Megérte a felturbózott reklám, úgy látszik, bejött a taktikám, a mai nappal ugyanis nem kevesebb, mint 850 Camarot adtunk el egy európai nagyvállalatnak, ez pedig – tekintve, hogy ez az első szerződés – bőven elég ok, hogy úgy döntsünk: a sikert meg kell ünnepelni. Még pedig hangos mulatsággal.
Nincs törzshelyünk, de van egy menő bár, ami viszonylag közel van a céghez és a szalonhoz is, ha a kollégákkal úgy döntünk, hogy a helyzet megérett egy kiadós ivászatra, általában ide szoktunk átugrani. Egy pár sörig rendben is vagyunk, mindenki jókedvű, versenyt ömlenek a sztorik, röpködnek a poénok, nincs nő a társaságban, szóval mint ilyenkor gyakorta megesik, a férfiember nem feszélyezi magát, a témák nagyjából a munka, nők, szex, dögös vagy éppen balfasz munkatársak, szex, idióta ügyfelek, és még egy kis munka és szex között variálnak.
Volt olyan pont – határozottan emlékszem rá –, amikor biztos voltam benne, hogy ez a nap akár még az éves best of listára is felkerülhet – tekintve, hogy január vége van, erre végül is tényleg volt reális esély –, így utólag visszagondolva, talán akkor kezdődött el valamiféle hanyatlás, mikor az egyikünk egy gyenge pillanatában rábukkant a shooter itallapra. Kezdésnek egy visszafogott, guinness-whiskey keverék érkezett, roppant eredeti módon Irish Car Bomb-nak keresztelve, ez még azt mondom, témába vágott, aztán egy vakmerő Liquid Marijuana, majd egy találóra keresztelt Mind Eraser – igen, azt hiszem, a Gorilla Fart -nál kellett volna megállnom –, de a többiek csak most kezdtek igazán belemelegedni: Shit On The Grass, Red Headed Slut, Blow Job Shot... na, ez utóbbin azért már felvontam a szemöldököm.
- Mi a szar ez, Mike? Levezetésnek hoztál egy kis kávét tejszínhabbal? – méregetem gyanút fogva az elém tolt löttyöt. Mire az említett Mike elvigyorodik, és megveregeti a vállam.
- Amilyen neurotikusan rohangáltál egész nap, szerintem nagyon is rád férne.
- Haha, röhögnek a beleim, haver. Inkább hívd meg rá azt a csajszit. – A tekintetem a pult felé téved, ahol egy szexi barna ácsorog éppen. Nekünk háttal, szóval az arcát nem látom, és az sem egyértelmű, kikkel van, de abban az állapotban, amiben most vagyunk, szerintem ez már bőven senkit nem érdekel.
- Melyiket? – hallom Mike érdeklődő megjegyzését, és vágok egy pofát.
- Tök mindegy, bazd meg, csak ne velem itasd meg – avatnám be a lényegbe, ám befejezni sem tudom, máris felkapja előlem, és megcélozza vele az említett hölgyet, fél szemmel látom, hogy beszéd közben felém mutogat, de ekkor már javában forog velem a világ, hogy ennek kellő jelentőséget tulajdonítsak. Hát még ha tudnám, hogy adja elő...
Lássuk be, Blow Job koktélt küldeni egy nőnek nem pont a legelegánsabb húzás, bár végül is attól függ, honnan nézzük. Diszkrétnek diszkrét, elég egyértelmű is, és ha van humorérzéke, akár még a poént is értékelheti. De nem, nem hiszem, hogy értékelni fogja. És kezdjük ott, hogy lényegében nem is én küldtem. Legalábbis, nem úgy...
Baszki. Nem kellett volna ennyire keverni a piát, lassan a csajt is alig veszem ki, pedig nincs olyan messze a pult. Úgy érzem, csúnya vége lesz ennek az estének. A másik viszont, amit érzek, hogy sürgősen oda kell vágtatnom, hogy tisztázhassam a helyzetet, grátiszban tényleg lehet, hogy még a csajt is befűzöm, hacsak Mike kollégám meg nem előz, de ahogy látom… már nem látom sehol.
Mire átjutok az asztalokon, és odaérek a bárhoz, megszólalni sincs időm, a csaj lendületből pofon vág, de úgy, hogy egész biztos lángolni fog az arcom. Ó, bazd meg. Köszi, Mike. Ezt majd azért még meghálálom holnap. Ám ahogy megérintem az arcom, hogy megtapogassam: megvan-e még – érezni egyelőre csak a csípős zsibbadást érzem –, rápillantok a hölgyre, és halványan azért kételkedni kezdek. Biztos, hogy ő volt? Most nem mondom százra, de nem vörös, hanem inkább barna hajú csaj rémlett. Szóval nagyokat pislogok rá, és próbálom beazonosítani a szituációt: most mégis mi a fasz van?
- Megértem, hogy mérges vagy, de nem én küldtem azt az italt, csak a kollégám szórakozott. Tudod, rengeteg Chevrolet-t adtunk ma el, és ennek nagyon megörültünk – mondom azért el, ha már egyszer idevánszorogtam miatta, és nekitámaszkodok a pultnak a lány felé fordulva, tudtomon kívül el is szeparálva ezzel a zaklatójától. Most, hogy az arcát is látom, azt kell mondjam, vakon is egész jó ízlésem van a nőválasztáshoz.
- Nem akartalak megsérteni. De ha már így alakult, kárpótlásul meghívhatlak valamire? – Az arcom mondjuk még mindig tüzel, mint a lávaköves masszázsnál használt… lávakövek.

Nem mondom, összezavar így az elején, pedig jelenleg amúgy sem állok a helyzet magaslatán. Nem kellett volna ennyire keverni, de mindig úgy gondolom, hogy á, ez nekem meg se kottyan. Aztán meg vadabbnál vadabb hülyeségeket csinálok.
Itt áll előttem a csaj, de őszintén szólva nem értem, mit nem ért. Így újra nekifutok.
- A Blow Job kok… - kezdek bele készségesen, mikor megemlíti, hogy nem tudja, melyik italról beszélek. De mielőtt végigmondanám, már dereng, hogy valami itt nagyon nem okés, és a folytatást hallgatva, hamarosan arra is rájövök, hogy mi az.
- Ó. Nem nekem? – ráncolom a homlokom. Ez így rögtön más megvilágításba helyezi a dolgokat. Megeshet csajt tévesztettem, elvégre nem sokat láttam belőle messziről. De még így a pofonnal is, talán mégis ez a szerencsésebb verzió.
- Akkor úgy tűnik, mindketten célt tévesztettünk. – És ezzel a konklúzióval így részegen egész elégedett vagyok. – Inkább felejtsd is el, amit az előbb mondtam – húzódik apró mosolyra a szám széle, mikor leesik, hogy pont elmondtam neki a lényeget, amiből már talán kitalálható, mi miatt is hittem jogosnak azt az elcsattant pofont, ám a mosolytól az is eszembe jut, hogy még mindig sajog a fél fejem. Azért mégsem szoktak gyakran pofon vágni, egész elszoktam tőle.
- Hát az enyém perpill tényleg ég, de szerintem túl fogom élni. Nyugtass meg, hogy a többi áldozatod is túl szokta, ugye? – húzódik egy kicsit szélesebbre a mosolyra, ahogy rá pillantok. A tekintetem szórakozottan követi a kósza tincset, amit hátrafésül a többi közé.
Ekkor szólal meg a pultos, és jogos is a bocsánatkérés, mert tényleg olyan érzésem van, hogy határozottan megzavart valamit. Odafordulok, és látom is, hogy az italt a hölgy elé csúsztatja. Á, hogy már rendelt. Mondjuk logikus, különben minek állna itt.
- Azt, hogy élek is a lehetőséggel – mondom még Susannek, de aztán a pultosra nézek, és felmutatom a kártyám, hogy aztán odaérinthessem a megfelelő kütyühöz, és rendezzük is a dolgokat. – A hölgy a vendégem. Egész éjszaka.
Nem tudom, mi üt belém, és miért csinálom ezt, de ebben a pillanatban ellenállhatatlan késztetést érzek rá. Eszméletlen csinos, a szépség pedig igazán megérdemel néhány ingyen koktélt, nem igaz? Remélem, nem vitatkozik, de ha igen, akkor én is ringbe szállok a meggyőzés érdekében.
- És számolj hozzá még egyet, baromi sok jéggel – fűzöm még hozzá, mielőtt beírná az összeget, majd vissza is csúsztatom a kártyát a zsebembe.
- Szóval Susan. Legalább most már tudom, kit vonhatok felelősségre, ha holnap kiderül, hogy maradandó károsodás ért. Értesíteni is tudlak valahol? – kúszik egy huncut félmosoly az arcomra, mert hát, lényegében épp most kértem el a számát, vagy valami ehhez hasonlót. – A nevem Ben. Te is felírhatsz a pofon-listádra.
Először azért felszökik a szemöldököm a kérdések hallatán, és gyanakodva nézek rá, próbálom eldönteni, hogy komolyan érdekli, vagy csak a véremet szívja, annyira azért nem gyakori, hogy bárokban iszogató csajszikat ennyire lelkesítsen a téma. Már az a része, hogy mennyire érdekes a munkám, az autókért már valóban lelkesedni szoktak.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ez az „ilyen üzletember” úgy hangzik a szádból, mintha egy kicsi zöld ufóról beszélnél, aki egy teljesen más bolygóról származik – mosolyodom el, és magam is meglepődöm, mik jutnak eszembe így éjfél tájt. Azt se tudom, mennyi lehet az idő.
- De igen, autókkal foglalkozom. Leginkább Chevikkel. Az élet pedig több, mint izgalmas a Generalsnál – adom meg azt a választ is végül, amit kérdezett. Közben megkapom én is az áfonyás mojitomat, és el is ragadom.
- Érdekel a legújabb modellünk? Januárban jött ki az új Camaro, alig dobtuk piacra, és történetesen épp itt áll egy a bár előtt – halászom elő a zsebemből a kulcsomat. – Ha esetleg lenne kedved beülni.
Azt mondta, meghívhatom a következő italra, ebből arra következtetek, hogy egyedül van, de mivel ma este a legnagyobb jóindulattal sem érzem magam Sherlock-üzemmódban, inkább rákérdezek.
- És ha senki nem vágja le érte a fejem – pillantok rá kérdő mosollyal, sok lenne már ma estére. De a fejem még csak hagyján, ha a kocsit törné össze valaki, azért talán még ennél is morcosabb lennék. – Ha nem veszed zokon, kicsit gyanús, hogy egy ilyen lány egyedül legyen.