Megálltam a szórakozóhely villódzó neonjai alatt és egy csomag cigi után kotortam a zsebemben. Magamban szitkozódtam, mikor láttam, hogy már csak egyetlen szál zörög a gyűrött dobozban. Nehézkesen gyújtottam rá, ujjaim a szokásosnál is jobban remegtek. Idegesen toporogtam a bejárat előtt, lassan fújtam ki tüdőmből a füstöt. Csak húztam az időt. Semmi kedvem nem volt bemenni. Nem is értettem, hogy egyáltalán mit keresek itt.
Purple egyenesen a lakásom elé küldte az embereit, csakhogy közölje velem, hogy látni akar. Hát, az érzés kurvára nem volt kölcsönös. Azért költöztem Brooklynba, hogy szabaduljak tőle. Azt hittem, hogy lesz benne annyi gerinc, hogy békén hagyjon azok után, ami Alanával történt. Nem volt elég, hogy a családomat az utcára tette, még az új lakásom előtt is az ő verőlegényeinek a hülye fejét kellett bámulnom. Volt egy olyan érzésem, hogy nem azért hívott ide, hogy bocsánatot kérjen, szóval egyáltalán nem voltam kíváncsi a mondanivalójára. Már nem volt semmi, amivel sakkban tarthatott volna. Kivéve persze, ha megfenyeget engem, vagy a családomat. Akkor viszont addig nem nyugszom, míg sittre nem vágják, és ehhez most már az eszközöm is megvolt.
A sötét mellékutca szemközti oldalán egy csapat részeg srác haladt el hangoskodva. Jól megbámultak és közben röhögtek.
- Hazavigyelek, ribi? - kiáltott ide az egyik.
- Nem tudnál megfizetni, seggfej! - szóltam vissza ingerülten és a betonra dobtam a cigim. Vörös tűsarkúm orrával tapostam el a parazsat és megigazgattam szőrmés blézerem. Amúgy nem szoktam ennyire magamra venni az ilyesmit, most egyszerűen csak nem voltam a megfelelő idegállapotban ahhoz, hogy toleráljam az ilyen bunkókat. Felsiettem a bejárathoz vezető lépcsőn és kedvesen mosolyogtam a biztonsági őrre. Miután közöltem, hogy Purplet keresem, készségesen elirányított a VIP szekció felé.
Odabent dübörgött a padló a hangos zenétől és őrülten villództak a színes lézerfények. Anno többször jártam itt szórakoztatni a vendégeket, mikor még Purple lánya voltam, most mégis olyan idegennek érződött a hely. Hirtelen eszembe jutott, hogy túl józan vagyok ehhez az egészhez. Átverekedtem magamat a tánctéren a neonfényben izzó pultig és kértem valami erőset. Sietve lehúztam az elém tolt italt, az alkohol jólesően égette a torkom. Még vártam néhány pillanatot, lakkozott körmeim idegesen kopogtak a kristálypohár oldalán. Na jó, ebből elég volt, essünk túl rajta. Mosolyogva közöltem a pultossal, hogy az italt írhatja Purple számlájára, majd elindultam a terem oldalán lévő lépcső felé.
A VIP a tánctér fölött, az emeleten helyezkedett el. Üvegfal tompította a kintről beszűrődő zenét. Vagy a bentről kiszűrődő sikolyokat, attól függött, hogy honnan nézzük. Purple az egyik elszeparált kis asztalnál várt. Magabiztosnak szánt léptekkel siettem oda hozzá és a fehér bőrrel borított ülésre huppantam vele szemben.
- Ha még egyszer meglátom a gorilláidat a lakásom előtt, rád uszítom a zsarukat - nyitottam a beszélgetést egy olcsó fenyegetéssel. Korábban soha nem mertem volna így beszélni vele. Talán most is őrültség volt a részemről... Egyszerűen csak érzékeltetni akartam vele, hogy nem vagyok többé a tulajdona. Keresztbe fontam a karjaimat és hátradőltem.
- Azt hittem, hogy végeztünk egymással. Mit akarsz? - tértem azonnal a lényegre. Nem volt teljesen fair, hiszen soha nem ültünk le megbeszélni a dolgokat. Fogtam magam és leléptem. Ha úgy érezte, hogy még mindig tartozom neki, ha mással nem is, de legalább egy magyarázattal... az bizonyos szinten talán érthető lett volna. Persze szigorúan csak az ő szemszögéből. Ami engem illetett… hiába adott sokat, el is vett tőlem mindent. Elvette Alanát. Csak nem várhatta, hogy ezek után minden marad a régi.
Nem rá néztem, az üveg felé fordultam és az odalent önfeledten táncoló tömeget figyeltem. Ha valaki most elvágná a torkom, senkinek nem tűnne fel, csak folytatódna tovább a buli. Valamiért furcsán nevetségesnek találtam a gondolatot. Nagyot sóhajtottam és ismét felé fordultam. Én döntöttem úgy, hogy ide jövök, hát jöjjön, aminek jönnie kell.