T – túlmozgó: folyton cikázik, folyton mozgásban van. Kiskorában is mindig edzésben tartotta az amúgy túlontúl elfoglalt szüleit, hogy a munkájuk mellett még rá is fordítsanak a feleslegesnek egyáltalán nem mondható energiájukból. Ezt pedig, hiába lenne már lassan itt az ideje, hogy felelős felnőttként viselkedjen, huszonévesen se tudja levetkőzni magáról a hiperaktivitás és pörgés rabigáját.
H – hanyag: bár a szülei számára fontos a rendezettség, hiszen anyja közismert ügyvéd, az apja felelős cégigazgató, ő mégse örökölte ezt a személyiségjegyet tőlük. Általában minden cuccát szétszórja, a szobája, a szekrénye, a tancuccai, mind egy merő káosz. Azonban úgy tartják, hogy a nagy elmék átlátnak a káoszon- ő pedig tökéletesen viseli a rendezetlenséget.
O – okoskodó: rossz tulajdonságának mondható, hogy nem tud lakatot tenni a szájára. Sok haragosa van a kétségbevonhatatlan strébersége miatt, ami azt eredményezi, hogy lépten-nyomon kijavítja a környezetében élőket- nyelvbotlás, nyelvtani hiba, tartalmi pontatlanság… Ő mindig ott van, hogy felhívja a figyelmet a bakikra. Bár a tanárai kifejezetten jó véleménnyel vannak róla, azért néha őket is kihozza a sodrukból, amikor őket javítja ki.
M – mimóza: soha nem volt jelen a korosztálya életében. Mivel magánóvodába, majd magániskolákba járt, nem tanulhatta meg, hogy milyen az, ha kikezdik, és ennek következtében hogy kell magáért kiállni. Bár kétségtelen, hogy ő lett volna az a fiú, akit folytonos wc-búvárkodásra, és szekrényfelkutató túrákra ítélnek. Azonban, mivel steril környezetben, a szülei folytonos támogatásában nőtt fel, egyedül járva a városban, az egyetemen, még egy kis túlzással az erős széltől is megriad.
A – aranyifjú: róla minden további nélkül elmondható, hogy ezüstkanállal a szájában született. Tehetős családja minden földi jót ígér a számára: élvonalbeli oktatást, a legdivatosabb ruhákat, a legújabb technológiákat, és egy céget, ami apja után rá fog szállni. Ha szükségét látja, kihasználja ennek minden előnyét, de alapvetően igyekszik az átlagos, normál életvitelre, és nem a dúsgazdag chaebol-örökös fiú látványát nyújtani.
S – sármos: egészen addig, amíg ki nem nyitja a száját, és nyilvánvalóvá nem teszi, hogy a szép, magabiztos külső mögött egy felnőtt testébe bújt gyerek lakozik. Igyekszik mindig elegáns lenni, ha már a neveltetése végett amúgy is kissé karót nyeltnek mondható. Akik nem ismerik személyesen –mely lélekszámból több van, mint annak ellenkezőjéből-, többszöri pillantást vetnek rá, hiszen szikár testfelépítése, egyenes tartása, elegáns viselete, és etnikuma miatt kifejezetten szemrevalónak mondható. Azonban akik nem tudnak megbirkózni az ijedős, mindazonáltal okoskodó természetével, gyakorta átnéznek rajta.

Y (ejtsd: J) – jólelkű: ő az, akit bármikor meg lehet kérni, biztos, hogy segíteni fog. Igyekszik szaktársainak a legtöbb segítséget nyújtani, amivel nem átallottak visszaélni, ezért nem újdonság, ha a sajátja mellett még három másik ember beadandóját is ő írja meg. Ugyanakkor igaz, hogy mindig áldoz pár percet arra, hogy átsegítsen egy idős embert az utcán. Ételt vesz az útvonalába eső, ismerős hajléktalannak, és a hasonló sorsra kárhoztatottaknak gyakran fogadhatnak tőle pénzadományt.
A – alázatos: szüleitől eltérően szerény, visszafogott életet él. Mindig igyekszik, hogy jóérzést keltsen másokban, akár szükségtelenül is magasztalja őket. Lévén az apja mindig hangsúlyozza számára a fontos hierarchiát, akaratlanul is elfogadta ezt az alárendeltséget, amit felvenni kényszerült vele szemben.
N – nagyratörő: mindig úgy élte az életét, hogy fontos célokat tűzött ki maga elé, amit el szeretett volna érni. Állandó nála az iskola elsőség, vagy legalább az iskola éltanulói közé való bekerülés, amit évről évre kiszemel magának, és teljesíti is. Most azonban legújabb vágya, hogy a szülei büszkeségét kivívja magának, és majd úgy vehesse át a céget az apjától, hogy méltónak tartják rá, és nem csak a név és a vér ruházza rá ezt a feladatot. És, hogy teljes szívéből tudja szeretni a szülei által neki rendelt sorsot.
G – géniusz: egészen páratlan elme. Bár fő profilja a matematika, kereskedelem és marketing, édesanyja fontosnak tartotta azt, hogy a joggal és a törvényekkel is megismertesse. Ő azonban, hogy mindig teljesítse a tökéletes átlagot, beleásta magát a különböző ismeretekbe, így különösen szereti az irodalmat, valamint az idegen nyelveket tökéletes nyelvérzékének köszönhetően. Hajdanán világjáró, zenész nagyszülei pedig örökítették benne a zenei hozzáértést, és a szobájának négy fala bizony tudja, hogy angyali hangja van.

J – jámbor: meglepő, de vannak, akik időt fordítanak arra, hogy megismerjék, barátjává váljanak. Azok, akik mellett komfortosan érzi magát tudhatják meg igazán, hogy nem annyira mimóza, és enged a környezetének nyomására, képes feloldódni. Bár természetesen a maga szelíd személyiségéhez mérten.
R. – realista: tudja, hogy nem lehet valami csak fekete, vagy csak fehér. Ahogy az érmének két oldala van, úgy mindennek több kimenetele lehet. Éppen ezért nem tartja magát se optimistának, hogy mindenben csak a jót lássa, és se pesszimistának, hogy mindig csak a rossz végkifejletet lássa. Noha abban hisz, hogy semmi se történik ok nélkül, de tudja, hogy mindig a körülményekhez mérhető realitás függvényében történik.

- Miért vagyok itt? –olyan bátortalanul hagyják el ajkaimat a szavak, hogy még a ma született kisbárány hangja is magabiztosabban szól a hajnali pitymallatkor. Kétségtelen, hogy a velem szemközt ülő, szürke nadrágkosztümöt viselő nő, ki rendezetlen, ám egységében mégis nagyon jól mutató kontyot tűzött a hajából, amibe hanyagul nyomott bele egy ceruzát, ami most tótágast áll a feje búbján. Hiába nyújt esztétikus látványt a közel negyven éves hölgyemény, akinek szeme sarkában már ott ülnek a szarkalábak, mégse tudok másra figyelni, mint a szőke üstökből felfelé ágaskodó, sárga, rózsaszín gumiradíros ceruzára. Kedvem lenne odamenni, és a függőleges állapotából vízszintesbe hajlítani… de túl bizarr lenne, ugye? Egészen biztos…
- Nyugodj meg, Thomas, semmi különösebb oka nincsen annak, hogy ide lettél hívva. Tudod, a rektor úgy határozott a szemeszter elején, hogy a diákok félévente, évente egy mentálhigiéniás kezelésen essenek át, hogy ne csak a tudástárukat bővítsük, de levegyük a vállukról mindazt a feszültséget, amit a nevelőink rájuk raktak maximalizmus-igényükkel –keresztbe vetve jobb lábát a balon tűnik fel a fekete körömcipő a lábán, ami a lábujjaitól egyre vörösödő foltokat eredményez a lábfején. Soha nem értettem, hogy a nők miért hordanak magassarkút, amikor nincsen rá szükségük? Attól nem lesznek szebbek, jobbak, vagy mutatósabbak, mert a magasságukra rádobnak öt-hat centit. Na és aztán?! Olyan sokat számítana az, hogy valaki ennyivel magasabb vagy alacsonyabb? – Tehát fellélegezhetsz, nem te vagy az egyetlen, aki erre a sorsra kárhoztatott. Mindenkire fél óra jut, aztán vetésforgóban jön a következő. Kész őrültek háza… -bár az utolsót már az orra alatt motyogja, nyilván nem kívánta hangosan a tudtomra adni a felső vezetés által hozott törvényről formált véleményét, mégis elérte a fülemet. Én a magam részéről hallva a indokokat teljes mértékben meg tudom érteni a döntést. Végül is, önként ki ülne be az iskolapszichiáterhez? Valószínűleg senki. De ha maximum egy-két diák van, akinek segít a pszichés problémáiban, akkor szinte pénzt dob ki az intézmény a semmire. Így viszont a viseletes arcú hölgyeménynek szükséges megdolgozni a fizetéséért. És, hogy miért viseletese arcú? Mert hiába a kedves, bájos vonások, hogyha azokon megül a fáradtság, és minden egyes porcikája egy jó erős kávéért kiált. Sajnos olyan hiba ez, amit sokan elkövetnek… én már rájöttem arra, hogy otthonról a termosz kávém nélkül sehova!
- Értem –ajkaimat lapnyi vékonyságúra préselve bólintok egy hatalmasat- még az orrnyergemen is elindult dél felé a szemüveg, így kapkodó mozdulatokkal tolom azt vissza annak méltó helyére. Alapvetően előnyben részesítem a kontaktlencsét, de ajánlott egy héten legalább egy napot pihentetni a szemünket… nos, nálam most érkezett el ez a nap, ennek köszönhető a viszonylag vastag keretes szemüveg a fejemen. – És ez lényegében miről is fog szólni?... elnézést, még soha nem volt szerencsém se pszichológushoz, se pszichiáterhez –jegyzem meg félénken, mintha a mai világban már alapkövetelmény lenne, hogy mindenki névjegyzésében ott csücsül a pszichiáterének száma, és heti rendszerességgel odaeszi a fene a megszokott rendelő sokat látott kanapéjára. Jószerint én érzem magam kívülállónak, amiért a szüleim nem ítéltek teljesen kettyósnak, így nem volt módom efféle ismertséget kötni eddigi életemben. De valahogy el kell kezdeni, nem?
- Merőben egyszerű lesz a feladat: én kérdezek, te pedig válaszolsz –ezzel pedig elő is túrja a papírját, amit maga elé helyez, kissé kinyújtva karjait hunyorít rá a lapra. Hiába szemüveges a nő, el kéne gondolkozni, hogy nagyobb dioptriásra váltson, mert lassan úgy érzem, hogy jobb, ha elveszem tőle, és onnan tartom felé. Úgy talán el tudná olvasni.
- Mesélj egy kicsit magadról –újból váltva a lábain fűzi össze ujjait, így kezeit a látszólag is csontos térdére vetve pillant felém oldalvást biccentett fejjel rebegtetve a pilláit.
- Hát… mit mesélhetnék? –tanácstalanul tárom szét karjaimat, majd ejtem le őket a kanapéra. Balommal rámarkolok a párna sarkára, ujjaimmal pótcselekvés gyanánt kezdem el piszkálni az onnét kilógó cérnaszálat. – Koreai származású vagyok, az úgymond „igazi” nevem Yang Ji Hyun. A Ji Hyun alapvetően azt jelenti, hogy bölcs, intelligens. A Thomas Yang Jr. pedig amerikai állampolgárként az itt használatos nevem, ami legalább annyira meghatároz engem, mint a nagyszüleim által választott koreai név. Anyai és apai ágról is dél-koreai nagyszülőkkel rendelkezek. Sajnos édesanyám szülei elhunytak autóbalesetben, édesapám szülei viszont jelenleg Szöulban élnek. Mindketten zenészek voltak hajdanán, a világot járták a művészetükkel. Letelepedtek Manhattanben, hosszú évtizedeket éltek itt, végül nem is olyan régen, nagyjából tizenegy évvel ez előtt költöztek vissza. Anyám ügyvéd, apám építészmérnök. Mivel a családunké a Yang Architecture & Design, fontos volt a szüleim számára, hogy magam is építészmérnöki hivatást válasszak, hogy majd ha eljön annak az ideje, magam vegyem át az idősebb Thomas Yang-tól a cég irányítását. Addig is, ha az egyetemen végeztem, az ő vállalatánál fogok elhelyezkedni, jelenleg viszont gyakornok vagyok az ő keze alatt –hatalmas bólintással, és már-már egy büszke mosollyal zárom a mondandóm. Halk hümmögések, artikulálatlan „mhmm”-ök érkeznek a szemközti szék irányából, amit gyorsan fel is vált a toll sercegése a papíron. Nyakamat nyújtogatva igyekszem kivenni, hogy mik azok a szavak, amit a fehér felületre firkant, de mind tudjuk, a dokik kézírását szemközt is lehetetlen kivenni, nem, hogy fejjel lefelé, távolról, alsó hangon negyvenöt fokos dőlésszögben. De én azért megpróbáltam!
- És miért pont építészmérnök? Elvégre lehettél volna édesanyád révén ügyvéd, a nagyszüleid révén zenész… vagy a saját akaratod szerint bármi más. Mégis, mi volt az, ami ide hozott téged az építészmérnök szakra? –záporoztatja újból a kérdéseit, én pedig amilyen gyorsan nyitom szólásra a számat, olyan hirtelen is zárom össze azt. Elgondolkozva csücsörítek, nézem a Nap fényének meglehetősen lassú, de még éppen kivehető bandukolását a dohányzóasztalon. Lassan el fogja érni a vázában lévő virágok szirmait.
- Hát… ez egy ilyen szokás. Nyilván minden szülő azt akarja, hogy a gyereke majd túlszárnyalja mindazt, amit ő sikerre tudott vinni. Apám is így van ezzel, és a régies felfogása szerint szükségét látja annak, hogy az ő elsőszülött gyereke legyen az, aki majd megörökli tőle a céget. Szeretné, ha családon, véren belül maradna, nem pedig egy teljesen idegen kézre bízná, ha már ő képtelen lesz a feladatkörének betöltésére –résnyire szűkített szemeimmel, rosszallóan összevont szemöldökeim alól úgy pillantok a nőre, mintha az imént ismerte volna be, hogy egy idegen bolygó szülötte, és nemrég dobták le a Föld nevű bolygóra. Azt hittem, hogy ez teljesen magától értetődő.
- És te soha nem gondolkoztál azon, hogy valami mást szeretnél csinálni? Hogy netalán színész, rendező, orvos, vagy bármi más váljon belőled? Tudod, ami a te akaratod, és nem a szüleidé és az ő nézeteiké –puhatolózva veti felém a kérdést, mintha ő maga pedig azon botránkozott volna meg, hogy én miért véltem eszeveszett baromságnak az iménti kérdését.
- Mit is mondhatnék... aki beleszületik egy ilyen közegbe, az nehezen tud csak kiszabadulni belőle. Chaebol örökösként igazából soha adatott meg számomra a saját akarat joga. Az igazat megvallva szeretem ezt csinálni, és erre is lettem nevelve, hogy szeressem majd az utat, amit előre kiköveznek számomra –tanácstalanul vonom meg a vállamat. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez kielégítő válasz volt a kérdésére.
- Tehát akkor ez egy nem?
- Nem tudom… Mivel ez a kényelmes megoldás, nem. De majd lehet, hogy pár hónap, év, évtized múlva megbánom. Meglátjuk, mit hoz a jövő.