. Addig sem kell az embernek azzal foglalkoznia, ami körülötte alakul.
Nyilvánvalóan Isának sem volt mindig rózsás a kapcsolata Louval, ugyanúgy én is tisztában voltam vele, hogy Han és én nem leszünk együtt örökké. Az pedig, hogy hazamegy és többé nem látjuk egymást napról napra közelebb volt és megijesztett. Mert valószínűleg nem fogja feladni az egész életét meg azt, amit ismert csak értem. Én nagyon szerettem szerelmesnek lenni, de tisztában vagyok azzal, hogy mi az önzőség. Azt elvárni tőle, hogy velem maradjon örökké pedig határozottan az lett volna. Én nem vagyok biztos az életében, de a családja és a barátai jobb esetben mind olyan dolgok, amik azok. Nem választhat engem helyettük.
- Azt mondod? – nem voltam teljesen biztos abban,a amit mondott nekem – Talán a rózsás bőrömet jobban ellensúlyozná a szőke. Meg a szemem is kék, ahhoz jobban menne.
Láttam fotókat a szüleimről. Anyukám volt szőke hajú és kékszemű, apukámtól örököltem a szeplőket és a vörös hajat. Összességében nem az egyikük fontosabb tulajdonságait vettem át, hanem ténylegesen a kettejük keveréke voltam. Emiatt sokat gondolkoztam azon, hogy apának vajon fáj-e amikor látnia kell engem, mert nagyon hasonlítottam mind a két szülőmre. Nem tudtam volna okolni azért, ha minden alkalommal az jutna eszébe, amin a szüleim keresztülmentek. Mégse volt merszem arra, hogy erre ténylegesen rákérdezzek.
- Tuti az érveid élén jár az, hogy tudok főzni és nem halnánk éhen – nevetve mutattam rá a tényre, ami igaz volt rám. Isával nem csak a külsőnk különbözött nagyon. A közös pont az volt bennünk, hogy hasonló dolgok érdekeltek minket, illetve mind a ketten sportoltunk, de alapvetően másban voltunk jók. Ő okos, mindenkivel kivétel nélkül barátságos. Én egy kicsit tartózkodóbb tudok lenni és nem fejezem ki mindig a legjobban magam, de amiért sok időt töltöttem egyedül, kifogástalanul vezettem a háztartást. Sütiket készíteni kifejezetten szerettem, emellett jó volt a kézügyességem is. Nem állítom, hogy a világ legjobb rajzosa vagyok, de a bullet journalem azért elég jól néz ki. Inkább tartom magam kreatívnak, mint okosnak, emiatt sem gondolom, hogy szükségem lenne arra, hogy egyetemet végezzek.
- Amúgy sem szívesen szervezném a saját esküvőm – vontam meg a vállam – Ahhoz, hogy közel tökéletes legyen, szükségem van egy objektív álláspontra és ha én csinálnám a szervezés fő részét, akkor ez kimaradna.
Hittem benne, hogy ez a szakma nem véletlenül jött létre. Alapvetően pénzkidobásnak tűnik egy ilyen eseményre szakembert felfogadni, de én mégis hasznosnak tartottam ezt a munkát, hiszen kivétel nélkül másoknak okoz örömet az elvégzett munka. Ha valaki meg akarja úszni a logisztikát, akkor egyszerűbb egy szervezőcéggel egyeztetni, mint saját magától nekiállni a dolognak.
- Nem nagyon… Talán, amikor még kicsik voltunk, akkor emlékszem egy nőre, de végül abbahagyta a párkeresést – finoman vontam meg a vállam, aztán megcsóváltam a fejem – Nem tudom, hogy miért nincs neki, mert nem kérdeztem meg soha tőle.
Annak ellenére, hogy Lana számára veszteség volt az édesanyja hiánya, szerintem végső soron ő is azt szeretné, hogy apa is végre élhesse a saját életét és boldog legyen. Akár mind a ketten örülnénk még egy kistesónak, de ezt a dolgot részben el is engedtük, mivel az öreg annyira a munkájába temetkezett, hogy esélye sem lenne ismerkedni. Ezt röviden úgy tudnám jellemezni, hogy nem normális, amit csinál.
- Szerintem jól teszed, tuti papot hívna neked – halkan sóhajtottam fel – A sport miatt részben normális, ha kimarad, de amúgy felfújják az egész dolgot a fenébe.
Nyilvánvalóan aggasztó lesz az, ha emiatt nem lehet majd gyerekünk, vagy éppenséggel maga a tény se lehet kellemes, hogy ha pont várnánk a menstruációt és az rosszkor nem jön. Volt, hogy nekem is kimaradt egyszer kétszer, de alapvetően olyan, hogy huzamosabb ideig nem volt még nem történt. Ezzel szórakoztatni a szüleinket nem feletétlenül éri meg.
- Szerintem te inkább ne vezess – egyszer ültem mellette összesen, akkor is féltettem az életemet ahogy illik – Az utolsó dolog, amit rád bíznék az a vezetés lenne. Tuti, hogy a jogsid is hamarosan lejár, meg a maradék rutinodat is elveszítetted.
Isa szép volt, jó seggel, emellé okos is, szóval csak annyi, hogy nem főz a legjobban, alapvetően kevés ahhoz, hogy ne legyen túl tökéletes. Hittem benne, hogy azért volt hevesebb a habitusa és vezetett kurva szarul, hogy benne is legyen valami hiba. Az olyan lányok, mint amilyen ő általában elég picsák, de neki még ezt is sikerült kikerülnie.
- Te csak azért akarod mindenképp rám vagy a húgodra erőltetni Sorent, mert zavar, hogy szingli – vontam meg a vállam – Nyilván te is azok között vagy, akik rávetnék magukat. Nem nagyon ismerek olyan lányt a suliban, aki ne fordulna utána.
Ebben valószínűleg nem csak a szüleitől örökölt adottságai játszottak közre, az egy dolog volt. Soren modell, ami magába foglalja azt, hogy miért jó kapás. A legtöbb srácnál, aki a suliba járt, sokkal jobban öltözködött, mert érdekelte a divat, emellett tudta, hogy milyen hajstílusok állnak jól neki és mi illik egy bizonyos szetthez. És akkor nem beszéltünk róla, hogy az ő járása sokkal elegánsabb, ami miatt kitűnik a tömegből. Persze nekem aztán nincs bajom azzal, ha valaki szétvetett lábakkal lépked, de azért Ren tartása tényleg nagyon durva volt. Néha még én is egy tramplinak éreztem magam Mr. Tökéletes mellett.
- Oké, menjünk – nem is volt kérdés a válaszom – Úgyis régen ittam a tripla brownie-s shakeből és már kezdett hiányozni. És remélem tudod, hogy ami a Shake shackben történik ma, az ott is marad.
Talán neki már nem kell odafigyelnie a súlyára, de én még mindig szenvedtem ettől a dologtól. Ha az edzőm meglátna egy hamburgerrel, tuti megfenyegetne azzal, hogy ha a következő mérésnél két dekával is nehezebb vagyok, akkor kirak a csapatból. Mivel nem tartóember vagyok, nem szabadna ilyen felelőtlenségekre adni a fejem.
Eléggé meglepett az a fordulat, amit a beszélgetésünkben megjelent, de igyekeztem nem ránézni, hogy ne lássa rajtam ezt. Most neki mindenre van szüksége, csak a bennem tolongó kérdésekre nincs. Szóval egyszerűen csak elnyomtam magamban a kíváncsiságom, vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam. Ahelyett, hogy válaszoltam volna neki, egyszerűen csak belé karoltam és az étterem felé indultam el, amit említettem.
- Nézd csak – pont úgy mutogattam, mint egy bunkó paraszt, de minimum egy olyan személy, aki kicsit sem fél attól, hogy emiatt majd rászokik a lopásra – Az az asztal pont nekünk lett fenntartva. Senki sem ült le a közelében és nyugodtan tudunk beszélni evés közben ahelyett, hogy emberekkel lennénk körbe véve, akik azért hallgatóznak, mert unalmas az életük.
Mivel tisztában voltam vele, hogy vannak kihelyezett étlapok, határozottan indultam el az asztal felé. A négy fős hely pont elég volt ahhoz, hogy le tudjam tenni a táskámat és a kabátomat. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan téma, amit egyszerűbb úgy megbeszélnünk, ha nem nézek Isa szemébe.
- Bárki bármit mond – a pillantásommal az étlapon a csirkés hamburgereket kezdtem el keresni – Azok a szüleid, akik felneveltek. Nem a vérkötelék tesz senkit egy családdá. Szeretnél mesélni arról, hogy hogyan derült ez ki?

1 529 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

- Nem is kell mondanod semmit – az arcomra kiült egy magabiztos mosoly – Mivel a fejedbe látok, Isabel Marquina.
Soha senki nem fog rákényszeríteni arra, hogy a valódi teljes nevén hívjam őt. Hiába ismerjük egymást már évek óta, egyszerűen megjegyezhetetlen volt számomra mind az ő, mind a húga neve. Alapvetően mivel Amerikában a latin felmenőkkel rendelkező emberek szimplán az első keresztnevüket és az apai vezetéknevüket használták, én a magam részéről úgy gondoltam, hogy nem is feltétlenül van jelentősége. Spanyolból pedig sosem voltam túlzottan jó, mondhatni meg tudtam magam értetni a nyelven, de amúgy meg az anyanyelvem világnyelv, így nem feltétlenül fáradtam a nyelvtanulással. Olyan szempontból úgyis használhatatlan az egész, hogy a mexikóiak egészen másképp beszélik azt a bizonyos spanyolt, meg hát… Amúgy sem terveztem olyan fiúval randizni a jövőben, aki mondjuk egy határon túli menekült lenne.
- Igen, ez a másik dolog, ami ki szokta akasztani – halkan felnevettem – Egyébként valóban unalmasak azok a részek, ahol nincsenek extra makeoverek. Egy ilyen műsorban furán jön ki az, ha valakinek csak beszárítják a haját.
Vagy mondjuk tegyük fel, kap pár highlightot bele annak érdekében, hogy az eredeti hajszínének a szépségét hozzák ki. Emiatt én magam sem pörgettem minden részt, hiába kedveltem kifejezetten a műsort. Ugyanakkor meg már azon elgondolkoztam, hogy talán érdemes lenne nekem is megpróbálkoznom pár szőke tinccsel, de ez totális katasztrófát is csinálhatna a vörös hajamból… Emiatt inkább elengedtem az egészet.
- Én azzal a résszel egyet tudtam érteni, hogy a férfi versenyzők nagyrészt szexi állatok voltak – jelentettem ki határozottan – Viszont egy ilyen realityből nem kell Jersey Shore-t csinálni. Konkrétan már csak a kivágott jeleneteket nem tették közzé gondolom.
Ezek voltak azok a műsorok, amiket mindenki nézett, de valójában letagadta ennek a tényét. Senki sem akar villogni azzal, hogy igénytelen műsorokat fogyaszt a tévében, ami mondjuk azt eredményezi, hogy folyamatosan arról hazudunk otthon a szüleinknek, hogy „a barátaink meséltek egyes epizódrészletekről”, az említett baráti körnek pedig azt mondjuk, hogy „csak kapcsolgattunk a tévében, aztán pont elkaptuk ezt a részletet”. Lényegében mindenki fogyasztotta ezeket a realityket, de én magam sem tudom, hogy pontosan miért, mert egyik sem volt kifejezetten érdekes. Mondjuk jó háttérzaj volt, miközben a lábkörmeimet lakkoztam.
- Nem tudom mi jöhetne szóba a szőkén és a vörösesbarnán kívül – finoman megvontam a vállam – A második meg annyira béna, hogy akkor inkább maradnék a vörösnél, az mégis különlegesebb…
Magam sem tudtam pontosan, hogy miért voltam képtelen megélni a vörösségem által kapott adottságaimat. Talán amiatt is lehetett, hogy kiskoromban azért egy kicsit csúfoltak, amiért szeplős voltam, vörös hajjal. Nehéz egy olyan dolgot szexinek gondolni, amivel az embert évekig szekálták, pedig pontosan tudom, hogy sok fiú szereti a vörös hajat, illetve a szeplőket. Viszont mivel az egész bőrszínemre is jellemző volt az erőteljes, rózsaszín beütés, semmiképpen sem akartam olyan színt választani, ami ettől nagyon elütne. Szóval a világos árnyalatok alapvetően kiestek.
- Rendben, szívesen átnézem majd őket – azért elég minőségi dolgokat kapott ahhoz, hogy szívesen válogassak közülük, én magam pedig határozottan annak a híve voltam, hogy sminket kidobni az egyenlő azzal, hogy kivágjuk a pénzt is az ablakon. Nem hiszem, hogy Isának pedig be kellene számolnia egy olyan alapozóról, ami konkrétan az én sápadt bőrömhöz lett tervezve.
- Honnan veszed, hogy egyáltalán lenne nála esélyem? – finoman összevontam a szemöldökeimet, amikor ránéztem. Igyekeztem elhessegetni a fiú arcát, ami ismét az emlékezetembe kezdett kúszni. Valamiért olyan lányt tudtam volna elképzelni mellé, aki minimum annyira okos, mint Isa maga, emiatt pedig én úgy éreztem, hogy nem vagyunk egy szinten. Legalábbis az egy dolog, hogy hamar megunja, ahogyan félrehajigálom a füzeteimet, mert nem tudok megoldani egy-egy matekpéldát, és helyette inkább a telefonomat kezdem el nyomkodni. Az, hogy bizonyos dolgokba segít nekem, nem jelenti azt, hogy tetszenék is neki. Egyáltalán nem értem, hogy miért kellene azon agyalnom, hogy lehet-e esélyem egy srácnál, aki minden bizonnyal végez cserediákként nálunk és ismét hazamegy. Meg kellene nehezítenem a szívem azzal, hogy egy ilyen személyt kedvelek meg? Én a magam részéről nem voltam biztos benne.
- Rajtatok valamiért mégsem tűnik annak – egészen halkan mormogtam az orrom alatt. Nyilvánvalóan nem tettem hozzá azt, hogy az ő arcukkal szerintem semmilyen kombináció nem lenne unalmas, emiatt nem is lepődtem meg, hogy a két ügyeletes szépfiút mind a ketten kifogták maguknak a suliban. Emiatt nem feltétlenül voltam rájuk féltékeny, mivel sosem fájt a fogam se a nővérem pasijára, sem pedig Louisra, de azért extrán népszerűnek kell lenni ahhoz, hogy ezen felül Isa még Sorent is a hálójába édesgesse anélkül, hogy ez egyáltalán feltűnne neki. Szerintem mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az a fiú teljesen oda van érte, csak ő nem gondolta így. Mondjuk talán addig jó, mert így csak az egyikük került kellemetlen helyzetbe, aki egészen jól viselte a dolgokat, ha tényleg a lány barátja tudott maradni.
- Hát egy darabig papol arról, hogy okosan kellene költenünk a pénzünket, de aztán végül beadja a derekát – képtelen voltam nem elnevetni magam – Nyilvánvalóan tudja, hogy nincs szükségem ennyi dologra, de már unhatja a lelki zsarolást, amit ilyenkor néha képes vagyok alkalmazni. Egyszer azt mondtam neki, hogy csúnya leszek miatta, és az ő lelkén szárad a dolog.
És annak ellenére, hogy én csak a nevelt lánya vagyok, ő elég határozott véleménnyel volt arról, hogy én nem lehetek csúnya. Soha, egyetlen alkalommal sem éreztette velem azt, hogy más lennék számára, mint Lana, emiatt pedig hálás voltam, ugyanakkor volt egy kis szégyenérzetem is. Nyilván nem tölthetnék be olyan szerepet az életébe, mint a nővérem, viszont a tény, hogy Lana is elfogadott testvérének, és nem bánta, hogy az apukánk törődik velem is… Az rengeteget jelentett nekem. Csak ezt soha nem fogom az orrukra kötni.
- Miért fenyegetsz az apukámmal? – egészen kiérződött a felháborodás a hangomból – Majd én megmondalak neki téged!
Minden bizonnyal mondjuk, ha apa a Marquina lakás ajtaján csengetne, akkor nem arra gondolnának a szülei, hogy el akarják vinni a nagyobb lányukat, hanem megvendégelnék őt, mint ahogyan velem is tették mindig. Isabel szülei jó emberek, rengetegszer töltöttem már náluk az időmet, ami miatt otthon tudtam érezni magam náluk. Emellett persze olyan is volt már, hogy apával együtt jöttünk át vacsorázni, vagy esetenként együtt ünnepeltük a Hálaadást.
- Nem a nagymamád az a személy, aki a legjobban meg van botránkozva azon, hogy még el sem érem az ötven kilót? – finoman csaptam rá a lány combjára, de amint zöldre váltott a lámpa, rá is léptem a gázra, amennyire a forgalom engedte, hogy haladni tudjak – Komolyan mondom te… Ezek között kijutni a városból kész kínszenvedés.
Nem véletlenül volt rám jellemző az, hogy néha elővettem a mobilomat vezetés közben, de szigorúan csak akkor, ha dugóban álltam. Sosem lettem volna képes menet közben nyomkodni, rengeteg videót lehet látni az interneten arról, hogy emberek az ilyen sofőrök miatt kerülnek tolókocsiba… Nem mellesleg a motorosokra is vigyázni kell, meg mindenki másra, aki közlekedési eszközöket használ.
- Attól félek, hogy előbb verné meg, minthogy lecsukja – finoman megcsóváltam a fejem – Mégsem hagyhatom, hogy ezt csinálja.
Pontosan tudtam, hogy apa bármit képes lenne megtenni azért, hogy minket biztonságban tudjon, emiatt pedig sokszor megnehezítette egy kicsit az életünket… Mert konkrétan nehéz volt neki bemutatni a fiúkat. Mivel egyedül nevel minket, ráadásul férfi, aki állítja, hogy ismeri azt, ami a férfiak fejében jár… Csodáltam, hogy egyáltalán belement a párkapcsolatomba. Én pedig nem akartam ebből az egészből bonyodalmat.
- Szóval akkor rendesebb srác, mint amennyire jól néz ki? – én magam Soren esetében ezt nem tudtam eldönteni, aminek az volt az oka, hogy rendszerint másnaposan, vagy ittasan találkoztam vele. Ettől függetlenül vitathatatlan tény volt, hogy folyamatosan úgy vonult a suli folyosóján, mint egy híresség, bár talán akár azt is mondhatjuk rá, hogy ténylegesen az. Hiszen alig múlt el tizennyolc és ennek ellenére el tudja magát tartani.
- Ezért keressünk valami olyan helyet, ahol nem találhatnak meg minket – az arcomra kiült egy olyan olyan mosoly, ami egészen gonosznak hatott – Szóval a leginkább gusztustalan és egészséges, meg kalóriadús ételt kell választanunk, ők meg salátázzanak kedvükre.
A liftben megszabadultam a kabátomtól, mivel már én magam is éreztem, hogy erre egyszerűen nem lesz szükségem. Mivel éhes voltam, igyekeztem Isára bízni a kaja kiválasztását. Alapvetően én eléggé szerettem enni ahhoz, hogy ne legyek válogatós, kettőnk közül ő volt az, aki egy kicsit finnyásabb volt pár dologra.
- Nem emlékszem – halkan sóhajtottam fel a kérdésére, de aztán hozzátettem azt a professzionális választ, amit pár éven keresztül hallgattam – Viszont tudod, hogy sokáig jártam az iskolapszichológushoz azután, hogy a szüleim meghaltak. Szerinte túlságosan fájt nekem az emlék, ezért a tudatom egy olyan zugába raktároztam el, ahol nem érhetem el azt. Már az arcukat sem tudom felidézni.
És nem is feltétlenül voltam hajlandó fényképeket nézni a szüleimről. Pontosan tudtam azt, hogy ezzel az emlékükhöz nem vagyok hű, de ennek ellenére is képtelen voltam a saját életemet azzal nyomorítani, hogy megbirkózzak azzal a ténnyel, ahogyan elveszítettem őket. Mert egyszer talán, ha apa nem lesz elég elővigyázatos, akkor újra keresztülmegyek ezen, viszont annak már nagyobb tétje lenne.
- Miért kérdezed? – én magam éreztem, hogy talán meg akar osztani velem valamit, ezért úgy láttam, hogy egyszerűbb erre az egészre egyenesen rákérdezni. Magam sem tudom, hogy miért éreztem ezt, de mintha olyan dologról lenne szó, amiben tényleg segíthetek neki. Az pedig letagadhatatlan tény volt, hogy Isa másképp viselkedett a balesete óta, mint előtte, én pedig ismertem már őt egy ideje. Ez nem csak a traumáról és a sérüléséről szólt.

1 529 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

- Ezt akkor is igaznak érzed rám, amikor éppenséggel hisztis vagyok – nevetve tettem fel neki a kérdésem, amire egyértelműen nem volt a válasz. Pontosan tudtam, hogy szörnyen tudok viselkedni, ha arról van szó. Sosem volt túl könnyű a természetem, de reggel poén van arról, hogy a vörösek milyen habitussal lettek megáldva. Én, ha akartam, ha nem, ezt valamennyire tudtam igazolni, mivel sajnos, ha felidegesítettem magam, hajlamos voltam arra, hogy meggondolatlanul beszéljek másokkal. Isa is hozzám hasonló volt, viszont mi ketten sosem veszekedtünk túl sokat. Talán nagyon is hasonló természettel áldott meg minket a sors, lehetséges lenne ez?
- Hát amúgy én magam sem értettem a koncepciót – húztam el a számat – A természetes vörös olyan ritka és különleges az emberek számára. Miért nem a fazonon változtattak akkor már inkább? Azzal is elég sok mindent lehet tenni.
Én sosem válnék meg a hosszú hajamtól, de ettől függetlenül is tisztában voltam azzal, hogy egy modell helyzete más. Mivel így vagy úgy, de a testéből él meg, akkor is alkalmazkodnia kell bizonyos trendekhez, ha nem akar. Szerintem sok posztmodern stílust kedvelő fodrász szimplán csak unalmasnak találná az én hosszú, vörös hajam és megpróbálna rábeszélni valami izgalmasabb fazonra, de én a magam részéről sosem akartam ilyen dolgokba belemenni. Szerettem, hogy a hossza miatt kedvemre tudom formázni a tincseimet. Legtöbbször a pici és laza hullámokat, vagy pedig a teljesen szögegyenes frizurát részesítettem előnyben, mert ez a kettő egész jó alap volt, amit könnyen fel lehetett dobni csatokkal és kendőkkel, vagy egy-egy konttyal, fonással… Szerettem, ha tudtam kreatívkodni a hajammal.
- Talán a szeplők miatt nehéz is lenne olyan színt találnom, ami tökéletes, de arról inkább nem is beszélek, hogy mennyire világos a bőröm, így szinte minden erőteljesebb árnyalat ki van zárva az esetemben – húztam el a szám, aztán folytattam – De tudod mennyire őrjítő dolog megtalálni a megfelelő szemöldök termékeket? Neked és Lanának olyan szerencsétek van!
Igazi hisztis csitri módjára biggyesztettem le az ajkaim. Sokan különlegesnek látták a vörös hajam, én meg minden bizonnyal azért nem szerettem annyira, mert magamon teljesen másképp láttam, mint ahogyan mások szemlélték. Ez pedig önmagában elegendő volt ahhoz, hogy ne tudjam annyira szeretni. Sok hátránnyal járt, hozzá kellett öltözködnöm, sminkelnem, nehezen találtam termékeket, amik megfeleltek volna, festék nélkül pedig leginkább úgy néztem ki, mint egy hulla, amit kiástak a nyughelyéről. Sokkal egyszerűbb dolgom lenne, ha Isához hasonló, bronzos bőrrel és sötét szemmel, illetve hajjal lettem volna megáldva. Legalább nem kellene folyamatosan a szemöldökcuccokra vadásznom.
- Lehet, hogy nevek nélkül mondod, de ettől még mind a ketten pontosan tudjuk, hogy kire gondolsz – szigorú pillantással néztem a lányra – Ne is említsd, jó? Nem akarok róla beszélni.
Épp eléggé volt megalázó és fájdalmas az, ami körülöttem zajlott Austin miatt. Főleg, ha azt nézzük, hogy most ezért nem akarok pasit és fogok teljesen megkeseredni mind a tizenhét évemmel együtt. Persze tisztában voltam azzal, hogy lehet rajta kívül még más is, aki talán meg fog becsülni és mondtak nekem egyéb megnyugtató dolgokat is, de mégis jelenleg túlságosan is szomorúvá tett ez az egész dolog vele ahhoz, hogy ne tudjam ennyire jól kezelni a dolgot.
- Elég sokan a suliból – mondtam határozottan, de aztán halkan felsóhajtottam, mert semmiképpen sem akartam rákényszeríteni erre az egészre őt – Figyu, mi lenne, ha csak átjönnék jövő héten, és ha még mindig nincs kedved hozzá, akkor mondjuk megnéznénk egy filmet, vagy hasonló? Hozok majd nasit meg valami csípős szószt.
Lassan elmosolyodtam és párszor végigsimítottam a karján. Egyáltalán nem akartam ráerőszakolni ezt az egész helyzetet, mert simán lehet, hogy csak az ellenkezőjét érném el vele nála. Éppen ezért is örülök annak, hogy egyáltalán fontolóra veszi a dolgot. Az is már előrelépés, nem? Egy jel arra, hogy talán lassan feldolgozza mindazt, ami körülötte történik, és visszakaphatjuk őt.
- Így van! – talán egy kicsit nevezhetjük ördöginek azt a mosolyt, ami kiült az arcomra – Ráadásul, ha nekem valami megtetszik, azt mindig megveszi nekem, mert tudja, hogy nem egyszerű dolgokat találnom a szememhez és a hajamhoz. Láttál már valakit, aki olyan elbaszott, mint én? Kék szem és vörös haj? Ennél hülyébb kombót nem is örökölhettem volna a szüleimtől, de legalább apa a szép sminkeken és ruhákon nem fukarkodik soha. Először ellent mond, de aztán meg lehet győzni.
Illetve kifejezetten szeret Lanát és engem boldognak látni. Jelenleg talán ez kicsit részletkérdésnek is számít, de ettől függetlenül is nagyon meghatározó volt az életében az, hogy kettőnkkel minden rendben legyen. Én pedig hihetetlenül hálás voltam neki ezért, hiszen én csak egy kislány voltam, aki magára maradt, de ő mégis a saját gyermekeként tudott felnevelni engem. Persze a végtelenségig így sem tudtam felhasználni a képességeimet, ugyanakkor nem matatott sosem a sminktáskáimban. Szimplán csak az idegesítette, hogy a háznak valóban minden pontján az én sminkjeimet szedi össze. Ilyenkor szembesül azzal, hogy istentelenül sok pénzt költök ilyen dolgokra, más pedig ugye éhezik.
- Így van, biztos lehetsz benne, hogy rád fogom kenni a dolgot. Nem felejtettem el azt, amikor hatodikos korunkban megvádoltál azzal, hogy elvettem a sapkádat! – tényleg megtörtént ez, de szimplán csak idegesített, hogy az orrom alá tolta a rózsaszín darabot minden alkalommal, nekem meg nem volt hasonló. Így apával sem vetettem, sokkal szívesebben szabadultam meg attól, amit Isa kapott a szüleitől.
- Megleszek. Ha még egyszer megpróbál bántani, akkor megfenyegetem apával – finoman megrántottam a vállam, és igyekeztem megejteni felé egy biztató mosolyt. Apa nem csak a munkahelyi pozíciója, hanem a termete miatt is ijesztő. Elég egyértelmű volt, hogy Lana kitől örökölte a magasságát.
- Aki nem ismeri el azt, hogy Soren jóképű, az minden bizonnyal vagy vak, vagy hülye, vagy pedig vak és hülye egyszerre – úgy magyaráztam, hogy egyetlen pillantást sem vetettem rá, mert a tekintetemet igyekeztem az úton tartani. Autóval egészen könnyedén meg tudtuk közelíteni a plázát, ahova készültünk, de én magam is tudtam, hogy sokkal inkább a kocsi csomagtartója lesz igénybe véve a mai nap folyamán. Minden bizonnyal be fogunk tározni egy csomó felesleges cuccot, amiket majd érintetlenül adományozunk el karácsonykor.
- Talán, ha többen mondjuk, akkor csak nem beszélünk hülyeséget – egy oldalpillantást vetettem a lányra, amikor lefékeztem, aztán kikapcsoltam az övem és elhagytam a volán mögötti helyet. Amint a lány is kiszállt mellettem és átért az én oldalamra, egyszerűen belecsimpaszkodtam a karjába és húzni kezdtem a bejárat felé.
- Mondd, hogy bűnözhetek egyet és eszünk vásárlás előtt! – jelentettem ki, a tekintetemmel pedig kérleltem őt – És, hogy nem mondod el senkinek, de olyan szívesen betolnék valami csöpögős, zsíros hamburgert, hogy azt el sem hiszed! Üres hassal pedig csak nem mehetünk sehova, ugye?

1 054 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

- Imádom, hogy ennyire kedves vagy velem, komolyan – időközben már rég a szobájában voltam, ezért is tudtam átölelni a lány nyakát, és eldőlni vele az ágyán – Legalább megnyugtathatnál annyival, hogy cuki az orrom hegye, amikor teljesen vörös.
Meg lényegében az egész orcám, ami csak még jobban kiemeli a szeplős fejem. Alapvetően kislány koromban nem szerettem, amikor a fiúk vöröskének csúfoltak és az emberek megnéztek, amiért a karom is szeplős volt. Tény és való, hogy ennek a megítélésem már egészen megváltozott, de ettől függetlenül is megmaradtak bizonyos dolgok. Jobban szerettem, amikor le volt alapozva az arcom, de ugyebár ez nyaranta elég lehetetlen volt.
- Nem tudom miért lett mostanában trend a vörös haj – vontam meg a vállam – Mert tényleg nem egyszerű megfesteni. Én is késztetést érzek arra, hogy megváljak a hajszínemtől, mivel már annyira mainstream lett az egész...
Bár fogalmam sem volt arról, hogy milyen árnyalatra kellene váltanom. A kék szemeim miatt valószínűleg a szőke jó választás lett volna, vagy egy kevésbé hivalkodó barna árnyalat is illett volna hozzám. Az biztos, hogy Isa fekete tincseivel leginkább egy boszorkányra hasonlítottam volna... És talán pont ez volt az, amit tőle és Lanától is irigyeltem.
- Ne legyél ilyen – kicsit lebiggyesztettem az ajkaimat, ahogy rápillantottam – Biztos meg fogjátok oldani. Mindig megoldjátok.
A magam részéről nem tudtam, hogy ennél többet miként mondhatnék neki. Lényegében pont nem tőlem várt valószínűleg párkapcsolati tanácsadást, hiszen negyed annyi tapasztalattal nem rendelkezem, mint ő. Illetve már annyira régóta együtt voltak... Hozzájuk hasonló párt maximum a filmekben láttam, éppen ezért gondoltam úgy, hogy biztosan túl fognak jutni ezen az egész krízisen.
- Ez sosem volt kérdés – talán egy túlságosan széles mosoly ült ki az arcomra, ahogy kimondtam a szavaimat – Mindenki szórakoztatóbb részegen... Vagyis majdnem mindenki.
Az egészen biztos, hogy Austin például nem az, de véletlenül sem szerettem volna említeni a nevét. Pont nem annak van itt az ideje, hogy az én szívbajaimat próbáljuk meg helyretenni, amikor Isának jelenleg sokkal több problémája van.
- Én is szeretném látni – jelentettem ki határozottan – Éppen ezért gondolom azt, hogy tökéletes lenne, ha már végre kipróbálnánk a dolgot. Mit szólsz a csodálatos tervemhez?
Akármennyire akarja elutasítani ezt a bulit, szinte biztos voltam abban, hogy ennél jobb döntést nem is hozhatnánk. Hiszen ha valakinek, akkor neki határozottan szüksége van arra, hogy eldobja egyszer az agyát és minden problémájáról megfeledkezzen legalább pár perc erejéig.
- Melletted legalább anyukád ki tud állni, de én mit fogok mondani apának? – egészen nagy szemeket meresztettem rá, ahogy feltettem a kérdést – Most pont itthon van, de Lana a változatosság kedvéért valamerre csatangol. Ki fogja megmagyarázni neki, hogy ezek igazán szükséges dolgok?
Nem mintha apa bármit is sajnálna tőlem, de már a múltkor is tett arra megjegyzést nekem, hogy megint sokat költöttem. Azt is elmondta, hogy minden bizonnyal nincs szükségem minden évben legalább hat új táskára, de ő ezt nem értheti. Hiába magyarázom neki annak az előnyeit, ha minden outfithez rendelkezik az ember lánya ténylegesen egy külön táskával, egyszerűen közölte velem, hogy vennem kellene egy feketét, amibe minden cuccom belefér, és ennyivel lerendezni a dolgot.
- Te ellenem vagy! – színpadiasan a szívemre tettem a kezem, aztán folytattam az elkezdett hisztit – Tudod, hogy rajtam jól állna, és erre akkor akarod megnézni, amikor velem mész oda? Ha apa miattad nyír ki, egész életedben kísérteni foglak!
Határozott hangon fenyegettem meg, még az ujjamat is bevetve, de a végét így is elnevettem. Pontosan tudtam, hogy nem egy highlighter fogja kiverni a biztosítékot, sokkal inkább, ha azzal az indokkal, hogy „nincs egy göncöm se”, hazaviszem a fél Zarát.
- Minden bizonnyal két hétig lennének alkalmazottjaim – egészen vidáman nevettem fel, magam is viccesnek tartottam az önkritikát, amivel jelen helyzetben rendelkeztem – Szerintem jobban állna nekem, ha egyedül dolgoznék. Talán túl sok agressziót vinnék a munkába és utálna mindenki.
Ez a suliban is megfigyelhető volt. Egy dolog, hogy Isa ismer és régóta a barátnőm, viszont ugyanakkor nem tagadhattuk le azt a tényt sem, hogy mindenki más egy picsának tartott. Nem mondom, hogy a felvetés teljesen jogtalan, de sokkal kedvesebb voltam néhány libánál... Egyszerűen csak megtévesztette őket a szurkolólányokról keringő sztereotípia áradat.
- Tudom, hogy nem gyújtottátok fel – óvatosan söpörtem ki egy tincset a homlokából – Láttam. Egészen takarosnak tűnt a konyhátok, amikor bejöttem.
Úgy tűnt, hogy jelen esetben elkerülhetetlen lenne Austint kihagyni a beszélgetésünkből. Én magam sem tudom, hogy miért meséltem el neki azt a bizonyos részletet, de határozottan kezdtem egyre rosszabbul érezni magam a dolgok alakulása miatt. És hiába nem rólam szólt ez a nap, nehéz volt visszatartani már a történéseket. Szerencsémre pont a piros lámpánál álltunk, mert a kormányon így is megremegett a kezem egy kicsit.
- Pár hete... Nem akartalak ezzel terhelni úgy, hogy kórházban voltál, Isa – sípolva szívtam be a levegőt, ahogy kiejtettem a szavakat – Han otthon volt, tehát nem történt baj. Utána még hajlandó volt megbeszélni a részleteket.
Már amennyire szegény fiú segíteni tudott. Azóta már lényegében ő sincs nálunk, holott reménykedtem benne egy kicsit, hogy megtetszik neki a suli és nem megy vissza Kínába. Hiába tűnt zárkózottnak, ugyanakkor rendes fiú. Az, hogy ő is elment, végleg megölte az emberekbe vetett, összes hitemet.
- A húgodat össze kellene hozni Sorennel – határozottan léptem rá a gázra, amikor zöldre váltott a lámpa – Azt ne mondd, hogy nem tetszik neki... Ő mindenkinek bejön.
És ahogy telt-múlt az idő, az a fiú egyre csak szebb és szebb lett... Én a magam részéről meg leginkább azt szerettem volna tudni, hogy egyáltalán mivel van otthon etetve, hogy ilyen pozitív változások lépnek csak életbe nála. Biztos jó cucc lehet.
- Mondjuk múltkor elég furán nézett rád az a fiú... – lényegében csak hangosan gondolkodtam. Az is lehet, hogy én láttam rosszul az egészet, mivel Sorennek eddig is voltak barátnői, de időről időre én úgy gondoltam, hogy ő egyszerűen csak odáig van Isáért.

946 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

- Igen, aztán hirtelenséggel nyár lesz, és leginkább egy folyami rákra emlékeztetem az embereket – büszkén használtam a szakszót, de röpke pár pillanattal később rá is jöttem arra, hogy valójában igen nagy butaságot hadováltam össze – Homár. Arra gondoltam.
Soha nem voltam a biológia ásza, nekem a rák csak rák volt, és leginkább akkor gondoltam az állatra, amikor az év legmelegebb időszakában felvettem a színét. Ilyenkor mindig idiótán néztem ki az orrom hegyén hámló bőrrel, és a vöröslő orcákkal. Mint egy alkoholista. És az egészben az a szomorú, hogy néha nem is igazán áll messze az igazságtól ez a bizonyos kifejezés.
- Engem mondunk festettnek – vontam meg a vállam mosolyogva – Így is mindenki megkérdezi, hogy eredeti-e a hajszínem. Valamiért a szőkéket mindig festettnek nézik.
Tény és való, hogy kifejezetten világos árnyalatú a hajam, bár annyira azért nem tejfölszőke, amilyen kicsi koromban voltam. Ettől függetlenül nem véletlenül adták nekem a Barbie becenevet annak idején, amit annyira utáltam. Ma már egészen testhezállónak érzem, bár az is igaz, hogy kifejezetten sok rózsaszín cuccom nincs.
- Hát úgy tudom, hogy mindenki-mindenki – vontam meg a vállam – De jó lesz ez. Szükségünk és jogunk van a kikapcsolódáshoz. Neked is jót tenne ha leinnád magad. Majd hazaviszlek, megígérem.
Az, hogy ezt miképp fogjuk végrehajtani, már egy másik kérdés. Én semmiképpen sem akartam vinni a kocsit, mert igyekeztem vigyázni rá, így vagy a nővérem marad lehetőségnek, vagy a taxi. Jelenleg mondjuk inkább választottam volna az utóbbit, mert nem igazán jöttünk ki Lanával az elmúlt időben. Leginkább semmit sem tudtam róla.
- Csak szeretném ha minél hamarabb jól lennél – kerültem ki végül a kérdését, miközben finoman megsimítottam a karját és végül a kezére nyúltam rá – A mosolygós és energikus Isabel, akit mindenki annyira szeret.
Talán ő volt az egyetlen olyan népszerű lány a suliban, aki körül nem keringtek furcsa pletykák azzal kapcsolatban, hogy mi mindannyian szemetek vagyunk. Legalábbis engem gyakran tituláltak olcsó csajnak annak ellenére is, hogy egyáltalán nem voltam az. Még tinderes profilom sincs.
- Rossz hír, hogy fogyóban van a Fenty alapozóm, ugye? – húztam el a számat – Nem mellesleg ha jól láttam, van némi akció a highlighter stickekre is. Én pedig a Confetti árnyalatot vadászom már mióta.
Néha kissé ijesztő, hogy milyen beleéléssel a hangunkban tudunk sminkekről társalogni. Ettől függetlenül amit mondtam az teljességgel igaz volt, lényegében egyetlen highlighterem sem tetszett, amióta megláttam a Confettit. És soha életemben nem tudtam megvenni magamnak, mert mindig elvitték előlem... Hiába van otthon Jeffrey Star termékem. Azt nem Rihanna készítette, akire a lányok közül mindannyian istennőként tekintettünk.
- Kinézed belőlem, hogy igazgatni tudok majd egy saját vállalkozást? – mosolyodtam el, kissé felvonva a szemöldökeimet. Lényegében ha megfelelő szakemberek vannak mellettem, akkor talán van esély a dologra. Anélkül én saját magamban nem bíznék ennyire. Az biztos, hogy a könyvelés résszel nem vesződnék.
Egyetlen kedves mosollyal nyugtáztam a szavait, aztán inkább arra igyekeztem figyelni, hogy minden probléma nélkül fordíthassam el a kulcsot a kormányban, majd kanyarodjak ki az utcából. Tudtam, hogy ez a téma kényelmetlen neki és nem depressziózni akartam vele ma. Elmondja, ha készen áll rá, most másképp van szüksége rám.
- Azok a kolumbiai férjek minden bizonnyal éhen halnának – mosolyodtam el, miközben megráztam a fejem – Nem mintha én jobb lennék nálatok a konyhában. De nekem is szükségem van valami szuper egészségtelenre... Azt hiszem szakítani fogok Austinnal.
Az utolsó mondatomat magam sem tudom miért tettem a mondandóm végére. De egyre inkább kezdtem biztos lenni abban, hogy ez lenne a legjobb.
- Szólnom kéne apának, ő pedig elintézheti, hogy ne bántson... A múltkor képzeld el, részegen odajött a házunk elé – csak egy halk sóhajt eresztettem meg – Ez az egész nem mehet már így tovább. Nekem inkább többé nem is kell pasi. Büszke szingli leszek, mint a húgod.

611 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

Elég nyilvánvalóan halálra rémített az, ami Isával történt. Igazából a legrosszabb ellenségemnek sem kívántam hasonlót, így egyáltalán nem volt kérdés az, hogy ahogy megtudtam az esetet, már indultam is a kórházba. Ismertem a lányt, így minden bizonnyal azzal a ténnyel is tisztában voltam, hogy ilyenkor jobb őt magára hagyni... Hogy valószínűleg frusztrálta volna a társaságom, viszont talán egy kicsit lehetek önző ebben a helyzetben, és kijelenthetem, hogy ez az egész nem csak róla szól.
Itt vagyunk, mi, akik mind aggódtak érte. Itt vagyok én. Akit sosem érdekelt, hogy a tetteinek milyen következményei lehetnek. Aki nem fogja vissza a nyelvét, egyszerűen csak kimondja azt, amit gondol... Pont ezért a magatartásom miatt tudtam, hogy ott a helyem. Mert talán meg is tudom nyugtatni őt, illetve ez az egész nem csak róla szól... Rólunk is, akik borzasztóan aggódnak érte.
Végül jól is alakult a helyzet, mert rá tudtam venni arra, hogy kimozduljon. Nyilvánvalóan nem akarom rögtön leitatni meg azt, hogy az egészet egyszerűen elfelejtse, de ettől függetlenül is éreztem, hogy nem hagyhatom begubózni.
- Legalább jobban hasonlítottál rám – mosolyodtam el, miközben megráztam a fejem – Akkor kellett volna megpróbálni beadni valakinek, hogy valójában ikertestvérek vagyunk, mint az évzáró partink afterén.
Elég sok egyetemista vett rajta részt. Mivel Isa lényegében a senioromnak számít, sok olyan diákot ismer, aki elballgatott és jóban van velük. Pont ezért egészen könnyen találunk is bulikat. Persze egy kettővel én is jóban vagyok – már, illetve az én időmben is azért voltak diákok – de nem ismerek annyit, mint ő. Ezeken a bulikon pedig rendszerint bepróbálkozunk ezzel a szöveggel, amire csak pár értetlen pillantást kapunk válaszul.
- Mindenki ott lesz – adtam meg a választ neki. Régen nem kellett ezeket a dolgokat kétszer mondani neki, sőt a legtöbb alkalommal ő akart a legjobban menni ilyenkor, sőt az esetek nagy részében nem én voltam, aki tudott a bulikról.
- Ez annyira nem te vagy – sóhajtottam fel halkan, megcsóválva a fejem. Egy ideje már eldöntöttem azt, hogy a lányt feltétlenül ki kell majd faggatnom, határozottan mértékkel és finoman. Nagyon rossz érzésem van a változásával kapcsolatban.
- Persze mindenképp benézünk – mosolyogtam rá a lányra, ahogyan én magam is helyet foglaltam a vezetői ülésnél – Olyan szép pirosítót néztem ki a múltkor, csak rohannunk kellett és így ott kellett hagynom. Remélem lesz még belőle... Egészen barackos, de tudod a a rózsaszínesebb fajtából, arany csillámokkal. Nem is igazán lehet meghatározni, hogy pontosan hogyan néz ki, inkább majd megmutatom.
Illetve nem ártott volna betárazni a téli színem Tarte korrektorából sem, mert már én magam is éreztem, hogy kezdek túlságosan világosodni, így határozottan benne voltam a Sephorázásban.
- Irányításmániás vagyok, tudod. Épp ezért nem is megyek majd egyetemre. Nem nekem való egy betanult szakma, amivel engem ugráltathatnak – halkan fel is nevettem, miközben megcsóváltam a fejem. Azért ez nem teljesen volt igaz, elég jól boldogultam a kávézóban is, ahol már egy teljes éve dolgoztam. Viszont az határozottan egy olyan meló volt, amihez nem feltétlenü ragaszkodtam. Tisztában voltam vele, hogy nem a Starbucksból fogok nyugdíjba menni, így az elején össze tudtam szorítani a fogam, amikor betanítottak, most meg már nincsen rá szükség.
- Egyébként... – kezdtem bele egy kicsit bizonytalanul, mert magam sem tudtam, hogyan kéne állnom a témához – Fel a fejjel, jó? El fog múlni az egész... Én tudom, mert nekem is volt anno hasonló sérülésem, még ha nem is ilyen mértékű. Azt pedig remélem tudod, hogy ezen felül is bármit elmondhatsz nekem.
Csak egy oldalpillantást vetettem rá, majd elfordítottam a kulcsot a kormányban. Nem akartam depis dolgokról beszélgetni most, de ettől függetlenül ha neki ahhoz támadt volna kedve, hogy kiöntse nekem a szívét, akkor szívesen meghallgatom.
- Egyébként, ha már bűnözős napot tartunk pénzköltés terén, a kávé mellé bedobhatnánk valami gusztustalanul zsíros gyorskaját is – hintettem el egy újabb ötletet annak érdekében, hogy minél tovább le tudjam foglalni őt.

552 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

A magam részéről képtelen voltam rendesen kezelni ezt az egész baleset helyzetet. Amikor megtudtam, akkor is eléggé kiakadtam a dolog miatt, főleg amikor Isa közölte velem, hogy igazán nem kellett volna felakasztanom a húgát a falra és kiszedni belőle, hogy hol a fenében van... Miért nem jött kémiára, amin már időtlen idők óta nem ő a partnerem, mert a Han melletti széket foglaltam be... Emiatt nekem pedig borzalmas bűntudatom is volt. Lényegében félbehagytam a tanítást és úgy loholtam be hozzá, aztán kezdtem el bőgni neki, amikor azt láttam, hogy nem képes értékelni mindezt... Mert nem kellett volna érte megtennem? Mégis kiért tenném meg, ha nem a legjobb barátnőmért?
A magam részéről viszont ezt valahol eléggé megbántam. Mert egy dolog, hogy én megijedtem, de ettől függetlenül nem ártott volna legalább egy kicsit moderálnom magam... Mert volt ott valami, ami furcsa volt nekem, és képtelen voltam elengedni. Valami, amiről nem beszélt nekem... És nem. Nem várom el, hogy mindezt megtegye és nem is fogom ráerőltetni a dolgot, de boldoggá tenne, ha elmondaná, hogy mi baj van... Ha rám merné bízni a kis bánatát és legalább azt hagyná, hogy felvidítsam egy kicsit.
- Hagyjuk a formaságokat – mosolyodtam el, mintha a világon minden a legnagyobb rendben lenne... De az tény, hogy már van olyan kapcsolatunk, hogy egyszerűen rá merjem törni az ajtót – Így is jól nézel ki, te is tudod.
Legalábbis én a magam részéről egyáltalán nem lettem volna meglepődve, ha idén még egyszer megválasztják bálkirálynőnek... Mint ahogyan tavaly is, csak most éppenséggel nem Lou állna mellette királyként. Talán ez az egyetlen oka annak, amiért nem örülnék neki, ha ő nyerné a választásokat. Mert nem tudom elképzelni a Louis nélküli forgatókönyvét, az pedig – bár nem akarok vészmadárkodni – félek, hogy előre vetítené a jövőjüket...
- Egyáltalán nem sietünk – mondtam neki, majd ledobtam magam az ágyára – Szóval készülődj csak nyugodtan... De tudod a hétvégén lesz egy buli, ahova el kéne mennünk. Lorena egyik egyetemista ismerőse szervezi és be tud vinni minket is.
Egy ideje már én se nagyon jártam el otthonról, de Isára most rá fért volna a kikapcsolódás. Még ha nem is lenne képes arra, hogy a szoba közepén táncikáljon egy asztal tetején, akkor is ráférne egy kicsit, hogy kimozduljon.
- Miért lenne béna? – kérdeztem meg tőle lágy hangon – Ne legyél ilyen Izzie, gyere menjünk innen még mielőtt teljesen begyöpösödsz. Sok volt neked az utóbbi időben a szobádból.
Ezzel meg is ragadtam a kezét, de először a táskámból azért előkerestem a szempillaspirálom meg egy enyhén rózsaszínes árnyalatú rúzst, hogy ne jöhessen nekem azzal, hogy csupasz arccal rángatom ki a szobájából. Szóval lényegében gyorsan kifestettem a szempilláit és pirosító gyanánt használtam rajta a rúzsomat is... Mert ennyit tudtam a saját dolgaimmal tenni az érdekében.
- Szép vagy – mosolyogtam rá őszintén, mert egyáltalán nem hazudtam neki. Lényegében mindig őt tartottam a suli egyik – ha nem a! – leggyönyörűbb lányának, és mivel egészen eddig magabiztos és határozott volt, számomra kifejezetten kiborító volt a viselkedése. Viszont csak nem ordíthattam le a fejét azért, mert éppen szarul érzi magát most.
- Csak a szokásos... Feltúrjuk az üzleteket, eszünk valamit, és közben bármiről beszélgetünk. Ha éppen a ruhákról, akkor csak azokról. Nem kell megváltani a világot és zárásig annyi időnk van még így is, mint a tenger – mosolyogtam rá, miközben az anyós felé terelgettem, én pedig a kocsimat megkerülve ültem be a volán mögé.

552 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Isa && Jade

Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: "Mi bajod van?" Megérezte. Ő egyedül.

Nehezen viseltem az elmúlt időszakot. Nem azért, mert nekem lettek volna olyan lelki problémáim, amiket nem tudtam megoldani sehogy. Sokkal inkább zavart a helyzet, ami Isával kapcsolatban állt fel, hogy bár bementem hozzá a kórházba... Valahogy számomra furcsa volt. Nyilvánvaló, hogy egy baleset megviseli az embert, ráadásul elég csúnya dolog történt vele, viszont volt itt valami más is... Amit egyelőre még nem osztott meg velem, így feltett szándékom az, hogy beszéljek vele a dologról. Nem, nem akarom erőltetni, viszont pontosan tudom, hogy miként dobhatnám fel egy kicsit a lányt. Szerencsére mind a ketten vagyunk annyira picsák, hogy kikapcsoljon minket egy teljes mértékben felesleges vásárolgatás, és a sok cuki, szép dolog között elveszve igyekezzünk megtalálni valamilyen szinten az élet apró örömeit. Ezért is töltött el örömmel az, hgoy példának okáért Isa ennyire hamar el tudta fogadni a meghívásom és nem kellett drasztikus eszközökhöz folyamodnom... Mert képes lettem volna kirángatni a helyéről az tuti. Most túl sok rossz dolog történt vele és arra van szüksége, hogy a barátai mellette legyenek, nem pedig a begubózásra.
- Majd jövök – vetettem oda félválról az éppen konyhában tartózkodó nővérem számára, miközben kikaptam egy banánt a gyümölcsöstálból. Már korábban elmondtam neki, hogy mire készülök, így nem kívántam bájcsevegni a mostani alkalommal, inkább beszálltam a kocsimba és rögtön Isáék lakása felé vettem az irányt. Meg sem lepődtem azon, hogy rögtön a húga nyitott nekem ajtót, és letudva a „mizuhogyvagy?” köröket, otthonosan mozogva indultam el a barátnőm szobája felé.
- Csak azt nem mondd, hogy még nem vagy készen! – sóhajtottam fel, ahogyan kivágtam az ajtót – Gyere macinaciban és csöveskonttyal a fejed tetején, mert úgyis szép vagy.
Persze szándékoztam megvárni, hogy végezzen, bármilyen állapotban is van, szóval rögtön levetettem magam az ágyára, és az arcát kezdtem el személni. Meg akartam hagyni a lehetőségét annak, hogy ő meséljen, ha arra kerülne sor.

301 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩