Nekem nem is kellett volna ide eljönnöm, nem is értem, hogy mit keresek itt. Szól az az undorító techno zene, amire azt se tudom, hogy hogyan kell táncolni és ha még ez nem lenne elég, minden második "kiéhezett" srác idejön, hogy felkérjen táncolni. Persze lehetne azt mondani, hogy biztosan én értem félre, de mikor melletted éppen azt tárgyalják ki hangosan, hogy mennyire megfognák a melled vagy a segged... kiábrándító. Mindenkit szépen visszautasítottam, szóval nem csináltam mást, mint ültem a padon és néha dülöngéltem a zenére. A lányok szerint ez a buli határozza meg a szociális státuszunkat az iskolában, ha valaki itt nem jelenik meg, akkor csak a lúzerekkel nyomulhat. Borzalmasan gyerekes felfogás, de ha az egyetem rosszabb, mint a középiskola, inkább átmegyek levelezősre. Nem is értem, hogy miért öltöztem ki ennyire és sminkeltem ki magam, teljesen felesleges volt. Nem tudom, hogy mennyit maradtam, de ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem is érdekel, mindössze annyit szeretnék, hogy lehajtsam a fejem és végre aludhassak. Nem hittem volna, hogy ennyire fárasztó lesz majd. A többiek éppen nagyon nevetve, összebújva táncoltak a lassú számra, szóval egyedül kell visszamennem, amúgy sem szeretném elrontani az estéjüket. Az idő kicsit lehűlt, így elkezdtem dörzsölni a vállaimat, hogy kicsit melegebbnek érezzem. Majd haladtam tovább a kabinunk felé. Már éppen fordultam be, nyitottam az ajtót és nyomtam fel a villanyt, de... lefagytam. Nem is én lettem volna, ha egy idegen csávó nem az én ágyamba fekszik be aludni. Gondolom be van rúgva vagy nem tudom, mert tudhatná, hogy ez a lányok kabinja. Mindössze másodpercekig gondolkodtam, de hamar döntésre jutottam. Biztos sokan kapnának az alkalmon, hogy befeküdjenek mellé és úgy csináljanak, mintha lett volna valami... várj... azok ott a ruhái?! Komolyan?! Egy szál boxerben fekszik az ágyamon? Hangosan engedtem ki a levegőt a tüdőmből, odasétáltam, majd gyengéden meglöktem. - Nem mennél a szobádba inkább? - kérdeztem kissé fojtott hangon, na nem mintha erre egy részeg felébredni...
Nagyon. Szédülök. Forog-forog-forog. Hol lehet Kai, amikor szükségem lenne egy józanító pofonra? Megpaskolom az arcomat, ami kívülről biztosan csak erőtlen simogatásnak tűnik, legalábbis abból gondolom, hogy totál semmi haszna. Régen voltam már ennyire offon. Off-rotty. Homályos előttem minden, és csak arra tudok gondolni, hogy lefekszem... Jézusmáriám, nincs az az ég, hogy én lefeküdjek! Olyan az egész, mintha egy idióta ringlispílen ülnék. Emlékszem rá, hogy egy perce még az évszázad poénján nevettem, de már nem tudom, mi volt az - és egyébként is csak az jár a fejemben, hogy ne hányjak. Mintha tizenhat lennék, komolyan, hányni? Pff. Csak le kell pihennem egy kicsit, a gyomromnak megadni a kellő időt, újraindul a gépezet magától, csak türelemre van szükség. - Hé, Benton, egyben vagy? - Patrick? Hónapok óta nem láttalak! - Ne, tudod, hogy nem.. nem hívhatsz így - megpróbálok észrevétlenül megtámaszkodni a vállán, hátha akkor nem fog körbe-körbe rohangálni az arca, és rájövök, egyáltalán ki ez a szerencsétlen, aki egyrészt nem tudja, mi a nevem, másrészt nem fogja fel, hogy nincs éppen hangulatom a beszélgetéshez. - Semmi gond, haver, gyere! - Habár nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne, a karja a vállamat karolja át, és őszintén, nem lesz jobb, de hiszek benne, hogy az ő világa legalább nem olyan tempóval forog, mint az enyém. Talán messzebbre juthatok így. Suttogást és kuncogást hallok, de a szavakat csak homályosan tudom kihallani. "Ne, ide hozd" - ezt valaki többször is elismétli, és esküszöm, tiltakozásra nyitom a számat, de annak fényében, hogy én sem örülnék, ha valaki lehányna a tábor első(?) estéjén, inkább gyorsan be is csukom. -Semmi para, Pat, itt kipihenheted magad. - Komolyan bosszant, hogy nem érti, ez NEM az én nevem, de valami ágy-félét látok magam előtt, úgyhogy csak engedem a gyereket, és leteszem magam. Tényleg csak megpihenek itt, hálám jeléül intek neki, jól leszek. Csak tíz perc, max, annyi idő alatt mindig rendbe jövök... Legalábbis eddig sosem égtem be ennyire, még magam előtt sem. Azt viszont férfiasan bevallom, hogy nagyon kényelmesen alszom, jó ez a kis priccs vagy mi, nem egy ötcsillagos szálloda, de jelen helyzetben lehetséges, hogy a földön is elaludtam volna. Talán hálás is lehetnék azoknak az arcoknak, akik egy ágyig elkísértek... Vagyis hálás lennék, ha nem bökdösnének most. Kénytelen vagyok nyöszörögni, és a kellemetlenkedő kéz felé suhintani. Álmomban egy erdőben vagyok és faágakat söprök félre. De miért van ilyen hideg? Brr.
Nem is tudom, hogy lenne értelme feltenni azokat a kérdéseket, amit most éppen a fejemben felhangzottak, pl: Mit keres itt? Miért nem a saját kabinjában van? Hogy került ide? Miért nincs rajta minden ruhája? De talán a legfontosabb kérdés, hogy miért az én ágyamban fekszik?! Nem szerettem volna már az első estén ilyen helyzetbe kerülni, talán kényelmesebb megoldás lenne, ha csak befeküdnék a tőle legtávolabb eső ágyba, de ez az egyetlen ágynemű, amin még érzem skóciát, ez még azóta nem lett kimosva... És erre gondolva azonnal el is fog a honvágy, bárcsak otthon lehetnék újra, bárcsak a régi barátaimmal lehetnék itt, akkor most biztosan még táncolnék és beszélgetnék másokkal. Babett csak egy rossz és messzi emlék lenne az életemben. Skóciában biztosan ilyen sem történt volna, ott egyetlen srác sem iszik ennyit, hogy még azt se tudja, hogy melyik szoba is tartozik hozzá. Aki nem bírja, az miért iszik? Ezt sosem értettem, én ezért is nem szoktam inni, magam is tudom, hogy mennyire nem bírom, ráadásul az az olcsó sör, amit osztogattak műanyagpohárba, hát inkább ki is borítottam. Igen, én vagyok Primrose a partygyilkos. Egyedül is képes vagyok elrontani a bulit, nem kell nekem segítség. Valahogy gondoltam, hogy nem fog sokat használni az, hogy finoman meglöktem, így kicsit erősebben lököm meg és a takarót is lehúzom róla, amit a mellettünk lévő ágyra dobok. - Kelj már fel... így is elég kellemetlen. - mondom kissé bosszankodva, majd megfogom a kezét és megpróbálom felhúzni őt. Nem tudom, egyáltalán nem tudom, hogy ilyen helyzetben mit is kéne tennem, de mindent megpróbálok...
Hihetetlen, milyen hamar leszek ideges. Nyűgös! Mégiscsak álmomban zavarnak meg, a legédesebb álmomban, hiszen részegen az ember csakis hosszan és mélyen tud aludni - nekem legalábbis ezek az esték mindig egy gigászi szunyával végződnek. Igen, ha ez éppen nem megvalósítható, akkor inkább várok a következő lehetőségig, számomra ez a tökéletes partizárás. Persze, most még nem lett volna itt az ideje a feltöltődésnek. A hála, amit talán egy percig éreztem a "megmentőim" iránt, hamar erős ellenszenvbe csap át. Most már nem faágakkal harcolok, hanem takaróért. Úgy kapok az anyag után, mintha a függője lennék, pedig csak fázni nem akarok... Mellesleg teljesen eredménytelenül próbálkozom, a támadóm nyilvánvalóan sokkal gyorsabb reakcióidővel bír. Chö. Felvágós. Amikor a karomat kezdi el rángatni, megpróbálom kinyitni a szemem. Nem valami sikeres a művelet, hiszen elég madárcsontúnak látom a lánykát, rajtam pedig azért van tömeg, úgyhogy hacsak nem valami szuperhős rejtett képességekkel, csupán a vállamat sikerül rángatnia - ezt viszont a kétségbeesésével arányosan egyre fájdalmasabban teszi. - Na, sss, van itt hely neked is, nem? - Igyekszem kiszabadítani a kezem a szorításából, hogy véget vessek ennek a diliháznak, és amint (és amennyiben) ez sikerül, magam alá gyűröm az alkarjaim, hogy egy kicsit megemelhessem a felsőtestem. Nem valami kényelmes pozitúra. - Mi a kellemetlen? - kérdezem szórakozottan, perces lemaradással ahhoz képest, mint hogy ezt mondta. Ha mondta egyáltalán. Vagy azt még az erdőben hallottam? Milyen erdő egyáltalán? Igyekszem nagyokat pislogni, hogy felmérhessem a környezetünket is, de olyan sötét van, meg minden körbe-körbe szaladgál... Lehetetlen így bármit is felismerni magam körül.
Elegem van... mármint nem szoktam ilyen lenni, de most ez annyira betalált, hogy csak na. Miért nem tud egyszerűen felébredni és kiszállni az ágyból majd elmenni a saját szobájába? Nem is értem... az persze előttem is egyre világosabb, hogy egyáltalán nem vezet sehova, ha csak gyengéden próbálom felébreszteni és nem durvábban, egy részeg mélyen alszik és ő nem néz ki olyannak, aki felakarna ébredni. Szóval természetesen lerántom róla a takarómat, nem akarom, hogy a büdös izzadtság szagát bevegye és elveszítse az otthonom illatát, de éppen próbálja visszaszerezni, szerencsére én voltam a gyorsabb, hiába a fizikuma adta erő. Szerettem volna már a szobámon kívül tudni, ott neki úgyis sokkal tágasabb lenne és minden sokkal jobb lenne. Nem véletlen próbálom rángatni a karját, megjegyzem kevesebb sikerrel... És természetesen még maga alá is húzza a kezeit, remek. Ez volt minden vágyam. Aztán mikor megszólal, hirtelen nem is tudom, hogy nekem beszél... nem tudom, hogy honnan veszi a bátorságot. - Biztosan minden más lány álma lenne, hogy befeküdjön egy részeg izzadó férfi mellé. - jegyzem meg gúnyosan és gondolom eléggé hallható az akcentusom, amivel nem hiszem, hogy egyhamar fogok tudni kezdeni valamit. - De nekem nincs erre igényem. - jegyzem még meg reménykedve benne, hogy felfogta azt, amit éppen neki mondtam. Megvan az alkohol mágikus varázsa ahhoz, hogy kicsit lassítsa a feldolgozási és reakció időnket... Az újabb remek kérdésével pedig sikerül újfent lenyűgöznie. - Neked biztos öröm lenne, ha az ágyadba befészkelné magát egy részeg csaj, de engem roppantul idegesít és irritál a tudat, hogy részegen az én ágyamba feküdtél bele... - közlöm vele és remélem felfogja, amit mondok neki. Ha anyám itt lenne, talán el sem hinné, hogy én vagyok az. Általában mindenkivel kedves és barátságos vagyok, vagy éppen csak kellően rideg, de most... most egyáltalán nem.
Részeg izzadó férfi. Most már a fülemben is ugyanaz visszhangzik, és ez kimondottan idegesítő. - Éppen hogy fáztam... - méltatlankodom, de azért a biztonság kedvéért oldalra biccentem a fejem (rossz ötlet), hogy megszaglásszam magam (rossz ötlet), és azért el kell ismernem, tényleg nem vagyok illatos. Csak elhúzom a számat. - Fura lány vagy - vágok vissza, amiért büdösnek hívott. Abszolút nem érti, mi itt most a tét, úgyhogy kezdem lassan elhatározni magam: jobb lesz nekem máshol. Ahol szeretnek! Ennél drámaibb kilépőt elképzelni sem tudnék... Hacsak le nem hányom a csini ruhácskáját búcsúzóul. Valójában meg is érdemelné, amiért nem hagyott pihenni. Azért még megkérdezem, mi baja is volt ezzel pontosan, viszont a magyarázatának már az elején leragadok és szórakozott mosolyra húzódik a szám. Mégsem olyan butus, mint eddig játszotta, hát tényleg örülnék neki, ha a csodás társaság keresés nélkül is várna rám. Sosem csapnék ilyen hisztit, mint amivel most ő szenved - csak fárasztja magát, meg engem is. Szóval egy kicsit elkalandozom, csak a bosszús pillantása rángat vissza a valóságba. Ezek szerint nem az lett a mondandója vége, hogy bever még egy sört, aztán csatlakozik. Hát, kár. Egészen helyes kis pofija van, a hosszú lábai meg... - Hé, mi ismerjük egymást! - Összeszűkítem a szemem, ahogy feljebb emelkedem, rendes ülésbe (a jobb alkarom zsibbad, a fejem pedig még gyorsabban pörög), hogy jobban megnézhessem magamnak a lányt... Biztos vagyok benne, hogy már találkoztunk, csak hol, hol... Álmodban talán, Rómeó? Hahah! Megpróbálom megrázni a kobakom, hogy kitisztuljon a fejem, ez azonban csak tovább ront a helyzeten. - Adnál egy pohár vizet? - kérdezem halkan, ezúttal a padlón keresve egy biztos pontot, amit bámulhatok. Csak semmi okádás, Benton, bírjál magaddal.
Nem vártam, hogy felfogja, amit mondok neki, nem is várok tőle mást, minthogy felkeljen és lemenjen a saját szobájába... Annyira idegesít a jelenléte, de komolyan. - Akkor öltözz fel és menj utadra. - jegyzem meg halkan, hogy ő ne érthesse, amit mondok, biztosan elengedi majd a füle mellett, nem hiszem, hogy éppen felvenné, amit neki mondok, jobb is lenne. Szerintem pont nincs abban a helyzetben, hogy nekem bármivel is beszóljon. - Nem én feküdtem bele másnak az ágyába. - mondom neki, majd figyelem. Miért lennék fura? Mert van erkölcsi morálom? Vagy mert nem tetszik nekem, hogy bent fekszik az ágyamban? Nem csúnya srác, biztos vagyok benne, hogy sok lányt megkaphat és ehhez hozzá is van szokva, de az, hogy ekkora ego is társul mindenhez... hát csak sajnálni tudom azokat, akik leállnak vele. Én nem érzem magam furának, főleg azért nem, amiket mondtam. Nem mondom, hogy nem érdekelne pontosan mire is értette ezt, de nem fogom tőle megkérdezni, évégén még marasztalásnak venné a dolgot. Ez teljesen be van rúgva... persze én is láttam már, hiszen ő itt egy felügyelő! Jézusom, persze, pont az egyik emberre fekszik bele részegen az ágyamba, akinek elméletben ránk kellene ügyelnie, hát ez remek! - Felügyelőként biztosan összefutottunk már... bár ahogy látom a kötelességeidet nem végzed el rendesen. - és egyre csak elhalkultam, hogy a végét már ne is érthesse, csak az elejét. Úgy látszik megy ez nekem, tudok én másokat kiosztani, csak éppen úgy, hogy ne hallja meg más. Amikor végre felül kezdek örülni, hogy lassan eljön a pillanat, amikor megszabadulok tőle... És pont ekkor nyílt ki az ajtó, mindenki kuncogva jött be rajta, majd megláttak minket. Petra, az egyik lány, akivel összebarátkoztam csak rám kacsintott és mosolygott. - Menjünk, úgy látom itt csak zavarnánk. Büszke vagyok rád csajszi, szemrevaló! - rám kacsintott, majd kiment a többiekkel. Remek! Jobb már nem is lehetne, nagyon csúnyán fordultam vissza felé, szerintem ha szemmel ölni lehetne, ő már régen halott lenne. - Esetleg hétfogásos reggeli nem kell a vizecskéd mellé?! - kérdezem ingerülten. Most ezt fogom hallgatni egy darabig... Merjen valamit mondani... merjen egy rossz szót mondani, nem tudom hogyan, de kidobom innen!
Öltözz fel, valóban ezt mondta volna? Szinte meglepetten pillantok le a csupasz felsőtestemre, majd végignézek magamon a bokámig - bármi is történt, még szerencse, hogy alsó maradt rajtam, különben talán csukott szemmel pörölne velem a prűd lányka. Valóban képtelen vagyok megérteni, miért nem hagyott békén... A gondolataim viszont már tovább is cikáznak, egy pillanatra sem állnak meg, így máris azon kattogok, honnan ismerősek ezek a paraméterek. Biztosan volt valami okom megfigyelni és megjegyezni. Hiába szeretem a szépet, azért arról nincs szó, hogy mindenkit megjegyeznék, akit valaha látok... Az meg, hogy felügyelő vagyok, nevetségesen hangzik, habár a többit nem is értem. - Mi? - kérdezek vissza nagyon intelligensen, hátha valami olyasmit motyog az orra alatt, ami segítene összerakni a képet. Mi van, ha ma este találkoztunk, és most ez valami teszt, hogy emlékszem-e a nevére? A lányok igazi kis mocskok tudnak lenni, ha elfelejtenéd... úgyhogy most nem is tippelgetek. Talán kiböki magától is, mivel érdemeltem ki ezt a viselkedést. Hihetetlenül jólesik ez a megérdemelt dicséret, ha már ez a kiscsaj képtelen észrevenni, hogy nem az ördög pottyant ide, és eszemben sincs bántani vagy ilyesmi. Lehetne kedvesebb, mint az a másik... Elbűvölő mosolyt küldök az idegen felé (ez legalábbis a szándékom, de nem vagyok teljesen biztos a kivitelezés tökéletességében), majd újra a társaságomra függesztem a pillantásom. Érezhetően még jobban felkavarta ez a kis bekukkantás, mint maga a jelenlétem. Felkavarta? - Édesem, elég ramatyul vagyok, úgyhogy ha nem szeretnéd, hogy a becses ágyadra rókázzak... - Tartok egy kis hatásszünetet, és felfelé biccentem a fejem. Valójában nem ilyen szar a helyzet, de mivel ennyire kegyetlen velem, én pedig tényleg nem vagyok jól, méghozzá szomjazom, ennyi dráma még igazán belefér. - Csak hozz vizet, aztán itt sem vagyok. - Hiszen ezt szeretné, így mindenki kielégíthetné a vágyait. Haha! Bár inkább nem nevetek hangosan, még tényleg megsérteném az amúgy is érzékeny gyomrom, és a fenyegetőzésem beváltaná magát. Bakker, kezdek felébredni!
Örültem volna, ha minél előbb túljutunk ezen a beszélgetésen s végre elhagyja a kabinomat, amiben benne se kéne lennie. HA ennyire nem bírja az alkoholt és szétcsapja magát, akkor nem is értem, hogy miért iszik... Nem is érdekelnek a miértek és a válaszok, csak menjen már el innen! Választhatta volna másik ember ágyát, de nem, neki az enyémet kellett és nem, ezen nem tudok túllépni, egyszerűen lehetetlen. Valamiért még idegesebb leszek, mint kéne, de én sosem szoktam ilyen lenni, biztosan tud valamit ez a srác... ha képes engem ennyire felidegesíteni. Meg sem lep, amikor visszakérdez, de szerencsére az előző megjegyzésemre nem mert semmit sem mondani. Csak figyelem őt és nem vagyok lenyűgözve, remélem hogy a takarómat nem izzadta össze... - Igazán lényegtelen, már az alapvető dolgokat sem fogod fel, például, hogy nem illik mások ágyába csak úgy befeküdni. - felelem neki, bár nem is érdekel, ha megsértődik és holnaptól megkeseríti az életemet a táborban... Egyszerűen csak tegye, de akkor sem fog itt maradni és aludni! Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy a kabintársaim megjelennek majd és még jobban meglep Petra reakciója, most biztosan azt hiszi, hogy jól behálóztam és éppen lefeküdni készülünk, bár nem lep meg kicsit sem, ez itt Amerikában biztos mindennapi, csak engem megneveltek a szüleim. Amint kimennek a kabinból én még csúnyábban nézek a nemkívánatos személyre, egyszer kirakom innen és soha többet nem fogok vele találkozni, kerülni fogom! Csak felvonom a szemöldökömet, amit mond... nem tudom, elég vastag a bőr a pofáján. - Biztosra veszem, hogy ebben az állapotban még könnyebb eltalálni a testközéppontodat és élvezettel fogom nézni, ahogyan összecsúszva nyüszögni fogsz. - mondom neki egyáltalán nem kedvesen és figyelem őt, de még mindig vízért sír, felkapok egy palack vizet, majd a ruháit is a földről és a mellkasának nyomom. - Itt a rohadt vized, menj már el innen. - szűröm ki a fogaim közt. Nem, ez egyáltalán nem én vagyok... magamra se ismerek, de az adrenalin, ami szétárad a testemben...
Illetlenség! Honnan szabadult ez a lány, zárdából? -Én nem feküdtem be az ágyadba! - jelentem be ellentmondást nem tűrően, abszolút figyelmen kívül hagyva, hogy minden bizonyíték ellenem beszél. Igazából lehet, hogy ez ilyen felügyelő-szívatás, és ő is nyakig benne van: először idekormányoztak, utána pedig zaklatnak. Talán a legrosszabb hárpiát küldték rám, hogy véletlenül se enyhüljön meg az alkoholtól csillogó kiskutyaszemeimtől. Mintha csak igazolni akarnának az istenek, küldenek is egy csoport vihogót, akik nyilván kedvesebben bánnának velem. Mivel érdemeltem hát ki ezt a sorsot? Csak aludni szeretnék, és esküszöm, ha csendben maradna, meg is bocsájtanék neki, folytatnám a szundimat. Így viszont a gyomrommal együtt ketten nagyon zavartak vagyunk, kicsit sem boldogak, és őszintén, ez így nem maradhat. A testközéppontomat? Mégis ki mond ilyet? Gondolatban elmondom neki, hogy ha még tökön is bökne, hót ziher, hogy az egész kócerájt reggelig takaríthatná, és elég lassú felfogásúnak tűnik.. vagy legalábbis durván, a vonzó szinten bőven túl mazochistának, ha ezt nem kerülendőnek címkézi magában. Mindenesetre egy ilyen alapos kioktatáshoz most túl fáradt vagyok, semmiképpen sincs elég erőm ennyit beszélni egyszuszra. Gondolom, úgyis itt lesz végig. Bőven lesz időm... hm, takaríttatni vele? Mintha tényleg lenne hatalmam ebben a táborban. Meglepetten ölelem magamhoz a kupacot, amit nekem nyom. Hm, jobban örültem volna, ha úgy ébreszt, hogy ő nyomakodik nekem... Egyikünk sem lenne már ilyen morcos. - Sss, nem kell nekem mutogatnod a karmaidat... - motyogom magam előtt. A ruháimat az ölembe ejtem (gőzöm sincs, egyáltalán megvan-e minden darab, de kit érdekel), és úgy bontom ki az üveg vizet, mintha... Nem, tényleg erre van most a legnagyobb szükségem, kincs számomra az első korty, de még a második is. Sajnos ismerem annyira a testem, hogy bár nagyon szeretné az egész üveggel felhajtani most, nem tenne jót neki. Buta test! - Remélem, nem most próbálsz bedrogozni! - Bámulok rá kikerekedett szemekkel, mintha ez a gondolat elborzasztana. Ahogy kicsit kitisztul a fejem, egészen szórakoztatónak találom a helyzetet. - Vagy remélem de? Azt azonban tényleg jobb lenne elkerülni, hogy kikaparja a szemem, úgyhogy amint biztosítom a kupakot az üvegen, megmozgatom a lábujjaimat (lol, a cipőm bezzeg rajtam van? Állat buli lehetett.), és óvatosan emelkedem talpra. Nem is rossz, Kirt, úgy állsz, mint a cövek. Csak menni ne kellene... - Kösz a vizet! - hálálkodom kissé túlzott lelkesedéssel, amíg még van valamennyi méltóságom, majd olyan óvatosan (bár kevésbé kecsesen), ahogy a macska oson, az ajtó felé veszem az irányt.
Nem tudom, hogy mit képzel és mit akar, de biztosan el van tévedve, mert nem érzem úgy, hogy jogosan viselkedne. Szeretném, ha normálisan viselkedne, felfogná a helyzetet és lelépne végre innen és a szobámból. Nem is kellett volna alapból idejönnie, már csak a szobám közelébe, ez a lányok hálókörlete és a szabályok rá is vonatkoznak, simán feldobom egy tanárnál, tudok meggyőző és tisztán érvelő lenni. - Eddig bíztam benne, hogy csak tompította az agyműködésedet az alkohol, de már tisztán látom, hogy nem volt mit tompítani. - mondom neki őszintén és gúnyosan, persze az a rideg és semmilyen mosoly felkerül az arcomra. Ha teljesen amerikai lennék, talán a "faszfej" jelzővel illetném őt, de ennyit sem érdekel. Egyre csak fogy a türelmem és a megértésem, ahogyan egyre többet használja a száját, egyre több hülyeség jön ki rajta. Egy élmény lenne látni, ahogyan a nemi szervét fogdozva nyüszög... De nem tenném meg, azért ennyire senki sem tudna engem felidegesíteni, kicsit megedződtem, mióta Babett belépett az életembe... Neki anyám miatt megengedek pár dolgot, de ennek a srácnak biztosan nem fogok... Tudnia kell, hogy mit szabad és mit nem. Az sem segít a nyugodtságomon, hogy a szobatársaim megjelennek és teljesen félreértik az egész jelentet. Megforgatom a szemeimet rápillantva és csak a ruháit nézem. - Nem fáznál, ha felhúznád. - jegyzem meg neki, de biztosan nem fogja azt csinálni, amit mondok neki, akkor már régen nem lenne a szobában és mi nem beszélgetnénk. Úgy érzem, hogy soha többet nem fogunk beszélni és azt is átgondolom, hogy egyáltalán erre az egyetemre jelentkezzek e, ha hozzá hasonlók vannak, akkor inkább kihagyom. Figyelem, ahogyan inni kezdi a vizet, majd örülök... ha minden igaz, akkor ez a beszélgetés és a jelenlétének a végét jelzi. Csak felvonom a szemöldökömet, amikor azt mondja, hogy megpróbálom bedrogozni, hát nem... - Lehet összetévesztesz a baráti köröddel, de szerintem egészen más körökben mozgunk. - kezd átlépni egy határt, én pedig nem szeretném, ha tovább maradni. Nem csak idegesít, hanem egyenesen irritál... sose hittem volna, hogy valakit egy kalap alá fogok venni Babettel. Figyelem, ahogyan felemelkedik és látom, hogy a ruhái a földre potyognak, ő meg elindul az ajtó felé. Egy darabig figyelem, majd felkapom a ruhát, szépen a hátának nyomom és gyorsítok a tempón, inkább takarítom a hányadékat, csak tűnjön már el innen! Kinyitom az ajtót, majd kilököm rajta... utána pedig a ruháit a kezébe nyomom. - Keresd meg a szobád... paraszt. - mondom fojtottan az utolsó szót, de a hangos nevetés arról árulkodik, hogy a többiek nem is mentek olyan messze.
Nem bírom, felnevetek. Tisztán látja, mi? Inkább arra gyanakszom, hogy benne is van egy pár feles... Talán éppen azért akar gyorsan kipaterolni, hogy ő zuhanhasson össze... Ezesetben egészen más a helyzet, és megértem, miért ilyen szúrós velem. Bár mondhatta volna hamarabb is. - Hmmm - nézek rá, majd a ruhákra, majd rá. Szóval szerinte nem fáznék. Érdekes elképzelés, de nehezen venném most rá magam, hogy szűk helyekre dugjam a fejem. Jó lesz így is. Ahogy felébredek és beindulnak a kerekeim, a humorom is beköszönt, ezt azonban nem mindenki tudja kellőképpen értékelni. Khm. - Hát erre már rájöttem én is. - Én és a köröm. Milyen is köröm? Nehéz lenne megfogalmazni, az azonban ennyi ismeretség (bár még mindig biztos vagyok benne, hogy ennél többről van szó) után is tisztán látszik, hogy ő nem passzolna bele. Karótnyelt. Ez van. Jobb is nekem kívül! El is indulok szép lassan, és bár én nagyon elégedett vagyok ezzel, újra kiderül, hogy mennyire nem vagyunk egy hullámhosszon. Mintha direkt idegesíteni akarna, pedig már éppen eleget teszek a kérésének! Semmi szükség nem lenne a noszogatásra. Majdnem orra is bukok, mikor kilök az ajtón, úgyhogy ördögi bosszúra fenem a fogam. Az, hogy odakint felröhögnek és tapsolnak, inkább nekem kedvez. - Kösz, bébi. - Újra a kezemben vannak a göncök, ezekről útközben megfeledkezhettem, most viszont rámosolygok a lányra. - Egy élmény volt. - Egy soha meg nem ismétlődő élmény, de hát ez van. Eltávolodom tőle, fél kézzel magamhoz szorítva holmijaim, a másikat pedig felemelve, amikor Hugo is ezt teszi. - Mizu, Benton? - Összepacsizunk, bár így utólag már nem vagyok biztos benne, hogy tényleg Hugo volt-e vagy valami gólya. Meg kéne keresni Kait, majd az öcskös hazavisz.
Nem tetszik, hogy felnevet, egyáltalán nem, de biztos vagyok benne, hogy közeledik a pillanat, amikor elválnak az útjaink és végre megszabadulhatok tőle. Tudom, hogy nem fogja fel, hogy mit is üzenek neki, kissé irritál, hogy hiányos a ruházata és csak alsónemű meg cipő van rajta. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan lehet valakit ekkora idióta. - Hú, örülök, hogy egyre beszédesebb leszel. - jegyzem még meg, nem is tudom, hogy miért szurkálódok vele, egyszerűen csak el kéne engednem a dolgot. Örülök, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy mi nem vagyunk egymás baráti köre... Remélem soha többet nem kell majd vele találkoznom és időt eltöltenem, hiszen szívem szerint kikaparnám a szemét. - Akkor ezentúl nyugodtan elkerülhetsz. Én leszek a leghálásabb. - közlöm vele és remélem, hogy megtartja a jó tanácsom, én is eszerint fogok cselekedni. Egyszerűen még csak megpillantani sem akarom, jól érezni akarom magam, azért jöttem ide, de eddig még nem jött össze a dolog. Nagyon örülök neki, hogy szépen felemelkedik és elindul kifelé, minden vágyam ezt volt és végre el is indult. Természetes, hogy elkezdem kifelé lökdösni és mikor már végre kint van örülök magamnak, csak akkor múlik, amikor meghallom a többieket. Tudom, hogy mi volt ezzel a célja. - Nem akarom újra látni azt az ocsmány pofád. - mondom, majd becsapom az ajtót, lemosom a sminkem, átöltözöm és bebújok az ágyba. Idióta gyökér... de az illata jó, jó kölnit használ.
Kezdőlap
