Külső szemlélőként talán úgy gondolhatod, hogy az anyám nem jó ember, hogy rossz döntéseket hozott az életében, pedig ez rohadtul nincs így. Nem tervezte, hogy terhes lesz, ahogy azt sem tervezte, hogy megtartja a gyereket, mert félt, hogy nem tud számára ideális környezetet biztosítani. Most mégis itt vagyunk, nem mondott le rólam, pedig megtehette volna, de nem tette, inkább próbált minél jobban hozzáállni a dolgokhoz. Talán furcsán hangozhat, de a bordélyházban mindenki mindig kicsit az anyukám volt a maga módján. Ők is csak lányok, nők és lehet, ez furcsa neked, de amikor nem dolgoznak, akkor kifejezetten jó társaság tudnak lenni. Sokat segítettek anyunak, mikor én kicsi voltam és ezt sem ő sem én nem felejtettük el nekik, bár a legtöbben, akik akkor ott dolgoztak, már másik pályára léptek vagy csak szimplán máshol űzik a pályát, a kapcsolatot még mindig tartjuk velük a Facebookon. Tudom, ez mind baromi furcsán hangzik, de hidd el, ha ebben nősz fel, akkor nem az, teljesen hétköznapinak érzed mindazt, ami körülötted történik és fel sem fogod igazán, hogy amit ezek a nők a vendégekkel művelnek, az rohadtul nem tartozna még rád, mert túl fiatal vagy. Ilyen szempontból mondhatjuk azt, hogy eléggé előrehaladott voltam a kortársaimhoz képest.
Voltak osztálytársaim, akik azért nem álltak velem szóba, mert a szüleik azt mondták nekik, ugyanis az anyám a legtöbb szülő szerint nem szülőnek való. Ezt a szülői értekezleteken is érzékeltették vele mindig, mert úgy néztek rá, mintha a társadalom legaljáról származna. Éppen ezért szeretett volna nekem mindig mindent megadni, hogy én ne érezzem ezt az egészet. Amióta csak az eszemet tudom, balett órákra jártam, már nagyon fiatalon beíratott, mert állítólag ez valami elit sport. Szerettem, voltak ugyan nehézségek benne néha, de egyébként nagyon szerettem, akárcsak az aerobik órákat. A legtöbb szabadidőmet mindig is az edzéseken és a szakkörökön töltöttem, és ahogy egyre idősödtem, anya is kezdte úgy látni, jobb ha minél kevesebbet vagyok szem előtt a vendégeknek, mikor csúcsforgalom van.
Erre úgy igazán akkor döbbent rá, mikor az egyik pasas engem is kurvának nézett, pedig csak a lépcsőn mentem le, mert a pizzám bármikor megérkezhetett és mivel otthon voltam, értelemszerűen nem öltöztem túl. Egy short volt rajtam meg egy rövid ujjú póló, gyakran ilyenben is alszom, és a fickó meg valószínűleg már vagy betépett vagy részeg lehetett, nem tudom, de elég rendesen a falhoz nyomott és elkezdett ott helyben taperolni. Még le is smárolt, ami azért extrém undorító, mert az volt az első csókom, aminek állítólag tök rominak kéne lennie, de ez minden volt csak kurvára nem romantikus. Amynek köszönhetem talán, hogy lekerült rólam a pasas és egyből kidobta őt az utcára, én meg teljesen össze voltam zavarodva és remegtem mint egy óvodás ha lekapcsolják a lámpát a szobájában. Aztán jött anya is, szerencsére viszonylag gyorsan és Amy elmondta neki, hogy mi történt, mire föl ő egyből felkísért a szobámba és próbált egy ép kézláb mondatot összerakni, de a bocsánatkérésnél több végül nem hagyta el a száját. Úgy érezte, hogy az egész miatta történt, mert itt lakunk és nem máshol, meg ez az egész, de meg kellett nyugtatnom, hogy nem az ő hibája, csak hozza majd fel a pizzámat és elleszek én a szobámban az est hátralévő részében. És így is volt, lefektettünk néhány új szabályt, hogy esténként nem hagyhatom el az emeletet, de azon belül meg persze ott vagyok, ahol csak szeretnék. Nem egyszer csináltam már cupcake hegyeket úgy, hogy tudtam, mi folyik odalent, de hát erre való a fejhallgató, nem?
Azt hiszem érthető, hogy a barátaim sose jöhettek át hozzánk, főleg az említett incidens után nem és akkor anya ötletén felbuzdulva még a matléták közé is beálltam, hogy legyen minden délutánra legalább egy elfoglaltságom. Mindez persze rengeteg energiámat elviszi, bulizni például csak nagyon ritkán járok el, pedig tudnám én, hogyan kell ott táncolni, csak egyszerűen már túl fáradt szoktam lenni mire jön a hétvége. És itt van még ez az egész továbbtanulásos mizéria is a fejem fölött. Anya szeretné, ha nem csak a táncon törném az agyamat, mire föl én közöltem, hogy jó, akkor koreográfus leszek, ám ő természetesen nem így értette azt, amit mondott és kezembe nyomta azt a papírt tele mindenféle mérnökféleséggel, hogy olvassak utánuk, biztos érdekelne valamelyik. Érdekli a frászt a mérnökség, te jó ég! Én táncolni akarok, olyan nehéz felfogni ezt? Még arra sem vettem rá magam, hogy tényleg utánaolvassak ezeknek a vackoknak, pedig muszáj lesz, mert a matlétákban is csak azt hallom, hogy lenne eszem valami szerintük értelmesebb dologhoz is mint a tánc. Na hát basszátok meg, most itt ülök a laptopom előtt és megnyitom azt a kibaszott Google-t, hogy mindenki lenyugodjon, oké?