Alyson & Kevin

Anya mesélt valamit, hogy el kell mennie, míg én alszom egy keveset, de nem leszek egyedül. A hotel dolgozói figyelnek majd rám. És igen, tudom a lift gombokat kezelni. Arra kért még meg, hogy mindig legyek szem előtt és az épületből el ne merjek menni. Azt hiszem be tudom őket tartani. Nem sok és nem bonyolult dolgok ezek. Csak azt nem magyarázta el részletesebben, hogy minek kellett ide jönnünk. Miért nem volt jó otthon? Pedig ott sok barátom van, szóval remélem vissza megyünk. Itt már most nem jó, hiszen nem vitt magával, itt hagyott… ez olyan igazságtalanságnak tűnik. Legközelebb engem is vinni fog, arról pedig tenni is fogok. Szóval amíg anya kicsit el volt, addig átnéztem a holmiját. Nem sok minden volt, azt mondta csak jövünk és megyünk. Ámbár a visszapakolással bajok voltak, szanaszét hevert minden a szobában, szóval egy húúúhú kíséretében kivágtam magam a folyosóra, hogy senki se akarjon benyitni mi hozzánk. Gyorsan a lifthez szaladtam és nyomtam a hívógombot, majd ahogy kinyílott előttem a lift, beszaladtam és földszint gombot megnyomtam rajta. Közben meg dúdoltam a kedvenc dalomat, hátha anyukám még nem tért vissza. Csak adja az ég, hogy nem várakozik odalent. Kiszaladtam a liftből, alighogy ki nyílt az ajtó, de ahogy körbe néztem, sehol egy ismerős arc, szóval a recepciós nénihez mentem oda.
- Szia. - húztam meg a ruháját és ő mosolyogva pillantott le rám, majd le is térdelt, szerintem elgondolkozott rajta, hogy hogy kerültem oda.
- Anyukám még nem jött meg? - érdeklődtem egy hatalmas mosollyal, de ő csak a fejét csóválta. Elszomorodtam, majd hirtelen hangulatváltozás érkezett felőlem. Megvigasztalt, kaptam tőle csokit és beszélgetést kezdeményezett. Elvoltunk. Sokáig. Papírt és színes ceruzákat kaptam, hogy rajzolhassak. Sok mindent rajzoltam és leírtam anyukám nevét is különböző színekkel. A néni megdicsért, anyukám is mindig megteszi, szerintem most is megleszek felőle dicsérve. Mindig megkérdeztem mennyi az idő, de a társam állandóan ugyanazt mondta. „Nem sok idő telt el, újabb tíz perc.”
Aztán végre megjelent. A nő. A nagybetűs anyukám, felpattantam a helyemről, leugrottam az addigi helyemről és odaszaladtam hozzá.
- Anyukám. Hát meg jöttél! El tudtad intézni? - pillantottam fel rá nagy szemeimmel és széles mosollyal. Figyeltem az arcának vonásait, hátha elárulják a kedvét. Hogy szomorú-e vagy épp mérges. De sok időm nem volt erre, hiszen megjelent egy szállodai dolgozó anyához és értesítette a szoba állapotáról.
- Hooppá. - nyíltak fel szép tágra a szemeim, majd hátráltam pár lépést.
- Ne haragudj rám... - boci szemekkel kezdtem és fogalmam sem volt mit is mondhattam volna még.