Késő délután van, kissé hideg csípős szellő fújdogál. A sapkámat még jobban a fejemre húzom. Összehúzott nyakkal szelem a város utcáit. Ma még nagyobb a forgalom, mint általában. Vigyáznom kell, a sok örült emberre, nehogy nekem jöjjenek, mert annak ellenére, hogy ők a hibásak engem okolnak. Ezért is szeretném elkerülni az ilyen incidenseket, ma nincs kedvem a sok szitkozódó önimádó emberek nyavalygásait hallgatni, hogy milyen figyelmetlen cafka vagyok, nem látok az oromnál előbb. De mindig rájuk hagyom, és mintha meg sem történt volna az eset, úgy sétálok tovább, ahogyan most is. Egy két embert kikerülök, sietek. Bár még magam sem tudom, hová vagy miért is. Csak megyek amerre a lábaim visznek, céltalanul kóválygók a hűvös időben. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben az, hogy egy kávézóba benézzek, és onnan vigyek el bármi hasznosat is, ahogy általában szoktam. Ma úgy érzem, hogy az utcán találok valami értékeset. Az emberek többsége észre sem veszi, ha elhagyja a pénztárcáját amit én örömmel felkapok, és a kéz pénzt kivéve, boldogan dobom bele az egyik kukába. Természetesen mindezt úgy, hogy senki ne vegye észre. Az évek során kifejlesztettem a megfelelő technikát erre, és arra is, hogy vehetem ki a táskákból anélkül, hogy bármit is észre vennének belőle. Ha mégis lebukok, olyan gyorsan elszaladok, hogy inkább feladja a kergetőzést, ha mégse elbújok az egyik sikátorban, ahol már tényleg feladja a keresést. Próbálok minden helyzetből úgy kimászni, hogy az nekem váljon a javamra. Ha már annyi rossz ért az életben, legalább ennyi örömöm legyen. Nem a legjobb boldogság forrás a lopás, de hát muszáj valamiből megélni. Eltelt jó pár óra, és még mindig az utcákat járkálom, nem akarom elhinni, hogy feleslegesen sétáltam ennyit, a hidegben. Még egy árva centet sem találtam. Csalódottan bolyongtam tovább, legbelül nem akartam még feladni. Nem akartam úgy hazatérni, hogy kudarcot vallottam, az nem rám jellemző. Gondolatomat egy férfi törte meg, Kitűnt a tömegből, ezért követni kezdtem, remélhetőleg nem vesz majd észre. Próbálok tisztes távolságot tartani, éppen szem előtt legyen. Nagy fogásnak tűnik. Remélhetőleg kitudom zsebelni, a titokzatos férfit.
Nyugodt léptekkel és tőlem szokatlan jó kedvvel sétálok ki a lakásomhoz közeli könyves bolt ajtaján. Mivel délelőtt még be kellett ugranom az irodába, és amúgy is szívesen imponáltam az asztal társaságomnak, ezért elég jól ki vagyok öltözve. Sötét öltönyt viselek hozzá fehér inget, és méreg zöld arany csíkos nyakkendőt, ami miatt úgy nézek ki, mint egy temetkezési vállalkozó. Az egészet hosszú, de szűk szabású divatos szövet kabátom teszi tökéletessé, ami kiemeli magas, izmos alkatomat és széles vállaimat. Az egyik vállamon egy laptop táska van átvetve, benne a notebook-mal és a játékhoz szűkséges eszközökkel, mint ami a toll tartó, dobókockák, karakterlap, valamint a jegyzet füzet. Ezzel ellentétes oldalon pedig, egy sötét valódi bőr tokot cipelek a rá erősített szíjnál fogva. Ez egy középkori mintára kovácsolt kardot rejt, amit vélemény kikérés céljából hoztam be a többieknek. A szokásos drága bőr cipőm helyett, most egy kényelmesebb vastagabb talpú, magasított szárú bélelt darabbot vettem fel, ami inkább egy kisebb bakancsra hasonlít. ~ Ez a játék igazán jó volt! Nem hittem volna, hogy ez a csapat így működni fog, de szépen haladunk előre a történettel. Jobban szerettem a kicsit klasszikusabb csapat felállásokat, de ezzel sincsen semmi probléma. Az én ember paladinom, a fél-ork harcos fegyverhordozója mellett, jól mutat a mágiával is kacérkodó gnóm tolvaj, a mennyek népéből származó varázstudó is. Végül az egyetlen női játékos különc fél-elf íjásza is szépen beilleszkedett. Bár a játékosa, nem tudom mennyire érzi jól magát ennyi férfi között. Tapasztalatom szerint néha jobbak a kicsit homogénebb csapatok, ma már ezek összerakásához szerencsére van elég női játékos is. Bár lehet haveromnak van igaza, hogy sok gondot fog ez nekünk okozni. Elvégre a szerepjáték olyan társasjáték, amit alapvetően individualista emberek játszanak és az egyéniségek nehezen férjnek meg egy asztalnál. A nők pedig könnyen kerülhetnek elnyomott, vagy hatalmi helyzetbe. Ezen felül sokan érzékenyebbek, jobban oda kell figyelni rájuk és igen ott van a hisztijük is. Bár a volt csapatom fele katona volt, és még is úgy hisztiztek a szabályok miatt, mint a kislányok. A hadseregben pedig nőknél gyakran láttam keményebb viselkedést, mint a nagyképű katona uraknál. ~ Gondolkodom el hosszasan, miközben meg állok egy pillanatra. A hátamon fel áll a szőr, az évek alatt kifejlesztett ösztöneim pedig mint ha veszélyt jeleznének. Tekintetettemet körbe hordozom a tömegen, de nem látok semmi rendkívülit, így folytatom az utamat tovább és tovább. ~ Butaság! Ez itt nem a front és komoly harcokba már évek óta nem vettél részt. A terep gyakorlatok és harcművészeti edzések meg nem feltétlen számítanak. Inkább örülj, hogy játszhattál végre! A mesélői szerepben bármilyen tapasztalt vagy, amúgy sem érzed jól magad. Itt pedig egy kissé vegyes korú, de klassz kis csapattal kapcsolódhatsz ki, egy tapasztalt km irányítása alatt. Ne rémüldözz hülyeségeken, ez itt New York legjobb közbiztonságú része, te meg nem vagy valami jövőbe látó x-men, csak egy átlag ember. A katonai múlttal, meg mondtam ne nagyzolj. ~ Győzködöm magamat, hogy nincsen itt semmi veszély, de azért hónom alá csapom a kardomat és szorosabbra fogom a laptop táskámat.
Kezdőlap
