★ üdvözlünk new yorkban • városhatár átlépése • | |
★ csicseregj csak kedvedre • szavak sokasága • | |
★ éppen jelenlévõ lakosaink • Ismerõs idegenek • | Jelenleg 527 felhasználó van itt :: 20 regisztrált, 0 rejtett és 507 vendég :: 2 Bots Ariel Hella Wright, Aviva Q. Lytton, Dean Calver, Deborah Winchester, Dok Min-Joon, Dominique Léah Chevaliér, Eliza Minetta Graison, Enzo De Santis, Hadrian Rutherford, Jayda Winters, Lambert Schultz, Layla Hunter, Leroy Montfaucon, Manila Calabrese, Milo Salazar, Perla Rivera, Rosemary Sawyer, Sofia Carmona, Wendy Hart, Yara Noalie Walker A legtöbb felhasználó ( 527 fő) Szomb. Nov. 23 2024, 15:15-kor volt itt. |
★ frissen íródott történetek • legújabb bejegyzések • | Benjamin Stanford
tollából Ma 11:54-kor Rosemary Sawyer
tollából Ma 10:21-kor Nadia Romanov
tollából Ma 09:01-kor Deborah Winchester
tollából Ma 08:01-kor Mirabella Jimenes
tollából Tegnap 23:28-kor Mirabella Jimenes
tollából Tegnap 23:10-kor Hadrian Rutherford
tollából Tegnap 22:42-kor Killian B. Grimwald
tollából Tegnap 22:30-kor Amber Fleming
tollából Tegnap 21:17-kor |
★ csoportjaink képviselõi
• népszámlálás •
Csoport neve
|
♀
|
♂
|
Bûnüldözés
|
11
|
25
|
Diákok
|
48
|
37
|
Egészségügy
|
26
|
17
|
Hivatal
|
9
|
13
|
Média
|
49
|
39
|
Munkások
|
37
|
23
|
Oktatás
|
18
|
10
|
Törvényszegõk
|
18
|
42
|
Üzlet
|
24
|
27
|
Összesen
|
241
|
232
|
|
|
|
| | Micah T. Graison Pént. Jún. 28 2019, 20:43 |
| Tate Graison Karakter típusa: saját Teljes név: Tate Graison Becenevek: - Születési hely, idő: 1992. 09. 14 Kor: 26 Lakhely: Manhattan Szexuális beállítottság: Biszexuális Családi állapot: egyedülálló Csoport: Kutatás és oktatás Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: NYU- Képzőművészet Ha dolgozik//Munkabeosztás: Rajz és képzőművészet tanár Ha dolgozik//Munkahely: általános, közép és felsőfokú intézményekben is ad órákat Hobbi: munkám Play by: Rafael Lazzini Jellem Drága Rosie! Ha most találkoznánk valószínű, hogy, rám sem ismernél, vagy ha mégis akkor csak simán elsétálnál mellettem mert nem szeretnél megismerni újra. Levágattam a hajam, tudom, sokáig nyúztál azért, hogy növesszem meg végre, amit a kedvedért meg is tettem, de mára újra rövid tincsek meredeznek a fejem tetején. Tudod, a hosszúval mindig csak a macera volt, ezt sokkal egyszerűbb kezelni. A pocakon is eltűnt, amit annyira szerettél, most csak kockákat és feszes hasfalat találnál a helyén, de szerintem ezzel is meg lennél elégedve. Ami nagyon megváltozott rajtam és bár a legtöbben biztosan nem vennék észre az a tekintetem. Azt mondtad, hogy mindig csibészes és gyermekded szemekkel néztem rád, mára csak a csibész maradt, a másik felét pedig felváltotta valami sötét és megtört. Ezt tetted velem, ez a változás csak és kizárólag neked köszönhető, és úgy tűnik, hogy nem is fog változni. Örökké emlékezni fogok rám, amikor csak a tükörbe nézek. Tudod... igazán büszke lennél rám. Elvégeztem az iskolát még abban a félévben, a professzor aki mindig szívatott végül maga mellé vett, és már tanársegéd vagyok, gyakorlatokat tartok. Hihetetlen, hogy tényleg neked volt igazad, és nem azért nehezítette meg az életem mert nem voltam neki szimpatikus, hanem azért, mert minél többet ki akart belőlem hozni, pont úgy, ahogy te azt az elejétől fogva mondtad. Nem, nem emiatt lennél büszke, hanem azért mert még mindig bejárok a kórházba a gyerekekhez, rajzolunk, festünk vagy éppen agyag figurákat készítünk együtt. A gyerekeket szeretem a legjobban tanítani, ezért is vállaltam óraadó tanári állást egy általános és középiskolában is. Van amikor túlzsúfoltra sikerülnek a napjaim, ilyenkor biciklire pattanok, vagy görkorcsolyával szelem át a várost, autóba nem ülök, pedig New York a taxisok álom városa, én mégis teljes mértékig ignorálom őket. Mielőtt aggódni kezdenél, nem élek egyedül, találtam egy lakótársat, aki elviseli azt, ha kéthavonta átfestem a nappaliban vagy a konyhában a falak színét, és azt is tűri, hogy idegeneket cipelek fel a lakásba, hogy aztán másnap elbúcsúzva tőlük, soha többé ne lássuk viszont egymást. Igaz, próbált már rávenni arra, hogy legközelebb próbáljak meg olyat keresni akinek több esze van, mint egy meztelen csigának, de eddig még nem volt hozzá kedvem. Talán majd egyszer. Ha itt lent végeztem, majd találkozunk odafönt, addig is foglald a jó helyet nekem Csókol a te Tate-d. Múlt 3 éve Rosie nevet. Szeretem, amikor nevet, ilyenkor olyan bájos. Bármit csinál, szeretem. Lehet ennyire szeretni valakit? Nem tudom, talán ez már nem is egészséges, annyira rajongok érte, de amíg ez viszonozva van, addig nincs is talán semmi probléma sem. Kezével végigszánt hosszú fekete haján, majd keze a combomra vándorol, és finoman megszorítja. Nem tudom levenni róla a szemem. - Az utat nézd! - nevet, majd az államnál fogva vissza fordítja a fejemet az úttest felé. Pedig… a lámpa még mindig piros. Még nézhetem rózsás ajkait, de Ő ezt nem engedi meg nekem, hogy lehet ilyen gonosz? Kezét újra a lábamra ejti, én pedig ráteszem az övére az enyémet. Így maradunk, amíg a lámpa át nem vált zöldre, majd gázt adok, és a kocsi elindul. Ennyire emlékszem, az este hátralévő része kitörlődött a memóriámból. Az orvosok azt mondják, hogy az agyrázkódás és a sokk egyvelege miatt nem emlékszem többre. Az agyam így próbál meg megvédeni, vagy valami ilyesmiről hablatyoltak, de nem jó, én emlékezni akarok. Arra, hogy miért nem néztem körül a kereszteződésben, mielőtt elindítottam a kocsit. Miért nem láttam, hogy egy másik autó száguld felénk. Már egy hete vagyok a kórházban. Haza akarok menni, de nem engednek. Azt mondják féltenek, hogy esetleg össze esem és még jobban megsérül az agyam, ha neki esek valaminek. Azt mondtam vigyázok magamra, hisz még járni sem tudok egészen biztosan egyedül, de ez nem érdekelte a fehér köpenyeseket. De azt legalább megengedték, hogy a kórházon belül sétáljak fel s alá, egy nővér kíséretében. Utána már engedték egyedül is, mert nem bírtam a fenekemen ülni, és mozognom kellett. Leginkább a játszóházig mentem el. A gyerekek elfeledtették velem egy rövid időre azt, hogy miért vagyok itt, és hogy mit… kit veszítettem el. Elterelték a gondolataimat. Mondtam nekik meséket, illetve rajzoltam nekik. Először nem tetszettem nekik, nem akartak velem szóba állni, de egy Rosie nevű kislány összeszedte a bátorságát, és megkérdezte mit keresek ott. Nem szeretem ezt a nevet. Ha meghallom ezt a nevet eszembe jut Ő. Ahogy nevet, ahogy hosszú kecses ujjaival hozzám ér, puha ajkaival az enyémeket keresi… De ez már soha sem fog megismétlődni. Hibáztam, és az életébe került. Össze rezzenek. Valaki megkopogtatja a vállamat. Ted az, a kis négy éves fiú, nem tudom, miért van ebben a kórházban, de nem is kérdezem. Majd elmondják, ha szeretnék, de itt nem beszélünk betegségről. Mi itt jól érezzük magunkat, és megpróbálunk egy kicsit felejteni. - Én Robin szeretnék lenni! – Mosolyog, és a kezembe ad egy újabb papír lapot. - Nem Pókember, vagy Batman? - Megrázza a fejét mosolyogva. Rendben, nem vitatkozok. Ha Ő Robin szeretne lenni, akkor Robin lesz, a rajz lapon legalább is. Hogy az életben lesz e lehetősége arra, hogy Robin legyen, majd elválik. Remélem meggyógyul. Mindenkinek meg kell gyógyulnia. |
| mind álarcot viselünk Vendég ranggal rendelkezem |
| | Re: Micah T. Graison Pént. Jún. 28 2019, 22:15 |
| Gratulálunk, elfogadva! Kedves Micah! Üdvözöllek az oldalon! A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe. Szóval a tanár úrnak tetszik így képzőművészetet okatatni a NYU-n? Hogy belém miért nem szorult több szépérzék és rajztehetség a meztelen pálcikaembereken kívül? Akkor járhatnék az óráira. Egyébként hihetetlenül édes és egyben szomorkás kis történetet hoztál ide így estére, de ahogyan olvastam végig ott volt valami kis mosolyféle a szám szegletében. Már az első felütéssel odavoltam a stílusért, hogy egy levél formájában írtad meg a jellemrészed. Szinte láttam magam előtt, ahogy gondolkodsz mit is írhatsz annak a bizonyos Rosie-nak és ki is ő valójában, amire a választ az utolsó sorokban meg is adod. De mennyire egyszerű zsenialitással. Valamiért nekem egy AK26-os dalszövegrészlet jutott eszembe róla: „Amikor végeztem lent, akkor felmegyek”.A történet részed annyira szívbemarkolóan keserédes lett. A gyerekek szerintem elég sok mindenre gyógyír. A gondolkodásuk, a tiszta ragaszkodásuk, a szeretetük, szóval alapvetően a rájuk jellemző romlatlanság. Nem csodálom, hogy kivált egy ilyen tragédia után, amikor még te is magadat hibáztatod, az ő társaságukat keresed. Jah és tudod miért Robint választják a gyerekek? Mert Robin még félig a gyerekek világában van, félig már a felnőttekében. Gondolj bele: Batman mellett küzd a gonoszok ellen, de valójában még annyira gyermeki a gondolkodása.Nem vagyok benne biztos, ez csak megérzés nálam, de én is Robin akarnék lenni. Őrizd meg ezt a kapcsolatot a gyerekekkel, és hamar rád talál újra a boldogság, én drukkolok. Annyira szépen és letisztultan fogalmazol, hogy nekem kifejezetten jól esett olvasni téged. A Tara-Plecsnit ezennel átadom. Ilyen szuperhősös limited edition. Sok szeretettel. Színt admin ad majd neked. Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok! |
| mind álarcot viselünk Vendég ranggal rendelkezem |
| | Micah T. Graison | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |