Morning glory

Nyugodtan fordultam a másik oldalamra és magamhoz öleltem a plüssnyulamat, hiába ébredtem fel, egyáltalán nem volt kedvem kinyitni a szememet. Szombat van, végül is szuverén privilégiumom addig aludni ameddig csak akarok, tegnap úgyis késő estig tanultam azt a hülye anatómiát, olyan későig, hogy arra sem nagyon emlékeszem, hogy mikor értem haza. A visszaútról sem nagyon van emlékképem, de hát tudjuk milyen mikor egy jó orvosis transzban közlekedik hazafele a földalattival, se nem hall, se nem lát és félig él, na pont ez lehettem én tegnap estefele. Nem kellemes,de ilyen ez a popszakma, jövőhéten zh-t írunk, nekem pedig semmi kedvem egy közepes vagy rossz jeggyel végezni. Tudom, már annyiszor hallottam, hogy az ázsiaiak maximalisták és társai, de engem aztán a japán anyám és az amerikai papám nem cseszeget semmivel, maximum azt tudnák elmondani, hogy tanuljak jól és, hogy vigyázzak az idegenekkel. Komolyan jó dolgom van, még az orvosit sem erőltették rám, bár nyilván nem tapsikoltak örömükben, hogy a tündéri kislányuk a patológia iránt érdeklődik, mostanra anyám már egészen odáig eljutott, hogy viccelődjön, miszerint neki mindegy, hogy mit csinálok én a hullákkal, csak ne vigyem haza a munkámat. Ez végül is sokkal jobb, mintha azt mondogatná mindenkinek, hogy a lánya nekrofil, mert azt apám szokta csinálni és ráadásul kegyetlen humorosnak is tartja magát ettől a kis sztoritól.
Talán nagy nyugalmamban vissza is aludtam volna, ha nem hallok egy azonosítatlan horkantást ijesztően közelről. Ugyan ez meg mi a franc lehet? Nem hiszem, hogy a szomszéd franciabulldogja beengedte magát az éjszaka, azt meg végképp nem, hogy a fikusz horkolna a sarokban.  Talán csak hallucináltam, de mire ezzel megnyugtatnám magam megint csak hallom, ugyanaz a hang, ugyanolyan távolságról, valahonnan a padlóról jöhet. Láncdohányos egér? Már csak nem.  Aggaszt már annyira a dolog, hogy megforduljak és lenézzek a földre és majdnem a szívem kidülled a szememen, mikor meglátom a békésen alvó baristafiút a kispárnámmal a feje alatt, aki tegnap még olyan késő este is képes volt mosolygósan kiszolgálni. Így eddig még szimpatikus is lenne, de mi a jó francot keres a lakásomban?
Talán hazahozott, legalább hozzám, az is valami, de vajon miért vagyok pólóban és bugyiban, leszedte volna rólam a nadrágom? Anyám, ez nagyon gáz, rohadt ijesztő. Ezen a ponton három dolgot tehetek, az első nyilván az, hogy sikítok, mint akit ölnek, de lehet szerencsétlen srác sokkot kap tőlem. Második lehetőség, hozzávágom plüssnyulamat remélve, hogy ettől megjuhászodik vagy egyszerűen csak elpárolog, mint egy  jó tévképzet. Nem, ez sem valami jó, legyen a harmadik. Kikelek az ágyamból és úgy, ahogy vagyok megállok felette, amúgy kedvesnek tűnik, meg kis helyes is, de ez nem az a megfigyelés, amire most szükségem van. Finoman a bordájára teszem az egyik lábam és a súlyom egy részét képviselő nyomással jelzem jelenlétem.
-Jóreggelt királyfi-mondom, ha kinyitja szemeit- hatvan másodpercet kapsz, hogy elmeséld miért vagy itt, utána úgy vesén rúglak, hogy egy hét múlva is érezni fogod.
Most mondja bárki, hogy nem vagyok rettenetesen bájos.

Hendery mindig is dolgos ember volt. Már egészen 14 éves korától próbálta megállnia a helyét a munka világában, igaz, akkoriban inkább a diákmunkákon keresztül próbálhatott csak szerencsét, mármint, papíron. Hiszen valljuk be, nincs sok munka 14 éves kölyköknek szórólapozáson kívül, azzal meg nem megy semmire.
Még csak most végzett a gimiben és máris több munkatapasztalata van, mint társainak. Suli mellett megannyi helyen kipróbálta már magát, hogy leendő munkaadói mindig meglepődnek azon a hosszú listán. Van, aki hiszi is meg nem is, hogy egy majd 19 esztendős srác, tényleg dolgozott ezeken a helyeken és nem csak hazudja azt. A legtöbb korabeli jó, ha egy nyári munkán túl van. De, hát ilyen az, ha tehetős a családod, csak éppen téged nem néznek többre, mint a cselédet. Egyfelől örült az öcsijének, hiszen végre kapott valami értelmeset a nevelő apjától, de rá kellett jönnie, hogy mostantól keményebben kell dolgoznia érte, mert ilyen családba nem nőhet fel. Lehet, hogy vele jobban bánnának, de az is lehet, hogy egy idő után rá unnának, mivel kicsi, idegesítő és sok vele a baj. Így egyelőre lemondott a továbbtanulásról, hogy mihamarabb eltudja kezdeni gyűjteni a pénzét egy normálisabb albérletre, ahová elszökhet jelenleg három éves testvérével. Valamint szeretne már most félre rakni neki is, hogy tudja támogatni, bármiről is legyen szó. De ehhez előbb kell egy jól fizető állás. Vagy, ha az nincs, akkor több kisebb, amiből összecsurog a megfelelő összeg.
Az egyik kedvence az a kávézó is, ahol báristaként boldogítja az embereket. Mindennap ez az utolsó hely, ahol végezvén, végre haza mehet aludni, hogy aztán a következő hajnapban újra neki induljon a másik két helynek. Szeret itt dolgozni, hiszen imád emberek között lenni. Ugyan nyitva tartás szerint, csak este tízig vannak, ám ha úgy van, hogy valaki zárás előtt téved be, azt nincs szíve elküldeni. Inkább elbeszélget ott még 1-2 órát az illetővel. Ám előző este történt az, hogy az egyik vendég, még a hangos csörtetés ellenére is az igazak álmát aludta, az egyik asztalon. Hiába keltegette, nem mutatott hajlandóságot az együtt működésre. Bezárni nem zárhatta, viszont taxiba se rakhatta csak úgy. A mai világban veszélyes az este egy nőnek, főleg annak, aki ilyen mélyen alszik. Így Hendery szépen összepakolt neki és jobb ötlet híján azt tervezte, hogy haza viszi. Először úgy gondolta, hogy magához, hiszen, kitudja merre lakik, illetlenség lenne az iratai után kutatni. Aztán rájött, hogy az sem jobb ötlet, hiszen akkor félre is értheti a dolgot, plusz elég neki elviselni az otthoni drámát, nem kell még néző közönség hozzá. Így vette a bátorságot és megkereste azt a bizonyos lakcímkártyát, majd a jó barátját, a térképet hívta segítségül.
A hátára kapva cipelte is arra, amerre a térkép is mutatta. Még az a kisebbik gond volt, na de a bejutás. Ugyanis, elfelejtette kivenni a kulcsot. Így egy kisebb tortúra volt lepakolni a másikat és figyelni arra, hogy ne koppanjon a feje a földön, hiába húzza a gravitáció, míg ő a táskájában matat. Tipikus női táska. Amilyen kicsi olyan mély. Már mindent megtalált benne, csak azt nem, amit keres. Hogy minek van tele ennyi kacattal?
Beletelt egy kis időbe, de bent volt a házban és még a megfelelő szobát is sikeresen megtalálta, így nagyobb sikerélmény nem is kellett neki. Ám az órát látva, már nem akarta haza szenvedni magát, mert mire hazaér, már lassan le sem érdemes feküdnie. Így miután leborította a másikat az ágyra és levette róla cipőt, szépen megágyazott magának a földön. Vagyis ledobta az első feleslegesnek tűnő párnát magának. Agyalt azon is, hogy most vajon vetkőztesse e le a másikat, hiszen nővére lévén látta már milyen fehér neműket szokás manapság a lányoknál hordani, és ha jól hallotta a melltartó, nem éppen alváshoz a legjobb. De hát, nem szedheti le csak úgy róla, még perverznek hinné. Az ő baja, ha fáj, majd felkel és leveszi. Ezzel a gondolattal vágódott is le a földre, minden ruhát a másikon hagyva, mielőtt még feljelentés érné.
Még a feje nem érte a párnát, már horpasztott is. Számára úgy tűnt, mintha még csak az imént aludt volna el, mikor megérezte azt a nyomást a bordájánál. Először, csak nyüsszögve csapkod az idegen testrész felé, mert még aludni akar. De a nyomás csak nem szűnik, így lassan nyitja is ki a szemeit, kíváncsian figyelve mit szeretne tőle a nővére már kora reggel. Ám, valahogy nem az a kép fogadta, amire várt. Az arc az ismerős volt, ám kellett egy kis idő mire be is azonosította és rájött, hogy most miért is látja őt. A fenyegetésére egyből magzatpózba húzza össze magát, hogy védje magát, amennyire csak tudja. – Várj, várj várj! Esküszöm, elmondok mindent, csak had térjek magamhoz, úgy könnyebb lesz.

Morning glory

Ezt a reagot valahogy elkótyavetyéltem egy fáradt estémen, de ha megtalálom majd ügyesen visszamásolom!    

Hogy éreznéd magad, ha még az egyik percben békésen szundikálnál, a másikban meg egy dühös törpe fenyegetőzne veled egy szál pólóban? Azt se tudod hol vagy, vagy, hogy egyáltalán ki vagy, nem, hogy ilyen hirtelenjében jött kérdésekre válaszolj, hogy mit keresel itt? Hendery félálomban először a kérdést se érti, de mire fel is fogja az agya, erősen el kell gondolkoznia a tegnapon, mert ugyan józan, de fáradt, a fene tudja, mit keres itt. Na meg, soha még csak a légynek se ártana, hiába fekete öves, hagyná magát simán megveretni, mert túlságosan is hozzá van szokva ahhoz, hogy minden rosszat tűrni kell, lehetőleg csendben.
Most is egy törékeny nő van felette, akit simán le is csaphatna, hogy ne pattogjon itt neki korán reggel, de Henderynek az valahogy jobban fájna, így csak hagyja neki, hogy terrorban tartsa. Nem, egyáltalán nem lesz belőle a jövőben papucs férj! Ilyeneket gondolni… Már csak azért sem, mert amilyen hülye, elmegy a szerelem mellett. Vagyis, nem hülye, inkább csak vak és a munkán kívül más nem lebeg a szeme előtt. Talán más pasi kihasználta volna az alvó lányt, de neki még csak véletlenül se fordult meg a fejében. Valahogy a padló és az alvás jobban vonzotta, mint egy félig idegen nő megerőszakolása. Ezért sem érti mire ez a heves fenyegetőzés. Ő ugyan hozzá nem nyúlt, nyugi van. Bár megesküdött volna arra, hogy mikor lefektette, még volt rajta nadrág.
-Éppen zártam volna, mikor megláttam, hogy te még ott vagy. Próbáltalak felkelteni, de te meg se moccantál, de ott meg nem hagyhattalak, szóval gondoltam haza viszlek. Aztán rájöttem, hogy az úgy furcsának tűnne, így habár nem akartam a cuccod között turkálni, muszáj voltam, hogy megtaláljam a lakcímkártyádat, meg a kulcsodat. Amiért utólag is ezer bocsánat meg minden. Haza cipeltelek, majd lelöktelek az ágyba, de 16 óra munka után már nem volt több erőm hazamászni a város másik végére, így gondoltam nem gáz, ha kifújom magam itt, főleg ha hamarabb ébredek fel, mint te. Esküszöm egy ujjal se nyúltam hozzád, azért neveltek belém némi udvariasságot. – hadarja is el szinte egy szuszra és védekezve emeli is maga elé a kezét, mintha nem egy 185 centis felnőtt férfiről lenne szó. –Ugye nem akarsz megverni, vagy rám hívni a zsarukat? Esküszöm, most azonnal elhúzom a belem és soha többé nem látsz. –nyüsszög neki a kezei takarásába, mint egy védtelen kisgyermek. Meg persze, már csak azért se mer felnézni rá, mert alig van a másikon valami. Azért ő is férfiból van na! Lehetett volna annyi esze a csajnak, hogy először felöltözik és csak utána pöffeszkedik itt bugyiban, meg pólóban.

Morning glory

Kicsit durva vagyok vele, az biztos, de tényleg rám jött a franc meg a szívroham, amint megláttam, mert hát…most mondja bárki, hogy normális egy pasit találni a padlómon? Biztos vannak olyan lányok,akiknél ilyen az élet, de nem vagyok benne biztos, hogy ők az ágy mellett tartják a férfiakat, abban meg méginkább nem, hogy akarnék-e ilyen lány lenni, ha lehetőségem nyílna rá. Mindegy is, nem nyílik, mert nem vagyok csinos, szegény hívatlan vendégem meg még alig lát a hirtelen ébresztő végett, én meg máris azzal fenyegetem, hogy megverem, ha nem ad elő valami jó dumát. Belegondolva reagálhattam volna erre az egészre sokkal jobban is, de azért örülhet, hogy nem kezdtem el pánikszerűen visítani, amint megláttam, mintha valami nagyra nőtt kártékony rovart találtam volna a kádba fürdés előtt. Pedig annyira azért nem gáz a helyzet, nem az ágyamban találtam, biztos, hogy nem mászott rám, mert ugyan ki mászna rám? Ahhoz amúgy is túl sok ruha van rajtam, ő meg túlságosan nyugodtan aludt. Kérdem én, egy pszichopata erőszaktevő hogy tudna ilyen édesen aludni, mint egy kismacska a szőnyegen?
Elég érdekesen reagál rám, más a helyében bizonyára védekezne vagy minimum ellökné a lábamat, hogy legalább ne nehezedjek a bordáira, ha már úgy is kérdőre vonom, nem lett volna nehéz dolga, hisz akkor lennék nehezen mozdítható, ha egy vaságy lenne a hátamra kötözve. Érdekes személyiség lehet, kicsit olyan,mintha azonnal áldozatszerepbe hozná magát, pedig semmi oka rá, nekem meg nem kellene itt három perc után profiloznom, de az egyetemen kívül elég kevés élő emberrel találkozom, a holttestekről meg kegyetlen nehéz személyiségrajzot készíteni. Szegény barista srác magyarázkodni kezd, nekem meg határozottan lágyul az arckifejezésem és még a lábam is leveszem róla, hogy kevésbé tűnjek vészjóslónak így fölémagasodva. Szép lassan kiderül, hogy a helyzet teljesen más, mint amit elképzeltem, mivel nekem megint beütött a vizsgapihi, vagyis a majdnem téli álomhoz hasonlítható állapotom, ő meg a világ legönzetlenebb embereként fogta magát és a éjszaka hazahozott a saját lakásomba. Ezek után már tényleg nagyon kellemetlen, ahogy eddig viselkedtem vele, nem kellett volna a legrosszabbat feltételeznem róla.
-Baszki, te tök jó fej vagy-ülök le mellé a földre és alig merek ránézni, mert alaposan leégettem magam az ostoba paranoiáimmal- kérlek ne haragudj.
Most én kezdek vadul szabadkozni, hiszen tekintetét sem bírja rám vetni szerencsétlen srác, mivel dühöngő őrült módjára kezdtem viselkedni még mielőtt bármi konkrétat lett volna lehetőségem mondani, könnyen gondolhatja, hogy valami kapkodó elmebetegnél aludt meg véletlenül és valószínűleg még szép estéje sem volt.
-Kérlek ne haragudj-mondom zavart mosollyal, miközben kibontom a hajam- isten ments, hogy rád hívjam a rendőrséget, inkább szeretnélek kárpótolni…kérsz reggelit vagy kávét vagy mindkettőt?

Az biztos, hogy nem ez volt élete legjobb ébresztője, de mire is számított volna, ha más lakásán alszik el. Érdekes módon, azonban a legtöbb sráccal ellentétben ő nem azért aludt egy lánynál, hogy meghúzza, még csak eszében sem volt. A padló jobban vonzotta, minthogy piszkos gondolatai legyenek, ezért sem érti a lány hevességét. Persze, talán fordított helyzetben ő is nagyot nézett volna, ha otthon a földön egy idegent talál. Persze, jobb, mintha az ember maga mellett az ágyban találná, de azt is lehetne feltételezni, hogy csak legurult. Biztos ezt hitte a felette fenyegetőző törpe is, pedig becsszó, hogy csak addig fogdosta a combját, amíg haza nem ért vele és le nem lökte az ágyra.
Most biztos gyengének és védtelennek tűnik, de így félálomban amúgy se tudva, hogy egyáltalán hol van, biztos az lesz az első gondolata, hogy ő egy feketeöves langaléta, aki egy ötven kilós törpét simán kigáncsol. Ahhoz még észhez kéne térnie, így jobbnak tűnik a védekezés. Meg amúgy is, még a végén félre értené azt, ha leteperné itt. Aztán majd erősködhet a rendőrségen, hogy az nem is úgy volt, ő nem akart semmit. Így inkább magzatpózba húzódva várja a végzetét, miközben elhadar minden bevillanó képet az előző estéről. Ha tudja, hogy ez lesz belőle inkább bezárja. Kaja, pia, mosdó van, internet is szóval igazából minden szükséglete ellett volna látva nyitásig. Tanulva az esetből, legközelebb tuti nem lesz ilyen kedves, hogy még cipekedjen is. De most egyelőre védi az arcát, bárhol ütheti, csak ott ne, mert akkor nem dolgozhat a kávézóban. Érzi, hogy eltűnik róla a súly, így óvatosan kikukucskál a kis csigaházából. –Öhm…köszi…Igyekszem. – nézi is ahogy leül mellé a másik, így veszi a bátorságot felülni hozzá. – Talán elnézem… De nem ígérem, hogy ebből csinálunk második kört ebből. Legközelebb inkább bezárlak, ha ott alszol el. – mosolyodik el kissé bátortalanul. –Elég lesz egy kávé, nem akarok sokáig zavarni, úgy is még haza kéne mennem, készülődni. – biztos megengedné a másik, hogy itt zuhanyozzon, de feltételezi, hogy csak valami nagyon virágillatú tusfürdőt találna itt. Arról nem beszélve, hogy még váltás ruha se ártana. Akkor már egyszerűbb, ha haza megy, és ott rendezi le a dolgot. – Egyébként, bocs, hogy itt aludtam, csak már se erőm, se energiám nem maradt és itt ért utol az álom manó. Mellesleg Hendery vagyok. – nyújt kezet neki, mert hát, még is csak illik bemutatkozni. Jól van ő nevelve, tudja ám, hogy ha rosszat tett is vállalnia kell a nevét, akkor most miért is ne?

Morning glory

Tudatában annak, hogy ő állati jó arc volt velem és nem zárt be a kávézóba vagy pakolt ki simán az ajtó mellé rohadtul bűntudatom kezd lenni, amiért ilyen mocskosul viselkedtem velem. Jó, mentségemre szóljon, hogy tényleg el nem tudtam képzelni, hogy ugyan mit kereshet itt, de az még nem jogosít fel arra, hogy olyanokkal fenyegessem, mint a kiadós verés vagy a vesén rúgás.  Mindegy, visszaszívni már nem nagyon tudom és még annyira sem vagyok penge, hogy most hirtelenjében visszapörgessem az időt és szimplán csak üdvözöljem és megkérdezzem minek köszönhetem a kedves látogatását. Szóval ülök mellette a padlón, mint a rakás szerencsétlenség, ami vagyok és nagyon szégyellem azt az otromba sárga pofámat, amiért nem tudtam szimplán csak érdeklődni a pánikszerű taposás helyett. De hát hirtelen ember vagyok és ez most is bebizonyosodott, csak nem bírtam higgadtan kezelni a helyzetet, pedig legalább két percig még elemeztem is, hogy mit nem kellene csinálnom.
Tényleg őszintén kedves srácnak tűnik, pláne mikor már nem retteg annak lehetőségétől, hogy agyonütöm, ahogy a legyet szokás és fel mer ülni, hogy valamennyire szintbe kerüljünk, mert atyaég, de magas lehet állva, ha már ülve ekkora. Eleve minek ekkora magas ember?! Hát ebből kettő is kitelt volna.
-Ígérem soha többet nem ájulok el a közeledben, hogy aztán vonszolnod kelljen az alélt testemet, jó?-pislogok rá a lehető legkedvesebben, ahogy visszamosolygok, mert ha már nem tudok semmi hasznosat mondani, legalább tűnjek kicsit kedvesebbnek, mint eddig. Mélyen elszomorít, hogy midőn kiöltem bele a jóindulatát és még csírájában elfojtottam a humanitárius kezdeményezéseit, a korábbi kis akciómmal, nem akarja elfogadni a reggelire vonatkozó ajánlatomat. Nem csodálom mondjuk, ki akarna bármit is elfogadni egy ilyen dühöngő őrülttől, mint amilyennek most én tűnhetek?
-Nem zavarsz-rázom meg a fejem- sőt nagyon megnyugtatná a háborgó lelkemet, ha ennél valamit, még azt is megígérem, hogy gyorsan megcsinálom, de…légyszi!
És pislogok rá, mint óvodás kislány a játékbabáért szokott az édesapjára, hátha nem mondja, hogy menjek a francba, pedig talán meg is érdemelném. Arra is van esély, hogy most csak túlkompenzálok, szokásom szerint, de nincs mit tenni, ilyen hülye vagyok, ha már bejött a lakásomba számíthatott volna rá, hogy egy komplett őrülttel hozza össze a sors.
-Lenore Furukawa-rázom meg a kezét- semmi baj, esküszöm nem vagyok ennyire agresszív normális estekben, de most kicsit megijedtem.
Őszintén reménykedem, hogy nem úgy fog elkönyvelni, mint a bolond csajt, mert akkor soha többet nem akarnám betenni a lábamat abba a kávézóba.

Életében nem történt még vele ilyen. Olyan sem, hogy valaki nem kelt fel záráskor, és olyan sem, hogy másnál aludjon. Ez volt az első alkalma, hogy nem otthon kelt, s bár azt mondják, hogy jó dolog a pizsamabuli, avagy felnőtt kivitelben az egy éjszakás találka, ő valahogy még sem így érzi a reggeli ébresztő mellett. Habár, más tuti nem így kell a partnere mellett, mint ahogy neki ez összejött. Azt se tudja, hol van, de már válaszokat várnak tőle. Mi ez, álom? Milyen kivallatás ez?  Legalább ha már rossz zsarut játszik vegyen fel valamit, és úgy fenyegetőbben hat. Persze, amint észhez tér ömlik is belőle a szó és védekezve várja, azt a vesén rúgást, amiért bepofátlankodott egy nő szobájába. Csodák csodájára, nem ez következett, így kissé félve, de felült a másik mellé. Hm, tényleg alacsony a másik. Mintha, az elefánt ijedt volna meg az egértől. De hát lány, szóval kezet nem emelhetett volna rá, és még a lábát se rúghatta volna ki, mert mi van, ha ezzel ront a helyzeten? Nem akarja, hogy feljelentsék, tiszta előéletet akar magának, így is olyan nehéz jó melót találni.
-Őszintén nem is azzal volt a legtöbb baj. Igazából elég könnyű vagy, így meg se éreztelek a hátamon, csak nem számítottam reggeli támadásra. –vakarja meg kicsit zavartan a tarkóját, de persze teljesen megérti a másik reakcióját, fordított helyzetben ő is egy perverz zaklatónak hinné a földön talált fiút. –Hű, első alkalom, hogy valaki marasztal. – kuncog fel. Alapjáraton aranyos lánynak tűnik, így akkor miért is ne? Csak nem mérgezi meg. – Akkor egy kávé lesz feketén és bármi jó lesz mellé. Amit te ennél, nem válogatok. – neki pont úgy megfelel egy sima rántotta is, mint egy tál müzli. Ami van, azt kér. Nem kell itt mindjárt telepakolni az asztalt az ő kedvéért, annyira nagy baj nem történt. A munkába meg csak lesz még ideje elkészülni attól, ha máshol reggelizik. Főleg így, hogy korábban ébresztették.
– Csodáltam volna, ha egy japán lány az lenne, eddig azt hallottam ők a legcukibbak. – mosolyog rá bíztatóan, hogy még nincs minden veszve és szívesen elfelejti az előbbit. – Uh, ti amúgy rendes amerikai típusú reggelit esztek, vagy japán módra jól megpakoljátok az asztalt meleg étellel, mintha csak ebéd lenne? – kérdi izgatottan, mintha amúgy, ő maga nem félvér lenne, hanem egy tájékozatlan fehér. De hát mit is mondjon? Ő keveset tud a kínai konyháról és szokásokról. Francia vagy amerikai dolgokban hamarabb otthon van, mint ebben, így természetesen érdekli, hogy másnál hogy megy ez. Mert az egy dolog, hogy náluk nincs tovább adva a kínai és a francia kultúra, de más család attól még ezeket megtarthatja és tovább adhatja a családnak. – Ha utóbbi, akkor ne fáradozz vele, jó lesz a melegszendvics, vagy a müzli is. – szólal meg, mielőtt bármit is mondhatna a másik. Nem szeretné, hogy sokat fáradozzon a hívatlan vendég miatt.