Rideg, karót nyelt liba... Ezt mondja rá mindenki, aki először látja őt. Második blikkre sincs ez másképp...
Rekesz számra halmozza a könyveket, olvas és tanul, mindezt egyszerre. Persze úgy, hogy soha senki ne lássa… megtörné az imidzsét. Gyorsan tanul, precíz pontossággal őrzi meg új ismereteit.
Nem egy érzékeny típus, az érzelmekkel is hadilábon áll. Ennek ellenére kedves, azonban megeshet, hogy felidegesíti magát apróságokon. Az emberismerete jó, ezért is tudja, ki-mikor hazudik. Ez miatt ő sem tartózkodik a hazugságoktól, ha azt látja, hogy ez jobb mindenkinek. A romantika nem az Ő világa, valahogy nem rajong érte. Szeret idegen, kívülálló személy lenni, aki kimarad mindenből. Ám, de ezt sajnos nem lehet mindig kontrollálni, és bármennyire is szeretné, nem tökéletes. Pedig lehetne.
Sohasem tartozott azok közé, akit egy kicsit is barátságosnak lehetett volna nevezni. Az idegenekkel szemben határozottan elutasító, nem szívesen kezd beszélgetni másokkal, egészen egyszerűen csak azért, mert senkit sem fogad túlzottan nagy bizalommal, túlságosan is gyanakvó, Ő ezt óvatosságnak nevezi. Aki egy kicsit jobban ismeri, az sincsen feltétlenül jó véleménnyel róla, a legtöbbször talán még utálják is, főképpen mert az őszinteség fáj, és Ő  aztán kifejezetten őszinte. Mind ezek mellett pimasz és szemtelen is, aki ráadásul sokat káromkodik, próbálkozik leszokni róla, de hát nem túl gyakran mosták ki száját szappannal, pedig rá fért volna.

Egyéb:
- 135-ös IQ-ja van. Nem ismeri be, hogy rendkívüli memóriával rendelkezik. Talán még IQ tesztet sem mer mérni magán. Ijesztőnek hathat rá, azt hiszi, hogy földön kívüli, holott csak különleges. Gáznak tartja.
- Legjobb barátja 15 évesen halt meg, öngyilkos lett. Skizofréniát tapasztaltak nála halála előtt 6 hónappal. (három évvel ezelőtt)
- Állatvédő aktivista. Bár inkább „csak” kutyabarát. Különben minden állatot az ízeltlábúaktól az emlősökig a vízi állatig mindent imád, megtapiz, ha kell puszit is oszt. Talán három éves korában fogott először kígyót. Apró volt, kb 1,5 méter és imádta. Haza akarta vinni, anyja és apja persze nem tolerálták eme ötletét.
- Magassága 161 cm, 55 kg. Haja sötétbarna, míg szeme zöldeskék színű.
- Dolgozni kezdett lassan egy éve, hogy ne kelljen anyjától kölcsön kéregetnie. Zsebpénzről hallani sem akar nagyon rég óta.

Nagyot nyögve fordul át a másik oldalára, és próbálja az egy karnyújtásnyira lévő órát jól oldalba vágni, hogy annak hangos sípolása elhalkuljon. No nem mintha utána nem csörögne a telefonja is. A kora reggeli napsugarak a sötétítők között húzódó kis résen kandikálnak befelé és érnek el egészen az arcáig, jelezve, hogy ideje lenne kelni. Vannak alkalmak, mikor automatikusan leveri az órát az éjjeliszekrényről, de felkelni túl lusta. Egy-két kósza percig még fetreng az ágyban, hogy érezze annak melegét, de aztán idejét látja annak, hogy megszakítva ezt a fajta szórakozást, kimásszon az ágyból.
Megint összevesztek. Ismét veszekedtek, pedig tényleg nem akarta, hogy így legyen. Nem kellene tetéznie a dolgokat azzal, hogy még ő is folyton bolhából elefántot csinál. Nem tudja, mi van vele, mostanában sokszor nem önmaga. Gyakran kiborul, dührohamok jönnek rá, olyan sokszor dühös, és tombolna... ez nem vall rá. Anyja szerint csak a kamaszkor - ami nevetséges, hisz azon már túl van, lassan tizennyolc lesz -, de Jo látja a szemeiben, hogy ennél többről van szó, és ezt ő is tudja. Néha mintha szavak nélkül is olvasna édesanyában, de sajnos nem lát bele eléggé ahhoz, hogy választ kapjon a ki nem mondott kérdéseire. Megint durván beszólt neki. Neki, aki megszülte őt, aki felnevelte. Látta az aráról lefagyni a mosolyt, és szemében szomorúság villant. Ezt az arcot sosem felejti el. Jo majdnem elsírta magát.
Mit tehetne? Nem tudja. Egyelőre az a legbiztosabb, ha beszél azzal az emberrel, akit a legjobban szeret ezen a világon. Akire mindig számíthat. Akinek még akkor is ott volt a jobb válla, amin kibőghette magát, amikor elpusztult Merlin az egere. A legjobb barátja. Minden titka tudója. Az egyetlen, aki épkézláb tanácsokkal tudott szolgálni, mert szívből és őszintén beszélt vele. Aki magáért szereti, a hibáival együtt is. Az az egy probléma, hogy ez a személy már halott, de még mindig képes levelezni vele. Holott sose ír vissza és nem is fog. De megírja a levelet, hogy megnyugodjon a lelke.
Leül az íróasztalához, bekapcsolja laptopját, megnyitja a böngészőt, belép az e-mial fiókba, új levelet kezd, és ír:
"Szia, megint én vagyok az!  Tudom, jól, hogy nem tudod ezeket elolvasni, de megfogadtam, hogy mindent elmondok neked, ami csak velem történik. Akár jó, akár rossz dologról van szó. Tudod, hogy szeretem anyát, de mintha kezdenénk elhidegülni egymástól. Nem olyan a kapcsolatunk, mint régen volt. De lehet, azért nem szeret már annyira, mert cigizek, meg bulizom. Szerinted utál? Állandóan a fülemet rágja, hogy mért nincs jobb haverom és miért nincs normális párkapcsolatom. Még szűz vagyok. Ki tud olyankor akasztani, de nagyon. Tudod jól, hogy milyen.”
Hálás a lánynak, ha ő nem lett volna, begolyózott volna rég. Igazán. De a lány már halott. Jo látta az öngyilkosságot. Ott volt végig. A mentők, s rendőrség kiérkezéséig. Pszichológushoz akarták vinni… nem akart menni. Azt mondta, hogy jól van, neki semmi baja. Neki nincs szüksége ilyesmire. Ahogy anyja is mindig mondta, kőből van. És hiába esett neki rosszul, de ezzel a megjegyzésével betalált. Az érzelmek néha mintha megfagynának benne. Sajnálatos módon viszont nem akkor, amikor kellene.
Épp a forró kávét szolgált fel, mikor valaki nagydarab belé ment, a folyadék meg mindkettejükre ráborult. A lány felszisszent, ahogy a bögre a földön darabokra hullt, s a forróságot is megérezte mellkasán.
- Sajnálom. Feltakarítom. - csúszott ki ennyi a száján, majd felpillantott.
- A ruhát meg kitisztíttatom… - kezdte el, de a másik szabadkozni kezdett, amire meg is lepődött. Hiszen üvöltözést várt, hogy milyen béna, hogy most rögtön fizesse ki a tisztitást, meg kirúgatja… nem ez történt. Teljesen más történt.
- Én kérek elnézést. A bögrét és a kávét is kifizetem. Állom az ön ruhájának tisztítását… én voltam figyelmetlen. - a srác öltönyt viselt, jól fésült volt és illedelmes. A lány tátott szájjal figyelte, majd észhez tért és elment a felmosóért. Amint visszatért már látta is, ahogy a férfi a bögre darabkáit szedegette. De érkezett egy sötét ruhás ipse és ahogy megszólalt, ahogy viselkedett a fiúval…
- Úrfi, elfogunk késni… - amaz felegyenesedett és feketeruhás kiterelgette a helyről, ő meg csak nézett a srác után némán… mégis léteznek még úriemberek? Figyelte, ahogy egy nagyobb autóhoz mennek, még ajtót is nyitott a másik a fiatalabbnak... Jo nem hitte el amit látott. A gazdagnak tűnő srác akart neki segíteni... ez egy komédia lehetett. De jobb ha visszatér a munkához, mielőtt még megszidják és levonják a béréből az ácsorgást.