I don't want a lot for Christmas There is just one thing I neeeed I don't care about the presents Underneath the Christmas treeee I just want you for my oown More than you could ever knoow Make my wish come trueee All I want for Christmaaas is youuuu, yeah

alicia and maru

Még csak azt se mondanám, hogy utálom a Karácsonyt. Egyszerűen csak kötelességemnek érzem, hogy morcos legyek, ha már az emberek nagy részét megszállja ilyenkor a Szentlélek. Jó annak, aki csak egy napra is el tudja hitetni magával, hogy a világban szeretet van meg békesség. A nagy francokat. Akik szerencsések, azok ülnek egy díszekkel felaggatott, halott fa körül, rosszullétig zabálják magukat bejglivel és úgy csinálnak, mintha nem utálnák egymást. A többieknek ugyanaz a nyomor és magány jut, mint az év többi napján, csak éppen azzal a nyálas szar Mariah Carey számmal aláfestve. Nem véletlen, hogy ilyenkor történik a legtöbb öngyilkosság, csak mondom.
De talán én is kevésbé lennék pesszimista, ha lenne kivel ünnepelnem. Anya soha nem mondaná ki, hogy nem lát szívesen, de tudom, hogy időnként így van. Helyette csak annyit mond halkan, hogy megijeszted a gyerekeket. Azt hiszem, hogy kezd lassan… elengedni. Lemondani rólam. Elvégre ott vannak neki a kicsik, akikről gondoskodnia kell, akiknek még nem késő. Megértem. Előfordult már, hogy olyan állapotban toppantam be hozzájuk, amiben nagyon nem kellett volna a szemük elé kerülnöm. Nem sokszor, de ahhoz épp elég volt, hogy belássam, talán nem vagyok rájuk a legjobb hatással. Nem lennék képes teljesen eltűnni az életükből, de… nem áltatom magamat azzal, hogy szerves része lehetek a családnak. Meglátogatom őket, viszek ajándékot is, és megkóstolom a nyomi kis mézeskalácsokat, amiket a gyerekek díszítettek. De nem maradok sokáig, nem kényelmesedek bele a gondolatba, hogy nekem helyem van itt, hogy a világban szeretet van és békesség, még erre az egyetlen napra sem.
Helyette inkább belépek a szálloda csilli-villi előterébe. Egyenesen a lift felé indulok, és közben élvezem, hogyan kopog tűsarkúm a tükörfényű kövön. Igazi felüdülés ez a luxus a jól megszokott húgyszagú motelek után. Ha már így alakult, hogy egy ilyen előkelő helyen van jelenésem, jól ki is csíptem magam, bár több mint valószínű, hogy így is kilógok a vendégek közül az elnyűtt szőrmekabátomban és az alatta lapuló olcsó, vörös szatén ruhámban. Nem különösebben érdekel. Mikor a liftbe érek, elégedetten méregetem magam a hátsó falat borító tükörben. Roy imádni fog. Szerencsétlent kirakta végre az asszony, miután rájött, hogy évek óta csalja. A gyerekei ki nem állhatják. Nem csoda, hogy senki nem akar vele karácsonyozni. Én sem akarnék, de nekem legalább fizet érte.
Már megnyomtam a 12. emelet gombját, mikor a záródó ajtók mögött észreveszem, hogy valaki határozott léptekkel erre tart. Először nincs sok kedvem megmozdulni. Aztán megforgatom a szememet és lusta mozdulattal előretolom a lábam. Az összecsukódó ajtók egy pillanatra megakadnak a tűsarkúmban, aztán újra kinyílnak. A nőnek így elég ideje van belépni mellém a liftbe, nekem pedig csak minimális erőfeszítésbe került nem seggfejnek lenni. Ennek örömére még egy mosolyt is eresztek az érkező felé, azt az erőltetett fajtát, mert az arcizmaim nincsenek berendezkedve a kedvességre. Több figyelmet aztán nem is szentelek neki, inkább rezignáltan hallgatom az All I Want For Christmas instrumentális jazz változatát, ami halkan szól a háttérben, mintha a zenétől kevésbé érződne kínosnak liftben utazni egy vadidegennel, aki benne van a személyes teremben.
Miközben a lift felfelé araszol, rezzen kettőt a telefonom a zsebemben. Előkotrom és fintorogva nézem a beérkező üzeneteket. Roy küldött képet egy üveg behűtött pezsgőről. Aztán még egyet a farkáról. Komolyan elgondolkodom rajta, hogy nincs-e még későn visszafordulni, mégiscsak Karácsony van. A következő pillanatban pedig, mint valami isteni közbeavatkozás, nagyot rázkódik a lift.
- Mierda - szalad ki belőlem a megszeppent káromkodás, miközben összerogynak a térdeim. A telefon kirepül a kezemből, én pedig a mögöttem lévő korlátba karolok, hogy ne essek pofára. Egy pillanatra minden elsötétedik, aztán tompa, sárgás fény gyullad.
- Mi a szar volt ez - kérdezem hitetlenül meredve magam elé, amint kicsit helyreáll az ijedtségtől felgyorsult szívverésem. Persze magamtól is tudom a választ, gondolom áramkimaradás, nem is csoda, jó nagy havazás van odakint. Szóval itt ragadtunk. Azt teszem, ami az egyetlen logikus lépés akkor is, amikor beszar a távirányító, össze-vissza nyomkodni kezdem a gombokat a panelen, de a lift nem mozdul. Leszámítva azt az enyhe fel-le ringást, ahogy átlépek a lift túlsó oldalára, ami épp elég ahhoz, hogy emlékeztessen, köteleken lógunk egy fenetudja hány méter mély akna felett. Kicsit para, de csak nem fogunk most lezuhanni. Az még 2020-tól is erős húzás lenne.
Felveszem a földről a telefonom, és megrendülve nézem az elsötétült, szanaszét repedt képernyőt. Ebbe már lehet, hogy nem lehelek életet. Dühösen csapok kettőt a liftajtóra, aztán csípőre tett kézzel a nő felé fordulok.
- Remélem tele vagy ötletekkel, mert tőlem csak ennyire tellett - jegyzem meg. Most először mérem végig a nőt, akivel  a jelek szerint előre meg nem határozott időre össze lettem zárva. Nem egy Bruce Willis alkat, szóval gondolom nem fogunk a liftaknán keresztül menekülni, mint a Die Hardban. Fogalmam sincs, hogy mit lehet ilyenkor még csinálni, azon kívül, hogy hívjuk a 911-et és türelmesen várakozunk. Legalább az idegesítő zene abbamaradt.

sok szeretettel  | ⚶

Rudolph the Red-Nosed Reindeer Had a very shiny nose, And if you ever saw it, You would even say it glows. All of the other reindeer Used to laugh and call him names, They never let poor Rudolph Join in any reindeer games.

alicia and maru

Az ünnepek mindig különösen forgalmasak ebben a szakmában. Azt hinné az ember, hogy azért, mert a magányos férfiak társaságra vágynak, de ironikus módon karácsony előtt inkább a házas emberek érzik szükségét egy kis feszültség-levezetésnek, hogy aztán őszinte legyen a mosolyuk, mikor napokra összezárják őket az asszonnyal és a neveletlen kölykökkel. Valahol megértem. Amennyire megértem az egész megcsalásos történetet. Megértem, hogy erre vágynak, ki ne vágyna rá? Az nem teljesen világos, hogy minek olyanba kezdeni, ami végül mindig csapdává válik a farkuk körül, de hát ez nem is az én dolgom. Az én dolgom megvalósítani a vágyaikat, már persze ha fizetnek érte. Ha nem fizetnek, hát basszák meg magukat, mert engem biztosan nem. Sosem voltam jótét lélek, és különben is, nem hiszek abban, hogy azzal jót teszek, ha szétvetem a lábam. Mármint nyilván valakinek jó. De általában olyannak, aki nem különösebben szorul rá, hogy jó legyen neki, mert amúgy mindene megvan, csak lusta dolgozni azért, hogy ingyen is találjon magának nőt, aki szétteszi a lábát.
Ma viszont már karácsony van, és a családos ügyfeleim mind nagyon meghitten töltik valahol ezeket a napokat, távol tőlem. Nem mondanám, hogy valaha is hiányoltam volna bármelyiket. Pláne, mert nem maradok munka nélkül. Egyik ünnepnapon sem. Ma éppen egy elég szelektíven zártkörű összejövetelre vagyok hivatalos, és igen, kevéssé leszek escort, mint inkább prostituált ezúttal. Ez az ötödik évem zsinórban ezen a rendezvényen, szóval sok meglepetés nem érhet. Maximum egy, azt minden évben Barney szolgáltatja, és valami, aminek általában örülni is szoktam. Tavaly Gucci táska volt, előtte egy egyedi Bulgari nyakék, és így tovább. Az én kis Karácsonyom. Legalább valami izgalommal tölt el engem is.

Természetesen pontosan érkezem a szálló elé, és hagyom a portásnak, hogy kisegítsen a taxiból, kedélyesen kellemes ünnepeket kívánunk egymásnak. Régi darab ő is, tudja, hogy ki vagyok, mi vagyok, de a szeme sem rebbent sosem. Munkaköri leírás, gondolom. Eltipegek a liftek irányába, és ahogy látom, hogy épp csukódik az egyik ajtaja, kicsit meggyorsítom a lépteim. Nem szeretek a szállodaportákon várakozni, pláne nem egy ostoba liftre. Szerencsére a nő, aki a liftben van, észreveszi, hogy jövök, és feltartja nekem. – Köszönöm – lépek be mellette a liftbe, útközben megnyomva a legfelső emelet gombját. Mivel ő az ajtó közelében maradt, én a lift hátuljába lépek, követve azt a kimondatlan lift-etikettet, hogy nem mászunk egymás nyakára. A hátsó falnak dőlök, és figyelem, ahogy az emeletek száma növekszik a kijelzőn, magamban azon gondolkodva, hogy vajon ez a nő hozzám hasonló vendég-e. A panelra pillantva megállapítom, hogy az enyémen kívül másik emelet is meg van nyomva, így kizárom a lehetőségét.
Nem mintha minden nőről feltételezném, hogy kurva. Dehogy. Csak épp az ilyen szállókban ezen a napon egy csinos nő, egyedül a liftben… Nos. Maradjunk annyiban, hogy ritkán tartanak itt családok meghitt karácsonyi vacsorát a szobákban. De lehet mondjuk szerető. Vagy valami hasonló. Az öltözetéből ítélve szex lesz a dologban, az biztos. Nem ítélkezem, az én megjelenésemről is süt, hogy mi is volt a szempont öltözködésnél. Csak mondjuk… gazdagabb kiadásban. Nem mintha a pasiknak nem lenne tök mindegy, de én jobban érzem magam egy Chanel ruhában a fűző felett, mint valami névtelen darabban. Épp a nyakamban lévő nyakláncot simogatom, belebambulva ebbe az egyébként nem hosszú útba, mikor elsötétül minden, és úgy érzem, mintha lefelé rántanának. Szerencsére egyébként is a falnak támaszkodtam, így nagy bajom nem esik, de pár szitokszó azért kiszalad, az orrom alatt elsziszegve.

Annyira nem ráz meg az eset, mint az útitársamat, kicsit meglepve figyelem, ahogy szabadulni próbál, mindenfélét megpróbálva. Míg ezt teszem, sikerül kicsit lenyugodnom. Egyikünknek nem árt, nem igaz? – Áramszünet? Talán – vetem fel, bár nem mondhatnám, hogy a téma szakértője vagyok. Ha csak a lift hibásodott volna meg, akkor a fények nem aludtak volna ki egy pillanatra sem. Plusz működne a panel, amit olyan kétségbeesetten nyomkod. Nem indulnánk el, de visszajelezne. Magasba szalad a szemöldököm, ahogy rám hárítja a kijutásunk további sorsát, de azért belenyúlok a táskámba, a mobilomért. – Nem akarlak elkeseríteni, de többnyire hagyom, hogy mások oldják meg az ilyen jellegű problémákat. Jobban kedvelem a bajbajutott hercegnő szerepét. Remekül tudok arra várni, hogy megmentsenek – mondom közben, a végén már a telefonom nyomkodva. – Ahogy sejtettem… térerő semmi. Mint az ilyen magas épületek liftjeiben általában – jegyzem meg, a számat húzva. Tévedhettem volna. Néha az is tud jó lenni. De egy ilyen agyonbiztosított, rohadt magas aknába elég esélytelen, hogy lejusson bármi jel. Egy kalitka. Nem vagyok egy nagy fizikus, de azt még én is tudom, hogy ide be nem sok minden jut.
- Kérlek mondd, hogy nincs klausztrofóbiád, vagy valami hasonló szarság, mert nem vagyok az az irgalmas szamaritánus fajta, akinek a kezét fogva majd átvészeled. Már ne vedd magadra, de jobban járunk mindketten, ha akkor inkább elájulsz még az elején. Eskü, mire felkelsz, kint leszünk, és nem rabollak ki, meg semmi hasonló – ígérem kissé szarkasztikusan. Pedig tényleg remélem, hogy nem fog itt nekem pánikrohamot kapni. Azért közben a látható jelek ellenére megpróbálom hívni a 911-et. Semmi. Ennyit róluk. Haszontalan banda.

Bekapcsolom a mobilom zseblámpáját, és a panelről próbálom leolvasni, mi a teendő ilyen helyzetben. – Azt mondja… vész esetén hívandó szám… hát anyád, aztán mivel hívjam? Füstjelekkel? Küldjek galambot? – motyogom magam elé, ahogy a szöveget bogarászom. – Elvileg amint megáll, a rendszer jelzést küld róla a fenntartónak. Jönnek amint tudnak – hangosítom ki magam, mikor meglelem az idevágó részt. Lekapcsolom a lámpa funkciót, mire kicsit megvakulok, és bambán pislogok bele a folton-folt sötétbe.

awwwww   shame on me amiért ilyen soká válaszoltam | ⚶