Azt mondták jó lesz. At, hogy csak egy kis kikapcsolódás lesz, és biztos öröm lesz nézni azt a néhány táncost. Meg hát mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás, még neki is, hisz végre van egy kis szabadnapja. Meg amúgy is olyan kevés időt tölt szegény húgával, vigye már el arra a táncversenyre. És hát a kishúgiért bármit, nem? Mert tényleg, mióta hazaért elég sok időt töltött a munkájával, és azon belül is azzal a bizonyos személlyel, akinek a társaságát már egészen kezdi megszokni. Már nem feszeng mellette úgy, mint az első napokban, már egészen fel tud oldódni mellette, és így azért valljuk be, a munka is sokkal könnyebb, a főnöke a múlt héten meg is jegyezte, hogy milyen jól össze tudnak dolgozni, mintha csak egymásnak lettek volna teremtve. Erről persze Micah-nak egészen más jutott eszébe, mint az idősebb nőnek, de hát tehet ő róla? Egyáltalán nem. Mert bármennyire is megszokta már Azariah jelenlétét, amellett a roppant fontos tény mellet nem tud elmenni csak úgy, hogy talán még mindig érez valamit a másik iránt.
Na de ide, erre az amatőr táncversenyre pont azért rángatta el a húga, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, és ne állandóan a munkán járjon az esze. Erre mit csinál? A tabletjén bámulja drága munkatársa legújabb fotóit, és szelektálja ki azokat, amikre még ráférne némi javítás, s közben azon dolgozik, hogy lehetne a szettjeit még ütősebbre, még jobbra összehozni. A fiatalabb mellette ülő meg is jegyzi neki, hogy el fogja törni azt a vackot, ha továbbra is dolgozni merészel, de Micah csak egy apró legyintéssel inti nyugalomra, miszerint ha majd elkezdődik figyelni fog, de addig is hagyja már dolgozni mert sok dolga van. Az már más kérdés hogy ez a bizonyos munka nagyjából csak annyiból áll, hogy Zizi képeit bámulja, és azon töpreng, vajon ő mit csinálhat a szabadnapján.
Aztán meghallja azt az igencsak vitatkozásra emlékeztető párbeszédet. Először nem is akar vele foglalkozni, de kíváncsisága nagyobb, és végül csak felnéz az egyik kép mögül. Ám bár ne tette volna. Ugyanis pont akkor kezd el mutogatni rájuk az egyik szervező, Micahban pedig szó szerint megáll az ütő, hirtelen nem is tud mit kinyögni. Hát persze hogy csak ő lehet ilyen szerencsés... Nem is tudja már mikor volt utoljára, hogy ő táncolt, de azt tudja, hogy jó rég volt, még mikor Párizsban tanult, és mikor az exe még ott volt. Igazság szerint neki is elég nehezen sikerült rávennie szegény srácot, hogy emelje meg a popsiját és táncoljon vele, mert úgy gondolja, hogy ő, me a tánc hát... szépen fogalmazva is távol állnak egymástól. Pedig egyébként nem is olyan rossz, van némi ritmusérzéke, és hamar belerázódik bárminemű táncba, csak ugyebár hajlamos  mindennek a negatív oldalát szemlélni, főleg, ha annak ő is a részese, így sajnos ez most sincs máshogy. És már a menekülési útvonalat keresi - ami egyébként nincs, mert erre a hírre a leleményes húgica nem feltűnően, de szépen elállja szegény útját -, már csak arra lesz figyelmes, hogy a mellette ülő hölgyike megszólítja.
- Micah... És ezt nem tudom teljes nyugodtsággal kijelenteni... Nem igazán szoktam táncolni... - zavartan vakar tarkót, ahogy a lányra pillant, majd szúrós tekintettel a húga felé, s miután megsúgta neki, hogy nem ér nevetni és videóra venni, fel is pattan ültéből. - Irány a színpad.. - köszörüli meg a torkát, és már indulna is, csak hogy... csak hogy olyan ideges, hogy már a saját lábában is elbotlik. Nevezhetnénk ezt önigazoló mutatványnak is, milyen kétbalkezes... De szerencsére nem esik el, csak megbotlik, de mintha mi sem történt volna igazítja meg pulóverét, s torkát köszörülve fordul ismét a lány felé, hogy kezet nyújtson neki. - Khm... Inkább menjünk együtt, úgy biztosabb...