+16
Anglián túl New York volt nekem az a biztonság, amelyet megszoktam, ahol általában nem kellett olyan váratlan helyzetekkel találkoznom, amik kilengethettek volna abból a nyugodt, érett és átgondolt helyzetből, amiben léteztem. Mert a munkám egyben a hivatásom is volt, ahol rátaláltam önmagamra. Nem vágytam többre annál, mint hogy a gyerekeken segíthessek, akik hozzám érkeztek, akiknek engem ajánlottak be, és igyekeztem a lehető legteljesebb, legpontosabb segítséget nyújtani a számukra. Szerettem volna, ha megnyílnak, ha fejlődnek, ha azt a sok rosszat, amit az élet eléjük döntött akadályként, képesek legyenek átlépni azt. Képesek legyenek merni, álmodni és megtenni azt, amiről azt gondolták, hogy kevesek lennének hozzá. Hannah különleges kislány volt, a napjaim fénypontja, amikor megérkezett a rettentően kedves nagymamájával, akinek az élete volt az unokája. Olyan erős, szeretetteljes kapcsolat fűzte össze őket, amiről én még csak nem is mertem álmodni. Amik már csak akkor jelentek meg az álmaimban, ha nyúzott napokon voltam túl. Az álmaimban mertem a gyermekáldás felé tapogatózni, eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha... ám azokból rendszerint felébredve csak a könnyeim indultak útnak és percekig keserű emlékekkel kellett megbirkóznom. Azt hiszem, hogy a lovak nekem éppúgy terápiát jelentettek, kiutat abból a valóságból, amellyel élnem kellett és léteznem benne nap, nap után. A két vetélés után azt gondolhatnánk, hogy egyre jobban vágytam a családra, arra, hogy egy aprócska lény növekedjen a szívem alatt, hogy az apró, hasfalamat érő rúgások közepette egy szívemnek kedves dallamot suttogva nyugtassam meg őt, ám az igazság az volt, hogy rettegtem. Féltem attól, hogy az a két vetélés azt eredményezte, hogy többé nem lehet már saját babám. Hogy az élete nem fog véget érni, mielőtt egyáltalán az első légvételét a tüdejébe tuszkolhatta volna hangos sírások közepette....
Brian Howard feszültségkeltő világa a munkám szeretete mellett eltörpült, ám az ő szavai és heves ellenállása végett voltam itt, San Francisco egy luxust idéző és pénzben fürdő hatalmas kastélyában (mert nekem a vadászház a megannyi termével, hálószobájával megegyezett a kastéllyal), egy olyan férfi mellett, akivel látszólag semmi közös nem volt bennünk azon túl, hogy Jude is kedvelte a lovakat. Vajmi keveset tudtam a derbyk és az azzal járó zöldhasúak világában. Ha tudtam is, hogy mekkora üzleti döntésekkel járt, hogy mennyi pénz cserélt gazdát az itt jelenlévő emberek keze közt, attól még nem voltam az, aki mindezt üdvözölte volna és heves izgatottságban tört volna ki. És arról sem volt semmi fogalmam, ami Jude Cowen másik hobbijaként csapódott le köztünk, ott a sushi bar asztala mellett ülve: a póker. Ha most a fejemhez nyomna egy fegyvert, képtelen lennék megmondani annak a négy színnek a nevét, amit szégyellhettem volna, ám attól függetlenül, hogy korábban mennyire elutasító voltam vele, talán azt megbánva aznap este órákon át tartó kutatásba kezdtem, hogy megértsem. Videókat néztem, olvastam róla cikkeket és próbáltam mindazt megérteni, miért is éltette őt ennyire ez a fajta sport - a fogadás, a lóversenyek, a kártya.
Az ellentéteink ellenére is megesett rajta a szívem, mert a fájdalmat nem csak elviselni, de látni sem bírtam, és ijesztően hatott rám az a fajta kín, amit neki kellett elszenvednie. Még csak gondolkodnom sem kellett rajta, hogy segítsek neki, hogy megpróbáljam megkönnyíteni a helyzetét, mert egyrészt aggódtam a férfiért, másrészt pedig egy olyan ígéretet élt bennem felé, amit nem voltam hajlandó megtépázni senki kedvéért sem. Apa mindig is azt sulykolta belém, hogy a kimondott szónak is értéke van, mélyebb tartalma. Hogy azért is felelősek vagyunk, nem csak a leírt és aláírt tényeknek. Makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy Jude életét megkönnyítsem, ha már Sebastian ott akart neki keresztbe tenni, ahol csak tudott. És be kell vallanom, de a folytonos nézeteltéréseink közepette is Mr. Cowen volt az, akihez kimondatlanul is, de ragaszkodni kezdtem azokban a pillanatokban, amikor nem akart bántani... amikor önmagam lehettem mellette és ez felértékelt minden rossz pillanatot, minden bántást, minden haragot. Úgy tűnt, hogy a zuhany miatt sokkal nyugodtabbá vált a férfi, amit nem voltam rest kihasználni, és mielőtt még a zuhanyig eljutottam volna, muszáj voltam megint őt helyezni magam elé, hiszen ő volt a sérült - fizikailag, azt pedig nem hagyhattam figyelmen kívül. A véleménye talán túl sokat is jelentett nekem, főleg azért, mert a Calumhoz fűződő viszonyomat helyezte előtérbe, ami a gyengém volt, a legfontosabb kapocs mind közül.
- Ő boldog, és megbékélt mindazzal, ami jutott neki - csendesen tettem hozzá, biztosítva őt és magamat is arról, hogy Calum... volt az igazi bajnok, akivel bármennyire is bánt el az élet, ő volt benne a győztes. Ő volt a legszuperebb ember, akit ismertem, és ő volt az, aki kiküldött a szobájából nevetve, amikor szuperhős nevekkel illettem. Észre sem vettem, hogy mindezzel a tématereléssel valójában mit értünk el mindketten, és mielőtt még túlságosan is átgondolhattam volna a lehetőségeimet, már Jude ajka foglalta le az enyémet, beleolvadva abba, felengedve teljesen attól a testemen végigsöprő melegségtől, amit az érintésével ért el, és már az én kezeim is lassú, lomha mozdulattal simítottak végig a bordáin, hogy felemésszen az, amit adni tudtam és amit adni tudtak.... mégis levegőért kapkodva, elfúlón húzódtam el a férfitől és fogtam menekülőre. A hablatyolásom egyértelmű volt, a hideg zuhany pedig segítette leforrázni azokat a feléledő érzéseket, amiket nem akartam. Az ajkam az ízéért kiáltott, s mégis, az ujjaim sóvárgón érintették meg a hússzirmokat, tétován, hogy ne tűnjön el róla mindaz, ami történt. Zaklatottan toltam neki a hátamat a jéghideg csempének és hagytam, hogy a testemet a lúdbőr csipkézze, miközben a bőröm mégis forró volt, a gondolataim pedig abban az ágyban Jude alakja köré kuporodtak a képzeletemben. Sírni tudtam volna attól, hogy ennyire őrjítő volt a férfi teljes lénye - nem mindig jó értelemben, nem mindig az izgató mivoltával és nem mindig amiatt, mert taszított volna magától. Fájdalmasan halk, elkínzott nyögés szakadt fel belőlem, ahogy nem csak egy pozitívumot tudtam volna róla mondani, de azzal nem vitatkozhattam, hogy a szemei gyönyörűek voltak, olyan, amiről én még csak álmodni se tudtam volna egy spanyol anya és egy skót apa hagyatékával.
Percekkel később, még mindig teljes zűrzavarral a fejemben, a gondolataimban léptem ki a fürdőből, hogy Jude iránymutatásának hála elkészüljek a későbbi piknikre és hogy mellette megmutassam azt talán mindkettőnknek, érdemes vagyok arra, hogy itt vagyok. Mielőtt eljutottam volna a ruhaválasztásig, a másik szobából érkező halk neszezésre kaptam fel a fejem, az ágyon elnyúló alakon vezettem végig a pillantásom. Kukába vághattam az addig magamra erőltetett nyugalmamat, azt pedig, hogy nyeltem, szerintem még Jude is hallotta, de nem érdekelt jelenleg. Az sem, hogy a pillantásommal a férfit néztem az ágyán, egyetlen pillanatot sem kihagyva a látványából. Kezemben a bugyimmal és a trikómmal pillantottam el a baldachinos ágyig, amit előző éjjel használtunk, hogy aztán végül az ajkamba harapjak. Nem szabadultam meg eleinte az anyagtól, de néma léptekkel léptem oda mégis az ágyamhoz, hogy letegyem rá a pizsamának nem minősülő ruhadarabot... És mielőtt még magamra húzhattam volna tiszta alsóneműt, a köntösöm egyetlen takarásában csökkentettem le a férfi és a köztem lévő távolságot, immár csak őt figyeltem szinte megbabonázva, csak a testének rezdüléseit érzékelve... a szemeibe nézve, a karjainak izmait a bőre alatt meghúzódni. Nem kérdeztem meg, hogy zavarom-e. Azt sem, hogy becsukjam-e az ajtót...
- Ne hagyja abba, Jude - miért vált ennyire reszelősen karcossá, elcsuklóvá és esdeklővé a hangom, miközben minden igyekezetemmel azon voltam, hogy Mr.
Cowen arcát figyeljem? (Nem igazán ment.) Nem kértem őt... de utasítani sem mertem igazán. Miért öntötte el a testemet a forróság erre a látványra? Tudja rá mindenki a választ, nem igaz? Felcsúsztam Jude mellé az ágyra, a köntös anyaga fedetlenné tette a combomat, még épp idejében fogtam meg azt, mielőtt az ölem is láthatóvá vált volna. A pőreségem egyértelmű jele.... - Csak. Ne. Hagyja. Abba - tagoltan suttogtam, mert egyáltalán nem bíztam magamban. A nyugodtságomban, a jeges fürdő nyomaiban, vagy abban, hogy valami elcseszett módon nem vonzódtam hozzá. Mert dehogynem. A tekintetem a nyakáról lesiklott az izmos mellkasára, az ujjaimmal pedig követtem a pillantásom útját. A kulcscsontjáról a vállgödrébe csúszott az ujjaim hegye lepkeszárny finomsággal, onnan át a vállára, a kirajzolódó izomkötegeken át a felkarjáról az alkarjáig, ám mielőtt elérhettem volna az alsójáig, Jude fölé hajolva négykézlábra emelkedve, a válla felett támaszkodtam meg a nem őt érintő kezemmel. A bőrén végigcsúszó ujjam lassan térképezte fel a sérülése mellett óvatosan a bőrét, amorf mintákat rajzolva a kirajzolódó izmokra.
Talán az az utolsó pillantás, amivel hol az ajkát, hol a szemeit figyeltem, elveszett... hogy aztán az újabb, sokkal forróbb csók söpörjön el minden józan gondolkodást, amit addig igyekeztem fenntartani. Csak remélni tudtam, hogy Jude nem fog ellenkezni velem, mert abba... belehaltam volna egy kicsit. Akartam, hogy megkönnyebbüljön, hogy miattam is tegye meg ezt.

+16

Mi férfiak egészen másképpen működünk, mint egy nő. Például nekem is megvannak a napi rutinjaim, és szeretek sokat időzni a mosdóban, és trónolni, ahogyan mások nevezik. Előfordult már az is, hogy ekkor olvastam ki a Times magazint, és végiglapoztam a kedvenc sportrovatomat, de annak is megvan a szeánsza a reggeli kávém mellett. A gondolataim nagy részét paragrafusok töltik ki, ha éppen az irodában vagyok bent. Nem szeretek panaszkodni, és azokat az embereket sem szeretem, akik így tesznek a jelenlétemben. Az ügyvédi pálya megoldásorientált, és ha ebből indulok ki, akkor nekem minden órám aranyat ér. Néha megesik, hogy perceken múlik egy-egy élet, és nem túlzok, ha ezt állítom. A bevándorlásnak komoly szabályai vannak az Államokban, nem olyan könnyű legálisan itt tartózkodni, és állampolgárnak lenni a rájuk váró jogokkal. A vénámban van a tudásom, a nagyfaterom után nem volt kérdéses, hogy mivel tudnám a legjobban a tejbe aprítani a kis portékáimat. A komoly munka mellett nem igazán jellemző rám, hogy nagyon lazulnék, ha mégis, akkor erre is megvannak a speciális forrásaim. Az egyik gyengepontom, hogy a szerencsejáték birodalma egyenlő azzal, hogy elveszítem a racionális felemet, és a szenvedély hajt. Nem egyszer szabadulok ki az évben egy kis “szabadságra”. Ekkor nem tűröm el senkinek, hogy megmondja nekem, mit kellene csinálnom, és mit nem. Felelősségteljes férfi vagyok, de nekem is vannak bizonyos szükségleteim, amit csak ott tudok kiélni. A lovak, és a velük való kapcsolat egyedi, nem értem honnan jött, miért szerettem meg azt a világot, amit képviselnek, de azonnal szert is tettem két sajátra, amint lehetőségem adódott rá. Komoly összegekbe kerül eme állatok fenntartása, és a róluk való gondoskodás, nem beszélve a versenyekről. Egyesek szerint bonyolult vagyok, és nem képesek uralni engem, de közben csak annyi a titok, ami hozzám kötődik, hogy nem szeretek megnyílni az érdemtelen embereknek, és elvagyok a magam által kreált kis világban. A két testvérem jelenti az alappilléreimet, ahogyan az édesapám is, akiről már egy jó ideje az öcsémmel gondoskodunk. Nem beszélek a családról, nem fontos, hogy mások tudjanak róla. Nem szabad hagyni, hogy mások fogást találjanak rajtunk, különben eláshatjuk az egész minket körülölelő tiszteletet. Két pályán is mozgom, nem tagadom le, hogy az illegális világ ugyancsak nagy pénzeket mozgat meg azért, hogy mondjuk kiállítsak egy fontos papírt, vagy bejuttassak embereket az országba. Lényegében több lábon állok, nem vallok színt az érzelmeimről. Másoknak ez távolságtartó és hűvös jellemzés, de az anyám elvesztése óta én már csak így állok a környezetemhez. Mondtam már, hogy vannak szükségleteim? Ebben sem különbözök, mert a szex igen is kell, mert ez jelentheti a gőz kiengedést, a lazulást. Nem kötődöm, ez ritkán fordul elő (összesen kétszer sétáltam bele abba a csapdába, és a második immár dobogós helyre lépett elő). Nem vágyom egy szirupos happy endre, tisztában vagyok vele, hogy talán a hatvanat sem fogom megérni, ha így folytatom, de a gyerektéma más. Édesapám ebben is egy kitűnő példakép, mind a három fiát akkora szeretettel nevelte fel, amennyire csak tudta. Mindig a mi érdekeinket nézte, sosem vonta meg tőlünk a jó szót, ha már anyától nem kaphattuk meg. Lorie ezért is különleges eme pillanatban, mert a szíve alatt hordja a magzatomat, a leendő gyermeket. Nem érdekel, hogy neki milyen igényei vannak, ha kell, akkor drasztikus leszek. Nem mondok le egy életről, ahol én is szerepet játszottam, mert neki fontosabb lenne a drog, mint a tulajdon vére. Megkövetelem, és szigorúan járok el. Nem kötődöm, és mégis...ez az egyetlen kivétel a családomon kívül. Nem barátkozom gyakran, nem is várom el, hogy az egyéjszakás kalandjaim azt higgyék, hogy másnap elhívom őket randevúra, ne adj isten a végén együtt menetelünk az oltárhoz. Nem olyan férfi vagyok, aki ezt megadhatja, és aki erre vágyik, az szépen meneküljön nagyon messze tőlem, mert meg fogja égetni magát. Ebben a szekundumban egyszerűen működöm. Kikelt belőlem az állat, ösztön szintre süllyedem vissza, miközben az agyam képeket vetít elém. A mozikkal nem vagyok kibékülve, de ez most nagyon is tetszik, mert a fantáziám szüleménye. A kis terapeuta elszökkenése időben érkezett, nem sok kellett, hogy maradásra bírjam, de elment, és így maradtam egyedül. A csókja felizgatott, el nem tudnám mondani, hogy mennyire, de pont látszik az eredménye a párna takarásában. Mi lesz így velünk? Nem merek azonnal benyúlni a nadrágomba, de úgy ismétlődik a kép, hogy majdnem kiesnek a szemeim. Ennek nem lesz jó vége, ha engem kérdeznek. A hímvesszőm lüktet, és az sem számít, hogy legutoljára tegnap voltam nővel. Felnyögök, ahogyan magamra találok, és megkezdem az előkészítést, hogy gyorsan túlessek a kialakult kellemetlenségen. El se hiszem, hogy már másodjára csinálja ezt velem. Az ujjaim pumpáló mozdulatokkal élednek fel, és elveszítem a kontrollt a testem felett. Az elmém elválik tőle, és messze repül, hogy ne is zavarjon be a gyönyör hullámaiba. Az arcomat elfordítom az ajtótól, és belemerülök a kis magánakciómba, de nem tart sokáig az öröm, mert amint kinyitom a szememet, és meglátom, hogy társaságom akadt, úgy húzom magamra a párnát, és káromkodom el félhangosan az oda nem illő szavakat.
-Nem szabadott volna idejönnie, Cora. - a hangom annyira reszelős, hogy elmehetnék énekelni egy füstös kocsmába is, de a párna alatt nem fér el a kis barátom, azért kiált, hogy fejezzem be, amit előbb csináltam. Nem akarom meghallani, hogy mit mond nekem, mert jobban leköti a szemem világát a sokat sejtető köntöse. Ki kellett volna mondanom, hogy menjen ki, vagy erélyesebben ráparancsolni, de lakatot ragasztottak az ajkaimra. Megbabonázva nézem végig, ahogyan mellém fekszik, kellő távolságban, de a combjára siklik a keze, és a műsor elmarad. A köntöst eligazgatja, nekem fájón duzzad odalent a péniszem, és már a homlokomon is érzem a kidülledő ereket. Vannak azok az ördögi teremtmények...igen a mesékből ismert szirének, akik a hangjukkal csábítanak a halálba. Cora valami hasonlóra készülhetett, ahogyan önállósította magát, és a pillantása kereszttüzében a keze is életre kelt, és tilosban járt. Nem engedtem volna meg neki, hogy engedély nélkül hozzám érjen, de ahogyan lassan zongorázik végig a karomon, a hasam felé tartva...elborul az agyam. Felmorranok, de belém fojtja a szót egy csókkal. Mi ez, ha nem egy bestia? Hol van most a szűz kislány? Totálisan összezavarodom, és az egyik kezemmel ráfogok a farkamra, de csak nagyon lassan folytatom a megkezdett munkát, mert ha már ennyire “benne akart lenni”, akkor meglátjuk, hogy milyen az alamuszi nyuszi, ha nagyot ugrik. Nem vagyok kevésbé önzőbb, mint ő, de elkapom a karját, és lecserélem az enyémet az övére. Megtapasztalhatja, hogy milyen, ha rossz fát tesz a tűzre. Elszakadok az ajkaitól, és most parancsolóan rivallok rá. - Csinálja...ne álljon meg, Cora. - elhelyezkedem mellette, néha már le kell hunynom a szememet. Nevezhetjük beavatási szertartásnak is, hogy meddig megy el, de rajta áll, hogy elélvezek-e, vagy magam fejezem be a megkezdett akciónkat. Bűnösen nézek rá a kéklő íriszeimmel, elsötétülnek a szembogaraim, és ráfogok a kezére, hogy gyorsítson. Nem vagyok szégyenlős, nem menekült ki, akkor viszont tegyen a kedvemre is.  

+18

Egészen eddig összesen három hosszútávú kapcsolatom volt, amikben megbíztam a partnerben annyira, hogy minden téren átadhassam nekik önmagam. A szakítások után szükségem volt annyi időre, ameddig mertem újra nyitni mások felé, mertem azt mondani, hogy képes vagyok újra érezni, újra azt adni, amit a kapcsolatok végével elvettek tőlem. Azt a biztonságot, amelyre vágytam, és ahol nem voltak tabuk, de önmagunk határait mégsem feszegettük, és nem akartuk egymást ráerőszakolni a másikra. Ahol elfogadtuk azt, ha a partner nemet mondott valamire és az nem vont magával elégedetlenséget. Tartottam magamat ahhoz, amit az éjszaka megosztottam Jude-dal, még soha nem volt egy éjszakás kalandom, és nem is tudtam még csak elgondolni sem azt, mert féltem attól, milyen érzéseket fog maga után vonni az, ha kihasználom a testem, ha nem várom és vágyom a folytatásra és szükségem volt arra, hogy kötődjek ahhoz, akinek... átadtam magam.
Felesleges és borzalmas elgondolás volt ez a mai világban, de nem akartam sérülni, sem pedig beállni a sorba az online ismerkedési formákat kihasználva. Hattie totálisan őrültnek tartott és a kedves noszogatása szinte már heti rendszerességet ütött meg, mert szerinte bőven belevethettem volna magam már újból az ismerkedésbe. Szerinte rám fért volna már az is, hogy végre kiengedjem a gőzt, el sem fogadva azt a magyarázatot rá, hogy nekem a munka bőven elég volt, ott kiengedhettem a gőzt, ha szükségem volt rá és nekem az az élet teljesen megfelelt. Persze, egy ló nem adhatta meg azt, amit egy férfi mellett átéltem volna, de csak azért, mert mások úgy gondolták, hogy mit kellene tennem és mit kellene meglépnem azért, nem szándékoztam nekik kedvezni. És ha teljesen őszinte akartam volna lenni akár magamhoz, akár ahhoz, aki kérdezte volna tőlem... oka volt annak, hogy nem akartam még nyitni mások felé, holott vágytam rá, nagyon is. Mégis rettegtem valamitől... és azt hiszem, hogy egy esetleges újabb vetélést nem bírtam volna már elviselni, hiszen az előző kettőt is a mai napig képtelen voltam elfelejteni, még ha nem is beszéltem róla - meggyászoltam mindkettő baba elvesztését. A gyász érzetét beleöltem abba a munkába, ami az életem volt. Hónapok óta szinte megállás nélkül vállaltam túlórákat, újabb betegeket, és ha véget is értek a foglalkozásaim, a legtöbbször én voltam az, aki elhagyta a lovarda területét, mert muszáj voltam minden lótól elköszönni, egyesek pedig, ha jól viselkedtek, extra nasit is kiérdemeltek tőlem. Tudtam, hogy Felix, az ottani állatorvos féltett. Hogy legszívesebben engem is leszedált volna, ahogy a lovakkal tette, ha egészségügyi ellenőrzést tartott náluk, csak hogy lásson pihenni. Tudtam, hogy nem véletlen az sem, hogy felajánlotta azt, a JFK-re ő akart volna kivinni, mert nem bízott már abban, hogy a fáradtságtól látni is fogok. Éreztem, hogy fáradt voltam, de azzal csak az elmúlt napokban szembesültem, a Jude-dal való feszült kapcsolatomnak nála, hogy az ujjaim, a kézfejem folyamatos remegéssel adta tudtomra azt, nincs rendben valami nagyon nálam. Két nappal ezelőtti estén már nem bírtam tovább, amikor a padlóra ejtett egyik kedvenc bögrém szilánkjaira robbant szét, csak mert képtelen voltam megfogni azt rendesen.... én pedig könnyek közt, csendes hüppögéssel takarítottam fel a szilánkokat, háromszor söpörve fel a padlót és kétszer felporszívózva a lakás legtávolabbi zugát is, csak hogy biztos legyek abban, sem Hattie, de én sem sérülök meg mezítláb járkálva a padlón.
Annak a feszültségnek viszont köze nem volt ahhoz, ami most gyűrte gombóccá a gyomrom és kaszabolták szét a feléledő pillangók azt mégis. Nem voltam kezdeményező típus, nem azért, mert ne vágytam volna rá, egyszerűen csak mire odáig eljutottam volna, általában már letaroltak, vagy az én kedveskedő mozdulataim bizonyultak kevésnek. Nem használt a jéghideg zuhany, az sem, hogy Jude-tól a lehetőségeimhez mérten legtávolabbi pontot választottam a szobában, de amikor a nyitott ajtón át megjelent az alakja, gondolkodás nélkül mozdultam felé, egyetlen pillanatra engedve csak a zavaromnak, hogy aztán azt legyűrve már csak.. élvezzem azt a látványt, amit a férfi ágyon elnyúló teste jelentett. Valamit motyoghattam neki, amire ha megkérdeznének, akkor nem tudnék visszaemlékezni, mert a józan, de leginkább visszahúzódó énem jelenleg nem abban a szobában tartózkodott, ahol én is. Enyhén elnyíló ajkakkal, tétován pillantottam a férfire, ahogy nem az a megszokott hang hagyta el a torkát, amit eddig hallottam tőle.
- Tudom.. és mégis itt vagyok - szívtam be élesen a levegőt a tüdőmbe és valószínűleg azt sem hallottam volna meg, ha kiküld innen. A zsibongó gondolataimat lefoglalta Jude, az, amit annyira takargatni próbált volna előlem, de az istenért, felnőtt emberek voltunk! Akik nem rég még éppen egymást egy kanál vízben képesek lettek volna megfojtani, ha.... nem csókoltam volna meg őt. Az ujjaim önálló életre keltek a bőrén, úgy érve hozzá, hogy nem voltam abban biztos, érte, vagy magamért teszem. A bőre alatt meghúzódó izmok, az alkarját áthálózó, kidudorodó erek lekötötték minden figyelmem, amivel érintette magát, és mielőtt még visszavonulót fújhattam volna, már az ajkaiba elfúlón nyögtem bele egészen halkan. Talán ezért sem volt időm tiltakozni akkor, amikor a tenyerem a férfiasságát érte... nem önszántamból, hanem mert Jude nem adott nekem más lehetőséget. A lélegzetem is elakadt egy pillanatra, beharapva az alsó ajkam, ahogy nem kért, hanem rendelkezett.. immár felettem is. Nem ezt akartam.. nem így akartam, és mégis, az ujjaim anélkül, hogy hezitáltam volna, lassan érintették őt, hogy kiismerjem a méreteit, hogy ha az alsójától igazán nem is láttam, minden pillanatban érezhessem őt. Lassú, kínzó mozdulatokkal érintve és segítve őt a kielégüléshez fonódtak rá az ujjaim és folytattam azt, amit korábban ő megkezdett, megrebbenve egyetlen pillanatra, ahogy Jude tenyere az enyémre borult, és mielőtt még megcsókoltam volna, ne adj' isten ráestem volna, az ágyra engedtem a testsúlyom, megtámaszkodva az alkarommal az ágyon mellette, így jobban hozzá is fértem, miközben a szemeit figyeltem... engedve annak a ritmusnak, amit diktált. Megmozogtam mellette, jelét adva az izgatottságomnak, a köntösöm pedig veszélyesen elcsúszott a testemen, a mellkasom előtt szét is nyílt egy kissé, amitől zavarba jöhettem volna. De azt hiszem, most a Jude-ot érintő és kielégítő kezem veszélyesebb vizeken járt, már nem is biztos, hogy kellett az, hogy irányítson, rátalálva arra a ritmusra, amivel a leginkább élvezhette a.. segítségem. A mellettem fekvő test rezdüléseit figyeltem, azt, hogy mikor, melyik mozzanatra nyögött fel, és ha a teste, a hangja elárulta, akkor hagytam, hogy a boxer és a kezem fogságában átélje a gyönyör pillanatait. Nem akartam arra gondolni most, hogy mennyire izgató volt... hogy mennyire mély levegővételekkel próbáltam meg nyugton maradni és nem a tőle felforrósodó testemmel követelni ugyanazt vissza, amit most én adtam meg neki.
Ha és amennyiben Jude nem bírta tovább, még nem vontam el róla a kezem, lassabb, lágyabb mozdulatokkal simítottam végig a férfiasságán, nem törődve azzal, hogy az élvezetének nyomai az ujjaim, tenyerem, a fekete alsóját vonták be, és mielőtt még az a felettébb hülye és klisés megmozdulás ugrott volna be, hogy lenyaljam az ujjaimat, inkább csak a homlokomat döntöttem neki a férfi vállának, egy reszketeg, nagyon is visszafogott sóhajtással - hazugság.. a légvételeim zaklatottak voltak, a szívverésem pedig őrült tempóban verte az ütemet a mellkasomban, mégis... amikor felnéztem újra a férfire, nem hajoltam hozzá oda egy csókra most, ahogy lassan, az ujjaimmal magára hagytam a hímtagját, hogy az alhasán rajzoljak újra mintákat évődőn, amit aztán a pillantásommal követtem is, de arra már nem volt elég... kapacitásom a szabadságra menő gondolataimmal, hogy bármit mondjak... mert valószínűleg az arcába üvöltöttem volna akkor, hogy a folytatást is szeretném.. hogy ne legyen sérült, de a hasfalán átfutó kötés ékes bizonyítéka volt annak, hogy van, ami fontosabb volt annál, mint hogy fölém kerekedjen.
És mégis, újra lassú mozdulatokkal játszottam az alsójának anyagának peremével, olykor alá furakodva, de talán nem ingerelve őt megint.. vagy nem annyira, hogy újrázzunk. Egy félig nyögésbe forduló sóhajtással pillantottam fel aztán Jude arcára, elégedetten, mégis visszafogottan felmosolyogva rá.
- Hmmm... - nyaltam meg óvatosan az alsó ajkam. Igen, ennél értelmesebb még nem jött ki a számon jelenleg. Az sem, hogy szeretném megismételni. Vagy hogy... jó, hogy itt maradtam, mellette és vele. Egyszerűen csak.. kiélveztem azt, hogy mellettem volt és hogy nem menekültem előle most.

+18

Megannyi kényelmetlen pillanatban volt már részem ebben az életben nevezett játékban, hogy fel sem tudnám eleveníteni az összeset, de meg kell hagyni, hogy ritkán esik meg, hogy én szégyellem el magam. Az önkielégítés egy férfi minden egyes napját jellemzi, bármikor képesek vagyunk magunkhoz nyúlni. A kéz használata áldás, olykor nem is marad más, csak ez a két jószág, hogy örömöt okozzunk magunknak. Teljesen normális, hogy amint az agyunk stimulálódik egy külső hatás által, legyen az egy kép, vagy egy szép lány testének a látványa, akkor elindul a hormonális változás. A vér egyetlen egy helyre összpontosul, de minek tartsak biológiai előadást, ha nem muszáj? Mindenki megszerezte az érettségit, vagy átesett már hasonló helyzeten, de ma még nekem is okoznak új dolgokat ezek a “normálisnak mondható tevékenységek”. Először is aranyszabály nálam, hogy sosem keveredek össze beosztottal, de még olyannal sem, akinek fizetem a hétvégéjét, jelen helyzetben a kis terapeutáét. Cora Fraser minden szempontból tabu lenne, annyi érv szólna ellene, hogy a csókig sem kellett volna eljutunk. Sokkal fiatalabb, mint én...vagyis ezt hittem, de már túl van a harmincon, de akkor az életkor nem jelent sokat, ha a mentális fejlettség/érettség nincs meg. Nem feltételeztem volna száz százalékig, hogy szűz, de megfordult a fejemben, ahogyan hozzám viszonyult az elmúlt napokban. Elpirult, elsírta magát, ha rászóltam. Nem nézett ki egy talpraesett harmincasnak, igazából még a hússzal is veszekedtem volna. A naivitása óriási méreteket öltött, de ezt már leszűrtem a lovardában is, ahogyan a kollégáiról, meg az egyenlő munkamegosztásról beszélt. A szüleit is tiszteltem annyira, hogy ne kezdjek ki az egy szem lányukkal, de ha ez még nem lett volna elegendő, de semmiben nem értettünk egyet. Megszoktam, hogy a nők nem ellenkeznek velem (kivéve Lorie-t, de ő már egy jó ideje velem élt). Cora mindig azt tette, amit ő maga helyesnek vélt, és nem azt, amit én mondtam neki. Kezdtem unni, hogy csökönyös, és mégis a virágnak sem tudna ártani, így esett meg, hogy ő nyitott rám egy rövidnek nem mondható kézimunka alkalmával. A hasfalamon feszült a varrat, a seb húzódott össze a fertőtlenítőnek hála, de nekem még az a sokat nem takaró köntös járt a fejemben, amit előbb viselt a kis barna. A testi adottságai talán még Rachelnél is jobbak voltak, pedig aztán ő sem panaszkodhatott. A dús keblek, és a fenék formája... de a csípő, vagy éppen. Emiatt kezdtem el magamnak a kis akciót, de addig már nem jutottam el, hogy meglegyen a tűzijáték is. Örültem volna, ha még néhány percig áztatja a kis testét, de úgy döntött, hogy megzavar, és ha ez még nem lenne elég, akkor nem ijed meg. Ki látott már ilyet? Rendesen letaglóztam, és csak fogtam a farkamat, mint egy ökör, és vártam, hogy történjen valami. A párna nem sokat takart el a méretekből. Nem illett panaszkodnom nekem se, mert megáldottak...és hát most egészen jól álltam a déli fronton. Rá kellett volna szólnom, hogy menjen ki a szobámból, és várjon meg a másik oldalon, de önállósítva magát szépen becsukta az ajtót, és várta, hogy folytassam. Elmentek neki otthonról, de komolyan? Engem le fognak fejezni, ha úgy megyünk haza, hogy megfektettem a leendő lovas edzőmet, vagy minek is mondjam. Ott feszült alul, fájón várta a folytatást a falloszom, de nem tettem még semmit. Egyik felem odaát ragadt, de a szemem bejárta a közeledő cédának a puha arcvonásait. A víztől még kicsit vizes volt a hajának a vége, egy-két csepp elveszett valahol a köntös takarásában, és megnéztem volna, hogy meddig folynak le, de arra nem volt lehetőségem ebből a szögből. Ott feküdtem, mint egy rossz csínyjen kapott kisfiú az édesanyjával, de hamar váltak a percek édes és várakozó, feszültségtől egyáltalán nem mentes légkörré. A száját elhagyó utasítás nem maradt meg, nem bírtam felfogni, hogy hova tűnt a szende énje, és vált belőle ez az igazi kis dög. Bastien tuti bedöntötte volna az ágyba, és hagyta volna a fenébe a magánakciót, ha már ott volt a vágyának a tárgya. Cora szép, és tagadhatatlan, hogy jó pár férfinek mozgatta meg a fantáziáját, mióta megérkeztünk ide, de eddig nekem sikerült kontrollt tartani, ami azt hiszem, hogy eddig tartott...

Hamar jutunk túl azon a kérdéskörön, hogy itt lenne-e a helye,  vagy sem. Odamerészkedik mellém az ágyra, és nemcsak egyszerűen lefekszik féloldalasan, hanem meg is érint. Minden egyes idegvégződésem érzékeli, ahogyan az ujjbegyei utat találnak, és egy picit benyomják a legnagyobb érzékelő területemet. A felkaromon játszik, meg sem áll a hasamig, de kikerüli a kötést, nem tudom, hogy meg merné-e lépni, hogy rámarkol, de nem sokáig hagyom kétségek között. Megcsókol ismételten átveszi felettem a hatalmat, de nem tart soká az öröme, mert én is a sarkában lihegek. A kislány átlépte a határokat, akkor nekem miért kellene kedvesnek, és ésszerűnek lennem? Nem lehetek mindig a felvigyázója, ha aknamezőre lép. Meg kell tanulnia boldogulni az életben, ha rosszkor jár rossz helyen. A kezére fogok rá, és rávezetem a férfiasságomra. Nem finomkodok, már amúgy sem volt hátra sok, nekem még kell egy kis idő, hogy eljussak a csúcsra, de immár nem egyedül kell megtennem. Irányítom a kezét, az ujjai a lüktető falloszomat fogják közre, egyszer lehúzom a tövemhez, aztán a makknál körözök egy sort, de félúton elveszítem a fonalat, és el is engedem, mert a fejem mellé helyezem. A csípőm automatikusan mozdul előre, döfnék, de nem tudok semmit. Nem fecseg feleslegesen, jó kislány módjára teszi, amire kértem. Az egyik felem büszke, a másik izgatott, hogyan volt képes maradni, ha már üvöltöttem vele. A testem épsége miatt aggódott, sírásba dönti magát, amiért elveszíthetem a lehetőségét a ló megszerzésének. Sosem aggódott értem így még senki. A nők furák és kiszámíthatatlanok, de a terapeutára ez még fokozottan igaz. Hamarosan az örömöm forrása őt magát borítja meg, ahogyan kilövellek, és halkan megyek el. A szemem lehunyva, úgy érzem, hogy eltörtek a csontjaim, és a helyükön valami lé csordogál a testemben. Formátlan anyag vagyok, egyszerűen csodálatos, hogy mire nem képes az emberi test. Kell egy kis idő, hogy a légzésem normalizálódjon a történtek után. Mikor felnyílnak a szemhéjaim, és a búzakék íriszeim a barna bajú lányra vetülnek, akkor ismét csodálattal szemlélem őt. Szavaknak nem sok értelme lett volna látva, hogy mit ért el a kezemmel együttműködve. A zaklatottságnak már nyoma sem volt, ahogyan újból engem mustrál, de nem követelőzően. Jólesett, hogy bennem gyönyörködnek, hogy engem tartanak szépnek. Ettől csak még jobban duzzadt volna odalent, de az előbb mentem el, és kellett egy kis szünet, hogy feléledjek. A szemem le sem tudtam volna venni Coráról, ahogyan az ajkai önálló életre keltek, és körbenyalták a szív alakú szirmok útját. Én is megkívántam, hogy kövessem azt a vonalat, de nem tettem meg. Az ülőhelyzete cseppet sem zavart, végül úgy döntöttem, ha már késésben vagyunk, akkor legyen az nagy, és Bash érezze a győzelem ízét, miközben én egy másikkal küzdök meg. A combja felső részén kúszok felfelé a jobbommal, és emelkedem meg, akárcsak egy monstrum. A csípőjére fonódom az egyikkel, és magam mellé kényszerítem fekvő pozícióba. A térdeimre helyezkedem, és magam alá gyűröm, ahogyan ez most adott a szűk keretben, mondjuk az ágyan mérete nagy. Lassan húzom félre a köntöst, hogy betekintést nyerjek a keblek gömbölyű halmára. A pillantásommal falom fel, égetem fel az összes hidat a józan eszemhez, és döföm át a magamnak tett ígéretet, amikor ráhajolok a lapos hasfalára, és a köldökébe nyalva kezdem meg a saját ostromomat. Milyen szépek a hajnalok...

+18

Bármennyire is hihetetlen, nem voltam már érintetlen jó ideje és azt se higgye senki, hogy az intimitást kizárólag a hálószoba négy fala közé képzeltem el és csak ott voltam hajlandó engedni a vágyaknak. Habár nem büszkélkedhettem sok partnerrel, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy különböző igényeknek feleljek meg, attól még tartottam magam ahhoz, hogy nem bonyolódtam bele egy éjszakás kalandokba, leginkább csakis magam miatt. Nem tudtam, hogy hogyan tudnék megbirkózni azzal a tudattal, hogy kihasználtak, és én is ugyanazt tettem igazán. Nem tudtam volna elképzelni azt, hogy érzelmek nélkül bárkivel is közelebbi kapcsolatba kerüljek, miközben nem vágyhattam többre. Nem kívánhattam az együttlét után azt, hogy öleljen magához, burkoljon be az illatával a férfi úgy.. mert csak illanó, semmitérő kapcsolat lett volna csupán. Nem tudtam azt sem, hogyan ne érezhetném azt a mardosó bűntudatot, hogy nem voltam képes gátat szabni a vágyaimnak, és engedtem, hogy fölém kerekedjen a csábítás. Harminckét éves koromra csupán három kapcsolaton voltam túl három olyan partnerrel, akit szerethettem, de igazán, mélyen egyetlen férfi volt jelen eddig az életemben, akinek boldogan mondtam volna ki azt az aprócska igent, akivel a gyermekáldás gondolata is egy olyan jövőképet vetített ki elém, amiben nem kívánhattam volna mást, csak azt a szerető, békés családot, ami végül mégsem valósult meg.
Egészen a mai reggelig nem gondoltam úgy, hogy volna merszem megtenni azt, amit az ügyvéd esetében. Soha nem voltam annyira bátor, hogy mások intim pillanataira rátörjek, és Hattienél is mindig zavartan szabadkozva menekültem el otthonról, hogy az aktuális és szabad gondolkodású partnerével a légyottokat hangos nyögésekbe fulladón élvezze ki azt. Nem vágytam arra, hogy végigasszisztáljam csendes magányomban mindazt, ami hiányzott az életemből, aminek Nicholas óta nem voltam részese. Talán amiatt nem hajtottam be az ajtót kettőnk közt, amikor megpillantottam Jude-ot, mert hajtott a kíváncsiság. Talán csak nem sikerült teljesen lenyugtatnom magam a zuhanyzással, de azok a szavak, amik az ajkaimra kúsztak és csendesen kértem meg őt... nem én voltam, nem teljesen. Ha logikusan gondolkodtam volna, ha megtartottam volna azt a távolságot, amelyben csak a csókot engedélyeztem volna, magamnak is, hogy a kék szemű férfihez azzal kerüljek közelebb, most nem csúsztam volna mellé az ágyra. Nem érintettem volna őt elkínzott lassúsággal és nem forrtam volna az ajkaira úgy, mintha szomjaztam volna, nem engedtem volna, hogy aztán az ujjaim a férfiasságát érjék, hanem a lehető legmesszebb menekültem volna előle, tőle... mert ő és én két teljesen különböző világot képviseltünk. Ő volt az a férfi, aki mindent megtehetett, akinek minden sikerült és a lábai előtt hevert a világ, sikeres volt, ambiciózus és olyasvalaki, aki ha nem is akart, de minden nőt az ujja köré volt képes csavarni a megjelenésével, a karizmatikusságával, azzal, aki volt. Ellenben itt voltam én, aki szentül hitte azt, hogy mindenki megérdemel egy sokadik esélyt is, aki nem hagyhat hátra senkit, akinek szüksége van arra, hogy mindenkivel minden rendben legyen... aki nem bírta el a kilátástalanság és a kritikus pillanatok súlyát és mindig megtört egy kicsit, mindig kivett belőle egy kicsit az élet, de próbálkoztam.. mert nem tehettem mást, és bármennyi rossz is állta utamat az életem során, mindig megpróbáltam jónak, törődőnek maradni.

Az érintésem mégis felperzselte a köztünk feszülő távolságot, olyan régen vágyott érzéseket keltve bennem, amire nem hittem volna, hogy szükségem volt. Magamnak sem vallottam volna be azt, hogy örömet okozott egy másik test érintése, hogy különös, mégis ismerős volt minden egyes érintés, minden egyes mozdulat, amellyel a férfit kényeztettem, hagyva, hogy ő határozza meg a ritmust, a mozdulatok gyorsaságát és azt a szorító érzetet az ujjammal körbeölelve a férfiasságát, engedve, hogy megtapasztaljam, megízleljem azt, ő hogy szerette igazán. Csak hogy tudjam, érezzem. Minden egyes mozdulat felfedezés volt, minden mozdulat miatta volt, ám azt megakadályozni nem tudtam, hogy a testem reagáljon a látványra, a tenyeremen végigcsúszó keménységre és azt hiszem, hogy valamikor a férfi vállába is sóhajtottam, anélkül, hogy hozzásimultam volna, hogy kiköveteltem volna tőle a folytatást, mert úgy gondoltam, hogy az ő... öröme fontosabb volt most minden más gondolatnál és tettnél. Nem számított már, hogy magamra hagyta az ujjaimat, mert a csípője újra és újra mozdult és még így, sérülten is rettenetes erő lakozott benne... mégsem volt harsány, nyers és erőltetett az sem, ahogy elment, ujjaimon hagyva a gyönyörének nyomait anélkül, hogy feleslegesen szavakkal leromboltam volna ezt az illúziót, mert a magam részéről sosem bíztam abban, hogy az oda nem llő szavaknak, a mocskos beszédnek helye lenne a gyönyör pillanataiban.
Lassú, lágy mozdulatokkal simítottam a férfi bőrét, mert habár tudtam, hogy le kellene csúsznom mellőle, elhagyni az ágyát és azt, ami az elmúlt percek hozadéka volt, letörölni róla mindazt, ami rám emlékeztette őt, nem tudtam ott hagyni. Nem tudtam zsebkendőért menni, törölközőért, hogy a bőrét aztán megtisztítsuk, mert gyenge voltam, és hagytam, hogy az iránta fellobbanó vágyamnak engedve egy kicsit még ki akartam élvezni a közelségét. Azt, aminek nem kellett volna megtörténnie, amivel teljesen összezavart, én pedig mégis engedtem neki, de leginkább csak magamnak.
Az az elhatározás, mely szerint soha, egyetlen egyszer sem engedtem a kapcsolaton kívüli vágyaknak, Jude volt az, aki ledöntötte a mereven felépített falaimat és határaimat. A pillantása volt az, amely végérvényesen is döntött helyettem, ahogy engem mustrált és olyan áthatóan figyelt, mint ahogy talán soha senki... de nem jöhettem zavarba úgy, hogy az előbb érintettem őt, de ahogy hozzám ért, élesen szívva be a levegőt a tüdőmbe, enyhe bizonytalansággal pillantottam fel (vagy éppen le) a szemeibe, hogy aztán a combomat érintő kezét érintsem meg óvatosan, nem elvonva magamról a karját. Sürgetően nyaltam meg a kiszáradó ajkaimat, ahogy megemelkedett mellettem, és mielőtt még kettőt pisloghattam volna, már a hátamra gördítve feküdtem előtte, még csak megerőltetnie sem kellett magát, hogy oda húzzon, ahova akart.. nem mintha ellenkezni akartam volna. Lázas pillantással, sóhajtásba fúlón engedtem, hogy a köntös lecsússzon a testemről, és nem csak a testemen végigszánkázó hűvösebb levegő tehetett arról, hogy lúdbőr csipkézte a bőröm, hanem Jude pillantása is.. Elakadó lélegzettel fogadtam a nyelvét a bőrömön, de a testem megrezzent az érzésre. Rettenetesen csiklandós voltam a hasamon, a köldököm körül, a bordáimnál, de nem volt időm sem elmosolyodni, sem pedig felnevetni, mert az ügyvéd lassú kínzásba kezdett, egyre lejjebb haladva a bőrömön, miközben a csókjai, a nyelvének érintése felperzselt.
- Jude! ... - erőtlenné váló hangon ejtettem ki a nevét. Akartam, hogy tudja, a sebe miatti aggódásom, de arra már nem volt energiám, hogy a nevén túl bármi értelmeset is kinyögjek, amikor éppen arra összpontosítottam, hogy egyben maradjak, hogy ne csússzak szét teljesen attól amit tett velem. A forróság egyetlen ponton égette a bőrömet, én pedig ahelyett, hogy tiltakoztam volna, csak még szélesebbre tártam fel magam előtte, térdeimet felhúzva az ágy takaróján engedtem közelebb és  közelebb őt magamhoz. Nem voltam hangos.. nem nyögtem úgy, ahogy a legtöbb felnőtt filmes színésznők, és ahelyett, hogy a hajába markoltam volna, hogy közelebb vonva kényszerítettem volna magamra, siető mozdulatokkal igyekeztem kibújni a köntös ujjaiból is, felszabadítva a testem, hogy aztán az ujjaim egy párnáért kaparjanak, amit végül szenvedve a fejem alá gyűrtem, csak hogy lássam a férfit az ölemre hajolni, hogy minden érintését végigkövethessem.
A testem meg-megrezzent az őt érő ostromra, a medencém lassan mozdult a szája és ujjai alatt, miközben ha egy helyben tartott a kezével, ujjaimmal martam bele a bőrébe az alkarján, a tenyerén, ami a bőrömbe mélyedve tartott ott, maga előtt, az ágyhoz szegezve. A szoba mennyezete felé engedve ki egy elkínzott, élvezettel teli nyögésbe fulladó sóhajt, minden egyes pillanatban közelebb kerülve az orgazmushoz, mert nem kellett, hogy kitöltsön teljesen, hogy a férfiassága belém csússzon ahhoz, hogy élvezni tudjak. Már nem volt arra sem szükség, hogy láthassam őt, elég volt az, hogy hallhattam, hogy éreztem őt, hogy a nedvességben úszó forróság belülről égetett fel.

+18

Szabálykövető férfi vagyok, akinek nem mindegy, hogy miképpen cselekszik, mert mindig ráhatással van a környezetére is. Szeretek előre látni, és annak megfelelően felépíteni egy stratégiát. Ostobának hangzik, de a szex sem képez kivételt a rendszeresség és a tudatos életmód alól. Nem mondom, hogy nem fordulna elő velem a spontaneitás, vagy ne ragadnának el az érzelmek, de görcsösen ügyelek rá, hogy mindig lezárjam, ha valamit elkezdtem. Nem szeretem a félbemaradt kalandokat, nem is vágyom olyan nő társaságára, aki nem veszi a lapot, és olyan álomvilágba ringatja magát, melyet csak ő képzelt el, és nem más. Akadtak követeléseim, de az első aranyat érő kikötés, hogy kölcsönösségen alapuljon az aktus. Melyik férfi szeretne egy olyan nővel ágyba bújni, akiből hiányzik a szenvedély, és csak fekszik alatta, mint egy darab fa? Benne voltam a játékokban is, egészen széles skálán mozogtam, és a múltamnak hála elég sok mindent kipipálhattam a képzeletbeli bakancslistámról, és mégis akadtak még ki nem húzott tételek. A nekem jó helyébe lépett az is, ha már valaki nekem örömet szerzett, akkor törekedtem arra, hogy ne legyek adósa. A szerelem ide nem hiányzott, nem terveztem tovább annál a néhány pásztoróránál tovább, és ha tehettem akkor a maximumot nyújtottam, és elhitettem a másik féllel, hogy nincs nála fontosabb a világon, mert így is gondoltam. Nem hiteles, ha úgy látunk neki valaminek, hacsak félig vagyunk ott, és az eszünk valahol máshol jár. Nem tagadom, hogy megfordultak az ágyamban hivatásosok is, akik csak arra kellettek, hogy kiengedjem a fáradt gőzt, és nem többre. Otthon várt egy állandó partner, de Mallorie-t nem használhattam fel mindig, hiszen a gyermeket hordta a szíve alatt. Nem mászhattam rá, amikor kedvem tartotta, ezért csúszott be tegnap Rachel. Az exekkel könnyű dolgom van, neki nem változott meg, hogy mire vágyik, hol vannak azok a pontok a testén, mellyel könnyedén elrepíthetem egy másik csúcsra. Nem nyúlt hosszúra a találkánk, de éreztem a belőle áradó folytatás iránti vágyat. Bastien fogalmam sincs, hogy miért hozta el, de nem igazán dughatta, ha ennyire odaadó volt a medencében, és előtte még le is pippantott. Rachel értette a dolgát, sosem adott okot panaszra. Másik meghülyültek volna az irigységtől, de nekem mégsem jelentett semmit a vele eltöltött néhány perc. Lezártam a múltam azon szakaszát, ami hozzákapcsolódott. Nekem már nem volt küldetésem vele, az a hajó elúszott, amikor lefeküdt a legjobb barátommal, és még le sem tagadta, hogy kedveli őt. Mit kellett volna neki mondanom ezen a hétvégén? Ismert már annyira, hogy én nem könyörgök, és ha valaki elveszíti a bizalmamat, ő már el is búcsúzhat tőlem, mert nem vagyok rá kíváncsi a továbbiakban. Kicsit keresztülhúzták a számításait azzal, hogy megtámadtak, és Bastien nagy előnyt szerzett, bár arra nem készültem fel, hogy Cora még ebbe is beletesz egy csavart. Könnyedén elsikálhattam volna az ügyet, és nem lát napvilágot, hogy el lettem intézve, de neki Mr. Changhez kellett mennie. Munkált bennem a düh, és a kiszolgáltatottság egy fura egyvelege, emiatt is éreztem késztetést rá, hogy amint elment zuhanyozni, egy kicsit másképpen is levezessem a feszültséget. Nem készültem rá, ösztönösen jött, ahogyan magam elé képzeltem a kerekded formáit a terapeutának, de aztán rám nyitott, és az egész napom mehetett volna a kukába. Szótlanul figyeltem őt, ahogyan megközelítette az ágyamat, és esze ágában sem volt kimenekülni. Egy teljesen más nőt láttam magam előtt, nem ismertem rá a természetére. Visszahúzódó, és törékeny nádszálnak tűnt, de ki gondolta volna, hogy van egy buja oldala is. Nem kérdezett sokat, csak arra biztatott, hogy folytassam az önkielégítést, aztán ő majd ehhez asszisztál. Nekem sem kellett több, hogy ez megtörténjen, nem akarok helyette okos lenni, ha állandóan kísértésbe visz, és észre sem veszi, hogy milyen hatást gyakorol a környezetében lévő férfiakra. A mondataim elhaltak a fejemben, egészen új oldalról közelítettem meg a szexet is. Mi van, ha nem ér hozzám? Eleinte még ebben hittem, de aztán galád módon oda feküdt mellém, és elkezdett simogatni, mintha a játéka lennék. A tekintetéből sütött, hogy issza a látványomat, és nem tart csúnyának, szerintem egy kicsit meg is igéztem, de már összefolytak a gondolatok a fejemben. A vér a déli vidék felé tartott, az erekcióm egyre nagyobb lett, és úgy duzzadt, mint egy kitörni készülő vulkán. Sikítani se mertem, de az orromon vett levegőmennyiség, és a morgások jelezték, ha ezt folytatja, akkor innen nem megy sehová, de végül át is léptem ama határt, és egyenesen a kezére ráfogva vezettem rá a férfiasságomra. Nem minden nőnek adatik meg, hogy ilyen módon elégítse ki a vágyaimat, de egy kis segítségével már egészen elboldogult. Nem ismerte az igényeimet, megmutattam neki, hogy mi az, ami nekem is jó, és utána már ráérzett a tevékenységre. Foltokban láttam magamat, és az abszurd képet, hogy percekkel ezelőtt még haza akartam zavarni, most meg a keze által jutok el a gyönyörök birodalmába. A legtöbb nő irtózik a kilövellő áldástól, de még ebben is megbotránkoztat, de a legjobb értelemben. Nem viszolyog, hanem velem marad, és még azt is észreveszem a pillantásában, hogy tetszik neki. Megnyalja az ajkait, a külső jelek működnek, elég abból olvasnom, hogy vágyna a folytatásra. Az egyik felem még küzdene, hogy ne tegyem meg, és ne csináljak ebből is erkölcsi kérdést, de hamar lezárom a vitát, és a rosszabbik felem kerekedik felül.  

Hosszasan bámulom meg őt, most én veszem át a vadász szerepét, és az egész lényem betölti a szobát. Előbb csak a combja felső részére csúsztatom a jobbomat, és ha már nem húzódik úgy a sebem, akkor felemelkedem, és behúzom a testem alá. Ennek is megvolt az előnye, mert az alig takaró köpeny szétnyílt, és teljes pompájában láthattam a felsőtestét. A női idomok a gyengéim voltak, én nem abba a táborba tartoztam, akiket a fenekek mozgattak meg. Nem is a nagyság számított, hanem az összkép. Két domb feküdt előttem egy kisebb mélyedéssel. Megpróbáltam türtőztetni magamat, de nem ment. A köldökébe nyalva élveztem, hogy nekem dorombol a cica, és nem is kíván mást jelen helyzetben. A szavak nem kellettek, hogy egyre lejjebb csússzak, és lágy puszikkal halmozzam el a két combja találkozását. Nem zárta el az utat, nem szerénykedett ebben a minutumban, és hálás voltam neki, hogy nem kell abbahagynom, mert abban a pillanatban, hogy az ellenkezés legapróbb jelét érzékelem, már megyek is el. A nevem említésénél azért a kékjeimet ráemelem, de csak a hevesség, és tükröződő íriszek fogadnak. Mosolyogva vetek véget ennek, és az egyik kezemmel óvatosan húzom el őt az útból. Az érzékeim kiélesednek, amint a nyelvem megízleli a Vénusz-domb tetejét, és nem ereszkedve a nedvesség tartamába, egyelőre a szeméremajkakat simítom el a nyelvem hegyével. Az ujjammal kitárom a nektárt, és hosszú nyelvcsapásokkal fedezem fel a benti világot. Körkörösen közelítek a klitorisz felé, már nem állok meg, miközben két ujjaim is ostromolja a bejáratot. Tudom, hogy az lenne a jó, vagy arra vár, hogy belé is fogok hatolni, de azt a szívességet ma még nem teszem meg. Egyre több minden jut nekem, abból érzékelem, hogy jól haladok, hogy néha belém marnak a körmei, aztán meg a teste remeg meg. Az elektromosság nem képes erre, de én igen. Feltüzelt pillantással emelkedem fölé, mint egy görög harcos, és megfogva a két bokáját feszítem le őt. Aprókat fújok az érzékeny felületére, aztán odanyalok, és be is fejezem. Tudom, hogy képes lenne még egy körre, de el fogunk késni. Amilyen gyorsan jöttem úgy engedem is el, és fordulok át, hogy felüljek. - El fogunk késni, menjen zuhanyozni. - mondom neki, és se szó, se beszéd kelek fel, és megyek át a saját szobámba ott hagyva a fojtott erotikát a szobában, ahol az előbb még öleltem őt.

+16

A bőrömön végigtáncoló örömben úszó zsibongást csakis annak a férfinek köszönhettem, aki a combjaim közt tartózkodott, akit olyan közel engedtem magamhoz, mint már nagyon régóta senkit sem. És bármit is vallottam be neki tegnap, amikor a fájdalom torzította el az érzékeit, miszerint soha nem volt egy éjszakás kalandom, hogy nem engedtem meg magamnak ezt az erkölcsi romlást, most ezeket a határokat döntötte le egyetlen perc alatt Jude, ezeket a falakat rombolta le bennem, és miközben az ágyán feküdtem, hagyva, hogy kényeztessen engem, hogy az elfúló légzéseim a gyönyör okozta percekben teljesedhessen ki, nem bántam egyetlen pillanatát sem. Valószínűleg, hogy később fogom - ha nem is megbánni, de egyfajta bűntudatot érezni emiatt a reggel miatt. Hogy ennyire könnyedén képes voltam neki igent mondani, hogy ennyire képtelen voltam magam tartani az ostroma ellen.. És őszintén szólva... a falnak mentem tőle a legtöbbször. Annyira mások voltunk, ős és én, annyira különböző gondolatok mentén éltünk, ami egyszerre tört össze, készített ki és tett kiszolgáltatottá vele kapcsolatban, amilyen nem gyakran szoktam lenni.
Hatalmas, szaggatott légzéssel pillantottam rá, ahogy mintha mi sem történt volna, a hangjában már nem rejlett karcos él, ahogy felém intézte a szavait. Az ágyon az a különös, elégedett zsibbadtság uralta a testem, amiben leginkább csak meg szerettem volna hemperegni, kiélvezni azt az érzést, azt a mámort, amit már rég nem tapasztaltam, és mégis a hang szakította félbe mindezt. Félig lehunyt szemhéjakkal néztem végig azt, ahogy felült mellőlem, kihúzódva már rég a combjaim közül, és ahogy felemelkedett az ágyról, lassú ritmusban húztam magamra az alattam összegyűrődött köntösömet, hogy azzal takarjam el magam, mintha meg sem történtek volna az előző percek. Mintha nem perzselt volna fel minden mozdulatával. Mintha nem láthattam volna megfeszülni őt, ahogy az érintésem nyomán eljutott a csúcsra.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, már felültem. Óvatosan csúsztattam a talpam a szőnyegre és bizonytalanul tettem meg pár lépést, ám mielőtt a mai nap szettjéért nyúltam volna, Jude szavainak engedve ismét a fürdő felé vettem az irányt, hogy lemossam magamról a szex nyomait.. a férfi illatát, a csókját az ajkaimról, hogy a rövid zuhany során a fejem újra kitisztuljon, újra a mai nap tényleges eseményei felé tereljem a gondolataimat. Nem áltattam magam, nehéz perceknek, de inkább óráknak nézünk elébe, ahol nem csak Rachel jelenléte fog némiképp bezavarni a felettébb hisztériázó és figyelemfelkeltő viselkedésével, de ott lesz Sebastian is, akit a legszívesebben elkerültem volna, mert hányingerem volt, ha csak rá gondoltam. Nem tűnt első körben lelketlennek, galádnak és gazembernek, de a fölényessége, és a Mr. Cowen elleni tette felülírt minden józan és pozitív gondolatot, amit valaha is tulajdoníthattam volna neki.
Nem húzva az időt, a gyors zuhany után szárazra töröltem a testem, a köntöst újra magamra húzva léptem ki a szobába, hogy előszedve a sminkjeimet egy gyors, natúr és könnyed sminkkel készüljek fel a mai negyven fokra, ami után elsétáltam a bőröndig, hogy kiszedjem a megfelelő fehérneműt... amire aztán magamra óvatoskodva a hosszú, de combközépig felsliccelt lazacszín selyem ruhát, hogy a sminkemet ne tegye tönkre, mezítláb indultam meg az ügyvéd és a köztem húzódó ajtóig, de az utolsó pillanatban felsóhajtottam halkan, és inkább visszaléptem a tegnap is használt és hordott magas sarkúért, amibe belebújva csak tíz centivel váltam magasabbá, de Jude még úgy is fölém magasodott. A hajamat szolidan a tarkómon fogva össze lófarokban hagytam a hátamra simulni, és ha mindezzel megvoltam, a beígért háromnegyed óra helyett nem egészen harminckét perccel később, teljes pompában újra az ajtó előtt ácsorogtam, de most be is kopogtam az ügyvédhez. Ha kiszólt, vagy kinyitotta az ajtót, akkor felmosolyogtam, amiben csak némi zavar tükröződött, azonnal lesütve a szemeimet szólaltam meg:
- Részemről mehetünk. Ha ön is készen áll rá - szívtam be az alsó ajkam, mert nem.. nincs az az isten, hogy megemlítsem neki azt, hogy látott ruhátlan és fedetlen valómban. Hogy egymást segítve élveztünk el korábban mindketten, vagy azt, hogy le sem tagadhattam már, hogy vonzónak találtam. Mert most is az volt. Férfias, határozott és magabiztos... olyan, akire minden nő elismerően nézett és minden nőt képes volt lekenyerezni. - Ránézhetek a kötésére? Vagy.. minden rendben.. odalent? - hogy is volt, hogy nem hozom fel azt a kósza.. együttlétet? A fenébe is már! a zavarom enyhe pírt varázsolt az arcomra, de fel-felpillantottam a kék szemekbe, és mielőtt bármit is válaszolt volna, elrebbenve a férfi elől tuszkoltam bele pár dolgot a táskámba. Telefon, zsebkendő, két darab összesen, és ha volt annyi szabad mozgásterem, akkor a biztonság kedvéért a kötszerekből is jutott bele.
Ideges voltam.. izgultam... és talán egy kissé zavarodott is, ami ellen próbáltam tenni, gondolatban a mai napra felkészülni anélkül, hogy bármit is elrontanék. Jude azt kérte, hogy legyek önmagam.. de azzal csak őt idegesítem és nem akartam, hogy miattam csússzon le az ajánlatról. Minden vitánk, minden nézeteltérésünk ellenére szerettem volna őt boldognak látni, amiért sikerült a terve. Ha Jude sem akarta húzni az időt, akkor egy könnyed mosollyal indultam meg az ajtó felé, hogy kinyissam azt, mert vártak minket.

Igen vannak bizonyos szabályok, amiket nem érdemes megszegni, de azt hiszem, hogy ma reggel érdemes lenne, ha befognám a kis számat, és túllépnék azon a tényen, hogy most elégítettem ki azt a nőt orálisan, akit nem kellett volna. Megannyi személy szerepelt a magán tiltólistámon, többek között olyan lányok, akik még nem töltötték be a felnőttkort, vagy a múltban érzelmileg kötődtek hozzám, vagy én hozzájuk, nekem dolgoztak, ismerték a régi életemet. Cora Fraser több szempontból sértette meg a kis listámat, és mégsem bántam meg az első percekben, hogy örömet szereztem neki. Az alattam elfúló hangok alapján nem mostanában nyitogatta ki a kis mézesbödönét, és valljuk be az előjeleket tekintve már érett valami hasonló tett a részemről, mert az oroszlán bajuszát húzogatta. A tegnapi nap folyamán nem egyszer kavarodtunk félreértelmezhető szituációba, nem mellesleg ott volt nekem az egyetemről ismert két jómadár is, akik közül az egyiket megdugtam, a másik meg leszúratott, mert nem talált jobb programot. Megannyi hibát vétettem az elmúlt huszonnégy órában, hogy még egy már fel sem tűnt, csak éppen ennek nem tudtam, hogy mekkora kihatása lesz a közös munkára. Cora elmondása alapján még sosem került intim kapcsolatba olyan férfival, akivel egyetlen éjszaka alatt adózott volna az orgazmusnak. A félelem nem volt alaptalan bennem, miután gondoltam egyet és bármilyen érintkezés, vagy ölelgetés nélkül emelkedtem fel az ágyról, hogy magára hagyjam a gondolataival, ahogyan az enyémek is vártak arra, hogy a megfelelő skatulyába tuszkoljam be őket. Nem szerettem a félbehagyott teendőket, de ezt most betudtam annak, hogy elgyengültem, és nem érveltem elég racionálisan a másik felemnek. A szobámban egy kis friss levegőhöz jutok, nem szeretnék még egy zuhanyt, de nem kerülhetem el, hogy megtisztítsam a bőrömet a légyottnak nem minősített nyomoktól. A kikészített mosdótálban friss víz van, mellette egy kis fehér törölköző. Nem tudom, hogy kinek legyek hálás, de éppen a legjobb helyen vannak ezek az eszközök, hogy normális kinézetet varázsoljak magamnak, és meghagyjam a közös fürdőt a terapeutának. A kezemet belemártom a mélyített edénybe és egy kisebb adag vizet fröcskölök az arcomra. Nem ártana egy borotválkozás sem, de arra nem lesz időm, és sürget a ténye annak, hogy az enyém legyen a ló. A meglepetés erejével kell élnem, mert minden bizonnyal most arra számít Bastien, hogy nem fogok megjelenni, mindenki az okát fogja kutatni, hogy miért léptem le idő előtt, és mondtam le a lóról. Nem akartam megadni neki az elégtételt, emiatt még az sem zökkentett ki az elhatározásomból, hogy majdnem bepisiltem a fájdalomtól. Az előbbi kis rögtönzött tornának megvoltak a maga buktatói, a testem még nem állt készen arra, hogy megizzasszam egy másik fajta mozgással. Jólesett a megkönnyebbülés, de ahogyan a színtelen folyadékba mártom a frottírt és a két combom között szántok végig vele, valahogyan nem igazán tudom értékelni a hasamon ejtett szúrás helyét. A varratok húzódnak, nem is olyan régen lett cserélve a kötés, szóval nem ártana, ha nem szakadnának fel a sebszélek, nehogy megint orvosért kelljen kiáltanom. Kis idővel később szárítkozom meg és egy szál alsóban mérem fel a magammal hozott kínálatot. Sosem rajongtam különösebben azért, hogy mellényt viseljek, de most sokkal előnyösebb lesz, és kötök mellé csokornyakkendőt is, hogy az alkalomhoz illően álljak elő. A széles tükör előtt állva öltöm magamra az élére vasalt fehér inget, és veszem fölé az aranyozott mintás mellényt. A hajammal is kellene kezdenem valamit, ezért némi vízzel igazítom oldalra, akár kis srácként, amikor apa így fésülte és az úriember benyomását keltettük az öcsémmel. A fekete nadrág magáért kiált, ahogyan az aranyozott zsebóra is a függő változatban. A cipőmet nem merem ebben a távolságban megpróbálni felvenni, így szemfülesen a kis sámlival foglalok helyet és úgy húzom rá a talpamra. Ki tudja, hogy mennyi ideig tart az elkészülés, de én sem sietek, pedig késésben vagyunk a piknikről. Az ablakom alatti hangzavar utal rá, hogy gyülekeznek a népek, nekem meg gyöngyözik a homlokom az izzadságtól. Micsoda áldás ez a sok réteg, de odakint meg fogok főni, majd később lehuhanyozom ismét. A köztes ajtót tárom ki indulásra készen és majdnem beleütközöm a partnerembe. Szembetűnő a változás, akár egy igazi hölgy állna előttem, nem beszélve a ruhaválasztásról. - Én is készen állok...vagyis menjünk. - köszörülöm meg a torkomat, de azt már élesen hárítom el, hogy segítsen nekem a kötést kicserélni. - Megoldottam, ezért ne fájon a feje Ms. Fraser. - direkt tértem vissza a magázódásra, nem akartam utalni a reggeli túlfűtött pillanatokra. - Van még valami, amit itt hagyott? - utalok a táskára, de nem kell sokat várnom, így percekkel később már a hátsó kijárat felé igyekszünk, de mielőtt a szabadba léphetnénk a kezemet nyújtom neki, hogy karoljon belé és egy azon időben állítom is meg. - Senkinek nem beszélhet arról, hogy tegnap este mi történt, ha lehetséges, akkor még a vendéglátónak se említse...már pont elég baj, ami történt. Természetesen viselkedjen, mosolyogjon...a többi az én dolgom. - húzom ki magam és levezetem a lépcsőn, de azt hiszem én vagyok az, aki belé kapaszkodik erősebben és lám a szemünk elé tárul a szervezett kinti program helyszíne. A távolban egy nagyobb sátor tele asztalokkal, egyesek a curlingnek hódolnak máris a lovak hátán, másik a hintót választották, míg egyesek a pléden heverészve élvezik a délelőtti napsütést. - Végre...Jude...már azt hittem, hogy nem is jöttök ki. - támad le bennünket azonnal Michael, és kézcsókot kezdeményez Corának. - Maga egy tünemény ma is. Nem véletlen választotta a mi Jude-unk magát erre Ms. Fraser. Már nem fáj a feje? - érdeklődik a lánytól, miközben egy napernyő takarásában feltűnik a Scarlett O’Hara-rára emlékeztető exem. - Jude...milyen elegáns vagy. Már azt hittem nem is jössz...vagyis jöttök el. - méri végig futólag Corát, de nem sokat töpreng rajta. - Bastien azt mondta nem leszel itt. - mosolyog zavartan, de én állom a tekintetét. - Nem kell mindent elhinni neki Rachel. Mit szólna Ms. Fraser, ha kipróbálnánk a sétakocsikázást? - pillantok oldalra a partneremre a kéklő íriszeimmel.  

Minden egyes alkalommal, mielőtt hazalátogattam volna, a nyugalmamat felváltotta ideges izgatottság, vágytam és vártam arra, hogy a szeretteim közelében legyenek, de az órák ólomlábakon cammogtak, minden munkával töltött napomat egyre hosszabbnak éltem meg, minél közelebb érkeztünk a repülés napjához, ám talán ez a hét volt életem leghosszabb és legrosszabbja. Nem szándékoztam kikészíteni magam, olyan felesleges és nem szükséges viták részesévé válni, aminek mégis az elszenvedője és okozója is lettem, de talán a legrémesebb ez az elmúlt pár óra volt, mert olyanért aggódtam, akiért nem kellet volna. A korábbi feszült pillanatokat felváltotta az undor, a félelem, a távolságtartásom, a passzív ellenállásom és a csendem, hogy aztán egyetlen pillanat romba döntsön mindent, minden elhatározást, minden olyasmit, ami én voltam. Aminek kellett volna lennem, mert egészen idáig senki sem kavarta fel úgy körülöttem az álló port, mint az ügyvéd. Nem vágyakoztam olyan után, akiről szinte semmit sem tudtam. Akinek a szavain nem nevettem, hanem megbotránkoztam, és tudtam, hogy a korábbi döntésemet valamikor meg fogom bánni, valamikor eljutok oda fejben is, hogy rosszul érzem magam majd amiatt, hogy engedtem az érintésének, hogy felperzselt minden engem érő tapintása, hogy képtelen voltam ellenállni neki és hogy vágytam rá. Mintha korábban egyetlen szót sem ejtettem volna arról, hogy sosem volt egyéjszakás kalandom. Tartanom kellett volna magam, de talán saját magamat kényszerítettem bele egy olyan helyzetbe, amivel jelenleg nem tudtam mit kezdeni. Pontosabban... majd akkor nem fogok, amikor már nem reszketek érte egy kicsit sem. Amikor teljesen józanul fogok tudni gondolni és visszagondolni az elmúlt élvezetteli percekre.
Mert ha logikusan és összeszedett akartam volna lenni, akkor nem kellett volna Mr. Cowennek engednem. A zuhanyzást nem húztam sokáig, mert már így is hatalmas késést halmoztunk fel, és a korábban kért háromnegyed órát gyors ritmusú készülődésre cseréltem, hogy a tegnap vágyott ruhát végre magamra ölthessem. A sötét lazacszínű ruha lágyan ölelte körbe a testem, ám a meleg időnek engedve a hosszan felsliccelt anyag kellő szellőzést és teret engedett nekem arra, hogy ne süljek meg benne aztán a forróságban, ami jellemezte az Államok nyugati partját ebben a hónapban, ezekben a napokban. Nem akartam több időt tölteni azzal, hogy a tökéletes sminket varázsoljam magamra, nem akartam azzal az időt húzni, hogy a hajamat feszes kontyba fogjam, vagy hogy különleges fonatokkal díszítsem, és azzal sem akartam több időt tölteni, hogy megvárassam a partnerem, ezért is kopogtam át, amint áthúztam a magas sarkú szandál utolsó pántját a bokámon. Nem tudtam volna megmondani, hogy mely érzések kavarogtak bennem annyira, hogy a fel-feltörő hányingeremet elűzhessem. Az öcsém miatti aggódás, a korábbi orgazmusba táplált aggódással teli felháborodás, vagy a közönybe burkolt undor, amit Mr. Montgomery irányában éreztem, de ahogy megjelent Jude az ajtóban, az ajkaim alig csak elnyílva vezettem végig rajta a pillantásomat. Összeszedett volt és olyan nyugodt, amilyen én a közelében nem lehettem volna. Igazán.. nem is emlékeztem arra, hogy mit mondtam neki, ahogy az aranyszálas mellényre siklott a pillantásom. Talán.. meg is köszörültem a torkom, és mielőtt még ki kellett volna kerülnie vagy akadályoztam volna bármiben is, óvatosan, észrevétlenül, de felettébb zavarban érezve magam léptem el oldalra, hogy aztán a szavai nyomán az elhagyott kis táskámért lépjek, miközben a szavaim csendesen gördültek le az ajkaimon.
- Igen, máris megvagyok. De.. ha rosszul érezni magát, ígérje meg, hogy szól.. - akadékoskodtam egy kicsit, mintegy önkéntes és nagyon is szakmai tapasztalatot nélkülöző nővérke, akinek muszáj volt tennie azért, hogy ne derüljön ki tényleg mindenki felé, hogy Jude Cowennek nem épp vidám estéje volt, aki sérüléssel bajlódott, akinek muszáj volt félretennie az előző megpróbáltatásokat és mindent megtenni azért, amiért ide jöttünk. A lakrészünk elhagyását követően igyekeztem csendben maradni és nem minden pillanatban az ügyvédet lesni, de amikor ő kezdeményezett és a kezét nyújtotta, lágyan soroltam be mellé, hogy a karomat az övébe fűzve óvatosan érintsem az alkarját az ujjaimmal, ám a szavaira nem voltam felkészülve, ezért a szemeibe fúrva a pillantásom egyetlen röpke sóhajjal hagytam, hogy a szavai leülepedjenek bennem, a kérlelésbe burkolt megfedő él pedig lehervasztotta az addigi zavartan feszélyezett mosolyomat az arcomról, a pillantásomat is elvontam a férfi arcáról emiatt.
- Úgy fogok tenni, ahogy kéri - megadóvá válva néztem el a lépcsősor irányába. - Már rég voltam igazán angol, hogy csak az időjárásról csevegjek... - habár nem mondtam ki, bántónak éreztem azt, hogy úgy kellett tennem, mintha betett volna a kirakatba, mintha nem lehetett volna saját véleményem, mintha... csak az lett volna a fontos, hogy ő mit gondol, mert valójában így is volt, és megint elérte mindezzel a férfi, hogy azt éreztesse, teljesen felesleges volt ide eljönnöm vele, ám mielőtt egy újabb problémaforrásba ütköztünk volna kettőnkkel kapcsolatban, az arcvonásaimon egy könnyed, lágy mosoly jelent meg, amivel azt próbáltam érzékeltetni, hogy nem bántam, ha csendben kellett maradnom. Ha csak a megfelelő kérdéseket kellett feltennem, hogy mások beszéljenek és nekem nem kellett azzal foglalkoznom, hogy Jude körül mik történtek. A magabiztos férfi itt állt előttem, itt lépkedett lefelé a lépcsőn mellettem a társaságomban, akinek minden egyes rezdülésére óvatos érdeklődéssel figyeltem, és az ő tempójában mozogtam, arra figyelve, hogy még csak véletlenül se érje őt több fájdalom a kelleténél. Ám ha ő nem próbált meg szórakoztatni a szavaival, úgy én is a csendet választva mellette idomultam az ő hangulatához, miközben hogy ne lépjek rá a hossz ruhámra, a combjaimról lágyan oldalra húztam az anyagot.. még csak az kellett volna, hogy a saját lábamban megbotolva magammal rántsam őt is.
A napfénytől fürdő sötétzöld pázsit, a vidám színekbe burkolt emberek csivitelő alakjaira akaratlanul is egy mosoly szökött az arcomra, ahogy az első lovat megláttam, ahogy a kecses mozgásnak teret adott a szilaj teste, az idilli, mesébe illő régmúltat idéző jelenetre pedig Mr. Stone alakja hívta fel a figyelmemet még inkább. Az érkezőt mosolyogva vártam be, engedve neki a kézcsókot is, amiért mindig ilyen úriember volt, figyelmes és felettébb.. férfi. Ha nem is apám korebéli férfiú volt, életes korának engedve is már alapvető tiszteletet kapott tőlem.
- Üdvözlöm, Mr. Stone! - az ujjaim csak rebbenve simítottak végig Jude karján, ahogy elhúztam róla az érintésem a férfi kérdését követően. - Már jól vagyok, uram, köszönöm. Csak aludnom és pihennem kellett. Elnézést kérek a tegnapi szörnyű viselkedésem miatt, nem akartam... - kellemetlen helyzetbe hozni senkit sem. Ám végigmondani nem tudtam már, ahogy Rachel megjelent és a hangjával felhívta mindhármunk figyelmét, én pedig csak lopva pillantottam a mellettem álló ügyvédre, aki úgy tűnt, ma is éppoly elutasítóvá válik Rachellel szemben, mint eddig is volt.
- Nem történt semmi gond, kedvesem. Örülök, hogy ma köztünk van.. és lesz is - Mr. Stone nyugodt, ám mindenre kiterjedő pillantással mért fel engem, mert ő is meghallgatta azt, amit Rachel mondott, a kérdő tekintetével ellentétben azonban nem kérdezett rá nyíltan, Jude-nak miért kellett volna távol lennie.
- Minden bizonnyal így lesz. Remélem lesz szerencsém még önhöz, Mr. Stone. Ám ha megbocsájtanak... - bocsánatkérő pillantást vetettem Michael felé, hogy aztán Rachelre mosolyogjak lágyan. - Igazán gyönyörű ma is - ahogy eddig sem, ma sem változtattam a magázódáson, és mielőtt megválaszoltam volna Jude nekem feltett kérdését, bólintottam egyet. Csak egyszer, ám a következő mosolyom már neki szólt. - Ha nem okozna gondot, akkor a pej lovat választanám.. mehetünk - ha Jude velem lépett el a kocsis irányába, akkor az ő társaságában maradva meg környékeztem meg a cilinder kalapot viselő úr irányába, aki korabeli, korhű ruhában tetszelegve simogatta a pej ló nyakát, lelegyezve róla a folyton visszareppenő legyek hadát. Ha Jude maradt, akkor egyedül léptem oda az úrhoz, ám visszafogva magam nem simítottam végig kéretlenül az állat finom és puha szőrzetén, nem ismerkedtem vele össze és nem beszéltem hozzá, ahogy alapesetben tettem volna minden lóval.
- Jó napot kívánok! - nem voltam arra felkészülve, hogy meghajoljon nekem, ezért értetlenül pislantottam el Jude irányába. Aztán köszörültem meg a torkom. - Ha nem bánja.. akkor... mehetnénk esetleg az erdei úton? - engedélyt kértem nem csak a kocsistól, hanem az ügyvédtől is.
- Szép jó reggelt, hölgyem! Uram! - biccentett. - Természetesen, nincs akadálya. Annak sem, ha aztán meggondolnák magukat. Úgy ismerem ezt a vidéket, mint a tenyeremet. De a kövezett útról nem térnénk le - lépett oda a kocsihoz, hogy kinyújtsa a karját felém, én pedig egy sóhajtással engedtem, hogy megfogva segítsen nekem felszállni. Igaz, tűsarkúban aligha érdemes lovagolni. Az fehér bőrülésre csúszva lázas mozdulatokkal igazgattam el magamon a hosszú ruhát, és ha Jude-nak is segítségre lett volna ahhoz, hogy kímélve magát kerüljön mellém, akkor megtettem, amit kért. Két lélegzetvétel után a ló prüszkölve lódult meg, a ruha csúszós anyagának köszönhetően pedig a bőr ülésen centiket csúsztam oldalra, Jude combja felé, a fém kapaszkodót nem sikerült időben elkapnom, hogy ne szerencsétlenkedjek mellette - állandó jelleggel.
- Bocsánat... - azonnal jött az elnézést kérő szavam, ajkamba harapva mozogtam vissza oda, ahol eddig is voltam, hogy a hátamat egyenesen, már-már karót nyelten a háttámlába nyomjam, és mielőtt valami butasággal álltam volna elő, vagy megemlítettem volna az együttlétünket, inkább a táj felé fordítottam az arcom, miközben az ujjaim a ruha varrásvonalát birizgálták a combomon. - Itt él Nicholas. Mármint nem a birtokon, hanem itt, San Franciscoban - haraptam el a mondandóm, ahogy rájöttem, mi csúszott ki éppen annak, akinek nem kellett volna bevallanom mindezt. A zavart pillantásom csak egy pillanatra vándorolt Jude arca felé. - Ő... a volt.. párom és itt van az a könyv, ami még az övé volt, csak nem tudtunk találkozni, hogy átadjam neki. Nálam hagyta, amikor hátrahagyta New Yorkot, és ha itt vagyok, akkor gondoltam.. visszaadnám neki. Gondot okozna, ha holnap a reptérhez hívnám, mielőtt felszállunk, Mr. Cowen? - mert igazán tőle függött. Feladhattam volna postán is a kötetet. Hagyhattam volna, hogy vegyen egy újabb könyvet, és kidobhattam volna már rég azt, ami nálam volt, ami nem volt az enyém. Csak egy kötetről volt szó, de jelenleg az szimbolizált mindent, ami elmúlt. Amiből kimaradtam. Az jelentette a családot, a vetéléseket, az egykori boldogságom, az utolsó párkapcsolatom és azt, hogy már nem ragaszkodtam Nicholashoz.

Abban a röpke pár percben az elélvezésemet követően döbbenek rá, hogy az aktus maga hétköznapi, de akivel megéltem, az nem az. Hiba volt, és ha egyelőre nem vetem a homlokomra, hogy mekkora szamár is vagyok, sajnos érezni fogom, hogy amit elkövettem túllépett egy határt. Az alkalmazottakkal nem bonyolódom kétes helyzetekbe, és nem is várom el tőlük, hogy kielégítsék a vágyaimat. Cora már többször megégette magát az elmúlt másfél napban, amióta nonstop össze vagyok zárva, de azt hiszem, hogy ez volt idáig a legnagyobb lecke, amit megtanulhatott. Az ártatlanság megőrzése nemcsak abban mutatkozik meg, ha valaki megőrzi a kincsét, hanem abban is, ha tartja magát az elveihez. Az erkölcsi mércéjét tolta lejjebb és ez nem illett a megismert jelleméhez. A naiv fellépése, a természetessége vonzotta a férfiakhoz, és úgy éreztem, hogy megbecstelenítettem azzal, hogy átvettem felette az irányítást és belekényszerítettem egy számára nem túl felemelő szituációba. A kettősség benne munkált, a tekintetén láttam, hogy szimpatizál velem, de mégsem kötődhetett, mert kijelentettem, hogy az én esetemben egy éjszaka még nem ér fel egy szerelmi vallomással. Egész éjszaka mellettem virrasztott, nem akartam abba a hibába belelovalni, hogy belém essen, aztán a földön kössön ki, mert megint túlgondolta. Mindenen rágódik, megpróbál a kedvemre tenni, de igazából nem érzi jól magát ebben a közegben. Ha most visszamehetnék az időben, akkor nem engedném neki, hogy velem jöjjön erre a hétvégére. Az állatok szeretete kevés lesz a mocskos üzlethez, márpedig itt nem olyan férfiak és nők vonultak fel, akik a színtiszta haszon miatt vannak jelen. A csikó csak egy lehetőség, de azt tudni kell, aki a tulajdonosává válik, annak számolnia kell a versenyekkel, a nem tisztességes ellenfelekkel. Megtapasztalta mellettem, hogy Sebastian csak addig udvarias, ameddig ezt látják, és én sem az az ember vagyok, akinek hitt a lovardában tett látogatásaim alatt. Az ügyvédi pálya csak egy része annak, ami valójában vagyok. A bennem rejlő agressziót csak a felszínét karcolgatta meg, és ha őszinte akarok lenni, szerintem már ennyitől is kiborult. Nem küzdene meg a nagyobb falattal, ezért le is mondtam arról, hogy eszközként használjam, és kettesben hagyjam a vendéglátónkkal. Az ördög sohasem alszik, és amit én tudtam, neki nem kellett. Az édesanyja viszonya a kínaival nem új, már régen történt, de a férfi azóta sem tudta elfelejteni a latin dámát. Könnyebb dolgom lett volna, ha Cora legalább fele arányban hasonlít az édesanyjára, de több volt belőle az édesapjából. A jóságát letörni vétek lenne, és emiatt is igyekszem a jövőben felépíteni a kezdetleges távolságot, hogy ne égesse meg magát még ennél is jobban.
Az aranyozott mellénybrokát, a hozzáillő nadrág és cipő mellé már csak az hiányzik, hogy a partneremmel együtt hódítsuk meg a pikniket. Cora ismét kitesz magáért, mert hülye lennék nem azt mondani rá, hogy csinos, de mégsem bókolok úgy, mint rendesen tenném. A félreértelmezések ideje lejárt, úgy fogom kezelni, mint a velem érkezőt, de közben meg az alkalmazottam is lesz a közös munka reményében. A lépcsőn lefelé menet lassítok a lépteimen, mert a hasamon még bőven húzódik a seb két széle, nem mondanám, hogy kicsattanó formában vagyok, de igyekszem úrrá lenni a fájdalmamon, és a jelenre fókuszálni. A kezembe kapaszkodik, a legtöbben már a pázsiton vannak, kisebb sátrak, mellé egy hatalmas büfésátor, lovas kocsik mindenfelé. Visszarepültünk az időben, és ha nem a két szememmel látnám, akkor azt mondanám, hogy egy kép elevenedett meg előttem a tizenkilencedik századi összejövetelek egyikéről. A közelben Mr. Stone-t szúrjuk ki, aki kellemes modorával egy igazi kisasszonyként üdvözli a társaságomban idéző hölgyet, és ha ez még nem lenne elég, akkor feltűnik az exem is. Rachel mindig is szerette a rivaldafényt, állandóan megtalálta rá az alkalmat, hogy a középpontban sütkérezzen, de nem igazán hat meg a megjelenése, ahogyan a jelenléte sem. Unom a felesleges bájcsevejt vele, egyszer megdugtam, de ez még nem jelenti azt, hogy akkor feleségül veszem, vagy még egyszer ugyanabba a barlangba csalom be. A tekintetem lustán vezetem át a másik hölgyre és invitálom meg egy kellemesebb helyre. A lovas kocsit mindig is szerettem volna kipróbálni, de még nem volt rá alkalmam, így ha már ezen a hétvégén itt a lehetőség, akkor élek vele. – Ahogyan óhajtja, nekem mindegy, hogy melyik hintóval megyünk. – biccentek a többiek felé, még elkapom, hogy Rachel sértődötten húzza az arcába a legyezőt, és kutat egy másik férfiakból álló kör felé, miközben én a kezemet nyújtom és odavezetem az említett kocsihoz a terapeutát. Cora kecses és nagyon érzékeny alkat, de most a kedvessége tör a felszínre. A kocsis nem fog ellenállni a választásának, de valamilyen megerősítésre vár tőlem is. – Menjünk arra. – a kezemet tartom neki, ha már fel akar szállni a hintóra, még az a szerencse, hogy nyitott a fedele, így mindent látni fogunk, és nem fulladunk meg az utastérben. A felüléssel meggyűlik a bajom, de előbb őt akarom ott látni, és csak utána szorítom össze a fogaimat, hogy egy visszatartott lélegzettel helyezkedjek el a szűkös ülésen. Még szinte el sem indulunk, már nekem ütközik a lány, de csak a combomat súrolja vele. – Nem gond, csak maradjon rajta az ülésen, mert nehezen fogom összeszedni máshonnan. – pillantok át a másik oldalra, és meg is érintem egy rövid időre, de csak addig, ameddig vissza nem szerzi az egyensúlyát és úgy nem mozdul, hogy az a továbbiakban kényelmes legyen neki is. Az út első része göröngyös, és szinte ugrálunk a kocsin, nem mondanám, hogy túl kellemes. A másik irányba néz inkább, aztán hirtelen szólal meg. – Ki az a Nicholas? – vetül fel a kérdés, ha már szóba hozta, de nem marad adósom a felelettel. Az ex megemlítése furcsa hidegséget hoz magával, és a legszívesebben eltiltanám tőle, de akkor én magam is kilépek az általam felállított korlátok közül, így csak hosszasan hallgatok és a fák felé sandítok egy rövid időre. – Nem kell engedélyt kérnie tőlem Ms. Fraser. A holnap délutánja szabad, majd én lezárom az itteni ügyeket, nem kell ezzel foglalkoznia. Talán nem is lenne rossz, ha a városban maradna, így több ideje jutna a barátjára, én meg majd csatlakozom az indulás előtt. Foglaljunk szállást, vagy ott tud maradni ennél a Nicholasnál? – érdeklődöm tőle, ha már felhozta. – Remek lehetőség, úgysem látta a Golden Gate hidat, én meg nyugodtan ebédelhetek az itteni barátaimmal. – nem mosolyodom el, de így talán nekem is könnyebb lesz elszakadnom. – Mit gondol, milyen az időjárás most, kellemesnek véli? – tekintek az íriszeibe, de mintha nem erre számított volna tőlem. – Minden rendben? – kérdezek rá, mert olyan furán méreget.

Ha a szüleim teljes mértékben a lovak szerelmesei is voltak, apa pedig tenyésztőként ugyanilyen eseményekre járt, engem aligha vonzott az a világ, amelyet a pénz uralt. Mindig is a szívem vezetett, az érzelmeim és megpróbáltam azt a világot megfogni reszkető ujjakkal, amelybe nem furakodott be az önzés, az üzlet, még ha tudtam, hogy a lótartás, a sport, a vele járó körítés sok pénzt mozgatott meg, sok életet nehezített meg. Talán ez volt az az indok, amiért távol akartam lenni mindattól, aminek most szerves részévé váltam mégis. Mert engem egyedül csakis a lovak egészségügyi állapota érdekelt, hogy kiegyensúlyozott és boldog állatok lehessen a közelemben és hogy megadhassam a gyerekeknek mindazt, ami a gyógyulás útjára terelte őket.
A kastély, a környezete, a park és a megannyi fényűzés egy kicsit talán vissza is vett a megrökönyödésemből és egy olyan érzelem felé terelt, ahol a lenyűgözöttség teret kapott. Sosem voltam az, akit érdekeltek volna a külsőségek úgy igazán, s ha kérkedni is próbáltak vele, engem pont, hogy az ellenkezője tudott meghatni. Az egyszerűség, a céltudatosság, az, hogy mások képesek voltak önmagukon túl is meglátni azokat, akik szenvedtek, azt, ami végtére is, de az ő jövőjüket is befolyásolhatta. Mr. Chang kétségkívül kitett magáért, s a Jude-dal történt incidens sem lohasztotta le a kedvemet, mert minden új volt, mindent meg kellett ismernem, tapasztalnom.. és mégis a legnagyobb misztikum a velem együtt lépdelő férfit övezte, akit képtelenségnek tartottam kiismerni. Nem csak az elmúlt időszakot alapul véve, hanem a tegnap este folyamán hullámzó kedélyállapotunkat is. Szörnyű volt, hogy nem tudtam őt beazonosítani, eldönteni, hogyan és miként is kellene rá reagálnom, mert minden egyes pillanatban más arcát volt képes megmutatni nekem. Gyanítom, hogy az viszont köszönőviszonyban sem állt mindazzal, amilyen valójában volt. Megnyerő, markáns, ambiciózus, titokzatos és teljes mértékben kiismerhetetlen. Pontosan ezek miatt nem mertem többször nézni rá, mint amennyit még egészségesnek véltem, s nem többet látni abba bele, amit tettem. Engedtem egy olyan férfinek felfedni a testem, a vágyaimat, akit valójában nem ismertem. Nem tudtam, hogy milyen vágyak vezérlik a tetteit, úgy igazán. Nem tudtam, hogy milyen az a nevetése, amit képtelen volt magában tartani. Nem tudtam, hogy milyen az, amikor valóban törődik valakivel és azt sem tudtam, hogy milyen az, amikor nem bukok el mellette. A sírás keserűsége marta a torkomat, ám nem hagytam legördülni egyetlen könnycseppet sem, mert a mai napnak vidámsággal, s üzletkötéssel kellett, hogy teljen, ahol a hiábavaló és a gyengeségemet szimbolizáló érzelmeknek nem volt helye.
Anya karakánsága olyan mélyen lapult meg bennem, hogy csak ritkán voltam képes és hajlandó felvértezni magam vele, mert egyszerűen nem tudtam kezelni mindazt, ami voltam általa. Ezért sem beszéltem feleslegesen még ott, Rachelékkel, s kaptam az alkalmon, hogy Mr. Cowen társaságában meglépjek egy kicsit a feszültségtől övezett körből, ám ahogy felcsúsztam a kocsira, a nem megszokott ruházat tett is arról, hogy a lehető leggyorsabb ritmusban kenődjek fel az ügyvéden, aki ha igényelte, előtte segítettem neki felszállni a kocsira. Csupán pár órája szenvedett el egy késelést, nem szerettem volna, ha még több baja esik, és ha esetleg valóban kórházba kellene őt szállítani. Aggódtam érte, kétségkívül, aminek hangot is adtam, amikor volt lehetőségem rá. Zavarba jöttem, s ha zavart voltam, mindig is beszéltem, ha kellett, ha nem kellett. Most sem kellett volna. Dr. Jude Cowen mellett meg kellett volna tanulnom milyen a valódi és mély csend, ahol csak a távolban rezonált minden lélekharang, minden én, minden rossz, minden érzelem. Mert nem ismertük egymást, mert nem voltam abban sem biztos, hogy meg akart volna-e ismerni. Vagy én róla többet tudni a ma reggel ellenére is. Annyira mások voltunk, annyira... bosszantott és mégis képes volt elgyengíteni. Minden vele töltött percben kettős érzésekkel léteztem, ahogy a tőle érkező felelet is Nicholast illetően, és még csak nem is kellett befejeznie a mondandóját, a pillantásom a mellettünk sorjázón elsuhanó fák sokaságára siklott. Csendben, holtan, megalázottan, mert nem így terveztem, nem ezt akartam, de ki lettem volna, ha ellenkezésbe torkollik minden egyes beszélgetésünk? Az ujjaim finoman érintették a combom mellett azt az apró kis kapaszkodót, s ha lehet, akkor még távolabb is húzódtam a mellettem helyet foglalótól, miközben a pillantásom már a kocsis hátát járta be, a szatén mellény - biztosan - kézi szövésű varratai mentén.
- Nem terveztem máshol aludni, Mr. Cowen, szükségtelen még több ügyet intéznie miattam - fakó, színtelen hang gurgulázott végig az ajkaimon, ahogy be is haraptam az alsót finoman, lágyan nedvesítve be végül a hússzirmot. - Ám ha nélkülem szeretné befejezni a folyó ügyeit itt, akkor természetesen elfogadom és magára hagyom, hogy aztán a reptéren találkozzunk. Nem szeretnék zavarni, Mr. Cowen - nem szándékosan ejtettem ki így a nevét, annak ellenére sem, hogy hagyta, a keresztnevén szólítsam a jövőben, ám túl sokszor neveztem így.. mindenki előtt, a gondolataimban, abban a kósza álomban, amiből menekülni vágytam... és mégis hagytam, hogy a csend közénk telepedjen. A felhangzó kérdésére csupán lemondóan megráztam a fejem, mert nem akartam Nicholasszal több időt tölteni, mint amennyi szükséges lett volna. Nem akartam megint felszakítani a már begyógyult sebeket, és nem akartam volna hagyni, hogy újra a hatása alá kerüljek, még véletlenül sem. Olyan kísértés volt ő, akinek nem akartam engedni már, soha többé. Az oldalról érkező kérdésre mégis csak Jude felé néztem el, de a szavaira összevontam a szemöldökeim, mert mint mindig, most sem értettem őt, ezért a pillantásomat rajta hagyva engedtem, hogy az értetlenségem az arcvonásaimon is tükröződjön, az újabb kérdésre viszont nem tudtam volna mit felelni
- Ömmmm - akadtam el, hosszasan szemlélve a kék íriszeket, azokat a nyugodt ékköveket ott, a fehérségben. - Nem tudom, hogy erre mit... - kezdtem volna bele halkan, zavartan lesütve mégis a pillantásom és a combom mellett fodrozódó ruha szegélyét vizslatva, hogy a kocsis a kanyargó út ellenére még hátra is pillantson.
- Majd én kisegítem, kisasszon'ka, ha megengedi - kedélyes pillantást vetve ránk, ott hátul. - Mr. Chang hónapok óta szervezte ezt a mai napot, és úgy vélem, az egész agyaghadsereg szellemét kérte arra, hogy csak ne essen. Szerintem tud az öreg, valamit biztosan. Jó lovai vannak, az idő pedig neki kedvez és nem áznak el a hölgyek ezekben a hatalmas ruhákban, mert kibújtatni belőlük olyan lehet, mint az alagútásóknak a világháborúk idején. Borzasztó. Hisztis népség a nők, ugye tudják? Már elnézést kérek, de így gondolom. Van is egy nejem.. vagyis hát volt több is, de most egy van - a férfi szavaira muszáj voltam felé pillantani már az elején, hogy aztán valamikor a mondandója felénél már lágyan, szórakozott mosollyal hallgathassam őt, aki úgy locsogott, mintha muszáj lett volna. És azt hiszem, hogy örültem is ennek a figyelemelterelésnek, még ha a gondolataim Jude körül is jártak.. hogy mennyire voltam segítség neki most. Hogy mi értelme volt itt lennem, és hogy meneküljek-e már inkább el ma este az ismeretlen elől, csak hogy olyasvalakihez legyek közelebb, akit nem engedhettem már magamhoz. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, de a nem is olyan régi.. vágyak kielégítése olyan réginek tűnt, mintha nem is alig egy-másfél órája történt volna köztünk mindaz.
Minden gondolattal egyre közelebb kerültünk ismét az emberekhez, akik már többségében inkább csoportosulva ácsorogtak a füvön, felhagyva a piknikezés lehetőségével, s a pillantásom Rachel ruházata mellett megjelenő Mr. Montgomery alakjára siklott, akinek az arcvonásai kedélyesek voltak, viszont a szemei elárulták a gyűlöletét, a versengést benne mélyen meglapulni. Egyetlen oldalpillantást vetettem Jude felé, remélve, hogy az újbóli aggódásom már fel sem tűnt neki.
- Miss Fraser! - nyájas, behódoló szavak voltak, az ujjai pedig felém nyúltak, ahogy a karját megemelte abban a pillanatban, ahogy a ló, s vele együtt a kocsi is megállt, nekem pedig mást sem kellett tennem, mint elfogadni a segítséget. Mintha mi sem történt volna, ám mégis a gyomrom szűk kis gombóccá zsugorodott össze. Óvatosan, figyelve, hogy még csak hozzá se kelljen nagyon érnem, a tűsarkúban léptem le a kocsiról. Lassan, megfontoltan, mielőtt még orra bukok, vagy a karjaiba esem, amit nem akartam. Nagyon nem.
- Sebastian! Köszönöm, de igazán nem szükséges segítenie. Egyedül is mennie kellene. Mármint.. ha lóról le tudok szállni, akkor ez sem okozhatna meglepetést - mosolytalan mosollyal húztam ajkaim szegletébe jókedvet, ám a kézcsókja előtt illedelmesen kivontam a karjából a kezem, hogy visszaforduljak Jude felé, akinek csak akkor segítettem, ha ő maga nem tudott megküzdeni teljes mértékben a leszállással. Csak akkor simult előbb a gerincére a kezem, s követte végig is a mozdulatot az öt ujjam a hátán finoman csúszva, ha hagyta, ám mindezt csak azért, hogy megtámasszam őt, hogy egyenesen tartsam a hátát, mielőtt a seb felszakadt volna újra, átvérezve a kötést, a két ruha rétegét. Ha már talpon és a füvön-kövezeten volt, bátorítón rámosolyogtam Jude-ra.
- Jó, hogy ilyen hamar visszaértetek, a csikót nem sokára hozzák. Nem lenne jó, ha lekésnétek a fő attrakciót, amiért itt vagyunk. A romantika később is megvár mindenkit. És minden elvesztegetett pillanat is - döntötte oldalra a fejét Rachel, mintha csak madárka lett volna. - Mr. Chang még nincs kint - mint egy hírolvasó hölgy, ugyanolyan kellemes orgánummal. Nem tudtam, hogy voltak képesek a férfiak egyáltalán nemet mondani neki, nem észrevenni a nőiességét, azt, hogy milyen gyönyörű volt.

A lovas hintó lustán evickél végig a fákkal övezett ösvényen. A puha és melegnek érezhető kéz csak éppen simít meg, de a gerincem mentén érzem azt a bizonyos bizsergést. Beleremegek a közelségébe, és mégis úgy teszek, mintha nem vettem volna észre a lábaink összeérését. Cora Fraser maga a terápia. Lényegében így fogható meg annak a lánynak és nőnek a keveréke, aki a hétvégén a társaságom lett. A kora ellenére is úgy tekintettem rá, mint egy lányra, mert nem volt azokhoz a nőkhöz hasonlítható, akikkel eddig dolgom akadt. Visszahúzódó jellem és naiv természet kavargott a porhüvelye mélyén, és mégis, ha egy férfi két szeme végigfutott sziluettje minden pontján, úgy nyilatkoztak volna, mint a bombázó, aki sok embernek megvolt. Veszélyesen kombinált jegyekkel teremtette meg az anyaföld, a szülei merőben eltértek ettől, de ha ránéztem, akkor láttam az édesanyja tüzes vonását, és az apja szelíd hozzáállását. Megdöntötte az előítéletemet, és még most is éreztem a nyelvem hegyén a mézes nektárját. Szerintem még életemben nem fordult elő, hogy csak szájjal elégítettem volna ki egy nőt, ha összeakadtunk, és hozzá mégsem értem volna úgy, mint a többihez. Rachelt használtam, mert akkor könnyítenem kellett magamon, de aztán minden összezavarodott. Corát már hónapok óta figyelem a lovarda árnyékából. Megfigyeltem, hogy milyen, ha tanít. A mosolya elkápráztatott, sugárzott belőle a jóság, és az a fajta nyugalom, amit még soha senki közelében nem ízlelhettem meg. Miért mozgatta a fantáziámat, ha bármelyik nőt megkaphattam volna? A távolból könnyebben hagyatkozhattam a fejemben élő képekre, de így, mikor már történt közöttünk valami, sokkal nehezebben emésztettem meg a közelségét, a tudatot, hogy nem érhetek hozzá, különben szembe kellene köpnöm magamat, és az értékrendemet is. Nem abból a fából faragtak, akit megdönthet egy nő, én úgy nőttem fel, hogy saját magamra számíthattam. A női ideál kihalt mellőlem, és csak egy injekciós tű képében emlékeztetett rá, hogy milyen lenne az édesanya fogalma. Caleb a szerencsésebb között tarthatta volna számon magát, de anya utána lehelte ki a lelkét. Szerettem az öcsémet, és nem hibáztattam érte, de neki az eszményi kép dúskált a fejében, nem úgy, mint nekem és Sawyer-nek. A legkisebb Hyde-fiú védőszárnyak alatt nevelkedett, mindent megadtunk neki, amit tudtunk, és mégsem volt neki elegendő. Minden nőben az édesanyánkat kereste, és most először Cora mellett merül fel bennem, hogy mennyire vagyok különb a testvéremtől? Mit keresek én is? Gyerekem lesz hamarosan, és mégsem látom a boldog happy endet, mint mások, akik szülők lesznek. Lorie a drogoknak él, nem is lát tovább, nekem meg egyszerre kell rossz fiúnak és jónak is lennem, ha életben akarom tartani őt, és a magzatot is. Csúnyán fogalmazni is a kettősség ott munkál bennem, és minduntalan visszaköszön az anyám emléke. Lorie pontosan olyan, mint ő, de Cora miben adhatna többet? Az anyámat elítéltem, de ez a nő? Minden egyes percben meglep, aztán meg felbosszant. A másodpercek választanak el mindig attól, hogy melyik arcomat mutassam neki, de aztán ott a védelmező ösztön is. Meg akarom védeni Mr. Chang sóvárgó tekintetétől a jelenlévők mocskos képzelgéseitől. Utálom ezt, de komolyan. A kezemet az ölembe fektetem és mereven figyelem az utat. A semmiből hozza fel a témát, hogy találkozna az exével, aki ebben a városban lakik. Az első reakcióm az, hogy szó sem lehet róla, mert miattam utazott ide, aztán egy ökölbe szorítás emlékeztet rá, hogy semmi közünk egymáshoz. Nem tarthatom itt, és nem is szeretném. Könnyebben tudnám elintézni, hogy a férfiakkal nyélbe üssem az üzletet, és utána hazarepüljünk. Éppen kapóra jön nekem, ha el akar menni. Nem tetszik, de nem vethetem a szemére, hogy mit csináljon. Halkan kér engedélyt, amit nem is kellene megtennie, mert felesleges, és ha most azt várná tőlem, hogy visszatartsam, akkor nagyon téved. Biztatom, hogy menjen hamarabb, már délután elrepülhet, foglalok neki jegyet is, ha ezen múlik, de akkor ne legyen itt, ha megfenyegetem Bastient, és helyre teszem Rachelt is. A múltam az enyém, és már elegem van a bonyodalmakból.
- Jobban járunk mindketten, ha a hétvége hátralevő részét egy másik helyen tölti. – közömbösen ütheti meg a fülét a kijelentésem, de figyelek rá, hogy ne olvasson ki semmit az érzelmeimből. – Vitát nem nyitok róla, és intézek fuvart is, hogy a városba vigye. – a kocsi az út vége felé közeledik, ahogyan a mi beszélgetésünk is. Nem kell agyon gondolnia azt sem, ami közöttünk történt, mert isten biza, hogy nem akarok még egy nőt, aki rajtam veri le a neki okozott károkat. Nicholas…még előttem a név, és marad is, mert utána fogok járni. Nem most jöttem le a falvédőről, és bármennyire is megbízható legyen az exe, attól már az, és okkal lett az….mondjuk ki tudja, hogy éppen mivel fogja tölteni az idejét, ha elmegy hozzá, de ez már ne okozzon nekem fejfájást, ha nem muszáj. A kocsisunk egy kedves helyi ember, akinek ez szinte jókor jött munka volt. Azért becsültem a kínait, hogy a személyzetet mindig busásan megfizette, mondjuk ennek csak annyi volt az oka, hogy hallgassanak. A diszkréció a legnagyobb erénye annak, aki nagy borravalót akart kapni vasárnap este. Amikor megállunk szinte nem is látszik, de az ajkaim összepréselődnek a kiszállás minutumában, de nem tart sokáig, mert a színen az a férfi tűnik fel, akit mindenkinél jobban utálok. Szavakba se tudnám kifejezni, hogy mennyire undorom tőle és az aljas húzásaitól. Bastien mindig ott bukkan fel, ahol semmi keresnivalója lenne, de ki ítélkezik felette? Már most körberajongja a terapeutát, így az elhatározásom, hogy elküldöm ma este, szinte már szilárd tett. Rachel magához képest is idegesítő, de az Elfújta a szél majmolása az idegrendszerem veri ki. Sosem értettem, hogy miből meríti az erejét. – Nem érdekel, hogy még nincs, és hidd el, hogy neked is jót tenne, ha járnál egyet a partnereddel, és egy jó tanács. – Corát finoman magam mögé húzom, és a mellkasommal ütközöm neki a volt barátomnak. – Ha még egyszer szemet vetsz a társaságomra, rosszabb meglepetésben is lehet részed Bastien, mint a mostani feltűnésem. Nem nyúlt annyira mélyre a terved, mint szeretted volna, de ne hidd el, hogy nem leszek adósod, és hamar felejtek. – a mosolyom korántsem volt vidám, felhők keretezik az arcom mindkét oldalát, amikor erősen feszítem ki a kezemet és verbális jelek nélkül vonom magammal a terapeutát. – Ma este elutazik, úgy készüljön. – nem nézek rá, miközben a piknikes terület mellett elhaladva a dombos lovardára emlékeztető környezetbe csábítom be. Mr. Chang értett a fellépéshez, így a csikó anyjával lovagol ki, akiket két csinos hölgy meg maga a nyeremény követ. A tömeg éljenez, de a szemem sarka örökké a másik oldal felé pillant. Egyértelműen akarom a lovat, de nem úgy, hogy ehhez asszisztál nekem a veszélyben lévő nő.


Néhány órája mondtunk búcsút egymásnak. Nehezemre esett rávenni, hogy ne legyek távolságtartó, de más megoldást nem láttam, hogy biztonságban tudjam a lányt. A laptopomnak először veszem hasznát a hétvégén, és ama jelenet kísért, ahogyan beültettem a kocsiba, és a sofőr kigurult vele a birtokról. Senkinek nem adtam előzetes hírt, hogy egyedül maradok, ez csakis ránk tartozott. A tekintete az enyémet kereste, de nem tiszteltem meg vele, hogy ez létre is jöjjön. A tudat, hogy nem figyelek rá eléggé majd bántja egy ideig, de tudni fogja, hogy nem kell beleélnie magát semmibe. Ma este fogom nyélbe ütni a beszélgetést, már egyeztettem is időpontot a vendéglátóval. Mr. Chang lemondhat az első felajánlásomról, az asztalon heverő kis mappa tesz majd róla, hogy észbe kapjon, és csakis nekem ajándékozza el a csikót. Nincs már alkuképes pozícióban, eddig kedveskedtem neki azzal, hogy Corát nézhesse, de túlmentünk minden határon, amikor szólt neki a lány a sérülésemről, mert ez visszaütött rám. Cora még most sem érti, hogy mit jelent, ha ebben a közegben valaki védtelen. Nincs azzal baj, ha tartozunk, de ha az erőnk gyengül meg, akkor már ott várnak a keselyűk, akik köröznek feletted, és arra várnak, hogy a húsodból lakmározzanak. A gépen rákeresek erre a nyavalyás pasasra, de a média oldalakon nem sokat találok, de mire nem jó a képes oldal. A tekintetem a közös fotókat issza magába, New York több pontján. Messze áll a jóképűtől, de kellemes a megjelenése, és az itt látottak alapján azt mondanám, hogy szerelmesek voltak…aztán az a sejtelmes kép. Többször kell elolvasnom, hogy jól látom-e a kép alatti kiírást. Babaváró üdvözletek sora…ez komoly? Miért nem szerepelt a lány aktájában, hogy ennyire fontos része volt az életének? Megkértem a főnökét is, hogy minél pontosabb leírást adjon, persze dicsérte, amivel nincs is baj, mert ez a dolga. A telefonom máris a kezemben, és megadom a megfelelő információkat ahhoz, hogy a repülőn már tényleges adatokkal rendelkezzek a múltbéli életéről. A tekintetemmel a másik szobára lesek, de az üresség bennem is valami rosszat szül. Ideje, hogy kicsit lezuhanyozzak, és nekilássak a színjátéknak.
A dolgozószoba igényesen van berendezve, nem véletlen, hogy ide lett szervezve a hétvége, de most csak az idegesség munkál bennem, ahogyan egymással szemben ülünk, és csak a füst emlékeztet rá, hogy mivel fenyegettem meg a velem szemben ülőt. – Most messzire mentél Jude, ugye… - morran egyet, és dühösen tördeli a kezét, de tudja, hogy semmi esélye ellenem. – Te se gondolhattad komolyan, hogy a kezedre játszom a lányt. Az anyja lehet, hogy megvolt Lin, de nem fogom hagyni, hogy az ágyadba csábítsd, aztán meg fotókkal zsarold. Igazán nem illene rád ez a fajta viselkedés, miután behízelegted magad a bizalmába. Mondom, ez az utolsó ajánlatom, különben azok a képek eljutnak a rendőrségre, és hidd el, hogy nem fogsz szépen kijönni belőle. Az utolsó alig volt tizenhárom. A ferde hajlamodat tartsd meg a hálók falain belül, de ne az én alkalmazottaimon próbálgasd. Esélyed sincs, és ha meg tudom, hogy megkörnyékezted bármilyen üggyel kapcsolatban Cora Fraser-t, akkor még az országból is eltávolítalak. A hatalmam megvan hozzá. – felpattan és kínaiul kezd el szitkozódni, de nem sokra megy vele, mert ugyanolyan nyugodtan szemlélem őt. – A csikó az enyém, elég szép summát utaltam át neked, és Bastien…megoldom egyedül is. – fújom ki a levegőt, de erre csak elmosolyodik kárörvendően. – Elvéreztél volna, ha nem látunk el, tartozol nekem. – sziszegi a fogai közül, de eddig voltam úriember. Lassúnak nem mondható mozdulattal emelkedem fel, és szorítom a nyakánál fogva a kandallóhoz. – Öregember én nem tartozom neked semmivel, ahogyan Cora Fraser sem. Befogod a szádat, és elintézed, hogy a ló a jövő héten már a Kensingtonban legyen, tőlem a drága kancát is jöhet, nem fogja kár érni, de te ne fenyegess engem, mert rossz fára tettél. A mappa csak a kezdet, minden mocskos titkodat ismerem. A legrosszabb rémálmod leszek, ha a haja szála is meggörbül. – mosolyodom el, és elengedve igazítom meg a felső gombot az öltönyömön. – Kinézek Michael már vár rám, ma este póker lesz. Amennyiben összeszedted magad, akkor várunk szeretettel, elvégre neked köszönhetjük ezt a hétvégét. – mutatok körbe, aztán magára hagyom a helyiségben. Az este immár kellemesebben telik, és én is nyugodtabb vagyok.
A hazaút nem telik olyan gyorsan, mármint még el kellett intéznem egy telefont, mert a kisebbik öcsém keresett. New York most fekete folt, és hiába figyelmeztettem, hogy ne induljon el azon a versenyen, neki mindenáron ott kellett lennie, most meg összetört egy méregdrága autót, ami nem az övé. Fáj a fejem, és már az sem érdekel, hogy Cora ott lesz-e vagy sem. A terminálban futunk össze, messziről kiszúrom a pasast is, de gyötör a dolog, mert válaszokat még nem kaptam vele kapcsolatban. Nem késlekedek, tudom, ha visszatérünk, akkor még be kell mennem az irodába is, ideje a hátam mögött hagynom ezt a kicsit sem kellemes hétvégét, de a fejemben még mindig a nyögéseit hallom, akárhányszor rávetül a kékjeim világa.

/Köszönöm a játékot!     /