Épp a Manhattani irodaházamhoz tartok a Rolls-Royce-al, amit Ben, a sofőröm vezet. A két testőröm ott ül mögöttem és mellettem. Még szerencse, hogy az autó elég tágas és van két sor is. Egyikük mellettem, a másik mögöttem ücsörög. Nem feltétlenül tartanám szükségesnek két testőr jelenlétét, de mivel a cégem fő profilja a személyi biztonság ezért egyrészt reklám is, másrészt fejlesztjük a védelmi taktikákat, mechanizmusokat. Nyugodtan utazunk a légkondicionált amutóban, amikor megcsörren a telefonom. Az egyik Brooklyni építkezési területről hív a kivitelező, hogy az építésvezető valami problémát jelzett neki. Egyébiránt is szerettem volna személyesen megnézni, de így legalább lesz valami plusz indokom is. Jelzek Ben-nek, hogy legyen szíves odakanyarodni az építkezéshez. A dugók miatt nagyjából 45 percbe telt odaérni. Fekete öltönyben szállok ki, s az időjárásra való tekintettel kigombolom a zakómat. Az anyaga nagyon kellemes, bár akármennyire jól szellőzik is azért nem nevezhető komfortosnak. A protokoll mégis protokoll, marad fent a zakó. Biztosan úgy gondolják, hogy jól bele lehet főni. Szerencsére van egy természetes alapú stiftem, amit egy fakéregből vonnak ki Afrikában. Eredetileg a busmanok használták, majd bizonyos cégek felfigyeltek rá és kézművestermékként értékesítették. Így jutok hozzá én is. Ennek hála még a Szaharában sem lenne izzadságszagom. Magától az izzadástól azonban a jó ég sem tud megvédeni, hiszen ez természetes hűlési folyamat a szervezet részéről.
Kiszállás után két testőröm mellém szegődik és elindulunk az építési terület felé. A drótkerítés bejáratánál két biztonsági őr megállít minket.
- Maguk fordulhatnak is vissza! Öltönyös selyemmajom ellenőröket nem engedünk be, csak ha hivatalos engedéllyel rendezkednek. - Morcosan, foghegyről vágdossa felénk a szigorú szavakat a szót vivő biztonsági. A két darab igen széles hátú és kigyúrt testőröm már lépne is elő rendet tenni, amit én egy enyhe kézfeltartással megfékezek. Nem szeretném, ha ilyen apróságból nagy ügy keletkezne, ezért nyugodt hangon válaszolok.
- Kody Kingsbury vagyok, a tulajdonos. Esetleg szüksége lenne írásos igazolásra is? - A harapós biztonsági nagyot nyel és teljesen letaglózza a mondandóm.
- Nem, nem, dehogy szükséges… nyugodtan fáradjon be Mr Lord felség… - Majdnem felnevetek olyan zavarba jött a biztonságis. Talán hideg nyugalmam, vagy szelíd határozottságom váltott ki ilyeneket, nem tudom. Az építészeimnek és kivitelezőknek mindig elmondom, hogy elég, ha annyit közvetítenek, hogy egy üzletember a tulajdonos, a többi Lord-os dolgot ne említsék. De a pletykát nehéz megállítani, sőt lehetetlen. Belépésünk még egy-két szót elcsípek a biztonságiak beszélgetéséből, amit egymás között pusmognak.
- Tyű, nem gondoltam, hogy Kingsburger úr idejön valaha is. A tulajok sose szoktak bekukkantani.
- Te tudtad, hogy ez egy angol herceg? Legalább is aszondják… - Ez az a pont, ahol majdnem rám tör a nevethetnék, de ismét sikerült úrrá lennem rajta. Hamar odasiet az építésvezető, aki azért felismer, valószínű google segítségével. Sebaj, a lényeg, hogy felismert. Nyomban a kezünkbe nyom három sisakot és megkér, hogy vegyük fel, mert ez építési terület és kötelező.
- Kingsbury úr nem gondoltam, hogy idelátogat. Máris intézkedem, hogy a hibát vétett alvállalkozót kirúgjuk.
- Kirúgni? Ugyan miért? Van gyereke? - Angol nyugalommal és határozottsággal kérdezem tőle.
- A szennyvízcsatornát feltehetően tönkretette. A túloldali fodrászüzletig repedhetett a csatornacső. Nem csodálnám, ha hamarosan a bűztől fuldokolva rohannának ki az üzletből. Ez plusz költséget és kártalanítást jelent majd önnek. - Kíváncsian hallgatom a történteket, amiért ki kellene rúgnunk az alvállalkozót.
- Nem, nincsen gyerekem. -Válaszolja a maga egyszerűségében.
- Nem magának, hanem az alvállalkozónak. - A károkozás még ráér pár percet, de csak úgy nem rúgatok ki senkit.
- Jaa, hogy neki! Igen, van két gyereke úgy tudom. - Válaszolja felismerve a helyzetet.
- A gyerekeket el kell tartania, ahhoz pedig munka kell. Kérem emlékeztesse rá, hogy máskor jobban figyeljen az ilyen helyzetekben. - Az építésvezető a fejét vakarva bólogat, nem érti de elfogadja amit mondtam. Tovább haladok, mert ezt az ügyet lerendezettnek tekintem. A testőreimmel átmegyek a túloldalra, a fodrászüzlet felé. Bob az egyik testőröm mindig le van maradva kicsit, mintha nem a testőröm lenne, bár egy pár méterre sétáló izomkolosszust nehéz nem észre venni. Joe az, aki mindig a sarkamban van, de csak akkor intézkedik, ha feltétlenül szükséges. Az üzletet megközelítve már kívülről is érzek némi szennyvíz szagot. Bekopogok az ajtón majd be is nyitok.
- Elnézést kérek! Kody Kingsbury vagyok a szemközti építkezésről. Sajnálatos módon az utca két oldalán lévő szennyvízcsövet, ami ide is csatlakozik, az megrongálódott. Esetleg beszélhetnék a tulajdonossal? - Igazi tökéletesen faragott brit angollal beszélek, ami a viselkedésemmel karöltve letagadhatatlanná teszi a hovatartozásomat. Persze tudnék amerikai angollal is beszélni, de én büszke vagyok származásomra. Jelen helyzetben megpróbálom elérni a tulajdonost, hátha tudnék vele beszélni és rendezni az incidenst.
““People say nothing is impossible, but I do nothing every day.” Winnie the Pooh”
Az élet mindig hihetetlenül furcsa helyzeteket produkál. Alig három hete még úgy volt, hogy nem lesz egyáltalán hol dolgoznom, a szalon tulajdonosa ugyanis Atlantába költözik, és adott nekünk (a manikűrös kolléganőnek és a másik fodrásznak, aki itt dolgozik) pár napot, hogy kitaláljuk hogyan tovább, megyünk vagy maradunk de nélküle. Esküszöm aznap mikor bejelentette a dolgot, azt hittem rám omlott a világ, fogalmam se volt, hogy hogyan álljak Zoe elé, és mondjam el neki, hogy lehet, hogy nem lesz hol dolgoznom, lehet, hogy ki kell költöznünk a lakásból ami annyira tetszik neki, lehet, hogy ott kell hagynia a magániskolát, mert nem lesz rá pénzem, és a kamasz lányom szerint a legrosszabb: lehet, hogy vissza kell költöznünk Texasba. Zoe ordított, egész este sírt, semmivel se tudtam megvigasztalni, de megígértem neki, hogy valamit kitalálok. Tudja jól, hogy amit megígérek, azt be is tartom, szóval nem aludtam egy hunyást se az éjjel, viszont összeszedtem minden gondolatom, és másnap reggel a bankban kezdtem. Lakást akartam venni, illetve azt a lakást akartam megvenni, amiben jelenleg élünk, amit Zoe annyira szeret. Évek óta gyűjtöttem, hogy a lehető legkevesebb hitelt kelljen felvennem, erre ott ültem a bankban, és éppen arról tárgyaltam a kedves ügyintézővel, hogy mégis a lelkemen, az anyámon és az elsőszülöttemen kívül még mit kell elzálogosítanom ahhoz, hogy megvehessem az üzlethelyiséget? Fogalmazzunk úgy, hogy ezeken kívül még néhány fontosabb belső szervemre is igényt tartanak, de megkaptam. Döbbenetesen gyorsan ment az ügyintézés, az elbírálás és minden egyéb, kiderült, hogy az üzlethelyiség ilyen áron több, mint jó befektetés a részemről. Ebben azért még kételkedem, de mire kettőt pislogtam, tegnaptól már, az enyém a CutBox szőröstűl, bőröstűl. Soha nem hittem volna, hogy eljutunk idáig, Zoeval és a kolléganőkkel este ünnepeltünk egy kicsit, és mindenki meglepetésére elpityeredtem, amikor ünnepélyesen és diadalittasan lobogtatta meg a lányom az adásvételi szerződést. Tizenhét voltam, amikor született, se szakmám se semmim nem volt, és most, van egy üzletem és egy csodálatos lányom is. Nekem, a saját erőmből (meg némi hitelből), keserves munka és sok lemondás után. Zoe érti, hogy ez miért olyan nagy dolog nekem, és neki is az. Reggel tele optimizmussal nyitottam a boltot, már el is terveztem, hogy a maradék néhány ezer dolcsiból mit újítunk fel, mi az ami nem tűr halasztást. A vendégek is örültek, és mindenki boldogan eszegetett a süteményből és ivott a kölyökpezsgőből vagy alkoholmentes pezsgőből, ami az új korszak első napjának ünnepléseként volt kint a pulton, a Zoe által készített papír díszekkel együtt. Aztán jött ez az orrfacsaró bűz. Mindenhol, egyszerűen mindenhol ott volt, a gyomrom is felfordult tőle, de elképzelésem se volt, hogy honnan a fenéből jön. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a szemközti építkezésen lévő nagy nyüzsgés összefüggésben van a szagokkal, így hát, miután a többiek inkább lemondták a vendégeiket, átmentem megkérdezni, hogy mégis mi történik itt?! Elhajtottak volna a fenébe, ha nem vagyok olyan vehemens. Mondjuk, a vége így is az lett, hogy jól összebalhéztam valami suttyó biztonságival, és megjegyeztem, hogy jelentést fogok tenni az építési hivatalban, mert ez nem normális dolog. Szerintem. Nagy duzzogva jöttem vissza a boltba, épp csak elköszönni tudtam a többiektől, és miközben az ablakokat nyitogattam, azon gondolkodtam, hogy ez most vajon mekkora bevétel kiesés lesz, és nem dönt-e romba mindent? Az ajtón a kis csengő vidáman jelzi, hogy valaki bejött az üzletbe. Elegáns, az tuti, de nem szoktak ilyen arcok errefelé mozgolódni. Pláne ilyen bűzben. Először bevallom, gondolkodnom kellett és felfogni, amit mond. A tulajdonossal akar beszélni. Vajon Rose itt van, vagy ide tud jönni pár percen belül? Aztán leesett. Én vagyok a tulajdonos, szóval nyeltem egy nagyot, és felé nyújtottam a kezem. - Anita Cooper. Szóval, onnan szemből jött? - elgondolkodok, majd félig meddig hálás mosollyal nézek rá újra - Hamar ideért, már azt hittem, telefonálnom kell, nem is tudom, hogy működik az ilyesmi. Az ember azt hinné, hogy ez a sok bürokrácia meg minden, és mégis mikor kell, ideérnek hamar a hivatalból. - úgy megkönnyebbültem, hogy szinte teljesen megfeledkeztem magamról, vagy arról, hogy bizonyára nem csacsogást hallgatni jött ide. - Dög meleg van, esetleg, nem innának valamit? Van hideg víz, és némi alkoholmentes pezsgő, ha esetleg… - látom, hogy az ajtóban áll még egy fazon, gondolom együtt vannak, udvariatlanság lenne nem megkínálni mindenkit. Meg nem is kerül semmibe. Aztán, ahogy még egyszer végignézek rajta, elgondolkodok, talán még magam elé is motyogom a nevét, olyan ismerős, de… ó, hogy baszki! Csak minden nap látom a cég nevét kiplakátolva az építkezésen, nem kell hozzá nagy ész, hogy összerakjam mi is történik itt. Ezerszer kevésbé kedélyes lesz a viselkedésem, inkább feszült és zavart. - Szóval… az építkezés miatt jött? - kérdezem halkabban és bizonytalanul. Az én világomban a nagy halak simán elsöprik az olyan porszemeket, mint én. Nem számítok túl sok jóra, még akkor sem, ha éppenséggel a fazon eddig egészen normálisan viselkedett. Mert ez a világ ilyen, mindig az nyer, aki az erősebb. Tökmindegy, hogy ki rontott el és mit.
Egy kissé meglepett tekintetű hölgy, akit meg tudok szólítani az üzletben. Az orrfacsaró bűz már eléggé érződik itt is, s nem csodálkoznék, ha ezért dühös lenne. A hölgy bemutatkozásakor finoman elkapom a kacsóját és kezet csókolok neki, már ha nem húzza el. Mára ez már nem a szó szerinti, tényleges csókot foglalja magába, hanem inkább amolyan protokolláris gesztus. Nagyon gyors és nagyon kifinomult mozdulattal teszem, hiszen ehhez általában nincsenek a nők hozzászokva. Mire feleszmélnek már meg is történt, legalább is az esetek többségében.
A hölgy vissza is kérdez, hogy a túloldalról jöttem e, mire én bólintok, hogy igen. A kisasszony mosolyát nem értem, azt hittem indulatosan viselkedik. Nem is tudok ezután megszólalni, mert Cooper kisasszony bürokráciáról, hivatalról és valamiféle gyors intézkedésről beszél. Eme esemény hatására most én nézek enyhén összezavarodott tekintettel. Milyen hivatalra és bürokráciára gondol? A kisasszony módfelett csacsogó természetű, ami engem egyáltalán nem zavar, sőt, szeretem a társalkodásra kész személyeket. A hűsítő víz ajánlatát nem utasítom el. Sok helyen az illetlenség jele, ha nem fogadom el, ezért most is ezt teszem.
- Köszönöm, elfogadjuk a vizet. Joe helyett is kértem, remélhetőleg nem ellenkezik a hűsítő miatt. - Valami érdekes oknál fogva a hölgy egyszer csak feszült és zavart lesz. A kérdése mégis halkabb.
- Szeretnék elnézést kérni az Önt ért kellemetlenségek miatt. Egyúttal szeretném biztosítani a felől is, hogy az üzletében keletkezett károkat teljes egészében kijavítjuk, az esetlegesen kiesett bevételéért pedig kártalanítjuk. - Mindezt a lehető legbarátságosabb és legőszintébb hangnemben mondom el. Remélem, hogy ez megnyugtatja a kisasszonyt. Talán még mindig azt hiheti, hogy valamelyik hivataltól jöttem, s ha ez így van, akkor természetesen tisztázzuk a helyzetet.
““People say nothing is impossible, but I do nothing every day.” Winnie the Pooh”
Az egy dolog, hogy dög meleg van, mert ilyenkor be szoktuk kapcsolni a légkondit. Nem jelent problémát. Az sem jelentene gondot, ha bűz lenne, mert akkor kinyitom az ablakokat, kiszellőzik (bár ilyen szintű csatornaszag aligha tudna kiszellőzni, de maradjunk az elvieknél). De a kettő együtt már azt jelenti, hogy képtelenség megmaradni az üzletben, így miután visszaértem az építkezésről, már hívtam is a vendégeket, hogy el se induljanak. Azért fölösleges, hogy fordulhassanak is haza. Bevallom nekem is facsarja az orrom, és már legalább kétszer felfordult a gyomrom, de amíg minden egyes vendéget nem értesítettünk erről a problémáról, nem megyek sehová, hogy nézne az ki, hogy jönnek az időpontjukra, és zárva vagyunk, nincs itt senki? Az öltönyös fickó megjelenése eléggé meglepett. Nem ehhez vagyok szokva, általában, ha valamilyen problémám van, a bejelentéstől számítva jó pár nap, mire kiérnek megkérdezni, hogy mi volt a gond - amit azóta már meg is oldottam. Furcsa nyugalmat áraszt magából a férfi, különös az akcentusa is, és ez a magabiztosság is bőven szokatlan. De nem mondanám, hogy rosszul áll neki, sőt, talán pont ezektől lesz a maga nemében vonzó jelenség. Amikor felé nyújtom a kezem, és kapok rá egy nagykönyvbe illő kézcsókot, esküszöm a lélekjelenlétemen múlik, hogy ne bámuljam tátott szájjal. Honnan jött ez a hapsi? Még sose volt szerencsém ilyen gesztushoz, ő mégis annyira könnyedén és rutinosan csinálta, hogy egyáltalán nem volt zavaró, csak szokatlan. Furcsa, ahogy rám néz, pedig egészen barátságos voltam, legalábbis szerintem. Oké, lehet, hogy nem tolom éppen túl az udvariasságot, de ezt tekinthetjük akár a neveltetésem hiányosságának is. Az biztos, hogy többször hallottam káromkodni a szüleimet, mint ahányszor azt láttam, hogy székeket tologatnak-húzogatnak egymásnak. A kis hűtőhöz lépek, és kiveszek két palack vizet, szénsavmentes, de finom hideg. - Fontos a folyadékpótlás ilyenkor. - mosolygok, miközben az egyik üveget lerakom az ajtó melletti kisasztalra, mert szemmel láthatóan valami miatt olyan furcsán, gyanakodva méreget az a srác, nem akarom ingerelni, ha kéri elveszi a vizet, ha nem akkor nem. A másikkal a Kody nevű férfihoz lépek vissza, és miközben átnyújtom neki a palackot, közben le is esik szépen, hogy ki is trappolt be az üzletbe. Hát ez módfelett csodálatos… Fogalmam sincs mit csináljak ebben a helyzetben. Legyek őszinte, egyáltalán felfogná, hogy ez nekem miért okoz problémát? Neki egy ilyen üzlet aprópénz, lehet azt hiszi, hogy ennyibe kerül egy hamburger a sarkon… És különben sincs hozzá semmi köze, mármint ez az egész nem az ő problémája. Bólintok, amikor elnézést kér, de rögtön utána meg is rázom a fejem, majd gondterhelt sóhajok kíséretében teszek néhány lépést körbe az üzletben, akár udvariatlanság, akár nem. Közben csak jár az agyam, a kezeimet tördelem, a karkötőmet piszkálgatom, mert nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi is történik most emiatt a kis baleset miatt. Rendes tőle, hogy kártalanítani akar, de igazából fölöslegesen tenné, mert mire ezt az egészet lepapíroznánk, meg minden... ez nem egy-két ezer dollárról szól, ami így hiányozni fog, hanem arról, hogy ha az a "kevés" pénz nincs, akkor lehúzhatom a rolót, és a néhány százezer dolcsis hitelemmel ülhetek az út szélén. De ez megint csak nem az ő gondja, én voltam meggondolatlan, amikor ebbe az egészbe így belevágtam, semmi biztonsági háló, semmi tartalék, semmi. Két havi lakbérem van "tartalékba" félretéve, hogy azért bármi is történjen, ne kelljen azonnal költöznünk. Végül megint csak megállok Mr Kingsbury előtt, és komoly arccal nézek rá fel. - Nekem az a károm, hogy ebben a bűzben nem lehet megmaradni, és emiatt napokra, a javítástól függően lehet, hogy egy hétre vagy kettőre, be kell zárnom. Így képtelenség lenne vendégeket fogadni. - megcsóválom a fejem - Rendes magától, de az van, hogy nem tud kártalanítani, mert mire megtenné, már nem lesz mit folytatnom. - kínomban, inkább keserűen mint jókedvemben, röviden felnevetek - Tegnap vettem meg ezt a helyet, és már bánom az egészet. - talán most kezdtem felfogni, hogy mi forog kockán. Nem elég, hogy van egy zsák hitelem, amit nem fogok tudni törleszteni, de ha az üzletet viszi a bank, nem lesz hol dolgozzak, és költözhetünk a lakásból is. Azt Zoe nem élné túl, ebben biztos vagyok. Talán a szagok miatt, talán a gondolatok miatt, de kicsit felfordul a gyomrom, és meg is szédülök, hogy inkább gyorsan leülök az egyik székbe, talán motyogok valami “elnézést” szerű szót, de rá se nézek a roppant elegáns Mr Kingsburyre, aki semennyire se illik ebbe a környezetbe, és nem is hozott valami túl jó híreket. - Azt tudják már, hogy mennyi ideig tart majd a javítás? - hátha csak egy-két nap. Hátha nem is jelent akkora tragédiát, mint amekkorának tűnik. Hátna…
Kezdőlap
