Bailey & Marilyn

Egészen nyugis a nap, most valamiért nincs az a rohanás, mint eddig, és végre leülhetek kicsit szusszanni egyet. Ritka alkalom volt ez mostanság, ugyanis karácsony után, év végére határozottan feje tetejére állt a kávézó, mert ugye nem dolgozott senki, ergo mindenki errefelé cseszte a rezet, hogy elbeszélgethessen régen nem látott ismerőseivel. Nem mondom, olyan jó forgalmat produkáltunk, hogy mondhatni megérte, de azért most kezdek el gondolkodni azon, hogy jól esne egy két, három napos wellness vagy valami pihenés, mert ez így nem fog sokáig menni. Rosezal is el kell töltenem végre egy kis időt, mert már én is hiányzom neki és ő is nekem, szóval biztos kitalálok majd valami közös programot a hétvégére. Valami állatkertet, vagy esetleg vidámparkot. Az utóbbit még én is nagyon imádom, csak az a baj, hogy Rosie még kicsi azokhoz a hintákhoz, amikért én meg megőrülök. Imádom a vidámparkot és azokat az óriási hullámvasutakat, meg azokat a hintákat, amik a magasba repítenek. Szeretem az adrenalint meg a magasságot is, és így a kettő együtt maga a mennyország. A capuccinom kortyolgatom és kimerészkedem kicsit az üzlettérbe, ahol a pult mögül szemlélem az alkalmazottak munkáját egy kicsit. Dasie finom kávékat főz, vele meg vagyok elégedve, kivéve a néhai értelmezésekkel van gond –lásd a múltkori kávébab rendelés-, Sharon csak húzza a száját mindenre mostanság, hogy felmondott, és én kikötöttem neki a harminc napos felmondási időt, de nem érdekel. Nem leszek mindig engedékeny. A szülés után valahogy megváltoztak kicsit az érzelmeim, vagy nem is tudom, mert azelőtt sokkalta szigorúbban vettem mindenféle hibát, de mostanában elég elnéző vagyok. Talán vissza kellene szoknom arra. Minden szempontból jobban járok. Na, aztán itt van Bailey, aki nem régen kezdett el nálam dolgozni, de hála az égnek profin csinálja a munkáját, így biztos vagyok benne, hogy őt megtartom huzamosabb ideig. Persze, ha ezt ő is így akarja, de majd megoldjuk, hogy legyen némi motivációja. Szeretem egyébként, elég közvetlen csaj, jól ellehet vele néha beszélgetni, de eddig csak ilyen általános dolgokról, néhány holt időbeli órácskákban beszélgettünk el egy pár szót.
- Te Bailey, nem akarsz eljönni velem a vidámparkba? – kérdezek rá, mikor visszatér a koszos csészékkel és lerakja a konyhapultra. – Imádom ezeket a nagy hintákat, és azon gondolkodtam, hogy rám férne a kikapcsolódás. Még az is lehet, hogy csinálok egy csapatépítőt oda. De ha nem, eljönnél? – mosolygok rá, mert bevállalósnak tűnik ilyen téren, ámbár lehet, hogy tévedek és félreismerem. Mondhatni jó emberismerő vagyok, de azért én is szoktam tévedni.
- Az a pasi ott egyébként... – rábökök a fejemmel az egyik asztalnál ücsörgő, könyvet olvasgató pasasra - ... igencsak téged bámul. – nevetek fel halkan, mert ahogy kimondom, máris felles a lapok felől, és egyenesen Baileyre szegezi a tekintetét. Azt sem tudom, van-e neki barátja, vőlegénye vagy férje vagy valamije, de ez gyakran megesik itt a kávézóban, hogy kiszemelik a vendégek az alkalmazottaimat, vagy éppen engem. Velem kevésbé járnak jól, mert nem szoktam velük leállni, csak egy-egy mosoly kíséretében suhanok el az asztaluk mellett. Nincs időm nekem pasizni, kisebb gondom is nagyobb annál, mintsem hogy éppen randizgassak. Lassak már azt sem tudom, azt hogy kell... Azt hiszem, hogy olyan igazi randim legalább hat éve lehetett legutoljára még Bennel, azóta pedig... jaaa, dehogynem, volt egy, de az is olyan borzalmas volt, hogy fejvesztve menekültem el a vacsoráról, mert a pasas folyton arról kérdezgetett, hogy mégis mik a perverzitásaim. Az első randin. Nekem. Perverzitásaim. A gondolatra halkan felnevetek, majd szemügyre veszem a pasast, aki olvasgat, aki azért végül is nem hagyható szó nélkül, mert azok közé sorolnám, akik szexik, de nem tudhatni, hogy ki áll mögöttük és mit kamuznak. A férfiak megrögzött hazudozók, és ha akarják, ha nem, egy idő után csak belesodródnak hazugságból hazugságba, én pedig nagyon utálom azt, ha valaki nem egyenes. Minden téren, a munkától elkezdve a magánéletig...

Music |    | Clothes

Nem tagadom kezdtem kicsit megszorulni, mert túlköltekeztem a megszabott keretemből. A kisegítő állások jól fizettek, de nem fedték le a lakbéremet, és a rezsit is, nem beszélve arról, hogy a fizetésem egy része mindig az állatmenhelyre ment el, ahol éppen önkénteskedtem. A véletlen sodort éppen Marilyn Kaminski kávézója felé, vagy a sors akarta így, de megpróbáltam a lehetetlent. Az állásinterjú nem sikerült olyan vészesre, és nem ez volt az első hely már, ahol felszolgáltam. Az alapokkal tisztában voltam, és túl kecsegtető volt az általa felállított összeg, így nem mondhattam nemet, pontosabban egy kis dologról kellett hazudnom…a bennem növekvő gyerekről, akinek szüksége lesz az anyjára. Nem mondom, hogy megkülönböztetés céltáblája voltam, de előfordult, hogy amiatt nem alkalmaztak egy délutánra sem, mert várandós vagyok. A reggeli rosszullétek már elmúltak, a felén túllépve csak azon kellett agyalnom, hogyan rejtsem el a pocakomat a főnököm elől, aki közvetlen kapcsolatot ápolt a beosztottjaival. Már sok rémséget hallottam Sharontól arról, hogy Lynnel nehéz kijönni, néha elborul az agya, és akkor üvölt, esetleg még haza is küld, de szerencsére én még nem tapasztaltam ilyesmit. A munkával nincs bajom, az se gond, ha elvárásai vannak felém, elvégre neki is ebből kell eltartania magát. New Yorkban kemény verseny folyik, hogy valaki fent tartson egy kávézót, vagy hasonló helyet, és az nyereséges is maradjon. Az üzleti alapokkal tisztában voltam, hiszen most végzem az egyetemet, és ilyen tantárgyakat is fel kellett vennem, de az igazi munkám, ha elvégzem nem ehhez fog kapcsolódni teljesen, mondjuk még akkor is Lyn segítségére lehetnék, mint várostervező, akinek az a feladata, hogy harmonikusan építse fel az urbanisztikai központokat. A mai reggel nem volt túl pörgős, az ünnepeket átélve a január kicsit visszavesz a forgalomból, de még így is akadnak magányos lelkek, akik betérnek ide, és elfogyasztanak egy jó feketét. Nem tudom, hogy milyen viszonyban van a főnököm a General Motors vezetőjével, de elég sok alkalmazott fordul meg itt ebédszünetben, és amolyan rendezvényeket is szoktak szervezni alkalomadtán, ha Lyn belemegy. Kicsit elkalandoznak a gondolataim, ezért összeszedem az asztalokról a koszos poharakat, és egy mosolyt megejtve a sarokban üldögélő úriember felé besétálok a pult mögé, és lepakolok az egyik szabad területre, mikor feltűnik, hogy a fejemben járó nőszemély személyesen teszi tiszteletét idekint. Nem sokan vannak most, de ettől függetlenül teendő az mindig van. A kávét már nem ihatom, ezért a koffeinmentes változat mellett maradtam, de szünet híján arra is csak később fordítok időt, ha valóban senki nem lesz már bent a kávézóban. Lyn felém fordulva érdeklődik, miközben a mosogatógépbe pakolok be.
- Vidámparkba? – szalad fel az egyik szemöldököm. A gyermeki énem rajongana ezért, de abban biztos vagyok, hogy a gyerekemnek nem tenne jót, mégsem merek teljesen nemet mondani.
- Elmennék szívesen, de szerintem ez legyen csapatépítő, és tavasszal, hmm? Jó időben nagyobb a móka, és nem fagy oda az ember segge, ha fel akar szállni a hullámvasútra. A hétvégén az állatkertben viszont hüllőkiállítás lesz. Nem tudom, én kedvelem őket, bevállalnád? – kérdezek vissza, és jól oltom a tüzet, ha már a terhességem miatt őrültségekben nem lehetek benne, de egy kis állatsimogatásba még nem halok bele. A pasi említésére megmerevedek, és legyintek egyet.
- Szerintem csak tévedsz. – odakapom a tekintetem, de ez elég egyértelmű, hogy engem les, így bele is vörösödöm.
- Nem mondanám, hogy rossz parti, de most nem élem azt az időszakomat, amikor pasiznom kellene. Leköt a tanulás, meg… - itt elhal a szavam, mert felkeltem Lyn érdeklődését.
- Neked nem jön be? Olyan művészléleknek tűnik. – tűnődöm el, és a koszosabb poharakat még kézzel is elöblítem, aztán teszem be a gépbe. A háttérben a két lány szintén mosolyog, mert mi vagyunk nagyobb erőfölényben a pasival szemben.

Music | Note | Clothes

Bailey & Marilyn

Ma szerintem hamarabb hazamegyek majd, talán már nincs olyan nagy szükség rám az elkövetkezendő pár órában... Boldogulnak nélkülem, már eléggé benne vannak itt a dolgokban ahhoz, hogy akadálymentesen megcsináljanak mondjuk egy zárást a nap végén. Hazamegyek szépen, megiszom egy pohár bort -vagy kettőt-, és aztán megnézek egy mesét Rosezal. Mondjuk a Jégvarázst. Azt imádja.
A vidámpark ötlete csak valamilyen véletlen folytán kúszik be az agyamba, az eszembe sem jut, hogy talán a január nem a legmegfelelőbb hónap erre a tevékenységre.
- Hát igen, az mondjuk nem hátrány, de mehetnékem van. – húzom el a szám, majd újabbat kortyolok a csészémből és a pultnak dőlve szemlélődöm. – Utálom a hüllőket, Bai. A szőrös állatok jobban vonzanak. De az állatkert maradhat, majd ha vége a hüllőkiállításnak. – Mondjuk lehet, sőt, nem lehet, egészen biztos vagyok abban, hogy Rosie roppant mód élvezné a kígyó és egyéb undormányok simogatását, de én már kevésbé, még nézni sem tudnám. Szereti az ilyeneket, a múltkor Ben kaméleonjáról lelkendezett egy órán keresztül, szóval nincs kérdés. – Rosiet is elvinném, bár nem is tudom, te hogy viszonyulsz a gyerekekhez? – kérdezem, mert habár találkozott már a kávézóban a lányommal, ez nem enged arra következtetni, hogy mennyire gyerekbarát. Mert ugyebár nem mindenki az, lásd: Rose apja. Már megint itt járnak a gondolataim, pedig tudom, hogy nem kellene, idestova már öt-hat éve próbálkozom vele.
A pasi aki a sarokban ül, határozottan Baileyre van állva, és bármennyire is tagadná, a hülye is látja ezt. Nem csoda mondjuk, csinos, fiatal... Talán kicsit hízott az utóbbi időben, de hát ilyen munka mellett ez abszolút normális. Végig pillantok rajta gyorsan, aztán vissza a férfira, aki szintén jóvágású. Talán valami üzletember lehet, mert ingben van, manapság pedig már nem szokás így járni az utcára, pláne nem zakóban, ami a szék háttámlájára van akasztva. Ezzel szemben a szemüveg kicsit művészies beütést kelt, főleg ahogy elmélyed abban az újságban. Elmosolyodok, mikor rám kapja a tekintetét, de aztán el is pillantok onnan, egyenesen Baileyre.
- Meg a...? – érdeklődve figyelem. Nem tudom, mit akart mondani, talán munkát vagy éppen a pasiját? Nem akarok én turkálni senki magánéletében, de a kíváncsiság túltesz rajtam. – Van pasid? – Ebben nincs semmi, tulajdonképp tényleg csak beszélgetni próbálok. Arról ugyebár ne is beszéljünk, hogy éppen én tartom fel a munkában kicsit, de ezúttal nincs akkora forgalom, hogy ne tehetné meg.
- Nekem? – felkapom a fejem a kérdésére, aztán újra visszapillantok a pasasra. Nem most volt a legutolsó randim, és ami azt illeti, egyáltalán nem is hiányzott, mert tulajdonképp azt se tudtam az elmúlt pár hétben, hogy hol áll a fejem. Sok volt a meló, a gyereknek a sulis dolgai, és a stressz, így egy pillanatra se jutott eszembe a pasizás gondolata. Na, nem mintha előtte túlzottan törtem volna magam emiatt... Hogy miért nem? Egyrészt azért, mert nem hiányzott a hátam közepére sem, hogy még egy emberrel törődjek, másodszor pedig ki más miatt, mint Ben miatt? El kellene engednem már a dolgot végleg és nem a múltba visszakacsintgatni, mert az határozottan nem tesz jót. – Nem épp a művészlelkekre bukom, de meg kell hagyni, külsőre nem rossz – döntöm oldalra a fejem, és újra végig szemlélem, majd lehúzom a kávém és elöblítem a csészét.
- Te, Bailey, az a párocska fizetett ott már, vagy éppen csak úgy, teljesen nyugodtan kisétált az ajtón? - hunyorítva tekintek az éppen távozó férfira és nőre, és valamiért az a megérzésem, hogy úgy hagyják el a helyet, hogy nem rendezték a számlát. A géphez lépek, és megnézem a rendszerben, és lám, tényleg nem csal a megérzésem. - Nem fizettek. - mondom ki egy sóhaj kíséretében a két alkalmazottra pillantva kérdőn. Mi van, majd én szaladok utánuk, nem? Néha azért elgondolkodom ezen a hierarchia dolgon...

Music | | Clothes