Bírom ám a szervezői létet. Csak azért jelentkeztem, hogy több időm legyen, jobban figyelhessem a gólya-jelölteket, hogy valami faszás kis cikket rittyentsek róluk a suliújságba. Pillanatnyilag a központi tisztáson gyülekeznek, én pedig pár fotót kattintok róluk. Nagyon kis cukik. Nem tudják még, mire vállalkoznak... Habár nekem (egyelőre) nem okoz gondot a felnőtté válás, itt akad egy-két jelentkező, akinek meg fog gyűlni vele a baja. Például az a srác, akinek alig pelyhedzik az álla, mégis erőlteti a szakáll témát; vagy a kislány, aki.. tényleg egy plüss jegesmedve lóg ki a táskájából? Halálra fognak cikizni, édesem!
- Kirt! - A hang irányába fordulok, és nem lep meg, hogy idegesnek látom. Valószínűleg nem először szólít meg.
- Mizu, Liz? - Csodás lány, mindig öröm ránézni, de talán ő az egyetlen, akivel a kapcsolatunk bármilyen kiegyensúlyozott is, olyan diktatórikusan tud viselkedni, mintha minden porcikámat utálná... Természetesen ez éppen ellenkezőleg helyes.
- Ülj le, neked is részt kell venned a foglalkozáson. Öt embered lesz, legalább egy óráig maradniuk kell. - Az arcomra kiül az elszörnyedés (igen, rá is játszom picit), mire vállon csap, és az egyik asztal felé terel. Katasztrófa!
- Nem mondtad a Gyíkarcnak, hogy én fotózni jöttem? - hozom fel az egyetlen mentsváram, de Liz sem az az enyhülékeny fajta. Szó nélkül csak összeborzolja a hajam, ahogy lenyom a padra, majd már itt sincs. Frankó.
- Na mizu? - vigyorgok rá az én ötfős csapatomra, akiknek láthatóan semmi kedvük ehhez a roppant unalmas kézműves programhoz, hogy azután bemutassák egymásnak a.. családjukat? Lol, és akinek csak egy anyja van és kész? Mi a fenét csinálna egy órán keresztül?
Már értem, miért van szükség rám. De nem tetszik.
Három perc alatt halálra unom magam, pedig még csak a névsort olvassák. Olvassák és olvassák, név? Jelen! Név? Jelen! Név? Név? Név?!
- Stuart, Primrose Donna? Nem tudja valaki, hol van?
Olyan lelkesen pattanok fel, mintha villám csapott volna az ülepembe. Ez az én nagy esélyem!
- Megkeresem! Már megyek is! - Szolgálatkészen kimászom az asztal mögül. - Ne aggódjatok, srácok, a bemutatóra már tuti itt leszünk. Addig meg csak úgy, mintha itt lennék! - Nem hiszem, hogy bármi bajt is okozna ez az öt unalmas kölyök, úgyhogy itt tényleg nincs rám szükség. Csak a névsorolvasóval váltok egy pillantást, aki meredten Gyíkarcot fürkészi... Tanárnő, kérem, ez valódi vészhelyzet! A biccentési hullám elér hozzám, úgyhogy Lizre kacsintok, és már sprintelek is a lányok kabinjai felé.
Bármi nyűgje is van a kiscsajnak, veszek neki egy fagyit, amiért megmentett a halál torkából.