Szerettem repülni, és a munkámból kifolyólag elég gyakran tettem eleget eme közlekedési formának, mármint, ha választanom kellett, akkor mindenképpen a leggyorsabb úton akartam eljutni a célig, mert az időm drága volt. Manapság nem volt elérhetetlen, ha valaki a távolságok megtételére a repülés mellett tette le a voksát. Régebben még nagy szám volt, emlékszem, hogy apa többször vitt ki bennünket különböző sporteseményekre, és nyílt napokra is, ahol találkozhattunk a katonaság felszerelésével, és az óriási járatokkal is. Nyugodtabb lettem, miután elhagytuk a reptér azon részét, ahol idegenekkel kell szóba elegyedni, kitűnő példa erre a nászútra tartó házaspár is. Nem szerettem, ha zaklatnak, vagy mélységesen belevonnak egyesek a magánéletükbe. Pontosan azért lett az, mert senki másra nem tartozott, de csak nagyon kevesen cselekedtek így. Még Ms. Fraser is szószátyárabb, mint én, ami nem meglepő, a munkájából kifolyólag annak kell lennie, de most nem beteg gyerekekkel fog foglalkozni, hanem komoly üzletkötésnek lesz a részese, ha nem rontja el. Nem sikerült még dűlőre jutni saját magammal sem, hogy mennyire volt jó ötlet felengedni a gépre. Az előző beszélgetéseink nem támasztották bennem azt a szilárd hitet, hogy alkalmas lenne a hétvége lebonyolítására, de egy belső hang azt súgta, hogy nem döntöttem rosszul azzal, hogy velem tarthat. Egy titkos fegyver már a rendelkezésemre állt, idővel talán be is kell vetnem, de amíg jól keverem a lapjaimat, nem lesz szükségem rá, hogy eszközként nyúljak a lányhoz.
A repülőgépen gyorsan elveszem tőle a bőröndjét, és felteszem az erre szolgáló utastérbe, aztán az enyém is odakerül mellé. Eligazgatom a táskámat, és az újságokat is, melyet nekem szántak, aztán helyet foglalok, de alig kezdenék bele a gazdasági hírek olvasásába, máris a velem szemben ülő késztetést érez rá, hogy kérdésekkel bombázzon, vagy éppen valamilyen kérést intézzen felém. A cabin crew tagja segítőkész, az átlagnál nagyobb figyelmet kapok, de már megszoktam, hogy a seggemet is kinyalják, ha arra kérném őket. Rengeteg pénz fekszik abban, hogy a közel hatórás időintervallumot a legkényelmesebb körülmények között töltsük el. A visszautasítást is gyengéden mellőzöm, de nem tehetek úgy, mintha nem hallottam volna Cora kérését. Fázni fog, nem csoda ebben a mini nadrágban, ami alig takarta a fenekét, de az égvilágon nem tettem volna szóvá neki, nehogy azt higgye nekem, hogy bámulom, és még abban is kivetnivalót találok, hogy milyen a stílusa. A takarót hamarosan kézhez kapom, így felállok, hogy a térdére fektessem, és visszatelepedjek a fotelembe az elmaradt hírek mellé, de ekkor feltűnik a kapitány is, és kellőképpen illene üdvözölni, ha még név szerint ismerjük egymást. A rövid bemutatkozást egy hosszabb pillantás követi. Mr. Hampton jóképű, nem csodálkoznék azon, ha a terapeutának bejönne, de megint jön ez a zavarodott viselkedés, ami édes, ha nem minden pasinál műveli ezt. Lassan el kell gondolkodnom azon, hogy direkt csinálja-e, de eléri a kívánt hatást, mert egy kézcsók lesz a jutalma. Nem avatkozom közbe a néma flörtbe, csak összefűzöm a kezeimet a mellkasom előtt, és elnézek a szőkeség irányába. Bármit megtenne értem…hát talán könnyíthetne is rajtam, ha már itt tartunk, mert a cerka áll, és nem szívesen ülnék így hat órán keresztül.
- Az a hőfok nem gond, ha a megfelelő tartományba kerül. – egészítem ki a véleményemet, de nem akadékoskodnak, és hamarosan ismét kettesben maradunk. Nem szólok semmit, de nem vagyok vak, amikor a pilóta megfordul, és hosszasan vetkőzteti le szemmel a társamat.
- Igényt tartanék egy üveg mentes vízre. – nézek rá a stewardessre, aztán lehuppanok, és újból a kezembe veszem a lapot. Belemerülnék a Wall Street legújabb esésébe, de Cora nem bírja ki, hogy ne mondjon valamit. Lassan csúsztatom le a papírt, és a kékjeimmel egyenesen a barna íriszekbe merülök bele. – Ha végeztem, akkor megkaphatja, de addig is, élvezze a repülést, és a kényelmet, ahogyan Mr. Hampton is mondta. Nem kell aggódnia, ha végeztem, akkor odaadom. – szögezem le, és a lábamra fektetve mélyedek bele a sorokba. A vizem is hamarosan megérkezik, nem tekintek fel, csak arrébb húzom egy mozdulattal, és lapozok egyet. A készülődésből lejön, hogy percek kérdése a felszállás. Nem kell figyelmeztetni, könnyedén csatolom be az övet, és úgy helyezkedem, hogy ne okozzon a későbbiekben sem kellemetlenséget. A gyanúm nem csal, és alig két perccel később már el is indulunk a felszállópályára. Körözünk egyet, és rögtön a gyomrom bukfencet is vet, melynek köszönhetően a víz a mellkasomnak ütközik. Bárcsak jobban ügyeltem volna, vagy Shannon, mert nem zárt a palack, és annak tartalma az öltönyömön köt ki. Az újság nagy része is elázik, így káromkodva teszem odébb, és bontom ki az első gombot. A stewardess éppen ekkor néz rám, és azonnal hozza a szalvétát is. – Elnézést Mr. Cowen… - az ingemre fektet egy-két darab fecnit, és minden illendőséget mellőzve szinte már simogat. – Köszönöm, de menni fog egyedül is. – lököm el a tenyerét, és magam itatom fel, de ez sem segít túl sokat. A kis csipogó hang után kioldom az övemet, és az öltönyömtől megválva, máris felállok, és a bőröndömhöz nyúlok. Kijjebb fordítom, és kicipzárazom az oldalát, hogy kivegyek egy váltót. – Még az a szerencse, hogy hoztam. – csúsztatom ki a királykék selyeminget, és azzal együtt célzom be a mosdót.

Ha megkérdeznének, nem tudnám megmondani, hogy tulajdonképpen mi az, ami tetszik egy férfiben külsőleg. Vagyis.. talán két tipikus kitételem lenne azt illetően, hogy milyennek festeném le az álmaim férfiját. Legyen nálam magasabb - amit a genetika csúfosan elintézhet némely férfinél, és kedveltem a borostát is, mert attól sokkal férfiasabbnak tűntek az erősebb nem képviselői. Kedveltem, ahogy az ujjbegyeimnek sercegéssel feszült neki a borosta, és általában nem is szúrós volt, ha megfelelően kezelték puha maradt, simogató.
Mr. Hampton halántéka mellett a haja már őszülésbe hajlott, holott a férfi aligha múlhatott negyven, neki kifejezetten jól is állt, mégsem az hozott zavarba, ahogy viselkedett velem, hogy a kezem az ajkához ért, hanem az, hogy egyáltalán ez megtörtént. Sosem kedveltem, ha ismeretlenek kerültek az intim szférámba és menekülési kényszerem volt, ha túlságosan is közel léptek hozzám. Nem, nem voltam klausztrofóbiás, tömegiszonnyal sem küszködtem, de az első reakcióm a közelségre mindig a távolságtartás volt, a menekülés. Talán erről az egyik volt gimnáziumi osztálytársam tehetett még, mindig ott lihegett a nyakamban, hiába hátráltam tőle el, mindig ott volt, mindig a közelemben, mindig.. túlságosan is fesztelenül befészkelve magát abba a körbe, ami nem neki volt fenntartva. Az illendőség határain túl nem foglalkoztam a pilóta kilétével, és amikor a fotelbe visszasüppedtem, már nem is néztem a férfi felé, inkább elfoglaltam magam a kifutópálya látható részeinek megfigyelésével, de persze megint csak nem tudtam tartani a számat, jártatnom kellett.
Mr. Cowen úgy festett, hogy tolakodásnak vélte a szavaimat, ha nem is utasította el a kérésemet, a szavaiból sütött a távolságtartás és a türelemre való felszólítás, holott én nem akartam őt egyáltalán siettetni, csupán.. egy újabb hobbi került a felszínre. Szerettem a számokat, a velük való játékot, a csodálatos logikát, amivel a matematika rendelkezett.
- Nem akartam... - haraptam be bizonytalanul az alsó ajkamat, és mielőtt nekiálltam volna a felesleges magyarázkodásba, vagy a számára még idegesítőbb bocsánatkérés hullámba, csak egy kikényszerített csendes mosolyba forduló bólintással fejeztem be a butaságomat. - Köszönöm, Mr. Cowen - óvatlan pillantást engedtem még meg a szemeibe röpke másodperc erejéig, de aztán valóban hagytam a férfit elmerülni a gazdasági hírek mélységeiben, hagytam, hogy idegen országok külgazdaságával, politikájával foglalja el magát.
A táskámat kicipzárazva szedtem elő a fülhallgatót, hogy azt beleillesszem a telefonomba, de csak egy enyhe agyvérzést kaptam, ahogy a zsinór már megint és mindig sikeresen összegabalyodott. Nem nagyon, de épp elegendő időt szüttyögtem el vele minden alkalommal, míg végre a kis gombócokat a fülkagylómba sikerült varázsolnom. Most addig nem jutottam el, mert a felszállás nem ment zökkenőmentesen, a gép a széllökésekkel küszködve került egyenesbe, de Jude nem úszta meg kisebb baleset nélkül, és mire észrevettem volna, vagy sikerült volna lereagálnom, már végigömlött a ruháján a víz. Automatikusan mozdultam a férfi felé.
- Jól van? - istenem, de buta kérdés ez?! Nem szakadékba zúgott bele, nem is úthenger alá került, de a kérdésem épp, hogy csak kicsúszott, Shannon jelent meg a színen és talán túlságosan is igyekező mozdulatokkal próbált meg segíteni az ügyvéden, így visszavonulót fújva átvettem a megfigyelő szerepét egészen addig, ameddig a foteljéből is fel nem állt a férfi. A pupilláim csak enyhén tágultak ki a látványtól, és diszkréten megpróbáltam én úgy mozdulni, hogy ne premier plánban kövessem végig az.. izgalmas pillanatit, de akarva-akaratlanul is sikerült oda-odapillantanom. A fenébe is!
- Igen, még.. szerencse - motyogtam szinte a combjainak, mielőtt elsuhant volna a mosdó irányába, és csak egy kurta másodpercem volt, de elkaptam Shannon vágyódó pillantását, amivel Mr. Cowent követte. Ha szerencséje lett volna, akkor nem csak a pillantásai, de a lábai is vitték volna az ügyvéd után.
- Shannon?! - szólítottam meg lágy hangon, hogy kirángassam a bűvöletből.
- Hmm?! Tessék? Mi történt? - pillantott le rám, miután Jude már nem volt a látómezejében - Vagyis, elnézést. Miben tudok segíteni Önnek, Ms. Fraser? - felöltötte az arcára a stewardess-mosolyt.
- Tudna hozni Mr. Cowennek egy száraz New York Times lapot? Attól félek, hogy ezt itt már csak a landolás után tudná elolvasni - mutattam az elázott lap irányába. - És.. ha nem túl nagy fáradság, Shannon, akkor egy újabb palack mentes vizet is tudna adni nekünk? - kicsatoltam az övemet, a takarót pedig óvatosan a fotelemre pakoltam, hogy felállhassak. A napilapot és a palackot a kezembe fogtam, hogy nyomatékosíthassak. Egyértelmű volt igazából a probléma. - Mr. Cowennek. Az enyém még tökéletes - mosolyogtam fel barátságosan a szőkeségre, aki felöltötte magára a mindig segítőkész álarcát, és bólintással kezdte a reakcióját. - Köszönöm, Shannon! - ezt már a hátának címezve mondtam lágy hangon, és mielőtt azokat sebtében kidobtam volna a személyzeti ülések melletti szemetesbe, Mr. Cowen zakóját óvatosan, ráncmentesen a fotel háttámlájára igazgattam, ujjaimat is végigsimítva a puha anyagon, hogy valóban ne legyen rajta gyűrődés.
Shannon pár pillanaton belül már ott is termett, a tiszta és száraz újságot lepakolta az ülésre, a palacknyi víz kupakját pedig háromszor is megvizsgálta, hogy rendesen rá van-e tekerve.
- Elnézést.. Gondolja, hogy Mr. Cowen után kellene mennem?! - lehetséges, hogy nem csak a sajnálkozás felhangját éreztem ki a hangjából, de csak legyintettem egyet.  - Ugyan! Semmi maradandó gond nem történt - hárítottam volna, de Shannon másként gondolta.
- Irtózatosan sajnálom, ami történt - vallott színt, de a tekintete, a figyelme már nem engem ért, hanem ahogy kattant a mosdó ajtajának zárja, már meg is indult a nő Jude felé, én pedig nem tettem mást, mint kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben, kibújva a cipőimből a lábaimat felhúztam a fotelre, és mivel nem csipkézte lúdbőr a beígért légkondi csökkentése miatt a bőrömet, nem bújtam teljesen a takaró alá.
- Mr. Cowen?! Sajnálom, ami történt, az én hibám. Tehetek Önért valamit? - nem tudott megmaradni a profi légiutas kísérő munkájában, a keze a férfi vállán érte az új inget, ott simított végig Jude ing-fedte bőrén. A nő csak alig pár centivel volt alacsonyabb az ügyvédnél, köszönhetően a magas sarkújának, ami kötelező eleme volt az uniformisának.

Kevés embert tűrtem meg magam mellett hosszútávon, és ebbe beletartozott már egy pár napos utazás is, hiszen össze leszek zárva Ms. Fraser-rel, szóval el sem kerülhetem majd, mint ahogyan most tenném. Sosem értettem azokat az embereket, akik mindenáron beszélni akarnak. Legyen az egy emlékkép, vagy gondolat, amit megosztanának a másikkal, de figyelmet igényel. Na, most egyáltalán nem voltam abban a hangulatban, hogy másodpercenként emeljem fel a fejemet, és vágjak jópofát ahhoz, hogy neki az utolsó oldalon lévő rejtvény kell az újságomból, vagy éppen fázik, vagy tetszett neki a pilóta. Nem avatkoztam közbe a kialakuló flörtbe sem, mert nem voltam olyan ember, aki ne tudta volna befogni a száját öt percre. Gyakran előfordul, hogy nem csevegek, a gondolataimba mélyedek, vagy olvasok…nos ezek közül egyértelműen űztem volna az egyik tevékenységet, ha nem zavarnak meg, és itt már kezdett a többes szám életbe lépni, mert Shannon, a bűbáj stewardess a kedvemben óhajtott járni, holott csak egyet akartam: csendet. Az arcom megfeszül, talán a kelleténél nagyobb nyomatékot adok a mondandómnak, mint terveztem az elején, de csak leesik a hölgyemények egyikének, hogy én nem az vagyok, akit érdekel a kinti égbolt, vagy a repülőtéren megismert házaspár. Zokon veszem, és amikor felpillantok az elkezdett bocsánatkérésre, már a hülyének is érzékelhető lenne a távolból, hogy ne tegye meg, mert kipenderítem a gépből, és egyik percig sem lesz bűntudatom miatta.
- Igazán nincs mit. – felelek szűkszavún, és elégedetlenül helyezkedem el, hogy immár negyedik alkalommal vágjak neki ugyanannak a kibaszott mondatnak, amiben kiderül, hogy mennyit estek a Biotech részvényei a piacon. Szent szar, hogy nem vettem észre időben, pedig fülest is kaptam az egyik ismerősömtől. Lapoznék, de a felszállás közbeni változások közepette megbillen az üvegem, és annak legalább a háromnegyed tartalma az ingemre fröccsen, na meg az öltönyömre. Hangosan káromkodnék, hogy minek kellett meglazítani a kupakot, nem vagyok egy ostoba kölyök, aki ne tudná felnyitni magának, és most ennek köszönhetően cserélhetem le, de mielőtt reagálhatnék, a szőke légi crew tag már látótávolságon belül van, és szalvétákkal igyekszik kisegíteni, de csak rátesz egy lapáttal az amúgy is vizes darabra. Jó, hogy nem pornót forgatunk itt helyben, ezért elkapom a karját, és félrelököm, hogy ne áztasson el még jobban. Kezd elegem lenni a nőkből, és még szinte fel sem szálltunk. Felpattanok a székemről, és a bőröndömből ügyeskedem ki a királykék váltót, hogy minél hamarabb átvehessem a mosdóban. Nem kell ehhez senkinek sem asszisztálnia, megoldom egyedül is.  Még megjegyzem a bezárkózás előtt, hogy mákom van a többlettel, és már fordítom is el a megfelelő zárat, hogy egyedül legyek. A helyiségben lévő tükörbe pillantok, és hátulról túrok bele a szőke üstökömbe. – A picsába… - akadok ki, és belerúgok egyet a csapállványba. Reménykedem benne, hogy odakint nem hallják ezt a többiek. Ki kell gombolnom teljesen a rajtam levőt, és megszabadulni tőle. Nem tétlenkedem, már bújtatom is ki belőle a két karomat, de nagyon szűk a hely, szóval kénytelen vagyok a WC-ig hátrálni. Félmeztelenül egyensúlyozom a gépen, mire sikerül felvennem az újat, és az alsó gombomat bebújtatnom a kis lyukakba. Az összhatás..egy kissé lengébb öltözet, és egy kis kócos haj…mintha megdugtam volna valakit. Le se kell néznem, hogy mi a szituáció odalent, de most jó lenne, ha nem gondolnék egyik kint lévő nőre sem, mert előttünk áll még öt és fél óra repülés, és nem könnyíti meg a dolgomat, ha végig álló cerkával kell utaznom. Az alkaromra fektetem a régi darabot, ami vizes, és így nyitom ki az ajtót is. Szerintem három lépést nem tudok úgy tenni, hogy a szőkeség már ne lihegjen a nyakamba. A keze a vállamon, és ekkor durran el az agyam. Elkapom a felkarját, és erősen tartom meg. – Köszönöm, nem kérek semmit, és ha lehetséges, akkor kerüljük a személyes kontaktot, mert nem fogja jól kivenni magát a helyzet. – engedem el, és kiengedve a bent tartott levegőt, pakolom a szemközti üres fotelre az ingemet, majd helyet foglalok a régi ülésemen, de feltűnik az újság, és a bontatlan víz is. – Maga kérte? – érdeklődöm Corára pillantva, és ha bólintással felel, akkor hátradőlök, és őt fürkészem. A köszönet helyett az utolsó oldalt tépem le, és átnyújtom neki. – Fejtsen egy kicsit, vagy számoljon, amihez kedve van. – morcos lehetek, de kezd felébredni bennem a hála is az irányába. Mégsem olyan butácska, és talán megoldható, hogy ne együk meg egymást ebben a három napban. Kinyitom az újságot, és a tekintetem a hírekre vezetem. Egy kis csend, ez kellett nekem. Hamarosan megnyugszom, és a gazdasági változókkal egyetemben azon veszem észre magam, hogy a kezemet támasztom, és a velem szemben ülőt figyelem. – Mindig így összekuporodik, ha utazik? – kérdezek rá, és most megbontom a vizet is, aztán kinézek az ablakon. – Legalább New Yorkot már elhagytuk. Merre járt Amerikában belül? – teszem fel a kérdésemet két korty között.

Ha túlságosan kimerült voltam, a legtöbbször sikerült elaludnom a repülés közben, hiszen New York és London mégiscsak majdnem nyolc órányi távolságra voltak egymástól. A tökéletes időjárási feltételeknek hála csak egyetlen egyszer csúsztam be hat óra alá a British Airlines gépét igénybe véve. Ugyanazt a fogatókönyvet követtem minden alkalommal. Először zenehallgatás, aztán azzal együtt olvasás, és valahol az ötvenedik-hetvenedik oldalnál kezdtem magam mindig rettentő fáradtnak érezni, és olyankor megadtam magam az álomnak, hogy rendszerint a gép süllyedésekor ébredjek fel a légnyomás csökkenésre.
Most még csak a zenéig sem jutottam, ráadásul előtte már megint sikeresen kezdtem belegyalogolni Mr. Cowen nyugalmába és fodrozódó hullámként a haragját gerjesztettem, de még időben vettem a lapot, és a szavai nem váltak bántóan hideggé. Nem terveztem, hogy eljutok bárki ingerküszöbére, hogy megkeressem azt a pillanatot, mielőtt még robbant volna a bomba, de nem ismertem a velem szemben lévő férfit még. Hogy mi és mikor elég nála, de a csend orvosolhatott volna mindent köztünk is, ha Shannon igyekezete nem húzza keresztül a ki nem mondott számításainkat.
Mialatt Jude az öltözetét hozta rendbe, automatikusan próbáltam a kedvében járni azzal, hogy mintha mi sem történt volna, új újság és egy teli palack víz várja majd. Nem voltam titkárnő, hogy ezeknek az alapvetően tévesen megítélt feladatkörökkel kedvezzek az sztereotípiáknak, de talán azzal lágyíthatnék az idegességén. Épp, hogy csak áthúztam a még mindig finoman puha kék takarót a csípőmön, hogy csak egy egészen pici sarok takarja a kellemes levegőben a testemet, Shannon már le is lécelt mellőlem. Végtére is kedves volt és segítőkész, amikor az új tárgyakat kértem tőle, nem hibáztathattam, ha tovább indult volna segíteni az ügyvédnek, akinek a szavai ostorcsapásként értek a távolinak tűnő gép zajain túl. Még én is megfeszültem az ülésben, nem hogy Shannon... aki csak egy sajnálomot nyüsszentett egészen halkan. Aprót nyelve fészkelődtem kicsit a fotelben, amikor megjelent Mr. Cowen előttem, a kérdésére pedig csak egy bólintással válaszoltam. Felesleges lett volna megint egy hosszabb monológot lefolytatnom, mert amúgy sem örült annak, hogy én meg magamhoz képest is igen sokat beszéltem neki. Nem volt nagyon dialógus. Főleg Jude miatt, és ha rám azt lehetett mondani, hogy antiszociálisan éltem a mindennapjaim egy részét, ő sem volt különb. A telefonom ismételten a kezemben volt, hogy kiválasszam a programot, és végre tudjak zenét is hallgatni, de a papír sercenő, eltépő hangjára Jude felé pillantottam, és már majdnem kicsúszott az is, hogy nem kellett volna megrongálnia a papírt, bőven ráért volna, el tudnám magam foglalni, amikor ehelyett csak a szokásos hagyta el a számat.
- Köszönöm - szerény mosoly volt csak a részemről, a tanácsot pedig megfogadva hagytam is a zenét egyelőre, de a táskából előkerült Jane Austin könyve, de csak azért, hogy alátétként, kemény fedelével alapot biztosítson a négyzet alakú rejtvénynek. Rövid kutakodás után már a golyóstoll sercegett serényen az újság lapján, sorra kerültek bele a négyzetekbe a megfelelő számok. Némely kisebb négyzet helyett a sorokra és oszlopokra koncentráltam, hogy ott jelenjenek meg a számok egy a megfelelő sorrendben. Alig pillantottam fel közben a férfire, és ki is zökkentett, amikor helyettem ő szólalt meg, csak egyetlen másodperccel késlekedve abban, hogy felnézzek rá. A kérdése még inkább meglepett, összevont szemöldökkel pillantottam végig magamon aztán, s valóban igaza volt.
- Kényelmes így egyelőre - a csupasz combjaimról visszavezettem a férfire a tekintetem. Csak a könyv takarta azokat, mert menet közben kezdett már egészen melegem lenni a takaró alatt, így az begyűrve a mögöttem lévő sarokban várta, hogy használják ismét. - És nem zavarok. Így oda teszi a lábát, ahova csak szeretné, nem lesz kényelmetlen Önnek sem - azt csak nem oszthattam meg vele, hogy alvás közben is elfértem volna akár egy kiságyban is, mert nem terültem szét úgy a matracon, mint egy kidöglött béka. - Ha megunom ezt a pózt, úgyis másképp ülök majd - döntöttem oldalra a fejem kissé, de a nyugodt mosoly most őszinte volt, ami megjelent az arcomon. Nem fenyegettem, de elalváshoz is épp eleget mocorogtam. Ülni sem tudtam tartósan ugyanúgy órákon keresztül. Már épp visszatértem volna a számokhoz, amikor ismételten megszólalt. Noha eddig sem akaródzott róla elvezetni a tekintetem. Jó, mondjuk, hogy hazudtam.
- Nem sok helyen jártam még itt. A deep dish pizza miatt jutottam el Chicago-ba, már nagyon rágták a fülem amiatt - pillantottam el a férfiről a cipőkbe bújtatott lábfejei felé. Becca barátnőm mániája a pizza, de inkább már fétisnek mondanám. - És úgy egy évvel ezelőtt egy hónapos szabadságon voltam. Washingtontól Philadelphián át, csak érintve New York-ot egészen Bostonig jutottunk - akadtam el egyetlen pillanatra. - ... a volt párommal - rándult meg apró mosolyba fordulva az ajkam. - Eleinte ragaszkodtam ahhoz, hogy autóval menjünk, de végül beadtam a derekam és motorjával fedeztük fel a keleti partot. Nagyszerű volt - hiába, hogy már nem voltunk együtt, ez az egy hónap vele kellemes emlék marad mindig is. Elfektettem a könyvre fektetett papíron a tollam, de hetykén fogtam még, mert nem akartam, hogy elguruljon, leejtsem, eldobjam, bármi ilyesmi. Jobb volt a biztonság.
- Mikor utazott utoljára úgy, hogy nem munka miatt tette? Pusztán szórakozásból? Ez az út sem kikapcsolódás, Mr. Cowen - tettem hozzá egy mosoly kíséretében, mielőtt még San Francisco-t rávágná. Dolgozni fog, keményen fog küzdeni azért, hogy az övé legyen a hőn áhított majdani versenyló.
- Van olyan hely, ami a szívének kedves? - érdeklődtem, mert szerettem volna tudni, hogy hol érzi magát otthon. Hogy hol van az a hely, ahol az idegességgel eltelt pillanatai nem befolyásolják a nyugalmát.

Az idegességem nem apadt, és egyre jobban meg voltam győződve róla, hogy nem is fog, ha még egyszer valaki bocsánatot kér, vagy rám tapad. Nem nyújtottam el a kijövetelemet a mosdóból, eleget időztem odabent, hogy rendbe szedjem magam, és átvegyem a száraz ingemet. Az előbbinek úgyis száradnia kell, pedig nagyon szeretem, és jobban örültem volna, ha abban landolhatok. Nem tudnám megmondani, hogy miért ragaszkodtam egyes darabokhoz, de ahogyan az újságolvasás is szent időtöltésnek számított, úgy voltam az öltözködéssel is. Rengeteg öltöny, és ing lógott a gardróbomban, de csak keveset tekintettem kedvencnek, és vettem fel több alkalommal is. Valószínűleg mindegyikhez kötődött egy megnyert ügy, vagy egy mélyebb tartalmú esemény, esetleg szomorú pillanat, de mivel ezek meghatározóak voltak az életemre nézve, ezért nem is akartam megválni tőlük. Az emlegetett vizes ing akkor volt rajtam először, amikor megtudtam, hogy az édesapám már nem tudja ellátni magát, és találnunk kell neki egy otthont, ahol gondját fogják viselni. Nem örültem neki, de emlékszem, hogy apa végigsimított a mellkasomon, és elmosolyodva jegyezte meg, hogy egy hasonló inget viselt ő is, amikor megismerte az édesanyámat. Ugye ezeket a perceket és emlékeket nem tudjuk befolyásolni? Nekem szent volt, és szerettem volna megőrizni legalább ennyit apám helyett is. Az alkaromra fektetett darabra ügyelek, de amint kilépek az utastérbe, már száguld is felém a szőkeség, és minden előjel nélkül, szinte letapiz. Nem szeretem, ha engedély nélkül érnek hozzám, és nem is tolerálom túlzottan, szóval meglesz az eredménye a kis baklövésének. Automatikusan fogok rá a kezére, nem vagyok gyengéd, de még kedves sem. Érződik belőlem a fölényesség, a bizonyítéka annak, hogy most túl messzire ment a stewardess, és jobban járt volna, ha nem avatkozik közbe, csak elvonul. Látom a tekintetében az ijedtséget, ezért még időben észbe kapok, és útjára bocsájtom, de több időt nem szentelek neki. Fellélegzem vagy micsoda, hogy végre leülhetek, de ekkor tűnik fel az új újság, és az üveg víz. Ms. Fraser-re vezetem a kékjeimet, és megérdeklődöm, hogy neki köszönhetem-e a kis ajándékokat, vagy engesztelést. Nem tévedtem, és ha bár szavakkal nem fejezem ki a hálámat, azért odaadom neki az újság végén lévő rejtvényt, és hátradőlve, most már lehiggadva merülök bele a gazdasági hírekbe. Néhány perc magányra vágyom a világgal kapcsolatban, és ebben most nem gátol meg senki. Elolvashatom a nekem szánt sorokat, és ha valaki ismer, akkor tudja, hogy most már nagyobb baj nem érhet reggel, mert kávét immár két alkalommal is ittam, így csak a landolás marad hátra. Elmosolyodom magamban, és felpillantok, mert egyszerűen nem tudok elszakadni a velem szemben ülőtől. A farkam megint áll, és nem a szőkeségre, hanem erre a nőre, aki az egyik pillanatban kihoz a sodromból, a másikban meg az agyamban már meg is keféltem. Nem szép a kifejezés, de férfiból vagyok, és tudom, hogy milyen az, ha valakit elképzelek meztelenül, és most pontosan ez történik. Megkérdezem, hogy nem kényelmetlen-e az ülés, mert úgy maradt már egy jó ideje. Össze van gömbölyödve, és élvezi az utazást.
- Nekem nem kényelmetlen ez a pozíció, és a lábam is elfér bőven kettőnk között, azért nem vagyok olyan nagy, ahogyan maga fogalmazott, hogy kitúrjam a helyéről. – most először láthatja, hogy képes vagyok a szójátékra, meg egy kis humorra is fogékony vagyok. Megint eltelik egy kis idő, nem mondom, hogy zavarba a beszélgetésünkbe beálló szünet, de kénytelen vagyok rákérdezni, hogy merre járt már, miközben kortyolok egy párat a vízből, és oltom a szomjúságomat. Figyelemmel hallgatom, amit előad, és a helyeket is jegyzem a fejemben, de a párjára nem teszek említést. Ezek szerint nem ártatlan, és ez egy jó jel, hogy volt már kapcsolatban, mert akkor lesz némi tapasztalata, hogy miképpen ismerje ki a versenytársaimat a hétvége alatt. A nők okos játékosok, és nekem partnerre van szükségem ebben a játékban, ami előttünk áll.
- Egészen sok helyen járt Ms. Fraser… - felelek neki, majd a szemébe mélyedek, miközben a borostámon húzom végig a kezemet. – Chicagó-ban születtem, nekem az az otthonom, de már jó ideje itt élek, és dolgozom is. Sok helyen jártam, de az egyik ilyen, ahol magam lehetek, az Las Vegas…tudja a kaszinók. – vigyorodom el, aztán egy kis időre elhallgatok, mert elgondolkodtat a kérdése. – Hát igazából egy lakatlan sziget felelne meg az igényeimnek, ahol nem kell ötpercenként telefonhívásokra reagálnom, és nem zavarnak meg a napi rutinomban. Ha tehetném, akkor elmenekülnék a világ szeme elől, legalább egy kis időre. A helyszín nem is lényeges, csak magam lehessek. – nézek ki az ablakon, és most hátradőlök, az újságot összehajtva, az üveget meg eltéve. – Európa más világ, mint ez itt…lehet oda is tennék egy körutat, vagy vennék egy hajót, és azzal járnám be…szeretek vitorlázni. – osztom meg vele a véleményemet.

Nem kellett kétszer mondani, ha nem vágytak a társaságomra. Túlságosan is hozzászoktam a magányos percekhez, függetlenül attól, hogy tulajdonképpen az egész életem szociális alapokon nyugodott. Amikor kiderült az öcsém betegsége, napokon keresztül szinte mindenhova el akartam őt kísérni, mert rettegtem attól, hogy baja esik, és amikor túlságosan is lelkesen mentem előre, hogy a mosdó ajtaját kinyissam neki, rám förmedt. Férfi - mindezt a maga pár évével kijelentve, nem kell, hogy a nővére lássa, ahogy vizelni próbált. Beláttam, hogy igaza volt, de azért miután becsuktam az ajtót sem mentem távol a fürdőszobától. Nagyjából egy hétig bírta az anyáskodó mivoltom, azóta zárja a hálószobája ajtaját.
Az aggódásom lassan átfordult a háttérben rejlő figyelemmel kísérésbe, a rengeteg kérdésem pedig elapadt, hogy inkább csak a pozitív gondolatokat osszuk meg egymással, s mindezek közben egyre több időt töltöttem egyedül is. Felhasználtam az áldásos perceket arra, hogy feltöltődjek, hogy az aznapi rengeteg nehézséget és lelki terhet feldolgozzam egy-egy könyv társaságában, vagy épp a zene dallamaiban rejtsem el őket. Nem tartott sokáig a pillanatnyilag felhorgadó haragom, képtelen voltam nehéz szívvel gondolni másokra. New York sem volt másabb, mint Anglia, a viselkedésem mindkét országban ugyanazt a sémát követte.
Mr. Cowent pedig hagytam, hogy a jelzésének eleget téve neki is meglegyen a maga világa és én is elmerülhessek a sajátomban, de a közelmúlt ellenére ő bírta kevésbé a csendet kettőnk közt, ami őszintén meglepett, és a kérdésre adott válaszomra nem hagyta magában a replikát, amire már szélesen elmosolyodva reagáltam.
- Nem túr ki.. Én sem érzem magam olyan nagynak, hogy ne férnénk el ketten itt - nyaltam meg az alsó ajkam, miközben a mosolyom kitartott, ahogy a szemben ülő arcvonásait figyeltem. Megmozdultam hát, de ahelyett, hogy a talpaim a padlót érték volna, törökülésben helyezkedtem el, a könyvet ráhelyezve a bokáimra, az ölembe húztam a vizet is, a táskát viszont így a szandálom mellé helyeztem, le, a gép padlózatára, úgy, hogy azzal még csak véletlenül se akadályozzam az ügyvédet. Elégedett mosoly jelent meg az arcomon a pozícióváltást követően, de ahelyett, hogy mindenki visszatért volna a maga elfoglaltságához, megint csak Jude nem bírta sokáig, amire már-már jókedvű, nyílt arckifejezéssel reagáltam. Nem is mertem belegondolni, hogy milyen magasságot értünk el, a mellettünk elsuhanó bárányfelhők habjai itt-ott eltakarták az állam határokon átívelő domborzatot is.
Nem kedveltem, ha túlzóan nagy figyelem irányult felém, de én szerettem nézni másokat. Rengeteg minden kiderült az emberek testtartásából, abból, ahogy mások felé nyitottak, és azt pedig különösen kedveltem, ha nem beszéltek bele a mondandómba, de természetesen ezt a tiszteletet én is megadtam másoknak. Vajon hányszor lesz képes meglepni a férfi? Ismertem egyáltalán minden akcentust? Meg tudtam különböztetni a Nagy-tavak akcentusát a már NYC-ben születettekétől? Nem gondolkodtam ezen túlságosan sokáig, helyette minden figyelmem a férfinek szenteltem, el is mosolyodva a kaszinók említésén. Tipikus. Ha tippelhettem volna, órákon keresztül képes lenne a Las Vegas-ban folyó legális szerencsejátékról beszélni, és ez szórakoztat.
- Csak azért képes elutazni odáig? - bukott ki belőlem a naivnak tűnő kérdés, amire már tudtam, igazából mi a válasz. - Online pókerezni is szokott? Vagy inkább a személyes megjelenés híve és Vegast választja? - kíváncsiskodtam. Nem voltam vele most elutasító, hiszen róla volt szó és nem arról, hogy én mire lehetnék képes. Nem arról volt szó, hogy a fejlődést ne tartottam volna fontosnak, de csak az é saját ütememben szerettem azt, megfeszített tempóra, mások által diktált tettekre, amit rám kényszerítettek volna, nem vágytam. Az érdeklődésem megmaradt és eleget is tettem a kíváncsiságomnak a következő kérdéseimmel.
A válaszára nem voltam felkészülve, egy halk, rövid nevetés még a szavai közé is ékelődött. Mi a fene? A jókedv megmaradt, ugyanakkor elgondolkodtatott is mindaz, amit mondott. Nem őt nevettem ki, egyáltalán, csak.. érdekes volt, hogy az amúgy népszerű férfi is inkább elbújna minden és mindenki elől. Ha eddig nem is döntöttem a fejemet a támlának, kiszedtem a hajgumit a barna tincseim közül, bal oldalon a mellkasom elé engedve a lanyha hullámokat, vékony csuklómra görgetve fel a fekete gumit. Ha landoltunk, még hasznát fogom venni. Hogy megszüntettem az akadályozó tényezőt, végre a fejtámlához illesztettem a kobakom, úgy figyelve a férfit és az újabb információit. Akaratlanul is mosolyt csal az arcomra a szavaival.
- Tulajdonképpen ezen a hétvégén megtehetné, hogy maximum csak a családtagjaival tartja a kapcsolatot és a mindennapokat a háta mögött hagyja. Tudom, hogy nem lakatlan szigetre készülünk, és Wilson labdája sem lesz - haraptam be az alsó ajkam egy pillanatra sem, ahogy Tom Hanks filmjének egyik hírhedt jelenete elevenedett meg előttem, szórakozottan simítottam végig a csupasz bőrömön a térdem mentén - .. de talán ez lesz most a legközelebb ahhoz, amire vágyna. Nem mellesleg... ha pár napra el szeretne mindenki elől bújni, az csak Önön múlik - nem zavart a már megszáradt kócos haja. Vagy az, hogy ez az ing teljesen más benyomást keltett vele kapcsolatban, mint az előző. - Miért nem tette meg eddig? - tényleg érdekelt, hogy egy ennyire független és magabiztos férfi miért nem lép le csak úgy, ha arra van igazán szüksége. Hogy ne csak mindig Mr. Cowent lessem, mint valami őrült megszállott, a vizes palackommal szórakoztam egy ideig, le is csavarva a kupakot róla, de mielőtt még ittam volna, muszáj voltam megjegyezni valamit.
- Úgy tűnik, hogy a vitorlázás közös érdeklődési pontunk. A nagybátyámnak több hajója is van Brightonban, bérbe adja őket általában, de a kedvencére csak azok léphetnek, akiket kedvel - nevettem el magam. Mrs. Jones már évek óta rágja a facér nagybátyám fülét, próbálja neki a szépet tenni, csak hogy felléphessen a Leviathan padlójára. Nem csodáltam, maga a hajó többe került, mint az itteni életem pénzben kifejezett értéke. - Szóval elég szűk körről beszélünk, és már egészen kicsi koromban nyúztam őt, hogy hadd menjek vele, apám pedig megeskette az öccsét, hogy nem pottyanhatok a vízbe. Mára már kérnem sem kell, bármikor odaadja bármelyik hajóját, ha elutazom Brightonba - meséltem Jude-nak az otthoni dolgokról egy picit, talán túlságosan is személyes alapokra helyezve mindezt, de már késő bánat volt. Zavartan elpillantottam a szeméről, mert nem volt egyáltalán kíváncsi, mármint nem kérdezett, de belőlem úgy dőlt a szöveg, mintha az életem múlt volna rajta. Szusszantam egyet. - A Földközi-tenger ideális lenne egy hosszan tartó útra, rengeteg csodás szigete van, érdemes lehet belevágni - biztattam a férfit mosolyogva. Valahogy sejtettem, hogy ez a terve csak terv szinten marad, mert neki is szinte az első volt a munka. Igényelte, hogy dolgozzon, hogy ne lógassa a lábait még egyetlen szabad órára sem szinte. Vajon neki mit jelentett a pihenés? Mit tett azért, hogy túllendüljön a nehézségeken? Végre eljutottam addig, hogy igyak, az üveget a számhoz is emeltem volna, ha a gép nem rándult volna egyet az újabb széllökéstől, így szerintem már sejthető, hogy mi történt. A víz bukfencet vetve a műanyagban a szám helyett a felsőmön.. vagyis inkább az alatt folyt végig a bőrömön a kulcscsontomtól a hasamig, a hidegre meg még úgysem voltam felkészülve, ezért előbb megrezzentem a nyirkos érzésre, aztán meg felnevetve a bénaságon tartottam el magamtól az üveget és itattam fel az anyaggal a bőrömről a vizet. Csoda, hogy a bugyimig nem ért el a nedvesség.
- Kezdem azt hinni, hogy Mr. Hampton ezeket direkt csinálja - vigyorogva ráztam meg a fejem, rácsavartam a kupakot az üvegre, és felkászálódtam, hogy a poggyásztartóból előrángassam a bőröndöm, de szerencsére Mr. Cowen annyira ügyelt arra, hogy tényleg fent legyen, biztonságban, hogy a fogantyúját csak ujjbeggyel értem el, de kihúzni a súlya miatt már nem tudtam. Még úgysem, hogy lábujjhegyen matattam felfelé.
- Megtenné, kérem, hogy leveszi a bőröndöm? - pillogtam el az említett férfi felé, miközben a blúzt néha elhúzgáltam a melltartómtól, amire az ing anyaga kezdett rátapadni. A fenébe is! Ha a bőrönd már a fotelben nyugodott, már cipzároztam is ki azt, egy köszönöm kíséretében, és.. - Hmmm - szemeztem a kettőnk elé táruló látvánnyal. Voltam olyan jófej, hogy a púderszínű csipke melltartóm mosolygott ránk a ruhakupac tetején. Szóval csak egy kicsit tolva arrébb az útból nyúltam egy fekete, egyszerű trikóért, és már csuktam is vissza a bőröndöt, hogy végre meglátogassam a mosdót én is.

A csend sokaknak problémát jelent. Nem tudom elégszer megemlíteni, hogy azzal nem sokat érnek el nálam, ha az üres hézagokat kitöltik, és valakiből állandóan ömlik a szó. Hol marad a pszichológia, egy kis testbeszéd, vagy egyáltalán a türelem, és a kivárás arra, hogy az ember a maga tempójában reagáljon le valamit? Nehézkesen ment, hogy megtaláljam a közös hangot a velem szemben ülővel, de fejlődést mutatott, és most már azt éreztem, hogyha így haladunk, akkor a hétvége nem lesz elviselhetetlen. Tisztában voltam vele, hogy, ha tehetné, akkor be nem állna a szája, mert az előző alkalmakkal is pontosan ezek miatt lett véleménykülönbségünk, és feszültség is, de ha a kellő mennyiségben tálalja a mondandóját, akkor egészen kellemes társaság. A szőke stewardess nem nyerte el a tetszésemet, kerültem is a vele való szemkontaktust, és most inkább az újságomra, és a vizemre koncentráltam. A gazdasági hírek elolvasása a napi rutinom részét képezték, ezért csak akkor válhattam igazán nyugodttá, ha nem akadályoztak meg benne, és elvégezhettem a magam ritmusában a teendőket. Berögzült szokások rabja voltam, már nem a fiatalkori énem dominált, eljárt felettem az idő, és a negyvenhez közeledve már nem olyasmik foglalkoztattak, mint tíz évvel ezelőtt. Láttam a céljaimat, nem kerestem az utamat, mert már ráleltem, és ennek alapján terveztem a jövőmet is. Nem alakulhatott úgy az életem, hogy pénz nélkül maradjak, még akkor sem, ha többet költöttem kártyázásra, és lovakra, mint szerettem volna. Egy gyermek apukája leszek, felelősségteljes felnőtt, akinek több mindenkiről kell gondoskodnia. Az ügyvédi fizetésem a hat számjegyű összeget is meghaladta, nem tagadom, hogy bővelkedtem anyagi javakban, de okosan használtam fel őket, és néhányat befektetésként könyveltem el. Nem kedveltem túlzottan a készpénzt, nagyobb nyereséget láttam abban, ha veszek egy ingatlant, vagy egy lovat, és abban forgatom meg a leendő összegeket. Mások nem így játszottak, de én ezt láttam, és tanultam is ki. Mindenesetre jócskán elkalandoznak a gondolataim, de valahogyan mindig egy valamihez kanyarodok vissza…és az a velem szemben ülő hölgyemény. A kíváncsiságom egyre nagyobb, amint elhelyezkedik, és a könyvére fektetve a rejtvényt belekezd. Hagyom pár percig gondolkodni, de most nem bírom ki, hogy csendben maradjak. A levegőben unalmasan telnek a percek, az a hat óra nagyon hosszú tud lenni, és most az álmosságot is kiűzték a szememből, úgyhogy valamivel el kell ütnöm az időt, és miért lenne baj, ha Corával ismerkednék közben?
Szóba elegyedünk városokról, ahol járt, vagy ahova el szeretne menni, és én sem vagyok rest most bővebben kifejteni, hogy mit gondolok.
- Képes vagyok, akár több hétvégét is ott tölteni. Engem a játék kikapcsol. A kérdésére egyszerű nemmel kell feleljek. Az online játékban nincs izgalom. Szeretem magam megtapasztalni a hús vér ellenfeleket, az emberek reakcióit. Jó vagyok abban, hogy másokban olvassak, sőt mondhatni ez az egyik specialitásom. Atlantic city is játszik, azért Amerikában belül bőven akad lehetőség erre, és ha nem ezzel vagyok elfoglalva, akkor havonta, kéthavonta jönnek a lóversenyek államok szerte. – fűzöm mellé, és a palackommal szórakozom. A térdemre fektetem, hogy a hideg lehűtse odalent a kedélyeket, de még mindig nem sikerült teljesen visszanyernem a régi önmagamat. A kérdésén el kell gondolkodnom, mármint azon a helyen, hogy hol lennék szívesen. A lakatlan sziget nem áll messze a valóságtól, néha kivonulnék a társadalomból, de tudom, hogy úgysem tehetem meg.
- Naiv Ms. Fraser. Ezen a hétvégén ugyanúgy dolgozom kell, csak home office-ban, mint ahogyan tenném, és nem mentesülök a feladatok alól sem. A családtagjaim kívül az ügyfeleknek is elérhető kell, hogy legyek. Az ügyvédi lét nem az, amikor az ember kikapcsolhat, és ahogyan említettem már, ez egy üzleti út, nem szórakozni megyek, hanem vásárolni. Pontosan tudja, hogy mivel jár az ilyesmi, ha nem tévedek. A szüleitől sem állt messze a hasonló esemény, maximum kisebb volt, és nem látott bele a mélyébe, hogy mennyire sokrétű, és komoly kihívás ez. – pillantok a csuklómon lévő órára. Lassan egy órája repülünk, kezdek megéhezni, de még nem fogok szólni, örülök, hogy nincs a közelemben a szőkeség.
- Miért nem tettem meg? Nagyon egyszerű, mert nem lehet. Itt nem én szabom meg a szabadságolásomat, és így is nagy teret engedett a főnököm ezekkel a hétvégékkel. – sóhajtok egyet, és megérintem az államat, majd egy kis időre az ablakra vezetem a kékjeimet. A vitorlázás egy kellemesebb hobbi, meg is lepődöm, hogy közös nevezőre jutunk. – Igazán? Akkor a nagybátyja nagyon okos ember. Én ugyan nem tartok egyet sem, de van néhány barátom, akitől elkérhetem őket, ha éppen ahhoz van kedvem. – kulcsolom össze a két tenyeremet.
- Mikor járt utoljára Brighton-ban? Gondolom nem mostanában… - tételezem fel, és az ötletre csak bólintok. – Én északra is szívesen elmennék, külön kedvencem Skócia, de majd egyszer oda is ellátogatok. – hallgatok el, és a háttámlának döntöm a tarkómat. A terapeuta ivási sikertelensége nem lep meg, még azon csodálkozom, hogy nem esett el a két lábában, de ami ezután következik…jöhetne a pornó. A felsője a melltartójához tapad, eléggé megmutatja, hogy milyen domborulatokkal rendelkezik a kisasszony. A tekintetem el is fordítom róla, de persze, hogy most kér meg, hogy vegyem le neki a bőröndjét. A magassága nem túl nagy, alig ér a vállamig. Feltápászkodom, és leveszem neki könnyűszerrel, de már most érzem, hogy kiszárad a torkom. – Nem hiszem, de ki tudja. – felelek a pilótás észrevételre, és visszahelyezkedem a fotelomba, de kényesen ügyelek rá, hogy a térdemet átlendítsem a lábamon. A poggyászban helyet foglaló melltartó…nos felkelti az érdeklődésemet. – Szereti a barnát, esetleg ehhez passzoló formális ruhát is bepakolt? – érdeklődöm, és elmosolyodom, amikor kikapja a fekete trikót. – Kezdem azt hinni Ms. Fraser, hogy ön szeret divatbemutatózni…menjen, vegye át, nehogy megfázzon. – engedem útjára, de megbámulom hátulról, aztán intek a szőkeségnek. – Shannon legyen szíves hozzon egy üveg pezsgőt, és némi szendvicstálat, ha nem gond. – nem mer a szemembe nézni, de már intézkedik is. Nem mondok semmit, csak megvárom, hogy megterítsen közöttünk, egy rögtönzött asztalkával, és ha Cora kijön, akkor rámutatok az ételekre. – Láttam, hogy ízlett a bagett, meg a pezsgő is…fogyasszuk el, és addig mesélje csak el, hogy hol tanult meg vitorlázni…a vizet ahogy látom már szereti. – vigyorodom el sokat sejtetően az előbbi bakira célozva.

Ingoványos terület lehetett volna a szerencsejáték, hiszen az előző beszélgetéseink során nem pont ugyanazt a véleményt osztottuk a velem szemben ülővel, és azt hiszem, hogy ez volt az egyik indok, ami közénk ékelődött, mint valami áldozatára váró kaszás. Túlságosan is elutasító voltam vele szemben akkor, amit igazándiból nem is értettem. Most a kérdésemben valódi kíváncsiság rejlett, mert nem szerettem, ha valamit nem értettem, ha valamin nem igazodtam ki, és ha már itt tartunk, akkor Jude Cowen egyike azon rejtélyeknek, akit meg akartam fejteni, vagy inkább megérteni. Az indokait, a motivációját. Érdeklődve hallgattam végig a szavait, még csak közbe sem vágtam, ugyanakkor elgondolkodtatott kissé.
- Ezek szerint nem mindig ugyanazokkal kerül össze egy-egy party idejére? Mindig vannak újak, akiket próbára tehet? - nem mondom, hogy egy életem, egy halálom, az asztal mellett akartam volna megöregedni, de Edith mami mondta mindig, hogy az élet attól lesz élményekkel teli, ha nem mondok semmire sem nemet, holott a legszívesebben az ágyamban olvasva töltöttem volna minden szabadidőmet. Évekkel ezelőtt fogadást kötöttem vele, és ha bárki is azt hiszi, hogy egy hatvanas éveit vígan taposó skót hölgy ne tudna velejéig romlott lenni, az téved. A mai napig jobban bírja az alkoholt, mint én, és miatta voltam már a színpadon - karaoke bárban, és nyughatatlanul rágta a fülem, hogy járjak el karikára is, mert a rúdtánc az annyira snassz, mindezt egy karácsonyi vacsora alkalmával osztotta meg a szűk családi körben. Mind a huszonöt rokonom szinte fulladva-félrenyelve fogadta a téma fejtegetését, aminél nem csak hogy én égtem, mint a Reichstag, de néhány férfi családtag is fülig vörösödött. Szerencsére a szexuális életem nem került terítékre. Akkor.
A fejtegetésemre adott hosszasabb válasz során is a férfit figyeltem, ám nem értettem vele egyet. Nem voltam naiv. Csupán szerettem hinni abban, hogy létezik egy olyan világ, ahol az emberek nem bántják egymást, ahol nem azzal jutnak előrébb, ha másokat, ha világ-világtalant önző módon eltaposnak. Hittem a jóságban, abban, hogy olyan pozitív értékek is rejtőztek minden emberben, amit nem akartak a felszínre hozni mindenki előtt. Lehet, hogy naiv voltam.. Jude szemében, de szerintem csak pozitívan gondolkodtam. Na jó, egy kicsit talán tényleg naiv voltam, mert soha, egyetlen egyszer sem létezett olyan utópia, ahol mindenki boldog lett volna, gondtalan, tiszta. Habár komoly és felelősségteljes életet írt le, olyan állással és szenvedélyes munkavégzéssel, ami illett hozzá, én mégsem bírtam már az ügyvédet figyelni a végére már.
- Sajnálom - szaladt ki a számon, és mielőtt még felháborodott volna, gyorsan folytattam is - azt leginkább, hogy igazán sosem tud kikapcsolódni. Megmaradni csak önmagának, mert mindig mások problémáinak megoldásán kell rugóznia. Most már értem, hogy miért választana egy szigetet, ahol csak Ön lenne - osztottam meg a véleményemet, ha érdekelte, ám olyan mókuskerék részese volt, ahonnan úgy tűnt, igazán még nem is akart kiszállni. Hajtotta a munka, az állandó pörgés, és talán attól elégedettnek is tűnt, hogy számított az sokaknak, amivel foglalkozott, és talán elértünk ahhoz a ponthoz, ahol nem egy önző, mindig-az-enyém-az-utolsó-szó típusú férfinek láttam Jude-ot. Azt hiszem, hogy ennyi sajnálkozás elég is volt, mert ez felért szerintem nála egy bocsánatkérés-hadjárattal, amit úgy tűnt, nem preferált és nem is kedvelt igazán. Próbáltam kedvezni neki és nem felidegesíteni, met inkább egy nyugodt Mr. Cowent kívántam a társaságomban, mint egy idegeset. Nagyot lehet esni ilyen magasról.
- Úgy másfél évvel ezelőtt voltam otthon utoljára egy hetet, ami soknak tűnik, de igazából semmire sem elég  - sóhajtottam fel halkan. Az megint más kérdés, hogy kicsivel több, mint egy hét múlva repülök haza három hétre. Alig vártam, már számoltam vissza a napokat. Hiányzott az öcsém, az otthon nyugalma. - Mindig kell neki csinálnia valamit. Nem bír megülni a fenekén Henry - mosolyogtam el, de azzal, hogy Skóciát említette, nagyjából megrökönyödve figyeltem őt, aztán már meg is változott az arcom, szélesedő mosollyal figyeltem az ügyvédet. - Mr. Cowen! - szólítottam meg. Vagy inkább fel?! - Maga játszik velem... remélem sejti, hogy skót felmenőim vannak... - kongattam meg a harangot, a nyilvánvalót a vezetéknevem miatt. Most ezzel mit is akartam? felajánlani magam, mint túravezető? Fordító, ha esetleg a skót gael nyelvvel találkozna? a részemről ez függőben maradt, mert természetesen nem bírtam ki, hogy egyszer ne bénázzak, de hé! Most nagyon nem én tehettem róla, hanem Hampton és a légörvény, aminek a levét persze ki más, mint én ittam volna meg?! Naná! A víz egyik tulajdonsága, hogy nedves, szóval ha valakit leöntenek vele, akkor az folyik.. mintha muszáj lenne, és most én voltam az adós azzal, hogy csupa vízben úsztam, már a ruhám, de persze sikerült annyira törpére nőnöm, hogy még bottal se tudtam volna megpiszkálni a bőröndöm, ezért is kértem meg Mr. Cowent, hogy segítsen. Holott emlékeztem, hogy azt mondta, ő ugyan nem ér hozzá a poggyászomhoz, ha egyszer már felpakolta. Egy köszönömmel azért még lereagáltam a segítőkészségét, de aztán a melltartó látványára még képes volt rá is kontrázni, amire csak pislogtam kettőt, mire felfogtam, mire is akart célozni.
- Igazából.. hát nélküli ruhát hoztam a vacsorára. Ahhoz meg nem passzol ez a melltartó, Mr. Cowen - pislogtam rá bociszemekkel. Miért is kell nekem ennyire őszintének lenni? Istenem, hát sose képes befejezni?! Tovább feszítette a húrt, mire zavarba jöttem, és még válaszolni is elfelejtettem. Nem mutatok én be semmilyen divatot sem, csak tényleg nem lenne jó talpig nedvesen üldögélni a társaságában órákon keresztül. Egy torokköszörülés után, megsemmisülten zárkóztam be a gép mosdójába, miután visszavettem a szandálom. Odabent nem csak az ingtől szabadultam meg, hanem majdnem félpucéran a kis rövidnadrágot is letoltam, hogy áldozhassak a porcelánok anyjának, már ideje volt. Bőven sok volt a három pezsgő, előtte a kávé.. rengeteg folyadék. Kézmosás, arcmosás, aztán meg a papírral némileg meg is törölgettem a mellkasom, de nem lettem szárazabb, inkább csak magamra húztam a trikót, annak alját betűrve a rövidnadrágba, és már kint is voltam. Egy rögtönzött felhők feletti piknikre értem vissza, miközben az ingem a fotelem támlájára pakoltam, hogy kilógva magát száradjon, visszazuttyantam a fotelbe, óvatosan, nehogy felborítsak bármit is. Jude igyekezete és kedves gesztusa megmosolyogtatott, és ha már szabad volt, akkor a borpárlat helyett a kis szendvicskatonáért nyúltam, belepillantva a kék szemekbe.
- Még több pezsgő? Szeretné, hogy leguruljak a lépcsőn, ha landolunk? - nevettem el magam, az ölembe húzva a kezem, benne a kicsi szendviccsel, de jókedvű mosollyal emeltem fel a számhoz a falatot, és tüntettem el is azt, miközben kibújtam a szandálból, törökülésbe helyezkedtem megint, de a hátam egyenes volt, habár nem dőltem neki a támlának. És ha már meg kell vele osztanom valamit magamról, akkor nem lehettem adósa. - Nem számolhatok be sem kalózokról, egyáltalán nem izgalmas... egyszerűen csak megtanultam a vitorlázást. Ha tudná, hogy mennyit szenvedtem a tengerészcsomóval?! - vigyorodtam el, meg is rázva a fejem. Henry már a fejét fogta a tizedik próbálkozásomra. A huszadikra már megunta és belevágott a vízbe, mire ázott tyúkként másztam fel a hajójára. A következő alkalommal már sikerült az a nyomorult csomó.
- Még miről kell tudnom Önnel kapcsolatban? - döntöttem oldalra a fejem, miközben a férfit figyeltem az ételek és ital felett. - Lovai vannak, állandóan dolgozik, spanyolul is beszél, szereti a szerencsejátékot, sushi imádó, van egy öccse, vitorlázik, de közben meg lakatlan szigeten akarna megöregedni. Egyedül - fejeztem be, inkább kérdésként függött köztünk ez az utolsó szó. De persze, ha már valaki lakatlan szigetre akar menni, ott maximum csak a kecskemekegést és vízhullámzást akarná barátnak. Hezitálva, de egy újabb falatért nyúltam, éhes voltam az elmúlt napok koplalása miatt. - Tippelhetek? Biztosan gyűjt valamit.. Óra... nyakkendő, öltöny? Mandzsettagomb? - pillantottam végig a férfin jókedvűen, már amit láttam belőle. Határozottan az ő színe volt ez a kék árnyalat is. A francba is, hogy neki minden jól állt?!

A kártyázás, és más szerencsejátékok ki tudnak kapcsolni, akkor nem kell másra figyelnem, csak arra, hogy nyerjek. Az agyam üresjárat, dolgozik bennem az adrenalin, és ezt az érzést nehéz lenne elmagyarázni. Szeretek veszélyesen élni, természetesen megvan a felelősségteljes oldalam is, de nem tagadhatom le az üzleti partnereim mivoltát, és akadnak bőven közöttük rosszak is, sőt még az alvilág nagy urai között is megfordul „pár barátom”.
- Újak mindig jönnek, de van egy kialakult köröm, akikkel játszom. Vegasban általában csak ismeretlennek sodor össze az élet, de idehaza zárt ajtók mögött a megszokott társaság fogad. Bekerülni nem könnyű, és bent maradni sem, de igen…élvezem. – avatom be ennyibe, és már ez is több, mint amennyit megosztanék vele az előző esetekből tanulva. Amikor kedves próbálok lenni, akkor valami a visszájára sül el, és képtelen vagyok megnyílni. Nem mondanám bonyolult embernek magam, csak nem szeretem, ha én vagyok középpontban, vagyis pontosabban a magánéletem, ahova kevés embernek van bejutása.  Furán hatnak rám Cora szavai. Miért kell sajnálnia? A kifejtésen nem lepődöm meg, mert sosem gondoltam volna, hogy egy elveszett lélek lennék. – Nem kell sajnálnia Ms. Fraser. A munkámmal együtt jár, hogy másokon segítek, és igen szívesen elmennék arra a lakatlan szigetre, de azzal is beérem, ha elolvashatom a reggeli híreket a Times-ban, és nem zavarnak meg közben. – nincsenek nagy igényeim, és ég hosszan nézem a nőt. Csupa jóság, és kedvesség, csak azt nem veszi észre, hogy nem mindenkinek van erre szüksége, mondjuk nekem. Borzalmasan utálom, ha lenéznek, vagy olyan véleményt nyilvánítanak rólam, ami nem fedi a valóságot. A meneküléssel már felhagytam, a problémák nem oldódnak meg, ha elzárkózom előlük, és néha egy kis csend is csodákra képes, de úgy tűnik, hogy neki már a fejében egy elképzelt képe van rólam, és a megmentésre váró férfi vagyok, akinek csupa jóság lakozik a szívében, Ha tudná, hogy képes vagyok ölni is, akár verekedni, akkor nem gondolná ezt rólam. Még nem találkozott a rosszabb énemmel, és remélem nem is fog. Nem kell megismernie még ennél is jobban, elegendő, hogy velem jött, és igyekszem kényelmesebbé tenni neki a következő három napot, megtartva a három lépés távolságot közöttünk. Az állam alatt támasztom meg a kezemet, és szemlélődöm körbe. A háttérben tevékenykedik a stewardess, bízom benne, hogy nem kíséreli meg még egyszer, hogy hozzám érjen, mert panaszt fogok emelni ellene, és akkor leshet, hogy miért veszítette el a munkáját. A szó a barnára terelődik át, de most rajtam van a sor, hogy visszakérdezzek. – Másfél éve nem járt otthon? – nem tudom elképzelni, hogy ne akart volna hazamenni. Nem volt rá elég pénze, vagy a munka szólította el ide? – Akkor ideje lenne, ha Ön is kivenne egy kis szabadságot, és nemcsak nekem ajánlaná fel az ötletet. Rengeteg idő, és ennyi ideje nem is látta az öccsét? – tisztában vagyok vele, hogy mennyire személyes jellegű a kérdés, de nem hagyhatom figyelmen kívül, hiszen ő mesélte nekem, hogy mennyire beteg. – Ó, akkor az más. – nyugszom meg, mikor közli velem, hogy mégis hazamegy, de ekkor esik le, hogy jó hosszú ideig nem fogom látni, ha ez összejön neki, de mégsem teszem szóvá.
- Tudom, hogy skót felmenői vannak Ms. Fraser, megjegyeztem. Nem játszom Önnel, de vonz az ottani érintetlen természet. Talán egyszer a világ másik végén futunk össze. – nem forszírozom, hogy tartson velem, és nem is gondoltam bele, hogy mi ketten menjünk oda, ez csak egy álom, és egy ideig az is marad. Mallorie mellől nem indulhatok hosszabb utazásra, ami annyit jelent, hogy az Államokat sem fogom elhagyni. Ez is felér egy kisebb szívinfarktussal, de Sawyer mellett jó kezekben van, és így nem kell állandóan telefonálgatnom sem. Az öcsém majd jelentkezik, ha nagyobb probléma történne. A vizes incidens most nem velem esik meg, hanem a velem szemben ülő lánnyal. Mondanám, hogy a pilóta tréfál, de nem. Az átöltözés elkerülhetetlen, én csak jókat mosolygok, de közben érzem, hogy egyre szűkebb odalent a hely. Felállok, amikor a segítségemet kéri, és le is veszem neki a bőröndöt. A csomag tetején máris egy melltartó köszön vissza, ezért elfordítom onnan a tekintetemet, és megpróbálok valami csúnya dologra gondolni.
- Igazán örülök neki, hogy ezt megosztotta velem, de az lenne a legjobb, ha bemenne a mosdóba és átöltözne, nemde? – terelem el, így ha egyedül maradok, akkor kicsit fellélegezhetem. Szükségem van egy italra, intek is a szőkeségnek, hogy terítsen meg, amíg visszaér a vendégem. A terülj, terülj asztalkám rendesen néz ki, el is lopok egy mini szendvicset, és lenyelem. Corára nem kell sokat várnom, és már vissza is jön hozzám. – Csak egy kis nassolni való. – fejezem ki a véleményemet, de nem kontrázok rá a kijelentésére. Nem bírja az alkoholt, ez már lejött. A magaméból kortyolok egyet, és őt nézem közben. – A tengerészcsomó nem könnyű művelet, de figyelemreméltó, ha hölgy létére képes megcsinálni. – vigyorodom el, és a háttámlának döntöm az üstökömet. – Hát beszélek spanyolul, franciául, oroszul és kínaiul, illetve most ismerkedem az arabbal. Nem egy öcsém van, hanem kettő, és nem egyedül akarok megöregedni, de elég sok minden stimmelt már. – mosolyodom el, és lehajtom a fejemet, miközben a borostámon szántok végig. – Lovakat gyűjtök Ms. Fraser, és néhány inget…de ennél többet nem. Talán a nyelvvizsgát. – heccelek vele. – Ön hány nyelven beszél? – kérdezek vissza, és töltök mindkettőnknek egy kis pezsgőt.

Ki sem kellett mondania, hogy ez tulajdonképpen egy elit klub, ahova neki volt bejárása és még pár szerencsés tagja volt eme közegnek, akiket valószínűleg így vagy úgy bizonyára ismert. Mint ahogy a lótenyésztők is ismerték egymást, azt, hogy milyen vérvonalat akartak megerősíteni és ha már öt éve nem is voltam teljes mértékben részese apám munkásságának, a kérésemnek eleget téve minden egyes lovunk helyzetéről tudtam. Talán amiatt váltam érdeklődővé, mert nem éreztem a kényszerűséget már kettőnk között, hogy akkor is muszáj megtennem valamit, ha egyáltalán nincs kedvem hozzá és olybá tűnt, hogy Jude sem ragaszkodott oly keményen a kimondott követeléséhez velem kapcsolatban. Ott volt, természetesen, meghúzódott a háttérben az, hogy mit igényelt, de talán beláttam én is, hogy ez tulajdonképpen nem rossz, nem azért voltak elvei, hogy mások akaratán átgázoljon. Legalábbis szerettem volna ezt hinni. A hangulat láthatóan, érezhetően teljesen más lett kettőnk közt. Nyugodtabb, harmonikusabb, aminek ha nem is mondtam ki, de rettentően örültem neki. Nem is olyan rossz megtudni mások szenvedélyét, és hogy mely tevékenységek kötik le a figyelmüket, nem igaz?
Ellenkezhettem volna vele, hogy nem őt sajnáltam, nem a lényét, hanem magát a tényt, hogy önmagára, akárcsak én, kevés minőségi időt képes szánni, ha a játékot nem vesszük figyelembe. Ha nem is olyan szándékkal mondta a Times-béli hírolvasást, hogy zavarba hozzon vele, lesütöttem a pilláimat, mert én is egyike voltam azon tényezőknek, amik megzavarták ebben a tevékenységben. Legalábbis eleinte, mert amikor éreztem a szavaiból azt, hogy most én-időre volt szüksége, akkor azonnal visszavonulót fújtam és igyekeztem magam lekötni úgy, hogy ne vonjam bele a férfit abba, amit csináltam.
- Nem Önt sajnálom - elenyésző lehetett az, amit mondtam, hiszen a lágyság hatotta át ezeket a szavakat, és talán némi bocsánatkérés is színesítette azokat, csak hogy tudassam vele, mit is gondoltam, azon túl viszont nem fejtettem ki még inkább ezt, mert a legutolsó lett volna az, hogy vele egy újabb felesleges nézeteltérésbe akartam volna keveredni. Megtanultam, azt hiszem, hogy mikor és hol húzódott a határ már kettőnk közt a vita és az egészséges vélemény megosztás között. Hagyva ezt a témát tovább is siklottunk egy számomra ingoványosabb területre, amit egy kicsit talán a magányosság érzése is átitatott. Családközpontú voltam, és mégis úgy alakultak a mindennapjaim, hogy távol kellett tőlük maradnom. Míg neki adtam a tanácsot, könnyebb volt, ám amikor visszakérdezés sóhajtásra késztetett.
- Tervben volt, hogy hazamegyek.. - pontosítanom kellett - megyünk. - Mert Nicholas is velem jött volna, akkor került volna sor a bemutatásra, amihez már nem jutottunk el, ő meg én. - De aztán nem jött össze az utazás végül - a szakítás fájdalmát felváltotta az, hogy időt kellett még a honosításra is szánnom, mert könnyebbséget jelent az, hogy kettős állampolgársággal éltem itt, az Államokban, és úgy, hogy a papír a kezemben volt végre, legalább egy probléma súlyával kevesebb nyomta a vállaimat. Mégis kicsúszott az, hogy nem sokára végre a családi fészek részese leszek. - Talán a három hét elegendő lesz az öcsémmel.. egy időre. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kis apró ugratásokkal vár - mosolyogtam meg, mert a humorát képtelen volt elhagyni, az évek során épp ugyanolyan bohóc maradt, mint régen. Imádtam érte, annyi nevetés, annyi vidámság szorult belé, amit képes volt mindenkire átragasztani, akivel csak találkozott. Ő volt a kedvenc emberem az életemben, a feltételek nélküli szeretetem középpontja.
Talán. Nem forszíroztam a találkozást, nem vágytam rá. Ha a sors, az élet úgy kívánja, úgyis olyan emberekkel sodródunk össze, akikkel kell. Skócia szépségéről ódákat zenghetnék, és az esőfelhők okozta homályt felváltották a hegyek, a völgyek, a zöldellő facsoportok közt megbúvó állatok hada. Olyan világ volt az, ami tündérmesékbe illő helyszíneket biztosított. És ha már itt tartunk, én egyáltalán nem voltam hercegnő, mert kezdjük ott, hogy csupa kétbalkezes megmozdulásom volt. Ha piszok fáradt voltam, már nem mertem hozzányúlni semmihez sem, nehogy kiejtsek a remegő kezeimből valamit. Képes voltam felborítani a sótartót, a poharamat, leejteni az evőeszközöket is. Ráadásul olyan dolgokat osztottam meg vele, amihez egyébként semmi köze, meg egyébként is látni fogja az öltözékem. Nem is értettem, miért kellett elcsacsognom mindent. Most mégsem én voltam a hibás, mégis megsemmisülten kullogtam el átöltözni, mielőtt még Jude ismételten felhívná a figyelmem arra, hogy ezt kellene tennem.
Már egy félig-meddig újabb szettben foglaltam helyet, és ha nem is köszöntem meg a figyelmességét szavakban, a kérdésemben megbújt az tulajdonképpen, amit persze eltussolt a válaszában. Hálás voltam neki, és habár magamról kellett beszélnem, tulajdonképpen mégsem. Nem leltem abban örömöt, ha én váltam a figyelem középpontjává, és tessék, a nagybátyám segített benne mégis.
- Igazán.. nem volt nagyon választásom, hogy tudni akarom-e vagy sem. Elég keménykezű a nagybátyám, és saját gyerekei hiányában minket szeretett úgy, mintha az övéi lettünk volna - még egy információ, amire talán nem is volt kíváncsi, és a lehető legtávolabb voltam a csomót illető magyarázattól. De most osszam meg vele, hogy a fejét fogta miattam? Hogy mérgében a vízbe dobott? Hogy kétszer mutatta meg, nekem pedig huszonegy alkalom kellett rá, hogy megtanuljam? Igen, időigényes az a nyomorult csomó, elismerem. A kis falatkák segítettek abban, hogy a pezsgőt ne érezzem annyira meg, és már a másodiknál jártam, amikor nem bírtam magamban tartani a kíváncsiságom Jude esetében. Miért hazudjak? Érdekelni kezdett, hogy milyen is ő azon a határozott fellépésen túl, a válasza pedig megmosolyogtatott. Mondjuk úgy, hogy a nyelvek felsorolására leesett az állam. Nem szó szerint, de elképedve hallgattam őt, elnyíló ajkaimmal egy meglepett óóóóó is kicsúszott talán. Voltak azok a férfiak, akikre időt sem kellett pazarolni. Voltak azok a férfiak, akikkel könnyed beszélgetést lehetett folytatni, és voltak azok, akiket másként nem lehetett leírni, mint hogy az ember felnézett rájuk. A tudásuk miatt, a széles látókörül miatt és mert olyan biztos talpakkal álltak az életben, hogy nem volt kétség, bármit elérhetnek. Mr. Cowen pedig úgy tűnt, hogy ezt a harmadik tábort erősíti a személyével, és ha mondhatom azt, akkor az eddigi irányában érzett tiszteletemre még egy lapáttal rátett. A harmadik falatka előtt még hezitálva figyeltem őt, és inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a férfit nézzem nem is olyan titkoltan, mint hogy egyek.
- Szerencsések az öccsei, hogy ilyen bátyjuk van - osztottam meg vele ezt a gondolatot a lehető legkomolyabban, de nem szándékoztam kifejteni. Az intelligencia, a tudás számomra igen vonzó volt. Hátrébb csúsztam a fotelben, hogy a háttámlának dőlhessek, az eddigi törökülést pedig felváltva kinyújtottam a lábaimat, aztán úgy mozdultam, hogy a lábujjaim mégis csak elérjék a padlót fedő szőnyeget. Mielőtt a kérdésére válaszoltam volna, a falatkát a számba pakoltam, nem ellenkezve azzal, hogy kitöltött nekem is a pezsgőből. Tiltakozhattam volna, de nem akartam nemet mondani most Jude-nak, inkább csak az ölembe húztam a vizes palackot megint. Talán jobb lenne valami alkoholmentes most.. még.
- Pici korunktól fogva a bilingualitásra voltunk kényszerítve. Anya spanyolul beszélt hozzánk, apu pedig angolul és skót gael nyelven. Anya persze tud angolul, de azért ha mérges, vagy épp feszült, akkor kiérződik a szavaiból az akcentus, ami elég vicces tud lenni - nevettem el magam. Én nem, de apa mindig heccelte vele, amire nem hogy még mérgesebb lett, hanem ő is nevetett ezen, főleg, ha apu mímelte és megpróbálta utánozni őt. Éppen ezért sem igazi vitára nem emlékszem közöttük, apám mindig is képes volt lecsitítani anya tajtékzó dühét. Tudtam, hogy az ő példájukat akartam követni, olyan kapcsolat részese lenni, ahol a szeretet mindig is fontosabb volt és lesz a megoldandó problémáknál. - Az iskolák miatt pedig franciául is sikerült megtanulnom - jegyeztem még meg ezt is, bontva a vizes palackot pár kortyot le is nyeltem az átlátszó folyadékból, hogy a következő percben már az élekre és a hajtások vonalaira figyelve összehajtottam az eddig a sarokban árválkodó plédet is, a karfára pakolva azt mellém.
- Tudom, hogy nem fog tudni egyértelműen választ adni, és talán buta kérdés is lesz. Mi vonzotta az ügyvédi pályában? És miért a bevándorlási ügyekkel szeretett volna foglalkozni? Volt esetleg egy ilyen kurzusa, amibe beleszeretett? - említette, hogy szeret segíteni másokon. De abból kifolyólag lehetett volna akár hagyatéki ügyvéd is. Vagy esetleg válóperes, ha épp kedvelte a felesleges vitákat és a házassági szerződési feltételeket betartató ember. A pszichológiai tárgyak oktatóiban azt kedveltem, hogy minden előadásra újabb és újabb ügyeket behoztak. Olyan ügyfélproblémával szemléltették az aktuális tárgy óráit, ami izgalmassá tette azt.

A két incidenst követően, amik a repülőn következtek be, egy kicsit lenyugodtak a kedélyek. Már nem tapogattak oda nem illő kezek, és nem is kellett attól tartanom, hogy menten felfal valaki. A szőke stewardess kezdte távol tartani magát tőlem, és emiatt hálával adóztam neki. Nem óhajtottam még keményebben fellépni ellene. Megértettem, hogy kellemetlenséget okozott nekem, azért vannak határok, melyeket jobb nem átlépni, és értem itt arra, hogy nem vagyok az a típusú ember, aki szereti, ha hozzáérnek. Nem tudnám megmondani, hogy mi ez a fóbia, de kénytelen alkalmaztam az idegenekkel szemben. A rámenős nők nem vonzóak, még akkor sem, ha D kosárral rendelkeznek, és akkora a fenekük, hogy Jennifer Lopez is megirigyelhetné. Egy szó, mint száz, most az utastársam van a középpontban, aki szintén kezd feloldódni a társaságomban. Már nem idegesít fel, ha hozzám szól, mert túl jutottam a reggeli szeánszon, hogy elolvassam a híreket, és megigyam a kávémat. A repülés kellemes időtöltés, szerettem utazni, és ezek közül ez a fajta közlekedésiforma emelkedett ki. A gyorsaság mellett számított a luxus is, ha már amúgy is olyan emberekkel fogom tölteni a hétvégémet, akinek ez aprópénz lenne a zsebükben. A lótartás komoly összegeket, és üzleteket mozgatott meg, és én már nagyjából ismertem a belső kört, ahol számtalan ellenségem is képviseltetni fogja magát, ha a földön landoltunk. A számba emelek egy újabb szendvicset, de a pezsgőtől nem fosztom meg magam. Az ital ellazít, és talán nagyobb szükségem van rá, mint a velem szemben ülőnek. Ms. Fraser csak mesél, elárulja, hogy a nagybátyának vannak hajói, és ott tanult meg vitorlázni is, imádja Skóciát, és még sorolhatnám a magánjellegű információkat, de nem élek vissza vele, azonban nem vagyok hajlandó mindent lereagálni sem. Áldom érte, ha ennyire közvetlen, és mesél, de néha többet árul el, mint amennyi rám tartozna. Átmenetileg a főnöke leszek, de nem a bizalmasa, de ha ettől érzi jobban magát, akkor nem fogom csendre inteni. Egyszer ráemelem a kékjeimet, majd kitekintek az ablakon, de a földrajzi helyzetet sajnos ebből a magasságból nem tudom bemérni. Egy órája, de az is lehet, hogy már több ideje vagyunk mozgásban. A pilóta nem jelzett semmilyen időjárási változást, odakint sütött a nap, és a felhők alattunk kúsztak tova. A barna hajú lányka ruházata egyébiránt elindított bennem valamit. Felizgultam, ki tudja, hogy már hányadik alkalommal, de az égvilágon nem akartam megijeszteni vele, és nem is tartozott rá. Jobban örültem volna, ha nem előttem kerülnek elő a melltartók, vagy látom a saját szememmel a trikója alatt feszítő csipkét. Minden férfinak perverz a fantáziája, az enyém sem kivétel alóla, de igyekszem úriember lenni, és nem a melleivel kommunikálni.
- Biztosan másképpen vélekednek a testvéreim erről, de ne menjünk bele a részletekbe. – hagyom ennyiben a családomat érintő kérdéseket, mert kezdek ismételten feszengeni, ha rám terelődik a szó. Meghagytam neki, hogy egy kicsit vájkáljon a magánéletemben, de egyszer minden jónak vége szakad, ahogyan az aranyhal három kívánságának letelte után. A nyelvekről diskurálunk, ez már hazai terep, nem is vészes, és jó, ha nem kell beszámolnom mindenről.
- Világjáró lett az édesanyja és az édesapja miatt. Kevesen mondhatják el, hogy több nyelven beszélnek gyermekként, de ha már ekkora adományt kapott, akkor remélem él is vele, és néhanapján kamatoztatja az államokban is, és nemcsak odahaza. – kortyolok bele az újabb pezsgőmbe. Elárultam neki, hogy hány nyelven beszélek, nem kevés, de lehetne több is, ha már a munkámhoz elengedhetetlen, hogy megértessem magam a bevándorlókkal.
- A francia nehéz, olyan köpködős. – nevetem el magam, és most rávezetem a pillantásomat.
- Érdekes kérdései vannak Ms. Fraser…nem vonzott kifejezetten a bevándorlás. Nem szerettem az idegeneket. A nagyapám volt ügyvéd a háború után, és menekült ide ebbe az országba. Sok mindenhez nem értettem, de az eszem vágott, mint a borotva, és emiatt jelentkeztem jogra. A Stanfordon végeztem, szóval még azt sem mondhatjuk, hogy a két első helyen álló egyetem végzettje lennék, de jobb volt az a környezet. A Harvard nekem már túl puccos. Valahogyan az a tévhit kering róla, hogy aki ott végez, az álmai melóját kapja meg…tévedés, de ezt majd mindenki a saját bőrén tapasztalja meg, aki ott végez. – lehörpintem a maradék itókát is. A gyomromban kezd gyűlni a szénsav, és ha így folytatom, akkor el fog bódítani, vagy már meg is történt mindez?
- Azt javaslom magának, hogy pihenjen még egy keveset, mert minimum négy órát repülünk. Ha megérkezünk San Franciscóba, akkor ne csodálkozzon, hogy azonnal le fognak rohanni bennünket. Aludjon egyet rá. – lehet, hogy parancs lakozik a hangomban, de ő maga is eldöntheti, hogy mit művel, de a részemről lezárul a beszélgetés fonala, és inkább a bőröndömből kiveszem a nyakpárnámat, és az ölembe fektetem az egyik plédet is. Elhelyezkedve a telefonomon átfutom még az e-maileket, és az öcsémnek is küldök egy üzenetet, ha bármi baj lenne Lorie-val, akkor ne tétlenkedjen, és hívjon bármikor. Lehunyva a szememet már magam elé képzelem, hogy milyen érzés lesz, ha elhappolom a csikót Sebastian elől.

Előfordulhat, hogy azért nyíltam meg felé talán túlságosan is, mert azzal akartam volna kompenzálni az elmúlt feszültséggel teli időszakot kettőnk közt. Talán sok információt osztottam meg vele, amit normális társalgás és ismerkedés közepette még visszafogtam volna, elvégre miért kellene tudnia minden hobbimról, minden olyan fontos dologról, ami az életben megnyugtat és otthont kölcsönöz a mindennapjaimnak? Rég voltam már igazi randevún, hogy tudjam, mik a valódi elvárások, minek kellene megfelelnem, és  milyen személyes apró-cseprő információkat kellene megtartanom magamnak. De talán élveztem, hogy végre nem éreztem úgy, mintha az egész Kínai nagy falat húztuk volna magunk közé, vagy esetleg a Mariana-árok gerince húzódott volna Jude és köztem. Jól esett, hogy nem akart beszabályozni és megszabni, hogy miről beszélhetek, ami az ő kénye-kedvének megfelelő lett volna.
Tudom, hogy az én hibám volt korábban, elvetettem nála sokszor a sulykot és az adósa fogok maradni és hálával tartozom azért az ügyvédnek, hogy sokadszorra is megkaptam tőle az újabbnál újabb esélyeket, hogy bebizonyíthassam, jól döntött velem kapcsolatban. Fesztelenné váltam, és talán feléledt bennem némi játékosság is Mr. Cowen irányában, már nem feszélyezett az, hogy tulajdonképpen össze voltam vele zárva, és ha jobban belegondolunk, ehhez az érzéshez kifejezetten szükségem volt arra a csalfa három - annyi volt?! - pohárka pezsgőre korábban. Kezdtem ahhoz is egy kicsit alkalmazkodni, hogy attól, mert fájón jóképű volt, még nem akart kibelezni, felkoncolni, kerékbe törni, és tulajdonképpen érdekelt mindaz, amit megosztott velem, amiről beszélt. Láttam, amit láttam, és tapasztaltam azt is, hogy a nők mennyire vonzódtak hozzá már az első pillanattól kezdve.
Még akkor is, ha velem ellentétben Jude leginkább csak a tényekre szűkítette a mondandóját, és nem kerülte el a figyelmem az, hogy önmagát illetően elzárkózott előlem. Képes vagyok az időjárásról is eltársalogni, szívesen, elvégre angol vagyok. A kettős állampolgárság ellenére is angolnak fogom vallani magam első körben most, és a jövőt illetően is. Hagytam, hogy az öccseit érintő kérdés elporladjon kettőnk közt, eleget tettem a kérésének és nem forszíroztam, ha nem óhajtott foglalkozni már velük.
- Néha akad lehetőségem rá, igen - a spanyollal sosem volt gondom, ahogy a franciával sem, bárhova is mentem a világon. Ez a három nyelv segített elnavigálni, mert egyiket vagy másikat a különböző kultúrákban bizonyosan ismerték az ott élők, azonban a gael nyelv igen furcsa sajátosságai miatt aligha kamatoztathattam bárhol, megközelítőleg hetvenezer lelket számláló közösség ez. Valószínűleg az ügyvéd ezernyi szituációban váltogathatja az általa ismert nyelveket, hiszen a munkájának szerves része a megértés, és a megértetés is, ráadásul muszáj ismernie minden nyelven a jogi frázisokat. Mekkora tudás rejtezik a fejében? Akaratlanul is végigfuttattam rajta a pillantásomat. A sötétszőke haján, a kék, nyugodt szemeken, a karakteres állcsonton, a széles vállakon és az izmos mellkason. Azt nem tudja takargatni a ruha, bármennyire is próbált egyszerűnek tűnni. A jóleső nevetését szórakozott mosollyal viszonoztam, miközben már azon törtem a fejem a kis szendvicsekkel a kezemben és számban, hogy egy kissé jobban megismerjem őt. Nyílt, kíváncsi pillantással és figyelemmel hallgattam őt végig, miközben közbe akartam vágni. Stanford.. összehasonlítva a Greenwhich-is egyetemmel klasszisokkal előrébb járt, szinte mindenben, sokkal nagyobb hírrel és elismeréssel járó oktatást nyújtott mindenkinek, de..
- Nem az iskola határozza meg a tudást vagy az intelligenciát, Mr. Cowen. Lehet buta ember az, aki a Harvard padját koptatta éveken át és lehet sikeres az, aki másik egyetemen végzett. A számok nem minden esetben fedik le a tényleges valóságot, bár tény, hogy a statisztika igen fontos és sok minden alapja- mégis csak sikerült közbekotyognom, de reméltem, hogy ezt nem szánakozásnak vélte a részemről. Brian Howard is fennhordta az orrát, az egyik legjobb egyetem hányta ki magából mindkét diplomáját, mégse bíztam volna rá az életem. Még csak a lovak etetését sem, mert bizonyára nem sokáig maradtak volna életben a rá bízott állatok. Minden másodperccel, perccel, eltelő fél órákkal a szimpátia lángja ott pislákolt egyre erősödő lánggal, amit az ügyvéd irányában éreztem, de eszem ágában sem volt őt beavatni, hogy a személye felértékelődött bennem. Még túl korai lett volna ekkora vallomáshoz és nem voltam még biztos abban, hogy nem csak elvisel minden pillanatban, amit velem kell töltenie. Igen, a tiszteletet felém ismét éreztem Jude részéről, de az nem jelent igazán semmit sem. Még mindig bizonytalan voltam, de leginkább magam miatt. Még előttünk állt jó néhány nehéz óra.
Már épp nyitottam volna a szám, hogy ismét érdeklődjek bármiről, akármiről, ami vele volt kapcsolatos, amikor a pezsgője a poharából a gyomrába vándorolt, csendes pillantással végignézve a mozdulatot. A szavai sem segítettek, nem voltam hozzászokva, hogy ilyen gyorsan a vitrinbe pakolnak, mintha lejárt felhúzott játék lettem volna, mégsem tudtam mást tenni, mint bólintottam a szavakra.
- Igyekszem halk lenni - csendesen, visszahúzódva konstatáltam a nyakpárna esetét, és ahogy elhelyezkedett lehunyt szemekkel, még két falatot véve magamhoz hívtam oda hozzánk Shannont, megkérve nagyon halkan, hogy vigye vissza az ételt és italt, mielőtt megromlott volna. Háromszor köszöntem csak meg a nő segítségét egy hálás mosoly kíséretében. A tekintete nyílt professzionális volt, a lehető legcsendesebb mozdulatokkal dolgozott, hogy ne zavarjon. Csak az általa felkavart levegő hűvöse borzolta olykor a karomat.
Bizonytalan pillantást vetve Mr. Cowen felé mozdultam meg a fotelben, hogy a combjaimat a mellkasomhoz húzva az ablak felé fordulhassak, oldalammal és a fejemmel dőlve neki a támlának, miközben a távoli habos cukormáz felhőket figyeltem. A takarót ismét magamra húzva betakaróztam, miközben a két kicsi gombóca a fülesnek bekerült a fülkagylómba.
Engedve, hogy Mr. Cowen szavai és a saját fáradtságom győzzön, megadtam magam valamikor az alvás nyugodtságának, karjaimmal ölelve magamhoz a kék plüss takarót. Sokan azt mondják, hogy imádnak enni, imádnak aludni. Az emberi testnek valóban szüksége van alvásra, én viszont azt csak szükséges pihenési időnek gondoltam, amikor a fáradtság elvont a munkától, de szükséges volt, hogy egy kicsit ne mozogjak.
Szinte úgy riadtam fel a pilóta hangszóróba recsegő hangjára a gép ereszkedésénél, a hajamba túrva ejtettem hátra a fejemet egy pillanatra, hogy a folyosó felett feszítő mennyezetet megnézve nyissam ki a szemeimet. A zene még mindig szólt, olyan ismeretlen dallamokkal traktálva a fülem, hogy elhúztam a számat is nem tetszően, mielőtt bezártam volna az alkalmazást. Megköszörültem a torkomat is. Hogy is volt? Hogy mindig megérzem, ha nyomáskülönbség van. Aha, hát nem.
Megnyaltam az ajkaimat sebtében, egy fáradt, nyúzott ásítással mozdultam meg a fotelben. Elgémberedett tagokkal kecmeregtem ki a begömbölyödött pozícióból, hogy a lábaimat végre kinyújthassam Jude irányában, miközben a hátamat nekivetettem a háttámlának, és csak akkor szólítottam meg, ha ő is ébren volt már.
- Sikerült Önnek is pihenni? - ha olvastam, ha főztem, ha a lovakkal foglalkoztam, vagy ha aludtam.. nem igazán tudtam más dolgokra koncentrálni. Utóbbi elég természetes, nemde? A hajamat elhúztam a nyakamból, hogy a következő másodpercben már a vizes flakonért nyúljak és pár kortyot leengedjek a torkomon.

Az idegen nőkkel szemben fenntartásaim voltak, sosem tudhattam, hogy ki utazik a pénzemre, vagy ki gondolja úgy, hogy én leszek az a férfi, akit meg tud változtatni. Ennyi idősen az ember már nehezen alkalmazkodni, kialakultak a szokásaim, nem tágítottam a döntéseim mellől, és nagyon nehezen kezeltem, ha valaki meg akarta mondani, hogy miképpen kellene viselkednem. Nem mártóztam bele hosszabb viszonyokba sem, köztudott volt, hogy dugtam, ha ahhoz volt éppen kedvem, de nem vittem el a kalandomat vacsorázni, és szigorúan csak semleges terepen játszadoztam a kiszemelt áldozatokkal. Sosem ígértem többet, mint amit adni tudtam. Egyetlen kivételem volt, és az Lorie. Az utcáról szedtem össze, miközben megpróbált kirabolni. Más körülmények között találkoztunk, mint a legtöbb pillangóval, és emiatt másképpen is végződött az este. Magamhoz költöztettem vakon, nem láttam előre, hogy mit fogok generálni, ha befogadom, mostanra meg a szíve alatt hordta a gyerekemet, és ez újabb láncot jelentett. Nem engedhettem már el, nem dobhattam ki az életemből, és nem is tettem volna meg, mert ő állt a legközelebb ahhoz, aki ismert, és elfogadott a sötét oldalammal együtt. A nők, és én egy külön fogalomként működött, de itt volt a második jelentkező, akivel összesen három napot fogok eltölteni a ködös városban, és még mindig nem igazodtam ki rajta. Ms. Fraser minden csak rámenős, és akaratos nem, viszont szeret beszélni, közelebbről megismerni másokat. Fogalmam nem volt, hogy mi mozgatja, talán ő sem akart beszélni magáról, és ezért kérdezett annyit a repülőút első felében, vagy egyszerűen így leplezte az idegességét. Nem indult jól a kapcsolatunk, munkát ajánlottam neki, de nem tetszettek a feltételek, meg akarta mutatni, hogy egyenlő felek vagyunk, és ha kell, akkor felezzük az anyagiakat is. Helyre kellett ráznom, hogy vegye a lapot. Itt én diktálom a feltételeket, az én üzletem múlik a hétvége sikerességén, és ha személy szerint ragaszkodom hozzá, hogy én álljam a költségeket, akkor ne akarjon nekem keresztbe tenni, mert éppen az ellenkezőjét fogja kiváltani belőlem, és nem azt, amit szeretett volna eredetileg. A feminista énképet megtarthatja későbbre is, de ne most bontakoztassa ezt az oldalát. Valahol a svédasztal körül váltottunk át egy törékeny egyensúlyba a második pohár pezsgő után, ahol már nem harcolt ellenem, és belátta, hogy nem óhajtok rosszat neki, csak egy kis bizalmat előlegezzen meg, mert akkor én is nyitottabbá válok az irányába. A kisebb balesetektől eltérve élvezem a társaságát, kiderül, hogy vannak átfedések közöttünk, a vitorlázás biztosan, meg az állatok szeretete, és az idegen nyelvek ismerete. Két különböző anyanyelvű szülővel ez könnyebb, de dicsérendő, hogy magától is fejleszti eme képességét. Manapság elengedhetetlen tulajdonság, hogy valaki ne beszéljen több nyelven. A világ változóban van, és ez azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell hozzá. Nem véletlenül merültem bele az arab világba is, ha eljön az ideje, akkor kiterjesztem az üzletemet, és ott is megeresztem a lábamat, hogy ismerjenek. A mostani kiruccanás magánjellegű célként lebeg előttem, és mégis üzleti út, hiszen egy ló tulajdonjogát kívánom megszerezni. Cora kiválasztás eleinte a véletlen műve lett volna, mert csak a lovardából ismerem, és a saját tapasztalataim által tettem le a voksomat mellette, de aztán a körülmények változtak, és Mr. Chang gyenge pontjára ráismerve, már nem volt kérdés, hogy ki jöjjön velem. Sosem indultam úgy útnak, hogy ne lett volna egy B tervem. Ez a világ kemény, mindig a pillanatnyi előny dönti el, hogy ki lesz az erősebb ellenfél. Nekem győznöm kellett, zsigerből éreztem, hogy ez a csikó kell nekem, és addig nem mehetek haza, amíg nem kaparintottam meg.
Fáradtnak érzem magam az út első felében, már nem óhajtok beszélni sem, amikor a torkomon lecsúszik a maradék pezsgő. Józanul kell landolnom, nem mutathatom ki a gyengeségemet, főleg, ha Sebastian is jelen lesz a találkozón. Furcsán hathat, hogy csak így vetek véget a beszélgetésnek, de valóban pihennem kell néhány órát, és nem úgy, hogy végigcseverészem a repülést. A nyakpárnát magam mögé rendezem, és másodperceken belül a csend lesz a társam. Ellazulok, és lehunyt szemhéjakkal nyom el az álom.
A pilóta hangja térít magamhoz, vagyis csak félálomban érzékelem, hogy még mindig utazom. A vállaim elgémberedtek, és a lábaim is zsibbadnak. Ki kell nyújtóztatnom a végtagjaimat egy ásítás kíséretében, hogy reagálni tudjak, ha kérdeznek. Nem felelek egyből, még a két lábamat is kinyújtom, és előredőlve előbb az ablakon tekintek ki. Alattunk már jól látható a Golden Gate híd, és az őt körülölelő metropolisz. Hihetetlen, hogy meg is érkeztünk.
- Igen, valamennyit sikerült. – most veszem észre, hogy kifolyt a nyálam is, amikor megválok a párnától, és letörlöm a számat. – Szerintem én átöltözöm. – ebben az ingben nem lenne jó a többiekkel találkozni, emiatt kiveszek egy fehér inget, és az öltönyömet is magammal vándoroltatom a mosdóba. Gyorsan felfrissítem magam még a leszállás előtt, és a fogamat is megmosom, hogy ne csússzon hiba a gépezetbe. Immár készen lépek ki, és foglalok helyet. Shannon azonnal ott terem, és még kérdez valamit, de magamhoz képest kedvesen hárítok. A pilótánk egy macskát megszégyenítő mozdulattal teszi le a gépet, és már mehetünk is. Segítek levenni a kisasszony bőröndjét is, és ha már mindketten meg vagyunk pakolva, akkor elindulunk a terminál felé. Szerintem két lépést sem kell tennem, amikor meghallom az ismerős hangot.
- Jude…hát azt hittem nem is jössz el. – Sebastian mézédesnek beillő skorpió köszöntése felérne egy kivégzéssel is. Egy mosolyt erőltetek magamra, és odasétálok hozzá, jelezve, hogy csak most figyeltem fel rá.
- Szia… - fogok vele kezet, de már egyből kiszúrja a mellettem álló hölgyet. – Hát ki ez a csodálatraméltó hölgy a társaságodban? – érdeklődik Cora felől, és nem rest egy kézcsókkal köszönteni. Mekkora egy bájgúnár. – Bemutatom a lovas tréneremet, Ms. Fraser-t. – lerövidítem a bemutatkozást, de nem kerüli el a figyelmemet egy ismerős szoknya, majd annak tulajdonosa. – Á, szóval te is felkészültél. Hadd mutassam be egy régi barátodat Jude, Rachel.. – amint összeér a zöld szempárral a pillantásom, le is fagyok. Mit keres itt? – Jude… - nem fogja meg a kezemet, már jön is, hogy átöleljen. Kimondani se tudom, hogy mennyire utálom Bash-t. Mindig megtalálja a tyúkszememet.

Alapvetően az ébredés sosem okozott nekem gondot. Legalábbis régebben, egyetemista éveimben bármikor, bármennyi alvás után úgy pattantam ki az ágyból, mintha éppen a vulkánkitörésre várnék és menekülnöm kellene. Ma már, ha ébren is voltam, öt-tíz percet szinte biztosan eltöltöttem azzal, hogy a tél kivételével nyitva hagyott ablakomon át hallgattam a boldog madárcsicsest, vagy épp Hattie szitkozódását. Mégsem tudtam méreggel gondolni a lakótársamra, ahogy a madarakra sem. Most, annak ellenére, hogy kicsivel több, mint három órát töltöttem el az alvással, a fáradékonyság elmaradt. A végtagjaimat kinyújtóztatva néztem el a férfi felé, aki szintén ébren volt, és hogy elférjen, ténylegesen is, visszahúzódtam a székem irányába, a sarkaimat nekitolva a fotel anyagának is, lejjebb tolva magamon a már testhőtől átfűtött takarót is, ami most, hogy ébren voltam, megint kezdett kényelmetlenül sok lenni, nagy lenni és túlságosan is jól szigetelte a hőt. Óvatos, alig-mozdulatokkal szabadítottam ki magam alóla, reménykedve abban, hogy a víz is segíteni fog kicsit lehűteni engem.
Kérdeztem, mert mindig az volt az első, hogy másokról érdeklődtem. Próbáltam beszélgetést is kezdeményezni, de az a pár szó annyira semlegesen csapódott le kettőnk közt, hogy nem is kellett megkérnie, hallgassak inkább, én magam is vettem az adást, egy bólintás kíséretében vettem tudomásul. De aztán ott volt a nyelvem hegyén, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e vele, vagy esetleg ameddig aludtam, történt-e bármi, amikor ismét megszólalt a férfi, a fogaimat csikorgatva válaszoltam csak beletörődőn.
- Menjen csak, persze - egyeztem bele egészen halkan, és ahogy becsukódott a mosdó ajtaja, egy sóhajtás kíséretében felkeltem a fotelből, hogy gondosan összehajtogassam Mr. Cowen plédjét is, a karfára pakolva azt, aztán az enyém is pedáns éleket kapva végezte a saját fotelem karfáján. A háttámláról lehúztam az ingem, azzal együtt huppantam vissza az ülésemre, hogy egyetlen mozdulattal kibújjak a fekete trikóból. Ezt csak amiatt mertem megtenni, mert a közelemben sem ült ember, aki végignézhette volna a spontán sztriptízt. Magamra kanyarítottam a már megszáradt felsőmet, csendes mozdulatokkal visszagombolva az anyagot. Szerencsére nem gyűrődött meg, az ujjakat pedig centire pontosan felhajtottam úgy, ahogy még a reggeli órákban az otthonomban is tettem. Az ölembe hajtottam az apró trikó fekete anyagát, és ameddig vártam, hogy felszabaduljon a mosdó, az ablakon lesve néztem a felhők megváltozó alakját, így amikor lehetőségem adódott, hogy használatba vegyem a kis helyiséget, már ki is csusszantam, belebújtatva a lábfejeimet is a balerinába.
Nem időztem többet odabent öt percnél, elvégeztem minden szükségeset, és már kint is voltam, hogy az ereszkedés idejére becsatolva várjam a landolást. Mr. Cowen azóta sem lett szószátyárabb, én pedig kellően igazodva a kialakult helyzethez, tartottam magam ehhez a csendes percet igénylő szeánszhoz, ami kettőnk közé furakodott.
- Köszönöm - csak ennyi telt tőlem, ahogy a bőröndöm visszakerült hozzám Jude által, gyorsan elrejtettem benne a trikót is, ügyelve mindegyik ruhámra odabent, de nem fecséreltem az időt, igyekeztem nem lelassítani a férfit sem, az ő tempójában húztam mellette a bőröndömet már a terminál padlóját koptatva, amikor általam nem ismert személyek jelentek meg. Rezignált pillantással mértem fel Jude kínosnak ható mosolyát egy úr jelenlétében. Nem mondhatnám, hogy fel voltam készülve a szavaira, sem pedig a köszöntésére. Hát minden férfi csak a kézcsókot ismeri? Szerencsére a bőröndöm az ismeretlen és köztem húzta meg a határt. A kezemet nem tartottam ott tovább, mint azt szükséges volt, ám a szavaim nyugodtan, kedélyesen csengtek. Miért kellett volna idegeskednem?
- Cora Fraser a nevem, üdvözlöm... - akadtam el apró mosollyal az arcomon, mert a magas férfi nem mutatkozott be, így nem tudtam a nevén megszólítani őt. Vagy legalább a Mr-ezést használva, ahogy Jude is kikötötte. Nem ellenkeztem ezzel sem, felesleges lett volna a bicskanyitogatás az ügyvéd irányában. Azt meg már ne is említsük, hogy az utolsó pillanatban fogtam vissza magam, hogy még csak bele se kezdjek megint abba, hogy terapeuta vagyok igazából, a tréner megnevezés túlbecsült és hamis állítás lenne. Mert NEM voltam az... még nem..
- Montgomery. Sebastian Montgomery - mint Bond, értem én. Az ügynökös bemutatkozásra hirtelen szélesebb mosoly futott az arcomra. - Bash, vagy Monty.. szolgálatára, Ms Fraser - a kacsintásra csak megköszörültem a torkomat. Nekem tökéletesen meg fog felelni a Mr. Montgomery vagy a Sebastian, ha nagyon ragaszkodik hozzá.
- Köszönöm - ez lesz a mantrám, esküszöm. Mégis csak egy érdeklődő mosollyal figyeltem a férfit egészen addig az egyetlen szóig. Már kérdeztem volna, hogy ugyan mit is ért a... felkészültség alatt, amikor inkább csendben maradva figyeltem a két lábon járó magabiztosságot, a tűsarkaiban lépdelve olyan légiesen, hogy ettől még én is csak a nőre voltam képes figyelni egyetlen másodperc erejéig. Az ölelés túlságosan intimnek hatott Jude esetében. Még abban is kételkedtem, hogy esetleg képes lenne egy nő kezét megfogni, akivel bizalmas viszonyban volt, nem hogy a két karja óvjon bárkit is. Mármint.. nem bántani akartam, de annyira távolságtartónak tűnt a férfi, hogy nem tudtam belőle kinézni ezt, és most mégis kíváncsian figyeltem azt, ahogy a hármas viselkedett egymással. Nem feszélyezett a tudat, hogy nem hogy harmadik.. és egyben pótkerék voltam, de a dobogóról is lecsúszva totálisan idegen voltam ebben az ismerősi körben. Bárhogy is alakult.. ha viszonozta az ölelést Mr. Cowen, ha nem, csak akkor nyújtottam a kezem Rachel felé, ha rám figyelt, neki is bemutatkoztam egy enyhe, kedves és nyílt mosollyal a kézfogás közben, hogy aztán visszatérjek a bőröndöm fogantyújának simogatásához. Legalább a nevemet hallja, ha a két férfi közt is érezte magát otthon leginkább. Hallja a nevemet, hogy aztán meg is feledkezzen róla egykettőre.
- Sejtettem, hogy itt foglak ismét látni - kontrázott rá Sebastian, és ha megfeszítenek se tudtam volna betippelni ennek a hármasnak a kémiáját. Bash, Monty, avagy Montgomery aka Sebastian a nagy ölelkezés után magához vonta birtoklón Rachelt. Valószínűleg minden létező szerencsejátékon elhasaltam volna, ahol ők hárman a Jackpot, vagy az akadályozó tényező, esetleg a megfejtendő rejtvény. Nem voltam én jó játékos, ahhoz túl őszinte voltam és a legkevésbé sem jó színésznő. Nem mertem addig mozdulni, ameddig ők hárman meg nem indultak a kapuk felé, de a magam részéről derűs pillantással mértem fel őket, hármójukat.

Relatíve felkészültem minden rossz végkimenetelre, ami a hétvégét illette. A kezemben volt egy eszköz, vagyis inkább egy ember, aki ugyan nem tudott a személye jelentőségéről, mert mindenfajta módon elbizonytalanítottam, de gyémántot ért, ha az üzletkötés tétjéről beszélgettünk. Szemét voltam, hogy bizonyos információkból előnyt kovácsoltam? Ez a világ így működött, sosem tudhattad, hogy ki akar hátba támadni, ezért is volt könnyebb a célra koncentrálni, mert nem bíztam senkiben. Corának jó lesz annyi tudás, mellyel most rendelkezik, jobban szerettem volna, ha a piszkos részből kimarad, és rejtve marad előle, hogy mi fán terem egy viszony, és hogy az édesanyja nem is annyira makulátlan házastárs, mint az ember gondolná a tulajdon mamájáról. Ms. Fraser dicsőítette a családját, éppen emiatt döntöttem úgy, hogy nem fogok beszélni neki a tervemről, és ha nem kedvel, akkor csak egyszerűen a vásárra fog figyelni, nem arra, hogy milyen mocskos üzlettársakkal vagyok körülvéve. A landolás pillanatai kellemes csendben telnek, az ölemen feszül az öv. Az egyetlen dolog, amit utálok az ereszkedésben, hogy a fülem bedugul, és képtelen vagyok normálisan hallani. Most igencsak nagy szükségem lenne rá, hogy ne süketüljek meg átmenetileg se, ezért a zsebemből előhalászok egy rágógumit, és bekapva erős imitálását végzem a kéredzésnek. A mostani állapotomban sokan kinevetnének, ezért sem pillantok a velem szemben ülőre, csak az ablakon bámulok ki. A Golden Gate híd csodálatos látványt nyújt, szeretnék elmenni megnézni, de sajnos nem közvetlenül a városban leszünk. Mr. Chang biztosított róla, hogy a rendelkezésünkre bocsájtja az egyik sofőrjét, ha megérkeztünk a repülőtérre. Kölcsönözhettem volna egy autót, de sose utasítsd vissza a vendéglátódnak a felajánlását. A kínai ügyfelek amúgy sem szeretik, ha megsértik a hagyományaikat, és ezt észben tartottam az alvilági, de még a bevándorlási ügyletek alatt is. A telefonomat repülési üzemmódba helyezem, nem szándékozom kárt tenni a gép navigációs rendszerében, szóval digitális mészárlást követek el. Gondolni sem akarok rá, hogy hány e-mail, és nem fogadott hívás fog várni, mire a szállásadónkhoz érünk. A kerekek a macska talpra esésének mozdulatára hajaznak, egy piros pont jár a pilótának, de ezt szóbak nem fogom kifejteni, talán megteszi helyettem a terapeuta is, aki szemmel láthatólag az összes létező férfinak leveszi a lábát csupán azzal, hogy egy mosolyt ejt feléjük, vagy kedvesen érdeklődik a hogylétük felől. Felfoghatatlan, hogy milyen hatással van a társaimra, de biztosan nem hozom fel témába, mert akkor a végén azon kapom, hogy elveszíti a természetességét, és feszengve keresi majd a hétvégén megjelenő tárgyalópartnerek társaságát. A lényeg, hogy én távozzak győztesként, és erre megvan minden esélyem, ha mások nem húzzák keresztbe a terveimet.
A búcsúzkodás perceit lerövidítem, és már a terminálon lépkedünk kifelé, amikor nem várt „vendégekbe” botlunk bele. Még a vér is megfagy az ereimben a régi barátom láttán, akinek mostanra a szemét vájnám ki, de hol van az udvariasság? Hűvös mosoly költözik az ajkaimra, és mondhatni az eddigi viselkedésem még merevebbé válik Sebastian kapcsán. Sejtettem, hogy jelen lesz, de mellbe vág, hogy már a reptéren össze kell futnom vele, és nem rázhatom le, mert egy olyan nő társaságában időzik, aki nagyon is a múltam részét képezi. A kézcsókot túlzásnak vélem Bastien oldaláról, de mindig is értett ahhoz, hogyan csábítsa el nőket, vagyis más emberek társait bűntudat nélkül. Keserűség mardossa a torkomat, főleg miután Rachel megindul felém. Hogyan köszöntse az ember fia a majdnem feleségét? Az ölelése messze menőkig arra akar utalni, hogy van közös történetünk, de nem kívánom mindenki orrára kötni, hogy milyen érintettségben vagyunk, de azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy Sebastian megint ott szúrt oda, ahol csak tudott.
- Jude annyira örülök, hogy látlak. – suttogja a fülembe, majd úgy válik el, mint akinek fizikai fájdalmat okoz a távolság növelése.
- Hát én nem különben. – foglalom össze a nyers valóságot, de a pillantásommal máris az utazótársamat keresem, akit Bastien ostromol a hülyeségeivel. A birtokló ölelés, és a kárörvendő mosoly mindent elárul rólunk. – Nem különösebben örülök, hogy veled kell időznöm a hétvégén, Bash. – ez részben szól a mellette állónak is, aki nem mer rám nézni, azonban Ms. Fraser-t egy puma kíváncsiságával méri fel. – Bocsássatok meg, de várnak ránk. – kezdenék bele, és tudom, hogy mi következik, mármint Bash arcának rándulásából. - Éppen ez az Jude, Mr. Chang egy közös autót rendelt nekünk, hát nem szuper? Útközben feleleveníthetjük a régi szép időket…gyertek. – rendesen megmerevedem, és úgy csúszik végig a kezem a bőrönd fogantyúján, hogy félek el is töröm. – Ms. Fraser szedje a lábait, nincs időnk várakozni. – förmedek rá, és a másik kettőst követve hamar kitalálunk az épületből, ahol egy limuzin vár ránk. – Micsoda öröm. – a sofőr tárt ajtókkal vár ránk, természetesen előbb a csomagokat adjuk le, és csak utána szállunk be, elsőként a hölgyekkel. Fogalmam sincs hogyan alakul ez ki, de Rachel mellém kerül. A pillantása sokat időzik rajtam, aztán elfordítja és kitekint az ablakon. – Régen láttalak Jude. – hangzik a velős felelet. – Én meg örültem neki, hogy nem hozott össze minket a sors, de csak túléljük valahogyan a hétvégét, nem? – kérdezek rá, ha már ránk csapódik az ajtó, és Bash átveszi a szót, megtörve az intim szekundumomat az exemmel. – Ms. Fraser járt már ezen a vidéken? – na a nagy Adonisz nem is tétlenkedik. Én csak csendesen meredek előre, majd a konkrét nőszemélyre. Vajon hogy fog most viselkedni a cápák között a kis hal?

Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire tükörképe volt az a viselkedés jelen pillanatban Jude részéről, mint amellyel korábban én viseltettem irányában. A kocka nem hogy fordult, hanem egyenesen úgy csattant, amit azt hiszem, hogy nem fogok elfelejteni egészen sokáig. Már nyoma sem volt annak a felengedett, kellemes perceknek, ami odafent kettőnk közt függött. A pilóta megjelenése sem feszélyezett már, és a kíváncsi pillantását elengedve köszöntem meg hálás mosollyal az utat. Mindig így tettem, még egy egyszerű autós fuvarnál is állandóan köszöngettem, apa mániáját vittem tovább ezeknél az apró momentumoknál. Nála előzékenyebb és tisztelettudóbb emberrel még nem találkoztam, akinek a haragjával nem akartam soha találkozni. Sok éve annak már, hogy életemben először és utoljára hallottam őt kiabálni, olyan kíméletlen élt megütni a hangjában, amit a mai napig fel tudtam idézni, ha nagyon akartam. Nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt, csak arra emlékszem, hogy a lépcsősor tetején a lécek fa élébe martak aprócska ujjaim, el-elfehéredve az utolsó ujjbegyeimmel kapaszkodtam. Valahol az isten szerelmére... és a büdös picsába kifejezések közt törött el a mécses és hangtalanul pityeregve, a szavakra oda sem figyelve hallgattam apa dühödt hanglejtését, anya pedig hiába próbált hatni a férjére, hajthatatlan volt akkoriban. A nyuszis napsárga pizsamám már a múlté, de a rózsaszín tappancsos barna plüssmedve, ami ugyancsak végighallgatta a veszekedést, a mai napig megvan, a könyvespolcomon csücsül. Egyedül neki adtam nevet, de azóta sem hallgat rá.
A Mr. Cowent körüllengő feszültség hozzám még nem ért el, ám egyetlen szavát sem itatta át a kedvesség, ahogy Sebastian és Rachel megjelenését reagálta le. Az új impulzusok, az újabb kézcsók, és a túlzó mértékű személyeskedés az ellenkezőjét érte el nálam, mint a legtöbb embernél: visszahúzódtam abba a láthatatlan csigaházamba, amit mindig magammal hordoztam. Idegenül hatott az ölelés Rachel és Jude között, és ameddig a nő fesztelen volt az ügyvéd közelében, ezt nem mondhattam el Mr. Cowen esetén. Mr. Montgomery viszont úgy mért fel, mintha legalább a vágóhídon lennék, egy eladásra szánt portéka, és ez nagyon nem tetszett. Tudtam, hogy mit kellett volna tennem, hogy véget vessek ennek a méricskélésnek, és ilyenkor átkoztam a jellemem, hogy miért nem lehettem én is olyan, mint anya. Miért apa természetét kellett örökölnöm? Miért inkább csak megfigyeltem, mintsem Rachel példájából kiindulva a középpontba kerülve magamra irányítsak minden figyelmet?
A régmúlt vitájával ellentétben most minden szóra odafigyeltem, és ha Jude nem is volt bárdolatlan, a szavaiból egyértelműen azt vettem ki, hogy neki ez a találkozás fáj, és nagyon nincs ínyére. A pillantásom vissza-visszatért a már ismert ügyvéd irányába, csak felmérve az állapotát, minden másodpercet pedig arra áldoztam, hogy megfejtsem, milyen gondolatok maradtak elrejtve mindenki elől. Rachel még csak véletlenül sem szentelt irányomban több lelkesedést, mint azt predesztináltam, de most nem is bántam, ám ahogy Sebastian felhozta az utazásunkat, egy mély sóhajjal hosszan engedtem ki ajkaim közül a beszívott levegőt is, csak akkor mozdultam meg, amikor már az idegen páros megindult, Jude szavai pedig bántó éllel csapódtak le, amivel megint összezavart. Azt hittem, hogy már nem itt tartunk, hogy már nem kell kioktatnia, ezért csak két lépéssel lemaradva követtem a királyi párost és a mögöttük lépdelő Mr. Cowent, de szóban nem fejeztem ki azt, hogy igen is rosszul esnek ezek a számára nem is észrevehető hangulatingadozásai, amik igazán rajtam csapódtak le. Ha bármit tettem volna, amivel kiérdemeltem volna mindezt, megértettem volna, így viszont csak a férfi zakó-fedte hátának ívét néztem menet közben.
- Jó napot - köszöntem a sofőrnek, még ha a limuzint túlzónak is tartottam. - Köszönöm - mosolyogtam rá az úrra, ahogy elvette tőlem a bőröndöt, és hagyva, hogy előbb Rachel tűnjön el az autó gyomrában, követve őt ültem le mellé, ám a sofőröket elválasztó, felhúzott üveg mellé. Ahogy Sebastian betuszkolta magát az autóba és leült volna hátra, Rachel felpattant mellőlem és úgy rendezkedett, hogy Bash mellém csúszott, így a nő lehuppanhatott. Megfeszültem, mert Sebastian akkora volt, és olyan illetlenül ült, hogy a szétpakolt térdei szinte elfoglalták a limuzin belsejének egészét, és mielőtt még a combja végigsimult volna az enyémnek feszülve, még egy kicsit jobbra csúsztam, hogy ne érjen hozzám. Mindig is frusztrált, ha valaki, akit nem ismertem, túlságosan is a közelemben akart lenni, és mielőtt még közelebb húzódhatott volna az ismeretlen férfi, kettőnk közé pakoltam óvatosan a táskámat is az ülésre, úgy, hogy azt ne érezze szándékosnak. Nem megbántani akartam őt, csak távolságot kettőnk közt. Az autó kerekei már valahol az ajtócsukódásnál megadták magukat a sebességnek, hogy a célunk felé robogjunk.
Rachel szavaira kíváncsian pillantottam el Jude felé, akinek a válaszában semmi öröm nem rejlett. Amennyire a nő fel akarta eleveníteni a múlt egy szeletét kettejük közt, Mr. Cowen épp ellenkezőjét szerette volna, és ha akartam volna sem kérdeztem volna rá arra, hogy miért beszélt így egy másik nővel is, és azt meg végképp nem tudtam hova tenni, hogy Rachel önérzetét miért nem sértette Jude elutasítása. Szinte megrezzentem, ahogy Mr. Montgomery felém intézte a szavait, és a már ismert ügyvéd arcvonásairól a közelebb eső férfi arcára vezettem a pillantásom, addig mintha el is felejtkeztem volna róla, túlságosan is lekötötte a figyelmem az, hogy megpróbáljam megfejteni Jude érzelmeit. Mindhiába.
- Nagyon sokáig nem vonzott az, hogy az Államokba jöjjek - kezdtem bele, levetkőzve némileg azt, hogy az amerikai angol kiejtést használjam, felerősödött a szavaimban az angolságom. Sokszor hiányzott, a hazai szleng is.
- Ó, Ms. Fraser, ön brit? - szólt közbe a férfi, mintha a származásom kuriózum lett volna. A mosoly, amivel megajándékoztam, alátámasztotta a feltételezést. És a tényt is persze ezáltal.
- De úgy alakult, hogy New Yorkban kaptam munkát, és az eltelt időszakban annak éltem, szeretem azt, amit csinálok és megnyugtat. Ez az első alkalom, hogy a nyugati partoknál vagyok, Sebastian - kockáztattam meg azt, hogy a nevét is kimondjam, ha már felajánlotta. Láthatóan nagyon is tetszett neki, mert a pillantása már rég nem az arcomat vizslatta, hanem a rövidnadrág által nem fedett combjaimat nézte. Kényelmetlenül pillantottam el Jude irányába, de mielőtt még segítségkérésnek vette volna a ki nem mondott könyörgésem, lesütöttem a pillantásomat. Neki most sokkal nagyobb szüksége lett volna arra, hogy lenyugtassák. Ha olyan viszonyban lettünk volna.. ha már tegeztem volna, ha meg mertem volna őt érinteni, bizonyára vágytam volna arra, hogy bátorítón megszorítsam a kezét.. hogy ne érezze magát ennyire feszélyezve. - Ön is sokat utazik? - érdeklődtem Bash-től, hogy rá tereljem a szót, és ezzel talán némileg fellélegezhetett Mr. Cowen.
- Hát, Angliában még nem voltam - kezdett bele, az arcom minden négyzetméterét feltérképezve a pillantásával. - Még - nyomatékosított. - De igaz, ami igaz, elég sokat jövök megyek. Hol Rachel kíséretében, hol nélküle, de.. mindig szeretem felfedezni a helyi.. sajátosságokat az adott helyszíneken - a magabiztos cápa mosoly nem maradhatott el a férfi részéről, az én pillantásom pedig Sebastian arcáról Mr. Cowen felé siklott csak egyetlen pillanat erejéig. Reméltem, hogy ezzel nem azt akarta jelezni, hogy folyton játszik a szifilisz gondolatával, mert nem tűnt olyannak, aki a cölibátust gyakorolta volna. Rachel azért mégis csak elárulta magát, mert szórakozott mosollyal csendben tűrte azt, amit róla is említett Sebastian, de tudtam jól, hogy nem véletlen az, hogy nem bírta mellettem, a két férfi közt sokkal jobban érezte magát.
- Ezek szerint minden vágya az, hogy sült rovarokat egyen? Vagy élő polipot? - döntöttem oldalra a fejem, remélve, hogy ezt nem fogja félreérteni és még csak véletlenül sem veszi ezt jelnek a részemről, de Bastien felnevetve a kérdésem nyomán az ülésre pakolta a hatalmas tenyerét, a táskám elé, mintha a legtermészetesebb mozzanat lett volna az. Még csak véletlenül sem hoztam fel a sushizást.
- Majdnem arra vágyom, igen - jött a komoly felelet, amiben sokkal több részlet és mocskos dolog rejlett. Rachel felnevetett, de ahogy az előbb én csak futva pillantottam el Jude irányában, Rachel nem fogta magát vissza. Hol a mellettünk elsuhanó városképet leste, hol a mellette ülő ügyvédet. Nem akartam tudni, mik Bash vágyai.

Nem vágytam semmilyen közös autókázásra az ex-menyasszonyommal, és a nem túl kedves barátommal, aki még ellenségnek sem utolsó, és senkinek sem kívántam volna a figyelmét. Bastien egyáltalán nem tágított, és meg volt győződve róla, hogy mi versenyben állunk, bármilyen téren is, de le akart győzni, és ehhez bevetett minden eszközt. Például az esküvőm előtt ágyba vitte a leendő arámat, és megbánás nélkül adagolta le a torkomon az igazságot. A vőfélyem lett volna, de akkor és ott ők ketten megtörtek bennem valamit. Az egyetemen még nem voltam ennyire merev, és távolságtartó, barátkoztam, és építgettem a kapcsolataimat. Nem mondanám, hogy népszerű lettem volna, de sokan felfigyeltek a tehetségemre, és ez nem tetszett akkoriban a velem szemben ülőnek. A múltban egészséges versengés alakult ki közöttünk, de sosem gondoltam volna, hogy ez a barátságunk rovására mehet. Ki gondolna arra, hogy a vőfélye szemet vet a menyasszonyára, majd éppen a ceremónia előtt megdugja, és még azt is eléri, hogy rájuk nyissa? Nem hangoztatom, hogy fel lettem szarvazva, a bizalmam odaveszett, és nem állt módomban megint eljátszani az ökröt, akit úgy rángatnak, ahogyan nekik éppen tetszik. Ms. Fraser nem tudhat semmit a kapcsolatunk milyenségéről, nem fogom beavatni, nem azért kísért el, hogy a magánéletemben vájkáljon, de vagy egy sejtésem, hogy ez a megállapodás csak az én fejemben él, és Bastien tojni fog rá magasról, mert ha egyetlen alkalma is nyílik rá, hogy lejárasson mások előtt, akkor meg fogja tenni. A vérébe van kódolva, hogy kitoljon velem, és aztán minden maradványt ott hagyjon. Nem tagadom, hogy nekem is betelt a pohár a lefújt esküvő után, és a lehetőségem adódott rá, akkor csúnyán alátettem. Nem véletlen, hogy a legjobb versenylovak az én tulajdonomban állnak, Rachel nehezményezte is a legutolsó vételemet, de azt hiszem a drága ficsúrnak jobban fájt, hogy lenyúltam tőle. Az üzlet könyörtelen közeg, és nem fogom hagyni, hogy lecsapjanak a csikóra. Tudom, hogy rosszban sántikálnak, és az sem véletlen, hogy Bastien éppen Rachel-t tette meg a lovas trénernek, amolyan jobb kezének. Tényleg hisz benne, hogy még gyengéd érzelmeket táplálom az exem iránt? Otthon vár egy terhes drogos, nem vágyom Rachel közelségére. Az eltelt években nem sokat láttam, de néha előfordult, hogy összesodort bennünket az élet, de akkor sem nyúltam hozzá, és ezen a hétvégén sem szegem meg a szabályomat. A múlt az múlt, és ha én egyszer lezártam valamit, akkor az úgyis marad. A limuzin belsejében érdekesen alakulnak a felosztások, nem voltam vak, amikor láttam, hogy helycserés támadást hajtottak végre ellenünk, de ha azt hiszik, hogy nyilvánosan kihoznak a sodromból, akkor hamarabb kellett volna felkelniük, mert ezt a játszmát én is ismerem, és nagyon gyorsan tudok alkalmazkodni. Nem hat különösebben, hogy többször „véletlenül” hozzám ér Rachel válla, bocsánatkérően pillant rám, bár gyanítom, hogy direkt keresi velem a szemkontaktust. Bastien ellopja a rivaldafényt, és az én tréneremet állítja a középpontba. Nem fogom megmondani Ms. Fraser-nek, hogyan kezelje a tuskó közeledését, de eddig remekül helytáll, és ha nem is mosolyodom el feltűnően, attól még szórakoztatónak vélem a közöttük kialakult párbeszédet. Nem egy órát, és nem is kettőt töltöttem el a velem utazó lány tanulmányozásával a lovardában. Visszahúzódó, ha úgy adódik, többet jártatja a száját, de csak az arra érdemes embereknek, egyébként nem mondanám egy nagyszájúnak. A kedvessége a naivitással vetekszik, de azt hiszem, hogy nem kell féltenem annyira őt. Néha felém néz, akkor én sem vagyok rest viszonozni a kezdeményezését, és végigkövetni, hogy rajtam legelteti a szemét. A többieknek még nem sikerült felmérniük a közöttünk lévő kapcsolatot, szerintem Bastien-nek most az jár a fejében, hogy kitalálja…megdugtam-e már a lánykát, vagy sem. Ha arra a következtetésre jut, hogy megvolt nekem, akkor nem fogja megkörnyékezni, de ha kiderül az ellenkezője, akkor Ms. Fraser-nek fel kell készülnie, mert nem fogja tudni lekoptatni.
A lánynak a kiejtése erőteljes, bárki felismerné, hogy nem amerikai, és az a seggfej le is csap rá. Az ablakra téved ismételten a tekintetem. Nem sokat látok a városból, de azért a híd ott rejlik. Mindenképpen meg szeretném nézni, lehet, hogy egy napot engedélyezek még magamnak a városban, ha Sawyer nem értesít arról, hogy nem bírt Lorie-val. Nekem is kijár a pihenés, elgondolkodtat az, amit Cora mondott a gépen. Néha nem baj, ha én is úgy gondolom, hogy kikapcsolok, és szarok rá, hogy mi történik a környezetemben? Az angliai célzás nem új keletű próbálkozás, csendben hallgatom őket, néha Rachel is közbeszól, de nem a szavak irányítója, az inkább a másik férfi. Az étkezésről felrémlik a legutóbbi sushizás, ami nem végződött jól. A kedvenc helyemre azóta sem látogattam el, nem szerettem volna összefutni az emlegetett hölgyeménnyel.
- Mióta foglalkozik lovakkal Cora? – most Rachel-ön volt a sor, hogy kipuhatolózza az ellenfele adottságait, ezen már nekem is el kellett mosolyodnom. – Miért akarod tudni, hogy mióta van a szakmában Rachel? Mindenki tudja, hogy neked az apád által már a kiskorod is a lovak közelében telt el, de hidd el, hogy nem csak te vagy az egyedüli, akinek ez a szenvedélye, és ebből él meg a családja. Emlékeztetlek, hogy nem minden a pénz. – hangsúlyozom ki a végét, és direkt a tájnak szentelem a figyelmemet. – Nocsak, megszólalt a pénz nagy ellenzője. Nem éppen te vagy az, aki mindenáron növelni akarja a vagyonát, és bármit megtesz ezért? – villámokat tudtam volna szórni Bastienre, de hűvös nyugalommal konstatáltam a kotnyeles megjegyzését. – Te már csak tudod, hogy mi fán terem a vagyonnövelés, és milyen eszközökkel lehet ezt elérni. – felelem neki, mire néhány perces csend telepszik az autóra. Innom kell, ha oda fogunk érni.

Nem így terveztem. Amikor reggel, a minimális alvás után kikeltem az ágyból, eszem ágában sem volt úgy nézni Mr. Cowent, mintha épp azt találgatnám, hogy ugyan milyen véredényei voltak, vagy hogy minden fontos szerve a megfelelő mértékben működött, de ezekben a feszült másodpercekben csakis és kizárólag belé tudtam kapaszkodni, mert őt láttam már többször. Nem, nem ismertem őt, így azt fellengzős lenne állítanom és még csak nem is kedvelt engem a férfi, mégis ő jelentette számomra a limuzin csendes gurulásában a nyugalmat és a biztonságot. Főleg úgy, hogy Sebastien kölnije az orromig kúszott és fojtogatón erőteljes volt, olyan, ami egy után sérti az ember szabadságérzetét is. Szinte meg sem mertem mozdulni ott, a sarokban, és csak azért húztam el a kezem a táskámról, mert oda került nem messze tőlem Mr. Montgomery ujja is az ülés luxus bőrhuzatára. Még csak belegondolni sem merem, hogy ha Mr. Chang ekkora fényűzést volt képes rendelkezésünkre bocsájtani, akkor ugyan mekkora vagyonnal rendelkezhetett az úr.
A gondolataimnál már csak a velem utazó hármas kémiája volt bonyolultabb, amit nem igen értettem még, bár egy elfuserált lottót azért magam elé húzhattam volna, ahol a válaszok opcionálisak lettek volna. Csakis azok képesek ennyire idegenül viselkedni egymással, ilyen megvetéssel, akik egykor sokkalta jobban ismerték egymást. Most, hogy igazándiból csak Jude viselkedését és reakcióit figyeltem, leszűkíthettem a lehetőségeimet és a korábbi kicsapongó, hullámzó kedélyemet, amivel sikerült elérnem azt, hogy nem éreztem magam zavarban, amikor a pillantásom viszonzásra talált a részéről. Talán az ötödik, tizedik... ilyen apró pillanatban még egy apró, nyugodt rándulás is jelezte az arcomon azt a bátorító mosolyt, amit sikerült az arcomra varázsolnom. Ez pedig csak neki szólt, mert Rachel és Bastien is ugyanolyan idegen volt még, az eltelt fél óra velük pedig semmire sem volt elég, és nem voltam abban biztos, hogy Jude szavai nyomán ennek a részese akartam volna lenni.
Amellett viszont nem mehettem el, hogy reagálnom illett az idegen férfi kérdésére. És ha az eltelt öt évben sikerült akklimatizálódnom is, nem esett nehezemre visszatérni a gyökereimhez. Mindig is imádtam a london-környéki cockney kiejtést (mások számára akcentust), és.. ugyan miért ne engedném, hogy Bastien tudja, nem kifejezetten az Államok szülötte voltam? Talán ezzel is segíthettem Mr. Cowennek, talán egy kis időre így fellélegezhetett, és úgy tűnt, hogy Bastiennek kevés kellett a boldogsághoz, olyan nagy elánnal vetette bele magát a hallgatásba és a reflektálásba, hogy az még kényelmetlenebbül érintett. Szétterült, teljes kényelemben élvezte ki a limo adottságait, de így tényleg csak azt kaptam, amit felajánlottam neki. A figyelmét, a diskurzust, és ha beszélgetni szerettem is, az ismerkedéssel már meggyűlt a bajom. Túlságosan merev voltam, mások hívhatták ezt bénaságnak is. Mit hazudok? Én is tudtam, hogy béna voltam, a flörtöléshez nem értettem, ám legalább ellensúlyozhattam a figyelmemmel. Elég szegényes alku, de.. alku volt és az egyik kedvenc témám merült fel megint, az étkezés. Mindenki szerette a pocakját, habár élénken élt bennem a sushi emléke, és a nem is olyan régi kaviár kóstoltatás. Automatikusan haraptam be az alsó ajkam és kaptam el Jude-ról a kósza pillantásom, hogy aztán a pillanatnyilag beálló csendet végül Rachel törje meg.
A válasz ott volt már a nyelvem hegyén, enyhén elnyíló ajkakkal készültem fel arra, hogy beavassak mindenkit az odaadásomról a lovak iránt, hogy számomra... mind egy kis csoda volt, amikor Jude előzött meg, minden egyes szavával egyre mélyebbre tuszkolva bennem a magam igazát. Nézhettem volna őt leplezetlenül, mert nem rám figyelt a kioktató stílusa közben, de helyette az autó padlóját figyeltem. Szinte magamra vettem minden egyes sértő mondatfoszlányát, olyan kényelmetlenül érezve magam, mint eddig talán soha. Nem értettem ezt a hirtelen váltást nála megint. Miért nem mondhattam? Miért nem beszélhettem? Tudtam, ő is bevallotta, hogy gyakorta dönt mások helyett, és azt hiszem, ez is egy olyan pillanat volt. Nem tudatosan tette szerintem, de belém forrasztotta a szavakat, megakadályozott abban, hogy egy kicsit is felengedjek ebben a feszült légkörben, és már megint ott tartottam, ahol reggel, csupa megbánással, felesleges feszültséggel a gyomromban, amire Bastien rákontrázott, Mr. Cowen pedig leforrázott mindenkit a következő szavaival. Még azt is megbántam, amit soha nem követtem el, és hiába szuggeráltam a sofőrt elrejtő fekete üvegablakot, azon túl nem láttam semmit sem, csakis a saját magam tükörképét.
Talán percek is elteltek, amikor megrezzentem az ülésen, mert Bastien megmozdult mellettem, az öltönynadrágjának súrlódó hangja rántott ki a gondolataimból. Végre elhúzta a kezét a táskám elől, így némileg felszabadult, hatalmas megkönnyebbült sóhajjal húztam az ölembe azt, hogy kihalásszam belőle a vizemet, amit még a repülőről loptam el.
Azzal viszont nem számoltam, hogy a nagy pakolgatásban minden a feje tetejére állt, ráadásul belegyömöszöltem a tollat, a Jude-tól kapott kis papírt, a könyvet, és felborult a sorrend, nem úgy volt, mint ahogy kellett volna lennie. Nem, nem voltam kényszeres, de szerettem a rendet és most odabent minden volt, csak az nem. A fülhallgatók egyik sajátossága, hogy úgy tekerednek rá mindenre, mint a kígyók. És szeretnek megtört vezetékkel bosszút állni rajtunk, így amikor sikerült végre kiszednem azt, meg is reptettem a még a reptéren elrejtett flapjackem, ami aa következő másodpercben Bash ölének csapódott. A maga húsz dekájával igazán nem volt nehéz, de... azért mégis. Az a másodperc egy örökkévalóságnak hatott, lassított felvételben néztem végig a becsapódást, Basht azért sikerült egy nyögésre késztetnem.
- Bassz...us! - kaptam volna oda automatikusan, mintha fél téglával dobáltam volna, de az ujjam félúton megállt, nagyjából a felkarja környékén, meglepetten és szégyenkezve pillantottam fel a férfi szemeibe. - Úgy sajnálom! Nem volt szándékos... - nem mertem érte nyúlni, az túl privát és intim hely volt még egy ismerős esetén is, nem hogy egy alig fél órája ismert embernél. Életemben nem volt még részem egyéjszakás kalandokban, nem most fogom elkezdeni.
- Azt hiszem, ez talált - megmozgott ott mellettem ülve, de ahelyett, hogy elvette volna magáról a gabona szeletet, csak figyelt engem.
- Bocsánat, nem így akartam, tudja mindig belegabalyodik, és.. néha sikerül kirántanom a tárcám, a tollam... - köszörültem meg a torkom, alig merve elnézni az ágyéka irányába. Még mindig ott árválkodott a kis hamis. - Vissza... visszakaphatom esetleg? - nem, Jude-ra se néztem. Ő már tudta, mennyire béna is tudok lenni, arra nem volt szükségem, hogy lássam is az arckifejezésén.
- Legközelebb majd óvatosabban. Vagy esetleg mást kérek oda - felsóhajtottam panaszosan, nem voltam felkészülve a sikamlós megjegyzésekre, és elkövettem azt a hibát, hogy mégis csak sikerült ránéznem Mr. Cowenre, szinte úgy kapva ki Bash kezéből a flapjackem. Most hogy fogom kibontani és megenni? Ott volt egy idegen férfi ágyékának nyomódva. Jó, volt rajta nadrág, minimum egy réteg, de jó esetben kettő választotta el az intim részektől, de basszus!
Rachel ajkának szegletében egy mosoly terebélyesedett, és nem voltam meggyőződve abban, hogy együtt érzett velem.
- Köszönöm - zavartan még inkább a sarokba húzódva süllyedtem el a saját szégyenemben, visszapakolva a táskámba az ételt, még ha már a gyomrom vágyott is volna rá. Az étel helyett inkább a vizes palack kupakját tekertem le. Sikerült anélkül innom, hogy megint leöntöttem volna magam. Legalább valamire büszke lehettem, miközben fel sem tűnt, hogy az eltelt hosszú percek folyamán a város magas és robusztus épületeit felváltották a fasorok, a rendezett telkek tömege. Kevesebbszer kellett megállnunk, és.. fogalmam sem volt, hol jártunk. Nem beszéltünk Mr. Cowennel napokig, nem tudtam, hogy egyáltalán hol lesz a szállásunk, hogy milyen lehetőségeim lesznek. Úgy jöttem el ide, hogy az ég világon semmiről sem volt tudomásom.
A belső pánikom pedig kezdett elhatalmasodni rajtam.

Rachel és Bastien feltűnése csak megnehezítették a hétvégére felállított terveimet, de nem arról voltam híres, aki ne tudna akklimatizálódni az ismeretlen tényezőkhöz, történetesen, ha ezek idegesítőek, és haszontalanok a számomra nézve. Rachel nem hazudtolta meg önmagát a limuzin belsejében sem, amikor rám telepedett, és kisajátított magának, mintha jogot formálhatna a személyemre, miután a szemem láttára szűrte össze a levet a másik félnótással. Bastien aljas eszközökkel játszott, sosem támadott nyíltan, nem vallott rá az egyenesség, ő előbb kiszimatolta, hogy mi a gyengepontja a másiknak, és csak utána alkalmazta a megszerzett információkat fegyverként. A tudás hatalom, és ebben piszkosul jártas volt a régi barátom, akinek legszívesebben kitekertem volna a nyakát. Feszélyezetten meredek előre, nem szólok bele az élénk társalgásba, mely az emlegetett szamár, és Ms. Fraser között zajlott éppen. A tekintetem kettőjük között időzik, néha megeresztek egy tekintetet az ex menyasszonyom felé is, de nem köt le annyira, hogy figyeljek is rá. Eljátszotta a kártyáját, és nem óhajtok belemenni ismételten a kisded szórakozásaiba, hogy aztán az orromnál fogva vezessenek meg, és végül elvigyék a lovamat. Szerettem volna a csikóval együtt hazatérni, persze képtelesen, mert a tulajdonjog megszerzése nem jelenti egyből azt, hogy az enyém is lesz. Nem kellene még leválasztani a kancáról, különben sérül, és nekem az a legfontosabb, hogy egy életerős példányt vegyek kézbe, ne valami suta négylábút, aki képtelen lesz elviselni a rivaldafényt. Mr. Chang megadta a módját annak, hogy üdvözölje a potenciális vásárlókat, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a városon túlra invitál meg. Akadt egy sanda gyanúm, hogy nagyszabású ötletekkel kápráztatja el a nagyérdeműt, és ha már megvolt a cirkusz, és az elvakítás, akkor jöhetnek a csekkfüzetek is. Hülye lettem volna letétekkel, vagy kis könyvecskékkel utazni, hiszen megeshet, hogy megrövidítenek így is, akkor nem kell a plusz lehetőség rá. Bastien hűen tükrözi a jellemét, már nemcsak szavakkal ostromolja a terapeutámat, hanem érintéssel is meg akarja törni. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy Cora mennyire érzékeny a határok betartására, és habár nem tűnik annyira ártatlannak, azért el kell gondolkoznom azon, ha egy evés, vagyis kínálás a részemről zavarba hozta, akkor talán még férfiakkal sem volt dolga? A kora ellenére megeshet, hogy még szűz, és nem is lepődnék meg nagyon…ahogyan fogadja a kritikát is. Rendesen megijed tőlem, pedig nem ettem le a fejét, és nem is morrantam rá keményen, csak elmondtam, hogy mit várok el, és mihez kell tartania magát, ha velem akar jönni.
Az ismerkedéssel nem lenne gond, de Bastien információkra utazik, és nem ismerem annyira a velem utazó hölgyeményt, hogy megbízzak benne, ezért ha tetszik, ha nem, de közbeavatkozom, és helyette teszek pontot a mondat végére. A munkáját örülök, ha rejtély övezi, vagy a kilétét, mert a velem szemben ülő férfi sem ostoba, és ha megneszeli, hogy milyen felmenőkkel rendelkezik, akkor elég egy kis kutakodás, és hamar rá fog találni az édesanyjára. Ideges vagyok, de még jól tűröm az utat, de azért már örülnék neki, ha kiszállhatnék az autóból, mert bosszant, hogy Rachel térde „mindig véletlenül” az enyémnek csapódik, és akkor szende pillantással igyekszik velem kapcsolatot teremteni. Menj a fenébe, ha azt hiszed, hogy ez menni fog neked. A csendért fohászkodom, és a perceket számolom vissza magamban, amikor Cora ismételten alkot. Nem tudom, hogy minek kell fészkelődnie, csak kibírja azt a kibaszott pár kilométert, de nem. Egyenesen a csokija a drágalátos „barátom” ölében landol, ezzel egy kis előnyt adva neki. Megrándul egy ér a homlokomon, és inkább kinézek az ablakon, hogy nehogy megszólaljak, mert annak megint nem lenne jó a vége. Mit kellene csinálnom vele? Beíratni egy önvédelmi tanfolyamra? Komolyan nem hiszem el, hogy valaki ennyire béna. Rachel mellettem csak halkan kuncog fel, és a szája elé teszi a kezét, amint megkezdődik a műsor. Bastien élvezi a helyzetet, és esze ágában sincs segíteni a lánynak, amit megértek, de hogy még ez is? Lassan a létezésért is bocsánatot fog kérni…azért is, ha csúnyán néznek rá. A gabona szelet némi hadakozás árán kerül vissza a jogos tulajdonosához, aki megenged egy pillantást az irányomba is. Kiolvashatja belőle, hogy mennyire nem díjazom a bénázását, és most inkább Rachel-re nézek.
- Megtennéd nekem, hogy nem döntöd nekem állandóan a térdedet? – húzódom odébb, de kell a hely, nem vagyok egy kisember, és ezt ő nagyon is jól tudja. – Bocsáss meg. – zökkentem ki a magabiztos mosolyából, mire Bastien kontráz. – Ne legyél ennyire karót nyelt Jude, így mi lesz a szórakozással? Úgy látom, hogy meg is érkeztünk. – a tekintetem azonnal a kinti környezetre siklik át. Mindenhol hatalmas fák, és egy kastély képe bontakozik ki. – Úgy tudom sok errefelé a vad. – kacsint a lányokra Bastien, én viszont csendben maradok. Perceken belül egy felkövezett behajtón megyünk végig, rengeteg autó áll odakint, és nem kell sok, hogy mi is megálljunk. A kocsi lefékez, és a sofőr már pattan is ki, hogy segítsen kinyitni nekünk az ajtót. Nem sietek, a lányok szállnak ki elsőként, szóval össze tudok nézni a velem szemben ülővel. – Igazán kellemes, hogy itt vagy Jude…egészen másképpen alakult volna a hétvége, ha nem jössz el…és Rachel is látni akart…miért tagadtam volna meg tőle a kívánságát? – kárörvendő vigyorral a képén száll ki, én meg némi hadakozás árán követem. Egy egész regiment szolgálóhad vár ránk, a bőröndöket a személyzet kobozza el, és hamarosan feltűnik a színen Mr. Chang is. – Jude…hát isten hozott szerény kis hajlékomban. Ki ez a csodálatos hölgyemény veled? – egy álcázott műmosoly kíséretében lépek oda Cora mellé, és a hátára simítva a kezemet tolom előrébb, hogy a középpontba kerüljön. – Bemutatom Cora Fraser-t…egy igen tehetséges lovas trénert… - sokat sejtetően meredek a férfira, akinek a megdöbbenését egy igazán csillogó szempár váltja fel. – Csak nem…Ms. Fraser…a részemről az öröm, hogy megismerhetem. – finoman csúsztatom lejjebb a kezemet Cora derekára, hogy nyújtsa ki a kezét, mert ezt az első benyomást nem csinálhatjuk még egyszer meg.

Ha csendesebb is voltam az átlagnál, ha hallgatagabb is, mint amit Jude szokott meg, nem kerülte el a figyelmem a feszélyezettsége az ismeretlen hölgy mellett. Kimondatlan ellentétek uralkodtak köztük, ennyit sikerült leszűrnöm, de mielőtt még butaságokat gondoltam volna ki, nem állítottam fel olyan elméleteket, amihez aztán végképp közöm sem volt. Elég volt azzal foglalkoznom, hogy Bastien direkt közeledésétől megóvjam magam anélkül, hogy úgy érezze, elutasítanám őt vagy rosszat akarnék neki, mert az nem volt igaz. Csak nem szerettem, ha túlságosan közel kerültek hozzám ismeretlen emberek. Nevezhetjük bizalmatlanságnak, mert egyesek bizonyára ezt gondolnák, de... nekem az intimitást jelentette, ha valaki a közelembe került, és a jelenlévőek közül senkit sem éreztem magamhoz közel. Még Mr. Cowen is tele volt rejtélyekkel, távolságtartással és fölényességgel, ami feszélyezett és merevvé tett. Képtelen voltam úgy igazán feloldódni mellette, és talán a repülőgépen elindult volna ez a folyamat, ha el nem vágja a beszélgetés fonalát, és ezzel egyetemben megint hátrább lépett tőlem, amit tiszteletben tartottam. Egy percig sem óhajtottam neki kényelmetlenséget okozni.
Vegyes érzéseim voltak ezzel az egész hétvégével kapcsolatban, és nem voltam meggyőződve arról, hogy lenne itt keresnivalóm, de ezek a kételyek kimondatlanul öleltek körbe, némán, aggasztón. Ha én bizonytalan vagyok, ha ezt valaki is látja rajtam, akkor rontani fogom Mr. Cowen esélyeit és ezt nem engedhettem meg magamnak, de persze a magabiztosság nem ott kezdődik, hogy zabszeleteket röptetek meg limuzin belsejében. Az... annyira oda nem illő jelenet volt, és persze már megint saját magamat sikerült kellemetlen helyzetbe hoznom, viszont Sebastian nem gondolta így, a lehető legtermészetesebb módon húzta az időt, amivel persze csak még inkább a zavart viselkedés vált osztályrészemül. Az sem segített, hogy Rachel kinevetett, és ha félve is pillantottam Mr. Cowen felé, hogy ugyan mit szól a bénázásomhoz, meg sem kellett szólalnia. Az arckifejezését látva egyetlen pillanat alatt a bűntudat kerített hatalmába, a szégyenkezés, és amikor végre Bastien visszaadta a tulajdonomat, az út további részében a sarokba húzódva és meghúzódva vártam arra, hogy kiszabadulhassak innen, szinte meg semm hallva azt, hogy már megint egymásnak feszült a hármas a beltérben, vagy hogy Bash mivel akart lenyűgözni kettőnket. Nem értettem, miért kell ennyire lehetetlenül viselkednem, és Jude reakciói sem segítettek, mert magam alatt vágtam a fát minden ilyen alkalommal.
Fellélegeztem, amikor a kavicságyon gurultunk végig, amikor az autó végül megállt, és ahogy az ajtó nyílt, szinte úgy menekültem ki a luxusból, előre engedve ugyan Rachelt, de a levegőt mélyre engedtem a tüdőmben, végignézve a hatalmas fákon, a rendezett, rövidre vágott pázsiton, és azon a hatalmas kastélyon, ami a szemem elé tárult. A pillanat egyszerre lassult le, ólomlábakon cammogva, mert a gyönyörűség minden másodpercét ki akartam élvezni, elveszni a részletekben és csak létezni ebben a tökéletességben. De nem volt ekkora szerencsém, mert Mr. Cowen közelsége nem állt meg abban, hogy mellém lépett, és az előzőekkel ellentétben az érintése megint a hátamon nyugodott, miközben egy újabb ismeretlen tartott felénk, akinek a szavai nem segítettek rajtam. Zavart, és nem tudtam mit kezdeni az újabb bókkal, szerény, visszafogott mosollyal fogadtam mégis az ázsiai férfit, aki nálam csak centikkel volt magasabb, de a ruházatával, a méretre szabott szettjével elérte azt, hogy sokkal magasabbnak tűnjön. Határozott kiállású férfi volt, nekem pedig nem volt más dolgom, mint hogy befogadjam a látványt, az újabb ismertséget.
Jude bemutatására csak egy pillanatra néztem el az ügyvéd irányába, aki már tolt is, és ha nem akartam elesni a saját lábamban, akkor muszáj voltam az irányított akaratát követni.
- Üdvözlöm - ismételten egy köszöntés, aztán kézfogásra emeltem a kezem, amit úgy ragadott meg a férfi, mintha a legfinomabb cukorka lennék, és már emelte is a szájához a kezem. - Örülök a találkozásnak, Mr. Chang - nyílt tekintettel figyeltem a férfit, aki talán több lelkesedéssel figyelt, mint akartam volna. Nem mertem megmozdulni a két férfi közt, mert az úr még mindig a kezemet fogta, viszont Jude érintése a derekamon annyira új volt, annyira.. nem közénk illő, hogy ha elléptem volna, akkor mind a ketten úgy érezhették volna, hogy elutasítom őket, pedig.. nem így volt, egyszerűen csak... szokatlanná tette az esetet.
- Nagyon sokat hallottam már a csikóról, kiváló tenyésztés eredménye a születése - sosem voltam az, aki behízelgéssel érte volna el mindazt, ahol tartottam. De mint említettem, itt nem csak a csikó megszerzése volt a tét, hanem a munkám is. Elevenen élt bennem még mindig Jude fenyegetése, és nem tudom, mihez kezdtem volna, ha elveszítem a lelkesedésem, a hivatásom csak amiatt, mert képtelen vagyok együttműködni és mert az elveim egyenesen Mr. Cowen ellen mentek.
- Igen! Kiváló... - ismételte meg a szavaim Mr. Chang, végre felszabadítva a kezemet is, amit egyből a táskám pántjára fűztem óvatosan.
- Ó, helló, uram! Mi a helyzet? Jól vagy, Patrick? - érkezett meg Mr. Montgomery is öles léptekkel egy kézfogásra, mellette pedig belibegett Rachel is, akinek átadtam a helyem, egyetlen lépést elhátrálva, Jude felé, óvatosan, nehogy rátapossak a lábára. Még mindig nem ráztam le magamról az érintését, de arról tettem, hogy félszeg pillantással felnézzek az arcára.
- Minden.. tökéletes, Bash, köszönöm kérdésed! Nem tudtam, hogy ennyire csodálatos hölgyek társaságában fogom tölteni a hétvégém, akkor biztosan másként készültem volna. Elnézést kérek, hölgyeim - a szája szegletében megjelenő mosoly akár lehengerlő is lehetett volna, de leginkább az apró, bocsánatkérő meghajlásával zökkentett ki a gondolataimból.
- Rachel Chamberlain - mutatta be magát az említett, a szerelése pedig kifogástalan volt, szemben az enyémmel, mert még mindig csak egy rövid rövidnadrág volt rajtam, egy ingblúzzal. Bárcsak azt mondta volna Jude, hogy ne... kényelmesben jöjjek. Akkor egy ideillő ruhát választottam volna ki már a repülőre is, és tudtam, hogy az lesz az első dolgom a kapott szálláson, hogy átöltözzek. Olyan ruhába, ami méltóvá tesz arra, hogy itt lehessek. Nem voltak komplexusaim, de egyértelmű volt, hogy itt a látszatnak igen fontos része lesz a következő napokban.
- Ms. Chamberlain! - neki is kijárt egy kézcsók, a fontoskodó, elégedett arckifejezés pedig nem maradt el a nőtől. - Hölgyek, uraim, mit szólnának egy welcome drinkhez? - még csak intenie sem kellett, már érkezett is a pingvin ruhában a pincér, a fém tálcán pedig elegáns poharakban sorakoztak a pezsgőkülönlegességek és az erősebb italok is. Bash és Rachel azonnal rámartak, viszont nekem mozdulnom sem kellett, mert a pezsgővel töltött poharat Mr. Chang emelte le nekem és nyújtotta felém.
Komolyan kikészülök! Alkoholistává válok ebben a három napban, de mégis elfogadtam azt, finom érintéssel ujjaim közé csippentve a szárat. Ha tippelnem kellett volna, akkor Jude biztosan a magasabb alkoholtartalmúra fog utazni, de nem bíztam el magam. Minden pillanatban képes volt meglepni.
- A sikeres üzletkötésre! - emelte magasba a saját poharát a tulajdonos.

Már a kocsiban felbaszódtam, és akkor még igazán le se írtam az érzelemvilágomat. Nem kívántam a szépet tenni az ex haverom, és a majdnem feleségem előtt, de nem hagytak más választást, mert egy légkörben kellett töltenünk közel negyven percet, amíg megérkeztünk a hétvégi szállásunkig. Ms. Fraser hozta a szokásos formáját azzal, hogy mindenfajta tárgyat ejtett ki a kezéből, és olyan helyekről halászta vissza, melyeket meg sem kellett volna ismernie. Nem fogom megérteni, hogy minek kell az evésre gondolnia a limuzin belsejében, és miért kell állandóan matatnia a táskájában. Nem voltam elég világos a találkozásaink, vagy a levélváltásunk alkalmával? Nem vártam sokat tőle, de amit parancsba adtam, azt szerettem volna, ha úgyis történik. Nem kértem lehetetlent, vagy a természetétől távol álló viselkedést, de azt a három nap megkövetelte volna, hogy mellőzze az ügyetlen oldalát. Nem illettem szavakkal, de a tekintetem többről árulkodott, mint szerettem volna. Megróni nem fogom a nyílt tekintetek előtt, de el fogunk beszélgetni arról, hogy miről érdemes társalognia mások előtt, és hogyan illendő viselkednie, ha az ellenség feltűnik. Most azt kívántam bárcsak egyedül érkeztem volna, de már késő volt ezen rágódni, és a kocsink is lassítani kezdett a kavicsos felhajtón. A táj, és a környezet magáért beszélt, nem vártam kevesebbet a házigazdától, ha már az üzlet körül forgott a hangulat. Egyértelműen meg fogja villogtatni előttünk, hogy mekkora vagyona van, és mire számítsunk, ha el akarjuk nyerni a kegyeit. Mr. Chang kemény társ, sosem tudhatja igazán az ember, hogy mire gondol, de néha sikerül elcsípni egy-egy utaló jelet, és azt jobb minél előbb elraktározni, hogy a kellő időben fel lehessen majd használni. Hosszú napokba telt mire elértem a célomat, de abban biztos vagyok, ha megpillantja Corát, akkor nem lesz rest egy kis meglepődéssel reagálni a társam feltűnésére.
A hölgyeké az elsőbbség, amikor megállunk, és ki kell szállni. Rachel még egyszer utoljára hosszant végigmér, de szavakkal már nem üzen, csak egy mosolyt fojt el, és már megy is tovább, mint akinek fontos teendői lesznek a következő percekben. Bastien a végén még odaszúr egyet, amikor Cora is már a friss levegőn álldogál, de nem fogom megadni neki azt az elégtételt, hogy kihozzon a sodromból. Az öltönyömet gombolom be, és már megyek is, hogy ne legyek útba a mögöttünk parkoló után, és amint megfordulok, a semmiből jelenik meg az ázsiai házigazdánk. Az álarc ismét véd, nem lehet leolvasni semmit sem az arcomtól. Kezet fogok vele, és egy kicsit erőteljesebben irányítva a szende őzikét a derekára marok, hogy nehogy elessen a saját lábában. Kinéztem volna belőle, hogy bénázik egyet, de ahogyan az ujjaim az ing fedte testrészéhez érnek, mintha megmerevedne, de ezt csak én érzékelem. Egy széles mosollyal az arcomon mutatom be őt a sorsdöntőnek, akitől az üzletem függ. Sejtettem, hogy nem fogja beérni egy kézfogással, ezért is somolygok már azon is, hogy milyen csillogás költözik Mr. Chang szemébe attól, hogy rájön, milyen felmenőkkel rendelkezik a fiatalabb Fraser. A behízelgés nem a kenyerem, de most szemet hunyok felette, és csak csendes megfigyelőként hallgatom végig, hogy a tárgyra terelődik a szó, és dicséretben fürdőzhet az idősebb férfi. Nem nehéz kivennem a viselkedéséből, hogy tetszik neki Cora, talán el is feledkezik néhány másodpercre a többi vendégéről, ami nem csoda, ha valóban kapcsolatban állt az anyjával. Vajon a lány édesapja tudhat a románcról, vagy fogalma sincs róla, hogy a felesége csalta? Ebben a helyzetben nekem már nem lenne a nejem, de ugye az én esetemben ilyesmi elő sem fordulhatna, mert nincs az a nő, akit én elvennék a történtek fényében. Elég volt, hogy egyszer megégettem magam, nem fogom még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. Kidobott pénz, és csak bonyodalom, ha két ember összeköti az életét egymással. Ennek a nyertesei maximum a válóperes kollégáim, akik úgy kaszálnak belőle, mintha minimum az ötös lottót vitték volna el.
Bastien nem késlekedik, hamar feltűnik a színen, nehogy egyetlen percre is lemaradjon valamiről, és ha már ő ott van, akkor Rachel sem maradhat el. Mennyire utálok a közelükben lenni, látszik is az arcomra fagyott mosolytól, de azért még nem robbanok. Később is ráérek majd üvölteni, vagy kiereszteni a gőzt más körülmények között, ahol már nem lesz nézőközönségem sem. Óvatosa lépek jobbra, és magammal hozom a kezem tárgyát is, vagyis pontosabban a terapeutát. A tekintetem egy rövid időre megállapodik az exemen, ahogyan behízelgő stílusával elejt egy fél mosolyt Mr. Changnek, de nem tart sokáig rivaldafény, mert érkeznek a welcome drinkek. Jól fog esni egy kis alkohol, a pezsgő nem tette meg a hatását a repülőn, ahogyan a tudat sem, hogy el kell viselnem Bastien-t egy egész hétvégén át. Cora megkapja a neki járó figyelmet a házigazda általi pohárral, és ettől egy kicsit jobban is érzem magam. Elveszek egy whiskey-t, aztán a körhöz csatlakozva koccintok a sikeres üzletkötésre, de hamar hajtom fel a negyedig töltött mennyiséget. Már azon vagyok, hogy vegyek még egyet, de megálljt parancsolok magamnak.
- Nem akarok senkit sem megvárakoztatni, úgyhogy a személyzet meg is mutatja a hálórészeket. Legközelebb a vacsoránál találkozunk. Ms. Fraser a részemről az öröm. – nem tart sokáig az a farkas nézés, de nekem a lényeg átjön belőle. Amennyiben Cora még szerencsétlenkedik az italával, akkor odalépek hozzá, és kivéve a kezéből visszahelyezem az egyik tálcára. – Szerintem pont elég lesz mára a pezsgő. – jegyzem meg a pincérnek jelezve, de a címzett tudja, hogy ez igazából neki szólt. – Mr. Cowen, Ms. Fraser kövessenek. Én leszek a hétvégén a lakájuk, a nevem Lucas. – a csomagjaink miatt nem aggódom, tudom, hogy már régen felvitték a hálórészünkbe, de azért elcsodálkozom, hogy mindenkinek saját személyzet dukál. – A nyugati szárnyban lesznek elszállásolva, remek kilátás nyílik a közeli tóra, és erdőre. Amennyiben bármilyen kívánságuk van, akkor nyugodtan szóljanak nekem, a szobákban elhelyezett vonalas készülékeken benyomva az egyes gombot, azonnal kapcsolva leszek. – a lépcsőn haladva azért körülnézek, hogy még kire lehet számítani. Itt van Lancester, és David is. Szépen összegyűltünk. Két fordulót megyünk felfelé csak a lépcsőn, úgyhogy elég kényelmes távolságban leszünk, amikor a férfi előre megy, és a dupla szárnyú ajtót kitárja előttünk. – Mr. Chang úgy rendelkezett, hogy egybe nyitható szobát kapjanak. – nem mondok semmit erre, csak belépek, és egyből a baldachinos franciaágyra téved a tekintetem. Csodás.

Bárcsak nálam lett volna a sudoku még mindig. Azt könnyebb lett volna megfejteni, mint bárki mást itt, a limuzin belsejében. Felhagytam azzal, hogy megpróbáljak kapcsolatokra gondolni, tettekre a hármassal kapcsolatban, és okosabb döntésnek gondoltam azt, hogy nem is akartam magam beleártani az ő ügyükbe. Mert egyrészt nem volt hozzá közöm, másrészt ez a hétvége nem róluk, hármójukról szólt.
A kicsi lovat kellett Mr. Cowen tulajdonai közé terelni, amit nem feledhettem el. A pír, a szégyen pedig csak egy kicsit halványította el ennek a hétvégének a tárgyát, amit akkor éreztem, amikor ismételten önmagam voltam. Nem elég, hogy az ügyvéd megvetéssel gondolt rám, és nem először tette így. A legszívesebben hátrahagyva mindent menekültem volna el innen, csak hogy ne kelljen a szeme elé kerülnöm megint. Mert nem szándékosan potyogtak és estek ki a tárgyak a kezeim közül, nem azért tettem mindezeket, mert a figyelemre vágytam volna. Ellenkezőleg, sosem kedveltem, ha központi elemmé váltam, vagy túl sokan figyeltek fel rám. Szerettem másokat megfigyelni és figyelni, ha ők tündököltek abban a szerepben, én pedig meghúzódhattam a háttérben és csak... létezhettem. Nem voltam annyira fontos sosem.
Mr. Chang sokkal közvetlenebb volt velem, mint szerettem volna, és hogy palástoljam a zavaromat, összehordtam volna szívem szerint mindent, ami a lóval kapcsolatos volt. Igazság szerint nem tudtam semmi konkrétumot róla, csak annyit, amit sikerült kiderítenem. Az egy dolog, hogy Jude-ot békén hagytam az előző napokban és nem erőszakoltam rá a személyemet, de ettől függetlenül még igyekeztem némileg utánanézni annak, hova is fogok kerülni San Francisco-ban. Mr. Chang módos ember hírében állt, de az a vagyon, amit jelen pillanatban megmutatott, szíven ütött, és a pórusaimon át hatolt be, amivel értelmetlen lett volna most hadakoznom, küzdenem ellene. Hagytam, hogy átfolyjon rajtam ennek a helynek a szelleme, és talán egy kis behódolást még megengedhettem magamnak, a két férfi érintésével magamon, de ahogy Bastien és Rachel megjelent, nem óhajtottam senkivel sem konfrontálódni. Csak egyetlen másodpercre néztem fel Mr. Cowen arcára, várva, hogy mikor enged el, mikor hagy magamra az érintésével, és amikor elengedett, apró sóhajjal nyugtáztam. Nem kellene ennyire zavarba ejtenie, hogy megérint, nem kellene, hogy ennyire.. távolságtartó legyek, de ő is az volt. Nem tudtam mellette teljesen felengedni, ha ennyire karót nyelten viselkedett, mert ettől csak feszültebb voltam.
- Köszönöm, Mr. Chang - mosolyogtam rá, ahogy a poharat felkínálta számomra, és ahogy a koccintás után mindenki kiürítette a poharát, én csak óvatosan megszagoltam az édesen zamatos pezsgőt, de nem kortyoltam bele még véletlenül sem. Ameddig Bastien a második pohárért nyúlt, én hagytam, hogy az általam ismert ügyvéd megfosszon a poharamtól, Lucas pedig átvette az irányítást. Csendesen bemutatkoztam neki egy kézfogás kíséretében, hogy tudja, ki is voltam igazán. Nem kedveltem, ha valaki másokat ugráltatott, de ez a hétvége úgy tűnt, hogy arról szólt igazán, hogy megmutassák az emberek, mennyire módosak, mennyire vagyonosak is valójában. Ahogy Lucas elvezetett minket, még elkaptam azt a pillanatot, ahogy Mr. Chang a tekintetével követett engem, hiába, hogy Rachel ott beszélt neki hangosan, érthetően. Egyetlen pillanatra lehunytam a szemeimet, és tudtam, hogy némileg be kell álljak majd a sorba.
Jude miatt. Mert segítenem kell neki.
- Nagyon köszönjük, Lucas - a hatalmas kastély lenyűgözött minden centijén, és ahogy lépkedtünk, a látványát igyekeztem teljes mértékben magamba fogadni, elraktározni az emlékeimben. A súlyos drapériák, a visszafogott színek, azok a trófeák, amik a falakon lógtak, év és helyszín megjelöléssel, egy pillanat alatt visszarepítettek Angliába. Papa ódon házában lévő trófeákat és emlékeket idézték fel bennem, amire az arcom is ellágyult egyszeriben, kedves, méltóságteljes mosolyt rajzolva a mimikámra. Nem érdekelt a távolban nyüzsgő emberek pergő beszéde, sem pedig az, hogy még ki volt jelenleg rajtunk kívül itt, hiszen senkit sem ismerhettem. Úgy igazán senkit. Csendesen szemlélődve követtem a férfit az ajtóig, és ahogy kitárult előttünk az, a két férfi pedig előttem lépett be a szobába, lélegzetvisszafojtva merevedtem meg egy pillanatra, de aztán egy szélesedő mosollyal lépdeltem be, Jude mellett elhaladva és egyértelmű volt, hogy ez kinek a szobája lesz. A bőröndöm az ágy mellett állt, és ahogy a csomagomhoz értem, a tetejére pakoltam le a kézitáskámat, hogy már a terhek nélkül érhessek hozzá az ágy faragott faoszlopához, amihez selyemszalaggal volt hozzákötve az az átlátszó függöny, amit használhattam volna. Ujjaim közt morzsoltam el a fehér anyagot is, és ahelyett, hogy kipróbáltam volna a matrac keménységét azzal, hogy ráültem, inkább csak nyugodt, mosolygós pillantással mértem fel Jude alakját. Még mindig morcos volt?
- Reméltem, hogy tetszeni fog önnek a szoba, Ms Fraser, az egyik legjobb szobánk ez - vajon minden alkalmazott ezt mondja annak, akit rá osztottak?
- Nagyon szép, köszönöm, Lucas - pillantottam a magas férfire, aki megköszörülte a torkát.
- Mindkettő szobában külön helyiségben fogják megtalálni a fürdőszobát is, ugyanolyan stílusban, amilyen maga a szoba is - tájékoztatott minket a férfi. - Mr. Cowen, önt nem pont ilyen berendezés fogja fogadni. Mr. Chang külön kérte, hogy... az Ön stílusához igazodjunk, remélem, hogy sikerült is a kérését teljesítenünk - ahogy a két szoba közti ajtót kinyitotta, az ágy mellől csak egy másik hatalmas, királyi méretű ágyat pillantottam meg. Neutrális, visszafogott, ám férfias színek uralkodtak a szobában, semmi baldachinnal, semmi csicsával, de a luxus, a pénz minden bútoron, minden anyagon meglátszott. Jude bőröndje jelezte, hogy ez valóban az ő szállása lesz. Lucas egy intéssel előreengedte Mr. Cowent, és ha az ügyvéd átsétált a saját szobájába, akkor csak alig lemaradva tőlük követtem őket, nem átlépve azt a határt, amit a két szoba közti átjáró jelentett. Jude birodalma lesz a következő napokban, és nem akartam belépni hozzá az engedélye nélkül. Olyan embernek tűnt, aki háklis lehet a tulajdonára, és nem akartam volna bemocskolni azt, ami az övé volt. Még ha egy hétvégét is jelentett ez. Az ujjaim finom tapintással érintették az ajtófélfát, miközben a két férfit figyeltem.
- Ha nem probléma, akkor most magukra hagynám Önöket, mert rengeteg dolgunk van még a vacsoráig. De bármire is lenne szükségük, akkor bármikor hívhatnak az egyes vonalon. Viszontlátásra, uram, hölgyem! - egy-egy apró meghajlás jutott mindkettőnknek a köszönésnél, és ahogy elhaladt mellettem Lucas, ügyelt arra, hogy még csak véletlenül se érjen hozzám menet közben. Amilyen profi és hozzáértő személy volt, ugyanolyan csendesen csukta be maga után a szobám ajtaját.
- Akkor.. én most magára is hagynám, és azt hiszem, ideje elkészülni a vacsorához - a tekintetemet a padlóra szegeztem, hogy ne csak bámuljam Mr. Cowent, és ha nem volt ellenvetése, akkor kifordultam a kettőnk szobáját elválasztó nyílásból, hogy visszasétáljak a saját ágyamhoz, és csak azután ültem le rá, hogy a bőröndöt elfektettem az ágy mellett, óvatosan kicipzárazva azt, hogy végül azt a barackszínű ruhát kivarázsoljam belőle, amit terveztem a vacsorához. Ha Jude visszalépett, vagy nem csukta be köztünk az ajtót, akkor egyértelműen - és már megint - szembe találta magát a nyitott bőröndöm tartalmával. Azzal a melltartóval, amit már a repülőn is volt szerencséje látni. Óvatosan az ágyra fektettem az estélyit, amit aztán követett a tűsarkú is, gondosan egymás mellé pakolva le azt a padlóra, hogy aztán két kisebb neszesszer is az ágytakaróra kerüljön, hogy végre megválhassak a balerinámtól, és hogy felkészüljek egy gyors zuhanyra, a hajamat csak annyi időre engedtem ki, hogy aztán csavarva rajta kontyban végezze azt. De mindezt csak akkor tettem meg, ha közben Jude nem volt jelen a szobámban. Ha igen.. akkor csak kicsit feszengtem meg a kiszedett ruháim társaságában. Pedig nem a házasságomra készültem. Láthatott, láthatta, milyen estélyit terveztem felvenni.

Általában nyugodt vagyok, és tudom, hogy mikor kell higgadtnak maradnom, de ha a régmúltból bukkannak fel váratlan ismerősök, akkor úgy változik az én hozzáállásom is az egész történethez. Bastien-re félig számítottam, úgyhogy nem hatott rám az újdonság erejével, de arra korántsem lehetett volna felkészülni, hogy az exemmel állít be, és úgy tesz, mint aki a legjobb partira tett volna szert. Rachel okos, és szép, nem utolsó sorban az egyik legjobb tréner, de amilyen tehetséges, annyira hisztis, fennhéjázó, és ravasz is. Nekem az ellenkezőjére kellett koncentrálnom, ha azt akartam, hogy győztesként távozzam vasárnap a kastélyból. Az üzlet tétje nem kicsi, nekem égető szükségem van arra a csikóra, ha meg akarom nyerni a következő versenyeket. A két meglévő lovam is nevet szerzett már a derbik világában, de ez most egy ki nem hagyható ajánlat. Mr. Chang okosan szervezte meg a hétvégét, távol a város zajától, összezárva egy vidéki kúriában, mondjuk az erős túlzás a részemről, hogy ez kúria, mert sokkal nagyobb. Az egyik ismertebb magán vadászkastélyba lettünk meginvitálva, le vagyok nyűgözve a kellemetlen társaságtól függetlenül. Egy kicsit már megnyugszom, amikor a kocsin kívül eltávolodhatok a két jómadártól, de túl messzire nem jutunk, mert be kell mutatnom a vendégemet a házigazdának is. Mr. Chang szemei úgy csüngnek Corán, mint egy vásárfián, de a hölgy nem eladó, vagyis még nem képezi alku tárgyát, de ez könnyen változhat. Rossz embernek tartanak? Igen, van egy olyan oldalam, amivel nem jó játszani, hiszen kiszámíthatatlan, és sötét…nem dobnám oda a hiénák elé a szende terapeutát, de a határokat feszegetve bevetném, mert néha illegális eszközökkel kell élni, ha meg akarjuk kaparintani a nyereményt. A whiskey úgy csúszik le a torkomon, mint egy délutáni tea, jól is esik, hogy kiadhatom ilyen formában a dühömet, de még nem higgadtam le az előbbi Bastien féle támadás után. A szobámba akarok visszavonulni, és kicsit ejtőzni az esti vacsora előtt, melyre lehetőséget is kapunk egy lakáj személyében. Lucas rendkívül udvarias, és kedves, nem sietteti egyikünket sem,  de mielőtt még útnak indulnánk, elkobzom a kisasszonytól a pezsgőt, és magammal vonszolom a lakrészünk felé. Mr. Chang érdeklődését felkeltettük, szerintem az öreg még mindig Cora hátsóját lesi, de kitakarom előle, és fel is szívódunk gyorsan a helyszínről. A fiatalember felvezetőjét hallgatom a lépcsőzés közepette, nem vagyunk magasan, csak az első emeletig jutunk, de így is elzártabb folyosószakaszra érünk, ahonnan már nem szűrődik be a kinti ismerkedés zsivaja. A mellkasomból úgy eresztem ki a levegőt is, amíg meg nem állunk egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt. A lakáj megy előre, és nyomja le a kilincset, de arra nem találok szavakat, mely először a kékjeimmel találkozik. Egy baldachinos ágy? Mi ez valami nászutas lakosztály? Nem mutatom ki, hogy meglepődtem, de azért eléggé frusztrál az ilyenfajta luxus. Szeretem a nagy ágyakat, de most nem gondolhatok erre. A szex fel sem merülhet ezen a három napon, vissza kell fognom magam. Elég egyetlen pillantás a terapeutára, már látom, hogy neki velem ellentétben tetszik a szoba elrendezése. Kicsit megnyugszom, hogy nem kell osztozkodnom vele, és nekem máshol kell majd álomra hajtanom a fejemet. A tér óriási, egy kisebb ülőalkalmatosságra esnek a kékjeim, mely az ágy előtt foglal helyet. A szobában akad még a viktoriánus korszaknak megfelelő fésülködőasztal, egy hatalmas ovális alakú tükörrel, a szoba egyik sarkában pedig egy elfüggönyözött ajtó foglalja keretbe a hálót.
- Ha jól sejtem, akkor a fürdőszobában kád lesz a nőknek, és a férfiak pedig mosakodással oldják meg a tisztálkodást? – olvastam néhány könyvet ebből az időszakból, és ha a kort hűen ábrázolja az épület, akkor gondolom Mr. Chang is igyekezett annak megfelelően megőrizni az alapokat.
- Igen, Mr. Cowen, de nem zárja ki, hogy Ön is vegyen egy forró fürdőt. Nem említette Mr. Chang, hogy az egész hétvége egy időutazás lesz? – valahogyan ez kifelejtődött a megbeszélésből. – Ezt hogyan érti? – állok meg az átjáróban, ami elválasztja a leendő szobámat Coráétól. – Az esti alkalom egy régi bál lesz, ahova külön öltözetet kapnak. – ezen kicsit elcsodálkozom, mert annyi mindent pakoltam be, erre kiderül, hogy a felére nem is lesz szükségem. A másik ajtó kinyílik, és egy sokkal impozánsabb helyiségben találom magam, ahol a fekete dominál. Elsőre még nekem is sok, de sokkal letisztultabb, és férfiasabb, mint az előző. – Ez már sokkal jobban vagyok én. – elégedetten tekintek körbe, és sétálok oda az ablakhoz, mely éppen a tóra néz. – Ó, köszönjük Lucas. – búcsúzom el a férfitól, és ha már kettesben maradunk Ms. Fraser-rel, akkor jobban szemügyre veszem. – Még odébb van a vacsora. – közlöm, de már menekülőre is fogja. Megrázom a fejemet, és nekilátok a vetkőzésnek. Az öltönytől megválni kész megváltás, ahogyan az azt követő ingtől is. Mindent az ágyra dobok, és a bőröndömért lehajolva azt is odahelyezem, hogy aztán mindkét oldalát kicipzárazzam. A felső réteget kiemelem, és a kékjeimmel a szekrényt keresem, de a másik szoba felől érdekes hangok szűrődnek át, mintha Cora leejtett volna valamit, vagy elesett volna. Félbehagyom a műveletet, és csak a nadrágomba, félmeztelenül battyogok át hozzá. – Minden rendben Ms. Fraser? – érdeklődök egy ártatlan kérdéssel, de egyből kiszúrom a melltartót a bőröndje tetején. – Ó, azt hittem előbb fürdeni fog…minden rendben? Sápadt, hozzak egy kis vizet? – mozdulok meg az irányába, hogy kinyújtsam a kezem, ha segítségre lenne szüksége. Miért néz úgy rám, mint aki még nem látott férfit az életében?

Apa már rengetegszer ajánlotta fel, hogy vesz nekem egy lakást New York-ban, egy jobb környéken, Manhattan szívében. Olyan lakást, amelytől szinte egy lélegzetnyire terül el a Central Park, de mindannyiszor visszautasítottam őt. Tudtam, hogy rosszul estek neki a szavaim, és hogy nem kértem a segítségét, hogy nem lehetett az az apa, aki mindentől megvédi a lányát, aki mindent megteremt az utódjának. Amikor beköltöztem a lakásba Brooklynban, hónapról hónapra tettem csinosabbá, élhetőbbé, olyanná, ami engem tükrözött, de előtte még a tulajdonost, a kicsike, hetvenes éveiben járó nénit, Mrs. Callahant is megkérdeztem, mert nem akartam olyat tenni, amit ő ne engedett volna. Az ő lakása volt, pontosabban a fiáé, aki autóbalesetben hunyt el fél évvel korábban, mint hogy beköltöztem volna oda.
Az otthon érzetét és fogalmát pedig felülírta az, ami ebben a kastélyban fogadott. Túlzó rongyrázásnak ítéltem meg és pontosan tisztában voltam azokkal az indokokkal, hogy miért nem tudtam teljesen elengedni magam ebben a környezetben. Nem láttam benne önmagam és Mr. Chang újfent bizonyította, hogy vagyon és vagyon közt is óriási különbségek voltak. Inkább szakadékok. Mégsem tiltakoztam az ellen a látvány ellen, amit a szemeim befogadtak, mert itt sem volt igazán beleszólásom semmibe sem, és hogy őszinte legyek, hálás voltam Mr. Cowennek azért, hogy kiragadott a New York-i környezetből, mert az utóbbi időszak kezdte leszívni az erőtartalékaimat és nem szerettem, ha a maximalizmusom repedezni kezdett.
Ameddig a két férfi beszélgetett, csendben hallgattam őket, Jude kérdése előtt pedig az én szemöldököm is kíváncsian emelkedett meg, egyetlen apró torokköszörülést hagyva maga után, és még csak kérnie sem kellett volna az ügyvédnek, hogy használhassa a fürdőt, amit nekem szántak.
- Külön öltözet? - nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá, mert az tiszta sor volt, hogy nem melegítőben fogunk enni a kanapéra kucorodva. De... korabeli bál olyan ruhával, ami.. nem az enyém?
- Igen, Mr. Chang odáig van a történelemért, a különlegességekért, Ms Fraser. Úgy gondolta, hogy ez.. Önöknek is tetszeni fog. Mindenkinek a méretében rendelt vagy varratott ruhát, olyat, ami Mr. Chang tetszését is elnyeri - mosolygott rám türelmesen Lucas. Mintha azt várta volna, hogy akadékoskodó kérdések vagy ellenkezés fog felé irányulni, de csak kényelmetlenül az egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom. Lehet, hogy mégis kontaktban kellett volna maradnom Mr. Cowennel, mert lassan kezdett kiborítani, hogy minden tíz percre jutott egy meglepetés.
- Értem... - ha máshogy is akartam volna folytatni, inkább gondolkodás nélkül folytattam: - ez kedves gesztus Mr. Changtól - valóban? Tényleg ilyen befejezés illett ide? Nem feltétlenül, de Lucast felvillanyozta azt, hogy nem éri negatív kritika sem a főnökét, sem pedig ezt az épületet. Tovább is gurultunk a témától, míg fel nem tárult elénk Mr. Cowen szobája, ami.. sokkal letisztultabb formát kapott, olyan modern köntösbe burkolva azt, amit talán most én is szívesebben fogadtam volna, ám megértettem azt a döntést, amivel Jude érdemelte ki azt a szállást.
Lucas lelépett és én sem várattam sokat magamra, hogy egyedül hagyjam az ügyvédet.. Vagy talán én menekültem előle? Talán, lehet. Nem akartam megvárni, hogy a Bastien és Rachel előtti bénázásomat bármikor is felhozza, mert így is kényelmetlen volt nekem. A borosta fedte arc hangja pedig már csak azután ért el hozzám, hogy megindultam az ideiglenes ágyam felé, így inkább hagytam elhalni a meg sem kezdett beszélgetést kettőnk közt, hogy csak azért is kiterítsem a ruhát az ágyra. Már így is vasaló alá kell majd tennem, a hosszú anyaga kissé kényes is volt, és habár gyönyörű púderszín köszönt vissza rám már az ágyon kiterítve, egy pillanatig sajnálkozó pillantással mértem fel a formáját, a lágy esését. Egyetlen másodperc erejéig csalódott harag söpört végig rajtam, mert csak három órámba telt meggyőzni magam, hogy melyik ruha lesz a legideálisabb ide, mit pakoljak be, mi az, ami elfogadható, és tessék.. Nem vehettem fel. Amikor lecsillapodtak a belső viharom hullámai, akkor jött minden más, mert.. fehérneműre mindenképpen szükségem lesz, ahogy a sminkre is, ha nem akarják, hogy panda Bambi szemekkel parádézzak és a hajammal is kellett kezdenem valamit. A kis neszesszerek sorakoztak katonás rendben az ágyamon, a cipőim az ágy mellett a padlón, és ha volt béna nő a Földön, akkor én biztosan sorszámot téphettem a születésemkor, mert a nagy pakolgatásom közepette sikerült lesodornom a korábban az ágyra pakolt kézi táskám. Benne a könyvvel, a flapjackkel, a fülesemmel, a vízzel... és azzal az egy tamponnal, amit mindig magamnál tartottam vész esetén, ha bárkinek szüksége volt rá.
- Az istenit már! - morogtam el egy elharapott káromkodásfoszlányt, és ahogy leguggoltam, hogy bepakoljak mindent a táskámba, ami kiömlött belőle, Jude alakja jelent meg az ajtóban, a hangjára rezzentem össze. - Igen, minden tökéletes... - sietve kapartam el a kis zsebes cipzár mögé a tamponomat, bele is húzva a fogakat az anyagba, amivel még sikerült három másodpercet dekoncentráltan elszenvednem. - Csak.. a szokásos ÉN voltam - szórakozottan pillantottam fel a kék szemű férfi irányába, megrökönyödve pillantva végig az izmos mellkasán. - Ó! Ömmm...
Csak ne nyald meg a szád...!
Megköszörültem a torkom...
Be ne harapd az ajkad, Cora! Ne merészeld!
Egyetlen másodperc alatt száradt ki a torkom, mert az áruló pillantásom már nem a férfi mellkasánál járt, hanem elkalandozott az építőkockák felé. Csak ez izmos volt, kirajzolódva az a nem is hat, hanem inkább nyolc.. izomköteg ott a köldöke körül és felett. Basszus!
- Az istenit! - suttogtam csak ennyit, mert a férfi nem maradt távol, a közelségével pedig egyre jobban kirajzolódtak.. a nem petyhüdt test csodái. A padlón kuporogva csak még csodásabb nagyobb látványt nyújtott, ezért felpattantam onnan, mielőtt még neki kellett volna felnyalnia.. felnyalábolnia.
- Fürdeni.. fogok, igen. Csak előbb még ki akartam venni a bőröndből ezt itt - félig lehajolva kaparásztam meg a púderszínű estélyim anyagát az ágyon, hogy lássa Jude, miről beszéltem. - Hogy ne gyűrődjön meg a kelleténél is jobban, de aztán béna voltam, mint mindig, és kiborult a táskám. Komolyan le kellene kötöznie, Mr. Cowen, mert.. - haraptam el a mondatot, mielőtt még befejezhettem volna a gondolatmenetet. Nem voltam a híve a BDSM világának, Hattie bármennyire is odáig volt a domináns-szub felállásnak, én valahogy.. mindegy is. Úristen, miért gondolkodom ilyeneken? Jude! Még mindig félmeztelenül ácsorgott nem is olyan távol tőlem, és valahogy nekem sikerült őt is néznem. Még mindig!
- Nem kell lavórban vizeznie egyébként magát, cicafürdéssel lötykölgetni. A fürdőt akkor használja, amikor csak szeretné.. Kivéve.. amikor én bent vagyok, akkor inkább ne jöjjön be. Ha lehet.. és kérhetem erre - volt valahol egy olyan kérdése is, hogy sápadt vagyok. Vagyis.. az megállapítás volt. Istenem, mi a franc van velem? Remekül témát váltottam, nem igaz?
- El kellene mennem a víz alá, azt hiszem - mértem végig megint a férfit, feltűnően kerülve a félmeztelen testét, hogy az arcára tudjak teljesen koncentrálni. - Csak... ahhoz fehérneműre is szükségem lenne, Mr... - akadtam el egyetlen lélegzetvételnyi időre. - Cowen. Sürgősen - már a zuhany. Hogy megszabaduljak ettől a látványtól itt. És nem azért, mert undorító lett volna.

Mr. Chang a meglepetések embere volt, akárcsak akkor, amikor találkoztam vele, vagy itt a hétvégén, ahol egy kisebb sokként ért bennünket a tény, hogy hamarosan visszarepülünk az időben, és a fényűzés koronájaként egy bál keretein belül fogjuk csak igazán megízlelni, hogy milyen lehetett régen a nemesi élet. A tekintetem körbehordozom a berendezésen, és bár nem vagyok otthon az irodalomban, de egyből Jane Austin regényeinek hasábjai elevenednek meg. Az egyetlen emlékem az anyámról egy régi kötet a Büszkeség és balítéletről. Ritka alkalmak egyike volt, ha nem drogozott, de előfordult, és ilyenkor olvasott, néha nekünk is tartott felolvasó estet. Talán innen ered Sawyer nagy szenvedélye is. A történetet kívülről fújtam, néha még arra is vetemedtem, hogy megnézzem a hatrészes sorozatot Jennifer Ehle főszereplésében. A vadászkastély oda repít vissza, és nem mondom, hogy roppantul örülnék a változásoknak, de egy részem valamiért rajong, egy kis időutazás lesz, de nemcsak itt, hanem a fejemben is. Anya az egyik Achilles-ínem, és bármennyire is távol tartom fejben magam, néha felbukkan egy-egy tárgy, melyről visszatérnek az emlékek, a hozzáfűződő érzelemvilág. Bonyolultan szeretni, ezt apám mesélte a temetése után…mert az, amit érzett iránta, nem lehetett más, mint szerelem. Emlékszem, hogy mit mondott aznap nekem: Fiam, a szerelem nemcsak abban élhet, aki iránt érzed, hanem akikkel megajándékoz. „Édesanyád önző teremtés volt, de nélküle nem lehetnék édesapa sem. Talán nem is volt annyira önző, hogy itt hagyott benneteket…köszönettel tartozom neki. „ A mai napig haragszom rá, és mélyen gyűlölöm is, mert elhagyott, nem ölelt át, nem mondta nekem, hogy szeret. Én sosem tudtam úgy látni őt, mint ahogyan apa, de az igazság az, hogy hasonló cipőben járok, mint ő. Azt a részét már felfogtam, hogy apa így is boldog volt, mert mi hárman ott voltunk neki. Szeretem őt, és minden tiszteletem az övé, de én esküszöm, hogy nem lesz olyan nő, aki rá tudna venni erre…nem szerelem az, ahol a függőséget választják az élet helyett. Milyen elkorcsosult világban létezünk, ha ez igaz? Végignézzük mások haláltusáját? Megrázom a fejemet, és elbúcsúzom a lakájunktól is. A szobám kifogástalan, némi fennforgást okozhat a fürdőszoba használata, melyből kettő is van, de csak az egyikben található kád. Nem tudom, hogy ki találta ezt ki, de majd utánajárok, egyelőre csak szeretnék megválni az öltönyömtől, és az ingemtől is. Az elválasztó remekül funkcionál, én a kipakolással vagyok elfoglalva, gondolom a másik térfélen Cora is. Nem értem, hogy mit kell megijednie tőlem, amikor nem üvöltöttem vele, de még rá se néztem az elmúlt percekben. Ennyire rémisztő lennék, vagy rosszabb? Tisztáznunk kell a felállásokat, és a kapcsolatunk milyenségét, hiszen ő lesz az egyik támaszom a következő napokban, és addig nem ártana, ha nyíltabban állna hozzám. Részben az én hibám is, hogy ennyire távolságtartó, és zavarban van, majd kitalálok valamit, hogy oldjam a feszültségét.
A távolból érkezik egy puffanás, és ahogyan ismerem az utazótársamat ez túl sok jót nem jelent, azonban arra már nincs időm, hogy visszaöltözzek, ezért félmeztelenül baktatok át a hálórészébe. Az ágyon szétnyitva a bőrönd, a másik oldalon egy formálisabb ruha lóg le, aminek a színe nem tetszik, de azonnal át is vezetem a kékjeimet a földön guggoló nőszemélyre. Mit vártam tőle? A másik táskája a földön hever, és még pont elkapom, ahogyan megpróbálja elrejteni előlem a tamponját. Megértem, hogy kínos férfiak előtt mutogatni a nehéz napokra szánt használati eszközöket, de sosem rettentem vissza ezektől, és amúgy is egy nővel élek együtt, akinek személy szerint én szállítom le a hasonló csodákat. Megrázom a fejemet újból a fellépő káromkodásra, mert nem szoktam hozzá a kisasszony szájából elhangzó csúnyaságokra. A pillantása felszökik rám, talán egy árnyalatnyival hosszabban időzik a felsőtestemen, mint szabadna. Nem vagyok vak, leesik, hogy engem mustrál, és rájátszva a zavarára, még meg is mozgatom a kockákat. Telitalálat, kezd elvörösödni, így nem tűnik annyira betegesnek az arcszíne. Megkérdem tőle két alkalommal is, hogy hozzak vizet, vagy segítsem fel, de a végén annál maradok, hogy kinyújtom neki a karomat. Meglepetésemre úgy ugrik fel, mint akit megégettem, így kénytelen vagyok egy lépést hátrálni tőle.
- Azt látom, vagyis gondoltam, hogy nem hagyja ki, de azért még bőven van ideje elkészülni, ugye tudja? – vetem fel az észrevételemet, de mintha az esze nyaralni ment volna. Kapkod, néhány dolog egészen furán áll a kezében. – Le kellene kötöznöm Ms. Fraser? – szökik fel a szemöldököm az érdekes szófordulatra. Meg kell hagyni, hogy közbeékelni tud, oda nem illő tartalmakkal kiegészíteni a gondolataimat. – Mégis hova kötözzem ki? Az ágyhoz, az erkélyre? – keresztezem a mellkasom előtt a két karomat, ha már parlagon maradtam, és nem kért a segítségemből. – A fürdőben terveztem tisztálkodni, és használni fogom a kádat is, kegyed ne aggódjon emiatt is. – mosolyodom el, miközben megvakarom az államat, és végignézem a szerencsétlenkedését. – Nem fogok Önre nyitni. – tartom fel a két karomat a magasba, de a fehérnemű már olyan magas labda, hogy le kell ütnöm. – Igen, az szükséges hozzá, de melyikre is gondolt? – mérem fel a terepet, és átbattyogok a bőröndjéhez, és kiemelem az elsőt…egy fekete csipkét. – Egészen csinos. – végigtapogatom a kosárméretet, aztán a bugyira siklik a tekintetem. – Ez be fog vágni a fenekébe…nem lesz kényelmetlen…ha ezt akarja felvenni, akkor már talán könnyebb, ha nem vesz fel semmit. – cukkolom tovább, és folytatom a zsibvásárt. – Hmm…ez a rózsaszín egészen kellemes. Odaadjam? – tartom fel a magasba, és rápillantok. Cora Fraser egészen rákvörös tud lenni, ha a személyes terébe taposnak bele.