- Tuti nem jössz, Kai? Vágod, ugye, hogy a hőség plusz víz egyenlő alulöltözött, talán még be is csiccsentett lányok tömkelegével? Arról nem is beszélve, hogy talán titkos életed új értelme is ott... - Egyértelműen nem tűrne nyomdafestéket az öcskös válasza, de szerencséjére olyan hangosan nevetek, hogy egy érzékeny fül sem hallhatja meg. Már be is húzom magam mögött az ajtót, fog neki könyörögni az öreganyja, és a hátizsákomból előrángatom a fülhallgatóm (naná, hogy ezer évig tart, mire kibogozom, addig pedig csak tétova lépéseket teszek előre-hátra), hogy végül megszülessen az összeköttetés a telefonommal, felnyomjam a hangerőt, fülbe tuszkoljam a kényelmetlen kis mutyikat, és nekifogjak a kellemes kis kocogásomnak. Nem azért, mert sietek, hanem mert csak úgy sétálni roppant mód unalmas lenne. Így pár perc alatt lent is vagyok a tónál (nem tudom, ki választotta ezt a helyszínt a táborhoz, de csesszemeg, volt érzéke hozzá!), ahol sajnálatomra nincs várva várt tömeg. Biztosan túl korán van még, a tegnapi bulit heverik ki; vagy mindenki olyan jó, hogy megfogadja anyu örökös jótanácsát: 11 és délután 4 között ne legyél a tűző napon! Pff. Vannak itt fák is, odabent pedig otthon is tud ücsörögni az ember, nem igaz? Azért vagyok itt, hogy ne unjam halálra magam ezen a nyáron (se). Le is pakolom a holmijaim az egyik fa árnyékába, és kotorászok egy kicsit, amíg elő nem szedem a kissé ütött-kopott, de még frankón működő JBL házibuli-készítőmet. A Bluetooth jót beszélget magával, majd megszólal a zene, én pedig a pólómtól és a cipőimtől is megszabadulok. Ugrok kettőt egyhelyben, aztán ugyanezzel a lelkesedéssel iramodok meg a víz felé, hogy a mólóról azonnal a mélybe vessem magam. Ez az élet, hé!
Meleg van és a reggeli futás alatt is majd meghaltam, azt hittem, hogy nem kapok levegőt, így cirka két kilométerrel kevesebb lett, mint terveztem, de megvolt azért az a bűvös hatos. Futás után zuhi és aktívan felejtettem azt az incidenst, senki sem feküdt az ágyamban, akinek nem kellett volna. Még csak fel sem vettem a sok beszólást és szurkálódást vele kapcsolatban, ő csak egy senki, egy senkinek akinek a gumiban kellett volna maradnia. Aktív gyűlölet él bennem vele kapcsolatosan. Ha azt mondják nekem, hogy nem sokkal később a partra megyek és eléggé bulihangulatba jövök, akkor... kinevettem volna az illetőt, de... az egész napom unalmas volt, bikini van rajta és felette csak egy haspóló és egy nagyon rövid farmernadrág, egyértelműen nem az én stílusom és nem az én ruháim...Petra adta kölcsön őket és azt mondta, hogy reméli majd ebben elcsavarom a rejtélyes idegen fejét... Elcsavarnám én... kitörve a nyakát. Aztán mégis bekapcsol a zene, engem pedig twerkelni tanítanak, megismerkedem valami olyannal, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik. A barátnőm szerint egész jól megy, még a seggemre is csap, hogy folytassam. Egyszer vagyok fiatal és nem maradhatok örökké karót nyelt, egyszer én is lehetek... laza, nem? Bár nem az én stílusom, de... egész jól érzem magam. Persze kicsit sem zavar, hogy valaki a mólóról a vízbe veti magát befröcskölve minket. Nyár van.
Bevallom, majdnem megtorpanok. Majdnem hasas lesz az ugrásomból, majdnem kitöröm a bokám... Majdnem nem vagyok profi. Mindannyiunk szerencséjére azonban igenis profi vagyok a magamutogatásban, és az ugrabugráló lánycsapat nem veszi el a fejem: gyorsan lehűtöm magam. A vízben aztán majdnem meg is feledkezem róluk, annyira jól esik a hűvös selymesség, amiben elmerülhetek. Futni sem rossz, tényleg, de nem tudnék jobbat elképzelni, mint az úszás, bármikor bármeddig tudnék így pancsolni. Anya szerint a víznek születtem (valójában kiskoromban kiskacsának hívott, de ez nem hangzik valami jól), én pedig igazolom az állítását. A fenéről lököm fel magam, a móló túlsó felén, takarásban bukkanok fel. A saját muzsikámat elnyomja a lányok bulija, de kevéssé bánom. Abszolút lehetetlen, hogy meghallják, ahogy közeledem, majd óvatosan felhúzom magam, éppen csak annyira, hogy a szemem kibukkanjon és figyelni tudjam az... oktatást? A kis popsirázó nagyon benne van a bugiban, a másik lány pedig kellőképpen biztatja, így nekem csak a hátradőlés és megfigyelés marad. Nem panaszkodom... Nem? Ahogy jobban végigpásztázok a lányon, az agyam egy bizonyos pontja bizseregni kezd: láttam már valahol! Teljesen biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol, és ez nem az a fajta "látás", mikor valaki elsétál melletted - én bizony emlékezni akartam rá, most azonban sehogy sem megy. Kicsit elgondolkozóvá válhat a pillantásom, mert azt veszem észre, hogy valaki engem figyel. Gyorsan a szám elé emelem a mutatóujjam és a lányra kacsintok, hátha megőrzi a jelenlétem titkát. Cinkosnak látszik, de a biztonság kedvéért lebukok újra a móló alá, és egy kicsit eltávolodom tőlük, hogy elűzzem magamról a gyanút. Hol láttam, hol láttam... Az úszás talán az emlékeimre is jó hatással lesz.
Valójában nem is tudom, hogy miért csinálom ezt, annyira nem az én stílusom, de hát nem lehet minden a megszokott. Anyu szerint jót tenne, ha kicsit kiszakadnék a komfortzónámból és szerintem én éppen ezt teszem, főleg ezzel a tánccal. Nem tudom, hogy miért ilyen nagy dolog ez a twerk, én kicsit máshogy szoktam táncolni, még a tartásomon is látszik. Az az egy év a prímabalerinával... elég sok mindent belém égetett. Ha most látna engem táncolni, akkor biztosan kitérne a hitéből és azt mondaná, hogy nem én vagyok az, hanem összekevernek valakivel. Nem maradhatok örökre ilyen, nem lehetek örökre ennyire... merev, nem? Csak táncolunk, de hamar megunom és abbahagyom a twerkelést, inkább kibújok a pólóból és a nadrágból, amit elviszek a mólóról a táskámhoz, majd visszatérve a mólóra óvatosan beugrok a vízbe. Sokkal kellemesebb érzés a hideg víz csókja a bőrömön, mint azt hittem volna. Nem csak szimplán felüdülés a bőrömnek, inkább egy hatalmas megkönnyebbülés, egy jóleső sóhaj. Szerettem úszni és az a múltkori úszóverseny se vettem el a kedvem, nem lehet mindenben nyerni és ezzel jó magam is jól tudom, egyszerűen... ő jobb volt nálam, bár biztos vagyok benne, hogy másban én fölényeskedtem volna. Mint ahogyan múltkor este azzal a tuskóval, akkor is nagyon ügyesen kiraktam a szobámból őt, semmi keresnivalója nem volt ott. Fellököm magam a fenékről és figyelek körbe. Páran még beugrottak a vízbe.
Kész csőd. Totális sötétség. Kétségbeesés. Tanácstalanság. Egészen biztos vagyok benne, hogy beszéltünk, de azt már nem tudnám megmondani, egyáltalán milyen a hangja vagy a szeme színe. Mégis miért akartam mégis emlékezni rá, miért zavar most ennyire az emlék hiánya? Több csobbanást is hallok magam mögül, így hát fordulok és visszafelé kezdek tempózni. Figyelem az arcokat, hátha egy mosoly vagy egy nevetés felidéz bennem bármit, de nem jön a várva várt csoda. Közelebb úszom, már nem látom a lányt a mólón, ergó csakis a vízben lehet, így ott kutatok tovább. Szerencsére a memóriám nem olyan, mint egy aranyhalnak, még az öt perccel ezelőtti dolgokra tisztán emlékszem, így a víz felszínén felbukkanó fejecskét már megismerem. Elvigyorodok, mielőtt hátulról közelíteném meg, hiszen (valljuk be) bármilyen veszélyes is ez a küldetés, annál szórakoztatóbb lesz a sikolya. Lebukok a víz alá, hogy lesből támadhassak, így a tempózó lábai, az eddig lelkesen rázott popsija és a vékony dereka ad csak iránymutatást. Nem gond, elég lesz. Ahhoz bőven, hogy az utóbb emlegetett derekára fonjam az ujjaim, és gyorsan felfelé emeljem a lányt, hogy egy nem túl kecses ív után újra a vízbe csobbanjon. Lehettem volna udvariasabb, talán, de még akkor is vigyorgok, amikor újra felbukkan, eszemben sincs elfutni a bosszú elől.
Petrat keresetem a szememmel, már nem volt a mólón és azt sem tudtam, hogy éppen mit csinálhat. Biztosan ő is beleugrott a vízbe és valahol van, de elég meglepő, hogy nem velem... egész jól összebarátkoztunk, ő majd jogásznak fog tanulni én pedig építészmérnöknek, mert anya szeretné, ha azt csinálnám meg. Mindig szoktam neki segíteni és szoktam a munkáit is nézni, tanácsolni és javasolni az ötleteimre pedig mindig vevő volt, mintha én lettem volna a tanácsosa, különlegesnek éreztem magam... egészen addig, míg Babett és az apja meg nem jelent az életünkben. Szerintem jól megvoltunk ketten, igaz apát sosem ismertem és csak jelképesen hiányzott, anya mindenben szuper volt és helytállt... de kicsit boldognak tűnt, így... nem vehetem el tőle a boldogságot, nem lenne fair vele szemben. Igazából túlságosan is elmerültem a gondolataimban és már magam sem tudom, hogy mit is szerettem volna. Csak tempózik a lábam, hogy ne merüljek el a vízben... Mégis kicsit körbenézek, azért cseppet idegesít, hogy Petra nincs sehol és örülnék, ha velem lenne, ő biztosan kirántana minden hülye helyzetből... Gondolom ha valami gáz srác rám mászna, akkor ő csak könnyedén elküldené vagy elijesztené. Az agyam fel sem fogja hirtelen, hogy a testem kiemelkedik a vízből és repül pár métert, csak a becsadásra tudok reagálni, gyorsan veszek egy mély levegőt és lemerülök. Pár másodpercig lent maradok, majd fellököm magam. Persze, biztosan lehetett volna vicces jelenet, ha valaki mással történik meg és nem velem... Kinyitom a szememet, de nem éppen az a látvány tárul elém, amit szerettem volna... csak felvonom a szemöldökömet, szóra nyitom a számat, de inkább nem mondok semmit, elfordulok és arrébb úszók. NE HÚZD FEL MAGAD! Ő NEM LÉTEZIK! NYUGALOM!
Hű. Ha. Ha el kéne számolnom a valaha volt nőimmel, akadna közöttük szép számmal, aki képes lenne kikaparni a szemem, lelökni a nagymama nyaralójának lépcsőjén, összetörni az öcsém szívét az enyém helyett, illetve ki tudja még milyen borzalmakra, azonban egy kezemen meg tudnám számolni, hányan vannak, akik nemes egyszerűséggel átnéznének rajtam. Nyilvánvaló, hogy ők azok, akik ezzel képesek lennének halálra is idegesíteni. Megrándul a szám sarka, erőltetnem kell a mosolyt, hogy ne tűnjön el. Mégis mivel árthattam neki? Itt minden bizonnyal valami túlkapott drámáról lesz szó, és szinte érzem, hogyan sétálok be az oroszlán barlangjába, mégsem hagyhatom ennyiben. Kerülni akar, szóval nekem meg tudnom kell, hogy miért. Ilyen ez az oknyomozás. Valószínű, hogy esélye sincs ellenem, még ha profi úszó lenne is, a hozzám képest apró karjaival csak kavargatni tudja a vizet, úgyhogy hamar be fogom érni. - Szeretsz fogócskázni? - heccelem előre. Általában nem kifizetődő játszani a tűzzel, de itt most elég a víz nincs is mit veszítenem. Ha kiakad, talán a fejemhez vág mindent, ami... Bakker. Az öcsém csaja. Jézusom, hát nem megmondtam neki, hogy jöjjön velem, hátha becserkészhetjük? Persze, nem biztos, hogy ő az, de majdnem biztos. Csak arra kéne rávennem, hogy az udvarunkon osonjon végig, és ha azt összehasonlítanám az emlékképeimmel, meglenne az egyezés! Vagy nem. Egy pillanatra még az úszásról is megfeledkeztem, ezzel újabb előnyt adva a lánynak (ha még menekül), úgyhogy újra belehúzok, hogy beérjem. - Ne legyél ilyen érzékeny - csapok felé egy kicsit, így ahelyett, hogy őt küldeném újra a víz alá, egy kis vizet küldök fölé. Valóban ellenállhatatlan vagyok.
Hát nem szokásom még csak gondolni ilyenekre, de a "PICSÁBA"! Biztos voltam benne, hogy mindenképpen baj lesz ebből az egészből, hogy én itt jól merem magam érezni és próbálok kicsit lazulni, általában mindig ez van... jön az élet és jól ráébreszt engem, hogy nem jár nekem öröm. Csak figyelem őt, ezt a... nem is nevezem semminek inkább... csak figyelem és próbálok valamit kitalálni, valami olyasmit, ami tökéletes lenne a helyzetre. Legszívesebben mondtam volna pár kéretlen dolgot neki, ami biztosan nem tetszett volna neki. Reméltem, hogy elég célzás lesz neki, hogy egyetlen szó nélkül csak ott hagyom, nem fogok lealacsonyodni inkább, hogy szóba álljak vele. Több okom is volt kihagyni ezt az egészet... egyrészt még mindig erősen él bennem az iránta érzett düh és harag, másrészt pedig egy tuskó. Nem hiszem, hogy mi valaha is értelmesen fogunk tudni kommunikálni. - A bújócskát jobban szeretem. Kérlek a víz alatt bújj el, majd holnap megkereslek. - mondom egy rideg mosollyal, majd inkább indulok is tovább. Idióta, minek szól hozzám? Le merem fogadni, hogy semmire sem emlékszik a múltkoriból. Egyszerűen remek, hogy nem tud ott megmaradni, ahol van és kényszeresnek érzi, hogy követnie kell engem. Biztosan nem emlékszik, mert akkor nem mondana nekem ilyeneket, bár ki tudja... nem tűnt egy IQ bajnoknak, inkább olyannak, aki harcol a megmaradt kettő agysejtjéért... Csak felvonom a szemöldökömet és figyelem őt, nem reagálok semmit. Talán, ha sokáig nézek így rá és nem reagálok, akkor magától is lelép.
Mondtam én, hogy ez még szórakoztató is lehet! A mosolyomat már nem kell erőltetni, a kis beszólása igazán feldobja a kedvem. Csípős. Ha Kai itt lenne, biztosan tőle kérdezném meg, hogy ennek milyen egyéb előnyei akadnak még - attól függetlenül, hogy ő-e az a lány, aki nála volt vagy sem. Az öcskösre ráférne néhány kaland meg egy kis tapasztalat, és sosem vagyok rest erre emlékeztetni. - Sajnos nem hiszek neked. - Megvonom a vállam. Tovább fürkészem, mert valamiért úgy rémlik, hogy beszéltünk is már, pedig az Osonóval biztosan nem váltottam egy szót sem. Kissé homályosak ezek a gondolatok. A csúnya nézés meg a szkeptikus szemöldökvonogatás sem segít, de legalább a csapkodást abbahagyom. - Többször is találkoztunk már? - Sosem ciki az ilyesmit megkérdezni, hiszen jobb, ha időben tisztázzuk a dolgokat. - Te vagy az a lány, ugye? - Mintha az országot érintő hadititokról faggatnám, elhalkulok és közelebb siklok hozzá. Nekem elárulhatja. Nem bántom. Nem ciki. Viszont ha valóban igazam van, akkor Kai bizony lebukott! És ez az édes érzés jár nekem.
Vártam, hogy mikor bukik le végre a víz alá, hogy elbújjon előlem és én nyugodtan kiélvezhessem fuldoklását... De természetesen nem így tett, egyáltalán nem, sőt fel sem fogta az mondatom lényegét. Én csak szerettem volna megértetni vele, hogy én még csak beszélgetni sem karok vele, egy kicsit sem... Biztosan jó fej lehet, biztos vannak, akik kapóak a poénjaira és a humorára és erre nagyon is vastag bőrre, ami a pofáján van, csak... én nem vagyok az a lány. Petra biztos szexinek és vonzónak látja, míg én csak visszataszítónak látom. Még csak a haverja se tudnék lenni, eléggé tisztán megbeszéltük, hogy nem vagyunk egymás baráti köre. - Megesik. - mondom neki rideg flegma stílusban és már megyek is odébb. Nem kívánok a közelében lenni, még csak hallani sem akarok róla. A nevét sem tudom szerencsére és nem is akarom tudni, hogy hogyan hívják, én csak tuloknak vagy tuskónak fogom, még nem döntöttem el igazán. Ki gondolta volna, hogy követni fog és az agyamra menni? Teljesen lehetetlen, hogy észrevegye magát és békén hagyjon engem végre... Csak figyelem őt és nem válaszolok, még mindig nem mondok neki semmit sem, erre a kérdésre se fogok válaszolni... megpróbálok nyugodt maradni és nem reagálni rá, menni fog, bízok magamban. Hogy többször is találkoztunk e? NEM! Pontosan úgy intéztem a dolgaimat, hogy még csak véletlen se kelljen vele találkoznom, de... mikor legközelebb megszólal, csak kinyújtom a kezemet és mutatok a part felé. - Arra kell elhúzni a fenébe. - mondom neki úgy, ahogyan a drága Babettnek is mondani szoktam. Olyan fagyos vagyok, hogy lassan már talán fázni is kezd, meg mindenki rajta kívül. Hogy van pofája még ezt kérdezni?! Mintha büszke lenne rá... idióta.
A támadását egyértelmű beismerésnek veszem, habár ez nem segíti a megértést. Mi történhetett kettejük között, amiért ilyen harapósak a témát illetően? - Wow, chill, nincs semmi gáz. Nem értem, miért kell ekkora ügyet csinálni belőle, csak kíváncsi voltam. Mégiscsak a kicsi öcsémről van szó. - Megvonom a vállam. Bevallom, nem esik jól ez az ellenséges viselkedés, és szükségem lenne egy kis kompenzációra. - Csak hogy tudd, igazán örülne, ha találkoznátok még. Ne szívasd. - Bár fogalmam sincs, Kai vajon szeretne-e folytatást, az összevissza jelekből ezt szűrtem le. Kétségtelen, romantikus típus a srác, hiába próbáltam kinevelni belőle. Még várok egy kicsit, hátha érkezik reakció, majd ha továbbra is némaságba burkolózik, először hátrálok, majd megadóan a part felé veszem az irányt. Nem fog ám taccsra vágni, ha az öcsém kis szerelme nem kedvel, bár sokkal kényelmesebb lett volna, ha mégis... De valóban, lehet, hogy soha többé nem kell beszélnünk. És a ezt úgy értem, hogy holnaptól kezdődően, mert most olyan szépen mosolyognak rám a barátnői, hogy vétek lenne elsuhanni mellettük. Hát persze, hogy kiülök hozzátok! Ahogy csiripelni kezdenek a lányok, rá is kapok a fonálra, hátha említik Kait, ehelyett rólam sztoriznak. Hogy hol voltam tegnap este? Ó! Fenébe.
Örülök neki, hogy végre leakad rólam és felfogja, hogy nekünk semmi okunk egymással beszélgetni. Azt az estét én inkább próbálom elfelejteni és ő is jobb, ha nem akar rá inkább emlékezni. Cseppet sem érdekel, hogy miért is akarja azt, hogy a testvérének és nekem közöm legyen, de biztosan bebeszélt magának valami vagy éppen valakivel összekever. Megesik az ilyen, ha nem részegen láttam volna meg először biztosan megfordul a fejembe, hogy lehet normális és értelmes gyerek is, de így... hát eleve kevesebb eséllyel indul, az ellenkezőjéhez meg nem lenne túl kitartó, túl sok idő kéne, hogy mást is lássak a részeg tuskón kívül. Senkinek sem mondhatom meg, hogy kivel beszéljenek, de azért kicsit rosszul eisk, hogy a "barátnőim" ennyire jól kijönnek vele. Mindenki más és mindenki máshogyan kezel helyzeteket, ők mondjuk csak jót nevettek azon, amikor ez a tuskó a szobámban volt. Különösebben nem is érdekel, csináljanak, amit csak akarnak. Megtörölközöm, majd magam köré tekerem a törölközőt, belelépek a papucsomba, felkapom a cuccaimat és elindulok a kabinom felé. Már nem szeretnék itt lenni, talán jobb lenne, ha írnék anyának, hogy vigyen haza... Szorosabbra hozom a töröközőt és hirtelen olyan szomorúság fog el... Csak sóhajtok egyet és szaporábbra veszem a tempót. Minél előbb a szobámban szeretnék lenni.
"... de nem ismerem, ahogyan téged sem." Elgondolkodtat egy pillanatra, hiszen mégiscsak van rá egy halvány esély, hogy igazat mond, és ebben az esetben totál idiótát csináltam magamból - ez azonban minden bizonnyal nem lenne sem az első, sem az utolsó ilyen alkalom, úgyhogy bármilyen csúnyán is néz rám a jövőben, nem fogok kútba ugrani miatta. Elromolhatott a radarom, mert most már egyáltalán nem tudom, mi az igazság és mi az álca. A drogozós megjegyzésén azért újra csak elvigyorodok (egyértelműen karótnyelt a lány), és szó nélkül hagyom. Ő is ezt szeretné, a kérdése költői, és bárhova kívánna engem, ahol éppen nem lát. Nem veszem a szívemre, inkább elhúzom a csíkot. Jobb egyébként is az olyan társaság, ahol értékelik az embert. Még akkor is jobb, ha olyasmi miatt tartják extra humorosnak, amiről csak halvány emlékképei vannak. Komolyan azt mertem hinni, hogy az egészet csak álmodtam? Sajnos a szavaikkal sokkal több minden jut eszembe, mint amit mondanak: tudom például, hogy egyáltalán semmi romantikus vagy szórakoztató nem volt a tegnap esténkben, és megértem, hogy miért járt nekem most ez az extra ellenségesség. Egy percig azon gondolkozom, hogy bocsánatot kellene kérnem, józan fejjel elmagyarázni, hogy nem önszántamból kerültem az ágyába... Egy perccel később azonban arra jutok, hogy éppen elég igazságtalan volt velem ahhoz, hogy egálban legyünk. Látom, hogy ő is kimászik a vízből, azonban nem szentelek neki több figyelmet, kényelmesen hátradőlök a mólón, hadd csacsogjanak felettem a lányok...
Kezdőlap
Így pár perc alatt lent is vagyok a tónál (nem tudom, ki választotta ezt a helyszínt a táborhoz, de csesszemeg, volt érzéke hozzá!), ahol sajnálatomra nincs várva várt tömeg. Biztosan túl korán van még, a tegnapi bulit heverik ki; vagy mindenki olyan jó, hogy megfogadja anyu örökös jótanácsát: 11 és délután 4 között ne legyél a tűző napon! Pff. Vannak itt fák is, odabent pedig otthon is tud ücsörögni az ember, nem igaz? Azért vagyok itt, hogy ne unjam halálra magam ezen a nyáron (se). Le is pakolom a holmijaim az egyik fa árnyékába, és kotorászok egy kicsit, amíg elő nem szedem a kissé ütött-kopott, de még frankón működő JBL házibuli-készítőmet. A Bluetooth jót beszélget magával, majd megszólal a zene, én pedig a pólómtól és a cipőimtől is megszabadulok.
|
|