Mindenkinek van egy ellensége, egy olyan dolog, amitől a hátán feláll a szőr és számomra... a tükör az. Ugye milyen fura? Elképzelhetetlen, hogy egy lánynak az ellensége a tükör legyen, pedig létezik. Én vagyok az élő példa.
Anyukám nagyon vallásos volt és nem szerette, amikor szerinte valami istenkáromló dolgot teszek, ilyenkor mindig bezárt a bűntudat szobájába, ami tükrökkel volt kirakva, elmondása szerint azért, hogy szembenézhessek magammal és a bűneimmel. Akkor csak egy lányt, láttam, aki ártatlan volt, akit a legkisebb jelentéktelen dolog miatt is abba a szobába zártak... De az évek alatt rájöttem, hogy anya csak megvédeni akart az apámtól.
Amikor tükörbe nézek, nem azt látom, amire számítottam, már nem az ártatlan és naiv lány vagyok, mint annak idején. A tükörképem sötét masszaként elválik és mellettem öltve alakot formálódik. A megformált alak hasonlít rám, de mégis oly távoli és elérhetetlen, mintha egy álomszerű kép lenne. A kezeimen és a combjaimon nincsenek vágások, az szememben őszinte mosoly csillan és ez a derűs kép a pillanatok martalékává válik. Eddigi meleg fényét valami sokkal ridegebb és kékebb fény veszi át. A vágások megjelennek és mintha frissek lennének, elkezd csordogálni belőlük valami, de nem vér... sötét és olajos massza. Talán másoknak ijesztő és rémisztő, de számomra ez a normális önkép. Egy roncs vagyok, egy roncs, amit a szüleim gonosz tettei és cselekedetei formáltak. Egy sötét báb vagyok, egy szobor... a tökéletlenség szobra.
Minden vágásnak megvan a maga története és jelentése, mint ahogyan minden okkal történik... A szívemet ért vágás a legfájdalmasabb, de ezzel egy időben a nyelvemen is esett seb... Anyám meggyilkolása adta az utolsó lökést, hogy a hegy aljára leérve már csak egy nyomorék maradjon, egy sötét és megnyomorodott roncs... egy befejezetlen kirakós.

[2008.02.07.]
Megint bezárt ide anya, pedig csak annyit mondtam az egyik nőre, hogy "kurva". Sose hittem volna, hogy egyetlen szó is indok lesz arra, hogy a bűnbánás ketrecébe zárjon engem. Utáltam, mikor ezt csinálta, nem csináltam semmi rosszat, mások is mondanak ilyeneket és ők soha nincsenek megbüntetve... Ráadásul én csak utánoztam a bácsit a szomszédból, tőle hallottam az egyik séta alatt. Ezek szerint ez a szó rosszat jelent?
- Hol vagy te retkes kurva? Már megint mit csináltál? Esküszöm egyszer megfojtalak! - hallok egy furcsa és ismeretlen hangot. Egy bácsi az és tessék! A bácsi is ezt a szót használta, ha anya nem zárja be őt is ide, akkor nagyon megharagszok rá és még csak a csokit sem fogok elfogadni tőle! Ha ez a szó csúnya, akkor miért mondja anyára? Egyáltalán mit jelent ez a szó? - Elmondtam, hogy ne menj a feleségem közelébe! - hangos csattanást hallottam... Az a hang is ilyen, amikor anya ráver egyet a számra, amikor illetlenül viselkedem vele. - Oda ne merj menni, mert nem úszod meg ennyivel! - nem hallok mást, csak a bácsi hangját, anya hol van? Miért nem védi meg magát? A sírás megijeszt... még sose hallottam anyát sírni.

[2009.04.09.]
Itt az a bácsi, akinek a hangját sokszor hallottam már. Mindig olyan csúnya dolgokat kiabált és akárhányszor itt volt mindig bántotta anyát, pedig anyu nem csinált semmit sem. Igaz sokszor küld be abba a szobába, hogy jó kislány legyek, de ezek kívül nem tett még semmi rosszat. - Ő az apukád Shreya. - mondja anyukám szelíd hangon, majd mutat a bácsira. Én csak felhúzom az orromat és nem is nézek a bácsira. Gonosz, látszik, hogy gonosz, de nagyon szép ruhákat hord. Biztos sok-sok pénze van, anya mindig óva int az ilyen bácsiktól. Most miért kellene kedvesnek lennem? Nem értem.
- Nem is hasonlít rám és ne tégy meggondolatlan kijelentéseket. Ha nem az enyém, neked véged! - nem értem, hogy miről beszél ez a démon bácsi, de anya megfeszül és mintha félne. - Clyde, ő a te lányod. - mondja kedves hangon meleg mosollyal az arcán az anyukám. Odalépek hozzá és megfogom a kezét. Kicsit el is bújok a lába mögé. A bácsi leguggol és kinyújtja felém a kezét én pedig csak figyelem, de nem mozdulok. - Gyere ide. - próbálja anya hangját utánozni, de csak megrázom a fejemet. - Azt mondtam gyere ide! - már másmilyen a hangja, de én csak megint megrázom a fejemet, majd még beljebb próbálok bújni anya mögé. Az arcáról a mosoly eltűnt és másmilyen lett, ijesztő lett a bácsi... megragadta a kezemet és nagyon erősen szorította, majd odarántott. Felsikoltottam a meglepettségemben, majd... megütött. Anya sosem ütött még meg, így nem tudtam, hogy milyen lesz, de ez a bácsi megütött. - Fogd már be nyavalyás... - morogta, majd elengedett, én pedig a szobám felé vettem az irányt. Elakartam bújni.
Sírtam... éreztem, hogy a eső a szememből folyik és... nagyon fájt az arcom, oda is szorítottam a kezem. - Ezt nem kellett volna Clyde, még kisgyerek. - hallottam anyukám hangját, majd... megint azt a hangot. Megint megütötte anyát.

[2012.05.19.]
Már három éve velünk él az a férfi és nekem nagyon nem szimpatikus... Meg volt addig is apuka nélkül, nem lett volna rá szükségem. Mit kaptam tőle? Csak szép ruhákat és olyan sok pénzt, amit el kellett volna költenem, de én inkább nem költöttem a pénzét. Tisztán láttam a helyzetet, rendszeresen ütötte anyát és engem is, ha valami nem úgy történt, ahogyan ő szerette volna. Bárcsak ne egy ilyen ember lenne az apukám, de ez a rideg valóság, ez a férfi az apám.
Azóta már el is költöztünk egy hatalmas kétszintes lakásba, ami állítólag a mi hármunk otthona. Kinyitom az ajtót, majd indulnék is a szobám felé, de megcsapja a hangja... - Gyere ide! - éreztem, hogy ez nem egy kérdés, inkább parancs. Ha ellenkezem, akkor megint megüt... Elindultam az ebédlőnk felé, hiszen mintha onnan jött volna a hang. Az asztalnál ült és olvasta az újságot. - Anyád pár napig nem jön haza. - mondta monoton és rideg hangon. Csak pislogtam. - Miért? - mi történt anyával? Hova ment? Ugye nem... ugye nem menekült el és hagyott ezzel a férfival? Anya nem tenne ilyet... ugye?
- Leesett a lépcsőn és eltörte a karját. - morogta és ebből tudtam, hogy hazudik. Legszívesebben rákiabálnék, hogy nem vagyok hülye, hogy tudom köze van a dologhoz, de... a testemet borító foltok... így is elegen vannak. - Rendben. - mondtam, majd bólintott és intett a kezével, hogy menjek el én pedig gyors léptekkel haladtam a szobámba. A táskámat csak levágtam a szobába, belevettem magam az ágyba és sírni kezdtem... egy szörnyeteg ez az ember... anyát akarom!

[2014.12.24.]
Borzalmas volt anyát így látni... Le volt fogyva és a teste tele volt foltokkal. Engem is szokott ütni Clyde, de azt, amit anyával csinál, ahhoz képet az enyém semmiség. Egy elegáns fekete garbóban vagyunk mindketten és az ünnephez illő mintás szoknyában, ez volt a mi szokásunk, egyformán öltöztünk fel ilyenkor. Ezt legalább nem tudta elrontani... nem tudta tönkretenni.
Sose szerettem Clyde családjával vacsorázni, tisztán látszott, hogy anya és én kívülállók vagyunk és nem néznek jó szemmel minket. Kiderült, hogy Clyde eljegyzett egy nőt és szerelmes volt belé, de egy görbe estén lefeküdt anyával és teherbe ejtette... így nem vehette el azt a nőt... mert... nem igazán értettem a történetet, de ehhez hasonló történt. Egyedül, aki kedves volt velünk, az Joel bácsikám volt és a felesége és két gyerekük. De a többiek... ridegek voltak és lenézőek. Szerettem volna, ha ennek már vége lenne. Idióták.
"Apa" a kelleténél többet ivott és az este végére a nyelve is megeredt, aminek se anya, se pedig én nem örültem. - Carla, most már elmondhatod mindenkinek... direkt böketted fel magad és szülted ezt. - "ez" alatt engem értett és mutatott rám. Anya csendben volt, ahogyan én is. Megragadta erősen anyát az állánál fogva. - Na mi van? Elvitte a cica a nyelved? - a kezem ökölbe szorul... anya pedig próbálja kerülni a válaszadást. Ha hazamegyünk... - Szedd össze magad bátyám. Illetlenül viselkedsz és az alkohol mindig csak buta dolgokat mondat veled. - szólalt meg Joel bácsikám, de... mindenki csak csendben maradt és figyelt. Clyde csak felállt az asztaltól és elment a mosdóba. A desszertből már nem is ettem.

Csend lengett körbe minket az úton hazafelé és egészen addig, míg be nem léptünk az ajtón senki sem szólalt meg, na de... akkor... - Még az öcsémet is ellenem fordítottad... mi van, leszoptad titokban te szajha? - lökött egyet anyám gyenge testén, az pedig erőtlenül dőlt el. Azonnal odafutottam, hogy segítsem anyát. - Nézd, milyen jó kis cselédet szültél, hogy körbeugrál. - mondja gúnyosan és talán... évek óta először most éreztem azt, hogy ne fogjam be történjen bármi is. Elegem van a viselkedéséből!
- Nem hibáztathatod örökre anyát, mert akkor nem bírtál a farkaddal! - csattanok fel és tudom, hogy most akkorát kapok, hogy... és már éreztem is, ahogyan a kezével lekever nekem egyet, tompa fájdalmat éreztem a fejemnél, hiszen az ütés erejétől bevertem a fejem a falba... utána pedig... sötétség.

[2015.04.01]
- Menj csomagolj gyorsan, elmegyünk. - mondja anya, majd elkezd felfelé tolni a lépcsőn. Eleinte nem hiszek a fülemnek, olyan régóta várom már ezt, annyira szerettem volna már megszabadulni Clydetól, nem volt normális. Egyszerűen kegyetlen dolgokat művelt velünk. Hirtelen mosolyra húzódtak az ajkaim, majd szinte repültem a szobámba, hogy csomagoljak. Anya azt mondta, hogy még gyorsan elmosogat. Nem értettem miért teszi, én ott hagytam volna a piszkos tányérokat, mosogassa csak el azokat az a vadállat. Már éppen cipzároztam be a bőröndömet, amikor hallottam az ajtó csapódását. Hazajött, de hát anya szerint estig nem kellett volna megérkeznie...
- Mik ezek a bőröndök itt Carla?! - visszhangzott az egész lakás a kiabálásától. Elkezdett remegni a kezem, de nem csak a kezem, az egész testem reszketett a félelemtől. Gyorsan lerohantam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Anya még a mosogató felett volt. - Azt kérdeztem mik azok a bőröndök?! - kiált fel még egyszer, de anya egyszerűen nem mond semmit, csak hallgat. Clyde belemarkolt a hajába, majd a mosogató felé nyomta a fejét! - Hova készültél? Megakartál lépni?! Nem mehetsz sehova te kurva, elkúrtad az egész életemet! - kiabál vele, de anyám képtelen arra, hogy megszólaljon, az ő teste is remeg a félelemtől. Annyit fogyott az évek alatt. - Kérlek... - ennyit tudott kipréselni magából, de Clyde lenyomta a fejét a mosogatóba és pár másodpercig ott is tartotta anya fejét, majd hirtelen mozdulattal rántotta ki. Anya levegőért kapott én pedig... nem tudtam megmozdulni. Éreztem, hogy könnycseppek kezdenek hullani a szememből, de a testem nem mozdult. Valaki segítsen... valaki...
- Leakartál lépni azzal a fattyú lányoddal?! Ezt tervezted te szajha?! - kérdezte kiabálva torkaszakadtából. Csak tehetetlenül néztem, ahogyan anya fejét újra belenyomja a vízbe és ott tartja, anyám pedig kapálózni kezd. Megint hirtelen rántja ki anya fejét, aki megint csak levegőért kap. - Válaszolj már! - összerezzentem, olyan hangosan kiabált anyával. A könnyeim csak folytak és folytak. Próbáltam némán sírni, anya pedig rám pillantott és vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt. - Igen Clyde. Ez nem jó így, nem vagyunk boldogok. - mondta halkan, szinte suttogva anya, de Clyde csak keserűen felnevetett. Megváltozott, mintha... valami eltört volna benne.
- Ez mind miattad van te kurva! - kiabálja neki, majd megint lenyomja a fejét... de... most nem rántja ki, már több másodperc is eltelt, anya már nagyon kapálózik, próbál szabadulni és én is... próbálok odamenni, de nem mozdul a testem. Anya mozgása lassul, míg végül... már nem mozog többet. Egyre jobban sírok, lábaim már nem bírják el a testemet, térdre rogyok. - A... An... Any... Anya... - szinte csak tátogok. Clyde kihúzza a fejét, majd elengedi anyámat, teste pedig élettelenül puffan a padlón. De az egészben a legrosszabb, hogy az élettelen üveges szemei engem néztek, végül pedig... elájultam.

[2016.09.07.]
Megint itt ülök Dr. Kessler irodájában, mintha bármi haszna lenne ennek a sok beszélgetésnek. A dolgok nem fognak megváltozni, nem lesznek jobbak és nem lesznek másmilyenek. Anyát megölte az a féreg, de legalább a börtönben nem lesz nyugta... hiába gazdag a családja, még ők is elítélték azt, amit csinált. Az egész után egy kórházban ébredtem és a nagybátyám magához vett engem. Két hónapig nem beszéltem, alig ettem és... maga volt a rémálom. Fájt, nagyon fájt anya elvesztése, mintha egy darabot kivágtak volna belőlem.
- Hogy érzi magát ma? - teszi fel a kérdést az orvos. Csak figyelem őt, majd kinézek az ablakon, miközben törökülésbe helyezkedem el. - Nem érzek semmit... Ez is egy nap. - hümmög, majd elkezd irkálni. Utálom, amikor ezt csinálja, nincs is idegesítőbb hang annál, mint amikor a papírra írja a hülyeségeket, amiket gondol. Nem bírom őt, nem szimpatikus és teljesen felesleges ez a beszélgetés, csak a pénzét akarja, nem is igazán érdekli, hogy velem mi van. Ilyen az összes pszichológus. - Ha nem engedi, akkor nem tudok segíteni. - csak felvonom a szemöldökömet és szóra sem méltatom ezt a kijelentését. Miben is tudna segíteni? A hallottakat nem lehet feltámasztani.
Az idő hátralévő részében csak kérdéseket tett fel, de egyikre se kapott választ. Nem akarok vele beszélgetni és főleg nem neki akarom elmondani a legbelső érzéseimet, leginkább senkinek sem. Egy füzetbe firkálom a rossz verseket és azok segítenek, meg ez a sok fekete ruha is. Azóta csak feketét hordok.

[2018.03.27.]
Utálom a beképzelt hülye picsákat, akik kényszert éreznek arra, hogy kifejezzék a nemtetszésüket. Nem tudom, hogy mit zavarja őket, ha nekem zöld a hajam és csak feketében járok. Mindenkinek van stílusa, én legalább nem vagyok mű és olcsó, mint ezek a szajhák. Legszívesebben kitéptem volna az összes hajukat, de annyit sem érdemelnek, hogy egyetlen kibaszott rossz szavam is legyen. A vihogásuk borzalmas, nem hiszem el, hogy nem tudják befejezni. Egy kibaszott parkban vagyunk... Kussolhatnának végre!
Csak csendben figyeltem, ahogyan egy lány kissé sántítva halad el és azok ketten még hangosabban kezdtek el nevetni. A füzetemből felnézve figyeltem, hogy mit csináltak és a lányt kezdték el bántani, olyanokat mondtak, hogy törött szárnyú madárka... a szép lány pedig nagyon rosszul viselte. Szerettem megtartani a gondolataimat és a véleményemet, leginkább csendesnek véltek, de ez nem igaz... nem csendes vagyok, mindössze rohadtul nem tartom érdemesnek őket arra, hogy beszóljak, de most... - Ide érzem a picsádból áradó geciszagot. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy egy csöves kúrt meg vagy inkább egy utcai kutya. - mondom, majd elrakom a füzetemet. Tudom, hogy ez felháborodás lesz, abban is biztos vagyok, hogy nekem esnek. - Csöngettek Emóországban, hogy várnak vissza. Hülye kurva. - megforgatom a szemeimet, ennyire gyenge visszaszólást. Ellököm magam a padtól és odalépdegélek. - Tudtad, hogy a lányok, akik másokat lekurváznak, azoknál kilencven százalékkal biztosabb, hogy chlamydiat elkapják?  - idéztem egy sort az egyik norvég sorozatból, de van olyan buta, hogy elhiggye, egy ilyen idióta picsa.
A szájához kapta a kezét és bocsánatot kért, majd elviharoztak innen. Idióta picsák, ahogyan mondtam... Elindultam az egyik irányba, hiszen mi dolgom lenne, megvédtem a lányt. - Köszönöm. - mondta kedves mosollyal az arcán, majd... nem tudom miért, de visszafordultam. - Nincs kedved enni egy fagyit? - kérdeztem és a lány mosolyogva bólintott. Az egész napot együtt töltöttük és neki köszönhetem azt, hogy... lettek barátaim, ő vitt el engem hozzájuk.