Mióta csak az eszemet tudom, a tánc rendkívül fontos szerepet töltött be az életemben. Anya néha azon poénkodik, hogy előbb tanultam meg táncolni, mint járni, pedig mindketten tudjuk, hogy ez mennyire nem igaz. Mégis ő nem szeretné, hogy ezzel tanuljak tovább, hogy erre tegyem fel a jövőmet és bizonyos mértékben értem, hogy miért mondja ezt, csak egyszerűen nem akarom elfogadni. Olyan régóta táncolok, hogy biztos vagyok benne, hogy már most meglátszik az ízületeimen, szóval ha ezért aggódik... Egyébként is, ha a táncsuliba bekerülés lenne a fő célom, akkor nem járnék a matlétákhoz vagy a drámaklubba. De persze ezeket anya találta ki anno, hogy minél kevesebbet kelljen otthon lennem, ahol a vendégek járkálnak és persze, ez érthető, de így a tánctól lett csak elvéve az időm. Nem azt mondom, hogy nem érzem jól magam a többi helyen, mert nagyon megszerettem mindkettőt, jó a társaság, de a matléták például teljesen máshogy gondolkodnak a dolgokról. Egyetértenek anyámmal abban, hogy valami mérnöki pályát kéne választanom, mert szerintük a tánc az nem lehet rendes munka. A továbbtanulás is olyan dolog, amiről már egy ideje szeretnék Babyvel beszélni. Ő az egyetlen olyan barátom, akinek anya néha megengedi, hogy átjöjjön hozzánk, mert olyan régóta legjobb barátok vagyunk és már ő is elég jól ismeri Baby szüleit. Törölközőbe csavarva lépek a szekrényemhez, hiszen már vége van a mai edzésnek, s miközben elfordítom a kulcsot a zárban barátnőmhöz intézek egy kérdést. - Ráérsz ma? Ihatnánk egy kávét meg elmehetnénk vásárolni, még nincs ruhám a karácsonyi bálra - forgatom a szemem, hiszen én nem is vennék még ilyen korán ruhát, de a suliban az összes csaj arról beszél már most, hogy milyen ruhája lesz, pedig a Halloweeennak is csak nemrég lett vége. Még mindenkinek ott vannak Facebookon a jelmezes meg sütőtökös profilképek...
Kezdőlap
