Lassú kimért léptekkel teszem meg azt a pármétert, ami az íróasztalomat elválasztja a hatalmas üvegablakoktól. Szokatlan volt a kilátás, és szokatlan volt a környezet is ami engem körülvett, de a legtöbb gondom az öltözékemmel volt. A tökéletesre szabott sötétszürke öltöny, a sötétkék nyakkendő és az élére vasalt fehér ing hiába állt tökéletesen, még is szinte minden percben megigazgattam. Miközben a tekintettem is gyakran tévedt el a környező házak és parkok látképéről, a kínosan tiszta márkás bőrcipőmre, majd onnan a méretes helyiség drága berendezéseire. ~A hadseregben egyszerűbb volt minden. ~ Fut át az agyamon a gondolat, miközben céltalanul tovább járkálok. Mint valami számvevő megnézem a baloldalt lévő bárszekrényt, a mikrót az elegáns, fekete hűtőt, valamint a tekintetes méretű kihúzható bőrkanapét. Majd elsétálok a jobb oldalt teljes egészében beterítő sötét szekrénysor mellett, amelynek üveges részei könyveket és fényképeket, vastag falappal fedett zárható rekeszei pedig fontos iratokat rejtenek. Majd a szoba sötét bútoraihoz alig menő hatalmas mahagóni íróasztalt, a szoba közepén lévő egyszerű fekete szőnyegét veszem szemügyre. Végül megigazítom a két valódi bőrrel borított elegáns fotelt, és elhelyezkedem a nem rég vásárolt gamer fotelembe, az íróasztal másik oldalán. ~ Jobban a saját képemre kell formálni ezt a helyet. Régen meg volt magam kis sarka, vagy szeglete akárhol is éltem és dolgoztam. Ha képes voltam megteremteni a kényelmet, a legelképesztőbb helyeken, akkor biztosan itt is sikerülni fog. Vagy talán éppen az a baj, hogy itt túlzottan meg van mindenem és én nem vagyok hozzá szokva ehhez. Valamilyen szinten világ életemben kevéssel kellett beérnem és ez hozzá szoktatott egy fajta minimalizmushoz. A saját házam persze más, abban egy élet munkája van benne és ha így megy tovább ráfogom költeni az anyai örökségemet is. Ott is azonban minden helyiségnek funkciója van, minden egyes tárgynak szerepe és történelme, ez-az egész azonban csak céltalan fényűzés. ~ Gondolkodok el hosszasan, majd megmarkolom az ülő alkalmatosságomat és felfigyelek az ajtó felé felszerelt húzódzkodó rúdra. ~ Igen ez már határozottan az én stílusomat tükrözi, el kellene több ilyen is a terembe. ~ Pörgettem tovább az agyam fogaskerekeit, végül felhagyok az értelmetlen filozofálással, és inkább előveszem a laptopomat, amelyet munkára szoktam használni. Jó pár percet szánok arra, hogy összehangoljam az asztalon lévő két monitor egyikével, majd a munkagépemmel hálózatba rakjam. Éppen elkészülök, amikor megszólal a kilenc ötvenötre beállított naptár alkalmazás a telefonomon. ~ Remek még öt perc van találkozóig, addig rendet rakhatok az íróasztalon. ~ Beszélgettek magammal, majd neki állom tovább rendezni a tökéletesen elhelyezett irataimat és íróeszközeimet.
Kettős életet élni, nem volt könnyű. Főleg, ha ez már jóval korábban túl nő rajtad, mint ahogy Te azt vártad. Tudtam, hogy lesznek problémák, de már a legelején? Túl sok mindent vettem a nyakamba, túlontúl sok felelősséggel együtt. Úgy voltam vele, hogy majd megtanulok velük együtt élni. Végül is mindig ezt tettem, és mindig sikerült teljesítenem. Pontosan azért, mert már két lépéssel előrébb voltam mindenkinél, kivéve, ha Leonról volt szó. Nála soha nem tudtam előre gondolkodni. Az Ő szava...sajnos még számomra is szent volt. Ha nem így lett volna, azt hiszem már az anyám nem élne, az is elképzelhető, hogy már én is az egyik árokban hevernék. Soha nem lehet tudni, kiszámíthatatlan volt, ezért voltam olyan óvatos. Bármelyik pillanatban összedőlhetett az, amit eddig gondosan felépítettem. Túl ingatag lábakon állt, még az életem azon része, ahol tényleg azt mondhattam, hogy a magam ura vagyok. Hisz, még mindig sarokba tudtak szorítani, és irányítani tudtak. Leon pedig ügyesen ki is használta ezeket. Kapkodva tódulok ki a hotel szobából, ahol egy újabb ismeretlen férfival töltöttem az éjszakát. Ami számomra nem jelentett semmit, neki viszont egy falatnyi mennyország volt, ahogy Ő fogalmazott. Nekem egy újabb arctalan, és személytelen férfi, akit ugyanúgy nem fogok megjegyezni, és ha velem szembe jön az utcán..elég sanszos, hogy fel se ismerem majd. Ez voltam én, egy nő, aki próbált várat építeni a semmiből. Semmi nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy kilépjek abból, amibe anyám egyetlen hibája taszított bele. Így, minden a szokásos módon alakult. Anyám éli tovább vígan az életét, míg én felelősséget vállalok a tetteiéért, és közben a saját céljaimat is elérni. Mindez sokkal könnyebb lett volna, ha másképp döntök. De, azt hiszem ezt már nem tudjuk meg. Sietősen kapkodom lefelé a lábaimat a lépcsőn, még fél órám van, hogy átöltözzek, és odaérjek a megbeszélt irodába. Így amikor elcsípek egy taxit, rögtön vetkőzésnek is indulok a hátsó ülésen. - Az utat figyelje, ha kérhetem...- förmedek rá kicsit nyomatékosabban a sofőrre, aki többször nézz a visszapillantóba, mint ahogy kéne. De ha így legalább nem tötyörögve haladunk, felőlem végig is nézheti, csak érjünk oda időben. A szűkös helynek köszönhetően, kicsit nehézkesebben megy az átöltözés, de mire a hatalmas épület elé érünk, már készen is állok, egy állásinterjúra. Amit minden bizonnyal el is fogok szúrni. Pesszimista hangulatom akkor sem hagy alább, amikor a recepciós elé tipegek. - Jó napot...- kezdek bele a mondandóba, de felemelve az egyik ujját megállít. - Fable Hill? - nézz rám felvont szemöldökkel. - Igen.- válaszolom egyszerűen, Ő pedig csak végignéz rajtam, és megrázza a fejét. Mintha már le is vonta volna magába a következtetést. Én ugyanezt teszem, és ha itt fogok dolgozni, ez a vén kurva biztos nem fog a kedvenceim közé tartozni. - Öt perccel előbb érkezett, üljön le.- mutat az egyik szék felé, én pedig, akár egy megszidott kislány, a székhez ballagok, és helyet foglalok rajta. Próbálom magam valamivel lefoglalni, de igazából egyre feszültebb kezdtem lenni a várakozástól. A lábaim önállósodva dobolni kezdtek a padlón, ezzel újra felhívva magamra a szipirtyó figyelmét. Persze megint csak egy rosszalló pillantással jutalmaz, én pedig elmormogok az orrom alatt egy szitokszót. - Mondott valamit? - teszi fel a kérdést, én pedig csak megrázom a fejemet.- Én is így gondoltam, bemehet.- vágja hozzám egyszerűen, én pedig csak felvont szemöldökkel nézek rá. - Szipirtyó.- vetem oda neki, amit már egy kisebb hiszti roham követ, de szerencsére már nem hallok belőle semmit, mert két kopogás után benyitok az irodába, és határozott be is csukom magam után az ajtót. Némi óvatossággal mérem végig sa férfit, nem tudom melyik volt a jobb, ha kicsit meghunyászkodom, vagy magabiztosabb vagyok. Így megpróbáltam a kettő közt maradni inkább. - Fable Hill vagy, az állásinterjúra jöttem.- nyújtom ki felé a kezemet, magabiztosságot tükrözve, bár őszintén, nagyon elesettnek éreztem magam, ebben a helyzetben.
Alaposan végig mérem a hölgyet aki belép az ajtón. Tekintettem kissé szúrós, átható és érzéketlen, ami folyamatosan olyan érzést kelt, mint ha egyenesen az emberek lelkébe látnék. Ez sokakat zavar, vagy dühít és meglehet Fable-re is hatást fog gyakorolni. A kéz fogását egyszerű határozott mozdulattal fogadom és igyekszem nem megszorítani, a kemény tenyerű lapát kezeimmel. Ennek ellenére előfordulhat, hogy kellemetlennek érzi vagy ha nincs hozzá szokva akkor még fájhat is neki, mert jóval erősebb vagyok nála. A székből kicsit meg is emelkedem közben. Éppen annyira, mint ahogyan az illem diktálja, ha hölgy lép a terembe, de nem viszem túlzásba mert még is csak egy beosztottamról van szó. A tekintélyemet még is csak meg kell őriznem, amennyire csak lehetséges. Az arcomon akár csak a szemeimben nem tükröződik érzelem, olyan mint ha egy tökéletesen megformált hibátlan kő szobrot nézne az ember lánya. A székben a tartásom is erőt, magabiztosságot sugárzott, mint ha egy katona tiszttel vagy más olyan személlyel beszélne, aki tekintélyhez és parancsnokláshoz szokott. Azonban nem vagyok túl merev, nem érződik az egészben semmi mesterkéltség, mint akinek ez a fajta viselkedés teljesen természetes. Ha gyengébb idegzetű talán némi félelmet is érezhet, mert ebben a szögben remekül látszik a magasságom, az izmos vállaim és az is bizonyos, hogy testi erő mentális képességekkel is párosul. ~ Kicsit mint ha remegett volna a keze. Talán izgulna? Látszólag nagyon magabiztos pedig. Persze, az ő helyében én sem lennék annyira határozott, mint most. Az is meglehet, hogy tévedek hiszen nem vagyok egy pszichológus vagy profilozó. Sőt, túl hosszú időt töltök online vagy kockák társasságában, előtte meg hadseregnél voltam. A valódi kézzel fogható és úgymond egyszerű embereket egyáltalán nem ismerem. Igen hiszek a képességeimben és hogy felbírom mérni mire számíthattok, de tisztában kell lennem határaimmal. Nem hihettem, hogy mindenkin átlátok, mindig feltételeznem kell a tévedés lehetőségét, ha arra reális esély van. Ezzel tudom kiküszöbölni, az egyik legnagyobb hiba faktort, az elbizakodottságot. ~ Gondolkodom el, miközben a szemeimet a lányéba fúrom és hozzá látok az interjúhoz. - Üdvözlöm! Nos, előre tisztázzuk, hogy technikailag fel van véve. Maga jóval az előtt jelentkezett gyakornoknak, mint ahogyan én ide kerültem. Csupán azért van itt, mert az iroda tulajdonosai, valamilyen okból hozzám osztották be. - Mondom nyugodt, mély és nagyon határozott hangon. Kissé talán túlzottan is hangosan, ami szintén hadsereg maradéka. - Tehát, én nemzetközi joggal foglalkozom. Az iroda elsősorban ezzel kapcsolatos üzleti, biztosítási és egyéb olyan helyzetekben számít rám, ami akár több országon keresztül is átível. Ezen felül az iroda profilja, elsősorban a gazdasági, munka és szerződés jogi ügyeket tartalmaz. Tehát van-e önnek nyelvtudása? Közgazdaságtani, irodai tapasztalata? Esetleg biztosítási, minőségbiztosítási? Csak mert egyiket sem láttam az adatlapon. Tényleg, miből is szerezte az alap diplomáját? - Rohanom le a kérdéseimmel, mint egy tapasztalt vallató, aki kész ítéletet akar kicsikarni áldozatából. Bár erről szó sincs, pusztán az ügyészként rám ragadt kemény és határozott módszerekkel akarom az igazságot kikényszeríteni belőle.
Kezdőlap
