7 dolog, amit szeret:
♢ a jegeskávét minden mennyiségben, télen-nyáron, fejen állva is
♢ a kosárlabdát
♢ gyakorlatilag minden létező számítógépes játékot
♢ a pop és hiphop zenei stílusokat (minden más mellett)
♢ a kalapokat és sapkákat
♢ zongorázni és énekelni
♢ piszkálni azokat, akiket szeret

7 dolog, amit utál:
◆ a mustárhoz rossz emlékek kötik
◆ a francia órákat a suliban
◆ aggódni a nővéréért, mert úgy érzi nem tud rá vigyázni
◆ ha valaki tovább alszik nála reggelente
◆ ha a tesiórákon nem az elsők között választják ki
◆ nyakkendőt kötni
◆ hazudni, habár jó benne

7 jó tulajdonság:
△ elkötelezett, ha valamit megígért, azt be is tartja
△ jól tud titkot tartani
△ jó szervezőkészséggel rendelkezik
△ nagyon szereti a családját, mindent megtenne értük
△ alapvetően mindenkiben megbízik, hisz abban, hogy mindenki érdemel több esélyt
△ extrovertált, könnyen barátkozik
△ 98% good boy

7 rossz tulajdonság:
▼ gyakran figyelmen kívül hagyja a neki szánt tanácsokat és a saját elképzelését valósítja meg
▼ könnyen unatkozni kezd, ha olyasmit csinál, ami nem érdekli
▼ olykor megdöbbentően és brutálisan őszinte - magához képest
▼ sokszor válik felelőtlenné, amivel főleg a saját testi épségét veszélyezteti
▼ néha alig lehet belőle kihúzni két szót is
▼ ha hagyod neki, kiesz a vagyonodból (és közben van pofája egy dekát sem hízni)
▼ naiv és idealista

 Alapvetően csendes típus, megfontolt. Nem azért, mert nincs mondanivalója, sokkal inkább mert szereti előbb megfigyelni, értelmezni a helyzetet és az őt körülvevő embereket; csak aztán szólal meg.
 Jellemzően mindenhez nagyon pozitívan áll, ha rossz dolog is történik vele, nem fogja fel csapásként. Úgy gondolja, hogy minden napból tanulhat valamit, amit majd hasznosíthat a jövőben.
 Sok olyan elfoglaltság van az életében, amit nem magától akart elkezdeni. Azonban nagyon nem szereti feladni, ezért is van, hogy ha nem is szeret valamit csinálni – mondjuk franciául, vagy hegedülni tanulni -, attól még végigcsinálja, amíg elég jó nem lesz benne.
 Ha túl sok cukros dolgot fogyaszt, képes egészen felpörögni és őrült módjára viselkedni. Ilyenkor tele van energiával és olyan, mint egy kisgyerek. Ha a sugar rush hamar elmúlik, egyszerűen kifekszik, mintha lemerült volna benne az elem.
 Nem szereti, amikor gyerekként kezelik, ezt talán egyedül a nővérétől tűri meg, de még vele is állandóan felesel a cuki becenevek miatt.
 Anyanyelvi szinten beszél koreaiul és angolul. Középfokon ismeri a kínait, konyít valamennyit a spanyolhoz is. Tanul franciául is, azonban utálja és nem is foglalkozik vele sokat. Szerinte aki csigát eszik, annak nem kellene, hogy ilyen népszerű legyen a nyelve.
 Ha valaki felbosszantja, vagy ne adj’ Isten megbántja, azzal bünteti az illetőt, hogy nem hajlandó hozzászólni. Nem haragtartó viszont, aki tudja róla, hogy mennyire csikis, könnyen megoldja a nyelvét sértődés esetén is.
 Jelenleg gyakornokként segít ki a családi vállalkozásban, később pedig a szoftverfejlesztő cég egyik vezetőjévé válik majd. Nem szereti ezt az irányt, valójában gyerekkorától kezdve arról álmodik, hogy zenével foglalkozhat majd. Ugyanakkor a kötelességének érzi, hogy eleget tegyen a szülei elvárásainak és igyekszik beletanulni a családi üzletbe.
 Egészen kicsi korától szeretett volna egy nyuszit, amit soha nem kapott meg, azóta is ezeket az állatokat szereti leginkább megnézni az állatkertben.
 Ha valamelyik tantárgy, vagy téma nagyon érdekli, képes minden létező dolgot elolvasni azzal kapcsolatban, a barátainak pedig gyakran hosszú percekig magyarázza mindezeket.
 Első ránézésre mindenki cukinak találja, amit egyébként gyakran ki is használ. A nővérétől például gyakran úgy próbál meg elérni valamit, hogy úgy néz rá, mint egy elveszett kiskutya. Tudja azonban, hogy ez a szüleinél nem működik, velük nem is igazán próbál meg alkudozni. Mindig az van, amit az anyukája akar.
 Nem nyújt rossz teljesítményt, ha vezető szerepbe kerül, egyedül a családi cég vezetésétől ódzkodik, habár még sok évet kell tanulnia addig, hogy a jelenlegi gyakornoki pozíciónál feljebb kerüljön. Ez a visszakozás azonban inkább annak tudható be, hogy az IT világa soha nem vonzotta különösebben.
 Tizenhét évesen sem sikerült még kinőnie a Pokemon figurákból, minden létező színben és formában gyűjti, illetve megtartotta őket, bevallani azonban nem fogja senkinek. Ide sem kellett volna, hogy bekerüljön ez az információ.

- Biztos? - Felvont szemöldökkel néz rám, pillantása hirtelen suhan az arcomra, látszik, hogy eddig másra koncentrált.
- Igen, ott vagyok mögötted. - Felelem határozottan, bólintással erősítve meg a kijelentést.
- Akkor gyerünk! - Szólal meg újra, a lelkesedése minden cseppje ott van a szavaiban. Érezni rajta, hogy az elmúlt háromnegyed órában, ha nem egész héten ezt a pillanatot várta.
- Menj már, nem hiszem el! - Emelem meg a hangom, sokkal inkább az előttem lévő képernyőnek célozva, mint a srácnak mellettem. Izgatottságomban előre dőlök a helyemen, mintha csak fontos meccset néznénk, ahol az utolsó, idegőrlő másodpercek maradtak csak és a csapatunk egy ponttal van lemaradva.
- Hát ez meg mi vooolt? - üvölt fel mellettem a legújabb programozó, akinek a képernyőjén nagy betűkkel ott villog, hogy 'game over'.
- Áh... - Erélyesen csapom le az előttünk álló dohányzóasztalra a játékkonzolt, amit eddig úgy szorongattam, mintha csak az életem múlna rajta. Helyette az olvadásnak indult jég miatt kis tócsában álló jegeskávé után nyúlok és már épp szokásomhoz híven el akarom kezdeni rágcsálni a hozzá tartozó szívószálat is, azonban fájdalmasan tapasztalom, hogy már megint az anyám féle őrület áldozata lettem, mert a fémszívószál akárhogy akarom, a helyén marad. Fancsali képpel szürcsölöm ki a kávé maradékát, habár jól esik a torkomon leguruló hideg folyadék. - Még egy kör?
- Nem is tudom, most járt le az ebédidőm.
- Van most projektünk?
- ... Nincs.
- Akkooor? - Lassú, cinkos mosoly kúszik az arcomra. A szemeim nagyra nyílnak, és olyasfajta néma kérleléssel fordulnak a munkatársam felé, mintha csak tíz éves lennék, a cukorkaboltban. Ahol nem hogy abba a helyzetbe nem lett volna szabad eljutnom, hogy bármit is akarjak magamnak, de még csak be sem kellett volna, hogy lépjek.
- Neked nem kellene valamilyen különórára menned?
- Csütörtök van, ma nincs neki. - Lép be az egyik grafikus, akinek legalább annyi köze van a képernyőn villózó játékhoz, mint a mellettem ülő srácnak. - Na, menjetek arrébb. - Szólít fel ünnepélyesen mindkettőnket a távozásra, mi pedig arrébb húzódunk, hogy neki is legyen helye a kanapén. Kezében doboz, amiben az ebédjét hozta, a tetején evőeszközöket egyensúlyoz, amíg le nem dobja magát közénk.
- Na? - Nézek Arthurra, aki nagy sóhajtással bár, de már sokkal kevésbé vonakodva emeli fel a kezeit, mintha csak megadná magát az akaratunknak. A főnök fiának az akaratának.
- De ha elkapnak...
- Akkor? - Szigorú női hang harsan fel mögöttünk, és szinte érezni, ahogy mindhármunk ereiben egyszerre fagy meg a vér, pont úgy ahogyan nagy egyetértésben a kanapén sorakozunk. A kezdeti sokkból nekem sikerül a leghamarabb magamhoz térnem, számomra már ugyanis ismerős ez a hang és a tulajdonosa is. Lassan fordítom hátra a fejem, mintha csak egy rossz mozdulatot követően akár az egész helyiség felrobbanhatna anyám jelenléte miatt. A többiek nyakukat behúzva igyekszenek bárhová nézni, csak a ninjaként közlekedő nőre nem. Pedig magassarkúban van!
- Anya.
- Yebin.
- Mi csak...
- Nem vagyok rá kíváncsi. Hány alkalommal kell még itt találnom téged? - Hideg pillantása rám fókuszál, szemöldöke leheletnyit emelkedik sima homlokán. Nagyot nyelek, és lesütöm a szemem, mert igaza van. Tudom, hogy elszúrtam és nem kellene itt lennem, mert a játékok tesztelésének semmi köze hozzám, meg ahhoz, hogy eleget tanuljak itt, hogy a jövőben majd én magam is a cég vezetői közé tartozzam. - Uraim... Úgy gondolom önökre még várnak ma teendők - szól oda a másik két srácnak, akik már csak egy fokkal különböznek a ragadozó előtt álló rémült zsákmányállattól. Egy-egy halk 'igen' motyogása kíséretében felállnak a helyükről, és már-már megszégyenítő gyorsasággal eltűnnek a folyosón.
Én magam is arra készülök, hogy felálljak, de anya megelőz azzal, hogy közelebb lép, s egyik kezét a vállamra simítja, a másikkal pedig a hajamat kezdi igazgatni, amit nem érne ilyen könnyedén fel, ha egymás mellett állunk.
- Kisfiam. Tudod, hogy nem akarok... apáddal nem akarunk neked rosszat. Szeretném, ha lennének barátaid. - Hangja nyugodt, a hanghordozásából mégis sejteni, hogy még nem fejezte be. - A megfelelő körökből - halk, finom sóhaj hagyja el a száját, mintha csak szomorú lenne, hogy erről a témáról kell beszélnünk. - Ezek a gyerekek, akikkel az idődet múlatod, a beosztottjaid lesznek. Nem a barátaid. Ezt ideje lenne megtanulnod.
- Tudom. - Nem merek túl nagyot bólintani, nehogy a mozdulatnak hála a hajamat piszkáló keze hirtelen nyakon vágjon.
- A nővéredről tudsz valamit?
- Az egyik barátnőjénél aludt.
- Megint? - Hitetlenkedő hangjával anya azt sejteti, hogy egy szót sem hisz el abból, amit mondok. Hosszú évek alatt még mindig nem sikerült rájönnie, hogy hiába a keménykezű nevelése és a világuralmat is kisujjából kirázó személyisége, ha egy dolgot profin csinálok ezek között a falak között, akkor az a hazugság. Mert eddig valahogy azt is elhitték itt nekem, hogy tényleg azért gyakornokoskodom, mert egyszer majd át akarom venni a MINWIRE-t.
- Igen, mert Misu most elutazott. És attól félt, hogy ha üresen marad a lakás, talán betörnek. Jó környéken lakik, de így nyugodtabb. - Már azt is tervezem hozzátenni, hogy egyébként is, a praktikusan épp a múlt héten örökbefogadott kutyáját egyébként nem tudta magával vinni, de anya megpaskolja a hátam, én pedig felállok, hogy szembenézzek vele.
- Na és ez a Misu... Kik is a szülei?
- Miért, talán el kellene vennem? - Sejtelmes mosoly kúszik az arcomra és közben a szemem sarkában figyelem anyám arckifejezését.
- Yebin!