to Lenore

Csak ritkám szoktam inni, de az utóbbi időben rászoktam arra, hogy elolvasom azokat a végtelenül sznob cikkeket, hogy melyik bor megy a legjobban melyik ételhez. Hihetetlen, hogy másoknak nincs jobb dolga, minthogy ilyesmikről írjanak, s hihetetlen, hogy nekem nincs jobb dolgom, minthogy ilyesmiket olvassak. Van bennük valami megnyugtató, mintha legalábbis az lenne a világ legnagyobb gondja, hogy Saint-Emilion vagy Pomerol megy a wellington bélszínhez. Lassan már valódi szakértőnek éreztem magam, s úgy döntöttem, hogy egyszer az életben én is megfogadom ezeknek az újságíróknak a tanácsát, mintha legalábbis meg tudnám oldani a problémáimat azzal, hogy én is ilyen nevetséges apróságokkal foglalkozom. Főzök valamit, megveszem az elvileg hozzá illő bort és megpróbálom nem észrevenni a fától az erdőt, de nehéz ennyire szűklátókörűnek lenni.
Így kerültem a Walmartba, ami valószínűleg nem a legjobb hely, hogy bort vásároljak, de azért szeretném megőrizni az illúzióját annak, hogy van jobb dolgom is, minthogy ilyesmiket csináljak. Mintha legalábbis lenne munkám, vagy saját életem és nem lennék eljegyezve valakivel, akivel még sosem találkoztam. Végül is egy Chardonnayt kaptam le a polcról, ami elvileg jól megy a citromos-vajas sült lazac mellé és vettem egy tábla mandulás csokoládét is a pénztárhoz menet, mert a múltkor úgy elrontottam a desszertet, hogy az sikeresen elvette a kedvemet a cukrászkodástól egy jó időre. Még egy jó darabig nem akartam újból órákig sikálni a konyhát.
A pénztárnál türelmetlen lassúsággal kígyózott előre a sor, úgy tűnt, mintha az eladónő valami mézbe ragadt rovar lett volna, azzal a különbséggel, hogy a nő úgy tűnt élvezi is a dühödt káoszt, amit a tevékenysége, vagyis pontosabban a tevékenységének hiánya okoz. Az óriási szarukeretes szemüvege mögül, amely még tovább növelte a rovarokhoz való hasonlóságát, önelégült pillantásokat lövellt a tolongó vásárlókra, akik New York-iakhoz illő hangerővel fejezték ki ingerültségüket, mielőtt folytatta volna a termékek beolvasását. Elgondolkodtam, hogy milyen élete lehet, ha ez szerez neki örömet.
Mikor végre sorra kerültem csak egy megvető pillantást vetett rám, majd az üveg borra, mielőtt megszólalt.
- Személyit kérek.
Szinte heti rendszerességgel néztek tizenévesnek, úgyhogy nem ért annyira váratlanul a dolog. Kiforgattam a zsebeimet, majd még egyszer és kicsúszott a számon egy halk, de meglehetősen kreatív orosz káromkodás. Nem hiszem el, hogy otthon hagytam..! Felsóhajtottam, s megpróbáltam menteni a menthetőt.
- Asszonyom, nézze… Huszonhét éves vagyok és most doktoráltam le nyelvészetből. Tudom, hogy nem nézek ki annyinak, de ha akarja, akkor napestig untathatom az újlatin nyelvek különbségeiről, a morfológiáról vagy a szociolingvisztika kutatási területeiről rögtönzött kiselőadással. Úgyhogy, kérem, ne vesztegessük egymás idejét és nézze ezt most el nekem.
- Ha nincs személyije, akkor nem adhatom el. Sajnálom – mondta olyan hangsúllyal, ami nyilvánvalóvá tette, hogy cseppet sem sajnálja.
Va te faire enculer.

What a joke

Nekem csak sör kellett meg macskakaja, na jó…tényleg csak azért ugrottam be munka után, de aztán természetesen ráfixált a szemem a gumicukorra, mely stílusosan agyalakú, meg akkor már vettem kapszulás kávét és az új gépembe annak örömére, hogy nem értem, hogyan működik. Arra nyilván nem számítottam, hogy akkora lesz a sor, mint a Gangesz, de az is lehet, hogy a Gangesz ehhez képes finoman és nőiesen szólva lópikula. Tehát várok és azon gondolkodom, hogy mázli, legalább éhes nem vagyok, mert a munkahelyemen már megvacsoráztam a kis túlórám alatt egy lőtt seb felett. Szerencse, hogy ezt most csak magamban gondolom, mert ha a mögöttem álló kismama tudná mik vannak a fejemben talán odébb is állna, nehogy tisztátalan gondolatokat sugalljak a még meg nem született gyermekének. Mindig paráztam valamiért a terhességtől, szegény magzatot meg egyenesen úgy képzeltem el, mint valami kis alient, aki alig várta már  pillanatot, hogy kitörhessen a gazdatestből és elkezdhessen garázdálkodni. Erre anya többnyire megkérdezte, hogy ugyan milyen nő az, akinek ilyen gondolatai vannak, de lerendeztem annyival, hogy nem vagyok az a kiköpött anyatípus valamint kicsit élénkebb a fantáziám a normálisnál, de ezekkel még együtt lehet élni. Biztos hosszan tudnék még merengeni azon, hogy mennyire nem vagyok épeszű ember, de egyrészt nem akarok, másrészt pedig valami más kezdi lekötni a figyelmemet.
Az előttem álló szőke csajszinak nem lehet éppen kellemes és könnyű napja, mivel ha jól hallom a pénztáros  személyi nélkül egy lépéssel sem akarja továbbengedni, pedig tényleg csak egy üveg bor van a rovásán. Egy ideig elhallgatom a magyarázkodást, de igazából csak öt percig szórakoztat, tehát közbelépek, mert nálam legalább  van személyi.
-Akkor csapja hozzá az én cuccaimhoz-állok a szőke lány mellé, aki sokkolóan azt mondta, hogy huszonhét éves, pedig nem is tűn9k idősebbnek nálam.
-Személyi?-pislog rám a kassza ördöge, én pedig széles mosollyal átnyújtom a személyimet, hogy vizsgálgathassa kedvére-Nem hamis ez?
Felvonom a szemöldökömet, mert őszintén szólva, milyen hülye kérdés ez? Nem rohangálnék hamis személyivel a városban és ha esetleg mégis megesne ez a csúfság akkor sem tolnám ekkora örömmel mások arcába.
-Mindezt azért mert ázsiai vagyok?-nézek rá sokkal nagyobb felháborodással, mint amit amúgy éreznék, megszívatom egy kicsit a minden lében két kanál nőszemélyt, de azért egy pillantással jelzem a nyelvészlányzónak, hogy csak csinálom a Chicagot.