Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Különös mennyi mindent rejthet önmagában egy gyilkosság. De ahogy az orvostudományban mondani szokás, ha szakembert választasz, betegséget választasz, ez pedig egy gyilkosságnál sincs másként. Egy rendőr gyilkosságot lát benne, bosszút talán, egy nyomozó mély indokot és egy kis labilitást a külvilággal. A lélek doktor segélykiáltást, egy művész pedig alkotást. A kevert már össze piros akril festéket, vagy hígabb vörös temperát kékkel tudja, hogy lila színt kap. Na de vajon hányan jöttek rá, hogy a lila szín akkor is megkapható, ha a kéket vérrel keverjük? A gyilkosságok általában üzentet hordoznak magukban, amit van, mikor egy személynek szánnak, s van, mikor az egész világnak. Ki elemezni egy ilyen különleges elmét és annak üzenetét viszont olyan, mint mikor az iskola padban ülő diákokat kérik egy vers önálló elemzésére. Még is honnan tudjuk biztosan, hogy a költő valóban arra gondolt e? Sehonnan. Ez bizony örök rejtély, ha csak a költő nem él. Én viszont élek, és úgy döntöttem nem ülök tovább, karba tett kézzel a Pokol csúcsán, figyelve, ahogy alattam, mint apró kis hangyák forgataga, rohangálnak és próbálják megfejteni, mi miért történt és ki érte a felelős. Terry felkeltette az érdeklődésem, és szerettem volna viszonozni figyelmességét, így hát üzentem neki. Azt akartam, hogy tudja, figyelem, és azt is, hogy a könnyelműsége, a hibái és mindenek előtt a tapintatlansága áldozatokkal jár. Szeretném, ha figyelne rám, ha érezné döntéseinek súlyát, mely most nagyjából 38 ember életét követelte. A művet nem én kezdtem el, csupán befejeztem, de az ötlet tőlem jött, egy sugallatból, egy labilis, világunkat elutasító, túlzóan vallásos sebzett lélek felé. Még csak a páciensem sem volt, erre nagyon ügyeltem. Marcus Boyd egy meg nem értett művészlélek és egyben kábítószerfüggő volt. Nem utolsó sorban Dr. Rogers kollégám egy betege. Könnyen bukkantam rá, bár személyesen sosem találkoztunk. Néhány ismeretlen hívás egy telefon fülkébe, egy-pár elhintett, de számára erőt adó szó, és már hozzá is fogott a munkához Marcus, míg végül ő maga lett az alkotás utolsó darabkája. Meg vannak a módszereim, hogy ne hagyjak nyomot magam után, bár ez nem csupán a jó megfigyelő képességem végett van, egyszerűen nem szeretem a mocskot és rendetlenséget magam körül. Marcus önfeláldozása nem volt hiába való, ahogy áldozataihoz hasonlóan őt is a gyógyszer túladagolás kísérte örök álomba, én pedig hozzá varrtam a többiekhez, hogy teljes egésszé tegyem az alkotást. Marcus annak tudatában áldozta fel magát, hogy végre képes lesz ezáltal Istennel szembe nézni, míg én Terrynek üzentem a felülről nézett szem formát öltő alkotással. Egy mező közepén álló, már jó régóta elhagyatott zab gyár egyik tárolójában bukkantak rá a különös helyszínre, melynek nyitva volt a teteje, és valaki létrát tett oda. Életveszélyesnek találták eme csapdát, ezért valaki kíváncsiságból belenézett és akkor döbbentek rá, hogy nem csapda, hanem útmutató honnan és hogyan nézzenek a gyilkos tettére, a művész művére. Ha gyanúba is akartak volna keverni, ha Terry gyanakodott volna is, volt alibim. Mindig van, hiszen sok súlyos titok tudója vagyok, akiknek tulajdonosa tartozik annyival, hogy hazudik az érdekemben, akár a legfelsőbb bíróságnak is. Mire nem jó, ha az embernek kiöntik mások a lelkét, nem?
A történések annyira megdöbbentették a hatóságot is, hogy még a médiában sem merték leadni, hiszen azt hitték, egy sorozat gyilkos járja New York utcáit. Ellenben szólhattak róla Terrynek is, lévén, hogy kiderült, Marcus egy volt a sok közül Flynn páciensei közül. Mindenkinek vannak gyengepontjai, Terry. A tiéd is megtalálom, míg ki nem mutatod fogad fehérét. Az egész világot ellened fordítom, hogy úgy törj szilánkokra, mint egy elejtett porcelán csésze. Megtörlek, te pedig megfogsz hajolni előttem.

Egy héttel a történések után...

Különös dolog az ismeretség. Túl kicsi a világ, hogy ne ismerjük egy-egy ismerősünk ismerősét, isten ne adja családtagját. Még ritkább, ha mindez a munkámat is érinti, de a diszkréció akkor is érvényes, ahogy az orvos-beteg titoktartás is, mivel rokonoknak sem adhatom ki az elhangzott információkat. Akkor sem, ha aggodalomra adna okot. Már pedig ez most egy ilyen helyzet volt.
- Mit éreztél mikor szembesített ezekkel a valós vagy valótlan dolgokkal téged? - kérdeztem a velem szemben ülő húszas éveiben járó lányt, aki úgy ontotta magából a jókedvet és életerőt minden posztolt fotójáról a neten, mintha születése óta gondtalan életet élne. Pedig nagyon is sötét gondolatok formálódnak már egy ideje a buksijában. Mióta pedig ide jár egyetlen egy alkalommal sem láttam önfeledten mosolyogni, nevetni pedig még annyira sem. Ha a nagybátyja hallaná, amik itt elhangzanak le lenne sújtva. Nem csoda, hogy úgy félt felkeresni Bellatrix, mintha a halálos ítéletét írta volna alá az adatlapján.
- Hogy nem is ismer. Igazából azt hiszem emiatt csalódtam benne a legjobban. Évek óta ismertük egymást... hiszen... jártunk is. De azt hiszem én sem ismertem eléggé, hogy lássam ki is ő, hogy ő kinek lát. - sóhajtotta remegő hangon fejét rázva, miközben szeme alá nyúlva letörölt egy még csak kibuggyanó könnycseppet. Odanyújtom neki a zsebkendős dobozt, de fejrázással visszautasítja. Nem akar sírni, állítja, ő nem az a fajta, akit ilyen könnyen le lehet törni, csak mostanában veszett el igazán.
- Azóta érzékelsz magad körül egyre több olyan embert, aki elutasító? - kíváncsiskodom tovább, hogy lassan bennem is megfogalmazódjon hol a probléma forrása. No persze, az is felmerül bennem, hogy Trixie pont olyan befolyásolható személy, mint Ben vagy Marcus. Bizonytalanul, de megrázza fejét.
- Nem. Brooklynban is sok jófej ember volt. De mióta visszajöttem ide, és beálltam dolgozni a rendőrségen, úgy érzem... nem is tudom. Szeretem a munkám, és élvezek ügyeken dolgozni, meg a társasággal is igyekszem megtalálni a közös hangot, ha... ha nem is mindenkivel megy, de vannak rosszabb napok, amikor... - elharapja a szót, és az alsó ajkának beharapásából látom, hogy nem is akarja befejezni, mert olyan dolgot árult el majdnem, amit még előttem is titkolni akar. Súlyos titok, amit jobb volna senkinek sem elárulni. Nem faggatózom, úgyse árulná el, vagy füllentene, hogy védje magát.
- Érezte már úgy, hogy szívesen bújna valaki más bőrébe? Úgy értem, valaki olyanéba, aki teljes ellentéte magának... csak, hogy... csak hogy kipróbálja milyen is az...? - kérdezte, de csak a végén pillantott fel rám. A válaszom egyszerű, nem. De nem felelek azonnal. Az viszont eszembe sem jut, hogy a mai napra nem kértem meg Terryt, hogy ne keressen, bár most úgy is az irodámban vagyunk, és ez sem igazán egy előre bejelentkezés volt Trixie részéről, amit továbbra is rosszallok, mint inkább egy sürgős segélykérés, mert olyan gondolatai támadtak így este, amikre még gondolni is bűn.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

A horgászat egy fajta türelmi játék. Fontosak az előkészületek, a hal természete, típusa, ismerni kell, hogy mire harap rá a leginkább. De ha ismeretlen is a faj, akkor is okosan kell találgatnunk. Nem mindegy, hogy édes vagy sós vízi, hogy kicsi vagy nagy. De úgy tűnik ezúttal is megérte a körültekintésem. A telefon hívás erősített meg benne. Nem tudtam nem elmosolyodni, miután kinyomtam átadva az időt és a helyet, ahol éppen vagyok. A mai napra nem volt több betegem, de még korán volt, ahhoz, hogy a papírmunkával foglalkozzak. Kora reggel már futottam pár kört, így a lábaim sem vágytak több megterhelésre, de az elmém annál inkább, így mit tehettem volna, kimentem a lövész pályára gyakorolni. Pontosabban inkább csak csiszolni eddig töretlen higgadtságomon, összpontosításomon. Ritkán jövök ki ide, bár mindig napra kész az engedélyem. Nincs szükségem rá, hogy itt legyek, de jó a változatosság, ez a hely pedig kiesik a zöldfülű rendőrök és a sportlövészek figyelméből, így ritkán látogatott.
Még javában a fa céltáblát ritkítottam, mikor hallottam érkezni Terryt. Bár megjegyzem, egyáltalán nem örülök, hogy egy nap után, finoman tudtomra adva, hogy gyilkossággal gyanúsít, már is becézget. Ejnye, hát semmiből sem tanulsz? Nem volt elég az a megannyi áldozat, hogy óvatosabb légy? Vagy ez volna a te csalid? Rosszul tippelsz, Terry. Én nem hal vagyok a tengerben. Nem kell füles, a pisztoly hangja alig visszhangzik, olyan nagy és szabad a terület. Se emberek, se állatok, de még csak fák se a közelben. Pusztaság, dombokkal és figyelmeztető jelzésekkel. Újabb két lövés. Egy se megy mellé, mind pontosan a közepét érik a kör alaknak. Az emberi bábura majd később szánok időt. Hallom, ahogy csapódik a kocsi ajtaja, de van olyan távolságban, hogy még beleférjen újabb két lövés, míg odaér hozzám. Már majdnem teljesen ki is lyukasztottam a vastag fát. Szeretem a fegyvereket, de ha ölnöm kell, jobban vonz a kés és az az okozta vágások. A sebészi gyakorlatomra emlékeztet, de nem a hibáimra. A talpa alatt roszog a sok kis kavics, onnan tudom milyen közel van éppen. Leengedem a pisztolyt, és akkor fordítom felé fejem, mikor már majdnem teljesen mellém ért.
- Terry, szia! - köszönök oda egy halovány mosoly kíséretében, mint, aki nem ostorozta volna a sok halottal az elmúlt időben. - Nem igazán beszéltél róla telefonban mi olyan fontos, de feltételezem komoly dologról van szó, szóval mesélj. Csak nem kiderült valami Benről? - érdeklődöm, mintha nem tudnám én magam mi folyik itt. Az orrodnál fogva foglak vezetni Terry, és ha továbbra is át-át léped a határokat, egészen más szögből ismerheted meg a konyhám.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Kezet fogtunk, az sosincs ellenemre. Majd a céltábla felé sandítottam. Nem baj, ha egy pillanatra is, de megfordul fejében, hogy okkal itt találkozunk, hogy talán fenyegető üzenetnek szánom. Gondolja csak, hogy amatőr vagyok. Elvégre ő FBI-os, és minden bizonnyal pontosan tudják kivel, mikor és hol találkozik. Arról nem is beszélve, hogy ő hívott fel és kért, hogy találkozzunk, nem én. De ha már saját magát is képes félrevezetni, az nekem jó. Mert akaratlan is aláfog becsülni olyan megítélések miatt, amikre okot nem adtam.
Profi lövő. Többek között.
- Köszönöm. Igazából csak jó kikapcsolódás. Felújítják a konditermet, ahová járok, így az most kiesett. Gondoltam gyakorlok, nehogy berozsdásodjak. - felelem egy halovány mosoly kíséretében. Az megint más kérdés, hogy egy pszichiáternek mire fel kell tudnia lőni. De az embernek meg kell védenie magát, és olykor nem elég a puszta kéz. A történetet lövöldözés nélkül, csendben végig hallgattam, bár nem vagyok gyerek, így nem értem mire fel jutott ez eszébe. Egészen más irányba terelődhettek a rólam alkotott gondolatai, ha ilyesmiken jár az esze. Vagy talán köze van ahhoz, amit mondani akar? Kétlem. Egy mesével akarsz óvva inteni Terry? Vajon hány lábbal állsz még a földön, hogyha hiszel benne, hogy az én gyilkos ösztöneim ne volnának képesek átvágni a naivitásod falát? De eljátszom neked a butuskát, ha ennyire szeretnéd.
- Ó, én egy percig sem vágyom arra, hogy rendőr legyek vagy ilyesmi. Rejtélyek az orvostudományban is akadnak. - mosolygom ártalmatlanul, mint tudatlan szőke kisfiú, ki ne tudná mire beszél. Mosolyom a gyilkosságot hallgatva halványodott, noha sötét lelkem mélyén büszkeség töltött el.
- Marcus Boyd. - ízlelgetem a nevet és úgy teszek, mint aki agyalna. - Nem ismerős. - állapítom meg. Mintha nem néztem volna szemeibe, s ő vissza rám meghatódva, hogy gondoskodom utolsó útjára való kíséretének kényelméről és arról, hogy munkája be legyen fejezve. Azonban ahányszor Terry "valamiként" jellemzi a gyilkost, összevonom szemöldökeim. Nem nézel túl sok mesét és horror, Terry? Hát ennyire károsan hatott rád az a pár év odaát? Démonok, angyalok, boszorkányság? De a többit dicséretnek veszem, bár nem engedem ajkaim felfelé kunkorodni. Noha egy ponton úgy érzem kifejezetten utalgat rám. Próbálkozni persze szabad, de egy percig sem hiheti, hogy térdre rogyva bevallom neki majd, aztán bízom a legjobbakban. Mélyet sóhajtok.
- Terry... FBI-osként sosem hittem volna, hogy valaha is ilyesmit hallok majd tőled. Kérlek... ne adj okot az aggodalomra, hogy azt gondoljam esetleg téveszméid vannak a világunkat illetően. Boszorkányság? Ne csináld ezt velem... Mindketten tudjuk, hogy sok minden létező dolog is okozhat ilyen eseteket. Akár betegségek, vagy gyógyszerek. De igen, a puszta manipuláció is remek irány. Egy gyenge akaratú embert nem nehéz rávenni dolgokra, nem is kell hozzá tehetség. De, ha belegondolsz, mindannyiunkat manipulálnak. A reklámok, a hírek, a szemfényvesztők. - válaszolom meglátásaim szerint. Segítek, de csak annyit, hogy lássa, hogy nem akadályozom a haladásban. Viszont nem is gördítem annyira előre a dolgokat. Általános válaszokat adok. Dolgozzon csak meg a sikerért. - Gondolj csak bele. Belépsz egy reggelizőbe, hogy egyél egy finom tojás rántottát, de ahogy a pulthoz lépsz, ott egy tál friss almás pite, aminek az illata is kellemes érzést nyújt. Mire a rendeléshez jutsz már eszedbe sem jut a tojás, mert érzed már a fahéjas, cukros alma ízét a szádban. Apró trükkök ezek. - világosítom fel egy egyszerű példával. Ezzel nem magam teszem alacsonyabb szintre, csupán terelem magamról a figyelmet.
- Hm... nem tartom kizártnak, de ahhoz igen alaposnak kell lenni. Vagy elég szerencsésnek. Ha az áldozat elveszett, de annyira, hogy már élni is csupán szenvedés neki, akkor nem. A depressziósok közt gyakran találkozni ilyen esettel, de őket általában kórházban kezelik, amíg ilyesfajta életvitelt folytatnak. - pillantok rá, majd úgy döntök rákérdek a lényegre. - Van már gyanúsított?
Merj a szemembe hazudni, és meglátod mi lesz, vagy terelj, de azzal sem jársz jobban. Ha tisztán a szemembe mondod, amit gondolsz, akkor foglak elismerni.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Elnevetem magam. Hát persze, hogy jól állna, mint akár egy sötét kék szmoking vagy egy fekete bőrdzseki. - Persze, csendben ülve, bólogatva könnyű, de kint a terepen szerintem hamar megőszülnék. - viccelődöm még mindig jó kedélyűen. Arra viszont meglepődve reagáltam, mikor javított kijelentésemen. Csodálom, hogy egyáltalán az akadémiáig eljutott. De nem akkora tragédia ez, noha rám nézve picit sértő, hisz profibb emberre számítottam. Ezzel viszont könnyen helyzetbe hozhatom. Lehet, hogy bizonyos körökben többet ér a szava, de az orvos tudomány az én szakterületem, és ha alátámasztom tébolyultságát, elfogom tudni téríteni az utamból. De egyenlőre még nem. Bár a nyomozó is nagyon érdekel, ám kár volna csak azért sutba dobni Terryt, hogy egyből az új játékom után nézzek. Elmosolyodva szólalok meg.
- Írásokon, szobrokon, szóbeszéden és rajzokon van bármiféle bizonyíték arra, hogy létezett, Terry? Azt tudtad, hogy más vallásokban, hasonló leírással Asmodeusnak neveznek egy másik démont? És megfogsz lepődni, de kétlem, hogy ők ismernék egymást. Ahogy Ozirisz sem rázott még kezet Zeusszal. Azért ismered és hiszel benne, mert ő róla tudsz, és mert ezt tanultad. De engem ezekről a hit világ által kitalált lényekről akkor sem, fogsz tudni sosem meggyőzni, sajnálom. - csóválom fejem, miközben úgy döntök, ma már a próbababára nem lesz lehetőségem, így kiveszem a pisztolyból a töltényeket és egyenlőre a hátsó zsebembe ejtem azt a néhányat. - De, hiszen... ebből indult ki a téma. Azt állítottad az előbb, hogy valaki vagy valami a tettes. Viszont biztosíthatlak benne, hogyha hiszel is ezekben az istenekben, ne aggódj, new yorki démonok nem léteznek. - mosolygom meg mért mindig tréfásnak találom, hogy ilyesmikben hisz rendőr létére. Persze megértem, hisz valahová menekülni kell a valóság elől, és könnyebb azt mondani, hogy az a jó pár ember isten akaratából halt meg, de én, akinek köze van hozzá, tudom, hogy csak is magát okolhatja emiatt. De a magam részéről nem is feszegetem tovább a témát, ő nem jehova tanúja, én pedig sosem leszek meggyőzhető alkat. Pités megjegyzése nyomán azonban ismét felnevetek és üres kezemmel megpaskolom vállát.
- Említetted, hogy rossz szokásod a nasizás, szóval talán kiérdemelted. - nevetem rápillantva. - De tudod mit, üljünk kocsiba, menjünk vissza a városba és beülünk valami cukrászdába, hogy pótold a pite adagod. Meg a kávéd... - mosolygom barátságosan. Ami a kérdésem illeti, lényegében terelt. Azt gyanítom fél bevallani, pedig elég világos. De ha nem nyitsz felém Terry, én még is hogy nyissak feléd? Elvesztem az érdeklődésem irántad. - Talán ismerte valamelyik áldozatot is? Csak mert az elmondottak alapján teljesen más személyiségnek tűnik. Hiszen az ő áldozata még él és szabadlábon van, azt gondolom, ha még mindig szökésben van a sorozatgyilkos, nem is manipulálta. Ráadásul Ben távolról sem tűnt sorozatgyilkosnak. De ami igazán érdekel, ha bevonták az engedélyét és tudtok róla miket művelt, hogy létezik, hogy még szabadlábon van? - én tudom a választ, egyszerűen inkompetensek. Az egyik ügyet még le sem zárják, konkrétan egy őrült sorozatgyilkos szaladgál valahol és öli az embereket, miközben egy még őrültebb tudós embereken kísérletezik, és még engem akar rácsok mögé dugni? Szépen vagyunk Terry. Kezdek megharagudni.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Más állásponton vagyunk, én pedig elfogadom ezt. Csupán egy röpke pillantást vetek mozduló kezére, mely mellkasomra simul, onnantól meg vissza fel rá.
- Bár nem áll szándékomban ítélkezni senki felett... - ó, dehogy is nem. - ...de az emberek hajlamosak egy felsőbb hatalomnak tulajdonítani bizonyos jelenségeket. Ha valaki például saját akaratából képtelen leszokni a dohányzásról, egyből a Sátánt hibáztatja és az Urat, amiért nem adott neki elég lelkierőt hozzá. Hol ott mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem erről van szó. Könnyebb másra kenni a hibáinkat, olyasmikre fogni, amikben sokszor mi magunk sem hiszünk. Mindamellett elfogadom, hogy más dolgokban hiszünk vagy sem. Ne érezd, hogy sértő szándékból mondtam, amit... - sőt, még örülök is neki, mert te magad fogod aláírni a beutalód a pszichiátriára.
- Feltételezem éhen azért nem haltál volna, de ki tudja... talán önzőséget véltek benned felfedezni, amiért csak magadnak akarod azokat az örömöket? Vagy ne talán tán pont ebből kifolyólag, elhanyagoltál valamit, amit nem lett volna szabad. - vonok vállat, mert sok jó válasz van, de az okát csak ő tudja.
- Feltétlenül. Mindazonáltal a mostani áldozatok és Dr. Wells áldozatai közt nincs semmiféle kapocs. - csóválom fejem, miközben hallgatom meglátásait. - Néhány hónap egy helyen még nem bizonyíték, hogy ismerték is egymást. Én is ismertem Dr. Rogerst, sőt egy-két betegét is, ha nem is olyan nagy mértékben. Akkor tehát én is gyanúsított vagyok? - pillantok felé kérdőn, de fél mosollyal, mint aki nem is szánná komolynak a kérdést. Na most csőbe húztalak. Tagadod vagy bevallod? Félted annyira a pitéd, hogy elkerüld a negatív választ, vagy leszel velem olyan őszinte, hogy kockáztatsz, hogy innentől tudni fogom, hogy figyelve vagyok. Nem mintha amúgy nem tudnám. Mikor szólt és megállt, én is így tettem és felé fordultam a válasz erejéig, miután elraktam a pisztolyom a kesztyűtartóba, de az nem tartott tovább két másodpercnél.
- Azt gondolom ez sok mindentől függ, de tény és való, hogy nem csak tanulható. Valakinek tehetsége van hozzá. Ha pedig még tanul is mellett, könnyebb dolga lesz. De igen, amúgy bárkiből lehet ilyesfajta manipulátor, ha van hozzá érzéke, vagy gyakorolja. Ezért is nehéz a mi szakmánk. Tudnom kell már szinte elsőre, hogy a beteg, mikor akar megvezetni. Mert a manipulációra sokszor nincs bizonyíték. Ha pedig rosszul ítélem meg a beteg diagnosztizálását, az bizony az én hibám lesz. Szerencsére a függőket könnyű kiszúrni, ahogy az antiszociális személyiségzavarral küzdőket is. A többiek pedig valóban rászorulnak annyira a segítségre, hogy ne próbáljanak meg kijátszani. - válaszolom, tudományi alapozásokat most nem részletezve. Aztán beülök a kocsimba és előre megyek, hogy tudjon követni.

Ami a kávézót illeti, valóban nem szívesen fogyasztom el azt, amit nem én készítek, de mivel gyakran járok társasággal, elkerülhetetlen, hogy ne ismerjek meg jobb és... kevésbé jobb helyeket. Előbbi általában pedig meg is kell fizetni, de azt gondolom megéri. Van olyan jó az ízérzékem, hogy kiszúrjam, ha átakarnak verni ízfokozókkal, színezékkel, mesterséges alapanyagokkal. Viszont a The blue box kávézóval, nevével ellentétben teljesen meg vagyok elégedve. Ráadásul az ételérzékenyekre is odafigyelnek és ügyelnek a tisztaságra is, nem úgy, mint mondjuk egy Starbucksban, ahol az asztal akkor is mindig ragad, ha épp előtted törölték le. A városba érve már messze sem volt és mivel nem egy olcsó hely, parkoló is mindig akad. Ráadásul most épp nem is volt tele, szóval megvártam míg becsatlakozik mellém Terry és elindulok vele a pulthoz, ahol előbb leadjuk a rendelést, majd leülünk az egyik asztalhoz, míg kihozzák. Szép, világos hely, ráadásul a konyhán frissen sült sütemények illatának halovány aromáját is érezni, ahogy kibe járva nyitogatják az ajtót.
- Az egyik vakrandi partnerem mutatta még a helyet, aztán később a baráti társaságommal is visszatértünk ide. Itt maximum az alapanyagokat rendelik, de mindent itt készítenek. - szólaltam meg kis idő után, ha esetleg ő nem törte volna meg a csendet. - Hallottam, hogy nagy népszerűségnek örvendenek ezek az állatos kávézók is, és nincs is bajom a házi kedvencekkel, de én elképzelni sem tudnám, hogyan igyak kávét, miközben egy macska mászkál az asztalon, hullajtva szőrét, esetleg még bele is nyalva a kávéba. Egyikünknek sem tenne jót. Viszont sok gazdátlan állatnak biztosítanak így helyet, amit amúgy teljes mértékben támogatok.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Válaszát hallva, miszerint gyanúsitott lehetek-e éppen, apró mosollya reagálok. Most, hogy így mondom? Végül is csak bevallja, de nem teljesen őszinte. Félne? Vagy aggódik, hogy ezzel olyasmit tudok meg, amit eddig nem? Tényleg azt hiszi, hogy nem vagyok már réges-rég játékban? A kérdést remekül megválaszolta a maga módján, ám ezzel olyan elgondolást nyújt, mintha elsiklott volna ezen apróság felett, hogy bizony rám is minden feltételezés igaz. Így tehát úgy mutatja be magát, mintha egy felületes, zöldfülű nyomozó volna. Vajon miért? Bennem akarja elültetni annak magját, hogy félvállról kéne vennem tevékenységét? Eddig sem tudtam teljesen komolyan venni. Horatio manipulálása legalább kihívást jelenthet. De úgy érzem, azért ilyen tartózkodó és persze igyekszik más képet festeni magáról, mert nem talál réseket a falaim körül. Pedig még ajtaja is van. Én nyitott vagyok rád Terry. A világom. Bár az ablak függönnyel van eltakarva, te tudhatnád hol az a kulcs, amit elrejtettem. Egyre jobban ismerjük egymást. Hasznos segítőd vagyok, még is tartózkodsz tőlem. Ennek biztosan oka van. Talán félsz, hogy te kerülsz az asztalra legközelebb? Van rá esély, de ha folyton emiatt aggódsz, be is vonzod. Szedd össze magad. Ahogy rád nézek és a kételyeidre már szinte látom magam előtt, miként bűnhődnek majd meg a következő áldozatok érted. Miattad.
Egyetértően bólogatok megjegyzésére, miszerint vannak elképzelései a gyanúsítottakkal kapcsolatosan. Segítő társ? Egyenlőre csak két ragadozó, akik kerülgetik egymást.
- Nem kizárt, hogy eztán más betegei is átjönnek majd hozzám vagy átirányítják őket. Akkor pedig, ha úgy alakul, szólok neked, hátha elébe tudunk menni a dolgoknak. De mivel a betegeimnek nem minden egyes alkalommal kapom meg az eddigi aktáit, lévén, hogy ők hozzák be hozzám vagy sem, úgy nem mindig lesz erre lehetőségem. - felelem, mielőtt még visszamennénk.

Én elégedetten ülök le az egyik asztalhoz, mert várnunk sem kell a pultnál a rendelés felvételéhez és bár jobb szeretem a valamivel színesebb, elegánsabb helyeket, igazából ez a hely sincs ellenemre. Az étel minősége sokat hozzá tesz. Na meg a tisztasága is. A sütemények is hamar kiérkeznek. A kávé és pite mellé egy matcha cappuccino és egy epres torta. Ezeknek megköszönése után pedig hallgatom tovább Terryt, miközben magamhoz veszem a villát.
- Nem is szabad. - csóválom meg fejem. - Talán farmon éltetek? - kíváncsiskodtam, mert mondandójából erre tudok előnek asszociálni. Meg azokra a magányos, emberekkel bizalmatlan, idős nőkre, akik macskákkal veszik körül magukat, hogy hamis szeretetükkel pótolják a... nos hamis ember szeretetet. Anno a szomszéd lánynak is volt egy Felix nevű macskája, bár kicsit sem hasonlított a reklámból ismert foltos mintázatúra. Bevallom fiatalon ismerkedve az érzésekkel és érzelmekkel, megtetszett a lány, talán a kisugárzása, vagy hogy minden egyes nap suli előtt a buszra várva és suli után is, táskával a hátán végig ugrálta a házunk előtt lévő ugró iskolát. Azt, amit én rajzoltam oda fel egyszer. Onnantól pedig, hogy ő rendszeresen használta, és ez tudomásomra jutott, nem csak figyeltem őt az ablakból titkon a függöny mögül, de, ha megkopott a kréta színe, vagy elmosta volna az eső, hó, mindig újra rajzoltam, mielőtt ő észrevette volna. Egyszer tán még körbe is nézett gyanakodva, de sosem jött rá, hogy én voltam. Jó érzés volt titkolózni valaki előtt, irányítani,  még ha ez csupán egy ugróiskola is volt. Aztán egy nap nem jött ki többet, a szobám pedig nem az ő házukra nézett, így nem tudtam átnézni. A szüleim kotyogták el vacsora közben egymásnak, hogy elütötték a szomszéd macskáját és a kislány azóta iskolába is alig hajlandó menni. Apám csak legyintett rá, majd megemészti, hisz csak egy állat, lehet neki még. De anyám sajnálkozóan csóválva fejét folytatta az evést. Nem tudom mit akart ezzel mondani apámnak, de arra gondoltam, hogy én talán segíthetek, hogy ismét kicsaljam a kis nyulat a nyúl üregből, hogy kedvemre játszhassak vele. Nem volt nehéz megtalálni az állat tetemét, amit más esetben biztos kukába hajítottak volna, de, ha a szülők szeme fénye jobban ragaszkodik hozzá, mint saját világához, akkor bizony megássuk azt a kis gödröt a kert hátsó részében, és egy cipős dobozban igen is temetést rendezünk annak a döglött állatnak. Be se kellett törnöm, a hátsó kert ajtaja ugyanis csak egy kis kampóval szokott lezárva lenni, most még annyi se volt rajta. Kiástam a még mondhatni egész jó állapotban lévő, kerék nyommal a mellkasán elhullott tetemet. A hideg föld vigyázott rá. Bizarr módon, apám kedvelte a vadászattal kapcsolatos témájú könyveket, amik között akadt olyan is, ami a kitömésről szólt. Sose lapozta fel, szinte érintetlen volt a borítója is. De nem számomra. Már gyerekként is voltam olyan precíz, hogy a kezemből kiadott munka minőségi legyen, s bár nem épp elütött állatokra specializálódott a könyv, és nekem sem voltak meg a megfelelő eszközeim anyagaim, szépen helyettesítettem azokat. Ráadásul mindezt teljes titokban, a pincében. Lényegében egy plüss figurát készítettem a szomszéd lány számára az elütött macskából. Egy szemétől eltekintve olyan volt, mint az előtt. Azt ugyanis hiánya miatt egy gombbal helyettesítettem. Egy szép, piros masnis, kipárnázott kosárkában tettem ajtajuk elé. Azt hiszem, azokban a pillanatokban valós öröm és izgatottság lett úrrá rajtam, hogy örömet okozhatok valakinek, aki nem is tudja, hogy létezem. Becsengettem, de mint kiderült másodjára is hiába. Nem voltak otthon. Ezért ott hagytam a párnák közt "alvó" macska tetemet, és a mi házunk előkertjében színlelt lovagi játék közben vártam, hogy hazatérjenek. A reakció azonban teljesen más volt, mint amire számítottam. Nem csak szülőké, de a lányé is. Először kíváncsian lépkedtek közelebb az ajtó előtt várt ajándékhoz, ám abban a pillanatban, hogy realizálódott bennük, hogy a benne lévő lény nem alszik, de még csak nem is él, ráadásul egykori csalágtagjuk, az anya majdnem elájult egy hangos sikoltást követően. Az apa idegesen kapta el onnan a kislányt, aki miután rádöbbent, hogy a halott Felix fekszik a kosárban keserves zokogásba kezdett. Értetlenkedve álltam a fa tövében, leengedett fakarddal és pajzzsal kezeimben, miközben figyeltem, ahogy kihívják a rendőrséget. Talán Felix még sem volt annyira szeretni való macska. Vagy hamarabb tovább léptek rajta, mint gondoltam. Szó sincs róla, hogy gyanakodtak volna rám, ellenben azt hitték, hogy valami szociopata gyilkos figyelte volna a családot, többek között pedig a kislányt. Elköltöztek. És még az utána lévő hétben is végig azt hallgattam vacsoránál, milyen aberrált elme képes így ráijeszteni egy kislányra? Különös dolognak találtam, hogy miközben szörnyetegnek jellemeztek, más oldalról viszont nem győztek áradozni milyen tehetségek és udvarias fiú vagyok, aki még a légynek se tudna ártani, a mások iránt érzett empátiájáról nem is beszélve.
Terry most fedezte fel az ugróiskolát a házak előtt, s bár már gyanakszik rám, lévén, hogy a mi házunk előtt díszeleg a járdán a rajz, nem érzem, hogy nagyon a játékostárs szerepébe akarna bújni. Nem szeretné, ha irányítanám. Ez... kényelmetlen érzés, de ma már, tudom, hogy néha noszogatni kell az embereket, hogy megtegyék, amit ők nem akarnak, de te igen.
- Mit gondolsz, mit szeretne elérni a gyilkosunk? - kérdeztem kíváncsian, ő mikét látja eddig a dolgokat. Szörnyeteg? Segítő társ? Esetleg mindkettő? A média is kezdi felkapni a hírekben, bár óvatosak, hiszen elég bizarr esetről van szó, ami nagyot robbanhat, ám az kihathat a gyilkos viselkedésére és úgy a nyomozás hátráltatására is. Az újságírók úgy kezdték el hívni a manipulatív gyilkost, mint a halál angyala. Nem, itt feltételezem, nem Mengelére asszociáltak, mint inkább egy felsőbbrendű lényre, akinek meg van az a képessége, hogy olyasmire vegye rá az embereket, ami szemben megy a szabad akarattal és persze az élettel is. Bár Ben miatt a neten még is a Művészlélek néven vált ismertté. Nem azonosulok ezekkel a megnevezésekkel és leírásokkal, noha tudom, hogy rólam beszélnek. Úgy gondolom, csak befolyásolná gondolkodásom. A jó és a rossz is.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Tudom, hogy Terry minden pillanatban fogást próbál találni rajtam, ahogy én is rajta, ám úgy érzem egyelőre én állok nyerésre, még ha nem is túl sok előnnyel. Momentán nincs több a számára, mint az erőteljes gyanúja, ami könnyen lehet téves vagy félrevezeti. Nos... legalább is, ha nem én volnék, akit keres. Ami viszont kissé bántó, hogy még mindig nem vette fel velem a tempót. Ugyan már Terry, még is hány embernek kell még meghalnia miattad? Hát látod? Nem hallod? Vajon milyen érzés lesz a tudat, hogy az áldozatok, legfőképpen a mostaniak csak is a te bohóckodásod miatt haltak meg. Mert játszottál, ahelyett, hogy az asztalra csaptál volna. Hát így dolgoznak az ilyen nagyra becsült  FBI-osok? Én meg még meg is jutalmazlak süteménnyel. De legalább már te is egy vagy azon kevesek közül, aki elismerte főztöm, annak ellenére, hogy tudatában lett volna miből készült.
Figyelmesen hallgattam az anyját érintő emlékét, és tovább gördítve, ki is elemeztem. Legalább is feltételesen, hiszen, ahhoz az ő válaszaira is szükségem volna, de most inkább meg maradnék a néma analizálásban. Csirkék és kecskék. Akár farmon is élhettek volna, annyira még sem jártam túl messze. Az pedig, hogy a férje távollétében az állatokkal aludt sok mindenre utalhat. A férje hiányára, vagy arra, hogy annyira mégsem ápoltak olyan jó viszonyt, és csak a háta mögött tehetett meg azt, amit akart. De talán csak egyedül érezte magát... magányos volt. Az megint más kérdés, hogy a négylábúak helyett, miért nem a gyerekeivel aludt? Fogjuk rá, hogy egy bizony korban már nem volna illő, de azt hiszem ez ugyanúgy érvényes az állatokkal való alvásra is. Abból a tányérból etette az állatokat, mint a gyerekeit, sőt még főzött is rájuk. Ennél megalázóbb már csak az lett volna, ha külön főz rájuk és jobban oda figyel arra, mit kapnak, de azért... így se lehetett túl könnyű, igaz, Terry? A sok kis kedvenc mellett azért te is kaptál figyelmed tőle? Vagy idővel te is csak egy kis kedvenc voltál? Azért viselkedsz úgy, mint egy barátságos, mindenkihez alkalmazkodó kiskutyus, aki előszeretettel nyalogat meg mindenkit? Tényleg ennyire irányítható volnál...? El is töprengek a múltbéli lehetőségeimen, kiváltképpen a szomszéd kislányon. Úgy érzem hamarabb túl leszek rajtad, mint gondoltam... Ideje volna rólad kicsit több figyelmet fordítanom a másik kutyusra. A meglepetés már készül, de borzalmasan körülményes és sok időt vesz igénybe, a lebukás veszélyeiről nem is beszélve, de azt garantálom, hogy Horatio ilyen originális különlegességgel még nem találkozott. Bízom benne, hogyha nem is a nyomozás végéig, de az első pillanatokban azért örömteli érzésekkel fogja eltölteni az ajándékom. Na de nem akartam szó nélkül hagyni mostani társaságom sem, így feltettem egy számomra is érdekes kérdést. Pontosabban annak megválaszolása érdekelt. Most legalább megvilágosodom Terry miként láthatja a gyilkost, engem és a céljaim. Ezekből aztán nem csak azt tudom elvonatkoztatni, miket tudhat, hanem, hogy miként gondolkodik. A tévedéseire ráerősíthetek, a helyes útról pedig óvatosan eltéríthetem. Volt, amivel nem okozott meglepetést, de akadtak dolgok, amikkel igen. Reakciókat azonban nem mutattam. Nem többet, mint egy érdeklődő hallgató. Szóval a gyilkosság attól még gyilkosság, ebben még egyet is értek, de vajon, hol húzzuk meg a határokat? Egy másokat bántalmazó, világra káros ember megölése rossz, de egy ártalmatlan még szinte gyermeki éveit élő sertés vérbefullasztása és megölésének még ünneplése is már nem? És a magzatok? Vagy mi van azokkal a menhelyi kis kedvencekkel, akiket azért altatnak el, mert nincs már helyük a számukra. Az nem számít gyilkosságnak? A másik esetről nem sokat mond, bár arról is meg van a maga véleménye. Legalább van. Egyetértően bólogatok, bár bizonyosat én sem... tudhatnék, ahogy megerősíteni sem erősíthetem.
- A fa sok vallásban az életet jelképezi. - felelem az eset analizálása közben, majd összevont szemöldökkel tovább gondolva folytatom. - A szem pedig... nos igazából sok mindent, ami a látással köthető össze. Lát, vagy őt látják vagy szeretné, ha látnák, vagy ő szeretné, ha tudnák, hogy látja őket, akárkik is legyenek. Esetleg figyelmeztethet a vakságra. De lehet átvitt értelemben gondolt rá, mint például, hogy... értelmezni próbál valamit, vagy fordítva, másokat sarkall rá, hogy értsenek meg valamit. Az, hogy ezúttal több ember vesztette életét, jelentheti a fontosság mértékét is, illetve, ugye azt is lényeges volna tudni, hogy az áldozatoknak volt e priusza. Rájuk irányult e az egész figyelem, őket akarta megmutatni, vaagy esetleg más a célpont?  - válaszolom, mint, akinek valós szándékában áll segíteni. Hogy ez sikerült? Nem hiszem, de egyengetem Terry útját, bár egyenlőre csak egy szürke úton. Ötleteket adok neki, melyek közt ott lapul a válasz. Mint abban a népszerű showban, ahol volt egy kérdés, négy válasz és pénzért harcoltak. Itt ugyan segítséget nem kaphat - maximum, ha ügyesen sakkozik - és pénz helyett életeket kockáztat, de mi is lehetne ennél motiválóbb, nem?
Elismerésnek veszem szemléletét a gyilkosságokban megjelenő művészetről és annak alapos kidolgozásáról, noha jelét nem mutatom. Mindig öröm hallani, ha elismernek. Végre valaki, aki szerint a gyilkosságban is van valami csodálatra méltó. Még ha ő nem is így fogalmazott az előbb. Valóban bonyolult és nehéz a kezdetektől idáig eljutni, tudván, hogy egy apró hiba is végzetes lehet a számomra. Bevallom, Ben öngyilkossága inkább szerencse volt, de az orvosi leletei szerint már úgy sem volt neki sok hátra, beszámíthatónak sem mondtam volna. Amennyi alkohol mennyiséget pedig ledöntött az utolsó napján, nos... abba bárki belehalt volna. Az, hogy mit és mikor tegyék nem nehéz megoldani, csak alaposan ki kell választani rá azt a személyt, aki már félig a sírban áll, aki bárkinek hisz, és bármit megtesz, akár egy élőholt, csak forduljon jobbra a sorsa.
Abban egyetértünk, hogy a szimbólumok és a metaforák fontosak. De a kérdéseire érdemleges választ nem adok. Azért valamiért ő is dolgozzon meg. Fejem csóválom, mintha következtetni sem nagyon tudnék.
- Nagyon sok mindenen múlhatnak a dolgok. - pillantok rá, miközben azért a nagy beszélgetés közben szépen fogyatkozik a sütemény és az ital is. - Sajnálatos, hogy Dr. Webster már nincs köztünk, ő ugyanis sok... különleges gondolkodású gyilkossal foglalkozott. Biztosan többet tudott volna segíteni... - teszem még hozzá. Őrült volnék? Nem, ezért sem neveztem magam annak. Másképp gondolkodom.

outfit || thx. || ambience

Terry & Joseph

- The Case of the Tree-Man #2-

- XXX szó // megjegyzés -

Typhoid and swans, it all comes from the same place.

Figyelmesen hallgatom és bólogatok rá, hogy értem mit mond, mire akar kilyukadni. Az megint más kérdés, hogy gyilkosként is helytállónak találom e az ok fejtéseit. Fontos a feltételes mód, ezt pedig ő is szem előtt tartja. Nem állítanám, hogy távol áll az igazságtól meglátása, de számomra érthető módon, tudom, hogy a gyilkos nem most született, hiszen már a büntetett kolléga előtt is voltak áldozataim. Nem mind feltűnő, nem mind híres vagy sokak által közismert, de voltak. A gyerekkorom nem keverném bele, nem volna miért. Nem akkor váltam ilyenné, hiszen én már akkor is ilyen voltam. Másképp láttam dolgokat, ez pedig azóta sem változott. De érdekes hallgatni meglátásait. Még a csonkolásról és a fejlődésről is, noha azoknak különösebben nem szántam több  szerepet, mint ami. A csonkolás, csonkolás. Büntetés annak, akit megfosztanak az adott részétől és jó útmutató azoknak, akik vizsgálják. Ha én nem mondom, mit hogyan tegyen Ben, talán magától is megtette volna a feladat elvégzése közben. Haragból és az okozott megaláztatásokból kifolyólag.
- Üzenet? - vonom fel egyik szemöldököm fedve, hogy végre sikerült valamibe beletrafálnia. Még is csak megérdemelte azt a sütit.
Sűrű pislogások közepette fogadtam a becenevet. Vajon másokkal is így beszél? Kizárt. Tudása megkérdőjelezhető, ha pedig hozzáállása ilyen unszimpatikus, nem is volna miért az FBI kötelékénél tartani. Ami még meglep, hogy a semmiből hirtelen támadásba lendül. Az eddig már-már istenített gyilkosunkat, most próbálja a mélybe taposni. Kár, hogy ezt ennyire feltűnően teszed, Terry, így nincs meg a kellő hatása, hogy egyáltalán magamra vegyem. Összevonom szemöldököm, hogy tudtára adjam, teljesen összezavar mondandójával. Mintha nem tudnám mire fel ez az egész...
- Nem értem, Terry... az előbb még ritkának és nagyon kirívónak találta a gyilkost és az esetét, most pedig... kezdőnek tartja? Ki előtt akarja becsmérelni vagy látszatra másképp véleményezni? - kérdem játszott zavartsággal. Ugyan már Terry, ez még egy kezdő nyomozótól is igen zöldfülű húzás volna. Maradtál volna az istenítésemnél. Ha helyzetbe akarsz hozni, ennél többre, jóval többre van szükséged...
- Azt gondolom óvatosabbnak kell lennünk, mert ha alábecsülünk egy ismeretlen gyilkost, alábecsüljük a belevetett munkánk motiváltságát is, ami könnyen kudarcba fullaszthatja az eseményeket. - állapítom meg, de tedd csak. Végül is mit még néhány áldozat neked, nem igaz? A lelked már lassan teljesen a markomban, és észre sem veszed, mert jobban leköt a sértegetés. Épp olyan kezes báránnyá válsz majd, mint azok, akiket gyenge akaratúnak ítéltél meg.
Ezen túl lendülve választ vársz tőlem, hogy vajon miért döntenek úgy a lélekben más világot álmodók, mint "normális társaik", hogy embereket ölnek. Hogy én miért választottam ezt az utat.
- Nem volt még ilyen betegem, de azt gondolom, a gondolkodás módunk különböztet meg minket ilyen téren. Ahogyan a színeket sem látjuk teljesen egyformán, ahogy a hangokat is másképp halljuk kicsit, úgy a világ szemléletünk sem egyezik teljesen. Van, aki még is megtalálja a hasonlóságot a már létező szemléletek közt és ahhoz csatlakozik, mint mondjuk te a buddhizmushoz, és vannak, akik látás világa egyikkel sem egyezik. Na már most dönthet úgy ez a személy, hogy megpróbálja elengedni és egy mások által is elismert világ szemléletet követni, vaagy... ragaszkodik elveihez egy életen keresztül. Ez nem csak a gyilkosságokban merül ki, de számtalan "lázadó" ember tűnt már ki különc hozzáállásával a világban és tette őt naggyá gondolkodása. - magyarázom az utolsó falatok közben, és lassan a kávé is elfogy. Mosolyát látva és kérdését hallva én is elmosolyodom. Nem tudja mit akar, vagy csak nem követi saját magát.
- Nem vettem magamra, hisz nincs miért, mikor arról beszéltél, hogy gyanúsított vagyok. De most még is az ellenkezőjét feltételezed. Hogy lehet valaki gyanúsított a számodra, miközben az ellenkezőjéről vagy meggyőződve? Terry, kezdem azt hinni, hogy csupán a kihasználásom a cél, amit szintén nem vennék zokon, ha közben nem tennél minden percben úgy, mintha már is jó barátok lennénk. Még is, hogy adjak számodra bizalmas információkat a betegeimről vagy bármiről, ha nem bízhatok benned, ha csupán egy eszköz vagyok a számodra? - kérdem kissé megbántódva és sértetten. Nem a játék zavar, hanem a gyermeteg szint. Átlátok rajta és ez bosszantó. Ezért úgy döntök megszakítom a játék folytatásának lehetőségét, amennyiben nem hajlandó beáldozni valamit a számomra. Hiába szeretjük a másikat elkötelezetten, ha örökké adunk, de sose kapunk. Így aztán a gyilkos elmékről sem kell órát tartanom, és mindenféle hasznos információ nélkül hagyhatom. Hogy lássa mennyire komolyan gondolom, meg is törlöm a szalvétába a szám és felkelek a helyemről. Roppant mód könnyű emberi érzelmek mögé rejteni teljesen más céljaink.
- Most mennem kell... - jegyzem meg halkan, haloványan éreztetve hangomban mennyire megbántott és, hogy most csupán csak a bántódásból keresem az egérutat. Az ételt már előre kifizettem, így azzal gondja már nem lesz, de ha nem szól közbe, nem állít meg valamiképp, úgy el is hagyom a kávézót és elindulok. Ha rosszul bánsz velem Terry, én is rosszul fogok bánni veled és éreztetni a távolságot köztünk. Kihasználom azt, ami neked van és nekem minden bizonnyal soha nem lesz. A bűntudatod.

outfit || thx. || ambience