Anya tudta, hogy nem lesz olyan életem, mint a többi korombelinek. Például sosem jöhet át hozzánk senki, mert ugyebár a házunk földszintjén anya bordélyházat üzemeltet. Már a születésem előtt is ezzel foglalkozott, nem azért kezdett bele mert unatkozott vagy mert pénzre volt szükségük, sosem kérdeztem, csak elfogadtam, hogy így élünk és kész pont. Igyekszem neki segíteni, amikor van rá időm, így például többször is én takarítok, de a leggyakoribb mégis az, hogy elviszem a heti szennyest a mosodába. Állítása szerint egyébként ezzel tudok neki a legtöbbet segíteni, na meg persze azzal, hogy rendesen tanulok és küzdök az álmaimért. Nincsenek annyira pocsék jegyeim a suliban, de őszintén bevallom, hogy teljes szívből utálom a kémiát és a földrajzot, a biológiát meg inkább ne is említsük. A közösségi tevékenységem és a külön óráim azonban szépen ellensúlyozzák ezeket. Azóta tagja vagyok az iskolai drámaklubnak, mióta csak bekerültem a gimibe és ugyanez igaz a tánccsoportunkra is, akik egyébként az iskola szurkolócsapata is. Rengeteg versenyen indulunk minden évben és szép eredményeket szoktunk elérni. Továbbá majdnem születésem óta tanulok balettozni és aerobik órákra is mindig jártam, a tánccal nőttem fel. Még nem jöttem rá, hogy pontosan mit szeretnék elérni a jövőben, nagy álmom bekerülni egy jó egyetemre táncszakra és táncosnőnek lenni, de tudom, hogy kéne egy földhöz ragadtabb terv is, mert nem biztos, hogy sikeres leszek még akkor sem, ha elvégzek egy neves egyetemet. Anya szeretné, ha valami értelmes dolgot tanulnék, így elém rakott nemrégiben egy lapot telefirkálva mindenféle mérnöktípusokkal én meg csak pislogtam, hogy mi a szar?
Maximalista és kitartó vagyok, ez leginkább a balettben látszik meg, mert képes vagyok akár az összeomlásig hajszolni magam, ha a fejembe veszem, hogy már pedig sikerülni fog az a mozgássor. Közvetlennek és nyitottnak gondolom magam mások felé, nem szándékozom ellenségeket szerezni, azonban mégis sikerült már párra szert tennem az iskolában anya munkája miatt, de ez ellen nem tehetek semmit. Könnyen felkapom a vizet, egyszerűen nem bírom szó nélkül hagyni, ha valami idegesít és ilyenkor leginkább egy házi sárkányra hasonlítok. Jobb elkerülni, ha felhúzott valaki, annyi szent. Ja amúgy, ha valami vagy valaki felidegesít, akkor elég gyakran káromkodok, szóval ne lepődj meg, ha elküldelek melegebb éghajlatra csak azért, mert ideges vagyok. Igyekszem reálisan állni a dolgokhoz az életben, néha már túlságosan is... Tisztában vagyok vele, hogy sokan nem bírnak, hogy azt hiszik rólam a suliban a bordély meg az öltözködésem miatt, hogy én is biztos azt csinálom mint a lányok, de ez rohadtul nem igaz. Anya tök sok mindent megtesz azért, hogy távol tartson mindattól, ami odalent zajlik, de mivel ebben nőttem fel, számomra teljesen hétköznapivá váltak a lenti dolgok és ezzel már hoztam zavarba egy-két csajt a suliban vagy edzéseken, pedig nem szándékoztam.
Külső szemlélőként talán úgy gondolhatod, hogy az anyám nem jó ember, hogy rossz döntéseket hozott az életében, pedig ez rohadtul nincs így. Nem tervezte, hogy terhes lesz, ahogy azt sem tervezte, hogy megtartja a gyereket, mert félt, hogy nem tud számára ideális környezetet biztosítani. Most mégis itt vagyunk, nem mondott le rólam, pedig megtehette volna, de nem tette, inkább próbált minél jobban hozzáállni a dolgokhoz. Először egyedül volt, legalábbis ezt hitte, mert az apám - milyen meglepő... -, amint megtudta az érkezésemet, egyből eltűnt anya életéből. Aztán rövid időn belül rájött, hogy nincs egyedül, mindig volt valaki, aki elkísérte a vizsgálatokra, vagy aki beszaladt hozzá pár szelet sütivel. Talán furcsán hangozhat, de a bordélyházban mindenki mindig kicsit az anyukám lett a maga módján. Ők is csak lányok, nők és lehet, ez furcsa neked, de amikor nem dolgoznak, akkor kifejezetten jó társaság tudnak lenni. Sokat segítettek anyunak, mikor én kicsi voltam és ezt sem ő sem én nem felejtettük el nekik, bár a legtöbben, akik akkor ott dolgoztak, már másik pályára léptek vagy csak szimplán máshol űzik a pályát, a kapcsolatot még mindig tartjuk velük a Facebookon. Tudom, ez mind baromi furcsán hangzik, de hidd el, ha ebben nősz fel, akkor nem az, teljesen hétköznapinak érzed mindazt, ami körülötted történik és fel sem fogod igazán, hogy amit ezek a nők a vendégekkel művelnek, az rohadtul nem tartozna még rád, mert túl fiatal vagy. Ilyen szempontból mondhatjuk azt, hogy eléggé előrehaladott voltam a kortársaimhoz képest.
Voltak osztálytársaim, akik azért nem álltak velem szóba, mert a szüleik azt mondták nekik, ugyanis az anyám a legtöbb szülő szerint nem szülőnek való. Ezt a szülői értekezleteken is érzékeltették vele mindig, mert úgy néztek rá, mintha a társadalom legaljáról származna. Éppen ezért szeretett volna nekem mindig mindent megadni, hogy én ne érezzem ezt az egészet. Amióta csak az eszemet tudom, balett órákra jártam, már nagyon fiatalon beíratott, mert állítólag ez valami elit sport. Szerettem, voltak ugyan nehézségek benne néha, de egyébként nagyon szerettem, akárcsak az aerobik órákat. A legtöbb szabadidőmet mindig is az edzéseken és a szakkörökön töltöttem, és ahogy egyre idősödtem, anya is kezdte úgy látni, jobb ha minél kevesebbet vagyok szem előtt a vendégeknek, mikor csúcsforgalom van.
Erre úgy igazán csak nemrég, pár éve döbbent rá, mikor egy srác engem is kurvának nézett, pedig csak a lépcsőn mentem le, mert a pizzám bármikor megérkezhetett és mivel otthon voltam, értelemszerűen nem öltöztem túl. Egy short volt rajtam meg egy rövid ujjú póló, lényegében a pizsim, és a fickó meg valószínűleg már vagy betépett vagy részeg lehetett, nem tudom, de elég rendesen a falhoz nyomott és elkezdett ott helyben taperolni. A gondolatától is kiráz a hideg, hiszen érzem, ahogy hozzáért a bőrömhöz, ahogy végigsimította combomat és megfogta a fenekemet... Még le is smárolt, ami azért extrém undorító, mert az volt az első csókom, aminek állítólag tök rominak kéne lennie, de ez minden volt csak kurvára nem romantikus. Amynek köszönhetem talán, hogy nem sikerült tovább eljutnia felem és egyből kidobta őt. Féltem, remegtem mint egy óvodás ha lekapcsolják a lámpát a szobájában, mert tehetetlennek éreztem magam. Egyszerűen nem voltam felkészülve egy ilyen szituációra és ezért nem is tudtam, hogy hogyan védhettem volna meg magam. Aztán jött anya is, szerencsére viszonylag gyorsan és Amy elmondta neki, hogy mi történt, mire föl ő egyből felkísért a szobámba és próbált egy ép kézláb mondatot összerakni, de a bocsánatkérésnél több végül nem hagyta el a száját. Úgy érezte, hogy az egész miatta történt, mert itt lakunk és nem máshol, de meg kellett nyugtatnom, hogy nem az ő hibája, csak hozza majd fel a pizzámat és elleszek én a szobámban az est hátralévő részében. Jógáztam egyet és kiürítettem a gondolataimat, hogy túltegyem magam a helyzeten. Ezt követően lefektettünk néhány új szabályt, például hogy esténként nem hagyhatom el az emeletet, de azon belül meg persze ott vagyok, ahol csak szeretnék. Nem egyszer csináltam már cupcake hegyeket úgy, hogy tudtam, mi folyik odalent, de hát erre való a fejhallgató, nem?
Azt hiszem érthető, hogy a barátaim sose jöhettek át hozzánk, főleg az említett incidens után nem és akkor anya ötletén felbuzdulva még a matléták közé is beálltam, hogy legyen minden délutánra LEGALÁBB egy elfoglaltságom. Mindez persze rengeteg energiámat elviszi, bulizni például csak nagyon ritkán járok el, pedig tudnám én, hogyan kell ott táncolni, csak egyszerűen már túl fáradt szoktam lenni mire jön a hétvége. Ne is lepődjön meg senki, hogy emiatt aztán a suliban néha úgy öltözöm, ahogy talán nem lenne oda illő, és hívjon mindenki miatta annak, aminek akar, de néha igenis jólesik megmutatni, hogy milyen a testem, amin olyan sokat dolgozok...
Mindjárt itt van ráadásul még ez az egész továbbtanulásos mizéria is a fejem fölött. Anya szeretné, ha nem csak a táncon törném az agyamat, mire föl én közöltem, hogy jó, akkor koreográfus leszek, ám ő természetesen nem így értette azt, amit mondott és kezembe nyomta azt a korábban már említett papírt tele mindenféle mérnökféleséggel, hogy olvassak utánuk, biztos érdekelne valamelyik. Érdekli a frászt a mérnökség, te jó ég! Én táncolni akarok, olyan nehéz felfogni ezt? Még arra sem vettem rá magam, hogy tényleg utánaolvassak ezeknek a vackoknak, pedig muszáj lesz, mert a matlétákban is csak azt hallom, hogy lenne eszem valami szerintük értelmesebb dologhoz is mint a tánc. Na hát basszátok meg, most itt ülök a laptopom előtt és megnyitom azt a kibaszott Google-t, hogy mindenki lenyugodjon, oké?