Ash && Jade

Baráti körünk az a család, melyet saját magunk választunk, és ha jól választunk, jóban-rosszban mindent jelenthetnek számunkra.

Sokan minden bizonnyal azt gondolnák, hogy egy hozzám hasnló kis „cicababa” majd összekapkodja a világ össze kozmetikai kellékét és majd három táskával indul meg a hegyekbe, a hétvégi túrára. Mindez természetesen csak a rend kedvéért egyáltalán nem így történt, mivel én magam is szeretem az ilyen kötelező jelleggel történő utakat hogy mondjam... Kényelmesen tölteni. Ehhez pedig hozzátartozik az, hogy nem pakolom tele a táskáimat felesleges hülyeségekkel, mert azokat ki is kell pakolni, össze is kell szedni, oda kell figyelni arra, hogy lehetőleg semmi se maradjon a szálláson, mert utána vagy vehetek újat, vagy hívogathatom a tulajt a posta miatt. Lényegében egy csomó felesleges nyűgtől szabadulok így meg.
Az őszi idő mindig egészen kedvező volt a bőröm számára, ugyanis ilyenkor már nem égtem le, és nem is zsírosodott ki annyira, ami miatt elég volt magammal vinni egy pár darabos arctisztítő kendőt, hétvégére bőven elég lesz, emellé pedig csak egy krémet raktam el a nesszeszerembe, dezodorral együtt. A parfümöt feleslegesnek találtam, senki sem fog szaglászni a hegyekbe, Austin meg szerencsére nem jön, így azon sem kell agyalnom, hogy miképpen kéne őt leráznom vagy valami. Smink gyanánt úgy döntöttem, hogy egy szempillaspirál – hogy azért mégse teljesen csupasz fejjel mászkáljak – és egy ajakápoló bőven elég lesz, majd egy mini kiszerelésű sampont és tusfürdőt a táskába tettem még egy hajbalzsam társaságában... Illetve soksok sok hajgumi, mert úgyis elhagyom majd őket, és addig sem fog zavarni a sok szőke fürt, ami az arcomba akarna lógni.
A hegyekben az idő mindig csalóka, így tettem el vékonyabb és vastagabb hosszúnadrágot is – mert ugye a kullancsok miatt az jobb lesz, egy póló, egy hosszúujjú felső, két kapucnis pulcsi, apám túlméretezett pólója pizsinek, sportmelltartók kényelmes bugyikkal és meleg zoknikkal, illetve mindebbe a ruharengetegbe tekerve két üveg bor, amit sikeresen elcsentem itthonról. Reménykedtem benne, hogy majd lesz is kivel meginni őket, hiszen a baráti körömből mindössze egyetlen ember jön, illetve Han... De azért azt nem kockáztatnám meg, hogy éjnek idején hozzá átszökök, mert a végén még elindul valami olyasmi pletyka, hogy együtt járunk.
Mondhatni a pakolási folyamat az este nagyjából egy óra alatt lezajlott, így reggel már csak a pénztárcámat, némi gyümölcsöt és szendvicset kellett elraknom, aztán el is indultuk Hannal a suli felé. Az út nagyrészt csendben telt, mert én az előző nap dolgoztam és eléggé fáradt voltam, a fiú pedig soha nem beszél feleslegesen ha látja, hogy nem igazán vagyok vevő rá. Néha elcsodálkozom azon, hogy mennyire ösztönösen képes megérezni azt, hogy mire van szükségem, egészen elképesztő számomra ez a képessége.
Az útjaink akkor váltak el, amikor ő az egyik barátja mellett foglalt helyet a buszban, én pedig rögtön nézelődni kezdtem valami lány után, aki mellett helyet foglalhatok. Elég sokan dobták be a szülői igazolás kártyát a barátaim közül, így lényegében kifejezetten aggasztott az, hogy mit fogok csinálni én napokon keresztül egyedül a hegyekben... Csak nem akaszkodhatok rá a srácokra.
Elmosolyodtam, amikor végül kiszúrtam a szőke fejbúbot a hátsó sorokban, és rögtön magabiztosan meg is indultam a lány felé. Annak ellenére, hogy mennyire tartott tőlem korábban, a nyári kis matekozásunk alkalmával elég jól elbeszélgettünk és kiderült számomra az is, hogy több közös témával is rendelkezünk. Mindenesetre örömmel töltött el, hogy legalább vele egy buszra kerültem, így nem fogom teljes mértékben halálra unni magam.
- Szia – mosolyogtam rá a lányra, majd a mellette levő üres helyre mutattam – Ugye szabad?
Mert kitudja, Ashley elég szép lány amúgy is, meg sokan kedvelhetik... Legalábbis én úgy gondoltam, hogy oké, félénknek tűnt velem szemben egy picikét, de ettől függetlenül nem gondoltam, hogy problémák lennének vele. Amint megadja nekem a zöld utat, helyet is foglalok mellette, egy barátságos kis mosolyt megejtve felé.
- Komolyan nem hiszem el, hogy csak ketten leszünk – csóváltam meg a fejemet egy kicsit – Bár neked is nagyon örülök, mert tartottam tőle, hogy csúnya kiközösítésben lesz részem... Azon az oldalon csak olyan emberek vannak, akikkel hát... Nem szimpatizálunk.
A vállamat vonogatva vigyorogtam rá. Tényleg örültem, hogy nem kell egyedül végigküzdenem ezt az egészet... Ezek a kirándulgatások nem annyira képezik az érdeklődési körömet, szóval nagyjából csak annyiban merek bízni, hogy szép helyre megyünk, ami valamennyire kárpótol majd a sok talpalásért.

677 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Ash && Jade

Baráti körünk az a család, melyet saját magunk választunk, és ha jól választunk, jóban-rosszban mindent jelenthetnek számunkra.

A magam részéről elég szar volt az elmúlt időszak az életemben. Itt most mondjuk nem arra gondolok, hogy otthon lettek volna gondok, mert azért az nálunk nem volt jellemző. Szimplán csak még nem voltam teljesen okés azok után, hogy apával tegnap könnyek között búcsúzkodtunk el egymástól, és én a magam részéről sem álltam teljesen készen arra, hogy feldolgozzam azt, amire készül. Alapvetően a már nem élő szüleimet is az a szakma ölte meg, amit a nevelőapám űz, és amibe a nővérem olykor belekeveredik. Emiatt pedig nehéz nekem, bár Evelyn mostanában mintha egy kicsit lenyugodott volna.
Viszont a hozzánk költöző srác egy kicsit sem olyan hatással volt rám, ahogyan azt szerettem volna... Nem beszélve Austinról. Annyira belém ivódott már a pasim által gyakorolt terror, hogy az elején szóba sem akartam állni Hannal, nehogy baj legyen belőle, holott ha szakításra kerülne sor Austinnal, akkor az biztosan nem egy másik srác miatt lenne. Viszont én meg sajnos vagyok annyira barom, hogy zavarjon a magánya a nálunk élő fiúnak... Ezért mellette akarok lenni, viszont valahogy mégsem tudok teljesen. Szóval lényegében állok a káosz közepén, eszegetve a kis salátámat, mert az edzőm megint belekötött a kőkemény negyvennyolc kilómba.
Ezért is volt számomra egyfajta felüdülés, amikor kiszúrtam az enyémhez hasonló, szőke fejbúbot az ülések között. Igazából Austin nem jön most velünk – miért is jönne, őt semmi sem érdekli, ami a sulival kapcsolatos, a flancos orvos szülei pedig simán legyártották az igazolását – de ettől függetlenül a számomra jelenleg legbiztonságosabb és legkellemesebb társaságnak Ashley bizonyult. Pont ő lehetne az ékes bizonyíték arra, hogy nem vagyok egy felszínes kis liba, aki csak az Isa féle lányokkal hajlandó barátkozni, de az emberek nagyrésze mégis úgy gondolja, hogy ez így van. Engem alapvetően nem érdekel az, hogy ki öltözködik divatosan és ki nem... Persze lehet, hogy meg akarnám téríteni azt a jóbarátomat, aki fura cuccokat hord, de ez inkább nevezhető segítségnek, mint fölényeskedésnek. Lényeg a lényeg, sosem bántottam azokat, akik okosabbak nálam. Inkább irigyeltem az ilyeneket, amiért egyrészt tudják, hogy mit akarnak az élettől és képesek tenni is érte... Én meg majd gondolom leszek műkörmös, vagy valami.
- Jaj de édes vagy! – mosolyodtam el, és éreztem, hogy az arcom teljes egészében felragyog – Hát azt megértem... Nem túl kellemes társaság egyik sem, az pedig félő lenne, hogy én például agyonütném az egyiket.
Persze a mondat végére elnevettem magam, de azért valamennyire komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Én magam is tisztában voltam a habitusommal és azzal, hogy néha olyan tudok lenni, mint az áprilisi időjárás. Igazából igyekszem mindenkivel lehetőség szerint kedvesnek lenni, de ezt nehéz sokszor összehangolni az idióták társaságával.
- De legalább tudom, hogy a következő szülinapodra egy olyan fejhallgatót kell vennem neked, ami az egész füledet körülöleli és olyan decibellel lehet belőle bömböltetni a zenét, hogy még véletlenül sem hallod meg azt, ahogyan ezek bármifélét magyaráznak neked – mosolyodtam el egy kis kacsintás kíséretében. Az emberek azt gondolná, hogy egy magamfajta lánynak rengeteg barátja van, de ez nincs így. Isa esete egy kicsit más, mert ő azért vannak helyzetek, amikor meglehetősen finoman képes közölni a gondolatait, viszont én... Időzített bomba vagyok, és a szurkolócsapat elég sok előítéltetet kelt velem kapcsolatban. Persze ezekre valamilyen szinten rá is szolgálok, ugyanis tényleg jellemző rám, hogy vagy fél óráig képes vagyok ecsetelni olyan dolgokat másoknak – persze nem mindenkinek – amikről más öt percig beszél. Gondolok itt arra, hogy a hidegebb árnyalatú, mályvaszín rúzsomat mennyire imádom, mert tökéletesen illik az ajkaim színéhez, meg hasonló dolgok.
- Ez nem is feltétlenül baj – eresztettem meg felé egy biztató mosolyt – A mi sulinkba sok felszínes ember jár, de mi nem vagyunk azok. Talán néha vitázunk, és mondunk olyan dolgokat egymásnak, amit nem feltétlenül kéne, de igazából összetartunk és szeretjük egymást... Ez az ami számít, nem pedig az, hogy hány emberrel vagy jóban.
Ezt pedig én magam tökéletesen alá tudtam támasztani. Sokan jópofiztak velem, de őszintén szólva igazi barátaim nem annyira voltak. Plusz a biológiaórák tavaly számomra leginkább egy jó nagy szenvedéssel értek fel, mert mindenki úgy nézett rám, mintha legalábbis egy hatalmas torzszülött lennék... Számomra pedig ez igazából azért volt furcsa, mert lényegében attól még, hogy a népszerűbb diákok sorait erősítettem, nekem is le kellett érettségizni. Teljesítenem kellett azokat a tárgyakat is, amikért nem feltétlenül voltam oda értük.
- Ahh szívesen vennék, de nem szabad – suttogtam oda neki, fájdalmas arckifejezéssel, ahogyan a suli szurkolócsapatának edzője felé intettem a fejemmel – Nem fognak tudni emelni, hogy ha felszedek, ezért szinte semmit sem ehetek, mert soknak találja a súlyom.
Ami lassan már a 45 kiló körül játszik. Szerencsémre nem is vagyok egy túlontúl magas lány, mert akkor talán problémásabb lenne a dolog. Ennek hála csak gondolom, hogy nem nézek ki úgy, mint valami alultáplált.
- Igen, sikerült – vigyorodtam el – De igazából mindez csak neked hála. És a vastürelmednek. Talán idén már az oktatásod miatt össze is tudok kaparni önerőből egy hármast.
Persze ebben nem bíztam túlságosan, de az már egy másik kérdés volt. Azzal kapcsolatban meg, hogy mi újság igazából... Nem is igazán tudtam, hogy mit kéne mesélnem neki. Elég sok minden történt az utóbbi időben, igazából nem is az zavart, hogy neki kellene mondanom. Itt arról volt szó, hogy nem akartam pletykaáradatot indítani, amiért valaki valamit meghall feleslegesen.
- Megvan az osztályomban az új kínai srác ugye? – halkítottam a hangomon végül egy kicsit és közelebb hajoltam hozzá, hogy jobban hallhassa a szavaimat, majd a fejemmel Han felé is böktem egy picikét, aki a másik sorban, előttünk pár sorral foglalt helyet – A magas, modellalkatú... Akiről most sokan beszélnek. Nálunk lakik. A nővérem be akarja cserkészni a bátyját, szóval most ideiglenesen odaköltöztek hozzánk. Hihetetlen, mi? Veled ugye minden okés?

920 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Ash && Jade

Baráti körünk az a család, melyet saját magunk választunk, és ha jól választunk, jóban-rosszban mindent jelenthetnek számunkra.

A magam részéről már egy kicsit boldogabbá tett annak a tudata, hogy legalább egy olyan lány beáldozta magát erre az útra, akit kedvelek... És ez a dolog viszonzott is. Már elég sokszor megtapasztaltam, hogy sajnos jellemző módon félreismernek az emberek, ami miatt lényegében már sokszor nem is tudtam, hogy miként kéne viselkednem. Mert tény és való, hogy én is temperamentumos vagyok, és nehéz a személyiségem... Illetve valahol azt gondolom, hogy ha valaki szeret, akkor el fog fogadni úgy, ahogy vagyok. Elég sokan mondjuk mondták már nekem, hogy ez nem teljesen helyes felfogás, mert igazodni kell másokhoz, viszont én a magam részéről nem gondolom úgy, hogy egy boszorkány lennék.
Számomra valahol az is furcsa volt, hogy Ashley lényegében tartott tőlem csak azért, mert az első találkozásunk során pont viseltem az egyenruhámat. Tény és való, hogy akadnak olyan szurkolólányok nálunk is, akikre azt mondom, hogy nem túl kedvesek, de a legtöbben – még ha nem is a legokosabbak – azért nem nevezhetőek rosszindulatúnak. Mindenesetre már egy ideje sikerült legalább Ash-el rendezni a dolgokat, így lényegében neki hála nem leszek egyedül most... És bár valószínűleg nem tudja, de ezzel a hétvégémet mentheti meg.
- Sokkal jobb lenne, ha inkább visszafognál – nevettem el magam, ahogy rápillantottam – Mert minden bizonnyal idő előtt kihajítanának minket a buszról, ami hát... Engem mondjuk nem hatna meg különösebben a dolog, de ezzel szerintem jelenleg egyedül vagyok.
Mert ha úgy vesszük, a társaságunkból én voltam az, aki a leginkább szerette kerülni a sulit. Lényegében ha lehetőségem lenne rá, otthagytam volna már az egészet a francba... csak hát akkor minden bizonnyal kinyírt volna a nővérem, aztán pedig visszarángat az életbe csak azért, hogy ugyanezt az apám is megtehesse velem.
- Ellenben többet nem kell hülye picsákkal foglalkoznod. Szóval még szívességet is teszek neked – vontam meg a vállam, miközben elmosolyodtam, és figyelmen kívül hagytam mindenkit, aki felénk fordult a buszból... Leginkább Hanra próbáltam nem odafigyelni. Lényegében ő az, aki a leginkább fel tudta kelteni az érdeklődésem, nekem pedig nem igazán szabadna túl közel kerülnöm hozzá.
- Majd szülinapodra megszerzem – kacsintottam rá, igazolva azt, amit korábban is mondott. Úgy néz ki lassan már kialakul közöttünk egyfajta telepátia, ami jó... Mert ez azt jelenti, hogy könnyebben egymásra tudunk hangolódni. Arra amit meg a baráti körünkkel kapcsolatban beszéltünk, lényegében csak nagyokat bólogattam, mert én is egyet értettem vele. Én a magam részéről sosem lennék képes arra, hogy olyan emberekkel töltsem az időmet, akiket lényegében nem is kedvelek igazán. Bár én a magam részéről elég szerencsés voltam Isa miatt... Mert ha annak idején nem kerülünk egy napközis csoportba és jön oda hozzám, akkor minden bizonnyal most nem olyan lennék, amilyen. Én pedig hiányolnám azokat a köröket, amikbe most tartozok.
- Mi nem fogunk magadra hagyni – mosolyogtam vissza rá, és mindezt komolyan is gondoltam, viszont alapvetően nem akartam nyálas vallomásokkal teletűzdelni a beszélgetésünket – Már csak azért sem, mert nélküled minden bizonnyal nem lesz érettségim. És mivel volt szerencséd találkozni a családommal, te magad is sejtheted, hogy mennyire örülnének ha nem jönne össze a dolog.
Bár ez a közös tanulás elég érdekesen jött össze a múltkor. Én mondjuk hálás voltam neki, amiért egyáltalán nem kérdezett rá a nyilvánvalóra, amikor meglátta először a nővéremet, aztán pedig apát... Mert eléggé elcseszte volna a hangulatot, ha azzal indítunk a matekpéldák helyett, hogy „hát, lényegében csak megörököltek engem a valódi szüleimtől, mert ők már elég kicsi koromban meghaltak”. Lényegében akkor éreztem a leginkább, hogy kedvelem őt és talán jó barátok is lehetünk, ha le tudjuk vetkőzni az előítéleteinket egymással szemben.
- Ahh nem tehetek mást! – döntöttem neki az előttem levő ülésnek a fejem, majd halkan felsóhajtva vettem le – erőszakkal! – a szemem a csomagnyi gumicukorról – Szezon lesz... Ami a meccseket és a versenyeinket is illeti, szóval ha egy dekát is hízni merek, kezdhetem előről a fogyókúrámat.
Sokan persze azt hiszik, hogy ez a szurkolás dolog csak jó dolgokkal jár, pedig rengeteg lemondásban van részünk miatta. Túl sok fogyókúra, túl sok edzés... Könnyűnek, ugyanakkor egészégesnek, erősnek, szépnek kell lennünk. Nem eshetünk el, azaz lényegében fáradtak sem lehetünk, mert azzal elszúrjuk az egész produkciót és meg is sérülhetünk nagyon csúnyán, illetve még ezernyi olyan „szabály” aminek alapja lenne az egészséges étkezés... Szóval lényegében bedől a dolognak koncepciója az alapjainál.
- Áh, ha nem edzenék, azt hiszem nagyon girhes lennék – nevettem el magam. Lényegében amúgy nehezen híztam, de ettől függetlenül ha nem tartottam a diétát, akkor hajlamos voltam arra, hogy nekiálljak nassolni – ráadásul éjszaka – amivel gyakorlatilag pillanatok alatt tönkrevághatnám az egész eddigi munkámat.
- Jó lenne! – lelkesedtem be én is egy kicsit jobban a pizsamaparti ötletére – Tudod Eve mindig kap egy csomó szponzorterméket a magazin miatt és ki sem tudja próbálni az összeset, így mi majd megtehetjük. Néhányat haza is vihetsz nyugodtan, ami esetleg megtetszik, mert nem tudunk mit kezdeni vele... Csak majd szólj, hogy milyen volt, hogy esetlegesen be tudja tűzni a következő számba.
Úgy, hogy a nővérem kvázi főszerkszetője volt a Vogue-nak, lényegében minden ilyesmi kis baromságot megengedhettünk magunknak. Mert annyi szponzorterméket kap Evelyn kipróbálásra, amennyit az életben nem tudna magára kenni, így tökéletes alapjai lehetnek a kis pizsamapartiknak, amiket terveztünk tartani mindig.
- Normálisnak tűnik a srác, csak tudod néha kicsit kellemetlen a szituáció. Azok ketten egymásra néznek, én meg inkább visszamegyek a szobámba, nehogy a következő pillanatban valami olyat lássak, amit nem feltétlenül akarok – nevettem el magam, majd a Mathias dologra egy kicsit komolyabban pillantottam feléje. Nem sokat tudtam róla, de igazából ítélkezni nem igazán volt jogom azok után, hogy Austinnal vagyok és mégis inkább kezdem azt érezni, hogy valaki mást is tudnék úgy kedvelni...
- Austin... – sóhajtottam fel halkan a fejemet csóválva – A legjobb lenne, ha semmit nem szólna a dologhoz, de ezt ennyivel amúgy sem fogom megúszni szerintem.
Mert bár eddig is tiszta volt, hogy betegesen féltékeny, de ez talán még a kisebbik probléma az esetében... A legutóbbi alkalmat, amikor megütött, egyszerűen képtelen voltam elfelejteni, és nem tartottam indoknak azt, hogy részeg volt. Viszont emellett arról már fogalmam sem volt, hogy miként kéne kilépnem egy ilyen kapcsolatból anélkül, hogy bárki vagy én megint megsérüljünk.
- Jaj de jó! – mosolyodtam el, amikor az apukáját említette – Lehetne ez az éltető erőd úgymond... Végre valaki olyan is a környezetedben lesz, akivel szívesen együtt töltenéd az idődet.
Legalábbis én biztos kerestem volna egy ilyen cukormázas, pozitív oldalt magamnak. Ha csak pár nap erejéig, de akkor is esélyt kapott arra, hogy találkozhasson az apukájával és ez tök jó szerintem. Mert tény és való, hogy az anyja egy kígyó, Mathias meg nem játszik túl tiszta lapokkal.
- Legalábbis az életedben felgyűlt izgalmakat egy kicsit lecsitíthatja – mosolyogtam rá bátorítóan, miközben a tanárok elkezdtek számolni minket, majd amikor úgy döntöttek, hogy mindenki megvan, akkor jelt adtak a sofőrnek az indulásra.

1 110 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩

Ash && Jade

Baráti körünk az a család, melyet saját magunk választunk, és ha jól választunk, jóban-rosszban mindent jelenthetnek számunkra.

Tökéletesen tisztában vagyok azzal a dologgal, hogy az első benyomás rólam nem túl kellemes. Minderre pedig rá is építek, hiszen bár alapvetően kedves arcom van, ettől függetlenül, a hideg sminktermékeket kedvelem. Nagyon világos a bőröm, így lényegében a lehető legvilágosabb, egészen hűvös árnyalatú barnás, tökéletesen matt kontúrtermékkel emelem ki azokat a bizonyos éles vonásokat, és az orcákra kifejezetten visszafogottan kerül a már-már lilás árnyalatú pirosítóm. Higlighterből csak fehér tónus jöhet szóba, jobban kedvelem az ezüst ékszereket az aranyozottnál, nem beszélve mondjuk arról, hogy a szememen is többször használom azt, illetve a kékes, szürkés árnyalatokat, mint mondjuk a bronzosabb dolgokat. Az ajkaimra kivétel nélkül rózsaszín, vagy áttetsző szájfény kerül, ritkán matt rúzsok. Nem beszélve arról, hogy visszafogott gesztusokkal, mindig kihúzott derékkal létezem a nagyvilágban, miközben a saját szókimondó kis stílusomban élem a mindennapjaimat.
Ezek miatt tökéletesen megértem, hogy nem indult a mellettem ülő lánnyal rózsásan a kapcsolatom, de szerencsére viszonylag hamar – majd fél évbe telt – leküzdöttük ezeket az akadályokat. Lényegében a mai nap folyamán ő az, akinek hála nem lesz annyira szar ez az egész kirándulás.
- Ettől függetlenül nem szeretnélek kihasználni – jegyeztem meg, miközben a saját táskámból elővarázsoltam az egyik kis éthordó dobozt, amiben almaszeleteket hoztam az útra – Szóval mondjuk csinálhatnánk úgy, hogy ezért cserébe meghívlak moziba. Randevúzunk, mint a rossz szerelmespárok.
Villantottam a lányra egy mosolyt, ahogyan rápillantottam, majd először őt kínáltam meg a gyümölccsel, utána vettem ki magamnak is egy szeletet belőle. Igazából nem tartottam gáznak, hogy ő az okosabb lányok sorát erősíti. Talán egy kicsit irigy is voltam rá, amiért én a magam részéről egyáltalán nem tudtam érdekléődni a tanulás iránt. Tény és való, hogy simán lehetett volna belőlem mondjuk műkörmös, de egy kicsit talán degradálónak találtam a dolgot. Nem azért, mert lenézném őket, szimplán csak nem akartam beállni a tömegbe és éjjel nappal körmözni, majd az adózásommal foglalkozni, meg hasonlók.
- Legyen igazad – mosolyodtam el, ahogyan kényelmesen hátradőltem a székemben – A lányok mondjuk a jövő heti meccsre készülnek és nem ártott volna ott lennem, de hát... Így alakult a dolog.
Lényegében folyamatosan ezen ment köztem és a tanárok között a vita. Mivel túlságosan is fel van vágva a nyelvem, lényegében állandóan azon filózok, hogy miként vághatnám ki magam a tanórák alól. A tanárok pedig tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy nem akarok tovább tanulni, de ettől függetlenül is idegesítő módon próbálják szorongatni a kezem és egyszerűen képtelenek rájönni arra, hogy mi az, ami valóban fontos. Hogy én mivel veszem ki magam az iskolai teendők közül... Mert ugyanúgy az én érdemem is, hogy a szurkolócsapat hosszú évek óta bronzmezőnyben van verseny szinten is, és nem csak riszálni tudunk néhány meccs előtt.
- Ez esetben beköltözhetsz a nővérem szobájába – vontam meg a vállam – Bár most kicsit szűkösen vagyunk ez tény... De az övé szinte mindig szabad.
Elég sokszor nincs otthon a nőszemély, az már biztos. Magam sem tudom, hogy pontosan mi vezérli néha a tetteit, de ettől függetlenül a testvérem, és szeretem őt... Viszont eléggé hiányozni tud minden alkalommal, amikor lelép. Tény és való, hogy a hozzánk beköltöző két srác most valamilyen oknál fogva hazahozta őt is, de biztos voltam benne, hogy ezt is hamar megunja majd, és visszamegy az éppen ideiglenes szállására, hogy tovább élhesse az életét a befolyásunk nélkül.
A következő megjegyzésére én is csak jóízűen felnevettem. Valószínűleg rajta és Isán fog múlani az, hogy ténylegesen le tudok majd érettségizni, vagy sem... Nem lenne rossz mondjuk, mert majdnem minden szakma kitanulásának a feltétele, viszont ettől függetlenül is úgy gondolom, hogy csak egy felesleges papírért kínoznak minket éveken át... Bár tény és való, hogy kifejezetten élvezetes megszegni az iskola által felállított szabályokat. Szigorúan csak mértékkel, amíg a következményekkel nem kell szembesülnünk.
- Fontos nekem a csapat – sóhajtottam fel halkan, ahogyan vetettem rá egy pillantást – Tudod, hogy nem értek túl sok mindenhez, hogy képtelen vagyok egyhuzamban sokáig figyelni a tanulnivalóra, és terhelni az agyam. Ha ezt sem venném komolyan, akkor azt hiszem már feketére festettem volna a tincseim, és az egész világot utálnám.
P]ersze sarkallatos volt a példa, amit felhoztam, de úgy éreztem, hogy mindenki számára szüksége van valami olyanra az életében, amihez foggal körömmel tud ragaszkodni. És ha az ember ténylegesen megtalálja azt, amihez ért, akkor nem szabad lemondania róla. Mivel a mi sportunk elég megterhelő és hamar ki lehet öregedni belőle, ezért addig akartam ütni a vasat, ameddig forró volt... Legalább majd lesz miről mesélnem a gyerekeimnek és ténylegesen meg tudom nekik tanítani, hogy milyen fontos a csapatmunka az életben.
- Hatalmas dobozokban állnak otthon az ilyen kacatok – jegyeztem meg, egy apró szemforgatás kíséretében, majd elmosolyodtam – Szerintem van egy egész kartonnal a mintákból, szóval nyugodtan vihetsz haza is, hogy tesztelgesd őket. Amúgy is, szerintem egy jó arcmaszk majdnem minden problémát megold.
Legalábbis az ember határozottan jobban érzi magát, ha használt egy-egy ilyen terméket. Pont ezért igyekeztem minden alkalmat csokival és bőrápolással elütni, amikor szomorú voltam... De persze ez sem segít mindig az emberen, csak úgy általában jó az ilyesfajta kikapcsolódás.
- És alapvetően szinte sosincs otthon a nővérem – jegyeztem meg egy halk sóhaj kíséretében – Apa pedig rengeteget utazik a munkája miatt, így rendszerint egyedül vagyok hagyva. Lényegében ez az a dolog, ami néha kissé magányossá tesz, de talán ez a srác majd hazavonzza a tékozló lánykát.
Ettől függetlenül is igyekeztem mosolyogni, hiszen ténylegesen minden körülmények között számíthatatm a családomra. Igazából mivel elég sok időt töltöttem kisiskolás korom óta a Marquina család lakásában, lényegében sosem voltam egyedül. Ritkán éreztem azt, hogy ne lennének körülöttem emberek, ritkán voltam magányos... De ha így alakulta k a dolgok, akkor nagyon be tudtam depizni.
- Köszönöm – szorítottam rá finoman a lány ujjaira, miközben elmosolyodtam. Nem akartam belemenni most mindenki füle hallatára, hogy Austinnal egy kicsit sem annyira egyszerűek a dolgok, mint amennyire az annak látszik. Ha jól megvagyunk, arról általában mindenki tud... Viszont én egyelőre csak széttárt karokkal állok a dolognak. Mert a nyári bulin történtek után nem igazán vagyok biztos abban, hogy ténylegesen szóba kéne állnom a fiúval.

Ahogy lassan megindult a buszunk, én magam ismét az almámnak szenteltem a figyelmem, a telefonomat a fülhallgatóval együtt pedig a táskám mélyére temettem. Lényegében nem lesz szükség rá, én pedig nem vagyok bunkó, hogy nyomkodjam, amikor társaságom van.
- Szerintem le fogjuk sétálni a lábainkat – sóhajtottam fel halkan – Nem vagyok túl jó a térképolvasásban, szóval csak reménykedni tudok abban, hogy nem fogok elveszni az erdőben. Szerintem nem lennék túl jó medve eledelnek.
Egy szerény kis mosolyt megejtettem a lány felé, majd a hangomat lehalkítva motyogtam a következő szavakat.
- Viszont hallottam valami olyasmit, hogy jól felszerelt kis faházakban fogunk megszállni egy kempingben. Viszont a fürdő közös, a konyha szintén... Illetve hoztam valamit otthonról, aminek örülni fogsz.

1 093 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca    ✮✩