Sokan úgy gondolják, arrogáns vagyok és túlságosan nagyra tartom magam. Mások pedig azt képzelik, hogy a folytonos viccelődésemmel leplezni próbálok valamit. Nos, ez utóbbiban van némi igazság, de szívesen senkinek nem vallanám be az igazat, mert, ha megtudják, azonnal jönnek a kérdések: „Ó, drágám! Mi történhetett veled? Mi az oka ennek?” és a többi, és a többi. Néhányan talán ki is használnák ezt az információt rólam, ezért inkább nem is reklámozom, hogy gyermekkorom igen nagy befolyással bír mostani életemben. Hiába vagyok 27 éves, ha még mindig a múlt árnyékában élek. Hiába tudhatom magam mellett nevelőapámat, aki nem mellesleg a főnököm lett, ha még képtelen vagyok elfeledni azt, ami történt. És mit is tehetnék a sötét emlékek ellen? Őszintén? Semmit.
Vagy legalábbis nem tudom mit kéne tennem…
Nagy levegőt vettem és lesütött szemekkel bámultam magam elé. Nem mintha nem lettem volna tisztában tetteim következményével, de más dolog volt szembesülni vele méghozzá egy olyan személy közbenjárásával, amilyen számomra Joe bácsi volt, hiszen ő volt az egyetlen, aki meglátott bennem valamit.
- Minden rendben, Micah? – Joe mély hangja felébresztett elmélkedésemből. Mikor sokadik alkalommal ültem vele szemben az asztala túlsó végén, már meg sem lepődtem azon, amit a szemében láttam. Megdöbbenést, csalódottságot, rosszallást. Egyszerűen csak nem akartam újra megkapni az ilyenkor megszokottá vált monológot. Csak túl akartam lenni és megkapni a következő ügyet.
- Kérlek, csak a lényeget mondd, mert nem akarom megint végighallgatni, mennyire rossz kisfiú is voltam, hogy hagytam elfutni a gyanúsítottat – hadartam és mintha nem lenne semmi vesztenivalóm, Joe szemébe néztem. Már készültem a folytatásra, mikor gondolt egyet és inkább a lényegre tért.
- Akkor rövidre fogom – megköszörülte a torkát, majd folytatta. – Nagyon rossz húzás volt futni hagyni a gyanúsítottat és mondhatnám, hogy ezzel az én nevemre is szégyent hoztál, de nyilván nem fogok ilyent állítani, ugyanis Bradley nyomozó már intézkedik az ügyben. Viszont azt nyilván megérted, hogy nem hagyhatom ezt büntetés nélkül – mély levegőt vettem és észre sem vettem, hogy sokáig bent tartottam a levegőt. – Viszont nem szeretnélek elbocsátani, így lehetőséget kapsz, hogy helyre tedd, amit csináltál!
Hosszasan néztem a szemébe, miközben tudatosult bennem, hogy amit hallani fogok, nagy valószínűséggel nem fog tetszeni. Már sejtettem mire akart kilyukadni, de még mielőtt megszólalhatott volna, ökölbe szorított kezemre néztem, hogy erőt gyűjtsek.
- Bradley nyomozó? Az a pojáca még a saját cipőfűzőjét sem tudja megkötni segítség nélkül, nem hogy elkapni egy gazfickót! – Hangom mindvégig kitartott, egyszer sem tűntem gyengének. Sőt! Most először sikerült igazán kiállnom magamért. – És nekem ez az egész ügy nem áll össze! Mi volt az indítéka a gyanúsítottnak? Miért követte volna el? És hogy hozta volna össze? Ez egyszerűen képtelenség…
- Ne emeld fel velem szemben a hangodat fiatalember, mert úgy gondolom semmi rosszat nem tettem ellened! Inkább segítettelek és te így hálálod meg? – Szünetet tartott, épp annyit, hogy átgondoljam azokat, amiket az előbb mondtam. – Erre már feleslegesen fecsérelnénk a szót, inkább figyelj rám! Sokat gondolkodtam, hogy hozhatnád helyre a baklövésedet és arra jutottam, hogy te leszel az én beépített emberem…
- Beépített embered? Még soha életemben nem csináltam ilyent és egész biztos vagyok benne, hogy vannak nálam jobb nyomozók is, akik már jártasabbak ezen a téren…
- Akkor épp itt lenne az ideje, hogy kipróbáld magad! A feladatod pedig igen egyszerű – gondolkodott egy percig, hogyan kéne tálalnia a témát, majd egyszerűen csak kibökte az ötletét. – Nemrég tudomásunkra jutott a gyanúsított társának holléte és csodával határos módon, a mellette lévő lakás épp üresen áll. Az lesz a dolgod, hogy a lehető legtöbb információt megtudd arról a nőről és fontos, hogy ő még csak ne is sejtse, hogy utána kémkedsz! Megértetted?
- Én nem akarom ezt… - mondtam volna, de belém folytotta a szót.
- Megértetted, amit mondtam? Vagy inkább lennél szívesebben munkanélküli? Mert az is megoldható…
- Jó, rendben! – mély levegőt vettem majd egy határozott mozdulattal felálltam a székből. – De most, ha megengeded mennék, még van egy-két dolgom, amit el kéne intéznem.
Nem vártam meg mit fog rá mondani, már indultam is az ajtó felé. Természetesen csupán kitaláltam, hogy dolgom van pont azért, hogy vége kitehessem a lábam a főnök irodájából. Nem hiányzott nekem a feltűnés, főképp most, amikor a munkatársaim is összesúgnak a hátam mögött, ha nem törlesztek. Helyre kellett hoznom, amit elszúrtam és másképp nem ment, mint úgy, hogy beépülök. Hátam közepére nem kívántam az egész „tudd meg a legtöbb infót a nőről” dolgot, de muszáj volt végig csinálnom. Így hát beletörődve sanyarú sorsomba, egyenes háttal közelítettem az asztalom felé.