A bulijaim akármennyire is vadak és a legalitás határait mérföldekkel hágják át, vannak dolgok, amikhez tartani szoktam magam. Házon belül nem szoktam üzletet végezni, ergo nem szarok oda ahol eszem. Ha valaki anyagot akar, akkor keressen meg engem, vagy az egyik díleremet, és találkozzunk semleges helyen, de ne az én házamban. Ez alól csak nagyon kevés a kivétel, azoknál is meg van a kivételezésem oka. Viszont ez a szám tényleg elenyésző, és egy kezem is túl sok lenne, hogy megszámoljam, hány embernek él ez az ajánlatom. Az egyik ilyen María, vagy Maru, ahogy szereti ha hívják. Tisztában vagyok a foglalkozásával, bár az én szakmámból kiindulva ez a legkevésbé sem probléma a személyemnek. Ismerek én gyilkosokat, sztrippereket, rablókat, pitiáner bűnözőket, hosszú a sor. A kapcsolatok jól jönnek az élet bármely terén, főleg ha az embernek az elsődleges pénzügyi forrása az alvilágban keresendő. Maru esetében azonban nem egy újabb kapcsolati kört keresek, ő benne valami egészen más fogott meg. Nem tudnám megmagyarázni, viszont őrá nem csak egyszerű kuncsaftként tekintek és valószínűleg ő sem rám – bár ez vitatható. Egyedi felajánlásokat teszek neki, amelyek ilyen rövid ismertség után nagy szónak számítanak. 3 hónapja találkoztunk először, és eleinte kérdés nélkül szállítottam le neki a herkát, az elmúlt másfél hónapban azonban már átszoktam valami másra, ami a fizetséget illeti. Beszélgessen velem, hadd ismerjem meg őt, a múltját, hogy mi vezényelte az önpusztítás útjára. Nem szoktam ilyen mértékű kapcsolatokat kialakítani, mint ővele, viszont van benne valami megfoghatatlan, ami felkeltette az érdeklődésemet. Néhanapján óva intem a szertől, de ha továbbra is ragaszkodik hozzá, akkor új ajánlattal élek felé, mégpedig hogy figyelek rá, míg a hatása elmúlik. Volt már párszor, mikor rossz napján kaptam el és beszélgetés helyett inkább pénzt akart adni, vagy valami egészen más szolgáltatást, amelyet ő is űz a megélése céljából. Bár biztosan fura élmény volt neki, mikor az utóbbiakba belemenvén kicsit változott a felállás és nem ő látta el az én kényemet-kedvemet, hanem fordítva. Szeretek ugyan kapni, de adni annál inkább. Ma délelőtt keresett fel, hogy ha esetleg este ráérek, akkor átugrana. Nem közölt semmi konkrétat, bár sejtésem szerint újabb adagért jön, hisz tudja, úgy is lesz nálam belőle. Este 9-10 körülre járhatott az óra, mikor meghallottam a csengőt. Teljesen kékbe öltözve indulok meg az ajtó felé, amelyet a kulcs elfordítása után ki is nyitok. - Jó estét! - köszöntöm mosolyogva, aztán félre állok az útjából. - Fáradj beljebb! - aztán amint mindketten a házba kerülünk, bezárom az ajtót magunk mögött. - Jól nézel ki ma is - jegyzem meg, ahogy gyorsan vetek rá egy pillantást. Bár nem hiszem, hogy ez a nő tudna rosszul kinézni. - Kérsz esetleg valami üdítőt? Alkoholt? Nasit? - alapvető házigazda kérdéseket vetek fel, és nem megyek még bele a valószínűsíthető érkezési okába. - Na és mi járatban vagy itt, szerény hajlékomban? – kérdezem tőle, amint megkaptam tőle a válaszomat és szükség esetén meg is indulok kiszolgálni Marut.
Az ajtófélfának dőlve, kabátom zsebébe mélyesztett kezekkel várom, hogy Ray beengedjen. Mikor végre ajtót nyit, fáradt mosollyal az arcomon nézek fel rá. - 'Estét - viszonzom a köszönését, és beljebb fáradok. A bókját hallva szórakozottan nevetek fel. - Köszi, drága, bár úgy érzem magam, mint a mosott szar - mosolygok rá bájosan, kezeimet még mindig a zsebemben tartva, hogy ne lássa, mennyire remegek. Őszintén szólva nem fordítottam túl sok gondot a külsőm rendbetételére, mielőtt elindultam otthonról, de jó volt tudni, hogy a sebtében felkent alapozó hatásosnak bizonyult a szemeim alatt éktelenkedő sötét karikák, vagy a nyakam körüli kék-lila foltok elfedésére. A közérzetem ettől függetlenül mélyponton volt, mióta elkezdtek beütni az elvonási tünetek. Megállok a szoba közepén, cipőben és szőrmekabátban, nem tervezek sokáig maradni. Ray szokás szerint játssza a szívélyes házigazdát, kérdésére csak megvonom a vállam. - Víz jó lesz - felelem végül, csak hogy hozhasson valamit, ha nagyon akar. Megkérdezi, hogy miért vagyok itt, pedig ennél kevés nyilvánvalóbb dolog van a világon. Talán csak az időt akarja húzni, de még az is lehet, hogy reménykedik benne, hogy egyszer majd azt felelem, a társasága miatt jöttem. A gondolat nevetésre késztet. Nem mintha Ray nem lenne jó társaság, fényévekkel jobb társaság, mint az a sok faszfej, aki nap mint nap körülvesz. De én nem azért vagyok itt, hogy barátkozzak. Mikor átköltöztem Brooklynba, az első dolgom volt keresni egy új dílert. Fontos volt, hogy olyat találjak, aki megbízható, de megfizethető is. Soha nem lehetett biztosra tudni, hogy mivel keverik az anyagot, amit kapok, hogy mikor mennyire tiszta, szóval nem egyszer kerültem már közel a túladagoláshoz. Rayt egy buliban ismertem meg, miután az egyik ismerősöm beajánlotta. Ennek lassan már három hónapja, de egyenlőre még nem nagyon tudom őt hova tenni. Mindenesetre az áruja eddig kifogástalan, és ha nagyon őszinte akarnék lenni, talán azt mondanám, hogy még kedvelem is. Mégis elég komolyan ódzkodom attól, hogy esetleg közelebb engedjem magamhoz. Ray kedves volt velem, és ez összezavart. Nem voltam kedvességhez szokva, főleg nem érdek nélküli kedvességhez. Aki közeledni próbált hozzám, az általában akart is tőlem valamit. Nem is volt nehéz kitalálni, hogy mit… Nekem még könnyebb is volt, ha szexszel fizethettem pénz helyett, de Ray nem próbált kihasználni az ágyban sem. Sőt, néha azt akarta, hogy beszélgessünk. Elvárta, hogy meséljek magamról. Érthető módon nagyon is bizalmatlan voltam vele szemben, hiszen ritkán volt kíváncsi bárki is az én elcseszett életemre. Ki nem állhattam, mikor jött nekem a szent beszéddel, hogy le kéne szoknom. Nem értettem, hogy miért akarna megszabadulni egy potenciális vásárlótól. Szerencséjére a leszokás nem ment ilyen könnyen. Mindenesetre most különösen rossz passzban voltam a legutóbbi, erőszakos vendégem után, és semmi másra nem vágytam, csak a következő adag heroinra. Ray jelenleg maga volt a megváltó a szememben. - Te is tudod, hogy miért vagyok itt - felelem végül sóhajtva és előkotrok néhány gyűrött bankjegyet a kabátom zsebéből - Csak mondj egy árat és már úton is vagyok. Hosszú lesz még ez az éjszaka, és kizárt, hogy józanul kibírjam.
Nem szoktam olyan könnyen elítélni senkit. Úgy gondolom, mindenki megérdemel egy esélyt, talán kettőt, hogy bizonyítson magáról. Mikor először találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy ilyen figyelmet fogok végül ráfordítani. Mégsem olyan ember vagyok, akinek szokása a másokkal való foglalkozása. Viszont van valami, ami megfogott benne, csupán arra nem tudtam még rájönni, hogy ez micsoda. Nincsenek egyéb hátsó szándékaim a kedvességemet illetően, de ezt szeretném kideríteni. Aztán előbb-utóbb majdcsak kiderül valami – vagy rájövök, hogy csak a különleges pofija, ami miatt így beszélgetek vele. Pár pillanattal később, hogy kimondja, már vissza is térek kezemben a vízzel, amit átnyújtok neki. Bólintok, mikor közli az egyértelműt, majd feltartom az ujjamat és elsétálok az anyagért. A szükséges dolgokat egy kis papírzacskóba gyűjtve térek vissza, majd a nappali felé vezetem őt. Helyet foglalok a kanapémon, magam mellé letéve a menüjét és úgy pillantok fel rá. - Tudod, hogy nem a pénzed kell, María. Ülj csak le szépen és majd megkapod - tudja jól ő is, hogy nem szoktam megvonni tőle a heroint, de előtte mindig elvárok valamit. Az első pár alkalommal a szokásos bevezető, úgymond kóstolási áramat, később a mindenkitől elvárt összeget, aztán pedig másfajta fizetségben egyeztünk meg. Beszélgessünk. Vagy tudjuk le természetesebb módon. Vagy pedig azzal a feltétellel megkapja ingyenesen, hogy nem megy sehová és addig itt marad szépen, míg el nem múlik a hatása. Tudom, hogy messze nekem van a legjobb cuccom a városban, ráadásul elég jó áron adom, így nem félek attól, hogy egyszer majd megunja és elmegy. - Tehát mesélj. Most miért van rá akkora szükséged? Történt valami? - tudom, hogy függő, de nem látom rajta a túlzott elvonási tüneteket, mikor már a szervezete is alig bír működni nélküle. Mindig van valami ok, valami katalizátor, amiért az ember drogokhoz nyúl és később ezt folytatja, túl az elvonási tüneteken. Bár tény, nem mostanában kapta az utolsó adagját – az eddigiekhez mérten legalábbis -, így minél hamarabb dalol, annál gyorsabban lehet túl rajta. - Vagy más módon akarod letudni a tartozásodat? Bár tudd, hogy akkor itt maradsz. Nehezen viselném, ha messze az egyik kedvenc ügyfelemnek valami bántódása esne, mert túladagolja magát. Ahhoz túlságosan kedvellek - adom meg neki a másik választási lehetőséget mosolyogva, most már összefonva magam előtt a karjaimat, úgy kutatva a tekintetét.
- Köszi - motyogom, miközben átveszem a pohár vizet Raytől, és utálom, hogy mennyire remeg közben a kezem. A türelmem pedig vészesen fogy. Követem a nappaliba és mikor közli, hogy nem a pénzem kell neki, megadó sóhajjal tömöm vissza szőrmekabátom zsebébe a bankjegyeket. Tényleg nem fér a fejembe, hogy miféle üzleti politika ez. Nem mintha ne jönne jól, hogy legalább ennyit megspórolhatok. Örülnék is neki, ha nem lennék ennyire gyanakvó. - Nem is értem, hogy nem fuccsolt még be az üzleted. Miből fizeted a számlákat, ha mindig csak beszélgetünk? Remélem, legalább a többi ügyfeled megfizet. Csak számomra érvényes ez az ajánlat, ugye? - kérdezem szórakozottan, és eleget téve a kérésének lehuppanok mellé a kanapéra. Lerúgom a magassarkúmat és egyik lábamat magam alá húzom. A támlára könyökölök és félig felé fordulok. - Mondd csak, mitől vagyok én ilyen különleges? - kérdezem elvigyorodva, miközben az ujjam köré csavarok egy hajtincset. Hogy történt-e valami? Mindig történik valami. És soha nem történik semmi. Nem tudom, hogy Ray miért akarja, hogy arról beszéljek neki, hogy milyen elcseszett az életem. Én nem akarok beszélni róla. Azért van szükségem a drogra, hogy meneküljek előle, nem azért, hogy ő újra és újra szembesítsen vele. Meglengetem a kezem, a kabátom ujja visszacsúszik, felfedve a csuklóm körüli zúzódásokat. - Semmi extra. Csak egy erőszakosabb ügyfél - felelem könnyedén. Megszokott volt számomra az ilyesmi, nem is csináltam belőle nagy ügyet. Azért kellett a heroin, hogy mindent eltompítson. A fájdalmat, az undort, a félelmet. - Részletezhetem is, ha már ennyire vágysz a mesedélutánra. Egy bárban szedett fel és az egyik wc fülkében csináltuk. Nem volt valami romantikus. Vagy kényelmes. Vagy higiénikus… Bűzlött az alkoholtól, meg valami fura citrusos kölnitől - mesélem és fintorgok. Hogy milyen volt az arca, arra nem is emlékszem. Talán fel sem ismerném, ha szembe jönne velem az utcán. Többet láttam a fülke falát borító firkákból, mint belőle. Talán jobb is. - A zúzódást akkor kaptam, amikor neki lökött a fülkének. Nem volt valami barátságos, de legalább rendesen fizetett - fejezem be egy vigyorral. Úgy állítom be, mintha nem lenne komoly dolog, de próbálná meg az ember józanul végigcsinálni ezt a sok szarságot. - Drága vagy, hogy így aggódsz, de nincs szükségem bébiszitterre - felelem, azonban a mosolyom közel sem sikerül olyan gúnyosra, mint amilyennek szántam, mikor a tekintetem akaratlanul is elidőzik néhány pillanatig az arcán. Az az érzésem támad, hogy Ray komolyan gondolja. Hogy tényleg kedvel. Lesütöm a szemeimet és kicsit összébb húzom magam. - Figyelj, tényleg nagyon szükségem lenne arra a következő adagra… - kezdek bele zavartan, azt remélve, hogy valahogy felgyorsíthatjuk a dolgot. Idegesen vakarom meg a karom a könyökhajlatnál, ahol a kabát alatt kék-lila tűnyomok lapulnak.
Kezdőlap
