Vannak azok a cégek, akik hatalmas teherautókkal érkeznek egy-egy ház vagy lakás elé, hogy aztán mindent, ami benne van kipakolják, be a járgányba és el az új helyre. Költöztetők. Vagy van, aki egy haver dög gépével oldja ezt meg. Nekem több okból sincs ilyenre szüksége. Inkább egy az, ami ütősen nyom a latba, nincs semmim. A kartonomat nem hozták el az utcáról, máséval összekeverhették. Minden hozzám tartozó tárgy rajtam volt, amikor bevittek és aztokat vissza is kaptam. Mondtak pár tippet, hogy hol lehetne kecót szerezni, a nevelőtisztem is ellátott jó pár tanáccsal, végül is ez a dolga. Csak ránéztem és annyit mondtam, hogy nézzen rám és megértette, hogy miért a legcsóróbb helyekről kérdeztem. De, ha nincs pénz, akkor a szarra sincsen. Az első kinti napom mozgalmas volt, nem csak Hush-sal találkoztam, meg utána Aston-ékkal, de ha úgy vesszük szerencsémre Hela is bevágódott elém valamelyik utcán, vagy én álltam meg előtte, hátha kiszúr, ez már részlet kérdése. Régi vásárlóm, mind a ketten láttuk már eléggé lent a másikat és mákomra neki nem kellett magyaráznom a csóró, vagy leégett szó jelentését. Végül szomszédok lettünk, mivel annyira botrányos a kiadó lakás, még a többihez képest is, hogy a kutyának se kell és ez az árán is meglátszik. Hector, aki a neve ellenére egyáltalán nem kelt fenyegetést persze kocsival visz az új helyre. Azért neki is látnia kell, ha már nevelőtisztem. Ez valami beteges szakma, vagy szeretetszolgálatnak képzeli magát, amiért hozzám hasonló nyomorékokat pátyolgat a börtön után. És még rám mondják, hogy baj van a fejemmel. Már tudom, hogy a folyamatos vigyora és lelkesedése nem fog kedvezni a kapcsolatunknak és ahhoz képest, hogy már negyven fölött van, eléggé kölyök képe van. Tényleg nem érzem úgy, hogy vele szemben nyertem volna az „Elbánt vele az élet” cím megszerzésekor. Egy unott képpel az arcomon vergődve vonaglok fel a lépcsőkön, egy idő után már nem is számolom. Szürke, minden és ez tetszik, egészen olyan, mintha meglepetés bulit szerveztek volna és az ízlésemnek megfelelően dekorálták volna ki. Hector a kezembe nyomja a kulcsot, de ahogy nézem fölösleges, mert bármelyik fasz láthatja, hogy a zár csak azért van ott, mert azt mondták neki, hogy legyen ott. Szegényt már nem tanították meg arra, hogy mi a funkciója. Fogjuk rá, hogy a kulcs beleillik és mondjuk azt, hogy úgy teszek, mintha eltudnám forgatni a fémdarabot és még talán kattanást is hallok valahonnan a házból. Hector azonnal megbök hátulról, alig várja, hogy lássa kedves ápoltja hova kerül. -Ez…eléggé kiábrándító-szólal meg mögülem, ahogy látja a romhalmazt, ami elénk tárul. Nem heppem, hogy 28 évesen lázadjak, egyszerűen csak nem értek vele egyet, ennél több nem is kell nekem. Semmi fölösleges bútor, arra meg teszek, hogy nincs kifestve és néhol csak a beton látszódik, még parketta sincs, vagy egy undorító padlószőnyeg. Szerencsétlen az ajtóban állva igyekszik valamiféle jeleket küldeni felém, hogy innen ő elhoz, de egyrészt nem vagyok gondolatolvasó, másrészt nem igazán érdekel, hogy ki mit gondol. Ez még mindig több, mint amim valaha volt. Válla mögött meglátok valami mozgolódás szerűséget és azonnal felismerem, hogy kivel van dolgom. -Beengednéd? -nyitom nagyobbra szemeim új legjobb barátom felé, hogy vegye észre magát. Nem nem nézem hülyének, csak nagyon mások vagyunk és nem is kenyerem a kedvéért másként viselkedni, csak annyira, amennyire szükséges, hogy ne vigyenek vissza a sittre.
Az utóbbi hétköznapokban megannyi változás történt körülöttem. Elsőként az új munkahely. Azt egyszer sem állítanám, hogy jobban keresek, de rosszabbul sem! És a mérgező környezetből sikerült teljes valóságommal elszakadnom. Többé nem kapaszkodik görcsösen belém ocsmány karmaival az a bizonyos férfi. Nem üldöznek többé lázgőzös rémálmok, egy elfeledett történet, elfelejtett szereplői. Különben sosem gondoltam, hogy ilyen légből kapott közmondások fognak majd kivezetni a fénybe, mint 'Az idő minden sebet begyógyít.' Sokkal hatékonyabb és erősebb cuccok is léteznek az idődél, amiket én személy szerint örömmel használtam egy időben. Mostanra kezdtem összekaparni magam annyira, hogy nemet tudjak mondani. És az időnek ehhez semmi köze. Hozzáteszem, hogy egyetlen nap sem okozott kevesebb fájdalmat, mely távolabb esett az utolsó pillanattól. Ennél fogva határozottan állítom, hogy a barátok, és azok a személyek, akik ott voltak mellettem segítettek át az egész depresszión. A szerek, és a szex; a legjobb orvosság! És egy macska. Egy törpe macska, amit Thomastól kaptam ajándékba. Kiflinek neveztem el, mert rendre vagy a hátamba fúrja magát, vagy a hasam elé gömbölyödik. Így alszunk. Terápiás állat mindenbizonnyal! Miközben felfelé lépegetek a fokokon, s közeledek a lakásomhoz hallom, ahogy Ezránál szöszölnek. Nála jobb szomszéd nem létezik! Simán elnézi nekem, ha bejárkálok hozzá, és még kedélyjavító szere is van. Nem kell messzire mennem, tiszta haszon a srác! Még ha tiszta is vagyok az utóbbi időben, ki tudja, mikor jön egy újabb sorscsapás. A hozzánk hasonlóaknak nincs könnyű élete. Miközben az ajtaja elé lépek, egy hát takarja el a hozzá vezető utat, mire kérdőn felfutnak szemöldökeim. Betörőnek túl elegáns, így pipiskedve átlesek a válla fölött. Hallom, hogy Ezra beinvitál, így cicipréssel osonok el az útonálló mellett. - Hello Szépfiú. - köszöntöm az új arcot, majd megérintve Ezra vállát lehuppanok a sarokba. Felhúzom a térdeimet és a könyökeimmel támaszkodva figyelem kettejüket. - Ejjha, először jár itt? Hazafelé vegyen egy tetanuszt! -mindentudóan bólogatok irányába, határozott magabiztossággal. Lefojtok egy somolygást, aztán persze Ezrára kacsintok. - Van egy négy lábon járó lakótársam. - újságolom el, kihúzva magam büszkén. - Ha esetleg látod, ne dobd ki az ablakon! - fenyegetően emelem fel az ujjamat, aztán ismét az ismeretlenre pillantok. - Megzavartam valamit? - kérdezem őszinte kíváncsisággal az arcomon.
Nem tetszik neki, engem meg pont nem érdekel a véleménye. Amiket ő szerzett nekem, azokra ránézésből megmondtam, hogy nem tudom kifizetni, meg igazából nem is szerettem volna. Nem voltak éppen újépítésűek, de valahogy, nem volt az igazi egyik sem. Itt kell élnem, vagy mi, akkor viszont bírnám, ha legalább valamennyire visszatükrözi a valómat. Ezt itt érzem is. Száját nyitná, hogy hivatkozzon valamire, hogy miért nem hagyhat itt, ami engem természetesen teljes mértékben hidegen hagy és bár, ha mondaná, lerendezném egy suhintással, de Hela megjelenése jobb indoknak bizonyul, hogy végül belé fojtsam a szót. Mire Hector megmozdulna, Hela már bent is van, talán olyan, mint egy macska, csak nála, ahol a melle, ott a teste is befér. Tisztem meglepődve kukkolja a nőt, pedig biztos vagyok benne, hogy kicsúszott a számon valami olyasmi, hogy egy régi barát a szomszéd, aki a helyet szerezte, talán nem éppen ilyen jelenségre számított. A keze után nézek, amivel vállamat megérinti és ahogy leül a földre elgondolkozom, hogy néha meglep, mennyire nem különbözünk egymástól. -Hölgyem-köszön illedelmesen a kezdeti sokk után és valamiféle érdeklődő tekintettel néz rám, majd Hela-ra és vissza rám, de inkább nem koncentrálok a kombinálására. Egy jókedvűt hümmögök a csipkelődésre, Hector pedig egyetértően bólogat, miközben szemeivel még utoljára végig gurul a látottakon, hátha sikerül feldolgoznia. -Elfér itt-biztosítom, hogy nem lesz itt ablakból dobálás, az állatokat szeretni kell, én meg meg vagyok velük és nélkülük is. -Az ajtóm nyitva-képletesen és ténylegesen is, mivel bezárni képtelenség, így a jószág ki-be mászkálhat, ha arra van szüksége. Ennyi szociális kontaktus pedig úgyis elő van nekem írva a programom szerint, ami a társadalomba való integrálódásról szól. Persze ezt a faszságot is csak tanult emberek tudják összekotorni és még papírra is írni. -Beköltöztem, Hector pedig ellenőrzi a terepet-hagyok neki időt, de szerintem nagyon már nem fog itt lábatlankodni. Elő vesz egy kis noteszt, egy tollal, majd valamit írna, de rájön, hogy fölösleges, ezért inkább össze csapva ütögeti meg párszor vele a másik tenyerét. -Nem mondom, hogy a legjobb, de meglátjuk-teszi végül zsebre a füzetet, majd felém lép és rávág barátilag egy hatalmasat a lapockámra, aminek köszönhetően kis híján összerogyok. Nem a férfias erőmről vagyok híres és főleg nem egy valaha börtönben őrként dolgozó faszival szemben.- Kisasszony-köszön még el kíméletesebben és már megy is, egyedül hagyva minket. -És ez megy minden nap-mutatok utána, Hela-ra nézve. Nem panaszkodás, csak fölöslegesnek tartom. Ha valakinek kellenék, az már rég összeszedett volna. Semmi szarkavarásba nem szándékozom belenyúlni, így tényleg nem kell attól tartani, hogy esetleg visszaesek. -Van egy kis füvem-nyúlok gatyámba és ülök le mellé a földre, majd meggyújtva már nyomom is a kezébe. -Hölgyeké az elsőbbség-utalok az iménti megszólítására, amire visszaemlékezve most jól elszórakoztatom magam. -És milyen dögöt szedtél össze? -azért jó felkészülni, hogy milyen négy lábon járóra gondolt, még mielőtt több is megjelenik és itt élősködnek a nyakamon, mert nem tudom melyik az övé.
Nem igazán a stílusom az udvariasság, mint olyan, ezért sem kérdezek, mielőtt behatolnék a lakásba. Ezrát ismerve különben is szólna, ha tipli van. A másik fickót pedig nem ismerem. Ha nagyon alakoskodó lennék, mondhatnám, hogy mégiscsak elég udvarias a részemről, hogy köszöntöm kedves lakótársam vendégét. Nem igaz? A simítás, amivel Ezrát köszöntöm egyfajta baráti üdvözlés a részemről. Mivel kezelni nem szokásom, puszilkodni pedig egyikünknek sem, más nem maradt. Amikor meghallom, hogy az idegen férfi 'hölgy'ként köszönt, kérdőn lesek felé, elnyílt ajkaim széles mosolyt formálnak közben. - M'dame, ha kérhetem. - kihúzva magam foglalok helyet, előbb még komoran javítva ki a rám aggatott titulusában. Aztán persze elvigyorodok. Nem kerüli el a figyelmem, hogy az úr célzón tekintget közöttünk, de inkább csendesen gubbasztok tovább. Nem szeretnék Ezrának keresztbe tenni, csak mert lezserebb a stílusom. - Szupcsi. - csapom össze tenyereimet, előre billenve kissé közben. Elégedetten nézelődök a laskában, mintha nem jártam volna már itt ezerszer ezelőtt. Miután megunom a tétlenségem, a férfit kezdem el fürkészni igen átfogóan, fentről lefelé, és vissza. - Ó, értem! - felelem elkapva a pillantásom kettejükről. Helyette a kinyújtóztatott lábaimra révedek, tapogatom a korábban meglőtt combomat. Forgatom, aztán csak arra figyelek fel, amikor Ezrát lapockán vágja a komor fiatalember. Ajkaim morzsolgatva nézem végig a búcsúzás pillanatát, aztán amikor a férfi tőlem köszön, csak fejet hajtok drámaian. - Mr! - búcsúzok tőle én is, s amint magunkra hagy, a tekintetem megleli Ezráét. - És mitől is lesz jobb a helyzeted, hogy ő terepszemlét tart? - kérdezem őszinte kíváncsisággal, mert a magam egyszerű helyzetével nem értem, hogy mi a lényege ennek a látogatásnak. Mosolyogva nézek rá, ahogy letelepszik mellém, aztán csak vigyorogva nézem, ahogy előkapja a füvet. - Jöhet. - mára végeztem, holnap pedig csak estére kell mennem melózni. - Ha ezek után nem csókolsz kezet, nem fogok szóba állni veled. - vigyorogva nyújtózok el érte. Jól esik beleszívni, be is hunyom szemeim egy pillanatra. Hosszú ideje nem tettem, legalábbis szeretném elhinni, hogy négy hónap hosszú idő lehet. - Egy kis macska. Bújós kis dög, de imádom. - felnyitva szemeim felé lesek, kiszélesedő vigyorral a képemen. - Kaptam ajándékba az egyik barátomtól. - mesélem el, hogy miért is van nálam. Ami azt illeti nem rossz dolog osztozkodni vele. Igaz magamtól sosem fogadtam volna be egyet sem, de mióta mellettem van, rájöttem, hogy vele az életem. - A faszit miért nem kínáltuk meg? - grimaszolok Ezrára. Pontosan tudom, miért nem, de hát ismer, szeretem húzni. - És hogy vagy kedves? Meg van mindened? - kíváncsiskodom visszaadva neki a füvet, mint aki jól végezte dolgát.
Állam lecsapva, felhúzott szemöldökökkel, szinte már mosolyogva nézek Hector-ra, hogy vajon mi lesz a reakciója Hela csipkelődésére, aki valljuk be, minden csak nem hölgy. Nem éppen olyannak ismertem meg aki kifinomult lenne, inkább mondanám egy belevaló bigének, akár még személyes sértésnek is vehetné a megszólítást. A nagydarab ember nyel egy nagyot, de annyiban hagyja a megjegyzést és inkább elkezd csöndben kombinálni és talán gondolatban már össze is ad minket. Megbeszéljük a négylábú sorsát és illedelmesen bemutatom neki a helyzetet, hogy miért is nem egyedül talált meg és miért van egy kétajtós szekrény a lakásban. A fájdalmas és meghitt búcsú után még nézek az ajtó irányába és semmi sietséggel ülök le Hela mellé. -Pontosan nem tudom. A pornépnek kevés morzsát szórnak szokás szerint-nyögöm miközben kiveszem a zöldet és nyújtom felé. Már megszoktam, hogy nem tudok mindent, pontosabban azt, hogy a faszomon kívül semmi mást sem. -A „társadalomba való beintegrálásom fontossága” szokott általában a sablon szöveg lenni-vonom meg vállam-de valahogy nem rémlik, hogy mindenkire akasztanak egy utánfutót, akit kiengednek-pöcsöm tudja, hogy mi van. Vannak ötleteim, de inkább eltemetem őket, jobb nem okosnak lenni bizonyos szituációkban és valami azt súgja, hogy ez pontosan olyan. -Azt lesheted-bököm még oda szemeim becsukva és a falnak támasztva a fejem. A szőrösről kérdezem, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket, szerencséjére az állatok imádnak, de nem tudom, hogy a szobadögök hogy állnak hozzám. Talán ők értékelik, hogy nem vagyok olyan mocskos, mint valaha. -Micsoda jó barát, felelősséget rak a nyakadba-eléggé kesernyésen szólalok meg, valószínűleg azért, mert nekem kurva szar ajándék lenne egy hasonló. Amolyan túlélőt faragnék belőle is, azt eszi, amit talál. Kinyitom szemem és ránézek kérdésére, de nem válaszolok. Papíron leszoktam és teljesen tiszta vagyok, mondjuk azt azért nem hiszem el Hector-ról, hogy ne lenne tisztában ennek az ellenkezőjével. Mondjuk eléggé rend szerető, talán még gyűjt több infót, hogy a főnökökhöz menjen. Kezem széttárom, pontosabban a térdemen támasztva azokat teszek ilyesmi mozdulatot a lakás felé mutatva, jelezve, hogy sokkal többem van, mint amire vágynék. Tudja, hogy az utcán éltem és hogy az igazán az otthonom volt. -A meló is beindult a lovakkal-veszem el a füvet és tüdőzöm le, bent tartva addig, ameddig a testem nem kezd el oxigénért könyörögni. A trágyaszakot talán már érezhette rajtam korábban, azt lehetetlen lemosni, ha az ember órákon át pakolja és lovak között vergődik. -Téged kérdezzelek? -sose tudom nála, hogy éppen mit csinál, ebben eléggé hasonlítunk, ami jön, az jön és csapatni kell. Mondjuk amikor állandó munkahelye volt, akkor se emlékeztem rá, szörnyű barát vagyok, már ha lehet a miénket baráti kapcsolatnak nevezni. Azt se tudom mik vagyunk mi egymásnak, talán abból, hogy a dílere voltam éveken keresztül már kiléptem azzal, hogy lecsuktak.
Nem zavartatom magam csak azért, mert egy nagy darab faszihoz van szerencsém Ezra lakásán. Nem olyan helyre vonulok be, ami tiltott lenne, vagy amitől meg kellene ijednem. Különben sem könnyű zavarba hozni, így hacsak nem küld ki rögvest a drága szomszéd, akkor én bizony lehorgonyzom egy kis időre nála. Egyrészt, mert nem szeretek magam lenni, másrészt meg mert bízom abban, hogy a jelenlétem levakarja róla az ürgét - legyen bárki is az. - És abból sincs repeta. - vállat rántok együttérzően. Az igazság az, hogy Ezra életének nem minden pontjával vagyok teljesen tisztában, emiatt a magam kedvére töltögetem fel a hézagokat, különféle ötletekkel és lehetőségekkel. Amit megoszt velem, azt elraktározom, figyelek rá. Amit eltitkol? Oda foltozok valami általam generált emlékképet neki. Kiszélesedik a vigyorom, ahogy hallom a feleletét. Látom, hogy behunyja a szemeit, de hát én meg pont nem arról vagyok híres, vagy éppen hírhedt, hogy csendesen ücsörögjek mellette. Emiatt mesélek a macskáról is. Meg mert, ki tudja, Ezrának milyen titkolt defektjei vannak még. Nem örülnék neki, ha csóri macska nála végezné a falon, vagy kitömött darabként valahol a lakásban. - Hát legalább nem lesznek magányos éjszakáim. - elégedetten húzom ki magam. Persze, egy szőrös, négy lábon járó kis állat nem pótolhat egy nagyobb, két lábon járó szőrös állatot, de ettől függetlenül örülök neki, hogy van társaságom. És igazság szerint bele is zúgtam a törpébe. Lefojtok egy nevetést a pillantását látva. Én is tudom, hogy a nagy darab emberünk bizonyára eret vágott volna, ha megkínálja itt és most, de ettől még tetszik a gondolata, ahogy a mindig szabályszerető faszi, megtörik. - Klassz. - fejem oldalra billentem, megtámaszkodom két oldalon, úgy dőlök előre kicsit, őt nézve. - Örülök, ha megvagy. De azért, ha unatkozol, vagy elfogyott a fogkrémed, átugorhatsz ám. - ajánlom fel szolgálataimat. Ennél többet nem tehetek érte, és talán nem is kell. De ahogy én bepofátlankodhatok hozzá, úgy ő is megteheti, annak meg örülnék, ha ezt tudná. - Új munkahelyem van. - büszkélkedek el neki a bárról, ahová átvándoroltam. - Igaz, csak két napja dolgozok ott, de az is haladás. - kacsintok rá. - Jöhetnél kidobó fiúnak... - ugratom, a lábammal megbökve, ha elérem. Aztán csak elterülök ott, ahol vagyok. - Mi lenne az első dolog, amit megtennél, ha milliomos lennél, kedves Ezra? - kíváncsiskodom a plafont bámulva közben.
Szórakozottan hümmögök egy határozottat. Repeta, az csak abból van, amit az ember nem szeretne. Mint a menzán, a jót hamar elkapkodják és nem jöhet a második kör, bezzeg, ha tökfőzelék van, valami félig átsült péppel, abból löttyintenének még a tálakba. Burkoltan, de megtudom, hogy most nincs senkije, bár eddig sem voltam tisztában a szerelmi életével. Ezt se hiszem, hogy panaszkodásként mondta, de az eddigi csekély nőügyes tapasztalataim azt súgják, hogy bármennyire is leplezik, azért jobban szeretik, ha van mellettük valaki, mintha nem. Felajánlhatnám, hogy néha átjöhetne, vagy én hozzá, közel vagyunk, nincs a kora reggeli walk of shame, de én nő nélkül is meg vagyok és kettőnk között valahogy sose jött fel a dugjunk egyet téma. Persze szemim vannak és szívesen pihentetem rajta őket, de talán ő sem bánja néha, ha így kap tőlem bókot. A kijelentésére nulla reakciót kap tőlem. Ha tovább szeretne a magányáról beszélni persze meghallgatom, de tanácsot tőlem biztosan nem fog hallani, cserébe a szavába sem vágok bele. Hector lehet az egyike azon kevés zsaruknak, akik talán a fű szagát sem ismerik. Nem az a fajta, aki rávetné magát, talán bottal megpiszkálná, de semmi illegális nem kerülhet a közelébe. Szinte elképzelek egy hasonló esetet ahogyan Hela-ra nézek kérdően és látom rajta, hogy jól szórakozik a fejemen és érti is a célzást. Pár mondatban elrendezem a jelenlegi életem bemutatását. Nem sok, de az biztos, hogy más, mint amit korábban hallott volna tőlem. Érzem, hogy valahol bennem jól esik az invitálása. Egy barátom van és az ő felesége, aki valaha az volt. Nem lenne rossz, ha lenne más is. Hela ismer korábbról, de teljesen máshogyan ahogyan Aston, másként ért meg, de az igazság, hogy nem vagyok jó barát, nem tudom hogyan kell csinálni és a meglévővel is még csak most kezdem helyre billenteni a dolgokat. -Talán-mégsem mondok nemet. Új élet, új én, ezzel a nővel itt pedig mindig jó időt tölteni. Rá terelem a szót, belőlem elég ennyi és mivel nem vagyok egy udvariatlan pöcs, ezért rákérdezek, hogy vele mi a helyzet. Nem hezitálva, de inkább úgy, hogy teret adjak neki, ha mégsem beszélne róla. Ez már tényleg a fejlődés szele. -Illik hozzád-szabad, nyüzsgő, emberekkel kell foglalkozni, abszolút passzol neki a meló. A lelkesedés nem az erősségem, de egy halovány mosollyal és térdének egy ujjammal való megkocogtatásával jelzem, hogy örülök neki. -Baszott jól fog menni-végül szavakban is kap a bíztatásomból és bele adok apait-anyait. -Összetévesztes Hector-ral-bökök állammal az ajtó felé, majd feje lehajtva szórakozok jól az ötleten. -Hírem menne-egy 10 éves jobb fizikummal rendelkezik, mint én, de nagyon hízelgő, még ha a temperamentumom sem éppen megfelelő egy ilyen munkához. Ahogy meglök a lábával úgy hagyom, hogy belehullámozzak és figyelem ahogy, mint egy szőnyeg elfekszik. Ez nem egy olyan kérdés, amit minden nap hallok, de a választ tudom rá. Szemöldökeim felhúzva billentem oldalra fejem és így nézek rá, majd követem, hogy merre tart szeme a plafonon. -Adnék belőle a haveromnak annyit, amennyit kérne-nézek végül el a falról, majd ki az ablakon. -A többit meg a régi szomszédjaimnak szórnám szét az utcáról, még akár te is kaphatsz, ha kell-nézek vissza rá fejem billentve és kacsintok felé, ha rám néz. -Nekem nem kell pénz, csak a baj van vele-a szüleim vagyonosok, apám politikusi pályafutása beindult azóta, hogy nem élek otthon. Engem csak annyira csábított a csillogás, hogy azt elszívhassam. Bár sose kellett a pénzük. -A fényűzés nem nekem való-ha lenne is miből, nem biztos, hogy ennél jobb kecót akarné. Azt takarítani kell és mi az értelme annak, ha nem látom mi van a ház másik oldalán, na meg kinek hiányzik, hogy a nyakára járjanak amiért vagyonos. -Te változtatnál valamin ennyi pénzzel,… kedves Hela? -habozok kicsit a végénél, de ennyi belefér, jó a hangulat a fű is jó, amibe most mélyen bele szívok és felé nyújtom a szálat, ha nem éri el, akkor levágom magam a földre, hogy pont eltudja venni tőlem.
Kezdőlap
