Végre ideje kicsit felfrissíteni a weblapunkat, újabb hirdetéseket feldobni a védencekről. Sebit sikerült rávenni, hogy nem csak hogy nagyszerű fényképeket készít az állatokról, de még ő is pózol velük pár kép erejéig. Be kell vallani elég helyes egy csávó, így reklámarcnak se semmi. Talán pár hölgyemény szívét sikerül meglágyítani, ha meglátják őt egy kiskutya, cica társaságban. Reményeim szerint a legtöbb állatról sikerül a mai nap elkészíteni pár képet. Jó lenne mindenkit feltölteni az oldalra, bár tudom nem túl egyszerű egy munka, hisz állatokról van szó. a kutyákat még úgy ahogy meg lehet kérni, hogy maradjanak nyugton, de a macsekok… Remélem Sebi megússza karmolások nélkül. A terepet már előkészítettem, még a egyik önkéntesünket is sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön be segíteni. szerencsére ő is úgy-ahogy ért a fényképezéshez, így Sebit, majd ő fogja fotózni. Én meg az állatokra próbálok majd odafigyelni. -Na jó! Akkor mivel kezdjük? Előbb csak az álltok, vagy már csapjunk a közepébe? Arra gondoltam, hogy majd a helyről is csinálhatnánk pár új képet… A felújított kifutóról, az épületről, az akadálypályáról…-Most Sebi lesz a főnök, Ő a profi ebben, így azt és úgy csinálunk, ahogy ő mondja. Bízom benne. Láttam már pár munkáját és nagyon is szeretem a stílusát.
Megérkezett a turnéról a banda, ami azt illeti örülnöm kellene az egészenek, mert így legalább újra körbevesznek a haverok. Szerencsére sikerült időt is szakítanom a stúdió munkálatok közben arra, hogy Élodienek segítsek a menhelye körül. Volt medencés rész is a kutyáknak, így sokkal, de sokkal jobban érezhették magukat, ha épp nyár volt és jó idő. Itt nyáron szeretnék majd néhány fotót készíteni az önfeledten játszó kutyákról. Nem sok menhely mondhatja el ezt magáról, hogy ilyen szabadidős tevékenységekre is van helyük, és idejük. Mondjuk, amennyire jól fel van szerelve a hely, akár rehabilitációs központnak is mondhatnám. Rengeteg viselkedés problémás eb és macska volt itt, de egyre kevesebb, mert amint helyre teszik az itt dolgozók őket, hamar gazdira találnak. Kiszálltam a parkolóban a nagy GMC terepjáróból, és elindultam a ház irányába. Élodie sok időt és energiát fektetett abba, hogy foglalkozzon az elhagyatott állatokkal, és fogadtak vadakat is, szegények az élettér csökkenéssel egyre jobban bemerészkednek az emberlakta területekre, vagy épp valaki úgy gondolja, hogy de poén az egyébként házi törpe sünt szabadon ereszteni. Én őket ereszteném ki afrikába, fegyver nélkül. Meglátjuk, hogy túlélnék-e. Nem szeretem az erőszakot, de azt se, ha az állatokkal fitogtatja valaki az erejét, állatok és gyerekek, és nők. Senki se bántson nálánál gyengébbeket. „Először pár kinti fotót, aztán majd bentit, hogy tiszta legyen a környék, ha kiengeded őket, még ha egyenként is, akkor takarítani kell utánuk, így még úgy tudom,hogy ilyenkor tiszta. Szóval, lövök pár kinti képet.” – egy vastagabb kabát volt rajtam a hűvösebb időjárás miatt, és elindultam a ház környékét, a kertet, a kifutót is lefotózni. A madáretetőnél a madarakat és némi csendes ácsorgás után egy mókust is, amint a lelógatott házikóból cseni el a szotyi magot. Ez biztos tetszeni fog Élodienak. „Kész vagyok, megvannak a kutyusok és macskák, akikkel fotózni kell?” – mentem be a meleg helyiségbe, és teát kerestem magamnak, átfáztam. Kiszolgáltam magam az eblédlőben, hiszen ide én magam is ki bejárkálhattam, ismert a személyzet is. A konyhában foglalatoskodtam a vízforralóval és ott van! A saját egy literes bögrém! Valakik, itt a menhelye, a Kis hableányból, a rákot, Sebastiant rakatták a hőre változó bögrémre, jó poén. Így legalább senki sem fogja összetéveszteni. Egyébként meg, megmosolyogtató volt a hasonlat, én is zenélek, és a mesebeli figura is, ő karmester. Hamarosan a vízben ázó teafüvekkel megyek a fotóás helyszínére. Először kölyök kutyákat kaptam, belekortyoltam a bögrémbe, hamarosan jó lesz az íze is. A vállaimra terítettem egy pokrócot, tiszta pokrócot, és leültem a földre. „ Szerintem így könnyebb lesz megkedvelniük…” – nem félmeztelen fotózásra jöttem, ruhás, társas fotózás, hogy megmutassuk, milyen oldottak az állatok a ketrecen kívül.
Iszonyatosan hálás vagyok a srácokért, amiért ennyit segítettek, segítenek nekem a menhellyel. Olyan helyet akartam megteremteni, ahol a védenceink a legjobbat kapják, vagyis a legjobbtól eggyel kisebbet, hisz a legjobb egy szeretettel teli új otthon az új családnál. Nélkülük szerintem nem tartanék itt. És mit kértek cserébe? Semmit… Na jó ez így nem igaz. Több liternyi sörrel kellett meghálálnom a segítségüket, de azt hiszem nincs az a mennyiségű sör, amivel meg lehetne köszönni nekik. Így marad az irántuk irányuló szeretetem, törődésem. Szoros öleléssel köszöntöm Sebit és már bele is csapunk a lecsóba. Végig „hallgatom” őt, miközben aprókat bólogatok. -Igazad van! Ez remek ötlet. Rendben kezdjük azzal. Az állatokról, akadálypályáról, kifutóról kellene mindenképpen kép, a többit meg rád bízom. Te vagy a fotós…-Szélesedik ki mosolyom. Egyszer majd én is megtanulok rendes képeket készíteni. Jó lenne kicsit a közösségi médiában is többször feltenni friss képeket, pillanatfelvételeket. Ahhoz meg nem ár, ha az ember jól tud fotózni. Azt hiszem meg is van a következő programom a nagyra nőtt bátyussal. Érdeklődve figyelem ahogy fényképez. Mikor kell segítség neki az állatoknál besegítek, de amúgy hagyom, hadd dolgozzon. Tudom, hogy remek képek lesznek és alig fogom tudni közülük kiválasztani a legjobbakat. -Ööhm, pff… Hát persze!-Forgatom meg a szemeimet, ami annyit jelent, hogy kérek még pár percet, mert természetesen nincsenek meg. Mármint nagyjából tudom kikkel akarom, hogy pózoljon, de mindegyik állat a helyén van. Nem hozattam be őket, még… De amíg elkészíti a teáját, a többiekkel együtt változtatunk a dolgon, így a benti ketrecekbe helyezzük el őket. -Okos ötlet! Nem akarok nagyon beállított képeket, legyenek spontának, lazák. Szóval Sebi te csak foglalkozz az állatokkal, mi itt sem vagyunk. Peter te meg készíts annyi képet amennyit csak tudsz, a végén úgy is kiválogatjuk őket, de ilyenkor bármelyik pillanatban történhet valami hipercuki dolog. Szóval nehogy lemaradj róluk!-Kacsintok rá. Bár szerintem már az hipercuki, hogy egy ilyen dögös pali pózol az állatokkal. Női érdeklődök biztosan lesznek, csak aztán nehogy Sebit akarják majd örökbe fogadni. -Akkor legyenek a kiskutyák.-Oda is visszük a három tesót Sebihez. Keverék kutyusok, de imádnivalóak. Iszonyatosan barátságosak, szeretnek játszani és nyalakodni.
Könnyű azt mondani, hogy lazítsak el, amikor fényképeznek. Tudni kell rólam, hogy nem szerettem ha alanyként szenvedem el a fotózásokat, mert szörnyen betudok feszülni, elég hülye arcokat tudtam vágni. Az más, ha fényképet készítettünk, vagy videót az edzésemről, de ilyen direktbe, ki a menhely állatait sztárolva, tudtam, hogy nagyobb cél érdekében készülnek a képek. Csak… mégis van bennem egy kis feszengés, amikor rám kerül a sor. Azt hittem, hogy legalább meggondolja magát Élodie, és másképp dönt. De… mégsem. Leülök a földre és magamhoz veszek néhány játékot, hogy minél jobban menjen az ismerkedés, de amint földet érnek a picik, le is támadnak. A saját kis bolondos módjukon jönnek és rám akaszkodnak, én nevetek, megfeledkezek magamról, tényleg nevettem! Hangosan! Úgy látszik most keltek, mert nagyon aktívak a picik. Nem tudom, hogy mennyi időt töltök velük, de játsszunk húzódzkodósat is. Végül is, felszabadultnak érzem magam körülöttük. Némelyik bundájába bele is fúrom az arcomat, amikor épp hagyják elkapni magukat. Persze, a kölyköknek mindig könnyebb családot találni, mint az idősebb kutyáknak. Aztán új kutyákat kaptam, ezek idősebbek voltak, de szerencsére, már szocializálták őket, így nem féltek tőlem, vagy ilyesmi. Volt akivel nem lehetett úgy játszani, és nem is erőltettem. „Mennyi van még hátra? Kajás vagyok!” – keltem fel végül, persze nem végig ültem, hanem azért fel is álltam ,csúsztam másztam. Mert a kutyáknak is kényelmesebb volt. Nyújtózkodtam, és kifújtam magam. Nem akartam nyűgösnek tűnni vagy ilyesmi, de egy picit elgémberedtem a soká játéktól. „Mi újság veled egyébként, van pasi akit le kell vernünk?” – kerestem meg újra a teámat és kiittam a bögre tartalmát. Helyet foglaltam egy sokkal kényelmesebb ülőalkalmatosságba és körbepillantottam, nagyon jó munkát végzett a hellyel Élodie, és az emberei is, megfelelő embereket választott arra, hogy felügyeljék az álmát. „Sean hogy viseli a turnékon Sharon állapotát?” – szegeztem neki kíváncsian a kérdést, tényleg érdekelt, hogy mennyire van oda a barátnője állapota miatt, mennyire viseli meg, és mennyit mutat meg ebből a külvilág felé. Mert segíteni szerettem volna neki.
Hagyom a kis önkéntesünket és Sebit is. messzebbről figyelem csak őket. Látszik rajta, hogy kissé feszült, de a kicsiknek köszönhetően szép lassan feloldódik. Hihetetlen boldogság tölt el mikor ismét meghallom őt nevetni. Elő is veszem a telefonomat, hogy megörökítsem magamnak ezt a pillanatot, nah meg Seanek is meg akarom mutatni. Sajnos nagyon ritkán halljuk ilyen felszabadultan nevetni őt. Többször kellene beereszteni őt kiskutyákhoz, vagy éppen cicákhoz. Az állatok sokat tudnak segíteni az embereken is. Ez is az egyik hosszú távú célom. Terapeutás állatokkal segíteni a lelkileg sérült gyerekeken, embereken. -Tartsunk akkor egy kis szünetet? Csak kellene még pár kép macsekokkal is. Meg nagyon rágják a többiek a fülemet, hogy nekem is be kellene állnom a lencse elé. Te mit gondolsz erről? Én nem Ragaszkodom hozzá, sőőt… De ha tényleg szükséges akkor természetesen megcsinálom.-Oké, hogy hozzászoktam a szerepléshez, hogy minket, engem fényképeznek, de most itt nem én vagyok a fontos, hanem az állatok. -Pasi?... Nem… nincs senki… Eddig csak idiótákkal találkoztam… Egyik se elég jó… Főleg nektek nem. Bár gondolom ha rajtatok múlna szingliként öregednék meg.-Nevetem el magam, majd én is belekortyolok a teámba. -Sean… Nos nagyon erős. Nem mutatja ki a fájdalmát. Pedig tudjuk, hogy nagyon nehéz lehet neki, de mi sem hozzuk fel neki. Inkább próbáljuk nem magára hagyni. De szerintem az is sokat segít neki, hogy tudja, hogy melletted van. Köszi, hogy ilyen sokat teszel értünk… De tény sokszor hiányzol. Jó lenne, ha legközelebb te is velünk jönnél. Nélküled nem egész a család.-Ő is hozzátartozik a bandához és nem csak azért, mert ő írja a dalokat.
Elgondolkodva pillantottam magam elé, Élodie megjegyzését figyelve. „Ha a tiedből magunknak szeretnénk néhány sorozatot nem bánom, de ha csak a neved miatt szeretnénk hogy családra találjon egy-egy állat, azt nem tartom jó ötletnek. Szerintem.” – vonom meg a vállam, igen ragadt rám egy kis pr, meg ilyesmi, az idők folyamán, szerintem egy ilyen pr menedzseri sulit nem ártana elvégeznem ,hogy papírom is legyen belőle. Ha baja akadna a srácoknak, akkor tudjak valamilyen módon segíteni rajtuk. Benne vagyok a közös fotózásban, és abban is, hogy én lőjek pár képet Élodienak , arról, ahogy az állatokkal játszik. Én még nem vagyok vészes, mert nem vagyok ismert annyira mint ők. Engem maximum a nevemről , a teljes nevemről tudnának azonosítani az elfogult rajongók, de nincs sok paparazzi kép sem fent a netről sem rólunk, hogy össze tudnának kapcsolni. A klipek pedig nem számítanak, bárhol láthatnak benne, ha épp annyira szemfülesek, hogy engem lessenek bennük; de hála a kamerásoknak, és a történetnek, sikerült mindig jól eldugniuk. Senkit sem zavartam, és mégis ott voltam és részt vettem rajta, és élveztem egyébként. „Szingliként?!”- felnevetek és megrázom a fejem –„nem, csak nagyon odafigyelünk rád, nem érdemel meg téged valami jöttment, aki csak azért akar, mert egy kurva jó banda kibaszott jó dobosa vagy” [/color] [/font] –csóválom a fejem. „Minimum gazdagabbnak kell lennie nálad, vagy nem kell érdekelje, hogy jobban keresel nála, és nem kötelezhet arra, hogy abbahagyd amit szeretsz. Olyan nagy kérés ez szerinted?” – a legutóbbi fazon ezt akarta, arra mindannyian kiborultunk. Mert persze, hogy pasi létére féltékeny volt, hogy egy fiú banda egy szem dobosa az pont egy lány. Senki nem veheti el tőlünk a dobosunk, maximum,befogadjuk a családunkba. Rosszabbak vagyunk, mint a mexikói drog kartell, úgy szerteágazunk, ha a mieinkről van szó. „Ti is sokat segítetek neki, rendszeresen emailezünk ám, eddig egyetlen üzenetet sem hagyott ki, egyszer volt, amikor nem írt pár napig. Akkor tudta meg először ,hogy Sharon súlyos beteg. Akkor aggódtam érte. A frászt hozta rám. De ti is hívjatok ,ha bármi van, most már van video chat, így tudok szájról is olvasni!” - vigyorogva mutatom felé a telefonomat. Persze a legjobb, fotó funkciós telefon a piacon, és előveszem rá a zoom objektívet is, és rá applikálom, itt a gépem is, de így is mókás képeket lehet csinálni. Csak jól kell használni.
-Oh nem azért gondolták, hanem mert mégis csak én alapítottam. De amint mondtam én nem ragaszkodom hozzá. Ha megcsináljuk még azokat a macskás képeket be is fejeztük és mehetünk enni. Van nem messze egy jó steak house. Ha benne vagy mehetünk oda és természetesen a vendégem vagy!-Ha már fizetséget nem kap a munkájáért legalább egy kiadós ebédre hadd hívjam meg. Nem szégyen bevallanom, hogy sok pasim volt már, akiket ők mind ismertek. Volt rövidebb, nagyon rövid és hosszabb kapcsolatom is, de általában mindegyiknek ugyanaz lett a vége. A féltékenység a felszínre tőrt. Hiába magyarázgatom, hogy semmi sincs köztem és a fiúk között. Ők a családom… Egy idő után már egyik sem tudta ezt elviselni. Csak van, aki tovább bírta. -Nos sajnos igen… A jelen állás szerint az. Főleg, hogy azért van még hozzá pár kritérium. De tudom, hogy ti a legjobbat akarjátok nekem és csak vigyáztok rám.-Szorosan átölelem őt, majd egy puszit nyomok az arcára. -Köszönöm!-Nem is tartanék meg egy olyan pasit, aki ne jönne ki jól velük. Ha őket és egy turnét túlél a kapcsolatunk akkor akár az már komolyabbra is fordulhat. -Nah végre, hogy beszerezted! Ez remek! Így tényleg többször el tudunk érni. De jó!... Amúgy meg téged sose hagynánk ki, hisz mégis csak a te tesód…. No de ne lazsáljunk. Gyorsan csináljuk még meg azt a pár képet.-Csapom össze a tenyereimet, majd elő is hozok pár kiscicát. Ahogy a kutyáknál most is velük kezdünk, majd jön pár idősebb is. Hamar lepörög ez is, így mikor az utolsó állat is vissza kerül a helyére átadok neki egy üveg hideg sört. -Tessék ez megérdemled. Nagyon szépen köszönöm Seby. Ezzel nagyon sokat segítettél nekünk. Kérek egy tíz percet, míg mindent összepakolunk és mehetünk is!-Nem fogom szegény önkéntesünket itt hagyni egyedül. Amúgy is szeretem én bezárni a helyet, így gyorsban rendet rakunk, majd már be is ülünk az autóba, hogy végre megtömhessük a pocakunkat. -Amúgy te nem meséltél arról, hogy mi van a csajokkal? Van valaki a láthatáron? A mi elvárásaink sem sokak felé… Csak legyen csinos, okos, humoros, tudja a jelbeszédet, viseljen el bennünket… öhm… na jó… ez az utóbbi tényleg nehéz dolog.-Nevetem el magam.
„Kajaaaa!” -bokszolok a levegőbe, annyira örülök, hogy nem kell Élodie mellett telefonba firkálnom, elvégre ő is tud jelelni. A macskák is aranyosak, persze a kicsiket még jobban bírom, itt is elengedem magam, nem zavartatom magam, senki sem érdekel, csak az, hogy minél jobbat, nagyobbat játszunk a kicsikkel, és ha van olyan nagy aki kapható a játékra, hát vele is. Egy Daisyhez hasonló main coon is érkezik, ő is olyan fenséges, mint az én, izé Sharon Daisye, de egy pillanatra elgondolkodom, hogy mit szólna hozzá őnaccsága, ám végül elvetem az ötletet. „Tudjuk, hogy milyen az, ha egy nő a nem megfelelő fazont fogja ki, csak nem szeretnénk ha úgy járnál…” - nem fejezem be, de talán sejtheti, ha úgy járna, mint anya. Aki egyébként baromira örül a bandának, mert így egy csomó srác szokott a közelébe lenni, és a fülembe jut olykor, hogy felhívták őt, ezzel –azzal, hogy kikérjék a véleményüket; már amelyiknek nincs épp közelebbi hozzátartozója, csak mi a banda és anyám. „Köszi! A kedvencem!” – még a kocsinál ücsörgünk, amikor folytatjuk a beszélgetést, és keserűen fintorgok. „Tudod… nemrég találkoztam Fablevel, ő… az a Mississippi-i lány. De nem volt tartalmas, én hülye kicsit szentimentális voltam, megőriztem a régi mobilt, amivel üzengettem neki, a régi üzenetek és a többi, de… tudom ,hogy eltelt tíz év. Beszéltem neki, hangosan, elmondtam neki mindent, és tudod mit tett? Megcsókolt és elbúcsúzott tőlem. Ennyit. Ha arcon csap, még okés, de ,hogy megcsókoljon. Soha többet nem fogok még ennyire sem megszólalni, nőnek pláne!” – hevesen gesztikulálok, majdnem elejtem a sört is a kezemből. „Egyébként, semmi komoly, csak alkalmiak vannak, a legjobb hódításom eddig, egy starbucks mosdójában történt, ráadásul a csaj a New Yorki állatertben valami állatgondozó féle, és azt mondta, hogy hívjam bármikor, szívesen körbevezet engem és a haverjaimat olyan helyeken is, ahol a látogatók egyébként nem járhatnak.” - Élodiere vigyorgok ,és megbököm finoman az oldalát a karommal, nem akarom fellökni, csak barátilag bököm. „A csaj frontot nem erőltetem, majd lesz valahogy, vagy nem. Egyébként sem érek rá, mert ott van a régi szárny, ahol soha se akartak kivenni szobákat, megcsináltatom egy három termes stúdiónak, recepcióval, saját irodám lesz ott, saját lemezkiadó céget csinálok, nekünk. A név már egy ideje porosodik,így nem kell határidőre nyomni, semmit. Mi magunk osszuk be az időt, és nem kell belesűrítenetek mindent egybe. Már megvannak a tervek, és az emberek, hogy ki fogja végezni a felújítást, nagyon hangszigetelnek kell lennie,én pedig nagyon-nagyon oda fogok figyelni mindenre.” Mesélem, még mielőtt beszállnánk a kocsiba, szeretem, hogy megbíznak bennem, és abban, hogy tudok vezetni, nem paráznak semmin. Ők zenét hallgatnak, és beszélgetnek, én pedig vezetek, ha többen vagyunk. De azért remélem szól Bambi, hogy hol kell megállni! „ Írtam pár dalt, és felgyűlt bennem rengeteg minden, újra, szeretném kiírni nektek, remélem tetszeni fognak majd a számok és azt is remélem ,hogy ezt már a saját studiónkban fogjuk csinálni. Nem bírtam ki, és elmondtam Seannek is, pedig meglepetésnek akartam. Remélem akkor is fogtok neki örülni, amikor kész lesz.” Állítom le a kocsit a steakhouse közelében és bekapcsolom a riasztót, miután Bambi is kiszállt, és aztán indulok el vele a bárba.
-Igen tudom és imádlak titeket, amiért ennyire vigyáztok rám. Olyan boldog vagyok, hogy akkor összebarátkoztunk és bevettetek a csapatba. Dög unalom lenne nélkületek az életem!-El sem tudom képzelni, hogy mit csinálnék. Menhelyem biztos nem lenne, mert ahhoz rengetek pénz kell. Azt tényleg a banda sikerének köszönhetem. Kissé ledöbbenek, mikor arról a csajról kezd el mesélni. Tudom mennyire odavolt érte. Beszélt neki és ő így lerázta? Láthatja, hogy az arcom a döbbenetből dühbe vált át. Ha most itt lenne biztosan behúznék neki egyet. -Hogy miii? Ezt nem mondod komolyan? Mekkora egy r*banc már. Mégis mit képzel magáról?-Mi a fiúkkal azon vagyunk, hogy segítsünk Sebbynek, hogy ne zárkózzon be, hogy merjen megszólalni erre ez a semmirekellő p*csa egy ccsettintéssel mindent elrontson. Tudja ő egyáltalán, hogy mit jelent az, ha Sebi megszólal? Nem is érdemli meg, de hogy tehette ezt vele. -Legszívesebben most felkeresném és behúznék neki, de úgy, hogy a kórházba kerüljön.-Még egy sort puffogok magamban, amit leolvashat a számról, de végül próbálom magam lenyugtatni. -Kérlek Sebi egy ilyen nő miatt ne zárkózz be, nem érdemli meg. Talán jobb is így… Többet érdemelsz ennél, sokkal többet!-Mosolyodom el végül, majd már fel is nevetek az újabb történetén. -Ez most komoly? Egy kávézóban?... Hihetetlen vagy! De használjuk ki a lehetőséget. Engem nagyon is érdekel, hogy mi lehet a kulissza mögött egy állatkertben. –Kacsintok rá, majd picit meglököm őt. Ha akarnám sem tudnám fellökni. Jóval nagyobb és erősebb nálam. -De örülök, hogy minden rendben veled.-Elcseszett egy banda vagyunk. Mindenkinek megvan a maga defektje, de talán ezért is vagyunk ilyen összetartóak. A szám tátva marad, ahogy a stúdióról kezd el beszélni. -Tényleg? Ez remek! Basszus nem is tudtam, hogy erre készülsz. De hát ezek csodálatos tervek. Ha bármiben kell a segítségem csak szólj. Tudod, hogy számíthatsz rám.-Egy újabb ölelést kap tőlem egy biztató mosoly kíséretében. Sokan tanulhatnának tőle, nagyon sokan. Míg mások mélyen a depijükbe zuhannak ő beint a világnak és megy előre, megvalósítja az álmait és nem hagyja, hogy a földbe tiporják. Az elején én is féltem attól a tudattól, hogy ő vezet, de már bebizonyította nem is egyszer, hogy siketsége ellenére is van olyan jó, ha nem jobb, vezető, mint egy halló ember. Nálam tuti, hogy jobban vezet! -Alig várom, hogy felvehessük ott az új dalunkat. Ezzel most nagyon megleptél, de tényleg nagyon örülök neki.-Közben meg is érkezünk az étteremhez. Ahogy belépünk már meg ics csapja az orromat a kellemes illatok. -Uuuh azt hiszem nem fog kelleni az autó hazafelé, mert annyit fogunk enni, hogy végül magunk gurulunk haza.-Sosem voltan az a lány, aki keveset enne. Engem sosem kellett félteni. Tény annyit sose bírtam megenni, mint a fiúk, de egyszer majdnem sikerült. -Képzeld én meg végre elhatároztam, hogy megtanulok motorozni!-Ülök le az egyik székre, majd elveszem az étlapot a felszolgálótól. -Már régóta szerettem volna és valamiért sosem jött össze, de most már bármi is történjék én meg akarom tanulni.
Igazából jól esnek Édi szavai, mert tudom,hogy ő is kiállna értem, olyan ő nekem, mint egy harcias kishúg. „Nem éri meg, egyáltalán nem kell bántani, talán így jobb is. Egy álomképet dédelgettem magamban, amit az álmodozásaim és a képzeletem is elferdített már, és semmi sem olyan mint rég volt.” –vonom meg a vállam, és fél karral átölelem, mert ahogy ő is, úgy én is tűzön vízen átmennék érte. Tudom,hogy többet és jobbat érdemlek, ettől még nem állt le a világom se, a vele való találkozás előtt is ismerkedtem, és most se állok le, de nem fogok megnyílni senkinek sem így. „Igazából titokban akartam tartani, és nagy meglepetést akartam belőle szervezni, az egész bandának, de nem bírtam befogni a szám. Annyira jó látni, hogy már most örültök neki, holott, még csak a tervek vannak meg.” A következő lépés talán az lesz, hogy veszek egy nagy villát valahol a villanegyed környékén, mert kezdem kicsinek érezni ezt a helyet. Szeretem, szeretek ott lakni, de az ember mégis jobb szeretné, ha kimegy a kertbe nyáron, és füvet akar nyírni, akkor mondjuk,pucéran tehesse meg azt, és nem kell attól félnie, hogy a nudizásért feljelentik. Nem vagyok túlzott nudizmus párti, de ha gatyarohasztó meleg van, azért egy rohadt gatya is szokott idegesíteni, amiben a saját levemben fővök. „Csak egy dal? Egy egész új album!”-[/color] [/font]bököm meg a vállát mosolyogva, és tényleg éhes vagyok, ahogy leülök az egyik asztal mögé, már az étlapot böngészem, hamburger, vagy steak? Otthon is szoktam steaket csinálni,de a hamburger! Egy xxl-es marhaburgert kérek, természetesen viselem a siketséget bizonyító karszalagomat, ezért, megmutatom Élodienak, hogy mit szeretnék, diétás kólával, a legnagyobb pohárból, és édes krumplival. A ketchup és a majonéz, meg a mustár úgy is itt vannak kitéve az asztalra. „De klassz!” –pillantok rá ámulva. - „Harleyval, vagy sport motorral akarsz menni?” – van ám nekem is motorom, a garázsban, de még nem volt úgy indíttatásom, hogy igazi vad motorosként nekivágjak a végtelenségbe, pedig egyszer lehet, hogy ki kellene próbálnom. Csak azt viszont a hallásom miatt tényleg nem merem, egy kocsi még elmegy. De egy motor az más tészta, mert nincs körülöttem semmi, ami megvédene, ha elesnék. Egyébként tök jó, amikor megszereztem a jogsim, ez bárhol így van Amerikában, akkor utána bármit vezethetsz, mert itt nem olyan szigorúak a szabályok, mint mondjuk máshol. Egy munkagépet mondjuk már papírokkal lehetne csak.
-Ha az megnyugtat így is hatalmas meglepetés és igen iszonyatosan örülünk, örülök neki. Nem is értem, hogy miért csak most vágsz bele. Már rég meg kellett volna nyitnod.-Mindig örülünk egymás sikerének. Hatalmas nagy segítség az, hogy a helyett, hogy ellehetetlenítenénk egymást abban, hogy a banda mellett más álmokat is megvalósítsunk, mindig segítünk egymásnak és támogatjuk a másik ötletét, tervét. Én is szemügyre veszem a kínálatot és nekem is a hamburger tetszik meg a legjobban. A pincérnek a legkönnyebb dolga lesz most velünk. Nem bonyolítom túl a dolgot. Berendelem a két XXL-es hamburgert, édesburgonyával, egy sörrel és egy nagy limonádéval. Igaz nem tudom itt mekkora adagokat adnak, de nem félek attól, hogy megmaradna a kaja, ha valamiért mégse tudnám elfogyasztani, akkor Sebi biztosan nagy örömmel fogja befalni a maradékom. -Nos ezen még nem gondolkoztam annyit, de lehet maradok a sportmotornál. Talán az jobban illene hozzám. Ha sikerül, akkor utána el is mehetnénk majd együtt motorozni valahová. Mit szólsz hozzá?-Annak ellenére, hogy nem hal nagyon is jó vezető. Tény a motor veszélyesebb, de talán ha együtt mennénk magabiztosabb lenne. Közben ki is hozzák az italunkat. Sebi elé a sört, elém meg a limonádét teszi le a pincért. Mielőtt bármit is reagálhatna a dologra már el is kezdek neki jelelni. -Megérdemled a sört. Ennyit megihatsz, keményen dolgoztál… Majd vezetek én hazafelé.-Kacsintok rá, majd felemelem a poharam és koccintok vele, ha benne van. -Nagyon szépen köszönöm a segítséged…És tudod nagyon rég nem láttalak téged ennyire felszabadultnak. Nagyon jó volt így látni téged. Ne hagyd, hogy az a ribanc elbizonytalanítson téged. Hidd el, ha ezt megmutatod annak a lánynak, akit kiszemeltél odáig és vissza lesz érted. Ne zárkózz be. Te az a fickó vagy, akit ott megmutattál. Aki hangosan nevet, aki felhőtlenül játszik az állatokkal és mindent magasról leszar. Tudom, hogy nem minden nő érdemli meg, hogy megismerje ezt az oldalad, de ha megtalálod azt, aki megérdemli… Ne sajnáld tőle. Én mindenesetre nagyon is megtisztelve érzem magam, hogy megmutattad nekem!-Felállok, mögé sétálok és szorosan átölelem hátulról, majd egy cuppanos puszit nyomok az arcára. -A legszerencsésebb ember vagyok, hogy megismerhettelek titeket!-Szélesedik ki mosolyom, ahogy visszaülök a helyemre.
Szeretem, ha hazajönnek, mert rengeteget tudnak mesélni a különböző útjaikról, és most döbbenek rá, hogy feleslegesen zárkóztam be, de az öcsémnek tett ígéretem sokkal fontosabb, vigyázok Sharonra, míg ő turnézik. Neki most szüksége van a támogatásomra, hogy tudjon a karrierjére is koncentrálni, ezt pedig úgy tudja megtenni, ha figyelek Sharonra. Szusszantok, alig észrevehetőn és megvakarom a szakállam, meglepetten pillantok fel Édire, én diétás kólát rendeltem! Meg is rázom a fejem. Szeretnék még haza vezetni, és különben is én vigyázok rá. Igen, ebből nem engedek, én vagyok az idősebb, ő pedig a kishúgom. Nem tudom,hogy mikor avanzsált azzá, de jó mellette lenni, és elszórakozni vele, és fikázni a hülye lányokat, nőket, ha úgy van. Az egyetlen lány, akinek bementem tamponért a boltba, ő volt eddig. Mókás volt. Pláne az, amikor elkezdtem a kártyákkal magyarázni… Végül leírtam, hogy mi a szitu, mert hiába mutogattam, kézzel lábbal, nem akarta megérteni az eladó. Fel is húztam magam rajta. Élodienak köszönhetően került fel tamponvásárlós kártya a kis gyűjteményembe is. – szabadkozom, mert tényleg nem vagyok abban. Ráadásul ez akkora korsó, ami után még a kocsit sem vezethetném. Nem mintha bánnám ,hogy Édi vezesse, de akkor már egy kisebbel jöttem volna, mert ez tényleg az én óriás méretemhez van tervezve. „Benne vagyok a közös motorozásba, kirpóbálhatjuk.Úgyis vannak banda bőr dzsekijeink, szerintem menők lennénk!” – kacsintok, és intek tényleg az egyik felszolgálónak ,hogy kicseréltessem a sörömet kólára. Lefirkantom a papírra, amit akarok, hogy: Adja oda az egyik nagyobb társaságnak, a mi számlánk javára, sördiétázom.” Jeligével, majd bocsánatkérőn mosolygok Édire. „Egyelőre nincs senki, akit kiszemeltem volna, friss ez az élmény is, és majd jön valaki… Neked is remélem hamarosan lesz, a basszerünk felesége, már babát vár! Nagybácsi leszek! El tudod hinni, hány gyerkőc nagybácsija, keresztapja leszek. Igen, képzeld felkért keresztapának! Pont engem!”- újságolom halkan nevetgélve. „Egyébként , az állatokkal könnyebb, nem ítélnek el, és nem néznek rám ferde szemmel, mert beteg vagyok. Lehet, hogy nekik nem is vagyok az. Láttad azt a kis kölyök kutyát? Mind a hajammal akart játszani, és az egyik meghúzkodta a szakállam is!” – már-már sértődötten fésülgetem az államat, és úgy mosolygok jelbeszéd közben. Megölelem a karjait, ahogy átölel és viszonzom a kedves gesztust, kíváncsian emelem rá a pillantásom, hamarosan kiderül, hogy miért is kaptam a puszit. „Mi pedig szerencsések vagyunk,hogy voltál olyan elvetemült, hogy csatlakozz egy fiú bandához. De tényleg förtelmesek voltak akik eljöttek a próbára. Borzalom, még az én érzékeimet is bántotta!” Hátrébb húzódok, és elégedetten figyelem az elénk kerülő hamburgereket. Nyami! Egye fene, ma csaló napot tartok, de óóó! Mennyei!
A mi életünk sem csupa móka és kacagás. Sajnos vannak nehézségeink, megpróbáltatásaink, de igyekszünk ezt nem kimutatni a közönségnek. De itt vagyunk egymásnak és ez szerintem az elegendőnél is jóval több. Nem sértődöm meg, amiért nem fogadja el a sört, csak megforgatom szemeimet. Szívesen elvezettem volna a kocsit, nem okoz gondot. Nem vagyok olyan borzalmas sofőr, de nem is kezdek el vele vitatkozni. Ha ennyire nem kéri, akkor rá hagyom a dolgot. -Tényleg? De jó! Ez remek! Mondjuk nem is lehetne jobb keresztapja nálad… Na jó talán még Sean. De örülök neki. El lesz kényeztetve az a gyerek!-Sokszor gondolkoztam már én is a gyerek témán, de sose tudtam magam elképzelni egy kisgyerekkel a karomban. Nem mintha bajom lenne velük, sőt nagyon is szeretem őket. Csak, amilyen életet élek, élünk. Valahogy nem tudom beleképzelni a kisbabát. Nah meg jelenleg nincs is meg az apja neki. -Igen az állatok hálásak… Nem hiába vágtam bele ebbe a projektbe. És, ha minden jól megy később bővíthetem a palettámat.-Jó lenne, ha a terápiás program is befutna. -Lehet talált valami reggeli maradékot, azt gyorsan kikapta onnan. - Nevetem el magam. -Szóval kimondhatjuk, hogy az élet is egymásnak teremtett minket.-Egy komoly tekintet, majd megint csak felnevetek. -Nos jó étvágyat.-Jó nagy adagot kaptunk, de akkor is benyomom az egészet.
Kezdőlap
