Nekem nem is kellett volna ide eljönnöm, nem is értem, hogy mit keresek itt. Szól az az undorító techno zene, amire azt se tudom, hogy hogyan kell táncolni és ha még ez nem lenne elég, minden második "kiéhezett" srác idejön, hogy felkérjen táncolni. Persze lehetne azt mondani, hogy biztosan én értem félre, de mikor melletted éppen azt tárgyalják ki hangosan, hogy mennyire megfognák a melled vagy a segged... kiábrándító. Mindenkit szépen visszautasítottam, szóval nem csináltam mást, mint ültem a padon és néha dülöngéltem a zenére. A lányok szerint ez a buli határozza meg a szociális státuszunkat az iskolában, ha valaki itt nem jelenik meg, akkor csak a lúzerekkel nyomulhat. Borzalmasan gyerekes felfogás, de ha az egyetem rosszabb, mint a középiskola, inkább átmegyek levelezősre. Nem is értem, hogy miért öltöztem ki ennyire és sminkeltem ki magam, teljesen felesleges volt.
Nem tudom, hogy mennyit maradtam, de ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem is érdekel, mindössze annyit szeretnék, hogy lehajtsam a fejem és végre aludhassak. Nem hittem volna, hogy ennyire fárasztó lesz majd. A többiek éppen nagyon nevetve, összebújva táncoltak a lassú számra, szóval egyedül kell visszamennem, amúgy sem szeretném elrontani az estéjüket. Az idő kicsit lehűlt, így elkezdtem dörzsölni a vállaimat, hogy kicsit melegebbnek érezzem. Majd haladtam tovább a kabinunk felé. Már éppen fordultam be, nyitottam az ajtót és nyomtam fel a villanyt, de... lefagytam.
Nem is én lettem volna, ha egy idegen csávó nem az én ágyamba fekszik be aludni. Gondolom be van rúgva vagy nem tudom, mert tudhatná, hogy ez a lányok kabinja. Mindössze másodpercekig gondolkodtam, de hamar döntésre jutottam. Biztos sokan kapnának az alkalmon, hogy befeküdjenek mellé és úgy csináljanak, mintha lett volna valami... várj... azok ott a ruhái?! Komolyan?! Egy szál boxerben fekszik az ágyamon? Hangosan engedtem ki a levegőt a tüdőmből, odasétáltam, majd gyengéden meglöktem. - Nem mennél a szobádba inkább? - kérdeztem kissé fojtott hangon, na nem mintha erre egy részeg felébredni...

Nem is tudom, hogy lenne értelme feltenni azokat a kérdéseket, amit most éppen a fejemben felhangzottak, pl: Mit keres itt? Miért nem a saját kabinjában van? Hogy került ide? Miért nincs rajta minden ruhája? De talán a legfontosabb kérdés, hogy miért az én ágyamban fekszik?! Nem szerettem volna már az első estén ilyen helyzetbe kerülni, talán kényelmesebb megoldás lenne, ha csak befeküdnék a tőle legtávolabb eső ágyba, de ez az egyetlen ágynemű, amin még érzem skóciát, ez még azóta nem lett kimosva... És erre gondolva azonnal el is fog a honvágy, bárcsak otthon lehetnék újra, bárcsak a régi barátaimmal lehetnék itt, akkor most biztosan még táncolnék és beszélgetnék másokkal. Babett csak egy rossz és messzi emlék lenne az életemben.
Skóciában biztosan ilyen sem történt volna, ott egyetlen srác sem iszik ennyit, hogy még azt se tudja, hogy melyik szoba is tartozik hozzá. Aki nem bírja, az miért iszik? Ezt sosem értettem, én ezért is nem szoktam inni, magam is tudom, hogy mennyire nem bírom, ráadásul az az olcsó sör, amit osztogattak műanyagpohárba, hát inkább ki is borítottam. Igen, én vagyok Primrose a partygyilkos. Egyedül is képes vagyok elrontani a bulit, nem kell nekem segítség.
Valahogy gondoltam, hogy nem fog sokat használni az, hogy finoman meglöktem, így kicsit erősebben lököm meg és a takarót is lehúzom róla, amit a mellettünk lévő ágyra dobok. - Kelj már fel... így is elég kellemetlen. - mondom kissé bosszankodva, majd megfogom a kezét és megpróbálom felhúzni őt. Nem tudom, egyáltalán nem tudom, hogy ilyen helyzetben mit is kéne tennem, de mindent megpróbálok...

Elegem van... mármint nem szoktam ilyen lenni, de most ez annyira betalált, hogy csak na. Miért nem tud egyszerűen felébredni és kiszállni az ágyból majd elmenni a saját szobájába? Nem is értem... az persze előttem is egyre világosabb, hogy egyáltalán nem vezet sehova, ha csak gyengéden próbálom felébreszteni és nem durvábban, egy részeg mélyen alszik és ő nem néz ki olyannak, aki felakarna ébredni. Szóval természetesen lerántom róla a takarómat, nem akarom, hogy a büdös izzadtság szagát bevegye és elveszítse az otthonom illatát, de éppen próbálja visszaszerezni, szerencsére én voltam a gyorsabb, hiába a fizikuma adta erő.
Szerettem volna már a szobámon kívül tudni, ott neki úgyis sokkal tágasabb lenne és minden sokkal jobb lenne. Nem véletlen próbálom rángatni a karját, megjegyzem kevesebb sikerrel... És természetesen még maga alá is húzza a kezeit, remek. Ez volt minden vágyam.
Aztán mikor megszólal, hirtelen nem is tudom, hogy nekem beszél... nem tudom, hogy honnan veszi a bátorságot. - Biztosan minden más lány álma lenne, hogy befeküdjön egy részeg izzadó férfi mellé. - jegyzem meg gúnyosan és gondolom eléggé hallható az akcentusom, amivel nem hiszem, hogy egyhamar fogok tudni kezdeni valamit. - De nekem nincs erre igényem. - jegyzem még meg reménykedve benne, hogy felfogta azt, amit éppen neki mondtam. Megvan az alkohol mágikus varázsa ahhoz, hogy kicsit lassítsa a feldolgozási és reakció időnket... Az újabb remek kérdésével pedig sikerül újfent lenyűgöznie.
- Neked biztos öröm lenne, ha az ágyadba befészkelné magát egy részeg csaj, de engem roppantul idegesít és irritál a tudat, hogy részegen az én ágyamba feküdtél bele... - közlöm vele és remélem felfogja, amit mondok neki. Ha anyám itt lenne, talán el sem hinné, hogy én vagyok az. Általában mindenkivel kedves és barátságos vagyok, vagy éppen csak kellően rideg, de most... most egyáltalán nem.

Nem vártam, hogy felfogja, amit mondok neki, nem is várok tőle mást, minthogy felkeljen és lemenjen a saját szobájába... Annyira idegesít a jelenléte, de komolyan. - Akkor öltözz fel és menj utadra. - jegyzem meg halkan, hogy ő ne érthesse, amit mondok, biztosan elengedi majd a füle mellett, nem hiszem, hogy éppen felvenné, amit neki mondok, jobb is lenne. Szerintem pont nincs abban a helyzetben, hogy nekem bármivel is beszóljon.
- Nem én feküdtem bele másnak az ágyába. - mondom neki, majd figyelem. Miért lennék fura? Mert van erkölcsi morálom? Vagy mert nem tetszik nekem, hogy bent fekszik az ágyamban? Nem csúnya srác, biztos vagyok benne, hogy sok lányt megkaphat és ehhez hozzá is van szokva, de az, hogy ekkora ego is társul mindenhez... hát csak sajnálni tudom azokat, akik leállnak vele. Én nem érzem magam furának, főleg azért nem, amiket mondtam. Nem mondom, hogy nem érdekelne pontosan mire is értette ezt, de nem fogom tőle megkérdezni, évégén még marasztalásnak venné a dolgot.
Ez teljesen be van rúgva... persze én is láttam már, hiszen ő itt egy felügyelő! Jézusom, persze, pont az egyik emberre fekszik bele részegen az ágyamba, akinek elméletben ránk kellene ügyelnie, hát ez remek! - Felügyelőként biztosan összefutottunk már... bár ahogy látom a kötelességeidet nem végzed el rendesen. - és egyre csak elhalkultam, hogy a végét már ne is érthesse, csak az elejét. Úgy látszik megy ez nekem, tudok én másokat kiosztani, csak éppen úgy, hogy ne hallja meg más. Amikor végre felül kezdek örülni, hogy lassan eljön a pillanat, amikor megszabadulok tőle...
És pont ekkor nyílt ki az ajtó, mindenki kuncogva jött be rajta, majd megláttak minket. Petra, az egyik lány, akivel összebarátkoztam csak rám kacsintott és mosolygott. - Menjünk, úgy látom itt csak zavarnánk. Büszke vagyok rád csajszi, szemrevaló! - rám kacsintott, majd kiment a többiekkel. Remek! Jobb már nem is lehetne, nagyon csúnyán fordultam vissza felé, szerintem ha szemmel ölni lehetne, ő már régen halott lenne. - Esetleg hétfogásos reggeli nem kell a vizecskéd mellé?! - kérdezem ingerülten. Most ezt fogom hallgatni egy darabig... Merjen valamit mondani... merjen egy rossz szót mondani, nem tudom hogyan, de kidobom innen!

Örültem volna, ha minél előbb túljutunk ezen a beszélgetésen s végre elhagyja a kabinomat, amiben benne se kéne lennie. HA ennyire nem bírja az alkoholt és szétcsapja magát, akkor nem is értem, hogy miért iszik... Nem is érdekelnek a miértek és a válaszok, csak menjen már el innen! Választhatta volna másik ember ágyát, de nem, neki az enyémet kellett és nem, ezen nem tudok túllépni, egyszerűen lehetetlen. Valamiért még idegesebb leszek, mint kéne, de én sosem szoktam ilyen lenni, biztosan tud valamit ez a srác... ha képes engem ennyire felidegesíteni.
Meg sem lep, amikor visszakérdez, de szerencsére az előző megjegyzésemre nem mert semmit sem mondani. Csak figyelem őt és nem vagyok lenyűgözve, remélem hogy a takarómat nem izzadta össze... - Igazán lényegtelen, már az alapvető dolgokat sem fogod fel, például, hogy nem illik mások ágyába csak úgy befeküdni. - felelem neki, bár nem is érdekel, ha megsértődik és holnaptól megkeseríti az életemet a táborban... Egyszerűen csak tegye, de akkor sem fog itt maradni és aludni!
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy a kabintársaim megjelennek majd és még jobban meglep Petra reakciója, most biztosan azt hiszi, hogy jól behálóztam és éppen lefeküdni készülünk, bár nem lep meg kicsit sem, ez itt Amerikában biztos mindennapi, csak engem megneveltek a szüleim. Amint kimennek a kabinból én még csúnyábban nézek a nemkívánatos személyre, egyszer kirakom innen és soha többet nem fogok vele találkozni, kerülni fogom!
Csak felvonom a szemöldökömet, amit mond... nem tudom, elég vastag a bőr a pofáján. - Biztosra veszem, hogy ebben az állapotban még könnyebb eltalálni a testközéppontodat és élvezettel fogom nézni, ahogyan összecsúszva nyüszögni fogsz. - mondom neki egyáltalán nem kedvesen és figyelem őt, de még mindig vízért sír, felkapok egy palack vizet, majd a ruháit is a földről és a mellkasának nyomom. - Itt a rohadt vized, menj már el innen. - szűröm ki a fogaim közt. Nem, ez egyáltalán nem én vagyok... magamra se ismerek, de az adrenalin, ami szétárad a testemben...

Nem tudom, hogy mit képzel és mit akar, de biztosan el van tévedve, mert nem érzem úgy, hogy jogosan viselkedne. Szeretném, ha normálisan viselkedne, felfogná a helyzetet és lelépne végre innen és a szobámból. Nem is kellett volna alapból idejönnie, már csak a szobám közelébe, ez a lányok hálókörlete és a szabályok rá is vonatkoznak, simán feldobom egy tanárnál, tudok meggyőző és tisztán érvelő lenni. - Eddig bíztam benne, hogy csak tompította az agyműködésedet az alkohol, de már tisztán látom, hogy nem volt mit tompítani. - mondom neki őszintén és gúnyosan, persze az a rideg és semmilyen mosoly felkerül az arcomra. Ha teljesen amerikai lennék, talán a "faszfej" jelzővel illetném őt, de ennyit sem érdekel.
Egyre csak fogy a türelmem és a megértésem, ahogyan egyre többet használja a száját, egyre több hülyeség jön ki rajta. Egy élmény lenne látni, ahogyan a nemi szervét fogdozva nyüszög... De nem tenném meg, azért ennyire senki sem tudna engem felidegesíteni, kicsit megedződtem, mióta Babett belépett az életembe... Neki anyám miatt megengedek pár dolgot, de ennek a srácnak biztosan nem fogok... Tudnia kell, hogy mit szabad és mit nem.
Az sem segít a nyugodtságomon, hogy a szobatársaim megjelennek és teljesen félreértik az egész jelentet. Megforgatom a szemeimet rápillantva és csak a ruháit nézem. - Nem fáznál, ha felhúznád. - jegyzem meg neki, de biztosan nem fogja azt csinálni, amit mondok neki, akkor már régen nem lenne a szobában és mi nem beszélgetnénk. Úgy érzem, hogy soha többet nem fogunk beszélni és azt is átgondolom, hogy egyáltalán erre az egyetemre jelentkezzek e, ha hozzá hasonlók vannak, akkor inkább kihagyom. Figyelem, ahogyan inni kezdi a vizet, majd örülök... ha minden igaz, akkor ez a beszélgetés és a jelenlétének a végét jelzi.
Csak felvonom a szemöldökömet, amikor azt mondja, hogy megpróbálom bedrogozni, hát nem... - Lehet összetévesztesz a baráti köröddel, de szerintem egészen más körökben mozgunk. - kezd átlépni egy határt, én pedig nem szeretném, ha tovább maradni. Nem csak idegesít, hanem egyenesen irritál... sose hittem volna, hogy valakit egy kalap alá fogok venni Babettel.
Figyelem, ahogyan felemelkedik és látom, hogy a ruhái a földre potyognak, ő meg elindul az ajtó felé. Egy darabig figyelem, majd felkapom a ruhát, szépen a hátának nyomom és gyorsítok a tempón, inkább takarítom a hányadékat, csak tűnjön már el innen! Kinyitom az ajtót, majd kilököm rajta... utána pedig a ruháit a kezébe nyomom. - Keresd meg a szobád... paraszt. - mondom fojtottan az utolsó szót, de a hangos nevetés arról árulkodik, hogy a többiek nem is mentek olyan messze.

Nem tetszik, hogy felnevet, egyáltalán nem, de biztos vagyok benne, hogy közeledik a pillanat, amikor elválnak az útjaink és végre megszabadulhatok tőle. Tudom, hogy nem fogja fel, hogy mit is üzenek neki, kissé irritál, hogy hiányos a ruházata és csak alsónemű meg cipő van rajta. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan lehet valakit ekkora idióta. - Hú, örülök, hogy egyre beszédesebb leszel. - jegyzem még meg, nem is tudom, hogy miért szurkálódok vele, egyszerűen csak el kéne engednem a dolgot.
Örülök, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy mi nem vagyunk egymás baráti köre... Remélem soha többet nem kell majd vele találkoznom és időt eltöltenem, hiszen szívem szerint kikaparnám a szemét. - Akkor ezentúl nyugodtan elkerülhetsz. Én leszek a leghálásabb. - közlöm vele és remélem, hogy megtartja a jó tanácsom, én is eszerint fogok cselekedni. Egyszerűen még csak megpillantani sem akarom, jól érezni akarom magam, azért jöttem ide, de eddig még nem jött össze a dolog.
Nagyon örülök neki, hogy szépen felemelkedik és elindul kifelé, minden vágyam ezt volt és végre el is indult. Természetes, hogy elkezdem kifelé lökdösni és mikor már végre kint van örülök magamnak, csak akkor múlik, amikor meghallom a többieket. Tudom, hogy mi volt ezzel a célja. - Nem akarom újra látni azt az ocsmány pofád. - mondom, majd becsapom az ajtót, lemosom a sminkem, átöltözöm és bebújok az ágyba. Idióta gyökér... de az illata jó, jó kölnit használ.