Annyira áldottam ezeket a házakat, pontosabban azt, aki kitalálta, hogy legyen bennük lift, mert amúgy még anyámnak is unokája születne, mire felszenvedném magam az emeletre ezekben a nyomorult tűsarkú cipőkben. A kollégáim egész este azzal szívattak, hogy már legalább fél éve együtt dolgoznak velem, de még sosem láttak ezelőtt olyan ruhában, ami nem egy jólöltözött kanleszbikus benyomását keltette bennük. Akkor most meg lehet egyezni abban, hogy pont annyit láttak koktélruhában és tűsarkúban, hogy most megint egy jó évig ne kelljen felhúzkodni magamra ezt a röhejes hacukát. Mire felér a lift bár fontos dolgokon gondolkodom, például azon, hogy mocskosul szomjas vagyok és, hogy mennyire lenne gáz a tegnap főzött maradék pad thai-jal bekuckózni a laptopom elé és Hannibált nézni. Macskát simogatni már úgysem lehet, mert Yamazaki minden bizonnyal épp alszik a kosarában, jobb lenne, ha én is aludnék, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy rettenetes másnaposságnak leszek kis gazdája az ébredésnél annak köszönhetően, hogy összeittam a gint a vodkával, aztán még vagy egy órát táncoltam, még jó, hogy nem az asztalon. Van egy szint, ami alá azért nem mennék a munkatársaim előtt. Félek is, hogy nem találok bele a kulccsal a zárba, de szerencsémre megint béna voltam és elfelejtettem rázárni, szóval egyszerűen bejutok és már veszem is az irányt a konyha felé, ami mintha kicsit kisebb lenne, mint szokott. Gond egy szál se, biztos csak annyira be vagyok szórakozva, hogy megváltozott a térérzékelésem, szóval inkább iszom egy pohár hidegvizet, aztán megindulok a nappaliba, hogy ledögöljek levenni ezt a borzasztóan magas, csatos cipőt. Dudorászva szambázok befele és egy bűvészt megszégyenítő mozdulattal kapcsolom ki a melltartómat és varázsolom ki a ruha alól, aztán a fehérneműt az egyik szék karfájára helyezem. -Megjöt….tem? Jaj szent lógófülő Buddha-köszönnék rá a macskámra, de amint megfordulok a nemrég ideköltözött pasaséval találkozik a tekintetem, aki a kanapén ücsörög. Hát ő meg mi a fenét keres a lakásomban és miért nem adott ki egy átkozott hangot sem, hogy ugyan ne itt vetkőzzek már kijjebb magamból? - Szia! Hát te?-pislogok rá meglepetten, ahogy leülök a szemben lévő fotelbe, ami mintha reggel még kicsit másmilyen lett volna, de hát tudja fene, alaposan felöntöttem a garatra, mert…mi a francért néz ki úgy ez a srác hajnali kettőkor, mint egy mediterrán herceg, egyáltalán törvényes így héderelni a szomszédasszony lakásában? Mi is a neve? Ma…Mateo, azt hiszem. Basszus, hogy nekem mennyire fáj a lábam!
Zűrös napom volt. Egész végig az új lakótársam miatt szortíroztam a vendégszobát, ami lassan már egy leányzóé lesz, festettem, pakolásztam és szűrtem a jelentéktelen cuccokat, kezdve a már semmit sem jelentő kabaláktól egészen a Pokemon gyűjteményekig. A kukák mellett bármelyik kisfiú megtalálhatja, ha még mindig esetleg elkápráztatna bárkit is Pikachu. Kimerülten huppantam le a kanapémra, ami még örültem, hogy egybenmaradt azok után a kalandok után amiket megélt ebben a pár hónapban, és egy jókora csokoládé ízű fagylalttal elkezdtem nézni a kedvenc sorozatomat. Elég rosszul hallok, így felhangosítottam a műsort. Egyik percről a másikra már csak arra eszméltem, hogy a szomszéd csaj nálam szeretne striptease-t tartani. Kaján vigyorral figyeltem ahogy fel-alá járkál, majd meglepődött arcot színlelve én is belekezdtem a színészkedésbe. - Hát te meg mégis mit keresel az én lakásomban? - mondtam szörnyen hihetően, miközben felpattantam a kanapéról és a szám elé emeltem a tenyerem. - Úristen, hisz rajtad nincs melltartó - pásztáztam végig a testét akarva akaratlanul is. Na, férfiből vagyok, nehezen állít meg bármi. Miközben elidőztem az alakján észre sem vettem, hogy azért ez a szituáció mégsem olyan vicces, mint amilyennek beállítom. Végülis, kérdezem én, hogy jutott be? Én elméletben bezártam az ajtót, első a biztonság, anyu és apu is megmondták én pedig mindig is elővigyázatos kölyök voltam. Azt hiszem. Vagy mégsem? Rengeteg gondolat keringett a fejemben de nem hagyhattam el a komolytalan, viccelődős énemet hiszen akkor oda a varázs ez a szép ázsiai maca pedig még mindig az én nappalimban kering aztán kitudja kikering-e belőle, vagy bekeringőzik-e velem a lepedők közé. Milyen izgalmas is lehetne egy szomszéddal bármi hasonlót csinálni. Bár utána biztosan kerülnénk egymást és ha még egyszer előfordulna egy ilyen incidens vagy valamelyikünk lelépne amilyen gyorsan csak tud, vagy megint megmutatnánk egymásnak a keringőtudásunkat. - Öhm.. izé.. hogy is hívnak - törtem a fejemet pár másodpercen keresztül - Lara! - csettintettem a levegőbe de ekkor megláttam az arckifejezését és azonnal el is zavartam azt a gondolatot, hogy egyszer az életben jól tippeltem volna - Leonora! Igen, ez lesz az - vigyorogtam el magam. - Szóval Leonora, szerintem téves címre jöttél - mosolyogtam még mindig.
Szóval van egy majdnem idegen pasi a lakásomban és valahogy furcsa a térérzékelésem. Mennyire normális ez a szituáció, de most komolyan? Lehet, hogy annyira berúgtam, hogy ezt az egészet csak képzelem és most mindenki a saját lakásában van és a jóképű szomszéd srác nem is mér végig, mert miért tenné? Nincs rajtam túl sok minden, amire mereszthetné a szemét, pláne nem az én lakásomban…és vajon hol talált csoki fagyit? Az most nekem is jól jönne, de ha ez csak egy hallucináció nem pazarolnék szívesen energiát arra, hogy kérjek a fagylaltból, hiszen úgyis elpárolog majd a sráccal együtt, amint magamhoz térek ebből a különös részegségből. Nem állítom, hogy nem hordok ki lábon egy kisebb szívrohamot, mikor meglátom, de a véremben csordogáló emberes adag alkoholnak hála még a szokásosnál is lazább vagyok és nem is nagyon zavartatom magamat, a rigalánc hozzám képest merevnek mondható, ahogy levetem magam a fotelbe és értetlenül pislogok vissza rá. Méghogy én az ő lakásában, pláne ezzel a tettetett meglepődéssel! Azért annyira hülye csak nem vagyok, hogy besétálok a lakásába, ugye? Ugye nem? -Az kérlek, totálisan esélytelen-ingatom a fejemet, mert véleményem szerint itt most én vagyok otthon és ő ment egy ajtóval odébb. Még csak nem is fatális a tévedés, hiszen ebben a lépcsőházban borzalmasan sötét tud lenni, mikor kiég a villany és a habzószájú közös képviselőnk természetesen sosem intézkedik időben. -Igen, a melltartó-pillantok abba az irányba amerre legutoljára láttam a ruhadarabot-ellenben a széknek remekül áll. Miért is féltem két mondatnál többet váltani ezzel a pasival? Már emlékszem, nem akartam brutálisan lejáratni magam, de most, hogy ittasan ezen sikerült nagyjából öt perc alatt túlesnem…hát nem mindegy miféle baromságokat is hadoválok össze a melltartóm és a szék újdonsült barátságáról? Miközben ezt a fejemben ilyen remekül megvitatom magammal azon vagyok, hogy leszedjem magamról ezeket a rém kényelmetlen cipőket, mindezt úgy, hogy a rövid ruhám alól legalább a bugyim ne látsszon ki, mert az már tényleg kínos lenni. Mit is mondanak a méltóságról? Nagyrészt azt, hogy nem könnyű megőrizni bizonyos helyzetekben, de azért nagyon is illene. Közben a kisherceg igyekszik kitalálni a nevem, de már az első próbálkozásra csak nemlegesen fintorgok, hát pont ennyire lehettem megkapó lehetőség, hogy után Laranak, Leonorának emlékezzen rám, na szép. Nincs jogom megsértődni, nem is teszem ,pláne, hogy nem boldogulok azokkal a francos csatokkal, így hiába döglődtem ebben a rohadt szűk selyemruhában, nem jutottam semmire. -Lenore-javítom ki kedves szomszédom jelentőségteljesen megnyomva az utolsó szótagot,a mit még véletlenül sem sikerült eltalálnia- szerintem meg te jöttél téves címre kedves…Mateo. A francba, igazából ki akartam találni valami hasonló nevet és nem ilyen egyszerűen beismerni, hogy megjegyeztem a nevét, de annyira gondolkodtam, hogy végül nem sikerült mást kiböknöm. Azért motoszkál bennem a kétség, mert lehet, hogy mégis én lennék rossz helye és nem ő, de a részeg agyam már csak azért is ragaszkodik a maga igazához, én pedig erre a buta szervemre vagyok utálva, nincs mit tenni. -Ha szépen megkérlek levennéd rólam ezt az istenverte cipőt?-lóbálom meg a tűsarkús lábaimat felé, miközben igyekszem a lehető legszebben pislogni rá, nem sok esély van rá ugyanis, hogy egyedül meg tudom oldani a problémát.
Hihetetlen milyen édes tud lenni ez a lány, ha egyszer nincs magánál és az a minimális őszintesége kiszökik belőle. Minden egyes pillantása elragadóvá és embertelen módon aranyossá válik, ahogy látom, szinte képtelen kivetkőzni a részeg énjéből. Számára az alkohol egy igencsak ártó ital, ami miatt teljesen más emberré válik. Annak idején sosem beszéltünk egymással. Mindig is tudtam ,hogy a szomszédban lakik, jópárszor meg is néztem őt ,hátha egyszer adhatok esélyt kettőnk barátságának vagy akárcsak egy futó kalandnak, de aztán mindig elvetettem az ötletet. Független és eszes nő volt, ezt távolról is látni lehetett, eszes nőkkel pedig nem játszadozik az ember. Az intelligens embereket meg kell becsülni és tisztelni, ágyba vinni pedig csak a hülye fruskákat szokás. Ő pedig egyáltalán nem volt hülye fruska. - Már meg ne haragudj csajos, de te egyértelműen az én lakásomban üldögélsz és vitatkozol velem, mikor mind a ketten láthatjuk mennyire nem vagy magadnál - próbálok vele komolyan vitatkozni és felvenni ezt a pici manó vitázik stílust, de valahogy a végére mégiscsak elnevetem magam. Nem, képtelen vagyok nem komolytalanul hozzáállni a szituációhoz. Hiszen annyira realitástól elszakadt a helyzet, mintha csak egy filmben ülnék. Bár lehet New York ezt a fajta változást is magával hozta. - Oh, szóval Lenore - döbbenek rá végre, de nem áll szándékomban bocsánatot kérni. Lehet csak a késő esti órák hozzák ki belőlem az udvariatlanságot, egyébként eszem ágában sem lenne ilyen bunkó módon elhaladni amellett a tény mellett, hogy hosszú hónapok óta élünk egy levegőt szívva és még így sem voltam képes megjegyezni rendesen hogy is hívják.. bár ahogy hallom, ő igencsak emlékszik az én nevemre, ami megint huncut vigyort idéz elő az arcomon. Odalépdelek hozzá, majd finom mozdulatokkal letérdelek elé és a lehető legóvatosabb módon lehúzom róla a cipőjét. - Kedves Lenore, két lehetőséged van, ha már ilyen hihetetlenül udvariatlan módon betörtél hozzám és megzavartad az esti nyugalmamat, amit akár azzal is tölthettem volna, hogy a kedvenc sorozataimat nézem ezzel a finom csokoládés fagylalttal a kezeim között. Tehát, sorolom a lehetőségeidet. Aludhatsz az ágyamon, kikúrállak, hogy ne legyél rettenetesen másnapos holnap, vagy átvihetlek a saját ágyikódba, hogy kényelmesen kipihend magad, aztán ha még emlékezni fogsz erre a társalgásra kettőnk között szívesen fogadlak egy meleg kávéval reggel, hátha az segít - néztem rá komolyan, remélve, hogy megérti minden szavamat az ittassága ellenére.
Biztos vagyok benne, hogy rettenetesen gázul viselkedem és ha a józan énem látná ezt az esetlen kis alient itt a zöld koktélruhába, biztosan iszonyatosan tarkón verné, hogy találjon már magára, de valahogy nincs kedvem ember módjára viselkedni. Időnként azt hiszem túlságosan is azon vagyok, hogy a magánéletemben ne égessem le magam annyira, mint a munkát illetően szoktam. Nem volt nagy titok, hogy gyakran rajtam nevetett a fél rendőrség, mert nyugodt lélekkel ebédeltem egy hulla fölött vagy esetleg, mert épp az alagsori női mosdóban álltam neki hajat mosni,mikor éppen nem volt nálam meleg víz. Mintha kilépnék a munkahelyemről és azonnali hatállyal szétcsúsznék, aminek cseppet sem örülök. Erre az ostoba piálós eseményre is csak azért erőltettem el magam, hogy csináljak magamnak egy kis magánéletet és azért ittam ennyit, hogy…hogy kicsit egyenrangúbbnak lássanak. Most meg itt ülök ezzel a sráccal szemben, aki állítja, hogy ő lakik itt és simán el tudom képzelni, hogy igaza van, de nem szívesen adnám meg neki az örömet, hogy be is ismerem. Józanon bizonyára megtenném és azonnal távoznék, de elég messze állok jelenleg attól, hogy józannak lehessen nevezni. -Talán…-bólintok a valószínűleg helyes feltételezésre, hogy sikerült eltévednem a folyosón, amin évek óta megyek a lakásomhoz minden áldott nap- de az is lehet, hogy ezt az egészet csak álmodom és te igazából nem is vagy itt, meg persze én sem. A hallucinációs ötletemet inkább nem hoztam fel, nehogy azt gondolja, hogy az alkohol mellé még egyéb tudatmódosítószereket is sikerült beszednem és ettől teljesen megkavarodtak a dolgok a kis fejemben. Nevet rajtam, de hát mit mást csinálna? Még ilyen állapotban is tudom, hogy nehéz komolyan venni valakit, aki százhatvan centi és nagy jóindulattal tizenhat évesnek néz ki és besétál valaki más lakásába. Oké, lehet, hogy nem a térérzékelés volt a ludas, hanem pusztán a saját hülyeségem és figyelmetlenségem, megesett már, persze azért nem ilyen formában. Csöppet örülnék is, amiért talán most majd megtanulja a nevem, ha nem lennék annyira meglepődve azon, hogy tényleg segít levenni azokat a szörnyű cipőket a lábamról, én pedig csak tágranyílt szemekkel pislogok rá, mintha csak egy érdeklődő őzike lennék. Elégedetten sóhajtok, amint lekerül a lábamról a kínzóeszköz és mosolyogva mozgatom meg a lábujjaimat, igazából örülök, hogy még megvannak és helyreállt a vérellátásuk is. Végighallgatom Mateot és a szavak egy része el is jut az agyamig, de az alkoholmolekulák ügyesen szűrik a mondandóját és a legfontosabb részeket kicsit, mintha meg sem hallottam volna. -Kikérem magamnak, egyáltalán nem törtem be -kezdem magyarázni minimálisan gesztikulálva, miközben kicsit előrehajolok – ha a büntetőjogot nézzük, akkor kikezdhetetlen vagyok, mivel nyitva volt az ajtó és semmilyen erőfeszítésembe nem került a bejutás. Tudom, nem hiába dolgozom a rendőrségen. Nyilvánvalóan nem bírtam ki, hogy ebben az ügyben ne az enyém legyen az utolsó, tipikus piás Lenore, de talán még józan állapotban is vitatkoztam volna vele. -Először is fagylaltot szeretnék-pillázok rá ártatlan tinilány módra- aztán megmutathatod mit tudsz…a másnaposság ellen.
Kezdőlap
