Vannak, napok mikor minden gördülékenyen megy, és vannak azok a napok, amikor már inkább az első öt perc után visszamásznánk az ágyba, hátha akkor nem ér utol a balszerencse. Érdekes módon, nekem az utóbbiból több van, mint az előbbiből. Főleg, ha a munkáról van szó! Bár már kezdjük egészen megszokni egymást a főnökkel, még mindig görccsel a gyomromba megyek be és azt várom, hogy mikor rontok el valamit, amiért egyből le is szedheti a fejemet. Bár kezdem azt érezni, hogy nagy valószínűséggel, ezzel a hozzáállással vonzom be a leginkább ezeket az eseteket.
Ma gyűlés lesz – amiről sikeresen időbe is szóltam és előkészítettem a dolgok nagy részét, így nem is ezzel van itt a nagy gon -, így mindennek tökéletesnek kell lennie! Az anyagot a kért időben leadtam a főnöknek, elkészítettem az előadást, amire rá is mondta az áment. Az italok (mármint a víz és az üdítő) bekészítve, ahogy azok az apró sütemények is, ami a fogadásra szolgál. Vetítő tesztelve, működik, így meglepetést csak nem okozhat előadás közben! Már csak egyetlen dolgom maradt hátra: kinyomtatni –és ezzel együtt kiirtani egy fél esőerdőt – a diát a megfelelő példányszámban. Még mindig nem értem miért kell ez a 21. században… Jó jó, értem, hogy valaki szeret ezekre jegyzetelni, de azt gépen is lehet. Küldjük el a pdf változatot és oda is betudnak szúrni gondolatokat, plusz nem hagyják el! És még talán a későbbiekben el is tudják olvasni, mert ha gyorsan ír az ember, akkor néha a saját kézírása is olvashatatlan. De persze, mit is tudhatok én zöldfülű? A lényeg, hogy már csak a nyomtatás van hátra mint nagy feladat! Igen ám, de én ezzel a masinával mindig hadban vagyok. Mindig van valami nyavalyája, ami miatt nem úgy nyomtat, ahogy azt én akarom.
Gondoltam most előtte járok a problémának és még nyomtatás előtt ellenőrzöm minden szóba jöhető probléma forrását. Lapok rendben, van is benne és jól is van berakva, kellően elég egy darabig. Patron rendben, nem rég lett cserélve és nem annyira friss már, hogy pacát hagyjon a túl sok festék, nem lesz mázgás sem! Kapcsolat rendben, észleli a számítógépemet. Beállítások okésak, el van fogatva a lap, nem állóba nyomtatja! Konkrétan minden a helyén van, így kezdődhet is az erdőritkítás. Az első öt példányig úgy minden jól is működik, aztán észreveszem, hogy egy pillanatra elsötétül, majd újból felvillan a villany. Remélem, hogy csak az égővel van valami, ám belül tudom, hogy nincs annyi szerencsém nekem. Morajlást hallok. Lenézve a nyomtatóra látom, hogy pillanatnyi áramszünet volt, ami fel sem tűnne az embernek, de egy gépezetnek annál inkább.
Ajkamat harapdálva nézem a pirosan villogó fényt, ami a hibát jelzi: beakadt a lap. Sosem jobbkor! És azt most, hogy szedjem ki? Ilyennel még kivételesen nem volt dolgom. Gondolom húzni teljesen felesleges, mert csak eltépni tudom max a lapot, de a probléma nem oldódik meg ennyitől. Ah, Chris ki fog nyírni, ha nem leszek meg időben! Vajon van még időm lemenni és egy szabad nyomtatót keríteni? Vagy esetleg egy karbantartót, aki seperc alatt megoldja? A fejemet vakargatva tétovázok el azon, hogy merre induljak el, majd inkább csak nekifutok én egymagam, hátha megoldom, és legközelebb okosabb leszek! Halk morgolódás mellett meg is kezdem az operációt, amihez talán nem ártana nekem sem beöltöznöm, ha nem akarok piszkos lenni!

Ruha • 537 • hajaj

Hendery & Sophie

צ 538 ¦ outfit ¦ Jaj te, Bénus

Akármennyire is büszke vagyok a bátyámra, muszáj bevallanom, hogy nem repesek az örömtől, hogy a cégnél dolgozik. Illetve ez így nem teljesen pontos, hiszen mindig is tudtam, hogy végül itt fog kikötni csak attól nem leszek boldog, hogy úgy dolgozik, hogy közben nem is pihen semmit. Aiden mellett javult a helyzet, de még mindig nem az igazi. Szóval ma, csak azért is rá fogom kényszeríteni arra, hogy egy kicsikét lazítson és kimozduljon. Ennie neki is kell, hiszen akármennyire is szereti a kis motorjait és gépezeteit, ő még mindig csak egy ember. Ennek megfelelően nem is konnektoron keresztül fog feltöltődni, hanem úgy, ha elrángatom magammal valami étterembe. Ha kell, megfogom az irodájának kulcsát, bezárom, és addig magamnál tartom, amíg nem hajlandó velem enni. Múltkor is kiharcoltam, hogy tartson pihenőt, most is meg tudom ezt tenni. Plusz hogy tudna az édes kishúgának nemet mondani? Elvégre nem kérek sokat.
Az első nagy probléma viszont ott kezdődik, hogy sejtelmem sincs, merre lehet. Meglepetésnek szántam az érkezésemet, így azt se tudom tulajdonképpen akad-e most dolga, vagy elég csak besétálnom hozzá.  
Könnyeden megyek be a céghez, végig mosolygok mindenkire és kedvesen üdvözlök mindenkit. Nem hiszem, hogy annyira nagy hírem lenne, hogy a cég összes dolgozója tudná, ki vagyok. Sőt, egészen biztosra veszem, hogy sokan csak pislognak, hogy én ugyan mit keresek itt. Sebaj, nem is kell ismerniük. Én egyszerűen csak udvarias szerettem volna lenni azzal, hogy köszönök. Legnagyobb szerencsétlenségemre azonban Christopher nincs a helyén. Milyen bosszantó… Csak abba bízhatok, hogy nem megint valami megbeszélésen van, vagy ha mégis ez lenne a helyzet, akkor sem sokáig. Addig viszont ki kéne derítenem, merre várjam meg. Probléma kettő… vajon ezt ki tudhatja? Biztosan van valami asszisztense vagy titkára, őt kéne megkeresnem nem? Probléma három… na és ő vajon kicsoda és hol lehet? Áldás az, hogy én nem folyok bele a családi cég ügyeibe, de átok, ha éppen olyan információra lenne szükségem, ami ezeken a beszélgetéseken hangzik el. Egyáltalán nő vagy férfi az illető?! Vagy Chris nem ad az ilyenre és inkább mindent maga intéz? Kötve hiszem…
Nos amíg ezen agyalok és próbálok egy élő embert találni, aki látszólag nem rohan a dolgára, meghallom, ahogyan valaki morgolódik. Kissé illetlen tőlem ugyan, de benézek a szobába, ahonnan hallottam a hangot. Hm hm, valóban egy srác vacakol a nyomtatóval. Ezek szerint jól hallottam azt a morgolódás! Eléggé gondterheltnek tűnik az arca.– Tán valami probléma akadt? – döntöm oldalra a fejemet, ahogyan közelebb lépek hozzá és én is nézem a masinát, bár őszintén nem tudom, mi gond lehet, nekem úgy tűnik, rendben van. De azért inkább rákérdezek, nem szeretnék csak úgy elmenni valaki mellett, akinek esetleg szükséges segítséget nyújtanom. Bár valahol nem értem miért strapálom magamat, hiszen nem értek a kütyükhöz. Ellenben kiválóan tudok sikítani, ha segítség kell. Női praktikák ugyebár.  – Esetleg… tudok valamit tenni érted? Nem vagyok benne biztos, hogy hasznos lehetek, de ha mást nem, nos, panaszkodhatsz nyugodtan. Kiváló hallgatóság vagyok. – mosolygok rá szélesen, ezzel is remélve, hogy egy kicsit talán javul a hangulat. Bár már nem tudom, hogy inkább segíteni akarok neki, vagy egyszerűen megtudni hol a bátyám és megtaláltam azt az egy szem lelket, aki nem tűnik olyan borzasztóan elfoglaltnak. Mondjuk a kettőt össze is köthetem! Amíg szerel, addig kifaggatom, hogy hol van Chris vagy legalábbis az asszisztense.

Általában kitartó természet vagyok és csak végső esetben választom a menekülést. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a szerencsétlenkedésem ellenére még mindig a cégnél vagyok! Jó, talán ez valamilyen szinten Aiden érdeme is, hiszen ő próbál engem és Christophert egy békésebb irányba terelni. Nagy szerencsém, hogy megmentettem egyszer Aident, mert így legalább ezt az egy jó tettet mindig Chris orra alá dörgölhetem. Vajon testőrként nagyobb sikerem lenne, mint titkárként? Mármint, nem vagyok egy nagydarab, vagy egy izmosabb alkat, de feketeöves vagyok! Bár az talán kevés hozzá… Meg veszélyes is… Mindenesetre, kezdek egész jól kijönni a főnökkel. Igyekszem mindent hibátlanul és időben megcsinálni végre, vagy ha bakizom is, akkor azt egyből helyre is próbálom hozni, mielőtt tudomást szerezne róla. Őszintén, fogalmam sincs, hogy miért vagyok ilyen szétszórt és ügyetlen, vagy, hogy ezen lehet-e egyáltalán javítani valahogy. Annyira kapkodni se kapkodok, hogy arról kéne leszoknom hozzá.
A mai tárgyalásra viszont kezdem úgy érezni, hogy minden a legnagyobb rendben és már csak az utolsó simítások vannak hátra, vagyis az anyag kinyomtatása. Szerintem ez igazából tök felesleges és régimódi, plusz a környezetnek sem tesz jót. Én inkább mindenkinek adnék egy tabletet, vagy valami. Vagy akkor meg attól félnek, hogy kevésbé figyelnek oda a résztvevők és mindent is csinálnak helyette? Üzletemberek csak nem olyanok, mint az egyetemi tanulók… De egye fene! Ne ezen múljon, akkor kinyomtatom én annyi példányban, amennyiben csak igénylik. Ha kell 5 példány is jutni fog fejenként! Legalábbis az elején én tisztára ebben a hitben voltam, míg be nem akadt a lap abban a rövidke kis áramkimaradásban. Nem is velem lenne ez, komolyan!
Halkan és kevésbé trágárul, de azért morgolódni kezdek, majd meghallok egy idegen női hangot, amire ijedtemben ugrok is egyet a szerkezet vizsgálata közben. A szívemhez kapok és igyekszem realizálni, hogy ki is van előttem, de nem igazán ismerős. Új dolgozó lehet itt? Ha más nem, látásból ismerem a dolgozók többségét itt. –Beakadt az egyik lap nyomtatás közben. – motyogom halkan nagy pislogások közepette, ahogyan közelíteni kezd. Ugye ő ember, és nem csak valami szellem vagy hallucináció? Bár nem először járok ebben a szobában, akkor is csak láttam volna már itt! –Igazából, szeretném valahogy kivarázsolni onnan azt a lapot, de nem tudom hogyan tudnám anélkül, hogy beletépném… Igazából még van úgy háromnegyed órám lenyomtatni úgy… 15 példányt, szóval jó lenne mihamarabb, hogy össze is tudjam tűzni őket és kitudjam rakni a tárgyalóterembe, mielőtt megérkeznének a vendégek és a főnököm leszedné a fejemet. – igazából nem tudom, mennyire oszthatom meg vele a gondolataimat. Még a végén kiderül itt, hogy ő az új titkárnő, aki engem vált le. Bár, én már egészen betanultam ide, akkor Chris minek is venne fel egy másikat? Idő lenne betanítani, Chrisnek pedig sosincs ideje! Illetve én már tudok a főnök szerelméről is, így előttem már nyugodtam beszélhetnek ilyenekről is, nem igazán adom tovább, mert nincs kinek vagy miért. A lányok viszont nagyon pletykások és tuti továbbadná az egész épületnek! Ha megkérdezem, talán az igazat mondja majd, hogy mit csinál itt? –Kegyed egyébként… kicsoda? – igyekszem a lehető legudvariasabban megkérdezni, mert az is lehet, hogy valamelyik vendég tévedt erre, akit nem kéne elijesztenem és ez által lejáratnom előtte a céget. Jól van öltözve, szóval ez az opció is lehetséges!

Ruha • 527 • hajaj

Hendery & Sophie

צ 527 ¦ outfit ¦ Jaj te, Bénus

Nem vagyok sem egy nagy darab ember, sem pedig ronda, hogy ennyire ijedezni kéne tőlem. Én mindig is a kedves és aranyos Sophie voltam, akitől senkinek sem kell félnie. Még akkor sem ha megbántják, hiszen… Nem tennék semmit sem az emberekkel. Nekem fájna utána csak, hogy jaj bántottam valakit. Ennek megfelelően rémisztgetni sem szoktam senkit, így nagyokat is pislogok, mikor a mellkasához kap a férfi. –Bocsánat… - nézek rá bűnbánóan és beharapom az ajkamat. Igazán nem akartam a frászt hozni rá. Csupán meg akartam tudni, hogy minden rendben van-e, mert gondterheltnek néz ki. Bár azt aláírom, hogy csendben jöttem és talán nem számított rám… Illetve miért számított volna? Pedig azért a cipőm hangos nem? Oh hát… Mindegy. Nem kapott szívrohamot, így igazából akkora nagy probléma nincs.
-Oh… az gond! – Ennyit bírok kinyögni. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Szerelőt kéne hívni hozzá gondolom… Vagy csak kiszedni valahogy. Az a probléma, hogy nem értek a nyomtatókhoz. Velem ilyen még nem történt, így… nagyon nem is tudom mit tehetnék az érdekében. Mindenesetre egy együtt érző pillantást kap tőlem. – Nem lehetne csak… egyszerűen kiszedni? Óvatosan megfogni és elkezdeni húzni? Vagy esetleg másik nyomtató? Nem ez az egyetlen szerintem az épületben vagy igen? És mi az, hogy leszedi a fejed? Ki a főnököd? – Kérlek kérlek mondd, hogy esetleg Chris asszisztense vagy! Annyira nem akarom tovább keresgélni! Vagy legalábbis remélem, hogy ismeri a bátyámat és akkor egy lépéssel előrébb vagyok. Alig érkeztem meg, de már most elegem van abból, hogy sejtelmem sincs merre lehet Chris. Eleve azt akartam, hogy keresek valakit, aki majd megmondja nekem merre lehet, de hát… Egészen eddig nem találtam erre megfelelő személyt. Most viszont elém pottyant… Pontosan ki is? – Oh jaj! Elnézést… - meg is köszörülöm a torkomat, majd nyújtom felé a kezemet. – Sophie Nam vagyok! Nem tudom, hogy ismered-e Christopher Namot, de az ő húga volnék… Igazából pont őt keresem, de előbb segítenék neked inkább! – mosolygok rá szélesen. – Bár ahhoz előbb azt is tudnom kéne, hogy ki az, aki bajba jutott, szóval… megtudhatnám a nevedet? – És igen, én merem tegezni, mivel nem tűnik nálam sokkal idősebbnek. Meg amíg nem szól miatta, addig nem zavartatom magamat. Bár ha itt dolgozik és ismeri a testvéremet – ami elég valószínű – akkor gyanítom megint olyan problémába ütközök majd, hogy nem mer nekem ellent mondani. Pedig amúgy nekem nincs ekkora nagy befolyásom. Vagyis lehetne, de minek használjam ki ezt a kártyát? Az is csak azt mutatná, hogy belefolyok a cég dolgaiba, ami nem igaz. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá. Így is csak tönkreteszi a családot, én meg ebből nem kérek.
Mélyet sóhajtok erre a gondolatra, majd inkább megpróbálok ismét a srácra figyelni. – Szóval… hívjunk segítséget vagy inkább tegyük kalandossá az egészet és szenvedjünk mi ketten? – kezdek el nevetni, mert nem akarom, hogy ez a nehéz komoly hangulat nagyon ránk telepedjen. Még ha nem is sikerül megjavítani és valami gond lenne… Nos még akkor is inkább mosolyogjunk. Csak nem fogják már kirúgni szegényt! Majd maximum magamra vállalom, hogy miattam nem haladt és akkor majd nem okolhatják. Christopher ha nagyon szépen pislogok rá, akkor biztos el tudná intézni, hogy ne legyen semmi. Még jó, hogy most mondtam, hogy nem használom ki a rokoni kapcsolatunkat…