Hwan && Hailee

Onnan tudom, hogy jó szíved van, hogy abban a pillanatban, hogy megismertelek, harcolni akartam érte.

- Bosi, bocsi, bocsi... és még egyszer bocsi – mondtam talán a kelleténél egy kicsit hangosabban, ahogyan a copfomból elszabaduló kis babahajakat igyekeztem serényen a fülim mögé tűrni – Történt egy kis... Baleset a reggel.
Persze a fülemig pirulva vetettem le magam a székemre és húztam magam alá azt, rögtön elcsendesedve. Nem akartam, hogy az irodában tartózkodó összes ügyvéd hallja azt, amit éppen Hwannak magyarázok. Alapvetően elég ferde szemmel néztek rám, amiért le mertem tegezni, és ennyire közvetlenül bántam vele a korom és a posztom ellenére, de... Ő engedte meg! Innentől kezdve én magam is azt gondoltam, hogy senkinek semmi köze hozzá.

„Reggel nem indult a kocsi, szóval a vontatóra bíztam, és buszoznom kellett Brooklynból. Többet nem fordul elő!”

Szerencsém, hogy ez volt az első eset, amikor elkéstem, mert nyilvánvalóan nem tolerálta volna, ha ezt hetente eljátszom vele... És bár most hazudtam szemérmetlenül az arcába, úgy ítéltem meg, hogy a féligazság célravezetőbb most.
Még a reggel vettem észre egy elég gyanús alakot a házam körül ólálkodni, aki eléggé közeledett felém, ezért biztonságosabbnak ítéltem meg a buszmegállót. Az arcát nem láttam, de eléggé megrémített a fekete csuklya, amit a fejébe húzott. Viszont ez nem éreztem úgy, hogy a munkahelyemre való téma lenne, és egy kicsit reménykedtem benne, hogy már elment onnan.
Ettől függetlenül egy határozott mozdulattal csaptam le a laptopom, amikor Hwan bejelentette a munkaidő végét, és elég lassan kezdtem el szedelőzködni. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, de végül csak rávettem magam arra, hogy elkapjam a karját, és megkeressem a tekintetét.
- Nem akarok pofátlan lenni – szögeztem le már rögtön az elején, és az ajkamat beharapva szorítottam rá egy kicsit az öltöny anyagára, hogy maradásra bírhassam és jelezzem, hogy szükségem van a teljes figyelmére – De nos... Szeretném megkérdezni, hogy... Mivel úgyis hétvége lesz... Nos, ha nem terveztél semmit az estére, akkor nem vinnél esetleg haza? Egy ideje már átköltöztem Brooklynba, és sötétedés után nem szívesen gyalogolnék a buszmegállótól hazáig. Hálából pedig megvendégelnélek egy kiadós vacsorával, mit szólsz hozzá?
A mondatom végére egy halvány kis mosolyt is költöztettem az arcomra, és reménykedtem benne, hogy nem habogtam úgy előtte, mint egy idióta. Próbáltam a szemébe nézni és tényleg valamennyire elengedni a történteket, de néha kifejezetten nehezemre esett, és hát... A mostani helyzet is ilyen volt, ahogyan egyenesen a szemembe nézett, és a lámpa teljesen megvilágította az arcát. Megint imádkozni kezdtem azért, hogy bárcsak gusztustalan lenne, és ne hozna zavarba a közelsége... Ettől függetlenül igyekeztem tartani magam.

400 szóban || remélem tetszik    || ruha

Hwan && Hailee

Onnan tudom, hogy jó szíved van, hogy abban a pillanatban, hogy megismertelek, harcolni akartam érte.

Annak ellenére, hogy Hwan viszonylag jól kezelte a késésemet, kissé kipirult arccal, feszülten ültem le mellé, a fülem mögé igazítva a copfomból kiszabadult kis babahajakat. Örültem neki, hogy viszonylag lazán kezelte az ügyet, de ettől függetlenül még éreztem néhány kollégámnak a vesémig hatoló, szúrós pillantását. Én magam nagyon szerettem volna azt gondolni, hogy Hwan egyáltalán nem kivételezik velem, csak túlságosan kedves férfi, aki... Kicsit elveszettnek gondol ebben a környezetben? Néha úgy is éreztem magam, amiért alapvetően egyátlalán nem illettem bele az itteni emberek közé, és voltak páran, akik az én véleményemre nem is feltétlenül adtak a tapasztalatlanságom miatt. Igazából ez még kevésbé zavart. Az sokkal inkább zavaró tényező volt, hogy az irodában a drága főmukinkra túl sok nőszemély csorgatta a nyálát – állíthatnám azt, hogy én nem voltam közöttük, de azért ez nem teljesen igaz – ami miatt már azért utáltak páran, hogy egyáltalán mellette vertem tábort arra az időre, amíg befejezem a szakmunkámat. Viszont én magam is tudtam, hogy ennél többről egyszerűen nem lehet szó, mert mi csak... Csak munkatársak vagyunk nem? Bár igazából butaság lett volna a homokba dugni a fejem és azt gondolni, hogy számomra az a bizonyos éjszaka nem jelentett semmit, mégis ezt éreztem a legbiztonságosabb megoldásnak. Éppen ezért igyekeztem is csak a munkáról beszélgetni vele, de még így is... Párszor csak úgy rajtafelejtettem a pillantásom egy-egy másodpercre, amit nem lett volna szabad csinálnom.


Pont ezért nem is feltétlenül akartam megzavarni, miközben a kis mappákat pakolgatta az asztalokra. Egy ideig csak figyeltem a mozdulatait, majd csak utána pattantam fel, hogy meg tudjam szólítani... Hazavitethettem volna magam mással is, én magam is sejtettem, hogy pár jelölt lett volna erre, de felettébb rosszul érezném magam, ha kihasználnám azt a helyzetet. Így meg csak magamnak okozok némi kínlódást.
- Igen, Brooklyn – válaszoltam határozottan a kérdésére – De egy jobb környék. Kedves tőled, hogy felajánlod, de... Nem akarok megint átcuccolni valahova. Túl sok lenne már a költözködésbl.
Meg persze a fejemben is megszólalt a vészcsengő azzal kapcsolatban, hogy közelebb költöznék hozzá. Lényegében pont ez volt az a dolog, amitől a leginkább tartottam. Éppen elég úgy végigülni mellette egy teljes munkanapot, hogy közben próbálok barátságosan viselkedni vele, szóval mondhatni nekem Brooklyn tökéletes hely.
- Nem, nem, semmi köze hozzá – hazudtam rögtön a dolgot, és csak reménykedtem benne, hogy a nyakamon nem kezdtek el megjelenni vörös foltok, amik lebuktathattak volna – Tudod elég régi a kocsim már, használtan is vettem, ami miatt vannak vele kisebb nagyobb problémáim, de amíg megy, nem igazán akarom lecserélni, meg amúgy is szeretem.
Mindezt mondjuk sikerült pont egy szuszra elhadarnom, de nagyon szerettem volna, ha hisz nekem... Mert igazából semmi oka nem volt arra, hogy ne tegye meg. És egyáltalán nem voltunk egyelőre olyan viszonyban, hogy elmeséljem neki a dolgot. Amúgy is, simán lehet, hogy csak én reagálom túl.
- De akkor mehetünk? Út közben meg is álmodhatod a menüt – meg sem várva a reakciót, inkább csak összeszedtem a táskámat, és már masíroztam is kifelé a helyiségből, mert feltételeztem, hogy követni fog. Amúgy meg borzalmasan hazudok, szóval kellett az a pár pillanat, amíg nem éreztem magamon a tekintetét és össze tudtam magam kapni, így amire beért, már egészen készségesen tudtam rámosolyogni.
- Komolyan nem kéne aggódnod értem, mert tudok vigyázni magamra. Kiütöttem egy akkora embert, aki nálam vagy kétszer nagyobbnak számít – Nem is igazán tudtam, hogy őt vagy saját magamat akarom megnyugtatni... Mindenesetre talán egy kicsit jól esett az, hogy próbál törődni nekem, de egyelőre betudtam annak, hogy... A húgára emlékeztetem, ez pedig csak még inkább elcseszte a szituációt, de... Még mindig jobb, mintha elhinném, hogy az a bizonyos éjszaka neki is jelentett  valamit.

594 szóban || remélem tetszik    || ruha

Hwan && Hailee

Onnan tudom, hogy jó szíved van, hogy abban a pillanatban, hogy megismertelek, harcolni akartam érte.

Én a magam részéről eléggé örültem annak, hogy bár ajánlással, de sikerült kifognom magamnak ezt az irodát. Tény és való, hogy az elvárások magasak, és néhány hülye picsa ügyvédcsaj hajlamos arra, hogy kinézzen magának csak azért, mert nekem egyelőre nem telik mondjuk Chanel kosztümökre – meg amúgy sem költenék annyi pénzt néhány rongyra – de ettől függetlenül a pénz jó, én pedig igyekszem jól dolgozni. Mindez pedig talán ténylegesen összejöhetett, mert még itt vagyok, és Hwan sem szokott panaszkodni a munkámra. Lényegében ez az, ami nekem számít, mert nem bratyizgatni jöttem ide, hanem dolgozni.
- Ha már ténylegesen hazaviszel, majd te magad is meglátod – rántottam egyet a vállamon. Brooklynnak az a területe, ahol Kenzievel élünk még mindig jobb, mint példának okáért Bronx bármelyik lakóegysége, ahol az embernek ténylegesen minden alkalommal szednie kell a lábát annak érdekében, hogy ne kössenek bele – És mivel nő... Hát nem tudom, elég jól bírja az übercuki hülyeségeimet tekintve, hogy neki is van pár hasonló holmija. Ha úgy van, még cserélgetjük is őket.
Ez persze nem feltétlenül volt igaz, csak húzni akartam az agyát. Eddig maximum olyan fordult elő, hogy egymás kiegészítőit vagy ruháit kölcsönvettük a hasonló magasságunk és alkatunk miatt.
- Azért nem cserélem újabbra, mert pazarlásnak érezném azt – jegyeztem meg összevont szemöldökkel – Eddig tökéletesen kiszolgálta az igényeimet, akkor miért kukáznám le? Simán előfordulhat, hogy meg lehet csinálni.
Nem kifejezetten volt kényelmes a téma tekintve, hogy lényegében az arcába hazudtam, ami miatt a mondat végét egy kicsit elharaptam és az alsó ajkamba is belecsíptem a fogammal. Csak reménykedni tudtam abban, hogy annyira még nem ismer, hogy ezeket a dolgokat megfigyelje, vagy ha mégis, akkor imádkoztam azért, hogy ne emlegesse fel a dolgot... Mert nincs miről beszélni ezzel kapcsolatban, ott volt valaki, aki gyanúsnak tűnt, én pedig csak nyugodtabb lennék abban az esetben, ha ma este egy férfi fuvarozna haza. Simán lehet, hogy én is csak túlreagálom a dolgot, és bár elég furcsa maga a helyzet, amibe Hwannal keveredtem, ettől függetlenül nem kell törődnie velem.. Mert csak a beosztottja vagyok akkor is, ha számomra néha vannak nehéz pillanatok. Tisztában voltam azért azzal, hogy mekkora korkülönbség van közöttünk, szóval valószínűleg egy jó este maradok neki a jövőben is. A kajálásával kapcsolatos dologra csak bólintottam, és gyorsan át is pörgettem az agyamban, hogy vajon miféle alapanyagok vannak otthon, például egy jó kis texasi chilihez.
- Nem foglak ugráltatni, majd megoldom a saját magam problémáit – rántottam egyet a vállamon. Ha jót akartam magamnak, akkor én is tudtam, hogy valamennyire távolságot kell tartanom tőle, szóval pont nem segített rajtam a tény, hogy most be fogok ülni mellé egy kocsiba, de hát... Igyekeznem kellett valamennyire lazának mutatkozni előtte. Pár oldalpillantást azért megengedtem magamnak, miután az övet a helyére kattintottam és úgy ítéltem meg, hogy nem figyel rám, mert a motor indításával van elfoglalva éppen.
- Mi ez az aggodalom? – mosolyodtam el halványan – Csak plusz munka vagyok a nyakadban, Hwan. Amúgy meg két férfi között nevelkedtem, szóval tudok magamra vigyázni. Az egyik egy túl kanos és idegbeteg negyvenes, a másik pedig hát... Mondhatni ugyanez csak tizenhét éves formában, szóval határozottan pofátlan is. Egy szem lánygyerekként meg kellett védenem magam közöttük.
A család téma soha nem került elő közöttünk, maximum annyit halhatott, amikor az ebédszünetben éppen apámnak próbáltam elmagyarázni, hogy jól vagyok, nem, nem vagyok beteg, eszek rendesen, meg hasonlók, illetve, amikor úgy ötpercenként rezgett a telefonom Henry miatt, mert küldte a hülye meme-eket, amiken az osztálytársaival derült. A kérdésére egy kicsit elmosolyodtam, aztán a mobilom gps-én beállítottam a pontos címet, mert egyszerűbb mind a kettőnk számára a dolog.
- Janetől vagy Petertől szeretnéd hallani az instrukciókat? – tettem fel a kérdést, majd amint megkaptam a választ, el is indítottam a programot. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy, de hát ha már felkínálta az app a lehetőséget, akkor hadd válassza ki a dolgot.
- Kicsit nyúzottnak tűnsz – mondtam neki pár perc csend után, ahogyan szemügyre vettem a vonásait – Nem mintha sok közöm lenne hozzá, de talán pár nap szabadság rád férne.
Lényegében amióta itt vagyok ő nos... Nem hiányzott. Elég komolyan veszi a munkáját, és mivel sosem esett szó arról, hogy mit csinálhat azon kívül, nekem elképzelésem sem volt a dologról. Tapintatlan nem akartam lenni, szóval sosem kérdeztem rá arra, hogy ennek mi oka van, ő pedig felnőtt ember, el tudja dönteni azt, hogy mi a jó neki... De ettől függetlenül zavart, hogy engem pedig agaaszt, hogy rossz bőrben van. Mert ezzel is átlépem azt a bizonyos határt, amit felállítottam magamban.

735 szóban || remélem tetszik    || ruha

Hwan && Hailee

Onnan tudom, hogy jó szíved van, hogy abban a pillanatban, hogy megismertelek, harcolni akartam érte.

Csak egy szégyenlős kis vigyort ejtettem meg arra, amit mondott nekem. Alapvetően igyekszem mindig makulátlanul és visszafogottan kinézni ha dolgozni jövök, illetve az esetek nagyrészében elég hivatalos a külsőm is. A legtöbben ezt úgy vették le, hogy igyekszem beilleszkedni a „nagyok” közé, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Elég előítéletesek voltak velem, amiért rögtön megkaptam a Hwan melletti széket és könnyen közvetlen viszonyba kerültünk. Nem mondom, tuti ment a sutyorgás, de erre a dologra igyekeztem nem odafigyelni, mert lényegében a korábban történt kis incidensünkből semmit sem hoztam be az irodába... Nem akaszkodtam rá, igyekeztem önállóan megoldani az ügyes bajos kis gondjaimat, ellentétben a szőke, harmincas ügyvédcsajjal, aki folyamatosan az asztalomon támaszkodva tette-vette magát neki. Nekem az egész helyzetről meg volt a véleményem, de nem éreztem úgy, hogy mindezt kinyilváníthatom. Illetve elég visszásan jönne ki, ha elkezdeném arrébb taszigálni a csajt, vagy az asztalhoz csapkodnám a cuccaimat.
Viszont lényegében tagadhatatlan tény volt, hogy behoztam magammal azért egy puha, - szigorúan pasztellrózsaszín – pokrócot, amit akkor terítettem magamra, ha a sok túlóra miatt elbóbiskoltam volna. Illetve volt bent pár rózsásabb árnyalatú szövegkiemelőm, meg a táskámból valamiért mind pink vagy lila árnyalatban fogó tollak kerülnek elő, viszont mindez... Részletkérdés.
- Akkor nézek majd valami újat – vontam meg a vállam, miközben rápillantottam – Most rendben volt vele minden. Azért annyit még nem sikerült összespórolnom, hogy gond nélkül vehessem az autókat.
Nem mintha az anyagiak bármikor szóba kerültek volna a beszélgetéseink során, viszont úgy éreztem, mintha ő hajlamos lenne megfeledkezni arról, hogy nem ugyanazokban a körökben mozgok. Tény és való, hogy nem a mélyszegénységből jövök, de nem is éltünk jobban az átlagnál, szóval az egyetemi tanulmányaim, a lakás, amit apától kaptam, meg a kocsi is sok év spórolgatás és némi hitel segítségével volt megvásárolható számomra. Nekem pedig van egy öcsém, akinek szintén nem ártana továbbtanulni, és mivel felnőtt nő vagyok, segíthetek annyival a családomnak – főleg ha már elég jó fizetést kapok – hogy ezeket a javakat én próbálom meg biztosítani Henrynek. Nekem jelenleg könnyebb ez, mint apának, akinek el is kell tartania azt a tökfejet, aki pont abban a korban van, amikor az igényei csak úgy száguldanak a megvalósíthatatlan felé.
- Köszönöm – bólintottam egy aprót arra, amit mondott. Azért eléggé jól esett, hogy igyekezett valamilyen szinten gondoskodni rólam, de ugyanakkor tartottam magam ahhoz, hogy tudok gondoskodni a dolgaimról. Brooklynnak amúgy is egy kevésbé vészes negyedében béreljük a lakást, ahol elég sok kisgyerekes ember él, ennek meg mindössze annyi oka van, hogy nem tudnak megfizetni egy lakás Manhattanben, és Queens sem nevezhető sokkal olcsóbbnak lakhatás szempontjából... Bronx mellett pedig Brooklyn már majdhogynem ártatlannak számít, amiért csak egy két zűrösebb negyede van.
- Oh, ilyen rossz tapasztalataid vannak? – vigyorodtam el, miközben enyhén felvontam az egyik szemöldököm – Talán időzíteni kéne megtanulnotok, és működne a dolog. Illetve női betegség, hogy mindenki hajtja a rosszfiúkat, aztán utána rinyál, amiért átverik őket, szóval... Talán az a probléma, hogy túl jók vagytok a nőkkel, és rosszul időzítetek? Nem tudom...?
Azt már nem akartam hozzátenni, hogy a férfiak lényegében sokszor picsásabban tudnak viselkedni, mint a legtöbb nő, mert hisztiznek, pletykálnak, izgalomba jönnek egy szerszámkészlet vagy sportkocsi láttán, a betegségek elviseléséről pedig még nem is ejtettünk szót. Mondjuk én pont nem tartoztam azon nők csoportjába, akiket említettem neki, ezért is taglózott le egy kicsit a Noellel történt incidens meg a vonzódás is, amit a velem szemben álló férfi iránt éreztem. Mert a volt vőlegényem egy barom, ez nem kérdés, viszont nem gondolnám jófiú kategóriának azt sem, aki random síró nőket lényegében a farkának felajánlásával vígasztal meg.
- Szeretnél találkozni velük? – tettem fel a kérdést – Melyiket ismernéd meg? A negyvenes kujont az apám személyében, vagy a 17 éves, kanosodó és bajkeverő öcsémet? Illetve lehetőségként pedig még ott van a fél szomszédság is, akik csak buzdítják őket a hülyeségeikben, tiéd a választás.
Sokan mondják, hogy erősebbek azok a lányok, akik több férfi között nőnek fel. Ez az én esetemben nem tudom mennyire következett be, de az is tény, hogy sosem kezeltek hercegnőként. Apám elég fiatal volt, amikor megszülettem és nem voltam várt gyerek, a haverjai ugyanúgy... A nagyszüleim meg elég korán meghaltak, szóval lényegében ő volt nekem és csak azt látom amikor hazamegyek, hogy Henry is romlik el folyamatosan... Talán nekem kéne megnevelnem azt a kölyköt?
- Az első tippem az, hogy mondjuk fordulj ki a parkolóból, persze csak ha hallgatsz rám – jegyeztem meg, miközben eltettem a mobilom – Aztán kifele indulsz az Upper East Sideról, a Wall street felé, onnan meg egyenesen, amíg eléred a Dahill Roadot. Nem is tudtam, hogy ennyire ismerős vagy Brooklynban.
Legalábbis nem néztem volna ki belőle, hogy egy általa veszélyesnek titulált helyre betenné a lábát. Elég megfontolt férfinak tűnt, aki ennyi idősen már nem feltétlen keresi a bajt magának. Mondjuk én meg nem tudom pontosan, hogy mióta van itt, de ha annyira régóta lenne, már felvett volna egy könnyebben kiejthető nevet az biztos, mint ahogy az itteni amerikai koreaiak teszik a legtöbb esetben... Persze ez jelentheti azt is, hogy nem marad itt sokáig, én pedig pont ezért igyekeztem állítani magamon és az érzéseimen is.
- Ez tény, de ettől függetlenül neked például már bőven van lehetőséged válogatni – pillantottam rá – Nem lennél köteles ennyire hajtani magad, legalábbis én ezt vettem észre. Nem véletlenül vagy te a legnyúzottabb az irodában... Szóval ha valamit elbírnék a te ügyeid közül, párat szívesen átvennék.
Mert nagyon mást úgy sem csinálok. Igazából amióta ennyire be vagyok osztva, lényegében senkivel sem volt esélyem találkozni a barátaim közül. Talán ez elég elszomorító, de így alakult, ez most egy ilyen időszak, én pedig elfogadtam.
- Nem hinném, hogy annyira messze állsz ettől, ha érdekel az őszinte véleményem – mondtam neki, miközben néhány szúrós pillantás kíséretében szemügyre vettem – Legalább próbálj meg normálisan enni, és... És aludni. Meg pihenni, ha tudsz. Meccset nézni, a barátaiddal tölteni az időt. Mit tudom én mivel töltik a korodbeli férfiak az idejüket...
Engem is meglepett az a pici él a hangomban, ami túlságosan is kiérezhető volt. Lényegében most komolyan lecsesztem a főnökömet azért, amiért képtelen magára vigyázni... Ez pedig elég zavarbaejtő volt, szóval igyekeztem inkább az ablak felé fordulni, hogy még véletlenül se vegye észre az enyhén rózsaszínban játszó arcomat.

soksoksok szóban || remélem tetszik    || ruha

Hwan && Hailee

Onnan tudom, hogy jó szíved van, hogy abban a pillanatban, hogy megismertelek, harcolni akartam érte.

Egyáltalán nem tartozom a bátortalan nők köreibe, viszont nem tudok elmenni az a tény mellett, hogy Hwan kislitániája eléggé megijesztett. Hatalmas szemeket meresztve igyekeztem feldolgozni azt az információhalmot, amit rám zúdított, miközben csak folyamatosan az járt a fejemben, hogy talán egyszerűbb lett volna megmondani neki az igazat... Olyan szempontból legalábbis biztosan, hogy akkor nem keveredtem volna egy ilyen hazugsághálóba. Csak nagyokat pislogva igyekeztem feldolgozni azt, amit mondott nekem, bár lényegében arra is képtelen voltam, hogy a lényeget kihalljam belőle, ugyanis folyamatosan a következőn kattogott az agyam: miként kéne kimásznom ebből? Mit kellene mondanom annak érdekében, hogy ő most... Megnyugodjon az autómmal kapcsolatban, aminek amúgy az égvilágon semmi baja nincs?
- Majd... Majd elolvasom – mondtam neki az arcom előtt hadonászva a kezeimmel – És átgondolom, hogy mit kéne tennem az üggyel kapcsolatban, mondjuk úgy... Holnapra? Akkor beszélhetünk majd erről.
Reménykedtem benne, hogy mindez elég volt ahhoz, hogy lehűtsem a frissen feltámadt Teréz anyát benne, de tartottam tőle, hogy még egy két kört hajlandóak leszünk lefutni a témával kapcsolatban. Mindenesetre félig így is beadtam a derekam és az, hogy holnap mit kell mondanom erre az egészre... Az részletkérdés. Majd valamit kitalálok, ami miatt úgy néz ki, hogy sikerült ténylegesen okoznom magamnak egy álmatlan éjszakát.
- Sok nőben van egy tévképzet arról, hogy képesek megszelidíteni egy rosszfiút, és ez izgalmas feladatnak tűnhet, gondolom – rántottam egy aprót a vállamon – Nem tudom, sosem éltem ilyen tévképzetekkel.
Mert meggyőződésem szerint a jófiúk is tudnak éppen elég rosszak lenni. Példának okáért ott van Noel, akivel 5 évig éltem együtt és apám imádta. Mert udvarias volt, és látszólag tisztelt engem, aztán közben megcsalt egy másik picsával, meg jó ideje már a szex sem volt olyan, mint régebben. Követelőzővé és önzővé vált, pedig én magam őt tartottam életem nagy szerelmének. Kifejezetten népszerű diáknak sem mondtam volna az egyetemen, nem ment bele az ilyen csatározásokba, szimplán csak kedves és segítőkész volt mindenkivel szemben, aztán... Egyszerűen csak megváltozott. Éppen ezért már nem is igazán vagyok biztos abban, hogy a velem szemben álló férfi hova tartozik. Nem ismerem még annyira, hogy ezt magamban helyre tudjam rakni.
Igyekeztem viszonylag kényelmesen hátradőlni a kocsiban, de nem kifejezetten éreztem magam úgy. Az arca lényegében vonzotta a tekintetemet, én pedig minden erőmmel azon próbáltam lenni, hogy ne bámuljam úgy, mint egy kis tinilány, pedig pontosan így éreztem magam a szituációban. Igyekeztem eleget mondogatni magamnak, hogy csak egy kislány vagyok a szemében semmi több, és a végére már én is el tudtam hinni annyira, hogy egy cseppet kevésbé feszengjek mellette.
- Jaj, igen válogatós vagy a mai este folyamán. Szerintem a biztonság kedvéért berendelek majd egy pizzát, nehogy elkezd kipiszkálni a zöldségeket a kajából, mint a rossz gyerekek – csóváltam meg a fejemet rosszallóan, mintha legalábbis annyira zavarna ez az egész történet a gps-el, pedig szó sincs a dologról, igazából kifejezetten szórakoztatott a helyzet.
- Nem kell lógatnod a segged – rntottam a vállamon egyet – Persze te tudod, hogy hogyan kezeled a problémáidat, de szerintem ígyis úgyis csak leszedálod magad.
Nem hinném, hogy a véleményem ténylegesen érdekelné, de a fizikai terhelést sem szabad túlságosan félvállról venni. Nálam ilyen volt például az edzés, ami valahogy vissza kéne iktatnom a mindennapjaimba, mert bár egy dekát nem híztam, de ettől függetlenül is érzem, hogy az izmaim elgyengültek.
Pár pillanatot ki kellett várnom, amíg ténylegesen meg tudtam találni a hangom, amiért sikeresen saját magamat is zavarba hoztam a mostani kis megnyilvánulásommal. Mondjuk ezzel az egésszel egyedül lehetek az autóba, mert a hangjából ponthogy azt sikerült inkább kihallanom, hogy őt mennyire szórakoztatja ez az egész helyzet.
- Ott fordulj le – mutattam az egyik kis kereszteződésre, hogy valamelyest kibújhassak a válaszadás egyik része felől – Úgy néz ki kicsit beporosodhattak az emlékeid Brooklynnal kapcsolatban. Amúgy meg igen, eléggé szeretem a focimeccseket például. Meg a baseballt. Ja és az utca végén lesz majd a tömb amiben lakunk.
Egyre inkább kezdtem magam úgy érezni mellette, mint egy semmit sem látott, kis szűzies lányka. Épphogy fenn tudtam tartani a magabiztosságom látszatát, és egy hajszál választott el attól, hogy nekiálljak rendezgetni a nadrágomon keletkezett kis redőket... Mert a magam részéről nem voltam teljesen biztos abban, hogy működőképes az, hogy mi ketten egy kanapén nekiállunk meccset nézni.
- De először enni fogsz, ha már úgyis anyukává avanzsáltál az előbb... Már egy hete figyelem a rendszertelen étkezésed, szóval ezt a láncot itt és most szeretném megszakítani – mert ha valamire, akkor a kajabevitelre figyelni kell... Az már más dolog, hogy olykor én is le tudok adni a súlyomból, de amint észreveszem a változást, már igyekszem is kompenzálni a helyzetet.

745 || remélem tetszik    || ruha