Bátornak tarom magam, mert nem menekülök el a problémáim elől.
inteligens vagyok, mert a szörnyű körülmények ellenére is, oda tudok figyelni a suliban.
lobbanékony vagyok időnként, de ez nem is annyira meglepő a helyzetemhez képest.
lelkes, mert vannak testvéreim, akik feltétel nélkül szeretnek.
igazságos, amire azt hisze az élet nevelt.
eltökélt, mert hiszek abban, hogy nekünk még lehet jobb sorsunk, amiért mindent megteszünk.

Leleményes, azért mert a semmiből is előtudok csikarni egy kis pénzt vagy ennivalót.
ambicióból szerencsére nincs hiányom, ugyanis a rossz családi helyzetnek köszönhetem, hogy jobban oda figyelek a jövőmre.
unalmasnak tartanak az osztálytársaim, bár ha tudnák a teljes igazságot rólam, megváltozna a véleményük.
talpraesett vagyok, amióta csak az eszemet tudom.
erős vagyok a sok negatív dolog ellenére is.
ragaszkodom a testvéreimért, ők azok a személyek akik miatt ölnék is.
szorgalmas vagyok az iskolában, a munkahelyemen, és otthon is.


-Apaa!- ordítok rá, arra a személyre, akit nem is tudom, hogy miért hívok apának. Ő minden, csak nem apa. Egy apa, nem így viselkedik, nem elissza vagy eldrogozza a pénzt, hanem haza hozza, és a létfontosságú dolgokra költi. De ő nem, hogy haza hozná a pénzt, még ő kunyerál a gyerekeitől. Eltűnik párnapra aztán, mintha misem történt volna, hazaállít. Eljátssza, hogy ő a minta apa, hogy mennyire szeret minket, hogy mi vagyunk a legfontosabbak számára. Persze. Az első jó pár alkalomkor még bedőltem, neki. De most már tudom, hogy mire megy ki a játék. Sajnos neki már csak akkor jutunk eszébe, amikor egy kis anyagra lenne szüksége, és nincs amiből vegyen. - Takarodj innen! Hagyj minket békén! Jól megvagyunk nélküled is! - ütőm a hátát sírva. Mindent felbolygatott, mert azt mondtam, hogy nincs pénzünk. Ami igaz is, a fiúk pont ma vitték el a házból a kis megtakarított pénzünket. Mintha érezték volna, hogy ma felbukkan.
- Tudom, hogy van te büdös kölyök!- majd egy hirtelen mozdulttal, megfordul és ellök magától. A padlóra esek, ahol összehúzom magam, és sírva hallgatom, hogy mindennek elhord. Igazi minta szülő tudja, hogy kell bánni egy gyerekkel. Egy ideig hallgatom, majd hirtelen felpattanok, megtörlöm könnyes arcomat. Oda állok elé, és nagyot sóhajtok és elkezdem a mondanivalómat. - Gyűlöllek. Gyűlöllek azért, mert elhagytál. Gyűlöllek azért, amiért nem vagy mellettem amikor a legnagyobb szűkségem lenne rád. Gyűlöllek, mert a drogok többet érnek neked, mint a saját gyerekeid. Gyűlöllek mert az apám vagy.- azt arcát figyelem, hátha megérintik a szavaim, de semmi reakciója, fapofával hallgat. Ugyan akkor szeretlek is, mert csodálatos testvérekkel vagyok körbevéve. Talán ez az egyetlen pozitív dolog, amit eltudok mondani rólad, és csak ennyit is érdemelsz meg, se többet se kevesebbet. És most tűnj el az életünkből végleg! Ha nem akarsz, akkor maradj, de akkor válassz minket! -  már nem sírok, eljött az a pillanat amitől mindig is féltem, a válaszától. Bár tudom, hogy mit fog mondani, még is félek. Nem akarom, hogy hangosan kimondja, mert ha megteszi több választási lehetősége nem lesz. Az anyám már eltűnt, nem is tudom, hogy mi van vele, hogy még egyáltalán éle. Abba a tudatba, hogy nincs már belenyugodtam. De ha apa is végleg ki lép az életünkből, nem is tudom mi lesz. Biztosan jobb lesz, mert nem kell rettegjünk attól, hogy mikor bukkan fel ismét, de azért csak hiányozna. Nos?!- sürgetem a válasszal. - Hogy döntesz?- reménykedem, hogy marad, hogy képes lesz megváltozni. - Büdös kölyök, mit képzelsz te? Választás elé állítasz. Mi vagy te? förmed rám. - Nélkülem senkik vagytok, én vagyok a gyámotok vagy mi a fene. - Ez ő. azt sem tudja, hogy mit hord össze. De most az egyszer ebben igaza van. Sajnos. Nélküle a sulis papírjainkat se tudnánk intézni. Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ő, akkor is eltudnánk másképpen intézni a dolgainkat. Mire észhez tértem, eltűnt. Annyira magamba fordultam, hogy észre sem vettem, hogy lelépett, válasz nélkül. Minden egyes alkalommal összetör azzal, hogy csak így kisétál az ajtón. Próbálok erősnek tűnni mások előtt, de amikor egyedül vagyok nem tudom kontrollálni az érzéseimet. Üvöltök ahogy csak bírok, sírok, a falat ütöm, mintha ez segítene is bármin is.
Néhány perc után elkezdem összepakolni a feldúlt lakást, igyekszem rendbe tenni, míg haza érnek a testvéreim. Majd úgy viselkedni, mintha nem is járt volna itt az apánk. Nem szeretném őket is felzaklatni, főleg nem a kicsiket.