Isa && Jade

A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.

- Köszi hogy kivittél egy kicsit – nyomtam egy puszit a nővérem feje búbjára, majd kivettem a kezéből a zacskókat, és elindultam a szobám felé velük. Még nem voltam teljesen jól, amiért a reggelemet úgy kezdtem, hogy rögtön futottam a vécére, hogy a tegnap elfogyaszott gyrost és a torkomon álaszthassunk valaazzal voltam elfoglalva, hogy összekaphassam magam, és Isával megoldjam a dolgainkat.
És mivel a lány teljes mértékben a legjobb barátaim közé sorolható, képtelen lennék sokáig elviselni azt az állapotot, amit előidéztem. Persze lehet takarózni azzal, hogy részeg voltam, és azért vágtam olyan dolgokat a fejéhez, de nem mehetek el a tény mellett, hogy ettől függetlenül ő mellettem állt... Megtehette volna, hogy otthagy és elmegy bulizni, de minden bizonnyal szeret és félt annyira, hogy a fél szemét rajtam tartsa... Pedig elég csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, amit nem is gondoltam komolyan.
Pont ezért is szerettem volna részben áthívni magamhoz, másrészt pedig amiért apámtól olyan szobafogságot kaptam, hogy a lábam nem érte tőle a földet. Pontosan tudom, hogy mi a problémája... Egyrészt éghet a pofája, amiért pótvizsgáznom kell matekból, másrészt azért a csapatban elért teljesítményem miatt büszke volt rám, és pont ezt nem akarta veszni hagyni. Tudom, hogy a szemében mindig az okos, szép kislánya leszek, de ettől függetlenül letagadhatatlan tény, hogy csak a kis picsás pompomlánykodáshoz értek. Persze ha ezt elmondanám, Evenek vagy apának, minden bizonnyal állítanák, hogy nem így van, de én máig nem voltam biztos a dologban.
Leugrottam közben még néhány tálért és tányérért, és az asztalomra pakoltam a kis KFC-s zacskót, illetve azt a pár új ruhát, amit sikerült a nővéremmel beszerezni. Egyelőre nem akartam bevágni a mosásba a cuccaimat, mert ha esetleg hamar túlleszünk Isával a száraz részeken, akkor meg tudjam neki mutatni a kis cuki felsőket, amiket beszereztem.
Dobtam még egy gyors zuhanyt, megmostam a hajamat is, mert pontosan tudtam, hogy Eve be fogja engedni Isát, mert már elég jól megismerték egymást az elmúlt évek során. Nyilvánvalóan sejthette azt is, hogy nem mondtam el neki mindent, hiszen a reggel sírástól vörös és felpuffadt arcomat teljes pompájába vágtam, és úgy álltam csak elé. Soha nem okozott gondot, hogy mondjuk melltartó nélkül, vagy pattanásosan ballagjak le hozzá, mert mégiscsak nő volt és a testvérem, de ez a helyzet most más volt.
ahogy kimásztam a fülkéből, és eltávolítottam a megmaradt sminket, észrevettem a sötét kis karikákat a szemem alatt. Én magam is megijedtem a tükörképemtől, és bár voltam már szebb akkor is, amikor Evelyn elé álltam, ettől függetlenül most kifejezetten para volt a helyzet annak ellenére is, hogy konkrétan egy teljes nap eltelt az üzenetem óta.
Egy halk kis sóhaj kíséretében kaptam fel az egyik arcmaszkot a fürdőszobából, mert éreztem, hogy szükségem lesz rá, aztán visszasétáltam a szobámba, és beüzemeltem a tévémet is, hogy választhassunk valami filmet, ha esetleg szeretne nézni valamit. Persze tudtam, hogy valószínűleg lesz egy hosszú és kellemetlen beszélgetésünk, ami miatt már most nőtt egy hatalmas gombóc a torkomba, de sejtettem, hogy ha ezen most nem esünk túl, akkor annak komoly következményei lehetnek a barátságunkkal kapcsolatban.
Ettől függetlenül meg akartam adni magunknak arra is az esélyt, hogy ezt most egy kicsit a szőnyeg alá söpörjük a dolgokat és csináljunk egy csajos estét filmezéssel, meg minden...
- Megjött Isa – kiabált fel végül a nővérem, mire én bele is bújtam a kis mamuszkámba, és leslattyogtam a lépcsőn, hogy tudjam üdvözölni őt. Kicsit tartottam attól, hogy mit fogok látni az arcán attól függetlenül is, hogy az üzeneteink végén már nem tűnt kifejezetten dühösnek.
- Szia – motyogtam oda neki, miközben a felé sétáltam, és csak néhány óvatos pillantást mertem rá vetni. Nem mentem oda megölelni, csak próbáltam olvasni az arcáról, hogy vajon mit gondolhat most, és mennyire lehet ideges.
- Hoztunk kaját a KFC-ből – nyögtem ki végül a lehető legbénább szöveget – Tortillát, krumplival és csirkével. Meg hoztuk az édeschili szószodat is, kettőt, mert tudom, hogy szereted azt a gusztustalanságot... És rengeteg nasit, szóval remélem nem etted azért tele magad, bár nem szokásod.
Pontosan tudtam, hogy ha a fél szendvicseimet meg a salátámat nem osztanám meg vele, akkor egész nap étlen szomjan ülne szerencsétlen. Végül viszont összeszedtem magam, és megragadtam a a kezét, hogy elindulhassak vele az emelet felé.

687 ✮✩ ruha ✮✩ megjegyzés ✮✩ szoba

Isa && Jade

A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.

Én magam is tudtam, hoyg isa nagy valószínűséggel nem fog már haragudni, de ettől függetlenül azért tartottam attól, hogy az egész ügyet hogyan fogadja majd. Teljes mértékben megértettem, hogy miért dühös rám, viszont ismertem már annyira, hogy tudjam: ez nála konkrétan olyan, mint egy gyorsabb lefolyású vihar. Amint kitombolja magát, szabályosan kiderül az ég, és olyan édescuki mosollyal az arcán jön oda, hogy csak pislogok nagyokat. Én magam ennek a teljes ellentéte voltam, alapvetően bár elég sokat hisztizek, ettől függetlenül komolyan megharagudni csak akkor szoktam, ha az illető nagyon megbánt. Pont ezért mondhatom el, hogy Isával még sosem vesztünk össze úgy, hogy én tartottam volna a mosolyszünetet. Szerencsére pontosan tisztában vagyok a saját makacsságommal, és észreveszem azt, ha túlzásba viszem a dolgokat.
A tegnapi eset is volt. Bár nagyon megrázott az, ami történt, ettől függetlenül egész nap próbáltam normálisan viselkedni, normális dolgokat művelni. Az éjszakám nagyrészt azzal telt, ahogyan a fejem pörgette vissza az eseményeket, és igyekeztem lehetőleg csendesen sírni, hogy Eve ne hallja meg. Viszont alapvetően nem szeretem ilyen dolgokra pazarolni az időmet, mégis éreztem, hogy ha Isával talán valamennyire át tudjuk beszélni majd a dolgokat. Hiába, most mindannyian abban a korban vagyunk, amikor nem szívesen avatjuk be a felnőtteket a... csúnya részletekbe.
És hát ha valami, akkor az, hogy a pasim megpofozott, határozottan ebbe a kategóriába sorolható. Viszont nem akartam az ügyet túlspilázni és a rendőrséget bevonni az egészbe, mert tartottam attól, hogy hogyan néznének rám a suliban. Nem szerettem amikor összesúgtak a hátam mögött, pont ezért is volt minden vágyam, hogy ezt az ügyet megelőzhessem. Egyszerűen csak semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy magyarázkodjak az embereknek, vagy hallgassam a rossz párkapcsolatomról zengő ódákat.
Viszont én magam is tudtam, hogy majd valamilyen szinten beszélnem kell a dologról, ha nem akarom, hgoy a szőnyeg alá legyen söpörve, amitől végül csak még rosszabb lesz nekem. Pont ezért is döntöttem úgy, hogy majd szigorúan evés után előhozakodok a dolognak Isával, mert majdnem éhenhaltam, és lényegében nem akartam, hogy ez vegye el az étvágyamat, a még langyos wraptől meg krumplitól.
Viszont miközben lesétáltam hozzá, igyekeztem felkészülni lehetőleg mindenre... A legrosszabbakra is, amik bekövetkezhet, éppen ezért is álltam meg előtte úgy, akár egy rakás szerencsétlenség. Konkrétan azon sem lepődtem volna meg, ha végül úgy dönt, hogy felpofoz, annyira szerettem volna még a legrosszabb lehetőséget is számba venni, de sejtettem, hogy már nem haragszik, mert akkor valószínűleg itt sem lenne... Ettől függetlenül én sem öleltem meg őt, inkább csak a szám szélét rágcsálva indultam meg a házunk belsőbb részeibe, hogy ott folytathassuk a beszélgetést. Utáltam az előszobában ácsorogva megvitatni dolgokat.
- Sejtettem – sóhajtottam fel halkan – Komolyan irigyellek... Én valahogy állandóan enni akarok, mert mind olyan emberek vesznek körül, akik folyamatosan kajálnak.
Gondoltam itt a nővéremre, meg apámra is. Az utóbbinál nem volt kérdés a mennyiség, viszont Eve mindenki számára egy meglepetés volt... És soha egyetlen dekát sem hízott, ami miatt nem kicsit voltam irigy rá. Ha azt művelném, amit ők, minden bizonnyal akkora lenne a seggem három hét múlva, hogy kitennének a csapatomból.
Viszont én magam is tudtam, hogy jobb lesz mind a kettőnknek, hogy ha gyorsan eltűnünk, ugyanis sejtettem, hogy ha Evelyn meglátja Isát, minden bizonnyal előbb vagy utóbb kapni fog pár kérdést, én pedig nem tudom, hogy meddig tudnánk neki hazudozni... De arra tippelek, hogy kb. fél óra alatt összerakná a sztorit.
- Fokhagymás – vágtam rá rögtön – A fokhagyma a legjobb dolog a világon! Ha nem járna brutáis szájszaggal, akkor valószínűleg mindenbe belepakoltatnám, de így sajnos mellőznöm kell ezt...
Halk sóhaj kíséretében löktem be a szobám ajtaját, amit nemrég festettünk át, és vettünk pár új bútort. Valamikor egy hete kezdtem el hisztizni, hogy nagyjából úgy néz ki a hely, mintha egy óvodás lakná. Szóval végül az energiát nem sajnálva vetettük bele Eve-el magunkat a szobám felújításának projektjébe, ami kifejezetten jól is sikerült. Szegény apát meg vittük magunkkal, hogy fizessen, mint a katonatiszt. Szerintem sosem fogom elfelejteni az arcára írt undort, amikor bevittük a szőrös párnák közé...
- Köszi – mosolyodtam el a cipős megjegyzésén – Hála az égnek, hogy nem hánytam le... Ahhoz egy kicsit drága volt. Konkrétan a fizetésem negyede ment el rá.
Mert hát annak ellenére, hogy amúgy tehetősebbek vagyunk, szeretek dolgozni. Igazából nyáron túl sok szabadidőm van, és sokszor a hétvégéken is unatkozom, ezért elmentem egy starbucksba baristának. Heti egy nap négy vagy hat órában teljesen vállalható, ráadásul van kedvezményem mindenféle finomságra és még kapok is érte valamennyi fizetést, amit konkrétan bármire elkölthetek.
- Ez a tiéd – adtam a kezébe a kis nejlonzacskót, majd egy tálcát is, én magam pedig felkaptam a másikat – Vettünk pár nagyon cuki dolgot... Még nem vittem el őket a mosásba, mert meg szerettem volna mutatni neked.
Igazából egy kifejezetten nagy kupacnyi táska felé intettem a sarokba, majd gondosan becsuktam az ajtót. Nem zártam kulcsra, mert azzal lényegében csak gyanút keltenék, és nem is nagyon szóltam semmit... Úgy éreztem, hogy ténylegesen jobb, ha nem evés közben beszéljük meg a tegnap történteket, szóval a saját ölembe vettem egy tálcát, és elkezdtem kipakolni a kajámat.

826 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩ szoba

Isa && Jade

A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.

Nem tartottam attól, hogy Isa továbbra is haragudni fog rám a tegnapi miatt, mégis egy kicsit azt eléggé szorongva nyitottam ki neki az ajtót. Én magam nem számítottam arra, hogy le fog fejezni, hiszen jó ideje ismertem már ahhoz a barátnőmet, hogy tudjam: kedves lány ő, és bár egy kicsit tűzről pattant jellemmel bír, ettől függetlenül nem haragtartó. A dolog csak azért viselt meg, mert bár én magam meg egy makacs némber vagyok, mégsem szoktunk kifejezetten veszekedni.
A legtöbben azt hiszik, hogy a mi barátságunk felszínes. Jóban vagyunk egymással a népszerűségünk miatt, no meg azért, mert mind a ketten hülye picsák vagyunk, akiknek a shoppingoláson kívül más nem igazán jár a fejében. Ez egyáltalán nem volt igaz se rá, se rám, rengeteg közös témánk volt, és soha nem használtuk ki a másik népszerűségét arra, hogy a sajátunkat építsük. Lényegében nem is akartunk népszerűek lenni korábban, szimplán csak túl jó családból származtunk mind a ketten, és a pénzes szülők már egyfajta belépőt jelentettek a sulin belül ebbe a klikkbe. Az pedig csak tetézte a dolgot, hogy Isa mindennek ellenére okos – a szinkronúszás meg elég menő dolog szerintem – én pedig a balerina és tornász múltam miatt, bekerültem a cheerleader csapatunkba. Innentől kezdve a státuszunk miatt már meg is voltunk pecsételve, holott bár sok hülye cafka van pl a csapatban is... A legtöbben kedvesek. Egyszerűen csak nem közösködnek a diákokkal, mert úgyis le vagyunk nézve, sokan butának tartanak minket csak azért, mert nem a könyveket bújjuk állandóan.
Mindenesetre teljes mértékben bizonyítja, a tény, hogy nem hagyott a buliban veszni, sőt... Fogta a azt a kurva baseball ütőt és lecsapta a pasimat... Aminek még lesznek következményei. Én a magam részéről csak reménykedtem abban, hogy nem fog miattam bajba kerülni.
- Még szerencse, hogy itt vagyok és megtömlek... – vigyorogtam rá, majd cinkosan kacsintottam is rá egyet – Legalább én, ha már az uraddal folyton marjátok egymást.
Nem mintha annyi tapasztalatom lenne a témában, de ettől függetlenül igyekeztem viszonylag könnyed hangot megütni. Ha ő jönne nekem hasonló szöveggel amúgy csak zavartan álldogálnék előtte, vörös fejjel – mondjuk az most is vörös mert leégtem ismét, főleg az orrom hegye, amit eléggé megkapott a Nap – de ez más. Kettőnk közül ő rendelkezett csodás emlékekről a tiniszerelemről, meg neki vannak „mindenben ő az első” féle tapasztalatai... Nem mintha ezeket irigyelném őket, de azért nyilvánvalóan megbeszéltünk bizonyos... Dolgokat. Szóval lényegében tudok arról, hogy sokszor nem csak vigyorogva nézegetik egymást az ágyban.
- Ez egy jel... – csóváltam meg a fejem, majd a saját vékony combjaimra mutattam – Nem sokkal vagyok magasabb nálad Lányom, és én azért tudok enni, ha kell... Mégsem vagyok debella még, szóval egy kicsit fordíthatnál több időt az étkezésre... Amúgy is, enni tök jó dolog.
Én magam inkább azért szoktam rinyálni, hogy soha nem ehetem azt, amit akarok. Legalábbis nekem eléggé oda kell figyelnem a csapat miatt a súlyomra, mert nincsenek fiú tartóembereink, ezért pedig nem szakadhatok ötven kilósan a nyakába a csapatomnak. Sokszor még a 46 kilómat is sokallni tudja az edzőm, ami miatt néha meg is tudnám folytani azt a kurvát.
- Apa amúgy nincs is itthon – mondtam neki, miközben sétáltunk fel a lépcsőn – Csak ketten vagyunk most, mert Floridába ment valami nagy ügyet intézni... Így ő nem is tudja a bulit.
Ezt már csak halkabban tettem hozzá, mint aki attól tart, hogy az említett személy belép az ajtón és nyakoncsíp... Bár így is azt forgattam a fejemben, hogy el fogom mondani neki a dolgot. Isának pedig említettem még az este elején, hogy kimásztam a szobám ablakán, és az ablanom melett lévő tűzlépcsőn lépkedtem le. Nem ez volt az első ilyen alkalom, szóval már meg sem lepődött rajta.
- Ezért van nálam vagy fél éve már fogkefe és fogkrém, meg rágó – vigyorodtam el – Igazából ez volt az oka annak, amikor leléptem kajálás közben a mosdóba. Amúgy meg nem tudom... Nekem az édes meg a csípős nem nagyon fér össze, de kifejezetten édesszájú sem vagyok, és a csípőset sem bírom.
Emlékszem még az első alkalomra, amikor Isáéknál ebédeltem. Az anyukája amúgy nagyon cuki volt, folyamatosan kérdezgette, hogy mennyire ízlik az ebéd, én nekem pedig vörös volt a fejem, ömlöttek a könnyeim, alig tudtam megszólalni, de azért mondogattam, hogy nagyon finom, imádom azt, amit elémtettek.
- Ahh nagyon imádom így a szobát. Ideje volt már leszedni a csillagokat a plafonról – mosolyodtam el, miközben félredobtam az ágyamról az egyik párnámat, hogy helyet tudjak csinálni magunknak rajta, majd figyeltem, ahogyan a barátnőm egy másikat az ölébe kap és leül.
- Jó darabig nem lesz buli – sóhajtottam fel halkan – El akarom mondani apának. Távol kell maradnom tőle. Egyetlen üzenetére sem válaszoltam és délután is repülő módba tettem a telefonom, hogy ne érjen el... A suliban úgyis találkoznom kell vele, fel akarok készülni rá, és csak remélem, hogy ezzel nem fogom felbőszíteni.
Mert akár szakítok, akár nem, én magam is tudom, hogy ezt ennyire könnyen nem fogjuk lezárni. Ha képes volt arra, hogy odacsapjon nekem, akkor biztosan nem. Nehéz volt egész nap azt játszani, hogy minden rendben van velem és éreztem, ahogyan lassan szúrni is kezdték a könnyeim a szemeimet, de egyelőre visszapislogtam őket. Nem akartam még sírni.
- Aha, ugyanazt – mosolyogtam rá, miközben a saját tálcámat is az ölembe vettem – Csak a szósz más. Az jelöli az egyéniségünket.
Alapvetően nagyon sok közös volt bennem és Isában, viszont ez nem jelentette azt, hogy a másik személyiségét elnyomtuk volna. Örültem neki, hogy bár vannak megegyező vonásaink, de ettől függetlenül nem voltuk ugyanolyanok. Kiegészítettük egymást, viszont nem ütjük a másikat sem teljesen.
- Persze – mosolyodtam el a kérdésére – Amúgy pár felsőt, meg egy új kabátot, hogy legyen még egy farmer, és így tudom is cserélgetni őket. Néhány farmert, a suliba cuccokat, egy új táskát, mert a régi már annyira nem tetszik.
Már jó ideje gondolkoztam is azon, hogy kiszelektálom a dolgaimat és elajándékozom őket, mert lényegében pénzünk van elég és én is dolgozom, szóval nincs szükség rájuk. Alapvetően egyikünk sem volt a kidobás híve, és Eve-el sokszor szortírozzuk ki a ruháinkat, hogy odaadhassuk olyanokanak, akik tudnak örülni nekik. Nekem meg pedig robban fel a szekrényem már lassan, és a felét nem is hordom azoknak a cuccoknak, amik benne vannak.
- Jaj, jó – csillantak fel a szemeim – Úgyis kezdek kifogyni pár cuccból, de mostanában egyáltalán nem volt időm elmenni körülnézni... Tudod matekból át kéne mennem valahogy, amiért az a... Hadd ne mondjam, hogy mi, de meghúzott. Ma kutyafuttában pár cuccot összeszedtünk,de nem túl jelentős a készlet... Eve meg kapott egy csomó cuccot tesztelésre, konkrétan annyit, amennyit konkrétan egy személynek lehetetlen kipróbálni, szóval ha gondolod nyugodtan válogathatunk abból is.
Mert bár ők ketten elég hasonló bőrszínnel rendelkeznek, ettől függetlenül tényleg egy hatalmas dobozt küldtek neki, és lényegében mi is csak segítünk, ha pár dolgot lenyúlunk. Még mondta is, hogy szóljak majd Isának a dologról, csak nekem fullra kiment a fejemből.

1 121 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩ szoba

Isa && Jade

A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.

- Te magad is tudod hogy ha tehetném, állandóan ennék – vontam meg a vállam – Csak az edző nem engedi. Megnézhetjük magunkat, ha majd nem tudnak feldobni a tartóink, mert elkezdek gurulni.
Igen, a torna bármilyen formában sajnos azzal jár, hogy az embernek le kell mondania a kajáról, és állandóan diétáznia kell. Innentől kezdve az életem jószerivel csak a súlycsökkentés körül fog forogni, mert a szurkolás leginkább ezen múlik áll vagy bukik. Ha már saját magamat is képtelen leszek elbírni, illetve a csapattársaim fognak szenvedni a súlyom miatt, az nem lesz túl jó... Az edzőnk pedig azt is észreveszi, ha fél dekát fel merek szedni a DEREKAMRA. Szóval innentől kezdve az én helyzetem bukta, maradok ilyen girhes picsa, mint amilyen most vagyok.
- Igen, anyukátok mániája, hogy mindenki vékony hetven kiló alatt – vigyorogtam el magam – Pedig ha nem ismerném, azt hinném, hogy Anával alultápláltak vagytok, vagy nem tudom.
Mert hát lényegében Isa ikre sem egy túl nagydarab valaki. Igazából talán ő méginkább madárcsontú, szóval lényegében vagy kijátsszák az anyjukat a Marquina lányok, vagy... Nem tudom más eshetőséget nem tartok valószínűnek a dologgal kapcsolatban. De emlészem az első találkozónkra... Régen lényegében még vékonyabb voltam, és a nőci rendesen lesápadt, amikor meglátott. Most már azért valamennyire az alakom is nőiesebb lett, ami miatt egy két kiló csípőre és mellre felszaladt, de ettől függetlenül még mindig elfúj a nagyobb szél... Szó szerint.
- Hát legalább az működjön. Szerintem ha nem lenne a csapat, akkor minden bizonnyal tehetségtelennek lennék elkönyvelne úgy minden téren – vontam meg a vállam. Ez persze nem feltétlenül igaz, mert azért rajzolni elég jól tudok, még ha nem is vagyok egy picasso. Annyira pont eléggé megy a dolog, hogy később beválthassam a hatalmas álmomat, és esküvőszervező legyek majd. Lényegében az alapokat és a teremdíszítést könnyedén fel tudom majd skiccelni, meg ugye ezen elég sokat segít a bullet journal készítése is. Arra egyszerűen csak szükségem van. Mert amúgy szerintem megbolondulnék, ha azt is elhagynám az életemből.
- El kell mondanom neki. Most cél a szobafogság, mert akkor Austin sem jöhet be – sóhajtottam fel végül halkan. Nem tudom, hogy miként fajultunk el ennyire, de kifejezetten kezdett zavarni az, hogy ténylegesen ide jutottunk... Egyszerűen képtelen voltam elhinni. Pedig jól indult ez a kapcsolat... Én meg talán még mindig szeretem annyira a fiút, hogy ne akarjam elhinni az egészet... Hogy mindenkinek igaza volt, én meg ennyire buta, naiv és elvakult lennék.
- Nem tudom mikor jön haza – sóhajtottam fel halkan – Tudod ő... Mindig jön és megy. Ezért neki könnyebb hazudni. Evelynnek már kevésbé.
Az utolsó két mondatot szinte némán suttogva mondtam ki. A nővérem túlságosan ismert ahhoz, hogy ennyire könnyen megkajálja a kis sztorikat, amiket kitalálok alkalom adtán. Most sem voltam biztos abban, hogy egyáltalán nem gyanakszik, viszont sejtettem, hogy le fogok bukni, és... Hát attól tartok, hogy ki tudná ütni Austint, ha eléggé dühös lesz.
- Hahh, mert egy nyilvános mosdóban annyira higénikus AZT csinálni, amire gondolsz – horkantam fel, de az ajkaim kis mosolyra görbültek – Szerintem te magad is tudod, hogy még pisilni is gyűlölök elmenni úgy... Bárhol. Komolyan, boldog élete lenne az embernek, ha nem kéne kiürítenie magát soha.
Ez amolyan napi bölcsesség volt, ami hát nem annyira jött össze, de mindegy. Ettől függetlenül igaz volt, amit mondtam. Nem igazán szerettem nyilvános helyeken használni a mosdót, szóval sokszor inkább visszatartottam a dolgokat, minthogy szabadjára engedjem a témát.
- Számodra... Én még a lattékat is sóskaramellásan iszom. Azt hiszem az az egyetlen speckó íz, amit képes vagyok lenyelni – vontam meg a vállam. Nem kifejezetten rajongtam az ilyen dolgokért, bár kaja terén kifejezetten válogatós nem voltam. Viszont ha nasizni kellett, akkor általában chipeseket és hasonlókat fogyasztottam cheddar sajtszósszal... Hála az égnek most is vettem eleget belőlük, mert asszem szükségem is lesz az este folyamán valamire, ami fel tud boostolni.
Ahogy a szobánkba értünk, és Isa körbenézett, rögtön el is mosolyodtam azon, amit mondott. Nekem is kifejezetten tetszett a rózsaszínű csoda, amit alkottam, viszont a lakberendezésre már egy kicsit... Nem azt mondom, hogy fintorogtam, de az arcomon látszott, hogy ellenkezek a dologgal.
- Pont a múlt héten találtam ki amúgy, hogy mi akarok lenni – jegyeztem meg, ha már úgyis témába vágott a dolog – Legalábbis most azt érzem, hogy ez érdekelne. Aztán lehet, hogy végül tényleg lakberendező leszek, de az biztos, hogy mivel egyetemre nem vesznek fel, valami felnőttképzésben kell részesítenem magam.
Persze összekaphatnám magam tanulás szempontjából, de nem akartam. Sokkal inkább szerettem volna az utolsó két évemet azzal tölteni, hogy a barátaimmal vagyok és emlékeket gyűjtök... Amikre vissza tudok gondolni a szürke hétköznapokon. És mivel már nagyjából egy éve dolgoztam időközönként Starbucksban, még ha nem is jönne össze semmi olyan munka, legalább teljesen anélkül nem maradnék... Mert a kávézóban elég jó vagyok ahhoz, hogy alkalmazzanak állandó melóra is.
- Jobb lesz így – jelentettem ki határozottan – Tudod, sokszor átvertem már apát, és bűntudatom van miatta... Egyszer egyenesnek kéne lennem vele, még ha meg is büntet, és ez most jól is jön ki.
Mert a férfi mégiscsak magához vett és gondoskodott rólam. Saját lányaként nevelt fel, holott csak egy munkatársa elárvult gyereke voltam. Simán kereshetett volna nekem másik családot, de nem tette. Soha nem szenvedtem hiányt semmiben, ezért annyival tartozok neki, hogy nem fogok hazudozni többet... Vagy legalábbis ebben a helyzetben félig őszinte leszek vele.
- Azért annyi mindent nem vásároltam, hogy a kényszeres szobafogságom előtt vagy után ne menjünk el együtt is – mosolyodtam el vidáman – De találtam egy kis cuki inget. Sárga fehér csíkos, és nagyon jól mutatna az egyik sortommal, meg úgy lényegében bármilyen magasderekú nadrággal. Úgy is nézek ki benne, mint akinek vannak mellei.
Ja hát elég irigykedve szoktam nézni a nővéremet, akinek minden jóból jutott, és olyan szinten bomba alakja van, hogy én már-már fiúsnak és jelentéktelennek tűnök mellette. Nagyrészt ezért is igyekeztem olyan ruhákat hordani, amikkel valamennyire lehet csalni ilyen téren.
- Hát ezek után ,szerintem soha nem fogok – sóhajtottam fel halkan, miközben kicsomagoltam a tortillámat – Nem mehettem volna el, az a lényeg... De meggyőztem Eve-t, hogy apa nem tudja meg. Ha elmondom neki, gyanút is fog fogni, de... Majd kitalálok valamit.
Én magam is tudtam, hogy talán egyszerűbb lenne teljesen őszintének lenni a családommal, de egyáltalán nem akartam, hogy túl sokat foglalkozzanak velem. Apának megvoltak a maga dolgai, Eve is sokat utazott a magazin miatt, szóval igazából azt éreztem, hogy csak terhelném őket a hülyeségeimmel. Ilyen téren Isának egy kicsit könnyebb volt... Mert az én testvérem már felnőtt, akinek nyilvánvalóan kisebb gondja is nagyobb annál, hogy én milyen buliba nem jutok el, és ezért depressziós vagyok.
- Tudod... Csak tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mit csinálok rosszul – suttogtam magam elé majd némi gondolkozás után bele is haraptam az ételbe, de az ízéből sokat nem éreztem – Tényleg jó barátnő akarok lenni, csak nem tudom lényegében mennyire csinálom jól, mert ez az első kapcsolatom. Én igyekszem, de ettől függetlenül túlzásnak tartom, hogy nem beszélhetek fiúkkal, mert teljesen megbolondul tőle. Ez... Annyira rossz lenne? Legközelebb már zsákokban kell az utcára mennem, vagy be fog zárni, hogy ne is láthasson senki, aki hímnemű? Normális, hogy én ezt... Ezt nem akarom, és nem gondolom helyesnek?
Csak egy kérdő pillantást vetettem rá. Alapvetően nem értem, hogy miért szolgáltam rá arra, aminek Austin kitesz engem. És abban csak reménykedni tudtam, hogy Isa nem fog elfogult választ adni nekem csak azért, mert barátnők vagyunk.

1 121 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩ szoba

Isa && Jade

A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.

Nagyon sokszor mondta apa, hogy szeret engem, viszont a habitusom miatt egyszer meg fogom ütni a bokámat. Én minden alkalommal kinevettem ilyekor őt és csak az arcába vágtam, hogy mindig ő jött azzal nekem, hogy álljak ki magamért minden körülmények között, hogy ha azt érzem, hogy nekem van igazam. Mindezzel pedig annyi probléma volt csak, hogy konkrétan folyamatosan ebben szenvedtem. Minden alkalommal úgy hittem, hogy bármi történik, nekem van igazam, ezért lényegében képes voltam visszapofázni a tanáraimnak, feleseltem vele és Eve-el, kiálhatatlanul tudtam viselkedni a barátaimmal... Viszont valamit talán annyira rosszul nem csinálhatok, ha ők meg valamilyen szinten mindezt hajlandóak voltak elfogadni. Isa egy elég temperementumos és szenvedélyes személyiségű lány, amit leginkább a származása is alátámaszt. Viszont valahogy mégsem a vele való összeszólalkozás miatt hiszem azt, hogy ténylegesen beigazolódott az édesapám által felállított jóslat.
Sokkal inkább zavar a tegnapi történések egyvelege, ami lényegében teljes egészében igazolta apa állítását. Én magam pedig jelenleg úgy éreztem magam, hogy a szobámból sem mozdulnék ki szívesen, emiatt pedig valahol meg tudtam volna őrülni... Mert soha nem voltam egy remete típus. Pont ezért is voltam hálás a barátnőmnek, amiért hajlandó volt végül szóba állni velem, átjönni hozzám, és a súlyomról beszélgetni. Mert lényegében valamilyen szinten ezért is vagyunk egymásnak... Hogy elterelhessük egymás hülye gondolatait.
- Ahhh, már alig várom azt a bizonyos hízókúrát – sóhajtottam fel halkan, egy kis mosolyt erőltetve az arcomra – Bár szerintem én hamarabb abba fogom hagyni, mint te. Nem tervezek továbbtanulni.
Az egyetlen dolog, amit a suliban tényleg igazán szeretek az a szurkolócsapat volt. Viszont mindezért képtelen lennék még többet szenvedni az iskolapadban, én egyszerűen csak nem vagyok az a típus, aki egyetemre lenne való. Az meg, hogy ki hogyan bulizik ezen kívül... Nos, barátaim vannak bőven, és a többiekkel ellentétben engem egyáltalán nem izgat, hogy mit fognak gondolni rólam az emberek. Tény, a suliból sokan elmennek főiskolára meg ilyenek, de engem ez egyáltalán nem vonz. Én leszek majd a rossz példa öregdiákként... A lány, akit csak a bálkirálynőválasztás és a cheerleading érdekelt, de annyira azért nem volt jó, hogy kapitánynak válasszák... Egy igazi picsa leszek mindenki szemében, és az egészben az a legszebb, hogy minderre nagyon magasról szarok.
- És te is ilyen leszel – sóhajtottam fel halkan, a fejemet csóválva – Látnod kéne apa arcát, amikor Evelynnel minden alkalommal azon nyígunk, hogy miféle diétákat próbálunk ki éppen... Bár nem tudom, hogy ő miért cseszteti magát ilyenekkel.
Mivel pasija sincs, és egyelőre nem is tudok azon, hogy lenne valaki a láthatáron. Persze ott van az a kínai srác, aki körül titokban sertepertélt, de nem tudom mennyire kéne komolyan vennem a dolgot. Az elmondása alapján az a pasi egy farok, én pedig ezt már vagy ezerszer közöltem vele, de mondjuk... Az is igaz, hogy valakit nem úgy kell levenni a lábáról, hogy fejbeverik valamivel, aztán bezárják a vendégszobába, de ez már részletkérdés, mi is elég temperamentumos család vagyunk azt hiszem.
- Nem, te addig nem mész a közelébe, amíg nem tudjuk meg, hogy mire emlékszik az estéből! – fenyegettem meg az ujjammal – Eve sejt valamit... Tudja, hogy nem érzem magam túlságosan jól, pár hónappal ezelőtt meg majdnem kinyírt egy Austin méretű srácot... Hidd el, egy dühös tigrissel élek együtt, aki úgy véd engem, mintha legalábbis a kölyke lennék.
Ez egy kicsikét mindig így volt, és nem csak a közöttünk levő tíz éves korkülönbség miatt. Eve egyszerűen csak egy nagyon érett gondolkodású ember, és el tudott fogadni testvéreként... Annak ellenére is, hogy lényegében ez azzal járt, hogy az apukáját meg kell osztania velem, holott az ő anyukája már szintén meghalt. Talán pont ez lehetett az együttérzésének az oka? Hiszen nekem már szó szerint senkim sem maradt, amikor apu magához vett.
- Ezt most engedjük el... – sóhajtottam fel halkan – Próbáljuk meg besöpörni a szőnyeg alá, jó? De ha egyetlen ujjal is hozzád fog érni, kikaparom azokat a bamba szemeit a helyéről, ezt megígérem neked.
Én magam is éreztem, hogy a hangomban milyen mennyiségű düh költözött, ahogyan Isabel arcából hátrasimítottam az egyik tincset. Ő volt a legrégebbi barátnőm. Lényegében még annak idején a napköziben ismerkedtünk meg az elemi suliban. Én túl félénk voltam ahhoz, hogy bárkivel szóba merjek állni ő pedig lényegében felkarolt és részben miatta vagyok most olyan, amilyen. Ezért rendben van, hogy én bizonyos dolgokat elviselek Austin miatt, de azt nem vagyok hajlandó hagyni, hogy a barátaim szenvedjenek miatta.
- Tény, egy fokkal türelmesebb vagyok a húgodnál, ha rólad van szó – ráztam meg a fejem – De ti ketten annak ellenére, hogy ikrek vagytok hát... Eléggé különböztök, csak a habitusotok hasonlít, és ezért feszülhettek ennyiszer egymásnak. Mindenesetre én amondó vagyok, hogy csináljuk hárman, szeretem nézni, ahogyan egymás haját kitépitek valami miatt.
Tudom, hogy ők ketten titkon valószínűleg imádják egymást, még ha nem is tűnik túl harmonikusnak a viszonyuk. Ana nagyon szabadszájú, Isát pedig könnyű felidegesíteni, ami miatt hát... Maradjunk annyiban, hogy nem mentes az életük a konfliktusoktól, de ez nem feltétlenül baj szerintem. Mert minden vitájuk nagyjából két percig tart, utána pedig teljes harmóniában képesek beszélgetni egymással.
- Egy kicsit merész vállalkozás egy rendőr házából lopni, nem gondolod? – vontam fel vigyorogva mind a két szemöldököm. Tény és való, hogy ha kicipelne mondjuk egy festményt, apám valószínűleg kiröhögné érte, mert annak idején együtt homokozott velünk, és ugyanúgy vigyorogva szedte ki a pici, ordító Isa hajából is a vattacukrot, akár az enyémből.
- Esküvőszervező – jelentettem ki végül egy bizakodó mosollyal az arcomon. Elég erős szépérzékkel rendelkezem, és titkon szeretek másoknak örömet okozni. Szóval ilyen téren nem is volt kérdés, hogy mi lenne a számomra megfelelő munka, és vagyok annyira cukormázasan romantikus típus, hogy a százezredik menyasszonyt is elkísérjem ruhapróbára, hogy együtt válogassam velük a virágokat a csokorba, és mindezt ugyanazzal a lelkesedéssel tegyem, mint a legelején. Ha már egy picsa jellemvonásaival bírok, akkor legalább hadd fordítsam ezt a dolgot másnak a hasznára.
- Nekem elég az, ha most egy kicsit itthon lehetek... Nem szeretem a családomat stresszelni a részletekkel – Persze ez valahol butaság, ezzel én magam is tisztában vagyok. Hiszen ők minden bizonnyal aggódnak értem, de Eve magánakciói is hagynak kivetnivalót maguk után, apának pedig nem kéne pluszban miattam is aggódnia, van elég szar a munkájában, ami miatt folyamatosan rohangálnia kell az országban.
A vásárlós megjegyzésére csak lelkesen bólintottam egyet, mert hamar eszembe jutott az, hogy mennyire szükségem lenne most egy kis változásra... Ruhatárfrissítés, fodrász meg hasonlók. Abban már nem voltam ennyire száz százalékig biztos, hogy egy ilyen pöcs megérdemelné azt, hogy az évek óta növesztett hajamat levágassam csak azért, mert bántott engem.
- Tudod mi idegesít fel a legjobban a dologban? – pillantottam fel rá, és éreztem, hogy lassan a már tegnap óta visszatartott sírás fojtogatja a torkomat, ezért végül utat is engedtem a könnyeimnek – Hogy mindennek ellenére nem tudom utálni. Hogy még mindig szeretem őt, és én magam sem tudom, hogy miért.
Mert az elején tényleg jól mentek a dolgok. Elhittem, hogy őszinte velem, hogy vannak érzései irántam, de ha ez így van, akkor mégis hogyan volt képes kezet emelni rám? Még ha ilyesmi meg is fordul a fejében... Le kellett volna állnia, nem? És az egészben az a legszomorúbb, hogy nem igazán látom ebből a helyzetből a kiutat. Éreztem, hogy már nem annyira szívesen találkoznék vele, de ettől függetlenül is tudtam, hogy nem lennék képes arra, hogy elhagyjam őt. Mert a szép emlékeink viszont... Túlságosan odakötöttek mellé.
- Szerinted mit tenne velem, ha szakítanék vele? – kérdeztem tőle remegő hangon – Belémállítana egy kést? Én ebből... Ha most kilépek szerintem csak még jobban felbőszítem. Ezt egyedül nem tudom még elrendezni, szóval meg akarom próbálni azt, hogy lerázom, hátha abból ért. Ennél többet nem tudok tenni jelen helyzetben azt hiszem.
Talán tényleg szólnom kéne apának, mert ha valaki, akkor ő biztosan képes lenne megvédeni. Viszont féltem. Tartottam attól, hogy a suliban mindenki szánakozó pillantásokat vet majd rám, és olyan emberek jönnek oda hozzám, akikhez közöm nem volt. Nem akartam ezt az egészet, ezért is szerettem volna titokban tartani egyelőre a dolgot. Aztán ha megoldódik majd, akkor mindenki így járt a legjobban, mi meg a csajokkal a sírba visszük a sztorit.

1 320 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩ szoba

Isa && Jade

A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.

Isa számomra megtestesítette azt a lányt, aki teljességgel tökéletesnek volt mondható. Gondolok itt elsősorban mondjuk arra, hogy a családjától igencsak jó géneket örökölt, aminek hála gyönyörű arccal rendelkezett, emellett kifejezetten jó volt az alakja, a magassága pedig éppen annyira volt ideális, hogy a legtöbb fiú aprónak, törékenynek és cukinak tartsa. Emellé pedig társult a származása miatti egzotikussága, amitől lényegében különlegesebb lett a többi lánynál. Olyan, akit utálni akartál, mert ha te reggel sapkát húztál a lapos hajadra, ő akkor is tökéletesen nézett ki. Viszont itt jött be a bökkenő... Hogy lényegében annyira kedves és tündéri volt világ életében, hogy még te érezted szarul magad, ha az élete tökéletességén – ami nyilvánvalóan nem az, de külső szemlélőként annak tűnhet – féltékenykedni mertél egy pillanatig is... Mert Isa kedves, okos, szép, és mindannyian olyanok akarunk lenni, mint ő.
Nem szenvedek kóros önbizalomhiányban, viszont a Barbie külsőmet nem gondoltam túlzottan egyedinek. Én sokkal inkább tartoztam a tucatszépségek közé a fehér bőrömmel, a kék szemeimmel és a szőke hajammal. Nem vagyok csúnya, de belőlem minden olyan egzotikus vonás hiányzik, ami ebben a lányban megvan... Viszont én nem voltam rá féltékeny. Egyszerűen csak hálás voltam neki, amiért a barátai közé tartozhattam... Mert sokakkal ellentétben ő bár elmondta a véleményét nekem, ami talán sokszor nem is tetszett túlzottan, de ennek ellenére sem éreztem azt, hogy lenézne. Ugyanez volt a továbbtanulás témával kapcsolatban is. Számomra egyáltalán nem volt titok az, hogy neki jóval komolyabb szándékai voltak nálam, de ettől függetlenül sem akarta befolyásolni a döntéseimet minimálisan sem, ellenben a családommal... Akik nyilván jót akarnak nekem, de néha jól esik egy olyan ellenpólust is hallani, ami egy kicsit más, mint amit apám vagy éppenséggel Evelyn fúj nekem folyamatosan.
- Hmm, nem is tudom... – gondolkoztam el a kérdésén – Valószínűleg valami kínai kaja, mert azokra képtelen vagyok ráunni.
Az már egy teljesen másik kérdés, hogy mennyire mondható egészségesnek az olyan étel, amiket a gyorsbüfék kínálnak fel. Ilyenkor inkább bele sem akarok gondolni még abba sem, hogy pontosan mit eszem, mert sajnos ez kiterjedhet a házikedvencek húsára is, így rossz szokásból a csirkémet először meg szoktam nézni ilyenkor. Ha csak egyetlen alkalommal véres húst látnék a tányéromon, szerintem képes lennék hatalmas patáliát csapni és beperelni az egész üzletláncot akkor is, ha nem nekem van igazam.
- Pasivész van nála... Engedd el – forgattam meg a szemeim, miközben egy kis vigyor ült ki az ajkaimra. Már hónapok óta húzom azzal Evelyn agyát, hogy igazából betegesen vonzódhat ahhoz a sráchoz, akit annyira be akart zárni. Én a magam részéről nem igazán értettem, hogy mit lát benne, de igazából rá is hagytam a dolgot. Nem nagyon akarok belepofázni senki szerelmi életébe, mert az enyém sem kifejezetten fényes.
- Na hé, jól figyelj! – tettem le a kezemben tartott twister tekercset, majd a barátnőm mindkét kezét lefogtam, hogy ténylegesen magamra terelhessem a figyelmét – Nem tudhatja meg senki. Soha. Csak te én, és Mila... A többi lánynak sem mondhatod el, mert akkor Eve fülébe fog jutni, aki tuti, hogy elmndja apának... Apa meg kinyírja Austint.
Teljesen jogosan... De azt már más kérdés, hogy én mennyire akarom életem első pasiját holtan látni attól függetlenül is, hogy az utóbbi időben a kapcsolatunk leginkább a folyamatos fájdalomról és nyűglődésről szól. Néha én is egy naiv és buta picsának gondolom magam, amiért egyetlen pillanatra is elhittem, hogy esetlegesen más leszek számára, mint az eddigiek. Hogy én majd meg tudom változtatni őt.
- Tudod ettől csak rosszabb lesz az egész – sóhajtottam fel halkan, miközben megcsóváltam a fejem – Ma vagy hatvanszor hívott és elképzelése sincs arról, hogy miért nem veszem fel neki a telefont. Utána megint el fog gurulni a gyógyszere és a végén ismét én leszek a szemét szaralak... Erre pedig nincs szükségem.
Nem akartam hozzátenni azt, hogy az elején mennyire jól működött a dolog. Pontosan tudom, hogy Isa ezt a helyzetet miként látta, és látja még mindig... És bár nem lenne annyira kegyetlen, hogy a fejemhez is vágja a dolgot, ettől függetlenül véletlenül sem akartam azzal sajnáltatni magam, hogy mennyire jó volt mindez, most meg milyen szar. Mert nyilvánvaló a dolog anélkül is, hogy plusz köröket írnánk le vele. Így nekem sem lesz indokom arra, hogy a saját sebeimet nyalogassam feleslegesen, és tudok koncentrálni a fontosabb dolgokra.
- Zseniális – ejtettem meg egy kis mosolyt arra amit mondott – Nálatok minden élet halál kérdése. Itt pedig apu már lassan szakértője lesz a női szíveknek... Néha kell az a káosz, amit egy Marquina tud okozni.
Mert azért a húga sem semmi. Igazából náluk a családi élet sokkal pörgősebb volt, mint itt. Mi megtestesítettük hárman a békességet, ők pedig hajlamosak voltak arra, hogy kiabáljanak egymással. A kedvenc pillanataim a közös menstruációs időszak volt... Ahol érdekes módon Isa édesapja nem elbújt a női zsörtölődés előtt, hanem nemes egyszerűséggel, tökéletes parancsnok módjára rakott rendet. Egyetlen dolog volt közös mind a kettőnk családjában: hatalmas volt a szeretet, és kölcsönösen tiszteltük egymást.
- Sok szerencsét hozzá... Valószínűleg az ajtón nem jutnál túl – vigyorodtam el, miközben ismét eszembe jutott a mindent látó és halló apám, illetve a minden lében kanál nővérem, aki sokszor ártja magát olyan dolgokba, amikbe nem kéne. Bűntudatom volt amiatt, hogy nem mesélek nekik a tegnap esti incidensről... Ellenben valahol úgy éreztem, hogy ez azzal jár együtt, hogy rendszeresen magamra hagynak. Így a baráti köröm többet tud rólam, mint a saját családom, akár szomorú ez, akár nem.
- Hát persze, hogy lesz esküvőd – jelentettem ki, talán egy kicsit felháborodott éllel a hangomban – Miért ne lenne? És ne is haragudj meg, de kifejezetten sértőnek találnám, ha nem én szervezhetném.
Már csak barátnőként is mellette akarnék lenni, hogy tényleg a tökéletes ruhát, virágokat, terítőt, tortát, mindent válasszon ki a nagy napjára. Mert lényegében ő volt az első barátom, és ezért a legjobbat érdemli mindenből... Én pedig szeretném, ha részese lehetnék ilyen téren is az életének, mint barát.
- Nem bújkálhatok előle örökre – motyogtam a szavakat alig érthetően, miközben összeszorított szemekkel temettem az arcomat a vállába – És nem akarom úgy élni az életemet, hogy görcsölök azon, hogy miként kerülhetném el őt. Apu nyilvánvalóan meg tudná oldani a dolgot, de tudod, hogy milyen hirtelen haragú, ha rólunk van szó... És igen, lekevert egy pofont, de nem szeretném, ha emiatt tönkretenné az életét. Reménykedek benne, hogy egyszer majd megváltozik... Viszont addig sem vagyok teljesen biztos abban, hogy mit kéne tennem jelenleg főleg azért nem, mert szeptemberben legkésőbb úgyis találkozni fogunk.
Mert a suliban, szurkolólányként, egyszerűen képtelen leszek elkerülni őt... És ez valahol nagyon megrémített. Már nem voltam benne biztos, hogy ő ugyanaz az ember, akivel fél éve kezdtem el együtt járni.

1 079 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩ szoba