Ava && Jade

Legnagyobb hatással nem az élettelen környezet van egy élőlényre, hanem a saját és az őt körülvevő fajok egyedei.

Én magam sem tudom, hogy pontosan miért vettem fel annak idején a biológia órát, hiszen nem sok közöm volt hozzá soha életemben. Már általános iskolában sem szerettem, és  bár akkor még ráfoghatjuk, hogy a többi tárgyból úgy ahogy, de remekeltem, ettől függetlenül a természettudományi szarságok és minden más, amiben számolni kellett, enyhén szólva sem tartozott az erősségeim közé.
Viszont közös családi program minden augusztus utolsó napján összeülni, és megszülni valami előórarend szerűséget nekem. Mivel én teljes mértékben szarok bele az egészbe, általában ez úgy néz ki, hogy a család összeül, és apa közli velem, hogy a matek, a történelem, az európai történelem, illetve az irodalom elengedhetetlen. Általában ezekre rá is bólintok, hiszen alapvetően nekem sem lenne jobb ötletem, Eve pedig még be szokta nyögni, hogy hát ez így mind szép és jó, de valami természettudományi tárgyat is össze kéne mószerolnom, mert hát azért nem árt tudom a dolgok fizikai valóját, a kémia fontos tárgy, a biológia pedig az egészünket alkotja... Így tukmálták rám 9. osztályban a fizikát, amit egy becsületes kettessel zártam, 10-ben a biológiát – na meg persze mellé megkaptam ismét a jó öreg és gyűlöletes fizikát – amit nemes egyszerűséggel csak undorítónak találtam. Legalábbis nekem semmi kedvem nem volt órai keretek között beszélgetni a szexről, a férfi nemiszervekről, arról, hogy egy nő miért menstruál, vagy éppen az abortuszellenes Mrs. Larson által mutogatott rémségeket... Mindezzel semmi gond nem lett volna, ha legalább egy csoportbontást hozzánk vágnak, hogy nesze hülyék, legalább nem kell egy rakatnyi srác előtt kotonokat bontogatni és annak a használatának fontosságáról beszélgetni.
Attól függetlenül, hogy a népszerű diákok sorait erősítettem, még nem voltam egy paraszt... És emmellett bár sosem mondtam volna ezt ki, de elég könnyű volt zavarba hozni. Pont ezért is gyűlöltem ezt az órát... Na meg persze a békák boncolása sem tartozott éppen a legkedvencebb hobbijaim közé. Sok kis kocka fiú meg lány elég ferde szemmel is nézett rám, amikor az első napomon betettem a lábam, de nem foglalkoztam velük. Inkább leültem egyedül a hátsó padba, és írtam Isának egy „itt mindenki egy köcsög fasz” üzenetet, minthogy felkapjam a vizet. Általában nem is nagyon figyeltem az órákon, és épphogy egy kettest sikerült összekaparnom az első félév végén, mert az csak elmélet volt... Viszont most bejött a gyakorlat, ami miatt néhány dolog megváltozott. Ez mindössze annyit takar, hogy egyszerűen nem voltam hajlandó az órai munkában részt venni, és kétéltűekben matatni, mert alapvetően is undorodtam tőlük. Pont ezért is állok eddig kerek bukásra, még három másik tárggyal együtt. Mindez egyáltalán nem érdekelne, ha nem a csapattal lettem volna megfenyegetve, és apámat nem állította volna rám az igazgató... De így egyszerűen képtelen voltam elsiklani a dolog felett.
Éppen ezért is döntöttem úgy, hogy egy halk sóhaj kíséretében lepattanok a lány mellé, akit a tanár is pengének tartott. Általában egy szemüveges kissrác ül mellette, aki nagyjából olyan maga slehet, mint én magam, viszont most úgy néz ki, hogy én voltam a gyorsabb...
- Aveline, ugye? – pillantottam rá, a szőke hajfonatomat átdobva a vállam felett – Remélem nem bánod, hogy a melletted levő helyet elfoglaltam.
Nem mosolyogtam rá. Pontosan tudtam, hogy csak egy kis tornászkurvának találhat, mint mindenki más a teremben, holott én soha nem voltam gonosz a kevésbé népszerű diákokkal. Mindenkivel rendesen elbeszélgettem, és soha életemben nem viseltem az egyenruhámat, a többi lánnyal ellentétben. Lehetséges, hogy népszerű voltam, meg minden egyéb, de annyira cinknek éreztem, ahogyan ők ennyire tömegemberként viselkednek. És mivel a csapatban én voltam az egyik legkönnyebb és leghajlékonyabb lány, ezért mondhatni szinte biztosított helyem volt ott... Illetve sokban hozzásegített a dologhoz az is, hogy bár a kapitány egy buta picsa volt, ettől függetlenül kedvelt annyira, hogy ne hajítson csak úgy ki.
- Előre szólok – pakoltam le, a pasztellrózsaszín, keménykötésű füzetemet az asztalra, a hasonló árnyalatú mappámmal együtt – Rettegek, hogy az a szar felugrik a helyéről. Nem lepődnék meg, ha a kis barátaid ideadnának abból a rémségből egy olyan példányt, ami még életben van... Szóval ha egy mód van rá... Én nem akarok rosszban lenni veled, de mi lenne ha csak nézném, ahogyan turkálsz abban a borzalomban, és... Mondjuk kommentálnám? Hogy látom a máját, meg ilyenek? Imádnám a dolgot.
Persze rögtön sejtettem, hogy ezt nem fogjuk ennyivel letudni, de ettől függetlenül egy próbát megért a dolog. Ha nem muszáj, nem matatnék gusztustalan dögökben.

703 ✮✩ ruha ✮✩ megjegyzés ✮✩ Taníts, mester 

Ava && Jade

Legnagyobb hatással nem az élettelen környezet van egy élőlényre, hanem a saját és az őt körülvevő fajok egyedei.

Őszintén, ha rajtam múlott volna az, hogy a mai reggelemet hol töltsem, akkor minden bizonnyal nem a biológiaórát választom, hanem mondjuk elmegyek Isával, vagy valamelyik csapattársammal kávézni egyet, és egy jó reggelizőhelyen eszünk valami finomat. A lányok minden bizonnyal palacsintára, vagy joghurtra szavaztak volna, vagy egyéb édes nyalánkságokra, én pedig magamat ismerve csak maradok rántottánál, vagy egy szendvicsnél. Meglepő módon nem vagyok túl édesszájú, lényegében kávéból is csak a sós karamellás lattékat vagyok képes meginni... Sokszor meg is kapom, hogy túl speciális ízlésem van a dolgokkal kapcsolatban, de hát ez van... Hercegnőnek lettem nevelve, pénzem van, szóval megtehetem, hogy válogatok. Ezt ilyen formában amúgy senkinek sem szoktam kimondani, de attól még igaz.
Szóval lényegében, mivel már rutinos biológiaóra látogató voltam, inkább igyekeztem egyelőre mellőzni a reggelit... Mert szinte biztos voltam benne, hogy a békaboncolás közben majd lepakolom a a kaját az asztalra, vagy egyenesen szerencsétlen állatba fogom beletolni. Amúgy semmi bajom nincsen velük, a levelibékák kifejezetten cukik is, de volt egy olyan érzésem, hogy egy veszettül undorító varangyot fog elénk pakolni a tanárnő... Akit már azért is utáltam, mert matatnom kellett ebben a jószágban. Olyan lehetőség most pedig nem játszott, hogy nemes egyszerűséggel csak kihagyom az órát.
Ezért is, ahogyan beléptem a terembe, igyekeztem láthatatlanná válni a sok beteg boncolást élvező egyed között, akik valamilyen oknál fogva mind nálam rosszabbul öltözöttek voltak. Persze akadt egy két normálisabb diák is, de a legtöbben a „lúzereknek” titulált rétegből származtak. Én magam egyáltalán nem voltam az ilyen besorolások híve, sőt igazából azt tapasztaltam, hogy ők konkrétan előbb elítéltek engem, mint én őket... És ez rosszul esett. Sokan azonosítanak azokkal a lányokkal, akik hajnali ötkor képesek kelni, hogy kifrizurázzák magukat, meg megtartsák a reggeli szeánszukat. Én őszintén nem tartoztam közéjük, igazából csak a hétvégén be volt fonva a hajam, ami most ezért puha hullámokban hullik a vállam alá, az öltözékemet meg minden nap kb. 10 perc alatt kiválasztom, amiért külön tartom a suliba szánt darabokat. Agyonsminkelni magam nem szoktam, igazából a bőrömet rakom helybe arcmosás után, egy kicsit kifestem a szemem, feldobok némi szempillaspirált, meg egy rózsaszínes szájfényt -vagy éppen rúzst, attól függ milyen kedvem van – aztán lényegében már készen is vagyok. És mivel úgy a héten az öt sulis napból úgy négyen legalább elalszom, mindezt fél perc alatt kell lezavarnom... Zuhannyal együtt. Szóval nem... Nem vagyok olyan, amilyennek gondolnak, és így már én is kimondhatom magamban, hogy mondjuk Tennesse haja nem tetszik.
Egyetlen ember volt, akitől még nem kaptam semmilyen pillantást, aki okos is volt, és lényegében tett rám az eddigi órák alkalmával magasról... Szóval magabiztosan meg is indultam a lány melletti széket megcélozva, és ki is húztam azt.
- Aveline – bólintottam, miközben megismételtem én is az ő, teljes nevét, ha már ennyire hivataloskodik – Mizuka? Jól telik a reggeled?
A kérdésem valamilyen szinten őszinte volt, de nem néztem rá. Igazából egyáltalán nem volt szándékomban bántani őt, vagy a teremben bárkit, mégis úgy néznek rám néhányan, mintha legalábbis a Sátán seggéből másztam volna elő. Nem is értettem ezt az egészet, mert én soha életemben nem bántottam senkit ebben az iskolában... De hát ők tudják. Nekem nem lesz rosszabb életem ettől az egésztől.
Lassan pakoltam le mellé a rózsaszín, márványborítású bioszfüzetemet a tolltartómmal együtt, na meg a bullet journallel, amit konkrétan mindenhova cipelek magammal. Ennél több cuccot nem hoztam magammal, hiszen a tanárunk elég nyilvánvalóan kijelentette, hogy a könyveket hagyjuk otthon és azt tanuljuk meg, amit ő lead nekünk. Mert nyilvánvalóan a tankönyvírók is hülyék... De mindegy is. A lányra pillantottam, ahogyan a saját könyvében tanulmányoz valamit, miközben hozzá beszéltem.
- Maradjunk annyiban, hogy vannak itt bőven emberek, akik alaptalanul gyűlölnek csak azért, mert szőke a hajam és igyekszem nem egy tenyérbebaszott víziló külsejét felvenni, ha nem muszáj. Szerintem nem alaptalan a félelmem, biztosan elég sokan megnéznék, ahogyan az a szerencsétlen jószág rámveti magát, én meg visítva menekülni kezdek.
Mert amúgy ez történne. Nem is akartam játszani az agyam, én magam ténylegesen irtózom mindenféle csúszómászótól meg kétéltűtől... De a gyíkok azok cukik. Meg a fentebb említett, kis zöld színű levelibékák, de azokhoz sem érnék hozzá, egyszerűen csak aranyosak. Jó rájuk nézni.
Én magam pedig csak meredtem a közénk letett állatra, és igyekeztem nem fintorogni. Magam sem tudtam, hogy a másik lány mennyire van az én csapatomban – arra tippelek, hogy leginkább semennyire sem – szóval erősnek kellett mutatnom magam.
- Legyen így... Istenem, miért hittem azt, hogy ez jó lesz nekem? – legalábbis már egy természettudományi tárgyról kiderült, hogy nem megy nekem... Erre mit csinálok? Választok magamnak egy másikat! Tény és való, hogy valahol szülői meg nővéri nyomás volt rajtam, de ettől függetlenül... Miért is engedtem neki, amikor minden másban annyira engedetlen vagyok?

765 ✮✩ ruha ✮✩ megjegyzés ✮✩ Taníts, mester 

Ava && Jade

Legnagyobb hatással nem az élettelen környezet van egy élőlényre, hanem a saját és az őt körülvevő fajok egyedei.

Igazából a suliban majdnem mindenkit utáltam. Ennek elég egyszerű oka volt, hiszen... Lényegében ők is utáltak engem... Minket. Féltek tőlünk csak azért, mert az amerikai iskolákan – meg szerintem nagyon sok iskolában – van egyfajta hierarchia. Igazából ezt én nem tartom feltétlenül rossznak, mert valamilyen szinten felkészíti az embert arra, hogy milyen lehet akár az élete... Hiszen senki sem vezérigazgatóként kezdi, mindenki belekerül egy rendszerbe, amibe vagy feljebb kerül, vagy nem. Mindenesetre ez a hierarchia nem eredményezi azt, hogy akik a csúcson vannak, feltétlenül faszkalapok lennének. Nyilvánvalóan van erre és arra is példa, csak az emberek természetükből adódóan előítéletesek és mindig mindenki mindent jobban tud, mint a másik... Főleg akkor, ha nem saját magukról van szó természetesen.
Mi Isával ennek a rendszernek elég előkelő helyén voltunk, ezt pedig eléggé megmutatta mondjuk az is, hogy az instagrammon mind a kettőnknek már több, mint ezer követője volt. Ezek természetesen csak számok, mi nem nagyon foglalkozunk a dologgal, de ettől függetlenül nem lehetett nem észrevenni azt, hogy mennyien kíváncsiak ránk... Mennyien próbálnak foglalkozni velünk. A kegyeinkbe férkőzni. Mennyien figyelik ki az életünket, hogy legyen min csámcsogni.
Ezzel az egésszel nem is lenne semmi baj addig a pontig, amíg nem kerülünk skatulyába. Ugyanis mi ketten pont azon lányok táborát erősítjük, akik nem használják ki a népszerűségüket. Isa szülei elég gazdagok és a sport meg a szépsége miatt természetesen nem voltak problémái a társasággal soha. Én magam szintén tehetős családból származok, és mivel már nagyon kicsi korom óta tornázom, és egykor balettoztam is, helyet kaptam a szurkolócsapatban. Mind a ketten szeretjük a divatot és odafigyelünk arra, hogy egészségesen étkezzünk... Sportolunk. Viszont mindez nem fogja azt eredményezni, hogy felfuvalkodott, hülye picsák lennénk.
Pont ezért is vontam fel a szemöldököm Aveline megjegyzésére, és gondolkoztam el újra... Kell nekem ez a kurva biológiaóra? Mert azért annyira nem fontos, amit itt tanulok, hogy a sok kockafej kiközösítsen... És akkor itt kérdezném meg, hogy végülis kik azok, akik a másikat zaklatják, beszólogatnak neki, és úgy kezelik, mintha valami csodabogár lenne? Mert ebben a teremben én vagyok az egyetlen olyan, aki soha senkire egy rossz szót sem szólt.
- Na figyuka – kezdtem bele, jóval fagyosabban, mint ahogyan eddig bármikor is beszéltem vele – Ha én normálisan szólok hozzád, akkor legyél kedves hasonló hangsúllyal válaszolni. És nem azért, mert én az atyaúristen lennék, hanem mert tisztellek annyira, hogy mondjuk ne flegmázzalak le. De ha te így vagy a dologgal akkor... Én fel is állhatok és ellóghatom az órát. Az edzőnk valószínűleg leigazolná, viszont akkor veled mi lesz? Pár nélkül maradsz, azaz a csoportmunkás feladatod értékelhetetlen lesz. Nekem mindegy, hogy milyen jegyet kapok, neked kevésbé... Szóval ha egy mód van rá, válogasd meg a szavaidat.
A pillantásom is eléggé megkeményedett, ahogyan rápillantottam, aztán egy drámai elfordulást követően dobtam hátra a szőke fonatomat a vállam felett és kezdtem el inkább a füzetem és a könyveim rendezgetésére fókuszálni. Ha meg itt ülnék kussban mellette, akkor minden bizonnyal az lenne a baja... Ezekkel egyszerűen nem lehet jót tenni.
- Áh, minek kérdezel vissza, ha amúgy sem érdekel? – tudakoltam tőle, miközben el sem szakítottam a pillantásom a könyvemről, amit időközben elkezdtem lapozgatni. Valamennyit azért mindig tanultam, szóval be volt jelölve egy kis post-it cédulával az oldal, ahol tartottunk az anyaggal. Arról van szó, hogy nem viszem túlzásba, mert a csapat nekem fontosabb. És valószínűleg amúgy vagy plusz 100 pont lenne az abban nyújtott teljesítményem az egyetemi jelentkezés során, ha egyáltalán érdekelne a továbbtanulás.
- Tudod nagyon vicces – néztem rá végül – hogy ti érzitek azt, hogy én bántalak benneteket... Holott az egyetlen, aki elszenvedi az undokságot jelenleg az én vagyok.
Ha nem idióta, akkor nyilvánvalóan tisztában van ezzel a ténnyel, viszont valamennyire megnyugtatott az, amit mondott. Nem kifejezetten örültem volna neki, hogy ha a kiterült béka egyszer csak gondol egyet, és felugrik, mert éppen olyanja van... Mindenesetre még tartottam attól, hogy a fejemet belenyomhatják a belsőszervei közé.
- Én is mondhatnám ezt neked a tesivel kapcsolatban – rántottam egyet a vállamon – Láttam, hogy húsz felülés után kifulladtál. Mindenesetre szerintem te magad is érzed, hogy nem önszántamból jelentkeztem biológiaórára.
Igazából ez még mindig jobb, mint a háztartástan. Mert bár vannak gyakorlati jegyek, ettől függetlenül az elméletre is lehet építeni. És mivel borzalmas szakács vagyok, lényegében valószínűleg megbuknék a tárgyból, amiért egy rántást sem vagyok képes elkészíteni, vagy egy bögrés, mikrós sütit rendesen megcsinálni. Közben figyeltem, ahogyan Aveline a kezébe veszi a szikét, és nagyon erőteljesen igyekeztem nem elhányni magam annak a gondolatára is, ami most fog következni.

734 ✮✩ ruha ✮✩ megjegyzés ✮✩ Taníts, mester